Gazdaság
CES 2020 – Bosch, fókuszban a mesterséges intelligencia
„Mesterséges intelligencia mindannyiunkért: bizalomépítés közösen”
Legyen szó automatizált vezetésről, okosotthonról vagy a gyártásról, a mesterséges intelligencia mára mindennapjaink részévé vált.
A Bosch a mindennapi élet megkönnyítésére, valamint biztonságosabbá tételére használja a mesterséges intelligenciát és a dolgok internetét (IoT). A mottó a „Mesterséges intelligencia mindannyiunkért: bizalomépítés közösen”, amely a technológiákat és szolgáltatásokat kínáló vállalat alapvető megközelítését foglalja össze. A középpontban a mesterséges intelligencia áll, olyan okostermékek szolgálatában, amelyeket a Bosch az idei CES alkalmával mutat be. Ezek egyike az okos napellenző (Virtual Visor), amely a járművek mesterségesintelligencia-alapú, digitális napvédő megoldásaként a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán és vásárán mutatkozik be. Ez a termék a CES® Innovációs Díjat (CES® Innovation Award) is elnyerte, akárcsak a Bosch háromdimenziós autós képernyője.
A Bosch a CES-en megjelenő további, mesterséges intelligenciát használó kiemelt fejlesztései között szerepel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) megelőző karbantartására szolgáló alkalmazás, a gépkocsik utasterének felügyeletét ellátó rendszer, illetve az orvosi diagnosztikai okosplatform.
„A CES alkalmával bemutatott megoldásaink egyértelműen jelzik, hogy a Bosch a mesterséges intelligencia területén is vezető szerepet kíván betölteni”
– hangsúlyozta Michael Bolle, a Bosch igazgatótanácsának tagja.
„2025-től már a Bosch minden terméke használ mesterséges intelligenciát vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják.”
A MI-alkalmazások globális piaci volumene a várakozások szerint mintegy 120 milliárd dollárra bővül 2025-re, ami tizenkétszeres növekedést jelent a 2018-as szinthez viszonyítva (forrás: Tractica). A Bosch is aktív szerepet vállal ebben: a vállalat évi 3,7 milliárd eurót fordít szoftverfejlesztésre, több mint 30 ezer szoftvermérnököt alkalmaz és mintegy ezer munkatársa dolgozik a mesterséges intelligencia kutatási területén.
A Bosch emellett széleskörű képzési programot is indított.
„Terveink szerint a következő két évben majdnem húszezer munkatársat oktatunk a mesterséges intelligencia területén”
– mondta Michael Bolle.
„A mesterséges intelligencia fejlesztése mellett a munkatársak képzése is fontos számunkra.”
A program a vezetők, a mérnökök, valamint a mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó kollégák számára három különböző szintű képzési formát foglal magában, és a mesterséges intelligencia felelősségteljes használatára vonatkozó irányelveket is tartalmazza. A Bosch saját MIalapelveit is megfogalmazta, amelyek a mesterséges intelligencia biztonsági és etikai kérdéseivel foglalkoznak.
„Aki már foglalkozott műszaki és etikai alapelvekkel, pontosan tudja, milyen fontos az adatbiztonság és az adatszuverenitás”
– emelte ki Michael Bolle.
„A bizalom bizonyos értelemben a digitális világ termékminősége.”
Életmentő szaktudás
„A Bosch szerint a jövő egyik alapvető szakterülete a mesterséges intelligencia ipari alkalmazása lehet. „Nem az ember modellezésére, hanem a technológia embert szolgáló fejlesztésére használjuk a mesterséges intelligenciát”
– jelentette ki Michael Bolle.
„Az ipari mesterséges intelligenciának ezért mindig biztonságosnak és indokoltnak kell lennie.” A Bosch szerint ez azt jelenti, hogy az irányításnak mindig emberi kézben kell maradni, az utakon, az otthonokban és az ipari gyártásban egyaránt.”
Az olyan életmentő vezetői biztonsági rendszerek, mint például a blokkolásgátló (ABS), az elektronikus menetstabilizáló (ESP) és a légzsák vezérlőegységeinek úttörő fejlesztőjeként a vállalat már korábban is bebizonyította, hogy a felhasználók mindennapjait megkönnyítik a megbízható technikák. A mesterséges intelligencia a vezetéstámogató rendszereket is hatékonyabbá és intelligensebbé teheti. Például amikor a Bosch automatizált vezetéshez kifejlesztett MI kamerája már a részben takarásban közlekedő gyalogost is érzékeli, az automatikus vészfék-asszisztens még megbízhatóbban jelez. A Bosch olyan technológiát fejleszt, amelyre érvényes a mottó: „Életre tervezve”.
A Bosch 100 millió eurót fordít MI képzésre
Minden innováció befektetést igényel, a Bosch ezért a szoftverfejlesztések mellett az oktatásra és különböző kompetenciaközpontokra is nagy hangsúlyt fordít. A vállalat például Tübingenben (Németország) 100 millió eurót fordít egy új mesterséges intelligencia egyetem (MI kampusz) létesítésére. Az új kutatási komplexum a tervek szerint 2022 végére készül el és mintegy 700 MI szakértőnek biztosíthat majd lehetőséget a kreatív és produktív eszmecserére. A szakemberek a Bosch munkavállalói, külső start-up vállalkozások és állami kutatóintézetek munkatársai lesznek. Az új kampusz a Cyber Valley szakemberei közötti információcserét is hivatott segíteni. A „Bizalomépítés közösen” mottó itt valósággá válhat. A Bosch alapító tagja a 2016-ban létrehozott Cyber Valley-nek, amely közös kutatási vállalkozásként az ipari, tudományos és kormányzati partnereket hozza össze a mesterséges intelligencia kutatásának előmozdítására, illetve a kutatási eredmények mielőbbi ipari alkalmazására.
Mindezeken túl a Bosch Mesterséges Intelligencia Központja (Bosch Center for Artificial Intelligence; BCAI) világszerte hét helyszínen működik, többek között Kaliforniában és Pittsburgh-ben, az Amerikai Egyesült Államokban. A BCAI jelenleg mintegy 250 MI szakértőt foglalkoztat, akik a mobilitás, a gyártás, az okosotthonok és a mezőgazdaság területén több mint 150 projekten dolgoznak.
A világ első virtuális napellenzője (Virtual Visor) az Egyesült Államokból érkezik
A Bosch kreatív szakemberekkel fejleszti a mesterséges intelligenciát használó termékeket a mobilitás, az okosotthonok és az Ipar 4.0 számára. Az autóiparban világelső – az Amerikai Egyesült Államokból származó – MI fejlesztésüknek épp Las Vegasban tartják a világpremierjét: a virtuális napellenző (Virtual Visor) egy átlátszó digitális napvédő megoldás. Az autóvezető szemének pontos pozícióját az utastér-megfigyelő kamerához csatlakozó, átlátszó LCD-képernyő észleli. A virtuális napellenző rendszer pedig intelligens algoritmusok segítségével elemzi a beérkező információkat, és csupán a szélvédő azon részét sötétíti el, amelyen keresztül a Nap elvakíthatja a sofőrt. A virtuális napellenző a legmagasabb pontszámot kapta kategóriájában a CES Best of Innovation Awards (a legjobb innovációkról szóló verseny) szavazásán. A versenyben a Bosch új háromdimenziós képernyője is az első helyen végzett. A passzív háromdimenziós technológia alkalmazásával valósághű háromdimenziós hatást ad a képeknek és a figyelmeztető jelzéseknek, így a vezető gyorsabban tudja észlelni a vizuális információkat, mintha egy hagyományos képernyőt nézne, ezzel jelentősen növelve a közlekedés biztonságát.
Szintén a biztonságot fokozza a Bosch új utastér-megfigyelő rendszere, amely a vezető szemhéjának mozgása, tekintetének iránya, illetve fejének helyzete alapján felismeri, ha a sofőr elálmosodott vagy épp okostelefonját nézi – és riaszt a kritikus helyzetekben. A rendszer azért is figyeli a jármű belterét, hogy megállapítsa: hányan ülnek benne, hol és milyen pozícióban. Ezzel vészhelyzetben igény szerint optimalizálható az egyes biztonsági rendszerek – például a légzsákok – működése.
2019-ben 12 százalékkal, mintegy kétmilliárd euróra bővült a Bosch vezetéstámogató rendszereinek értékesítése, amelyek már az automatizált vezetés irányát jelentik. A jövőben, amikor a gépkocsik – például autópályán – már részben automatizált üzemmódban teszik meg az út egyes szakaszait, a vezetőmegfigyelő rendszerek nélkülözhetetlen partnerré válnak. Ezekben a helyzetekben a kamera biztosítja, hogy a sofőr bármikor ismét biztonságosan átvehesse az irányítást. A tervek szerint 2022-re a vállalat már mintegy négymilliárd eurót fordít automatizált vezetésre, és több mint ötezer mérnököt kíván foglalkoztatni. Az ezen a területen alkalmazható érzékelőkínálat bővítésére a Bosch már azon dolgozik, hogy a lidar-szenzorokat alkalmassá tegye a sorozatgyártásra. A lidar a radar és a kamera mellett a harmadik alapvető szenzortechnikát képviseli, lézer alapú távérzékelést alkalmaz. A Bosch nagy hatótávú lidar-érzékelői a nem fémes tárgyakat, például az útra került szikladarabokat is már messziről felismerik.
Mesterséges intelligencia az űrben és az orvostudományban
A 2019 végén az űrbe juttatott SoundSee érzékelőrendszerével komoly célokat tűzött ki maga elé a Bosch. A NASA automatizáltan repülő Astrobee robotjára szerelve a SoundSee elkülöníti a rendellenes hangokat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, majd mesterséges intelligencia által vezérelt analitikával elemezve a hangfelvételeket, előre jelezheti a szükséges karbantartást. 2020 elejétől a SoundSee által rögzített hangadatokat a pittsburghi (Pennsylvania) Bosch Kutatóközpontban létesített, a NASA igényei szerint kialakított földi irányítóközpontba továbbítják. A tízórais doboznál alig nagyobb berendezést a NASA kutatási együttműködése keretében az Amerikai Egyesült Államokban, az Astrobotic vállalattal közösen fejlesztette ki a Bosch.
Az orvostudomány nem kevésbé innovatív terméke a Vivascope, amely patológiai okosplatformként az orvosi diagnózisok felállítását segíti. A Vivascope felnagyítja a vér-, és más testnedvmintákat, digitalizálja a mikroszkópos leleteket, majd mesterséges intelligencia vezérelte algoritmusok segítségével elemzi azokat. Gyorsan és pontosan képes azonosítani a különböző sejtrendellenességeket, hasznos segítséget nyújtva az orvosoknak a diagnózis felállításához.
Light Drive okosszemüveg – a mindennapok intelligens szemüvege
A Bosch számos, nem mesterséges intelligenciával működő fejlesztését is bemutatja a CES kiállításán. Ilyen például a szenzoralapú Light Drive okosszemüveg-modul, amellyel a világon elsőként a normál szemüvegek is intelligenssé tehetők. Több mint harmadával vékonyabb a piacon elérhető más megoldásoknál, tömege pedig a tíz grammot sem éri el. A viselő látómezejébe vetített kristálytiszta képek közvetlen napsütésben is egyértelműen felismerhetők, tartalmuk pedig – az okostelefontól vagy okosórától kapott információktól függően – a navigációs útmutatásoktól a szöveges üzeneteken és a naptárbejegyzéseken át egészen a kezelési utasításokig terjedhet.
A Bosch a CES-en az IoT Shuttle technológiáján keresztül mutatja be a járműgyártók és a mobilitási szolgáltatók számára kínált megoldásait a telekocsi (ride sharing) járművek elektromossá alakítása, automatizált vezetése, hálózatba kapcsolása és személyre szabása terén. Ezen túlmenően a fejlesztéshálózatba kapcsolt mobilitási szolgáltatásokat is tartalmaz, amelyek egyaránt rugalmas lehetőséget biztosítanak a felhasználóknak flottajárművek üzemeltetésére, menedzselésére, elektromos töltésére és karbantartására, miközben minden utazást biztonságossá tesznek. A Bosch standján a látogatók megnézhetik a jövő hálózatba kapcsolt és károsanyag-kibocsátás nélküli mobilitása számára továbbfejlesztett vezetési és szenzortechnikákat is.
Megoldások az egész háznak – a dolgok internete (IoT) otthoni megoldásainak kibővített kínálata
A Bosch tovább bővíti a dolgok internetének (IoT) otthoni megoldásaihoz csatlakozó szolgáltatásainak kínálatát. A legfőbb különlegesség itt a nyílt Home Connect platform, amely a CES alkalmával is megtekinthető. 2020 közepétől a platform alkalmazása különböző gyártók világítási és árnyékolási, szórakoztató-, illetve okoskertészeti eszközeinek irányítására is alkalmassá válik. A partnervállalatok száma jelenleg már eléri a negyvenet, ami a várakozások szerint több mint kétszeresére nő majd, még kényelmesebbé és hatékonyabbá téve az otthoni életet.
Okostechnikák a környezet védelmében
Ezen innovatív termékek alapjául a Bosch vállalkozói szemlélete szolgál. „Összhangba kívánjuk hozni kereskedelmi, környezeti és társadalmi felelősségvállalásunkat”
– mutatott rá Michael Bolle.
„A klímavédelem ugyancsak fontos terület. A Bosch igazgatótanácsának tagja szerint „a Bosch nem csupán fejleszti a környezetbarát megoldásokat, hanem jó példát is mutat. 2020 végére világszerte mind a 400 telephelyünk válik klímasemlegessé, így már nem hagy szén-dioxid-lábnyomot a fejlesztéstől a gyártáson át, egészen az adminisztrációig. Németországi telephelyeinken mindezt már megvalósítottuk.”
A mesterséges intelligencia itt is nagy szerephez jut, az egyes telephelyeken például a házon belüli energiarendszer intelligens algoritmusokat használ az energiafogyasztás eltéréseinek érzékelésére. Bizonyos gyárakban már önmagában ez lehetővé tette a szén-dioxid-kibocsátás több mint tízszázalékos csökkentését az elmúlt két év során. Tekintettel arra, hogy a Bosch összesen 270 ilyen gyárat üzemeltet világszinten, a megtakarítási lehetőség valóban óriási. Amint Michael Bolle kifejtette:
„Így foglalhatjuk össze a CES alkalmával közvetített üzenetünket: a Bosch-nak számos területen nagy tervei vannak a mesterséges intelligenciával.”
Gazdaság
IT-tehetségek reflektorfényben – átadták a K&H STEM pályázat elismeréseit
Átadták a K&H STEM 2025 pályázat díjait, amellyel a pénzintézet az informatikát tanulók kiemelkedő szakmai és tudományos teljesítményét ismeri el. A kezdeményezés célja, hogy láthatóvá tegye azokat a fiatal IT-tehetségeket, akik innovatív gondolkodásukkal és magas színvonalú pályamunkáikkal formálják a jövő technológiai megoldásait.
Magyarország legjobb digitális bankjaként a K&H kiemelt feladatának tekinti, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal tehetségeknek a fejlődésre és a megszerzett tudása továbbadásával támogassa szakmai kibontakozásukat.
A K&H STEM pályázatra felsőoktatásban tanuló informatikushallgatók jelentkezhettek, akik dolgozat formájában mutatták be megoldási javaslataikat aktuális IT-kihívásokra. A pályázat témakörei között szerepelt többek között az alkalmazásoptimalizáció, AI, big data, IT‑biztonság, valamint a felhőalapú megoldások. A beadott pályamunkák jól tükrözték, mennyire sokrétűen közelítik meg a fiatal szakemberek az informatika jelenlegi és jövőbeli kérdéseit. A pályázók foglalkoztak az AI‑alapú orvosi diagnosztikától és a tőkepiaci szimulációktól kezdve a homomorf titkosításon át egészen a szenzortechnológiák gyakorlati alkalmazásáig.
A STEM-területek – vagyis a természettudomány, technológia, mérnöki tudományok és a matematika – napjainkban meghatározó szerepet töltenek be a gazdaság és a társadalom fejlődésében. A K&H számára stratégiai jelentőségű a tudásalapú fejlődés támogatása, ezért a pályázattal elsősorban a szakmai kiválóságot, az önálló gondolkodást és az innovatív megközelítéseket kívánja elismerni.
„A K&H elkötelezett a technológiai fejlődés és az innováció iránt. Ugyanakkor legalább ilyen fontos számunkra, hogy olyan munkahelyként és szakmai közösségként legyünk jelen, amely valódi fejlődési lehetőséget kínál, és hosszútávon is támogatja a tehetségek kibontakozását. A STEM pályázattal azokra a fiatal szakemberekre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, akik újszerű gondolkodásukkal és magas színvonalú munkájukkal inspirációt jelentenek a saját generációjuk és a szakmai közösség számára is. Az, hogy sorozatban harmadszor nyertük el a ‘Magyarország legjobb digitális bankja’ díjat a Global Banking and Finance Review-tól egyszerre örömteli visszaigazolás és komoly felelősség. Hiszünk abban, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot kötelességünk továbbadni, és aktívan felkarolni azokat az ambíciózus fiatalokat, akik a jövő digitális megoldásait formálják. Hiszünk abban, hogy a jövő technológiai megoldásai ezekből az egyetemi műhelyekből indulnak”
– hangsúlyozta Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
A díjazottak a helyezésüknek megfelelően pénzjutalomban részesültek: az első helyezett 400 ezer forintot, a második helyezett 300 ezer forintot, a harmadik helyezett 200 ezer forintot, míg a szakmai különdíjas pályázó 100 ezer forint elismerést kapott.
A K&H STEM pályázat díjazottjai:
1.helyezett:
Kovács Nóra Anna – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Mérnökinformatikus BSc
Dolgozat címe: Láthatóvá tenni a láthatatlant: Mesterséges intelligencia és photon-counting CT az érfal-gyulladás korai diagnosztikájában
2.helyezett:
Somlai Dóra – Budapesti Corvinus Egyetem, Adatelemzés és Informatikai Intézet, Üzleti adattudomány BSc
Dolgozat címe: Reflexív ügynökalapú szimuláció a magyar tőkepiacon
3.helyezett:
Nagy Katinka Lilla – Pécsi Tudományegyetem, Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus BSc
Dolgozatának címe: Homomorf titkosítás alkalmazása egészségügyi adatfeldolgozásban
Szakmai különdíj:
Simon Márton – Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar
Dolgozat címe: Nagy hatótávolságú talajnedvesség-szenzor (Cropnaut)
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen
A 2026 nyarán életbe lépő EU-s bértranszparencia-kötelezettség jelentősen felrázza a magyar munkaerőpiacot, mégis a hazai vállalatok jelentős része nincs felkészülve a változásra. A Jobtain friss, HR vezetők és döntéshozók körében végzett kutatása rávilágít: a cégek túlnyomó többsége tud ugyan az új szabályozásról, de csak kevesen értik pontosan, milyen mélyreható hatásokkal jár majd a bérstruktúrára, a kultúrára és a működésre.
„A bértranszparencia nem adminisztratív feladat, hanem kultúraváltási kényszer, amit nem elég HR szinten kezelni”
– fogalmaz Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.
Június 7-től az Európai Unió kötelezővé teszi a bértranszparencia irányelv alkalmazását tagállamaiban, így Magyarországon is. A szabályozás a nemek közötti bérszakadék csökkentését és a bérdiszkrimináció felszámolását célozza. A 250+ fős cégeknek évente, a 150–249 fős cégeknek 2027-től háromévente, a 100–149 fős cégeknek pedig 2031-től szintén háromévente kell jelenteniük a bérkülönbséget. 5 százalék feletti eltérés esetén a munkáltatónak igazolnia, majd korrigálnia kell a különbséget.
A legnagyobb félelem: felszínre kerülnek a szervezeti tabuk
A kutatás szerint a cégek döntő része attól tart, hogy a kötelező bérnyilvánosság felszínre hozza a belső bérfeszültségeket, és olyan különbségeket tesz láthatóvá, amelyekre eddig nem kellett magyarázatot adni. A második legnagyobb kockázat a munkavállalói elégedetlenség és demotiváció megjelenése, amit szorosan követ a „nehezen indokolható bérkülönbségek” problémája. Mihályi Magdolna szerint ez a helyzet valójában nem új konfliktust hoz, hanem a meglévőt mutatja meg.
„A transzparencia önmagában nem okoz problémát, csak kimondja azt, amit eddig mindenki sejtett”
– hangsúlyozza.
A HR marad egyedül a frontvonalban – pedig ez szervezeti szintű változás
A válaszadók 70 százaléka szerint a terhelés leginkább a HR-re hárul majd, miközben csak kevesen látják át, hogy a bértranszparencia vezetői és szervezeti szintű felelősség. A kutatás is alátámasztja: sok vezető még mindig „HR-projektként” tekint a közelgő szabályozásra, ami a szakértő szerint komoly csapdahelyzet.
„A bértranszparencia nem kizárólag HR-feladat. Ha a vezetés nem veszi komolyan, a HR szétesik a tűzoltásban”
– mutat rá Mihályi Magdolna.
A cégek többsége még mindig nem kezdte el a felkészülést
A vállalatok jelenleg inkább kivárnak és csak napirenden tartják a rohamosan közelgő határidőt. A bérstruktúra felülvizsgálatát a cégek mintegy fele tervezi, közel 20 százalékuk szerint a jelenlegi rendszer fenntartható, míg 30 százalékuk még nem döntött ebben a kérdésben. A kutatás szerint sok vállalatnál azonban még semmilyen lépés nem történt, pedig a bérsávok kialakítása, a munkakörök egységesítése és a belső kommunikáció előkészítése hónapokat vehet igénybe. A bértranszparencia bevezetésével a legnagyobb várható költség a cégek szerint a bérek korrigálása, ami egyértelmű jelzés: a szervezetek tudják, hogy az új szabályozás láthatóvá teszi az elmaradásokat.
„A bértranszparencia megmutatja, hol vannak a repedések. A kérdés nem az, hogy lesz-e bérrendezés – hanem az, hogy mikor és mennyire fájdalmasan”
– hangsúlyozza a Jobtain ügyvezetője. A kutatásban résztvevő cégek több mint fele szerint a vezetők felkészítése, több mint 25 százalékuk szerint a belső kommunikáció szintén jelentős többletköltségeket okoz majd a vállalatoknak.
A legnagyobb akadály: tudás- és időhiány
A válaszadók szerint a felkészülés három fő gátja: a tudáshiány, az időhiány és az, hogy a téma egyszerűen nem prioritás. Ez a kombináció azonban rendkívül veszélyes.
„Aki még most sem kezd el készülni, később már csak válságkezelni fog. A toborzásra is csapást mérhet ez a hozzáállás, de aki időben lép és komolyan veszi a szabályozást, az versenyelőnyhöz juthat”
– mutat rá a szakértő. A kutatásban résztvevők többsége szerint viszont a bértranszparencia megnehezíti a toborzást, mert szűkíti a tárgyalási mozgásteret. Mihályi Magdolna úgy véli, ez akkor valós félelem, ha a cég kultúrája és bérstratégiája nincs rendben. Kiemeli: a transzparencia valójában nem a mozgásteret korlátozza, csak megköveteli a professzionális rendszereket. Akinek ez megvan, gyorsabban, tisztábban és hatékonyabban fog toborozni. A bérek átláthatósága – különösen a fiatalabb generáció körében – növelheti a bizalmat.
Az év HR stressztesztjén kiderül, melyik vállalat működik következetesen
A bértranszparencia nem kommunikációs projekt, hanem szervezeti transzformáció, amely egyszerre érinti a kompenzációs rendszert, a szervezeti kultúrát, a vezetői szerepeket és a működési folyamatokat. A kutatás egyértelműen rámutatott a vállalatok és a piac eltérő érettségi szintjére, ami a helyzet kezelésében is meg fog mutatkozni.
„Ez az időszak nem arról szól, hogy megússzuk a transzparenciát. Hanem arról, hogy felkészítjük a szervezetet egy tisztább, következetesebb működésre. Aki most lép, az biztosan nyer”
– összegez a Jobtain szakértője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Elektronikus aláírás féláron az önkéntes kamarai tagoknak
Stratégiai együttműködés keretében támogatja a cégek digitális fejlődését és az elektronikus aláírással járó költségek csökkentését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a minősített elektronikus aláírási szolgáltatást kínáló, IT-biztonsági és szoftverfejlesztő cég, a Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Zrt.
Az összefogás célja, hogy a kamarához önkéntes tagként csatlakozott vállalkozások számára korszerű, a jogszabályi előírásoknak minden tekintetben megfelelő, minősített elektronikus aláíró szolgáltatás váljon elérhetővé kiemelten kedvező feltételek mellett. Ez az együttműködés a Kamara kedvezményprogramjának első fontos lépése, amelyben kedvezményes digitális és üzleti szolgáltatásokat vehetnek igénybe az önkéntes kamarai tagok, illetve a kötelező hozzájárulás befizetői is.
Az együttműködést elsősorban a vállalkozásokat érintő jogszabályi változások, valamint az elektronikus jelentési kötelezettségek teljesítésének szükségessége indokolta. Az Azonosításra Visszavezetett Dokumentum Hitelesítés (AVDH) szolgáltatás megszűnésével a cégek jelentős része elektronikus aláírási képesség nélkül maradt. A Digitális Állampolgárság Program keretében elérhető eAláírás funkció nem alkalmazható üzleti célokra, és a cégvezetők számára nem használható cégképviseletre. A megváltozott jogi környezetre reagálva az volt a cél, hogy a vállalkozások számára biztonságos, jogilag teljes értékű és könnyen használható elektronikus aláírási megoldás álljon rendelkezésre.
Elektronikus aláírás a vállalkozások mindennapi ügyintézésben
A Kamara és a Microsec közösen kíván gyakorlati és jogilag is stabil megoldást nyújtani, legyen szó jelentési kötelezettségek teljesítéséről, elektronikus szerződéskötésről vagy hivatalos ügyintézésről. A megállapodás keretében e-Szignó minősített elektronikus aláíró csomagok válnak elérhetővé az MKIK alá tartozó területi kamarákhoz önkéntesen csatlakozott vállalkozások számára. A kedvezmény mértéke jelentős, az önkéntes kamarai tagok az első évben 50 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást.
„A Kamara elkötelezett amellett, hogy a magyar vállalkozások digitális átállását minden lehetséges eszközzel támogassa. Az e-Szignó minősített elektronikus aláírás féláron történő elérhetősége önkéntes kamarai tagjaink számára fontos lépés a költséghatékony és modern ügyintézés felé, ezzel is növelhetik versenyképességüket. Ezt a munkát egy folyamatosan bővülő Kamarai kedvezményprogram is támogatja majd „
– emelte ki Csókay Ákos, az MKIK főtitkára.
„Microsec és a Kamara közötti stratégiai együttműködés célja, hogy az AVDH megszűnését követően a vállalkozások kezében jogilag teljes értékű, a hatályos magyar és uniós szabályozásnak megfelelő, ugyanakkor egyszerűen és rugalmasan használható elektronikus aláírási megoldás legyen. Az e-Szignó szolgáltatással az önkéntes kamarai tagok az első évben 50%-os kedvezménnyel teljesíthetik állami jelentési kötelezettségeiket, miközben hatékonyan alkalmazhatják az elektronikus aláírást szerződéskötésre, teljesítési igazolások aláírására vagy akár teljes körű jóváhagyási folyamataik digitalizálására is. Meggyőződésünk, hogy a kedvezményes e-Szignó érdemben hozzájárul a hazai vállalkozások digitális átállásának felgyorsításához és hosszú távú versenyképességük erősítéséhez „
– hangsúlyozta Hegedüs Márton ügyvezető igazgató.
Milyen előnyei vannak az e-Szignó használatának?
Az e-Szignó elektronikus aláírási megoldás hatékony támogatást nyújt a jelentési kötelezettségek teljesítéséhez, valamint minden olyan digitalizált üzleti folyamathoz, ahol aláírásra vagy hitelesítésre van szükség. Alkalmazásával a vállalkozások egyszerűen és gyorsan alakíthatnak ki papírmentes működést, amely lehetővé teszi többek között az elektronikus szerződéskötést, a teljesítési igazolások aláírását és a hivatalos dokumentumok hitelesítését. Az e-Szignóval aláírt dokumentumok minden esetben alkalmasak hivatalos felhasználásra, megfelelnek a magyar és az európai uniós jogszabályoknak. Az aláírás helytől és időtől függetlenül elvégezhető számítógépen vagy akár mobiltelefonon is, így a vállalkozások gyorsabban, rugalmasabban és hatékonyabban intézhetik üzleti és hivatalos ügyeiket.
Bővülő kedvezményes e-Szignó igénylési lehetőségek a jövőben
A jelenlegi együttműködés a kamarai tagsághoz önkéntesen csatlakozott vállalkozások számára biztosít kedvezményeket. A kamarai hozzájárulást fizető vállalkozásoknak jelenleg nem érhető el a kedvezményes konstrukció. Ugyanakkor a Kamara és a Microsec azon is dolgozik, hogy a jövőben a még nem önkéntes tag, de kamarai hozzájárulást fizető vállalkozások számára is kedvezményes e-Szignó konstrukciók váljanak elérhetővé.
Az MKIK elkötelezett a hazai gazdaság digitális fejlesztésében, ezért több területen is díjmentes szolgáltatásokat kínál. Az általános digitalizációs fejlesztésben a Modern Vállalkozások Program segít, amely program igénybevétele a Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) pályázati forrásoknál is előnyt jelent. A Mesterséges Intelligencia céges hasznosítása érdekében Digitális ébresztő – MI szemináriumokat tartanak. A kibervédelemben pedig a Securebot – automata sérülékenység vizsgáló és riasztó rendszer áll a vállalkozások rendelkezésére teljesen díjmentesen.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
Az IKEA visszahív bizonyos NYMÅNE falilámpákat az áramütés veszélye miatt
-
Ipar2 hét ago
Szabványváltás a DÁP eAzonosítás mögött – Mi várható és hogyan lehet rá felkészülni?
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében
-
Gazdaság2 hét ago
Látványosan drágultak a panellakások Budapesten egy év alatt
-
Okoseszközök2 hét ago
7 havas helyszín, ahol digitális eszközök dolgoznak a háttérben
-
Egészség2 hét ago
Algoritmusok a mosoly mögött – így formálja át az AI a fogszabályozás jövőjét
-
Szórakozás2 hét ago
Új magyar korcsolya-rekord döntötte meg az eddigi kanadai csúcstartót
-
Gazdaság2 hét ago
Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek





