Gazdaság
Trendek között: 10 dolog, ami meghatározza a munkaerőpiacot 2019-ben
Automatizáltabb rendszerek, mobilabb munkavállalók, mesterséges intelligencia alapú eszközök – csak néhány a 2019-es munkaerőpiaci trendek közül.
A cégvezetők elsődleges feladata idén a munkaerő megtartása lesz, amihez viszont egyre több eszközre és technikára lesz szükségük. Lássuk, melyek ezek!
A munkaerőpiaci változásokra gyakran nehéz reagálni, felkészülni, pedig egy cég sikere múlhat a gyors reakcióidőn. A munkaerőhiány miatt talán minden eddiginél égetőbb átgondolni, hogy mely nemzetközi trendekre érdemes figyelni, mik lehetnek relevánsak, mik segíthetnek a magyar piacon is. A cafeteria rendszer átalakítása is bizonytalanságot szül, így hasznos lehet a 15 éves Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég előrejelzését figyelni, amely a nemzetközi és hazai viszonyok ötvözésével született meg.
- Mérni kell a dolgozói elkötelezettséget
Egy sikeres cég ma már nem engedheti meg magának, hogy csak toborzásra költsön, figyelnie kell a meglévő munkaerő megtartására is, mégpedig elemzések igénybevételével. Úgy tűnik, a 2019-es év lesz az az év, amikor ezt egyre többen belátják, egy felmérés szerint ma már a vezetők 84%-a kezeli prioritásként ezt a kérdést. Hogyan? A mesterséges intelligencia segítségével, így a HR minden aspektusa mérhető lesz, a toborzástól elkezdve a teljesítménymenedzsmenten át egészen a munkavállalók viselkedéséig bezárólag. Érdekesség: ezt a trendet lovagolná meg a világ legnagyobb üzleti közösségi hálózata, a LinkedIn is, akik nemrég vásároltak fel egy munkavállalói elkötelezettséget mérő céget, amellyel újabb eszközt adnának a cégvezető felhasználóik kezébe. A rendszer gépi tanulással rendszeresen elemzéseket végez majd, és a tervek szerint figyelmeztetést küld, mielőtt egy alkalmazott felmondana.
- Egyre nagyobb teret kap az intelligens toborzási technika
A toborzási technika ráncfelvarrása is 2019-re várható az AI és az automatizált munkaerő-felvételi technológia segítségével, amelyek kiváltanák az adminisztratív munka nagy részét. A tervek szerint a kezdeti fázisban is már sokat segítene a technológia, felvenné a kapcsolatot a jelöltekkel, lefolytatná az előzetes interjúkat amiket aztán ki is értékelne, és így már a megadott paramétereknek leginkább megfelelő jelentkezőket hívná be személyes állásinterjúra. Ez rengeteg időt spórolna meg a HR szakembereknek, akik így magasabb szintű feladatokkal foglalkozhatnának a felszabadult időben, például kapcsolatépítéssel, vagy az erőforrás-elosztás kidolgozásával, illetve a munkaerő felvétellel.
- Márkaépítés, csak kreatívan!
Noha az employer branding, azaz a munkáltatói márkaépítés már nem új keletű dolog, annak kreatív módon való megközelítése igen. A cégeknek proaktív módon, a megfelelő eszközökkel kell kommunikálniuk már meglévő és leendő munkavállalóikkal. Ennél a pontnál van szükség egy jó marketing ügynökségre, akik kreatív és hatékony kampányokat indítanak valamennyi közösségi média platformon. Akár influencerek használatával is lehet frissíteni a kommunikációt, amelyben a hosszabb-rövidebb videóknak sokkal hangsúlyosabb szerepet kellene szánni. A hangsúly a kreativitáson van, ami a jelek szerint 2019-ben válik igazán fontossá. Emellett Magyarországon a cafeteria-rendszer gyökeres átalakulása miatt a cégekre jóval több kihívás hárul, aminek a kulcsa ugyancsak az employer branding. Hogyan? Az adóminimalizálás helyett érdemes lesz a munkavállalók eltérő igényeire fókuszálni, és olyan extra szolgáltatásokat nyújtani, amelyekkel meg lehet tartani a munkatársakat.
- Egyre több lesz a mobilszállás
A Work Force-nál már régen érzékelik, hogy a hazai mobilitásban érdemi elmozdulás van, éppen ezért a mobilszállások rendszerének további erősítésével segítik ezt a folyamatot. „Egy nem is olyan régi Work Force kutatásból az derült ki, hogy az emberek 56%-a még sosem váltott várost munkahely miatt, bár 51% hajlandó lenne rá. Még inkább igaz ez a fiatalabb generációra is, 61% eddig még sosem költözött munka miatt, de ha a jövőben úgy adódik, 64% szívesen belevágna” – mondja Csákvári Róbert, a WorkForce munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég ügyvezető igazgatója. Azaz van végre elmozdulás a mobilitási hajlandóságban.
- Budapest a fókusz
Az előző trendhez kapcsolódóan az is érzékelhető, hogy a vidéki munkavállalás gyakran döcögős: vagy a lehetőségek hiánya vagy az esetleges alacsonyabb bérezések miatt. Bár az ottani cégvezetők a lehetőségekhez mérten igyekeznek béreket emelni, vagy más módon, például minőségi ebéddel, pihenőidővel a cégnél tartani a munkavállalókat, a fókusz leginkább Budapestre helyeződött át. Ehhez a tendenciához alkalmazkodni kell a cégeknek. A szellemi munkavállalók magatartása is megváltozott az elmúlt években, ma már csak akkor váltanak, ha az magasabb bérrel jár, de jellemző az is, hogy egyre tudatosabbak – már ők kérnek referenciákat a cégekről, vagy érdeklődnek az ott dolgozóktól, és csak ezután döntenek arról, adják -e az “arcukat” a céghez.
- A home office tovább terjed
A technológiának köszönhetően ma már egyre többen dolgozhatnak otthon, kávézóban vagy akár másik országból, és ez óriási szabadságot jelent az alkalmazottaknak. Egy 2018-as tanulmány szerint globálisan az irodában dolgozók 70%-a hetente legalább egyszer távolról dolgozik. Ez a szemléletváltás érzékelhető nálunk is: szintén a Work Force korábbi kutatása azt mutatja, hogy itthon a fiatalabbak 48%-a már csak olyan munkahelyet keres, ahol a távmunka vagy az otthoni munkavégzés megengedett, de az idősebb generáció is úgy gondolja, hogy vonzóvá tesz egy munkahelyet egy ilyen lehetőség.
- Több fiatal, nyugdíjas és megváltozott munkaképességű munkavállalóa cégeknél
A magasabb foglalkoztatási ráta lehetővé teszi a fiatalabb generációk számára, hogy a szokásosnál gyorsabban lépjenek be a munkaerőpiacra, ami a munkahelyek „megfiatalodásához” vezet. Szakemberek szerint ez a tendencia jót tesz a cégeknek, azonban fel kell készülni az esetleges konfliktusokra is, ami az eltérő elvárásokból és munkamódszerekből fakad. Különösen igaz ez azokra a cégekre, ahol akár három generáció dolgozik együtt, egyre többen térnek vissza ugyanis a munka világába a nyugdíj mellett. Sőt, egyes hiányszakmákban már szinte bevett gyakorlat, hogy nyugdíjasokkal töltik fel az üres álláshelyeket. Ezzel mindkét fél jól jár: a kis jövedelmű nyugdíjasoknak jól jön a pótlólagos jövedelem, a cégek pedig szívesen alkalmaznak tapasztalt, szakavatott embereket. Ugyanakkor nem olyan egyszerű a legfiatalabb és a legidősebb munkavállalók beillesztése a vállalat működésébe, szervezeti kultúrájába, erre külön programot célszerű létrehozni, különben sok konfliktust teremthetünk. Hasonló a recept a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához is, noha az elmúlt években már sokat javult a helyzetük. Számos olyan változás lépett életbe január elsejétől, ami további pozitívumokkal kecsegtet. Ilyen például a rokkantsági ellátás mellett végezhető munka jövedelem korlátjának növekedése, vagy az egyre szélesedő SZJA-kedvezmények köre is.
- Mindenki jól jár mentorprogrammal, továbbképzéssel
Egy kutatás szerint a munkavállalók 91%-a értékeli és igényli az előremenetelt támogató továbbképzéseket és tanfolyamokat. Éppen ezért, egyre több vállalat dönt úgy, hogy megnöveli az esetleges mentorprogramok keretösszegét, vagy továbbképzéseket, esetleg önképzéseket vezet be. Ennek többféle előnye is van: egyrészt a cég hatékonyságához is hozzájárul az elsajátított tudás, másrészt a munkavállalók megtartásához és elégedettségük növeléséhez is jó eszköz. Ugyancsak fontos pont egy munkavállaló életében, ha a céges rendezvények, csapatépítők vagy nyári programok is részét képezik a „csomagnak”.
- Nem annyira vonzó vezetőnek lenni
A Work Force tapasztalatai alapján egyre inkább szűkül a vezetők köre. A tendencia azt mutatja, hogy vagy még nagyon a szakmájuk elején járnak a munkavállalók, ami miatt nincsenek meg az ehhez szükséges készségek, képességek, vagy épp fordítva: az 5-10 éves tapasztalattal bíró munkavállalók határolódnak el ettől a “lépcsőfoktól”. A félelmük az, hogy az előléptetés pozitívumai mellett a munka mennyisége is olyannyira megnőne, hogy többé nem tudnák megtartani a munka és a magánélet egyensúlyát. Emellett egyre gyakoribb az úgynevezett burnout, vagyis kiégési szindróma is, amit jellemzően a munkatársak rotálásával orvosolnak a főnökök. 2-3 éves periódus után egy új munkakör kellő motivációt biztosíthat a munkavállalónak.
- Nő a kapcsolati tőke szerepe és használata
A cégvezetőknek egyre kreatívabbaknak kell lenniük, ha az “emberhiányt” féken akarják tartani. Ennek egyik, egyre népszerűbb módszere a kapcsolati tőke mozgósítása, azaz sok cég azzal motiválja a dolgozóit, hogy ha ajánlani tud munkatársat, cserébe a cég honorálja ezt. Emellett továbbra is népszerű eszköz a béremelés, az utazási bérletek megtérítése, vagy szellemi pozíciók esetében a cégautók biztosítása – ez utóbbi kettőnél tehát könnyebbé teszik a munkahelyre való eljutást is. Azonban egyre többen jönnek rá, hogy a kiegyensúlyozott határidők, az iránymutatás vagy a rendszeres elismerések is ugyanolyan hatékony, ha nem hatékonyabb megoldást jelentenek a fentieknél.
Gazdaság
120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
A szezonalitás nyáron elsősorban a Balaton környékén jellemző, illetve a szabadságok miatt az ipari szektorban, ugyanakkor számos területen – kiemeleten a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban – év közben is több tízezer diák dolgozik rendszeresen. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a diákok minimál órabére bruttó 1.672 forint. Országos átlagban a bruttó órabérek jellemzően 1.672 – 2.000 forint körül alakulnak, míg Budapesten 2.000-2.300 forint között mozognak, de egyes kiemeltebb területeken– különösen mérnöki vagy informatikai területen – az órabérek elérhetik akár a bruttó 3.000–3.500 forint közötti szintet is.
„Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás kereslet nagyjából 35-40%-át teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemeleten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon és a különböző szálláshelyeken. A legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés, valamint a takarítás. Adataink szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a diákok adják a szezonális munkaerő akár 60-70%-át is. Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak”
– mondta el Tóth Rozália a Prodiák vezetője.
A szakember kifejtette, hogy bár a nyár a legintenzívebb időszak az évek óta tapasztalható munkaerőhiány miatt, év közben is nagyon sok diák dolgozik. Csak a Prodiák iskolaszövetkezeten keresztül 10-12 ezer diák vállal munkát, ez a teljes diákmunkások 10-12%-át teszi ki.
A turizmus mellett az ipari szektorban dolgozik a legtöbb diák a nyáron
A turizmus mellett a nyári hónapokban a gyárakban és termelőüzemekben is megugrik a diákmunkások száma, ahol a szabadságok alatt diákokkal pótolják a kieső munkaerőt a termelésben. A Prodiák adatai szerint az ipari- termelő szektor a nyáron elérhető diákmunkák nagyságrendileg 25-30%-át fedi le, a legjellemzőbbek az összeszerelési-, a csomagolási- és raktári- valamint az adminisztrációs feladatok. A multinacionális gyáraknál – főként Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – jól fizető, akár 3 műszakos diákpozíciók is megjelennek ebben az időszakban.
A bér a legfontosabb, de nem az egyetlen szempont
„A diákok munkahelyválasztás előtt több szempontot mérlegelnek. Az egyik legmeghatározóbb természetesen a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Ez utóbbi kapcsán sokan a diákszövetkezeteknek is utánanéznek, és igyekeznek jól bevált, megbízható diákszövetkezethez menni. Ezt követi a munkaidő és a beosztás rugalmassága, év közben különösen az iskolai órarendhez való igazodás miatt. A munkavégzés helyszíne szintén releváns szempont, a hosszabb távú gyakornoki pozíciók esetében továbbra is sokan keresik azokat a munkákat, ahol lehetőség van otthonról, „home office”-ban dolgozni”
– összegezte Tóth Rozália.
Ezek a legkeresettebb diákmunkák
Az időszakos nyári munkák esetében a strandokon, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon elérhető pozíciók, valamint a hostess munkák a legkeresettebbek. A hosszabb távú, szellemi munkakörökben, gyakornoki pozíciók esetében változó trendek figyelhetők meg. Az informatikai és mérnöki tudással rendelkezők iránti kereslet továbbra is erős és jelentősen nőtt a verseny a tehetséges jelöltekért. Emellett egyre több olyan gyakornoki lehetőség jelenik meg, amely az angol mellett más nyelvtudást is igényel, különösen a francia és német nyelv ismerete iránt mutatkozik fokozottabb igény. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan, akik diákmunkásként kezdik, a gyakornoki időszakot követően főállásban is ott maradnak a munkáltatónál. Az iparban, kereskedelemben, kiskereskedelemben folyamatosan keresettek a diákmunkások az év minden hónapjában, ezen belül is a ruházati boltokban kínált pozíciók a legnépszerűbbek a diákok körében.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A magyarok szerint az influenszer a legkevesebbre tartott szakma
Hiába a milliós követőtábor, a magyar lakosság nem kér a tartalomgyártásból. A No Fluff Jobs megbízásából készült országos kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok mennyire szeretik a rendőröket, értékelik a HR-eseket, és kinek a fizetését tartják túl magasnak. A felmérés megmutatta, hogy az orvosokat, tanárokat és ápolókat övezi a legnagyobb társadalmi tisztelet, a TikTok-sztárokat viszont a kérdezettek alig 2%-a tartja hasznosnak.
Gyógyítás, gondoskodás, nevelés – ezek a legnagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendő hivatások, derült ki a No Fluff Jobs nemzetközi állásportál megbízásából végzett friss, reprezentatív kutatásból, amely a magyar lakosság szakmákkal kapcsolatos véleményét vizsgálta. A felmérés nemcsak a szakmák fontosságának megítélésére tért ki, hanem az azokhoz kapcsolódó érzelmekre, valamint a bérezés társadalmi megítélésére is, illetve arra is rákérdezett, hogy az egyes szakmákat a válaszadók mennyire tekintik férfiasnak vagy épp nőiesnek.
A legmegbecsültebb szakmák: orvos, ápoló, tanár
A magyar társadalom egyértelműen értékeli azokat a hivatásokat, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a testi-lelki jólléthez és a szellemi fejlődéshez. Az orvosokat a megkérdezettek 87%-a tartja „nagyon fontosnak”, az ápolókat 85%, a tanárokat pedig 80%. Ezek a szakmák a pozitív érzelmi megítélésben is élen járnak: az ápolókhoz 81%, az orvosokhoz 77%, a tanárokhoz 73% kapcsol pozitív érzéseket.
A középkategória: rendőrök, gazdálkodók, háttérszakmák
A rendőröket és gazdálkodókat szintén sokan tartják fontosnak, de kevésbé nélkülözhetetlennek érzik, mint az egészségügyi és oktatási szakmákban tevékenykedőket. A könyvelőt, a programozót vagy az ügyvédet a többség inkább hasznosnak, mintsem kiemelten fontosnak tartja.
A legmegosztóbbak: újságírók, marketingesek, influenszerek
Az egyik legérdekesebb tanulság, hogy egyes modern vagy éppenséggel a kommunikációhoz kötődő szakmák erősen megosztják a közvéleményt. Az újságírói munkát például csak minden negyedik ember érzi igazán fontosnak, míg 32% bizonytalan, 9% pedig kifejezetten negatívan vélekedik róla. Hasonló a helyzet a marketingesekkel, HR-esekkel vagy kereskedelmi képviselőkkel kapcsolatban is. A legelutasítottabb foglalkozás az influenszer. A válaszadók 44%-a szerint egyáltalán nem fontos, és csak 2% tekint rá „nagyon fontos”-ként. A negatív érzelmek aránya (63%) itt kiugróan magas, sokan nem érzik ennek a tevékenységnek a társadalmi értékét.
Férfias? Nőies? Semleges?
A kutatás kitért a szakmák nemi megítélésére is. A rendőri, gazdálkodói és programozói munkát a többség még mindig inkább férfiasnak tartja, míg az ápolói és könyvelői szakmák inkább nőiesnek számítanak. Jó hír ugyanakkor, hogy számos területen – például az orvos, tanár, újságíró vagy sportoló hivatások esetében – a válaszadók nagy többsége nem társít nemi szerepet a foglalkozáshoz, ami előremutató változást jelez a társadalmi gondolkodásban.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a társadalmi hasznosság érzete, az érzelmi kötődés és a sztereotípiák egyaránt szerepet játszanak abban, ki hogyan viszonyul egy-egy szakmához. A tradicionális, emberközeli hivatások továbbra is a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek, míg az újabb vagy kevésbé kézzelfogható munkák elfogadottsága még várat magára.
A CAWI módszerrel végzett online kérdőíves kutatást a 21 Kutatóközpont bonyolította le 2025. április 1–14. között. A reprezentatív, 1000 fős mintán végzett kutatás a 18–64 éves, gazdaságilag aktív magyar lakosság véleményét vizsgálta.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A nyári diákmunka miatt sok fiatal nyit bankszámlát a következő hetekben
Elkezdődött a nyári tanítási szünet, ami sok diák számára nem csupán a vakációt jelenti, hanem nyári munkát is a szünet alatt.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint vannak, akik először lépnek a munkaerőpiacra és először lesz önálló keresetük. Sok család számára aktuális kérdést vet fel: hol érdemes számlát nyitni a gyereknek a megkeresett pénz kezelésére?
A diákok alapvetően szülői engedéllyel 16 éves kortól dolgozhatnak, de a nyári szünet alatt a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A diákmunka adózása roppant kedvező: vonatkozik rá a 25 éves kor alattiak személyi jövedelemadó-mentessége, és a legtöbb esetben egyéb járulékok sem terhelik a bérüket.
„A nyári diákmunka-szezon elindulásával a fiatalok ezrei tapasztalják meg először, milyen érzés a saját munkájukért fizetést kapni. Amikor a diák már nem csak zsebpénzt kap, hanem munkabért, a bankszámla szerepe is gyökeresen megváltozik. Nem csupán egy digitális persely, hanem a gazdálkodás elsődleges eszközévé válik.” – emelte ki a bankszámla fontosságát Gergely Péter a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A bankok is felismerték ennek a korosztálynak a speciális igényeit
A diákszámlák jellemzően díjmentes számlavezetést és díjmentes bankkártyát kínálnak, de ennél többet is nyújthatnak: nyitási bónuszokkal, jóváírásokkal és hosszútávú díjmentességgel igyekeznek megnyerni a diákokat, a jövő ügyfeleit, valamint a szüleiket.
Fontos szempont a bankválasztásnál, hogy a diák megkeresett pénze könnyen hozzáférhető legyen, és a számlahasználat ne járjon extra költségekkel.
A számlavezetés ezeknél a speciális számláknál jellemzően feltétel nélkül díjmentes, bizonyos életkorig.
Az OTP Junior számlája 24 éves korig feltétel nélkül díjmentes és 0 forint a számlához kapcsolódó bankkártya éves és kibocsátási díja. Továbbá a 14 év feletti ügyfelek havi 100 ezer forintig díjmentesen utalhatnak elektronikusan, ha a számlához beállításra kerül ez a kedvezményelem. Ezen kívül a fiatalok akár 5-30 százalék pénzvisszatérítést is kaphatnak az OTP Junior Kedvezményprogram partnereinél történő vásárlásaik után, így például a Budapest Parkban, a KFC-ben, vagy a Starbucks-ban. A külföldi nyaralás során pedig a devizaváltás lehet kedvezőbb az Árfolyam+ kedvezménnyel.
A Gránit Bank Family Junior számlacsomag a 18. életév betöltéséig díjmentes, ugyancsak díjmentes bankkártyával. Az Erstének is kedvező diákszámla ajánlata van: az EgySzámla díjcsomag diák kedvezmény 26 éves korig biztosít díjmentes számlavezetéssel és kedvezményes használatot, a hozzá kapcsolódó diákkártya éves díja is kedvező (jelenleg 2 692 forint).
A CIB, az UniCredit, a Raiffeisen és a K&H bankoknál is díjmentes a számlavezetés, az első évben a bankkártya éves díját is elengedik. Az MBH Bank pedig a számlanyitástól számított 2 éven keresztül tartja a díjmentességet a Diákszámlájára.
Nyitási bónuszok
Több bank kínál 20-60 ezer forint értékben bónuszokat, pénzvisszatérítéseket az új ügyfeleknek a számlanyitás mellé. A feltételeket is a diákokhoz illesztették és könnyebben teljesíthetők: nincs elvárt beérkező utalás, jellemzően kártyás vásárlást kell teljesíteni (5-10 darab havonta), valamint aktiválni kell a mobilbanki alkalmazást és a bankkártyát. Ezeket a vonzó összegű jóváírásokat akár még nyár vége előtt megkaphatja a számlatulajdonos és a diákmunkával megkeresett pénz kiegészíthető vele.
Előfordul, hogy a számlanyitási bónusz összege függ a fiatal aktuális életkorától. Az OTP Junior számlánál például egy kiskorú (12 éves kortól) 20 ezer forint jóváírást kaphat, míg 18 éves kortól 30 ezer forint szerezhető.
A további felmerülő költségek tekintetében bankonként eltérő kondíciókkal találkozhatunk. A bankkártyás vásárlások természetesen díjmentesek, azonban az egyéb tranzakciók, mint az átutalás, készpénzfelvétel már nem. Egy diákszámla esetén ritkábban fordulnak elő az ilyen pénzmozgások, de ezek díjait is fontos átnézni.
A készpénzfelvétel pénzbe kerül
A kedvezményes, akár a felnőtt számlákénál alacsonyabb díjak jellemzők, de például a jogszabályi ingyenes készpénzfelvételi nyilatkozat csak 16 éves kortól tehető. Emiatt az ATM-es készpénzfelvételnek van díja a diákok számláin, még ha nem is magas összeg.
A BiztosDöntés.hu diákszámla kalkulátora alapján ezek a díjak 270-1 864 forint között mozognak 30 ezer forintnyi készpénz ATM-ből történő felvétele esetén – tette hozzá a szakértő. A MagNet Banknál van azonban kivétel: a Csillag számlacsomag, amely szintén nulla forintos havi díjú, 14 éves kortól igényelhető, és a bank ettől az életkortól saját ingyenes készpénzfelvételt biztosít.
„A számla kiválasztásánál célszerű elsődleges szempontként a bankszámla fenntartását vizsgálni, és olyat választani, amivel hosszabb távon is jól jár a gyermek, és még jóváírást is szerezhet.„ – hangsúlyozta a BiztosDöntés.hu szakértője.
Megmarad a szülői kontroll
A gyermekek nagykorúvá válásáig csak szülő jelenlétében és beleegyezésével nyitható bankszámla. A 14. életévüket betöltve már korlátozottan cselekvőképesek jogi értelemben is, és a számlájuk felett ekkor már sokkal nagyobb szabadságot kapnak, több funkciót is érnek el.
A szülői felügyelet azonban megmarad és 18 éves korukig a bankszámla kezelésében, használatában is vannak korlátozások. Mint például a költési limitek, illetve a szülő rálátása a számlára.
Gergely Péter kiemelte: „Családonként eltérő, és egyéni döntés, hogy mennyire kontrolláljuk a gyerek bankszámla használatát, de szülőként az megnyugtató szempont, hogy nagyobb biztonságban lehet a gyerek pénze a bankban, mint a zsebében tartva. Vész esetén könnyen küldhetünk pénzt a számlára, letilthatjuk, zárolhatjuk a kártyáját és figyelemmel tudjuk kísérni a költéseit is.”
A nyári diákmunka nemcsak a pénzkeresetről és a zsebpénz kiegészítéséről szól, hanem kiváló alkalom a pénzügyi tudatosság alapjainak elsajátítására is. Az adómentesség óriási könnyebbség, de emellett fontos, hogy a megkeresett összeget a diák ne csak elkölteni tudja, hanem megtanulja beosztani, félretenni és biztonságosan kezelni. Ehhez pedig egy speciálisan fiataloknak szóló bankszámla jelentheti az ideális megoldást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság1 hét ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban7 nap ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Mozgásban2 nap ago
A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja
-
Gazdaság1 hét ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között
-
Gazdaság2 hét ago
Másodpercek alatt csap le a mesterséges intelligencia