Gazdaság
Átadták a „kockát”: a térség fejlődését ösztönzi a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja
Ünnepélyes keretek között adták át a Széchenyi István Egyetem Győri Tudományos és Innovációs Parkját a központi campustól mindössze 500 méterre, az egykori keksz- és ostyagyár volt telephelyén november 7-én.
A város emblematikus ipartörténeti emléke, a „kockaépület” a dinamikusan fejlődő egyetemi innovációs ökoszisztéma bástyájává válik, ahol az intézmény egyszerre ad teret a felsőoktatási és ipari együttműködéseknek, új kutatás-fejlesztési projekteknek és innovatív ötletek megvalósításának.
A Széchenyi István Egyetem a GINOP-2.3.1-20-2020-00005 projekt keretében elnyert 6 milliárd 766 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával hozta létre Győri Tudományos és Innovációs Parkját. A beruházás célja, hogy tovább erősítse az egyetem és a térség gazdasági szereplőinek kapcsolatát, inkubációs környezetet nyújtson új kutatás-fejlesztési projektekhez, és tovább szélesítse a tehetséggondozás lehetőségeit is. A park révén az egyetem fő kutatási területeire építve kívánja ösztönözni a térség fejlődését. A projekt első fázisában az egykori kekszgyári kockaépület átalakítása, felújítása történt meg: az így létrejött 3860 négyzetméteres terület fele oktatási funkciókat fog ellátni, egyharmadán a vállalatok kutatás-fejlesztési irodái kapnak helyet, a fennmaradó területen szakmai workshopokra, rendezvényekre, előadásokra nyílik lehetőség.
„Innovációs Parkunk tovább erősíti az egyetem munkaerőpiaci hatását. Hozzájárul ahhoz is, hogy különösen a műszaki-informatikai pályára készülő fiatalok számára még több lehetőség legyen – a startup, spinoff vállalkozásoktól egészen a multinacionális vállalatokig – beilleszkedni a munkafolyamatokba. A park áttételesen a hazai kis- és középvállalati szektor, valamint a nagyvállalatok kapcsolódásának is helyszíne lesz”
– fogalmazott az ünnepségen dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Beszédében visszatekintett az intézmény több mint fél évszázados történetére, és felvázolta azt a fejlődési utat, amelynek legújabb állomása az innovációs park megnyitása.
„Az egyetemünkön folyó munka minőségét jelzi, hogy mára ott vagyunk a legrangosabb nemzetközi ranglistákon, így a QS világ- és európai ranglistáján és a tudományos teljesítményt rendkívül szigorúan mérő Times Higher Education világranglistáján is. Ez utóbbi alapján intézményünk a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozik. Bízunk abban, hogy a parkba betelepülő vállalatok és az egyetem együttműködése révén e téren is tovább tudjuk javítani megszerzett pozícióinkat”
– fogalmazott. Az elnök köszönetet mondott a kormányzatnak törekvéseik támogatásáért, valamint a vállalati partnereknek, az együttműködő szervezeteknek és az egyetem munkatársainak, akik szintén jelentősen hozzájárultak az intézmény dinamikus fejlődéséhez.
Csák János kulturális és innovációs miniszter köszöntőjében aláhúzta: a kormányzat célja, hogy hazánk az innováció alapján 2040-re a világ legjobb tíz országa között legyen. Kiemelte, ennek érdekében a kormányzat évente mintegy 300 milliárd forintot fordít az innovációra, az elmúlt hét évben az összeg 2100 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, a Neumann János program elindításának is az volt a célja, hogy a gazdaság erősítése érdekében segítse az egyetemek, a kutatóintézetek, a vállalkozások és a pénzügyi világ összekapcsolódását. A miniszter kijelentette: példának és inspirációnak tekinti a Széchenyi István Egyetemet, mert elég fiatal ahhoz, hogy dinamikus legyen, elég idős, hogy rendelkezzen hagyományokkal, és elég közel van a vállalatokhoz, hogy érezze a piac elvárásait. Leszögezte: Győr nem vidéki város, hanem centrum Bécs, Budapest és Pozsony között. A miniszter beszélt arról is, hogy olyan projektekre kell koncentrálni – például a digitalizáció, a zöld átállás és az egészségipar területén –, amelyekben vannak tradícióink, és jelentős a kereslet irántuk a világban.
A megújult épület külsejét egyedülálló építészeti megoldással LED-háló teszi különlegessé. A belsejében induló tevékenységekről Kolossváry Tamás, a Győri Innovációs Park központvezetője számolt be. Mint mondta, a földszinten rendezvénytér és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vállalkozásfejlesztési irodája, valamint az egyetem, az egyetemet fenntartó alapítvány és a Humda Mobilitásfejlesztési Ügynökség által kialakított Green Traffic Cloud projektiroda fog működni.
„A következő szinten a magyarországi Bosch győri telephelyére érkezünk, ahol az intelligens mobilitási termékek és szolgáltatások fejlesztése zajlik az egyetem kompetenciaközpontjaival és karaival szoros együttműködésben”
– emelte ki. A második, harmadik és negyedik szinten az egyetem Design Tanszéke, valamint Design Campus Kompetenciaközpontja talál otthonra.
Kifejtette, az egyetemmel szoros partnerségben működő Audi Hungaria Zrt. a ház legfelső szintjén kap helyet, ahol a mérnökök és hallgatók a jövő járműveinek hardveres és szoftveres funkcióit fejleszthetik.
„A digitális és telekommunikációs technológiák meghatározó képviselői, a Huawei, a Telekom, valamint a dróntechnológia fejlesztésében élen járó Rotors and Cams fejlesztői bázisa is itt fog működni. A közös kompetenciafejlesztés egyetemi oldalát a Digitális Fejlesztési Központ kollégái adják”
– említette a központvezető. Végezetül az is elárulta, már zajlik a park további két ütemének előkészítése, amelyek tovább bővítik majd a felsőoktatás és az ipar együttműködési lehetőségeit.
Prof. dr. Dézsi Csaba András győri polgármester beszédében kijelentette: Győrben a Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria és a város olyan példaértékű szimbiózisban él, ami mutatja, hogyha összefogunk, sokra vihetjük.
„Városunk sikereinek alapját nem a gyárak, az épületek vagy az üzletek adják, hanem az itt élő emberek tudása, szorgalma, tehetsége és munkája. Gazdasági sikereink pedig lehetővé teszik az egészségügy, a kultúra és sok más terület virágzását. Győriként óriási élmény, hogy az egykori legendás kekszgyár mától a tudás és a termelés szolgálatába állhat. Kívánom, hogy ez a nem csak materiális, hanem szellemi építkezés tovább folytatódjon olyan dinamikusan, ahogy eddig, és tegye lehetővé, hogy a Széchenyi István Egyetem világszinten ugyanolyan jelentőssé váljon, mint a győri motor- és autógyártás”
– mondta.
Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a Tudományos és Innovációs Park épülete méltó Győrhöz és a Széchenyi-egyetemhez is, modern és impozáns épülettel gazdagodott a város.
„A falakat azonban meg kell tölteni tartalommal is: ehhez szükséges az egyetem kiemelkedő tudása és az itt helyet kapó vállalatok is, akik tevékenységükkel gazdaságunkat erősítik”
– hívta fel a figyelmet.
„Vállalatunk fennállásának harmincéves jubileuma mellett idén tudományos együttműködéseink egy újabb mérföldkövét is ünnepelhetjük. Az Audi Hungaria elmúlt harminc évének sikere szaktudásunk, innovatív gondolkodásmódunk és partnereinkkel való összekapcsolódásunk eredménye. Az autóipar transzformációjához elengedhetetlen a tudomány és az ipar szereplői között megvalósuló tudástranszfer, ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Győri Tudományos és Innovációs Parkkal egy olyan ökoszisztéma jön létre, mely ösztönzi az innovációt, a kutatást, és hozzájárul a jövő generáció magas szintű, gyakorlatorientált képzéséhez“
– mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.
Dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, prof. dr. Friedler Ferenc, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és Robert Buttenhauser, a cég motorgyártásért és járműhajtásokért felelős igazgatósági tagja a Győri Tudományos és Innovációs Park megnyitójának keretében stratégiai, együttműködési megállapodást írtak alá. A dokumentum kiterjed többek között a képzések gyakorlatorientált fejlesztésére, pályaorientációs, felvételi előkészítő programok szervezésére, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar és Audi Hungaria Külső Tanszék működtetésére, az oktatók számára indított ipari gyakorlati programra, a magas színvonalú laborszolgáltatásokra, valamint a legkorszerűbb technológiákhoz és a fenntarthatósághoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztési és innovációs projektekre.
Az új létesítmény egyszerre képviseli a modernitást és a hagyományokat. Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár emlékét az aulában nyíló tárlat őrzi majd, itt nyílik meg a járműbiztonság területén kiemelkedőt alkotó magyar származású feltaláló, Barényi Béla tevékenyégéről szóló kiállítás is. Az épület lépcsőházában az egyetem hallgatói csapatai által tervezett és épített Formula Student-versenyautót, elektromos járművet, egyedi tervezésű motorblokkot és betonkenut tekinthetik meg a látogatók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
World Robot Olympiad Világdöntő Panama 2023
A stroke diagnosztizálását segíti a Széchenyi István Egyetem formatervezési díjas fejlesztése
A Széchenyi István Egyetem felkerült a THE szakterületi világranglistájára is
Elstartoltak a Széchenyi István Egyetem innovatív kutatás-fejlesztési programjai
Új korszak kezdődhet a betegellátásban
Eldöntheti egy cég sorsát a vállalkozó hangja
Gazdaság
Fiatal innovátorokkal az agrárszektor és élelmiszeripar fejlesztéséért
Az élelmiszeripar és az agrárszektor jelenleg olyan kihívásokkal néz szembe, melyek megkövetelik az új és innovatív megoldásokat.
Az EIT Food Challenge Labs eseménysorozata egyedülálló lehetőséget kínál a fiatal innovátoroknak és szakértőknek, hogy ötleteljenek és prototípusokat építsenek a jövő élelmiszerellátásának fejlesztésére és az élelmiszeripari digitalizációra.
A digitális technológia hatalmas előrelépéseket hozott az élelmiszeriparban az elmúlt évtizedek során, ígéretes megoldásokat kínál a blockchain technológia bevezetése, mely nemcsak pénzügyi tranzakciókra korlátozódik, hanem az agráriumban is forradalmi változásokat hozhat. Lehetővé teszi az információk nyomon követését a teljes élelmiszerellátási láncban, ami kulcsfontosságú lehet a fenntarthatóság, az átláthatóság és az élelmiszerbiztonság szempontjából is.
Az Agrifood kihívásokkal való szembenézés során az egyik kiemelkedő téma a globális élelmiszer-rendszer által okozott környezeti terhelés csökkentése. Az éves karbonkibocsátás jelentős hányada, mintegy 21-37%-a a mezőgazdaságból és az élelmiszeriparból ered.
További problémák többek között az élelmiszerellátási lánc hosszú, követhetetlen útja, az élelmiszerhamisítás és minőségi problémák, élelmiszerbiztonság vagy az erőforrások nem megfelelő felhasználása.
Az AI bevezetése az élelmiszeriparban új szintre emeli a hatékonyságot és minőséget. Az intelligens algoritmusok képesek előrejelezni a termésátlagokat, felismerni betegségeket a növényeknél, és optimalizálni az öntözést és trágyázást. Ezzel csökkentik a felesleges erőforrásfelhasználást és növelik a termelékenységet. Az AI alapú gépek a feldolgozási és csomagolási folyamatokat is felgyorsíthatják, csökkentve a veszteségeket és az élelmiszerpazarlást.
A blockchain technológia alapja az elosztott adatbázis rendszer, ahol minden tranzakciót és adatot blokkokba rögzítenek. Az újabb információkat hozzáadják a korábbiakhoz, létrehozva egy láncot, amely időrendi sorrendben tartalmazza az összes tranzakciót. Ez az elrendezés nemcsak az adatok biztonságát és integritását garantálja, hanem lehetővé teszi az adatok átlátható megosztását és ellenőrzését a hálózaton résztvevő szereplők számára.
A blokklánc technológia az agráriumban tehát lehetővé teszi az összes fázisban rögzített információk gyűjtését és megosztását. Például egy termék útját a földtől az asztalig nyomon lehet követni, beleértve a termesztési körülményeket, a trágyázást, növényvédőszer-használatot, az érési időpontot és még sok más tényezőt. Ez az átfogó adatgyűjtés lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy valós idejű információkat kapjanak az élelmiszerek eredetéről és minőségéről.
Az EIT Food Challange Labs névre hallgató másfél napos workshop a PANNON Pro Innovációs Szolgáltató szervezésében 2023-ban is sikeresen zajlott. A közel két napon át tartó eseményen a résztvevők csapatokat kialakítva olyan kiemelt kihívásokkal foglalkoztak mint, az élelmiszer-ellátási lánc átláthatatlan útja, az élelmiszer hamisítás és minőségi problémák, az élelmiszerbiztonság javítása, továbbá a vásárlók, felhasználók segítése és ösztönzése a tudatosabb vásárlásra, illetve az iparági résztvevők, termelők közösségi kohéziójának erősítése.
A csapatok design thinking és service design módszerekkel is megismerkedhettek, ezen metodológiák mentén dolgozták ki ötleteiket. A blockchain technológián belül számtalan hasznos információ hangzott el, többek között olyanok, mint az adathitelesítés, a smart contract, avagy digitális szerződések, a tokenizáció, amely fizikai és anyagi értékek digitális formája. Ezek alkalmazásával találtak ki újszerű módszereket a problémák megoldására. A Budapesti Műszaki Egyetem, az Alpha Management Advisory és a BlockBen támogatásával olyan szakértők mentorálták a csapatokat, akik élen járnak az élelmiszeripar, a pénzügy, befektetés, a fin-tech és startup területeken is. A támogató mentorok minden innovátort buzdítottak a munkák és megoldások további fejlesztésére, megvalósítására, jövőbeli segítségüket felajánlva.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Idén is megválasztják a startup-ökoszisztéma legjeit!
A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC és még sorolhatnánk a startupok fejlesztésével foglalkozó szolgáltatókat, amelyek immáron harmadszor választják meg a szakma legjobbjait az Év Startupja, az Év Befektetője, az Év Ökoszisztéma-építője, az Év Mentora és az Év közösségi finanszírozási Kampánygazdája kategóriában.
Az ünnepélyes díjátadóra december 7-én kerül sor a Create26-ban, ahol a díjakat a tavalyi győztes, a jelenlegi legsikeresebb magyar startup, a SEON egyik alapítója, Kádár Tamás adja át, aki mellett a tavalyi győztesek is gratulálnak az ideieknek. Tavaly két startup vette át a díjat: a SEON mellett az ételmentő Munch nyert, és két befektetőt díjazott a közösség: a Tuxera-alapító Szakacsits Szabolcsot és a tőzsdére lépő STRT-ot alapító Balogh Petyát. Az Év Mentorai Hild Imre (OUVC), Verő Barbara (Futureproof Consulting) és Várdy Zoltán (The Launch Code) voltak. Az Év Kampánygazdája a Fehér Nyúl kisüzemi sörfőzde volt, amely 120 millió forinttal zárta a tőkebevonását, míg a Brancson a Birsbirtokra esett a legtöbb szavazat.
Még november 30-ig lehet szavazni a linken, ahol pár napig még jegyet is lehet venni: https://tokeblog.hu/startup-mikulas-best-of-startups-gala/
További információ: ecosystem@tokeportal.com
A tavalyi beszámoló
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics
A globális piac gyors változásaira növekedési tervvel reagál a vállalat.
A vállalat működésében rejlő képességek és az üzleti versenyképesség megerősítése érdekében szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amely újabb lépést jelent a júliusban bejelentett Future Vision 2030 megvalósítása felé. A cél az, hogy az LG olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá alakuljon át, amely az elektronikai készülékek gyártásán túl arra is képes, hogy összekapcsolja a fogyasztók különféle tereit és az azokhoz kapcsolódó felhasználói élményeket.
Az előremutató stratégia egyik kulcseleme az az újonnan létrehozott ún. tengerentúli értékesítési és marketing divízió, amely közvetlenül William Cho, az LG vezérigazgatója alá tartozik. A divíziót Thomas Yoon vezeti majd, aki korábban az LG Electronics észak-amerikai elnök-vezérigazgatója volt.
Az új értékesítési és marketing divízió döntő szerepet játszik majd a változások és a növekedés felgyorsításában, valamint az LG globális márkaerejének növelésében. Az új szervezet a külföldi leányvállalatok értékesítési tevékenységét fogja irányítani Észak-Amerikában, Európában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Ázsiában, valamint felelős lesz a vállalat globális marketingcsoportja és a közvetlen értékesítési (Direct-to-Customer D2C) üzleti csoport működéséért.
A vállalat nem csak a stratégiai szempontból kritikus fontosságú üzletágak, például az üzleti megoldások divízió külföldi működését igyekszik megerősíteni, hanem az ottani értékesítési szakértelem fejlesztésével, valamint a platformalapú vállalkozások és az új közvetlen értékesítési modellek fejlesztésének felgyorsításával az összes többi üzletág minőségi növekedéséhez is támogatást nyújt. A közvetlen értékesítési üzleti csoport szerepet vállal az ügyfélkapcsolati pontok bővítésében az online márkaboltok (Online Brand Shop, OBS) és az ügyféladatokon alapuló digitális marketing megerősítésével.
Miközben az LG mind a négy üzletágán fenntartja agilis és alkalmazkodó döntéshozatali rendszerét, az egyes területeken a saját technológiák továbbfejlesztésére is törekszik, és támogatja a vállalat üzleti átalakulását.
A háztartási elektronika és légkondicionálók üzletág légtechnikai megoldások divíziója létrehoz egy mérnöki értékesítési részleget, hogy a mérnöki képességek fejlesztése révén maximalizálja az üzleti szinergiát a fűtés, szellőzés és légkondicionálás (HVAC), azaz az üzleti megoldások divízió fő területén. Az otthoni szépségápolási divízió a szórakoztatóelektronikai üzletágból átkerül a háztartási elektronika és légkondicionálók üzletágba, hogy az otthoni térbe szánt termékek egységesen jelenjenek meg.
A szórakoztatóelektronikai üzletág tovább gyorsítja növekedését a média- és szórakoztatóiparban. A webOS okostévé-platform megerősítése érdekében az LG létrehozza a webOS fejlesztési csoportot, amely közvetlenül Park Hyoung-sei, a szórakoztatóelektronikai üzletág elnöke alá tartozik majd. Emellett létrejön a kiterjesztett valóság divízió (eXtended Reality, XR) is, amely szintén közvetlenül a központnak jelent majd.
A vállalatot 2019 óta vezető Park elnököt előléptették, így ismerve el a vállalat üzleti portfóliójának korszerűsítése, a prémium termékcsaládok jövedelmezőségének javítása, a webOS platform bővítése, valamint a globális OLED TV-piacon a vállalat pozíciójának megerősítése terén elért eredményeit..
Közvetlenül a járműalkatrészek üzletág központja alá tartozik majd a globális ügyfélstratégiai divízió (Global Customer Strategy Division), amelynek feladata az lesz, hogy integrált stratégiát alakítson ki a megrendelések és az értékesítés kezelésére, és megerősítse a marketingfunkciókat az üzletág növekedésének felgyorsítása érdekében
Az üzleti megoldások divízió bővíteni fogja értékesítési és üzleti tevékenységét a főbb régiókban, vagyis Észak-Amerikában, Európában, Közép-Ázsiában, Ázsiában és Latin-Amerikában. A jelenlegi indiai üzleti megoldások osztály teljes üzleti divízióvá bővül, hogy ebben a régióban is garantált legyen a folyamatos növekedés.
Minden kinevezés december 1-jén lép hatályba, az előléptetések pedig az új év első napján lépnek életbe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A profittermelő FDM 3D nyomtatás
Fenntartható értékteremtés
E-autó-kisokos: melyik töltő mit tud?
Négy szempont alapján eldönthető, hogy fejleszteni érdemesebb vagy kész szoftvert venni
A biztonság még soha nem volt ennyire fontos az MSP-k számára
November 10-én összegyűlik a regionális startup világ Budapest szívében!
Tavasztól a 3-as szintű, nagymértékben automatizált járművezetés is elérhető lesz az új BMW 7-es sorozatban
A globális felmelegedés 1,5°C-ra szorításához a jelenleginél hétszer gyorsabban kell csökkenteni a szén-dioxid-intenzitást
Stresszes munkatársak, környezetszennyezés és akadozó munkafolyamatok
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
Technokrata.hu
Építkezésedhez is a raklapos futár lehet a megoldás!
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Minden régióban emelkedik az 5G mobilelőfizetések száma
Az európai válaszadók többsége a stressz és az elhízás miatt aggódik
A Kyndryl technológiai előrejelzései 2024-re
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
Legfontosabb hajtástechnikai innovációk
Mesterséges intelligencia alapú kampánnyal teszi még egyedibbé a Lexus az LBX élményt
Csatlakozott a flottához a Celebrity Cruises negyedik Edge-hajója és bejelentették az ötödiket is
Lezárult az első alkalommal megrendezett MCC Ötlet Inkubátor program
Műszaki-Magazin.hu
Nagy teljesítmény, pontosság és rugalmasság a prémium szegmensben
Új acélesztergálási minőség nagy előtolású nagyoláshoz
Új FAULHABER IEP3 inkrementális enkóder
A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
Az elektromos Volvo FH nyerte el az Év Kamionja 2024 díjat
Waberer’s logisztikai központ épülhet Debrecenben
Hárommilliárd dolláros megállapodást kötött a Schneider Electric és a Compass Datacenters
Nagy alkatrészek nagy kihívásokkal
Kollaboratív robotok a hegesztésben
Friss
- Tippek2 hét
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
- Tippek1 hét
Ezek lesznek a legkedveltebb reklámajándékok 2024-ben
- Mozgásban1 hét
Ilyen lesz a jövő autóbiztosítása
- Gazdaság2 hét
Tíz év alatt drasztikusan nőtt a munkaerőhiány Magyarországon
- Mozgásban2 hét
Ilyen autóban ülhet mostantól a japán császár
- Ipar1 hét
A Schneider Electric lezárta az EcoAct felvásárlását
- Okoseszközök1 hét
Az 5G-hálózat jelenleg legfejlettebb változatát indítja ügyfelei számára a Yettel
- Zöld1 hét
Újabb győzelem az üvegházhatású gázok ellen