Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Eljött az alku ideje

alku

Az erősödő kínálati piacon kezdenek helyzetbe kerülni a vevők, az eladók lényegében egy éve trendszerűen egyre nagyobb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum adatai szerint a használt házak piacán nyolc éve volt legutóbb ilyen magas az alku mértéke.

Az idei év első negyedévében a téglalakásoknál átlagosan 7,8, a panellakásoknál 8,1, míg a használt házaknál 12,3 százalékot engedtek az eladók a meghirdetett árból az eladási folyamat végéig. Ezek az értékek a panellakásoknál 1,4, a házaknál 0,6 százalékkal voltak magasabbak az előző negyedévi adatoknál, míg a téglalakások árengedménye tizedpontosan azonos az előző negyedévével. Az alku mértékének növekedése minden ingatlantípus esetében nagyjából az előző év II. negyedévétől trendszerűen nő, ami azt mutatja, hogy a piacon jobb helyzetbe kerültek a vásárlók – hangsúlyozta Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A panellakásoknál a teljes alku mértéke 8,1 százalék volt az idei I. negyedévben. A legkisebb alkura a belvárosi kerületekben nyílt lehetőség, hiszen a hirdetési árak az adásvételig mindössze 6,6 százalékkal csökkentek. Ezzel szemben a főváros más térségeiben többet lehetett alkudni, például Budán 8,1 százalékot, a külső pesti kerületekben 9,2 százalékot. A megyei jogú városokban 7, míg a kisebb városokban már 10 százalék a teljes árengedmény mértéke.

„A panellakások esetében az elérhető árengedmény utoljára 2020 III. negyedévében volt ilyen magas, mint most”

– foglalta össze a piaci folyamatokat a szakember, aki elmondta: ugyan az előző negyedévhez képest csak 1,4 százalékkal lehetett többet alkudni, a tavalyi évben végig emelkedett az alku mértéke, és az egy évvel ezelőtti, 4,1 százalékos teljes alku napjainkra megduplázódott. Az árengedmény legkisebb mértékben a megyei jogú városokban változott 0,6 százalékkal, ezzel szemben a fővárosban 1,8 százalékkal nőtt az árengedmény mértéke az előző negyedévhez képest. Ugyanakkor a kisebb városokban, agglomerációs településeken 3 százalékkal emelkedett az árengedmény az előző negyedévhez viszonyítva.

A téglalakásoknál a meghirdetett árak átlagosan 7,8 százalékkal mérséklődtek, mire a felek aláírták az adásvételi szerződést. „Legutóbb két éve, a Covid második és harmadik hullámának közepén lehetett ilyen sokat alkudni”

– folytatta Soóki-Tóth. Az országos átlagban mért, 7,8 százalékos teljes árengedmény megegyezik ugyan az előző negyedévivel, azonban nem elhanyagolható változás, hogy az utóbbi egy évben nőtt ez az érték, és az eladók most 3 százalékkal többet engednek az árból, mint egy évvel ezelőtt, vagyis 2022 első negyedévében.

A legkisebb mértékű alkut Pest megyében mérte az Otthon Centrum 5,1 százalékkal, míg a régióközpontokban is csak 6,2 százalék volt a teljes árengedmény. A fővárosi 7,9 százalék átlagos értéknek felel meg, viszont a képet némiképp árnyalja, hogy a budai oldalon kicsivel kevesebbet, a pesti oldalon kicsivel többet lelhetett alkudni. A megyei jogú városokban mért 8,3 százalék, igaz nem sokkal, de átlag feletti értéknek számít, szemben a kisebb városokban mért, 9,7 százalékos árengedménnyel, melynek köszönhetően már érezhetően a vevők kerültek helyzetbe.

A használt házak piacán 12,3 százalék a teljes alku mértéke. Ilyen magas árengedményre legutóbb 2015 első felében volt példa. Az alku mértéke a házak esetében 4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi értékhez képest. Az előző negyedévben elsősorban ott nőtt az árengedmény mértéke, ahol a tavalyi év második felében nem történt számottevő változás, így a külső pesti kerületekben és a kisebb városokban 2-3 százalékkal emelkedett az alku mértéke az előző negyedévhez viszonyítva.

Az ekkora mértékű árengedmény kezd általánossá válni ebben a szegmensben, hiszen a főváros budai kerületein kívüli mindenhol 10 százalék felett alakult az alku mértéke az első három hónapban. A régió központokban 10 százalék, az agglomerációban és a megyei jogú városokban 12 százalék, a kisebb városokban 13 százalék, míg a külső pesti kerületekben és a községekben 14 százalék a teljes árengedmény. Ugyanakkor az alku mértéke nagyban függ a ház minőségétől: a jobb állapotú házaknál kevesebbet engednek az eladók, míg a rossz, korszerűtlen ingatlanok esetében még a fent említett értékeknél is nagyobb engedményt érhetnek el a vásárlók.

A szerződéskötéskori árengedmény a házak esetében 8,2 százalék, a paneleknél 4,7 százalék, a téglalakásoknál 4,3 százalék. Ez azt jelenti, hogy a hirdetési árból ingatlan típustól függetlenül jellemzően 3-4 százalékot engednek az eladók a hirdetési időszakban, míg az árengedmény nagyobb részét már a konkrét szerződéskötéskor alkudják ki a vevők. Ez a lakások esetében az árengedmény több, mint felét jelenti, míg a házaknál az árengedmény kétharmadát érik el a vevők a szerződés aláírását közvetlenül megelőző tárgyalások során.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Úttörő hűtési megoldás az MI-gyárak számára a Motivair by Schneider Electric-től

Új, 2,5 MW-os hűtőfolyadék-elosztó egységgel (CDU) bővült a Motivair by Schneider Electric portfóliója.

Az MCDU-70 rugalmas és skálázható megoldást kínál a következő generációs GPU-k (grafikus processzorok) és gigawatt-méretű MI-gyárak által támasztott hűtési követelmények teljesítéséhez. 

 Az MCDU-70 a Motivair eddigi legnagyobb kapacitású hűtőfolyadék-elosztó egysége. Kompakt kialakítása és hatékony működése lehetővé teszi, hogy a legnagyobb léptékű létesítmények igényeit is kiszolgálja – például az NVIDIA Omniverse DSX Blueprint koncepció alapján tervezett MI-gyárakét. Ezekben a rendszerekben a gigawattos teljesítmény eléréséhez akár 10 MW hűtési kapacitásra is szükség lehet. A Schneider Electric EcoStruxure szoftverét felhasználva a Motivair CDU-i központosított rendszerként működnek, és a mai hűtési követelményeknek megfelelően akár 10 MW-ot meghaladó teljesítményre is skálázhatók.

Az MI-gyárakban használt GPU-k 20-50-szer több hőt termelnek, mint a hagyományos CPU-k (központi feldolgozóegységek), ezért a mesterséges intelligencia (MI) korszakban elengedhetetlen a folyadékhűtés. Az MI alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrát üzemeltető szervezeteknek szembe kell nézniük a rendkívül nagy, a rackenként 1 MW-ot elérő, vagy akár azt meghaladó teljesítménysűrűség jelentette kihívásokkal. A Motivair by Schneider Electric megoldása lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, és okosan növeljék a kapacitásukat a kínálatban szereplő CDU modellekkel vagy a szükséges teljesítményhez tökéletesen hozzáigazított, egyedi gyártású CDU-kkal.

„Az MI terjedése nem lassul. Megoldásainkat úgy alakítottuk ki, hogy lépést tartsanak a chipek fejlődésével, és következő generációs teljesítményt nyújtsanak, amikor ez a leginkább számít. Az adatközpontok sikere ma már attól függ, hogy képesek-e olyan skálázható, megbízható és hatékony infrastruktúra-megoldásokat nyújtani, amelyek megfelelnek a következő generációs MI-gyárak elvárásainak. Mi erre a kihívásra olyan bevált folyadékhűtési megoldásokkal válaszolunk, amelyek ügyfeleink igényeinek megfelelően skálázhatók”

– mondta el Rich Whitmore, a Motivair by Schneider Electric vezérigazgatója.

Az MCDU-70 főbb tulajdonságai és teljesítménye

Az MCDU-70 bevezetésével a Schneider Electric folyadékhűtési portfóliója most már 105 kW-tól 2,5 MW-ig terjedő CDU-kat tartalmaz, amelyek egyaránt megfelelnek a jelenlegi és jövőbeli követelményeknek. Minden CDU skálázható és zökkenőmentesen integrálható más egységekkel, valamint a Schneider Electric szoftverével, hogy pontos és megbízható hűtési kapacitást biztosítson az adatközpontok üzemeltetőinek.

  • Teljesítmény és hatékonyság: A kettős hőcserélőkkel tervezett MCDU-70 párhuzamos szűrést biztosít minimális rendszernyomásesés mellett, és fenntartja az iparági célértéket, azaz 1,5 LPM/kW-t, miközben biztosítja a rendszer hatékony működését.
  • Teljesítmény és megbízhatóság: Minden CDU modell szigorú, valós körülmények között végzett tesztelésen esik át, amely lehetővé teszi a digitális iker szimulációkat és a gyártósor végén végzett tesztelést, ahol a szivattyúk teljes terheléssel működnek. A Schneider Electric globális szakértői hálózata a tervezéstől a karbantartásig támogatja a felhasználókat.
  • Skálázhatóságra tervezve: Az MCDU-70 egy olyan CDU-termékcsalád része, amelyet moduláris felépítésre terveztek. Ennek köszönhetően a rendszer rugalmasan bővíthető, így a felhasználók könnyen kiválaszthatják azt a megoldást, amely leginkább illeszkedik az adott MI-alkalmazás igényeihez.

A Motivair teljes CDU-kínálata (MCDU-25-től MCDU-70-ig terjedő modellek) támogatja a fejlett hőkezelési stratégiákat, precíz áramlásszabályozást, valós idejű felügyeletet és adaptív terheléselosztást az üzemeltetés optimalizálása és az energiafogyasztás csökkentése érdekében.

Az MCDU-70 hamarosan elérhető lesz Magyarországon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss