Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Még több kedvezménnyel csalogatják a biztosítók a lakástulajdonosokat

Nem állnak meg a biztosítók a díjkedvezményeknél a lakásbiztosítási kampány alatt: több százezres vásárlási utalványokat adnak, millió forintos tárgynyereményeket sorolnak.

Az Alfa 50 százalékos kedvezményt kínál azoknak, akik online kötik meg lakásbiztosításukat, az MFO szerződésekre pedig három havi díjat írnak jóvá. Az alapbiztosítás mellé most egy ajándék kiegészítő fedezet is választható a következők közül: napkollektorok, napelemek; készpénz, értékpapír biztosítása; mobileszköz biztosítás és kiterjesztett garancia, besurranás elleni védelem; extra szolgáltatási csomag vagy lakásdoktor gyors segítség szolgáltatás. Az első 1000 ügyfél, akiknek az új szerződésük éves díja eléri az 50 ezer forintot és ezt április végéig rendezik, még egy 360 fokos TESLA okos biztonsági kamerát is kapnak ajándékba.

Az Allianz a 3 éves hűségidőt 20 százalékos, az online szerződéskötést és egy másik biztosítás meglétét 10 százalékos kedvezménnyel jutalmazza. Az építőipari áremelésekre reagálva 25 százalékkal megemelik a térítés felső határát a főépület károsodása esetén, két módozatnál a meglévő szerződésekre. Az extra biztosítási limit az újjáépítés költségének fedezésére szolgál. A biztosító plusz szolgáltatásokkal is készül, például ingyenes telefonos jogsegélyt nyújt olyan témákban, mint a birtokvédelem, a szomszédjog vagy az online térben elszenvedett személyiségi jogi és vagyoni jellegű jogsérelem. Pár ezer forintért bizonyos termékekre olyan egészségügyi kiegészítőt is ajánlanak, amelynek keretében szükség esetén nagyértékű diagnosztikai vizsgálatokon: CT, MRI, PET-CT, Cardio-CT vehet részt az ügyfél és családja évi 400 ezer forint értékben. Szakorvosi javaslatra ezt 10 munkanapon belül megszervezik.

Ajándékkártyák és grátisz védelem, de a hűséget is jutalmazzák

A CIG Pannóniánál az első évre egy havi díjkedvezményt adnak online szerződéskötés esetén, valamint akkor, ha a kockázatviselés kezdete április 1. és május 2. közé esik. Az MBH Bankos közvetítések között pedig 2 darab 500 ezer forint értékű IKEA ajándékkártyát sorsolnak ki a lakásbiztosítási kampány keretében.

A Colonnade az MFO-nál 15 százalékos, másik lakásbiztosításánál maximálisan 26 százalékos kedvezményt nyújt a díjfizetés módjával összefüggésben, illetve az elektronikus kapcsolattartás vállalása esetén.

A Generali összesen akár 48 százalékos díjkedvezményt is biztosít, az MFO-ra pedig 31 százalékos akciót adnak. Emellett minden ügyfél plusz 10 százalékos biztosítási védelmet kap ajándékba épületkár esetén jövő tavaszig. Az 50 évnél idősebbek 10 százalék kedvezményt érvényesíthetnek az alapdíjból, valamint 5 százalékos kármentességi és 20 százalékos önrész kedvezmény is elérhető. A biztosító téli vakáció csomagja keretében három ingyenes szolgáltatással is készül a kampányra: a személyi okmányok elvesztése vagy eltulajdonítása, fizető fürdőhelyen az értékeink vagy a téli sporteszközeink ellopása esetén 50 ezer forintot is téríthetnek.

A Genertel lakásbiztosításához is jár a plusz 10 százalékos védelem az épületkárokra jövő márciusig. Ez azokra az esetekre vonatkozik, hogyha az épület megsemmisül (totálkárt szenved), és a biztosítási összeg nem lenne elegendő az újjáépítésre. A biztosító 10 százalékos akcióval készül a már élő biztosítások után, szintén 10 százalékos kedvezmény jár a 3 éves hűségre, valamint ha az elmúlt 3 évben nem történt kár, akkor kármentességi kedvezményt is adnak. A csoportos beszedési és az éves fizetési módra 23 százalékos engedmény érvényesíthető. Mindezek mellett okoskamerát is ajándékoznak azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek. Az MFO termékre 33 százalékos díjkedvezmény kapható.

1 millió forinttal feltöltött bankkártyát is sorsolnak

A Gránit Biztosító lakásbiztosítása online most 15 százalékos kedvezménnyel köthető meg. A lakásbiztosítási kampány keretében szerződők között, akik befizették az első biztosítási díjat, három darab 1 millió forinttal feltöltött bankkártyát sorsolnak ki.

A Groupama már a lakásbiztosítási kampány kezdete előtt lehetővé tette az 50 százalékos díjengedmény adásának lehetőségét, ami több szerződés megléte, hűségidő és éves díj vállalása, valamint az online ügyintézés alkalmával maxolható ki. Az MFO biztosításhoz 35 százalékos akció jár. A biztosító minden ügyfelük részére biztosítja telefonon is a dedikált kármenedzser segítséget, aki a kár bejelentésétől a kifizetésig kíséri a lebonyolítást. Náluk a napkollektor-napelem és a házi kedvencek balesetére, illetve betegségére vonatkozó fedezet az alapbiztosításban is szerepel.

Okosóra, all risks kedvezmény és segítség a vészelhárításban

A K&H Biztosítónál összesen akár 60 százalékos kedvezmény is bezsebelhető, ami úgy tevődik össze, hogy 25 százalékos kedvezményt adnak az online kötésre, 20 százalék jár magára a lakásbiztosítási kampányra és legfeljebb 15 százalék kedvezmény az éves díj vállalása esetén. Okosórát kaphatnak azok az ügyfelek, akik újonnan kötnek lakásbiztosítást, vagy már rendelkeznek vele a biztosítónál és életbiztosítást is indítanak tavasszal.

A KÖBE a lakásbiztosítási kampánytól függetlenül a kármentességet díjazza legfeljebb 15 százalékos kedvezménnyel, valamint kockázati akciót is biztosít.

Az Uniqa Biztosító 25 százalékos kedvezményt kínál az éves díjból annak, aki a lakásbiztosítása mellé balesetbiztosítást is köt, az online szerződőknek 20 százalékos engedményt adnak. A prémium csomag mellé most all risks kedvezmény választható, valamint bizonyos épületgépészeti károk helyreállítása esetén új értéken térítenek.

Az Union az otthonbiztosításra 10 százalékos tarifakedvezményt ad a biztosítási díjból, plusz már meglévő szerződéssel 5 százalékkal csökkenthető az alapdíj, valamint kettőnél több kiegészítő fedezet választásával 5 százalék jön le a kiegészítőkből, önrész vállalása esetén pedig akár 20 százalékos engedmény érhető el. A biztosító most a megszervezés mellett 50 ezer forintig átvállalja a 0-24 órás asszisztencia keretében nyújtott vészelhárítás (pl. víz- és gázvezetékszerelés, tetőfedés, üvegezés, villanyvezeték szerelés, dugulás elhárítás, zárszerelés) költségeit is, valamint a vészhelyzeten kívüli esetekben is segítenek a szakember ajánlásban.

10 milliós nyeremény is lehet a tét

A legnagyobb értékű ajándékot a Posta Biztosító adja, 10 millió forint készpénzt sorsolnak ki minden idén április 30-án érvényes lakásbiztosítással rendelkező ügyfelük között. Már azok között is sorsolnak, akik csak a postán kalkuláltatnak március 31-ig, ők két darab 100 ezer forint értékű Rewin ajándékkártyát nyerhetnek, a weboldalon március 1. és április 30. között kalkulálók között pedig egy 100 ezer forint értékű eMAG utalványt sorolnak. A március 31-ig postán szerződést kötők Apple Watch okosórát nyerhetnek. Az alapcsomag mellé a biztosítónál most egy ajándék kiegészítőt is adnak egy évre.

A Signal Iduna nem készült akcióval kifejezetten a lakásbiztosítási kampányra, de az egyik lakásbiztosítási termékére maximálisan 10 százalék kedvezmény kapható május 2-ig.

A lakásbiztosítási kampány adta kedvezményekkel érdemes élni, azonban a Grantis szakértői arra figyelmeztetnek, hogy ne csak az ajándékok alapján válasszunk lakásbiztosítást. Sokkal fontosabb a megfelelő védelem és a biztosítási összeg rendberakása. A független alkusz ebben a cikkben szedte össze, hogy mire figyeljünk, ha átkötünk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

A változó ügyféligényekhez igazodó számlacsomag-családot vezetett be az MBH Bank

Az MBH Tripla család a digitális életmódhoz kapcsolódó szolgáltatásokat és a bankolási biztonságot is új szintre emeli.

A digitális pénzügyek térnyerésével a bankszámla-választás szempontjai is átalakultak. A költségek mellett egyre fontosabbá vált a digitális ügyintézés egyszerűsége, a biztonság, valamint azok a szolgáltatások, amelyek túlmutatnak a hagyományos bankoláson. Az MBH Bank ezekre a változó ügyféligényekre reagálva vezette be októberben új lakossági számlacsomag-családját, az MBH Tripla családot. Az új konstrukciók kialakításának középpontjában az állt, hogy az ügyfelek egyszerűbben eligazodhassanak a számlakínálatban, és könnyebben megtalálják a számukra megfelelő csomagot.

„Az MBH Tripla számlacsomag-család bevezetése fontos mérföldkő lakossági termékpalettánk megújításában. Célunk egy olyan modern, egyszerűen áttekinthető termékcsalád kialakítása volt, amely a mindennapi bankolási igények mellett a digitális életmódhoz kapcsolódó elvárásokra is választ ad, miközben az ügyfelek számára könnyen érthető és kiszámítható feltételeket biztosít. A Tripla számlacsomag-család a banki szolgáltatásokat, a csalárd tranzakciók és kártyás visszaélések elleni biztosítási védelmet, és a pénzügyi szolgáltatásokon túlmutató, úgynevezett beyond banking kedvezményeket kapcsolja össze, ezzel is tükrözve ügyfeleink egyre összetettebb igényeit”

– mondta Ákos Tamás, az MBH Bank üzleti vezérigazgató-helyettese.

A digitalizáció az elmúlt években nemcsak a pénzügyeket, hanem a mindennapok számos más területét is átalakította. A szórakozástól a munkavégzésen át a tanulásig egyre több online szolgáltatást használunk előfizetéses formában. A videós streaming platformok mellett a mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások is egyre szélesebb körben jelennek meg a mindennapokban. Az MBH Bank új számlacsomagjai ezért meghatározott streaming- és AI-előfizetések díjához kapcsolódó visszatérítést biztosítanak, így az ügyfelek a szórakozást, tanulást vagy munkavégzést támogató digitális szolgáltatások költségeiből is megtakaríthatnak. Az MBH Tripla számlacsomagok esetében a bank 6 hónapon keresztül, havonta legfeljebb 8 000 forint összegben téríti vissza az ilyen előfizetések díját.

A digitális pénzügyek mindennapossá válásával párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az online visszaélések elleni védelemre. Ennek megfelelően az MBH Tripla számlacsomagokhoz olyan biztosítás kapcsolódik, amely a számlanyitást követő 12 hónapban díjmentesen nyújt védelmet csalárd tranzakciók, illetve elveszett vagy ellopott bankkártyákkal kapcsolatos visszaélések esetén.

„Azt tapasztaltuk, hogy miközben ügyfeleink jelentős része már magabiztosan használja a digitális banki szolgáltatásokat, vannak olyanok is, akiket az online visszaélésekkel kapcsolatos aggodalmak visszatartanak attól, hogy teljes mértékben kihasználják az online bankolás nyújtotta kényelmet. Az új számlacsomagok kialakításakor ezért kiemelt figyelmet fordítottunk a biztonságra, és bankolási védelmet nyújtó biztosítást építettünk a konstrukcióba. A védelem mellett azonban hangsúlyt fektetünk a megelőzésre és az edukációra is. A cél, hogy ügyfeleink ne csak védettebbek, hanem tudatosabbak is legyenek az online térben és minél többen élvezhessék az online bankolás egyszerűségét és kényelmét anélkül, hogy a biztonság miatt kompromisszumot kellene kötniük”

– mondta Ákos Tamás.

Az MBH Tripla család a különböző ügyféligényekhez igazodó, logikusan felépített rendszerben kínál megoldást az ügyfelek számára. A kínálatban megtalálhatók a szélesebb lakossági ügyfélkörnek szóló konstrukciók, a magasabb jóváírással rendelkező ügyfelek számára kialakított csomagok, valamint a kiemelt ügyfeleknek szánt megoldások is.

Az új számlacsomag-család egyik meghatározó eleme az egymásra épülő kedvezményrendszer. A konstrukció figyelembe veszi, hogy érkezik-e rendszeres jövedelem a számlára, illetve rendelkezik-e az ügyfél megtakarítással. A feltételek részleges teljesítése 50 százalékos, együttes teljesítése pedig 100 százalékos kedvezményt jelenthet a havi csomagdíjból, így a számlavezetés díja akár 0 forintra is csökkenthető.

Az MBH Bank a bankváltási folyamatot is egyszerűbbé teszi: a számlanyitási folyamat része az egyszerűsített bankváltás, így az ügyfelek egy helyen intézhetik új számlájuk megnyitását és korábbi bankkapcsolatuk áthelyezését is.

Az MBH Tripla, MBH Tripla PRO, MBH Tripla MAX, MBH Tripla MAX+ és MBH Tripla SKY számlacsomagok 2026. október 12-től elérhetők. A csomagok bankfiókokban és digitális csatornákon is igényelhetők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Az MKIK benyújtotta a KATA és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a KATA és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta.

A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.

A magasabb befizetéshez magasabb ellátás kapcsolódjon

Az MKIK elfogadhatónak tartja, hogy a vállalkozásoktól származó bevételeket magasabb közteher terhelje. A tervezet szerinti, 15 százalékos mértékhez igazodó kiegészítő adó megfizetése ugyanakkor nem növelné a kisadózó társadalombiztosítási ellátásainak alapját. Ez a főfoglalkozású kisadózóknál 2027-ben havi 317 ezer forint maradna akkor is, ha a vállalkozó a tételes adón felül jelentős többletadót fizet.

A Kamara ezért azt javasolja, hogy a kiegészítő adó meghatározott része növelje az ellátási alapot, és ezen keresztül a későbbi nyugdíj, valamint a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások alapját is. A részletszabályok kidolgozása további számításokat igényel, de az MKIK szerint a magasabb közteher és az érte járó többletjogosultság között egyértelmű kapcsolatot kell teremteni.

Célzott segítség az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak

A Kamara egy szűk jogosulti kör számára elérhető „szociális KATA” bevezetésének megvizsgálását is kezdeményezi. Ez azoknak jelenthetne segítséget, akik élethelyzetük, lakóhelyük vagy munkaképességük miatt csak korlátozottan tudnak munkaviszonyban dolgozni, vállalkozóként pedig alacsony bevételt érnek el. Ide tartozhatnak például kistelepülési lakossági szolgáltatók, más jogcímen nem biztosított, gyermeküket nevelő szülők, hozzátartozójukat ápolók és megváltozott munkaképességűek.

Az MKIK nyári vitaanyagában szereplő lehetséges modell évi legfeljebb 6 millió forintos bevételig lenne alkalmazható. Évi 3 millió forintig havi 50 ezer forintos tételes adóval, a 3 és 6 millió forint közötti bevételi részre további 15 százalékos közteherrel számolna. A cél a legális önfoglalkoztatás és a minimális társadalombiztosítási jogosultság biztosítása. A feltételeket úgy szükséges meghatározni, hogy a lehetőség valóban a rászoruló csoportot segítse, és ne válhasson adóoptimalizálási eszközzé.

A vagyonadó ne vonjon el forrást a működő vállalkozásoktól

A vagyonadóról szóló törvényjavaslat kapcsán az MKIK érti azt a kormányzati célt, hogy a kiemelkedő vagyonnal rendelkezők nagyobb részt vállaljanak a közös kiadások finanszírozásából. A szabályozásnak ugyanakkor különbséget kell tennie a magáncélú, illetve befektetési vagyon és a gazdaságban ténylegesen működő vállalkozói tőke között.
Egy társasági részesedés értéke mögött termelőeszközök, ingatlanok, készletek, technológia és a működéshez szükséges forgótőke állhat. Ezek munkahelyeket és beruházásokat szolgálnak, értékük nem feltétlenül jelent a tulajdonos számára rendelkezésre álló pénzt. A vagyonadó megfizetése ezért osztalékkivételre, hitelfelvételre vagy akár tulajdonrész értékesítésére kényszerítheti az érintetteket, gyengítve a vállalkozások tőkeerejét.

A Kamara elsődlegesen a tényleges magyarországi gazdasági tevékenységet szolgáló vállalkozói vagyon mentesítését javasolja a vagyonadó alól. Ez a közvetlenül vállalkozási célra használt vagyonra és a működő gazdasági társaságokban fennálló tulajdoni részesedésekre egyaránt kiterjedne. A mentesség feltételeinek ki kell zárniuk, hogy passzív magánvagyon társaságba helyezésével lehessen elkerülni az adófizetést.

Amennyiben a jogalkotó a mentességet nem tartja megvalósíthatónak, az MKIK alternatív megoldásként adóbeszámítási rendszer kialakítását javasolja. Ebben a társasági részesedésre jutó vagyonadót csökkenthetné a vállalkozás által megfizetett társasági adó vagy KIVA, valamint a foglalkoztatáshoz kapcsolódó meghatározott adók és járulékok tulajdoni hányaddal arányos része, legfeljebb az adott részesedésre jutó vagyonadó összegéig. Ez elismerné a működő, foglalkoztató vállalkozások folyamatos költségvetési hozzájárulását.

Az MKIK kész szakmai elemzéseivel és a vállalkozói tapasztalatok összegzésével részt venni a javaslatok részletes kidolgozásában. A Kamara olyan szabályozást szorgalmaz, amely az arányos közteherviselés mellett ösztönzi a legális munkavégzést, és megőrzi a hazai vállalkozások működéséhez, foglalkoztatásához és fejlődéséhez szükséges forrásokat.

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé

A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.

Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.

A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.

„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”

– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.

„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”

A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.

A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).

Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss