Connect with us

Ipar

Ingyenes szellemitulajdon-védelmi szolgáltatás a felismeréstől az oltalmazásig

Már 10 000 vállalkozás nyújtott be pályázatot a kkv-alaphoz.

Innovatív, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozásoknál gyakran elmarad a létrehozott termékek, szolgáltatások védelme, vagy ha szeretnék is, nem tudják, miként is fogjanak neki. Ebben segíthet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) által nyújtott ingyenes szolgáltatás, a szellemivagyon-diagnózis (IP Scan), illetve az a nemzetközi KKV Alap és hazai Iparjog pályázat, amelyekkel akár teljesen megtérülnek az oltalmazás költségei.

Manapság a vállalkozások értékének egyre nagyobb hányadát a szellemi tulajdon (Intellectual Property, IP) adja, ami stratégiai eszköz lehet a bevételek és a vállalati vagyon növelésében. Egy terméket, üzleti tervet, vállalati stratégiát számos oldalról lehet védeni, például védjegyekkel, szabadalmakkal, design-oltalmakkal, ezek tudatos alkalmazása a gazdasági sikert megalapozó innovációs folyamat fontos eleme. Bár a vállalkozások többsége tudja ezt, sokszor nincsenek meg a kellő ismeretek a hatékony védelemhez. Az SZTNH IP Scan szolgáltatása több nyugat-európai országban bevált módszerrel segít testre szabni a vállalkozás számára leghatékonyabb szellemi vagyon védelmi stratégiát.

Ez az ingyenes feltérképezés kifejezetten olyan innovatív vállalkozásoknak ajánlott, amelyek kutatás-fejlesztéssel foglalkoznak, mivel az IP Scan segítségével árnyalt képet kaphatnak a technológiájukhoz kapcsolódó szellemi vagyonról, a kapcsolódó jogi védelmi lehetőségekről, és esetleges felmerülő kockázatokról a  szellemitulajdon-védelmi stratégiájuk kialakításához.

„Számtalan vállalkozás esik el jelentős bevételektől amiatt, mert nincs tisztában a saját szellemi tulajdonának értékével, és hogy mindezt miként tudja megóvni. Az IP Scan során a vállalkozás egy személyes interjúval megismerteti fő terveit és fejlesztési elképzeléseit, mely alapján egy átfogó írásos jelentés készül, a vállalkozás pedig további konzultációkon vehet részt iparjogvédelmi, szerzői jogi szakemberekkel. Az IP szakértő átvilágítja a céget, és tanácsot ad, hogyan védhető meg a legjobban a vállalkozás technológiája, termékei és szolgáltatásai a versenytársakkal szemben” – emeli ki az IP Scan kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

Nem csak az IP Scan diagnózisa teljesen ingyenes, a javasolt szellemi tulajdon védelmi eljárások elindításához is hazai és uniós pályázatok is elérhetőek, hogy ezek is részben vagy teljesen ingyenesek legyenek. Az Európai Uniós tagországok számára elérhető KKV Alap (SME Fund) segítségével 2022-ben akár 2250 eurónyi támogatás is szerezhető a szellemitulajdon-védelmi tevékenységek, mint az oltalmazási folyamat, finanszírozására. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által gondozott Iparjog pályázat pedig jelentős támogatási intenzitás mellett segít a vállalkozásoknak saját szellemi tulajdonuk megvédésében.

Az elmúlt években Magyarországon a bejegyzett védjegyek száma nőtt legintenzívebben, de így is elmaradunk az Európai Uniós átlagtól. Hazánkban a KKV-k mindössze 3,4 százalékának van bármilyen oltalma. Ez az arány az unióban 8 százalék fölött van, míg Lengyelországban 10 százalék. Fontos, hogy a hazai vállalkozások is felismerjék, hogy a nemzetközi piacon való versenyképes pozíció megtartásához, a szellemitulajdon-védelem területén is lépést kell tartaniuk a konkurenciával. Ennek elérésben segítenek a hazai és az uniós támogatások.

További információ: www.sztnh.gov.hu

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Ipar

Microsoft és Siemens összefogás

A nagyobb épületek – például kereskedelmi létesítmények, adatközpontok vagy felsőoktatási intézmények, – IoT-alapú működtetését könnyíti meg és optimalizálja a Microsoft és a Siemens új együttműködése.

A megállapodás lehetővé teszi a Siemens digitális épületfelügyeleti platformja, a Building X és a Microsoft Azure IoT Operations szolgáltatások közötti átjárhatóságot.

A Microsoft Azure felhőalapú szolgáltatásaihoz csatlakoztatott Siemens Building X platform és annak különböző, például energiagazdálkodást vagy karbantartást támogató alkalmazásai lehetővé teszik a jelenleg elkülönülten működő IoT-eszközök adatainak egységes kezelését. Ennek eredményeként az épületüzemeltetés különböző rendszerei egy közös, átlátható felületen integrálódnak, és válhatnak hatékonyabban irányíthatóvá.

Ezáltal olyan adatok integrálhatóak, mint például a fűtési, szellőzési és légkondicionáló (HVAC) rendszerekből érkező információk, a szelepek hőmérsékletének, nyomásának adatai vagy a beltéri levegőminőség különböző jellemzői. Így az ügyfelek saját épületeikre szabott energiafelügyeleti és optimalizálási beállításokat és karbantartási terveket alakíthatnak ki.

Az együttműködésnek köszönhetően az épületekben elhelyezett eszközök gyártófüggetlenül, egyetlen kattintással csatlakoztathatóak lesznek a felhőalapú rendszerekhez. A mostani az egyik első olyan integráció, amely tisztán nyílt ipari szabványokon – World Wide Web Consortium (W3C), Web of Things (WoT) és Open Platform Communications Unified Architecture (OPC UA) protokollokon – alapul a szolgáltatók között.

Így az integráció a korábbi, hasonló összehangolási megoldásokhoz képest a szükséges erőforrások akár 80 százalékának megspórolásával valósulhat meg.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén

A jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár – derül ki az EY friss tanulmányából, amely több mint 200 – köztük 16 magyar – vállalat első, uniós irányelvek (CSRD) szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.

Az érintett cégek döntő többségének már van ESG felelőse és stratégiája. A társaságok átlagosan hét kritikus területet azonosítottak a működésük szempontjából.

A vizsgált jelentések terjedelme jelentős eltérést mutatott: a legrövidebb 33, a leghosszabb 412 oldalas volt, míg átlagosan 120 oldalt tettek ki. A legátfogóbb dokumentumok a pénzügyi szektorhoz köthetők, ahol a befektetői elvárások és a szabályozói megfelelés egyaránt részletes tartalmat követelnek meg. Az elemzett vállalatok közel fele, míg idehaza a cégek többsége (58%) már rendelkezik olyan belső jelentéstételi politikával, amely rögzíti, hogy a társaság miként készíti el a fenntarthatósági jelentéseit. Szinte az összes jelentéstevőnek (88%) van fenntarthatósági stratégiája, míg tízből nyolc cég rendelkezik dedikált ESG-felelőssel.

A társaságok átlagosan hét kiemelt területet határoztak meg a kettős lényegességi felmérés (Double Materiality Assessment, DMA) során, ami azt vizsgálja, hogy mely fenntarthatósági hatások jelentősek a vállalat, és annak értéklánca szempontjából, illetve milyen pénzügyi kockázatok és lehetőségek merülhetnek fel. Ezek közül az éghajlatváltozás jellemzően minden iparágban releváns volt, csak nagyon alapos indoklással hagyható ki, továbbá a saját munkaerőre és vállalatirányításra vonatkozó közzétételek is iparágtól függetlenül relevánsak. A körforgásos gazdaság, az értékláncban dolgozók, a fogyasztók és végfelhasználók, illetve a biológiai sokféleség és ökoszisztémák szintén lényeges témaként szerepeltek a 216 vállalat napirendjén.

„A CSRD-jelentések első alkalommal adnak képet az érintett vállalatok fenntarthatósági érettségéről. A következő lépés, hogy az adatalapú, stratégiai megközelítés a napi működés részévé váljon és a cégek kialakítsák az ehhez szükséges tartalmi és formai keretrendszert

– emelte ki Lukács Ákos, az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági üzletágának partnere.

„Ehhez elengedhetetlen a fenntarthatóság szervezeti integrációja, amihez a kulcs a közös célrendszer, az egyértelmű felelősségi körök és a világos ösztönzési folyamatok kialakítása”

– tette hozzá az EY szakértője.

A cégeknek a jelentéstételt üzleti szempontból is érdemes kiértékelniük, különös tekintettel a kettős lényegességi felmérésre. A sikeres adatszolgáltatáshoz elengedhetetlen a szervezeti és informatikai háttér megerősítése, a megfelelő belső kontrollkörnyezet kialakítása, valamint a komplex adatforrások – például az átállási tervek és klímakockázatok – hatékony kezelése. A cél a megfelelésen túl a fenntarthatósági teljesítmény javítása és az üzleti értékteremtés. Ezt az ESG-minősítések javításával, a zöld finanszírozási lehetőségek kiaknázásával és a kockázatok tudatos elhárításával érhetik el a döntéshozók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Magyar hallgatók a jövő önvezető autóit építik

Önvezető autók – álom vagy valóság? Vajon a magyar diákok kezében van a kulcs a forradalmi technológiához? Két ifjú tehetség bebizonyította, hogy a válasz igen!

Kis Mihály Bence és Varga Dániel Jonatán ugyanis letarolta a RobonAUT versenyt, megmutatva, hogy a magyar mérnökhallgatók is élen járnak az önvezető technológiák fejlesztésében. Miért olyan fontos ez? Mit gondol a magyar társadalom az autonóm (önvezető) járművekről?

Két ifjú magyar mérnök bizonyította, hogy a jövő intelligens közlekedése már a küszöbön áll. Kis Mihály Bence, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának (BME VIK) mesterképzéses hallgatója és a Bosch gyakornokprogramjának tagja, valamint csapattársa, aki ugyancsak BME mesterképzéses hallgató, Varga Dániel Jonatán egy teljesen egyedi, önvezető modellautóval diadalmaskodott a RobonAUT megmérettetésen, amelyet a BME szervezett. A 16. RobonAUT versenyen minden induló egyforma alapjárművet kapott, amelyet egyedi módon alakíthattak át. A feladat mindenkinek egyformán nehéz volt, hiszen ugyanazon a pályán ugyanazokat az ügyességi és gyorsasági feladatokat kellett végrehajtani.

Mihály és Dániel „Sufnituning Kft.” elnevezésű csapata a Verdák című rajzfilm Matukája által inspirált „Mateszre“ keresztelt járgányukkal érte el a sikert. Egyedi műszaki megoldásokkal, kifinomult szoftveres trükkökkel és áldozatos munkával utasították maguk mögé a teljes mezőnyt. A jármű különlegessége a hátsókerék-kormányzás, amely szűkebb kanyarodást és jobb manőverezést tesz lehetővé.

Kis Mihály Bence: Már korábban is indult a RobonAUT versenyen, így tapasztalatokkal felvértezve vágott neki az idei megmérettetésnek. A Boschnál hardverfejlesztő gyakornokként dolgozik, jelenleg egy nyomásimpulzus alapú tesztrendszert fejleszt nyomásszenzorokhoz. Saját bevallása szerint a döntő előtti három napban összesen 11 órát aludtak, közel 9 000 sor kódot írtak, az összegyűlt telemetria adatok mennyisége pedig több, mint 1 GB volt.

Varga Dániel Jonatán: Bence csapattársa, szintén a BME mesterképzéses hallgatója, aki a „Sufnituning Kft.” sikeréhez szoftveres megoldásokkal járult hozzá. Ő felelt az útvonalkereső algoritmusért és a legjobb menetdinamikához szükséges modellalapú szabályozásért.

A RobonAUT versenyen elért eredmények igazolják, hogy a fiatalok elkötelezettek az autonóm járművek fejlesztése iránt. Az önvezető autók és az automatizált vezetés pedig nem ismeretlen fogalmak a magyar társadalom körében. A megkérdezettek 87 százaléka ismeri ezt a technológiát. 94 százalékuk pedig tudja is, mire szolgál, derült ki a Bosch Tech Compass kutatásból. Ugyanakkor százból tizenhét magyar gondolja úgy, hogy az automatizált vezetés 10 év múlva a legmeghatározóbb technológia lehet. Ráadásul a válaszadók 14 százaléka szerint ezek a fejlesztések kiemelkedően szolgálják majd a társadalmat.

A RobonAUT-hoz hasonló események nem csupán a tehetséges hallgatók számára nyújtanak ideális platformot kreativitásuk kibontakoztatására, hanem kulcsfontosságúak a jövő csúcstechnológiáinak megalkotásában. A fiatalok itt valós mérnöki kihívásokkal néznek szembe, innovatív megoldásokat kényszerülnek kidolgozni, valamint éles, valós környezetben próbálhatják ki képességeiket, ezért az ilyen versenyeken szerzett tapasztalatok felbecsülhetetlenek.

Képek forrása: BME Spot Fotókör


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Technokrata.hu

Advertisement Hirdetés

Műszaki-Magazin.hu

Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss