Gazdaság

Magyar kiterjesztett valóság megoldás segíthet a légikatasztrófák megelőzésében

250 millió forintos tőkebefektetést kap az AerinX

Egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légijárművek külső átvizsgálását, illetve karbantartását az AerinX nevű magyar cég kiterjesztett valóság (AR) alapú megoldása. A vállalkozás három lépésben 250 millió forintos tőkebefektetésben részesül az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy egyedülálló rendszerével piacra lépjen.

Különböző nemzetközi iparági statisztikák, illetve adatelemzések rámutatnak, hogy jelenleg a repülőgép balesetek mintegy 70-80%-át emberi mulasztás vagy hiba okozza. Ezeknek egy jelentős részénél a fedélzeti személyzet, ezen belül is kimondottan a pilóta felelőssége állapítható meg, ugyanakkor szintén markáns hányadot tesznek ki a repülőgép átvizsgálásakor, karbantartásakor elkövetett emberi hibák. Egy magyar startup cég, az AerinX Kft. a probléma megoldására egy olyan kiterjesztett valóság (AR) alapú rendszert fejleszt, mellyel a repülőgépek és más légi közlekedési eszközök külső felületi átvizsgálása, és az ehhez kapcsolódó karbantartási munka lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és precízebbé válhat.

Papír és vonalzó helyett hi-tech döntéstámogató rendszer

A légijárművek külső felületének átvizsgálása során az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a sérülések detektálása, felmérése, regisztrációja és dokumentációja jelenleg is manuálisan zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felfedezett felületi sérüléseket, ráadásul a munkafolyamat során több ezer oldalas, papír alapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk.

„A repülőgépipar és a légiközlekedés az egyik leginkább technológia intenzív iparág, így egy laikus számára megdöbbentő lehet, hogy számos területen viszonylag elmaradott a szegmens digitalizációja. Igaz ez a repülőgépek felületi átvizsgálására, illetve a karbantartásra is. Az AerinX fejlesztésével erre a problémára keressük a megoldást. Smart inspekciós rendszerünk a kiterjesztett valóság (AR) technológiát ötvözi a fejlett képfeldolgozással, illetve adatbázis kezeléssel, mely egyedülálló, csúcstechnológiájú, döntést támogató eszközt ad a szakemberek kezébe”

fogalmazott Kiss Antal Bence, ötletgazda, az AerinX ügyvezetője.

aerinx_screenshot_2

A rendszer lehetővé teszi, hogy a karbantartást végző mérnökök egy AR-szemüveg segítségével mérjék fel egy-egy felületi sérülés méretét és pontos elhelyezkedését. Az AerinX képes rá, hogy valós-időben, három dimenzióban a gép felszínére vetítse az adott gépmodellel kapcsolatos valamennyi releváns műszaki információt, beleértve a lemezvastagságot adott ponton, illetve a sérülés történetet is. Ezáltal lényegesen gyorsabbá és pontosabbá válik az átvizsgálás, kiküszöbölhetővé válnak az emberi hibák, így a balesetek és légi katasztrófák száma is csökkenthető, ami mind az üzemeltetők, mind az utasok számára nagyon pozitív fejleményt jelent.

Kevesebb járatkésés?

Úgynevezett AOG (Aircraft on Ground) esemény során – amikor sérülés, vagy egyéb incidens miatt a repülőgép azonnali átvizsgálására van szükség, egy átlagos utasszállító külső felületi inspekciója a jelenlegi módszerekkel mintegy másfél-két órát is igénybe vehet. Az AerinX rendszerével ez az idő akár 20 percre csökkenthető, ami egy-egy ilyen esetben akár több 10 ezer dolláros (több millió forintos) megtakarítást is jelenthet a légitársaságnak, nem beszélve arról, hogy a járatkésések ideje és száma is jelentősen csökkenhet.

Negyedmilliárd forintos tőkebefektetés

Az AerinX rendszere jelenleg működő prototípus fázisban van, a termék további fejlesztéséhez és a piaci bevezetéshez pedig kockázati tőkét vont be a társaság.

„Az X-Ventures három lépésben összesen 250 millió forintnyi kockázati tőkét fektet az AerinX-be. A kiterjesztett valóság ipari alkalmazása hatalmas robbanás előtt áll, szakértői prognózisok szerint a piac mérete 2020-ra elérheti a 100 milliárd dollárt, a felhasználók száma pedig az egymilliárd főt. A repülőgépipar és a légiközlekedés pedig a legdinamikusabban fejlődő iparágak közé tartoznak, így jelentős piaci potenciált látunk az AerinX technológiájában és a csapat által felhalmozott know-how-ban”

fűzte hozzá Zsembery Levente, az X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.

Az AerinX számos nemzetközi iparági szereplővel – köztük repülőgép karbantartó- és gyártó vállalatokkal – folytat jelenleg is előrehaladott tárgyalásokat stratégiai szakmai együttműködések és a termék piaci bevezetése kapcsán.

Egészség

Egészségünk és gazdaságunk jövőképe: berobbant a bionika mérnöki tudománya

A globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága a bionika, a legfrissebb adatok szerint piaca 2024 és 2034 között évente átlagosan 10 %-kal fog növekedni.

Jelentőségét mutatja, hogy idén a fizikai és a kémiai Nobel–díjat is a területhez kapcsolódó szakembereknek ítélték oda. Magyarország oktatási szempontból alakítja a trendeket a bionikában.  Európában ugyanis legrégebb óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatható külön mérnöki szakként a molekuláris bionika, ahol a hallgatók olyan kutatásokban és fejlesztésekben vehetnek részt, amelyek világszerte előremutatónak számítanak. Többek között látássérültek mindennapi életvitelét segítő applikációt, intelligens protéziseket, érzékelő robotikai és orvosdiagnosztikai eszközöket is fejlesztenek. 

A bionika az egyik leggyorsabban növekvő mérnöki tudományterület, a szektor a befektetők szerint is kiemelt profitábilitással rendelkezik. A The Business Research Company 2024. októberében publikált elemzése szerint piaca a 2023-as 12,39 milliárd dollárról 2024-re várhatóan 13,62 milliárd dollárra, míg 2028-ra 19,93 millió dollárra emelkedik, évenkénti átlagos 10 %-os növekedés mellett. Az egyik leginnovatívabbnak számító tudományterületen dolgozó szakemberek az emberek egészségéért és életminőségének javításáért dolgoznak. Idén a fizikai Nobel-díjat John J. Hopfield, a Princeton Egyetem kutatója és Geoffrey Hinton, a Torontói Egyetem kutatója nyerte el a mesterséges intelligencia kutatásában kulcsszerepet játszó gépi tanulásos kutatásaikért, míg a kémiait megosztva David Baker az új fehérjék tervezéséért, Demis Hassabis és John Jumper a fehérjék háromdimenziós szerkezetének mesterséges intelligencia alapú meghatározásáért kapták.

„A mesterséges intelligencia és a neurális hálózatok alapjairól nálunk már első évfolyamon tanulnak a hallgatók, később pedig olyan kutatásba is bekapcsolódhatnak, amelyben már két éve azon dolgozunk, hogy az AlphaFold elnevezésű, mesterséges intelligencia alapú rendszer segítségével a fehérjék minél pontosabb neurális hálózatrendszerét építsük föl. Az idei eredmények tükrében már kimondhatom, nálunk a diákok nemcsak az emberek életminőségét javító ismeretekre tehetnek szert, hanem már több mint 20 éve tanítjuk azt, amiért idén két Nobel-díjat is adtak”

– emeli ki Dr. Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja.

Az egyetemen Európában elsőként 2008-ban kezdték meg a molekuláris bionika alapképzést a Semmelweis Egyetemmel közösen, ahol a hallgatók már az első évfolyamon bekapcsolódhatnak fejlesztésekbe, kutatásokba. Mivel az oktatók külföldi tapasztalattal rendelkeznek – van, aki a Harvardon, a Müncheni Egyetemen vagy éppen Oxfordban tanult –, valóban nemzetközileg jegyzett kutatásokban vesznek részt. Mindvégig támogatják az egyedi ötletek megvalósítását, akár cégalapításig eljuttatva a diákokat. Ezzel a képzés a külföldi egyetemekkel összevetve is kivételesnek számít. A tanulmányok során olyan tudományterületekkel találkozhatnak, mint a számítógéppel segített gyógyszeripar, az orvosi biotechnológia, bioinformatika, bioprotézis-fejlesztés vagy a nanotechnológia.

A biológiai és műszaki tudományokat ötvöző bionika az egyik legfiatalabb, ám leggyorsabban fejlődő tudományterület nagyon erős ipari háttérrel, hiszen a legnagyobb orvosi képalkotó, gyógyszer- és rehabilitációs eszközöket fejlesztő cégek és a robotika is hasznosítják a terület innovációit. A szakemberek olyan eszközöket képesek fejleszteni, amelyek korábban a science fiction filmekben voltak láthatók. A PPKE-ITK hallgatói folyamatosan fejlesztik a már több tízezer ember által használt LetSee applikációt, amely a látássérültek mindennapos problémáira ad hatékony megoldásokat, a kutató-fejlesztői csapat már több nemzetközi technológiai versenyen bizonyította, hogy fejlesztésük a legjobb eszközként javítja a látássérültek életminőségét. Intelligens protéziseken dolgoznak; egykori hallgatójuk, Tasi Benedek például az egyetemi évei alatt kezdte el fejleszteni azt az anatómiailag pontos robotkezet, amely nem a gép, hanem az ember oldaláról közelíti meg a művégtagok kérdéskörét. Saját vállalkozásában mai napig együttműködik az egyetemmel, hallgatónak is gyakorlati helyet adva, és olyan kérdéseken dolgoznak, hogy a robotkéz vezérléséhez hogyan lehet bionikus ember-gép interfészt fejleszteni, milyen szenzorokat lehetséges integrálni a bőrbe, vagy hogyan lehet érzékeny, ám mégis tartós borítást készíteni a protézisre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Felborítja a magyar piacot a Temu új konkurenciája?

Jövő karácsonykor már a lengyel Amazon tarolhat itthon.

Nemrég egy olyan új webshop-óriás jelent meg a magyar piacon, amely a legnagyobb európai hátterű online piactér, ahol az aktív vásárlók száma a teljes régióban meghaladta a 20 milliót. Az Allegro Lengyelországból indult, ám már most több mint 5 millió felhasználója van Lengyelországon kívül. A magyar piacra lépés alaposan felboríthatja az itthoni kereskedelmet is.

A Kelet-Európa Amazonjaként is emlegetett piactér Európa több országában is tarolt, a szakértő szerint pedig a magyar piacon is változások várhatóak a megjelenésével. De vajon kell-e tartania a magyar kis- és középvállalkozásoknak az új vetélytárstól?

Félni semmiképpen nem kell tőle, jól élni vele azonban mindenképpen, hiszen kikerülhetetlenné válik. Amelyik országban ugyanis megjelent – Lengyelországban, ahonnan indult vagy Csehországban – ott nagyon gyorsan térhódítóvá vált és a piac egyik fontos szereplője lett. Lengyelországban a GDP egy százalékát már az Allegro adja”

– magyarázta Nebehaj Vanda, a Mazuri Marketing tulajdonosa, aki arra is kitért, hogy a piactér itthoni színrelépése a nagyobb és a kisebb vállalkozásokat is meg tudja bolygatni, mint például a kisállat-felszerelések, állateledelek piacát, de bármely más ágazatra is hatással lehet.

„Ha Magyarországon van például egy állateledel márkának termékskálája, és ugyanez igaz Lengyelországra is, de mondjuk a tulajdonos Dániában van, és a lengyel kereskedő valamilyen okból a magyar piacra kedvezőbb árat tud biztosítani, az óhatatlanul árversenyt fog okozni”

– tette hozzá Nebehaj Vanda.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy új piactér megjelenése nem csak a vállalkozásokra, de a vásárlókra is hatással van, hiszen az új piaci szereplő nem olyan agresszív, mint akár a Temu, amelyet ma már kikerülni is nehezen tudunk, viszont nagyon jó árakat is tud nyújtani.

„A többi országban azt láttuk, hogy a lakosság nagyon hamar rátalált és elkezdte használni, megbízhatóbbnak tartják, mint a Temu-t, mert közelebbről jön, és Közép-Kelet Európát öleli át, nem pedig a világ másik végéből érkezik. Azt látjuk, hogy nagyon fontos a bizalmi pont, amiben a közelség hatalmas tényező, ráadásul az elégedettség is nagyobb az Allegro esetében. Lehet például használt dolgokat is vásárolni, aminek Magyarországon nem csak nagy keletje van, de megvan a kultúrája is, mint például a Vatera vagy a Vintedamelyek szintén nem magyar cégek. Egyre inkább vásárolunk olyan használt termékeket, amelyek jó állapotban vannak, mondjuk, ha valaki csak kibontotta és nem tudja visszaküldeni, ezért inkább túlad rajta a hasonló piactereken. Ez már csökkentheti a kis- és középvállalkozások profitját és itt már kialakulhat egy árverseny. A használt, jó állapotú bútorok piaca például nagyon pörög most, ami nagy hatással van az eleve alacsony árú, vagy középkategóriás bútorok piacára. Összességében nagyon jól meg tudunk barátkozni magunk és mások számára is az olyan ajándékokkal, amit már kibontottak, de gyakorlatilag új vagy épp sérült a csomagolása, esetleg csak néhányszor használt”

– fejtette ki.

Érdemes időben reagálni a cégeknek

A szakértő szerint, ha az idei karácsonyi vásárlási lázat már nem is fogja jelentősen érinteni az új piaci szereplő színre lépése, a jövő karácsonyi időszakban már masszív tényezőként számolhatunk az Allegróval. Ez pedig nem csak a vásárlókra igaz, de a kis- és középvállalkozásokra és a Magyarországon kapható márkákra is, akiknek még időben észlelniük kellene a piac változását.

„Az Allegrónak van egy online akadémiája, ahol nagyon sok információ megtalálható, ezt mindenképpen érdemes elvégezni. Kikerülni nem lehet az új piaci szereplőt, a vegyes modell azonban nagyon is működhet. Ha például a webshop megtartja a saját piacterét, saját felületét és marketing eszközeit, de ezt is beemeli a marketing e-commerce eszközei közé, azzal erősödni fog. Az árazást azonban érdemes nagyon pontosan meghatározni, és a marketing-stratégiát is át kell szervezni egy kicsit”

– tanácsolta.

A marketing szakértő azt javasolja, ezt érdemes még mindenképpen a Black Friday előtt meglépnie a hazai vállalkozásoknak, mert ha addigra még nem tették meg és elkezdenek reklámozni, hirdetni, az idejekorán felemésztheti a cég idei marketing büdzséjét.

„A tapasztalatok szerint a cégek az októbertől kezdődő két hónapos időszak alatt költik el a marketing büdzséjük egyharmadát, hisz a Black Friday már fontosabb, mint a karácsony ebből a szempontból. Sokan ugyanis ilyenkor veszik meg a karácsonyi ajándékokat, bízva abban, hogy valóban ilyenkor érdemes a nagy kedvezmények miatt vásárolni. Az elmúlt években pedig ezt a cégek is felismerték és valóban olyan akciókkal jelentkeznek, amelyek miatt megéri ilyenkor elkölteni a karácsonyi ajándékokra szánt összeget. Idén már a Temu is igen komoly szereplő, a cégekre pedig ezáltal több felől érkezik a nyomás. Ezért is érdemes integrálni más e-commerce platformokat, mert ezek a nagy piacterek a potenciális vásárlók nagy részét elérik, ám ha jelen vagyunk, nem kerülünk árversenybe”

– magyarázta Nebehaj Vanda. 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Pénztári megtakarítás lakáscélra? Egészségpénztárból már most is lehetséges!

Jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélra is felhasználhatók lesznek, és mostanra az ezzel kapcsolatos jogszabály tervezete is megjelent.

Tudta, hogy jelenleg is van olyan pénztári megtakarítás, amelyet lakáscélra költhet? Pedig az egészségpénztárból ez most is lehetséges – mutat rá a BiztosDöntés.hu.

Lakáshitel törlesztése egészségpénztárból

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás a tervek szerint egy éven keresztül, 2025-ben használható majd lakáscélra. A lakáscélok között hangsúlyosan szerepel a lakáshitelhez történő felhasználás, így a megtakarítás lehet lakáshitel önereje, és törlesztésre is használható.

A lehetőség azonban csak korlátozott ideig elérhető, és csupán három részletben használható a nyugdíjpénztárból kivett összeg.

Az egészségpénztárnak azonban jelenleg is van olyan szolgáltatása, amelynek keretében az egészségpénztári megtakarítás terhére lakáshitelt lehet törleszteni, és ezzel komoly összeget spórolhatunk a hitelen – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A lakáshitel törlesztése szolgáltatás keretében az év első napján érvényes bruttó minimálbér 15 százalékát költheti az egészségpénztári tag lakáshitel törlesztésére a pénztáron keresztül. Ez havi 40 020 forintot jelent. A havi törlesztőrészlet ennél valószínűleg magasabb, de a megtakarítás így is jelentős.

Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százaléka, legfeljebb évi 150 ezer forint visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból. Az adóvisszatérítés adómentes, költséget nem kell érte fizetni.

A lakáshitel egészségpénztáron keresztül történő törlesztése révén jelenleg évente 96 048 forintot takaríthatunk meg a lakáshitelünkön. Egy 20 éves lakáshitel esetén ez összesen közel 2 millió forint megtakarítást jelent. (A költségekkel az egyszerűség kedvéért nem számoltunk.)

A megtakarítás évről évre nő

Az egészségpénztárból törleszthető összeg a bruttó minimálbérhez van kötve, így az összege minden évben növekszik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az elkövetkező évekre jelentős minimálbér-emelkedést tervez. Ezzel együtt az egészségpénztárból lakáshitel törlesztésére fizethető összeg is nő, vele pedig a hitelen elérhető megtakarítás – emeli ki a BiztosDöntés szakértője.

  • 2025-ben 298 800 forintos minimálbérrel számolva az egészségpénztáron keresztül elérhető adókedvezmény évi 107 568 forint lesz,
  • 2026-ban 334 600 forintos minimálbér mellett az éves megtakarítás 120 456 forint,
  • 2027-ben 374 700 forintos minimálbérrel évi 134 892 forint megtakarítás érhető el.

Ha pedig 2028-ra valóban megvalósul az 1 000 eurós minimálbér, ahogy a kormány ígéri, akkor a lakáshitelünkhöz egészségpénztárral évente 144 000 forint adókedvezményt kapunk. Ez olyan, mintha évente egy havi lakástörlesztőnket az állam fizetné – mutat rá Gergely Péter.

A pénztárak számos kényelmi szolgáltatással várják a tagjaikat. Több pénztárba, így az OTP Egészségpénztárba, az Allianz Egészségpénztárba, a Patika Egészségpénztárba vagy a Prémium Egészségpénztárba online is beléphetünk.

A BiztosDöntés egészségpénztár kalkulátora segít eligazodni a pénztárak kínálatában.

A Prémium belépési akcióval várja a tagjait, a BiztosDöntésen keresztül a Védőháló biztosítás hat hónapig díjmentes, az OTP Egészségpénztárnál pedig többféle nyereményakció fut.

Önkéntes nyugdíjpénztár és egészségpénztár kéz a kézben

Az önkéntes nyugdíjpénztár és az egészségpénztár remekül kiegészíthetik egymást. A következő évben lehetőség lesz az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást lakáshitelre fordítani, de ez egyszeri nagyobb könnyítésnek számít. Az egészségpénztár ugyanakkor épp a rendszeres törlesztésben nyújt segítséget.

Ha valaki számára most elérhetővé vált egy lakáshitel, mert az önerőt az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításából biztosítani tudja, akkor a terheit tovább csökkentheti azzal, hogy a törlesztő egy részét az egészségpénztáron keresztül fizeti. A lehetőség már meglévő és újonnan igényelt lakáscélú jelzáloghitelek esetén is nyitott, tehát felújításra vagy korszerűsítésre igényelt lakáshitelt is törleszthetünk így.

Egymástól függetlenül

Az önkéntes nyugdíjpénztár és az egészségpénztár egymástól függetlenül is működik. Minden olyan egészségpénztári tag, akinek lakáshitele van, igénybe veheti ezt a szolgáltatást, és törlesztheti a hitele egy részét a pénztári megtakarításából.

Az egészségpénztáraknak jelenleg több, mint egymillió tagja van, és számuk dinamikusan nő. A lakáshitel törlesztése mindössze 2,7 százalékát teszi ki a szolgáltatási kiadásoknak, de egyre többen csökkentik a hitelüket a pénztáron keresztül. Erre a szolgáltatásra a tágok 50,5 százalékkal költöttek többet 2023-ban, mint egy évvel korábban. 

Kényelmes ügyintézés

Egészségpénztárból lakáshitel törlesztésére a pénztárban legalább 180 napja tartott összeg fordítható. A szolgáltatás jellemzően utólagos, tehát a törlesztőrészlet kifizetése után igényelhető annak egy része a pénztárból.

Van azonban olyan pénztár, ahol van lehetőség a törlesztő egy részét közvetlenül az egészségpénztárból a bankba utaltatni. Ilyen lehetőséget biztosít például az OTP Egészségpénztár, a Patika Egészségpénztár, az Új Pillér vagy az MBH Gondoskodás Egészségpénztár is.

A törlesztés igazolására szinte minden pénztárnál van lehetőség több havonta összevontan is, ami szintén egyszerűsíti az ügyintézést.

Házaspárok duplán spórolhatnak

Több egészségpénztár lehetővé teszi, hogy ha a hitelben a házaspár mindkét tagja adóstársként szerepel, akkor saját egészségpénztári számlájukról mindketten törleszthetnek a hitelbe. Így az ez után járó adóvisszatérítést is duplázhatják.

Ezt a lehetőséget szintén több egészségpénztár biztosítja. Így a háztartás a jövő évben várhatóan összesen 215 136 forintot takaríthat meg a lakáshitelén a duplázással.

A lakáshitel törlesztésén kívül azonban számos más szolgáltatást is kínálnak az egészségpénztárak. Aki jár magánorvoshoz, vásárol gyógyszert, gluténmentes termékeket vagy gyermeket nevel, annak mindenképpen megéri egészségpénztári számlát nyitnia.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss