Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Gyakran nehezítik tévhitek az elektronikus fizetések terjedését

A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám sokan továbbra is ódzkodnak ezek bevezetésétől, jellemzően a költségekre vonatkozó pontatlan információk miatt. 

Egyértelműnek látszik, hogy az intézkedés jelentősen meggyorsíthatja a készpénzkímélő megoldások magyarországi terjedését, ami pozitív hatással lehet a gazdaság fehérítésére, és csökkenti majd a készpénzzel járó többletköltségeket, sőt jelen helyzetben az egészségügyi kockázatot is, mivel április közepe óta már 15 ezer forintos értékhatárig lehet a terminál megérintése nélkül kártyával és okostelefon vagy okosóra segítségével fizetni.

elektronikus

Az elektronikus fizetések legnépszerűbb módja a bankkártyás – vagy egyéb NFC chippel ellátott eszközzel történő, POS terminálon keresztüli fizetés. Bakonyi András, az egyszerű és biztonságos fizetések globális piacvezetője, az Ingenico Group (Euronext: FR0000125346 –  ING)  Magyarországért felelős értékesítési igazgatója szerint azonban a kisebb kereskedők körében riadalmat keltett a bejelentés, ugyanis számos tévhit kering a kártyaelfogadás bevezetésének költségei körül:

 „Fontos leszögeznünk, hogy a bankkártya elfogadás bevezetése már  hosszú évek óta nem luxus, ezt eddig is megengedhette magának akár egy mikrovállalkozás is, különösen azóta, hogy az EU leszabályozta a bankközi jutalékok maximumát. Ügyfeleinktől folyamatosan azt a visszajelzést kapjuk, hogy a kártyaelfogadás növeli a kereskedés átlagos kosárértékét és ezáltal bevételét. Egy minden kártya elfogadására képes mPOS terminál beszerzése már olcsóbb, mint egy belépő kategóriás okostelefoné, számos ajánlatban a szolgáltatók akár ingyenesen – csupán a tranzakciók jutalékáért – biztosítják a terminált a kiskereskedőknek. De olyan ajánlatokkal is találkozhatunk a piacon, ahol fix havidíjért vehetünk igénybe terminálokat jutalék és minden egyéb költség nélkül.”

A piacon egyébként a hagyományos elfogadó bankok mellett több más, nem banki háttérrel működő, úgynevezett fintech szolgáltató szolgáltató is kínál kártyaelfogadó terminált, illetve van olyan mobilszolgáltató is, ahol jelképes 1 forintért juthatunk hozzá egy hordozható mPOS készülékhez havidíjas csomag részeként.

A POS terminálok a bankkártyák mellett képesek valamennyi jelenleg széles körben használt fizetési mód elfogadására, mint például a népszerű mobil tárcák – GooglePay, ApplePay -, vagy akár más megfelelő NFC chippel szerelt eszközök. Sőt olyan kamerával szerelt POS terminálok is elérhetőek, amelyek képesek a QR kódok beolvasására vagy akár annak generálására is.

Bakonyi András szerint az elmúlt években a Magyar Nemzeti Bank, a kártyatársaságok és az összes piaci szereplő rengeteg erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a kártyaelfogadási szolgáltatás gyorsan, kényelmesen és jutányos áron álljon a kiskereskedők rendelkezésére, segítve ezzel a gazdaságot abban, hogy hatékonyabban, biztonságosabb és kiszámíthatóbban működhessen. Most, hogy a járványhelyzetben kiemelt figyelmet kapott a készpénzmentes fizetés lehetősége, a technológia további terjedésére számít a piac, amit az elmúlt hónapok igazolni látszanak.

Az intézkedés kapcsán felmerül, hogy az AFR (azonnali fizetési rendszer) is alkalmas lehet a kereskedők számára  a megfelelésre, azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy bár azonnali elektronikus fizetési megoldásról beszélünk, az kizárólag magyarországi bankszámlával rendelkező vásárlók esetében működik. Ennek következtében nem beszélhetünk folyamatos és általános rendelkezésre állásról, mivel külföldi számlával rendelkező vásárlók, turisták vagy pl. Revolut, N26, TransferWise, Monzo ügyfelek számára nem érhető el ez a szolgáltatás. Ezen felül további kérdés, hogy azok az ügyfelek, akik megszokták, hogy bankkártyájukkal ingyenesen vásárolhatnak, hajlandóak lennének-e átállni egy olyan átutalásos fizetési megoldásra, ahol a számlavezető bankjuk tranzakciós költségeit nekik kell állniuk.

Az online kasszával rendelkező kereskedőknek 2021 január 1-ig van idejük arra, hogy felkészüljenek a megfelelésre, és folyamatosan rendelkezésre álló elektronikus fizetési megoldást vezessenek be üzleteikben.

Gazdaság

Így hat az MI az európai villamosenergia-igényre – a Schneider Electric friss kutatási eredményei

A villamosenergia-infrastruktúra összehangolt fejlesztése, intelligens megoldások bevezetése az áram felhasználásának optimalizálására, különböző szektorok közötti együttműködések – többek között ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy Európa elkerüljön egy komolyabb, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások fokozott áramigénye miatti energiaválságot.

A Schneider Electric új elemzése, az „AI & Energy in Europe” négy lehetséges forgatókönyvön keresztül mutatja be, hogy a különböző szabályozási lépések és stratégiák hogyan formálhatják az MI és az energiafelhasználás jövőjét a kontinensen.

 Az egyes európai országok jelenleg nagyon eltérő helyzetből indulnak a mesterséges intelligencia ugrásszerűen növekvő energiaigényének menedzselésében. Azok az államok, ahol már most jelentős a megújuló forrásból származó villamosenergia termelés aránya és rugalmas erőforrásokra támaszkodnak, a kibocsátásuk minimális növelésével tudják kezelni az MI térhódítását. Ugyanakkor a fosszilis energiaforrásoktól függő országok esetében a digitalizáció iránti igény még szigorú hatékonysági szabványok mellett is emeli a kibocsátást.

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata legújabb, „AI & Energy in Europe” című tanulmánya négy lehetséges forgatókönyvet vázol, amelyek a különböző szabályozási gyakorlatok alapján vizsgálják az adatközponti kapacitás bővülését és a várható energiaigényt. Az elemzésből kiderül, hogy attól függően, milyen stratégiát választ Európa, drámai mértékű különbségek lehetnek az energiaigényben. Míg az MI fejlesztés szigorú szabályozása és korlátozása mellett a mesterséges intelligencia energiaigénye 2030-ra 45 TWh lehet, addig összehangolt, fenntartható fejlesztés mellett ez az érték már elérheti a 90 TWh-t. Nem kontrollált fejlődés esetén viszont akár 145 TWh-ra is nőhet az MI energiaigénye a kontinensen, vagy a válság és fellendülés között ingadozó, volatilis pályát követhet.

A tanulmány megállapítja, hogy a fenntartható MI-fejlődés eléréséhez három területen szükséges az európai országok koordinált fellépése. Ezek közül az egyik az infrastruktúra várható keresletet felülmúló fejlesztése, a rugalmas kapacitások biztosítása, valamint a modern, ellenállóképes villamosenergia-rendszerek gyorsított bevezetése révén. A másik fontos terület a változó körülményekhez alkalmazkodó szabályozás megvalósítása. A harmadik kiemelt jelentőségű lépés pedig a villamosenergia-hálózat dekarbonizációjának felgyorsítása.

„Európának egyedülálló lehetősége van arra, hogy vezető szerepet töltsön be az MI fenntartható fejlesztésében. Jelenleg a világ számítástechnikai infrastruktúrájának kevesebb mint 5 százaléka található itt, ami jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió részesedése a globális GDP-ből. A kutatás alapján egyértelmű, hogy az MI teljes potenciálját úgy aknázhatjuk ki, hogy közben teljesítjük a klímavédelmi céljainkat is.

Ehhez együtt kell működnünk az engedélyezési folyamatok felgyorsítása, a hálózathoz való gyorsabb és egyszerűbb csatlakozás elősegítése, valamint a dekarbonizált villamosenergia-termelésbe történő további befektetés érdekében. A villamos energia Európa digitális jövőjének gerince, így ha megfelelően kezeljük, esélyünk van arra, hogy együtt sikeresen véghezvigyük a digitális és az energetikai átállást”

– mondta el Laurent Bataille, a Schneider Electric „European Operations” területért felelős ügyvezető alelnöke.

„Az, hogy hogyan alakul a mesterséges intelligencia energiafelhasználása, nem determinált – attól függ, hogy most milyen döntéseket hozunk három alapvető területen: a technológia, a szabályozás és az infrastruktúra terén. Ez a kutatás rámutat arra, hogy mennyire fontos az MI technológia fejlesztését összekapcsolni az elektromos infrastruktúra bővítésével és a valós körülményekre reagáló, adaptív szabályozással. A fenntartható MI Európában megvalósítható, de csak átgondolt tervezéssel. –Az egész kontinensre kiterjedő, tudatos lépések hiányában az ennek eléréséhez rendelkezésre álló időkeret szűkül”

– mutatott rá Rémi Paccou, a Schneider Electric „Sustainability Research” igazgatója és a tanulmány vezető szerzője.

A Schneider Electric külön köszönetét fejezi ki Thomas Le Goffnak, a Télécom Paris adjunktusának és a CERRE ösztöndíjasának, aki az MI szabályozás, a digitális jog és a fenntarthatósági politika szakértője, valamint társszerzője a tanulmánynak. Társszerzőként Fons Wijnhoven, a Twentei Egyetem docense is közreműködött, aki az egyes forgatókönyvek kidolgozásával és az elemzésekhez elengedhetetlen rendszerdinamikai modellezési szakértelmével járult hozzá a tanulmányhoz. Köszönet illeti Somya Joshi-t, a Stockholmi Environment Institute kutatási igazgatóját is, aki a kormányzás és az ágazatokon átívelő megközelítések kapcsán segítette szakértő tanácsokkal a tanulmány elkészítését.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss