Ipar
20 érv a Mitsubishi Electric ICONICS SCADA rendszerhez
SCADA rendszerek már több évtizede látnak el számos olyan funkciót, melyekkel lehetővé teszik távoli berendezések, vagy akár komplett létesítmények megfelelő irányítását. Elsődleges funkciójuk az adatgyűjtés és olyan elemzések készítése, melyek elősegítik a gyár optimalizációját és üzemelését. Többnyire automatizálás esetén használják, monitorozásra, gépek közötti kommunikációra, ipari robotok távoli felügyeletére, illetve erőforrás és logisztikai tervezésre.
Az ICONICS SCADA szoftvert az autóiparban, gyártósorokon, szállítmányozási folyamatokhoz, illetve kormányzati és hadászati rendszerekben is alkalmazzák. Az egyik legkomplexebb elérhető megoldás jelenleg. A magyar piacra történő bevezetés óta megvalósult az első projekt, valamint számos érdeklődővel indult meg egyeztetés. Ezen kívül megkezdődött az együttműködés három rendszerintegrátor partnerrel is, melyek a 4iG Nyrt., az Evopro System Engineering Kft. és a Sheldon Invest Kft.
A SCADA RENDSZEREK MŰKÖDÉSE
Az összegyűjtött adatokat a rendszer automatikusan, illetve adatlekérdezések során továbbítja a központi számító- és feldolgozó egység, vagy az adattároló szerver felé. Itt feldolgozzák, kiértékelik, majd megjelenítik különböző klienseken az adatokat a rendszerüzemeltetők számára, hogy megfelelő válaszadási és ellenőrzési döntéseket hozhassanak.
MIT TESZ EHHEZ HOZZÁ AZ ICONICS, A MITSUBISHI ELECTRIC ÚJGENERÁCIÓS SCADA RENDSZERE?
A szoftver támogatja az operátorok munkáját a valós időben hozzáférhető adatok megjelenítésével, illetve nyomonkövethetőséggel és jelzi az esetleges problémákat. Ennek segítségével növeli a termelés hatékonyságát és csökkenti az üzemleállások idejét, kockázatát.
Az ICONICS SCADA lehetővé teszi a valós idejű adatok és KPI-ok monitorozását, ezen felül azonnali kimutatásokat és trend elemzéseket is képes készíteni a továbbfejlesztett analitikai program segítségével.
A historikus adattároló rendszer támogatja a visszamenőleges termelési adatok ellenőrzését, és integrálható a legújabb big data technológiákkal. Ha a különböző folyamatokba indokolt a beavatkozás, a rendszer képes megfelelő parancsok kiadására, így korrigálni tudja a működést a megfelelő irányba.
Az ICONICS a Mitsubishi Electric SCADA rendszere
20 ÉRV AZ ICONICS SCADA RENDSZER MELLETT
1. Szkript nélküli HTML5 a kis hardver kapacitású eszközökhöz
A korszerű programozásnak és technológiának köszönhetően a rendszer támogatja a szerver alapú centralizált működést. A számítási feladatok a szerveren folynak, így az operátoroknak nincs szükségük erős hardverre.
2. Skálázható, gazdag 3D vizualizáció minden felületen
Akár animált, 2- és 3 dimenziós grafikák konzisztens megjelenítése a számítógépes és mobilos applikációban, illetve web alapú felületen is.
3. Microsoft Azure, hibrid megoldás és on-premise szerver kompatibilitás, az adatbiztonság veszélyeztetése nélkül
Az ICONICS cloud kompatibilisnek született, hogy az adatbiztonság veszélyeztetése nélkül növelje az együttműködés hatékonyságát.
4. Kiterjesztett valóság alapú megjelenítés
NFC csatlakozással vagy GPS adatok alapján jelenik meg az eszközhöz vagy helyszínhez tartozó felület.
5. Valós időben szerkeszthető, személyre szabható dashboardok
Gyors adatmegjelenítés előre konfigurált felületekkel, melyek egyszerűen, “drag and drop” módszerrel személyre szabhatóak.
6. Esri, Bing vagy Google Maps natív integráció
Térkép alkalmazáson keresztüli gyors eszköz lokalizálás és hibaazonosítás.
7. Nagy teljesítményű adatrögzítés és biztonságos adattárolás
A rendszer másodpercenként több mint 100.000 “TAG-et”, változót tud naplózni, és több adatforrással is képes együttműködni a vállalaton belül.
8. Előrejelzés, hibaelemzés és energia monitorozás
Az energiafelhasználás valós idejű vizualizálása, összesítése és összegzése egyedi, biztonságos és mobilbarát felületeken keresztül valósul meg.
9. Fejlett valós idejű és naplózott riasztási rendszer
Vállalati szintű riasztás és az események rögzítése valós időben folyik, még a legösszetettebb folyamatok esetén is.
10. Skálázhatóság és bővíthetőség a fejlődési igényeknek megfelelően
A teljesítmény növelése érdekében a rendszer képes a feladatok szétválasztására és allokálására.
11. Moduláris, többszintű és feladat kritikus redundancia
A rendszer adatáramoltatását úgy tervezik, hogy a terheléseloszlás megfelelő legyen a kisebb egységektől a teljes szervezetig.
12. 64 bites technológia a gyorsaság és nagyobb kapacitás érdekében
A 64 bites konfiguráció nagyobb teljesítményű processzor és nagyobb kapacitású memória technológiát képes kezelni, mint a 32 bites szoftverek.
13. ISA-95 kompatibilis eszköz technológia az egyszerű azonosításért és navigációért
A megfelelő szabványosítás csökkentheti a projekt tesztelési és üzembe helyezési idejét, és megkönnyíti a felhasználó feladatait.
14. Gyors projekt telepítés
Az előre elkészített sablonok könnyen konfigurálhatóak és személyre szabhatóak.
15. Rendszerállapot-felügyelet
A fejlett diagnosztikai eszközök és a riasztás lehetővé teszi a megalapozott döntéshozatalt a rendszer állapotával kapcsolatban.
16. Natív kamera integráció az eszköz-felügyelethez
Nincs szükség harmadik féltől származó szoftverre a kamerák kezeléséhez.
17. Univerzális csatlakoztathatóság és IoT integráció
A tűzfalbarát kommunikáció lehetővé teszi, hogy bárhonnan elérhető legyen bármely adat.
18. Rendszerbe integrálható általános értesítési felületek
SMS, e-mail alapú értesítések és egyéb megoldások is beépíthetőek szükség szerint.
19. Microsoft kompatibilitás
A Windows 10 és Windows Server 2016 kompatibilitás garantált a Microsoft Arany Minősítésű Partnerséggel.
20. BIM integráció fejlesztéstől a karbantartásig
Fejlesztési idő takarítható meg az előre konfigurált tervezési információk és modellek használatával.
Az ICONICS felhasználási területei
Ha szeretne Ön is többet látni adataiból, szívesen bemutatjuk önnek az ICONICS szoftver megoldásait. Látogasson el weboldalunkra, illetve kérdéseivel bátran forduljon hozzánk, projektmérnökeink állnak a rendelkezésére.
Ipar
A Schneider Electric és a Greenly kiterjeszti dekarbonizációs programját
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata új partnerséget jelentett be a karbonelszámolási és -menedzsment platformot fejlesztő Greenly vállalattal.
Az együttműködés célja, hogy tovább erősítse a Schneider Electric Decarbonization Champion Program (DCP) programját.
A kibővített kezdeményezés a vállalat első olyan fenntarthatósági programja, amely kifejezetten a Schneider Electric partneri ökoszisztémájában működő kis- és középvállalati (KKV) partnereket támogatja abban, hogy mérjék, kezeljék és csökkentsék karbonkibocsátásukat, miközben javítják működési hatékonyságukat. A program megvalósítását a Schneider Electric globális tanácsadási üzletága, az SE Advisory Services támogatja.
Strukturált program a partneri ökoszisztéma dekarbonizációjának felgyorsítására
A Decarbonization Champion Program keretében a Schneider Electric globális partnerhálózatának kis- és középvállalati tagjaival működik együtt, és olyan dekarbonizációs útitervet biztosít számukra, amely a Greenly karbonmenedzsment platformját az SE Advisory Services célzott fenntarthatósági tanácsadásával egészíti ki. A program célja, hogy felgyorsítsa a kibocsátáscsökkentést a teljes értékláncban.
A program becslések szerint évente több mint 34 ezer dollár (30 ezer euró feletti) értékű lehetőséget biztosít minden részt vevő partner számára, többek között az alábbi területeken:
- hozzáférést a Schneider Electric Sustainability and Energy Tech School képzéseihez, amelyek segítségével a partnerek fejleszthetik fenntarthatósági ismereteiket
- hozzáférést a Greenly platformhoz, amely lehetővé teszi a Scope 1 és Scope 2 kibocsátások mérését, nyomon követését és jelentését, valamint az adatok áttekinthető megjelenítését
- az SE Advisory Services szakértői támogatását, amely távoli auditokkal, stratégiai workshopokkal és személyre szabott dekarbonizációs útitervek kidolgozásával segíti a partnereket, valamint hozzáférést biztosít kiválasztott Schneider Electric dekarbonizációs technológiákhoz és finanszírozási lehetőségekhez
- közös márkamegjelenési lehetőségek és szakmai elismerés a programban részt vevő partnerek számára
Az első tapasztalatok jelentős megtakarítási lehetőségeket tárnak fel
A csendes-óceáni régióban megvalósított pilot projektek jól szemléltetik a program üzleti hatását. Az SE Advisory Services által végzett első auditok több mint 28 500 dollár (40 ezer ausztrál dollár) éves megtakarítási lehetőséget tártak fel egy kivitelező vállalat számára. Egy queenslandi gyártóvállalat pedig több mint 178 ezer dollár (250 ezer ausztrál dollár) éves megtakarítási lehetőséget azonosított működésének fejlesztésével, többek között a sűrített levegős rendszerek hatékonyságának javításával, a fogyasztás időbeli optimalizálásával és a berendezések hatékonyabb használatával. A program globális kiterjesztése jelenleg is zajlik a Schneider Electric partneri hálózatában.
Növekvő ügyfélelvárások és változó szabályozási környezet
Az együttműködés olyan időszakban valósul meg, amikor a globális üzleti és beszállítói láncokban működő vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek környezeti teljesítményük bemutatására és ügyfeleik fenntarthatósági céljainak támogatására. A nagyvállalatok egyre gyakrabban kérnek kibocsátási adatokat és fenntarthatósági vállalásokat beszállítóiktól, így a KKV-k számára is egyre fontosabbá válik karbonlábnyomuk mérése, kezelése és csökkentése, miközben működési hatékonyságukat is javítaniuk kell.
Ezzel párhuzamosan az olyan szabályozások, mint az Európai Unió vállalati fenntarthatósági jelentéstételi irányelve (CSRD), illetve az ausztrál Climate-Related Financial Disclosure (CRFD) szabályozás, tovább növelik az értékláncok átláthatóságával kapcsolatos elvárásokat. A fenntarthatósági szempontok beépítése a működésbe így egyre inkább az üzleti ellenálló képesség és a versenyelőny egyik meghatározó tényezőjévé válik.
A Schneider Electric partneri ökoszisztémájában működő KKV-k, köztük a kapcsolóberendezés-gyártók, kivitelezők és rendszerintegrátorok számára ez egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Miközben sok vállalat felismeri a dekarbonizáció üzleti értékét, gyakran hiányoznak azok az erőforrások, szakmai ismeretek és digitális eszközök, amelyekkel a célkitűzéseket konkrét intézkedésekké alakíthatnák. A Decarbonization Champion Program célja ennek a szakadéknak a csökkentése.
A megfelelés helyett a versenyelőny kerül előtérbe
„Ez a program jól tükrözi elkötelezettségünket amellett, hogy Energy Tech Partnerként értéket teremtsünk a teljes partneri ökoszisztémánk számára. A Greenly együttműködésével támogatjuk ökoszisztémánk szereplőit abban, hogy kialakítsák azokat a képességeket, amelyekkel megfelelhetnek a változó piaci elvárásoknak, javíthatják működési hatékonyságukat és felgyorsíthatják dekarbonizációs törekvéseiket. A digitális eszközök és a szakértői támogatás ötvözésével lehetővé tesszük számukra, hogy hosszú távú üzleti értéket teremtsenek, miközben hozzájárulnak a fenntarthatósági célok megvalósításához”
– mondta Bin Lu, a Schneider Electric Power Products üzletágának ügyvezető alelnöke.
Alexis Normand, a Greenly vezérigazgatója és társalapítója hozzátette:
„Számos KKV szeretne aktív szerepet vállalni a kibocsátáscsökkentésben, ugyanakkor gyakran nem rendelkezik a szükséges, könnyen hozzáférhető eszközökkel és útmutatással. A szoftveres megoldások és a gyakorlati támogatás ötvözésével célunk, hogy a dekarbonizáció mérhetővé és megvalósíthatóvá váljon a teljes értékláncban.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A mesterséges intelligencia átalakítja az adatközpontokat: egyre fontosabb a gyorsabb kiépítés és a nagyobb rugalmasság
A mesterséges intelligencia gyors térnyerése átalakítja az adatközpontok tervezését, építését és üzemeltetését, így egyre nagyobb jelentősége van a kapacitások gyors bővíthetőségének és a rugalmas infrastruktúrának.
Az előregyártott, moduláris megoldások egyszerűbbé teszik a létesítmények kialakítását, és lehetővé teszik a kapacitások igény szerinti bővítését. Erről beszélt Sergio Verano Luri, a Schneider Electric előregyártott megoldásokért felelős szakértője a budapesti Hungexpón megrendezett Data Centre Event Europe regionális szakmai konferencián.
A rendezvényen az adatközponti ágazat különböző területeinek szakemberei vitatták meg, hogyan befolyásolja a digitális átalakulás, a mesterséges intelligencia (MI) és a növekvő számítási kapacitás iránti igény az új generációs adatközpontok tervezését, építését és üzemeltetését.
Sergio Verano Luri „AI-in-a-Box: From Complexity to Agility in Data Center Deployment” című előadásában azt mutatta be, hogyan változtatják meg a folyamatosan fejlődő technológiai igények az adatközpontok fejlesztésének hagyományos megközelítését. Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia és a felhőalapú alkalmazások gyors terjedése jelentős változásokat idéz elő az adatközpontok kialakításában. Az ágazatban egyre inkább az óriási méretű létesítmények kerülnek előtérbe, mivel a szervezeteknek mind nagyobb számítási kapacitásra van szükségük a MI-alapú feladatok és a digitális szolgáltatások működtetéséhez.
A közelmúlt nagyszabású, mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztései jól mutatják az átalakulás léptékét. Több bejelentett vagy már folyamatban lévő beruházás kapacitása is eléri a több gigawattot. Az előadásban bemutatott példák között szerepelt az Abu-Dzabiban tervezett, 5 GW kapacitású G42 Stargate AI Campus, a Meta szintén 5 GW teljesítményű Hyperion AI adatközpontja az Egyesült Államokban, valamint a kanadai Wonder Valley AI Data Center Park projekt, amelynek tervezett kapacitása 7,5 GW.
Ez a gyors fejlődés új követelményeket támaszt az adatközpontok tervezésével és kiépítésével szemben. A növekvő teljesítménysűrűség, a számítástechnikai rendszerek változó felépítése és a kapacitások gyorsabb bővítésének igénye új kihívások elé állítja a jövő infrastruktúráját tervező vállalatokat.
„A mesterséges intelligencia alapjaiban alakítja át az adatközpontok tervezését és üzemeltetését. A számítási kapacitásokkal szemben támasztott követelmények folyamatos változása miatt az ágazatnak olyan megoldásokra van szüksége, amelyek nagyobb rugalmasságot és kiszámíthatóságot biztosítanak, és lehetővé teszik a változó igényekhez való alkalmazkodást”
– mondta el a Schneider Electric előregyártott megoldásokért felelős szakértője.
Az előadás az előregyártott és moduláris megoldások szerepére is kitért az adatközpontok kiépítésének egyszerűsítésében. Az előre megtervezett és gyárilag tesztelt, különböző infrastrukturális elemekből álló modulok alkalmazásával a vállalatok újragondolhatják a hagyományos építési módszereket, és kezelhetik az összetettségből, a bővíthetőségből, valamint a beruházások megvalósítási idejéből adódó kihívásokat.
Ahogy az adatközpontok egyre inkább a mesterséges intelligenciához kapcsolódó feladatok kiszolgálására specializálódnak, az infrastruktúra tervezése során figyelembe kell venni a nagy teljesítménysűrűségű számítástechnikai rendszerek és az összetett számítási feladatok üzemeltetési követelményeit.
„Az adatközpontok a digitális gazdaság meghatározó infrastruktúrájává válnak. Ahogy a mesterséges intelligencia tovább formálja az ágazatot, alapvető fontosságú lesz olyan infrastruktúrák kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó technológiai igényekhez”
– tette hozzá Sergio Verano Luri.
A Schneider Electric részvétele a Data Centre Event Europe konferencián jól mutatja a vállalat folyamatos szerepvállalását a digitális infrastruktúra, az energiahatékonyság és a fenntartható adatközponti rendszerek jövőjéről szóló szakmai párbeszédben.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Öt éven belül a növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány az európai ipari vezetők több mint fele szerint
A Schneider Electric, világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata közzétette The Water Crunch Report című kutatását.
Az eredmények szerint a vízellátás az Egyesült Királyságban és Európában már ugyanolyan jelentős kockázatot jelent az ipari vállalatok folyamatos működésére, mint a kibertámadások vagy az ellátási láncok zavarai. Ez összhangban van a Schneider Electric tavalyi, az Egyesült Államokra összpontosító kutatásával, amelyben az üzleti vezetők több mint fele (56 százaléka) arra számított, hogy a vízzel kapcsolatos kockázatok a következő években gyorsabban nőnek majd, mint az infrastruktúrát érintő egyéb kockázatok.
A kutatásban európai ipari vállalatok felsővezetőit, valamint víziközmű-szolgáltatók és önkormányzatok döntéshozóit kérdezték meg. Az ipari vezetők beszámolói szerint a vízhiány és a vízellátási nehézségek az elmúlt két évben már növelték a működési költségeket (44 százalék), megterhelték az infrastruktúrát és a karbantartási költségkereteket (38 százalék), valamint fennakadásokat okoztak az ellátási láncokban (30 százalék). Ha holnap súlyos vízellátási zavar következne be, a vállalatok 44 százaléka szerint annak hatásai 24 órán belül jelentkeznének a működésükben. Az ipari vezetők több mint fele (52 százaléka) arra számít, hogy a víz minősége vagy rendelkezésre állása a következő öt évben, 2031-ig komoly akadálya lesz vállalata növekedésének. Minden hetedik válaszadó (14 százalék) szerint ez már ma is korlátozza a működést vagy a növekedést.
A kutatás eredményei akkor látnak napvilágot, amikor Európa az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb aszályával küzd. Az áruszállításban, az energetikában és a mezőgazdaságban jelentkező következmények egyértelműen mutatják, hogy ezek a kockázatok már nem csupán elméletben léteznek.
„Európa nem engedheti meg magának, hogy a vízellátásra kizárólag környezeti kérdésként tekintsen. Ma már a versenyképesség is múlik rajta. Ahogyan az energetikai átállás az elmúlt évtizedben átalakította az ipari stratégiákat, úgy a következő évtizedet a hatékony vízfelhasználás fogja meghatározni. A mesterséges intelligenciára épülő ipari megoldások minden eddiginél pontosabb képet adnak a vállalatoknak arról, hogyan használják fel a vizet, hol keletkeznek veszteségek, és hogyan hasznosítják újra. A feladat ma már az, hogy a probléma felismerését olyan ütemben kövessék intézkedések, amelyek biztosítják az európai ipar jövőjét”
– mondta Gwenaelle Huet, a Schneider Electric ipari automatizálási üzletágának ügyvezető alelnöke.
„Könnyű lenne az idei nyári aszályokat és azok ipari hatásait egyszeri jelenségnek tekinteni, de Európában ma már tartósan számolni kell velük a működés során. Az Európai Aszálymegfigyelő Központ adatai szerint jelenleg az EU és az Egyesült Királyság területének mintegy felét érinti valamilyen mértékű aszály. A víz újrafelhasználásával csökkenthetjük a már most is túlterhelt folyóktól és víztározóktól való függőségünket, az EU-ban mégis csupán a tisztított települési szennyvíz 2,4 százalékát hasznosítják újra. Az intelligens vízgazdálkodási technológiákba beruházó szervezetek versenyelőnyt teremtenek a hatékonyabb vízfelhasználásból”
– fogalmazott Sophie Borgne, a Schneider Electric vízügyi és környezetvédelmi szegmensének elnöke.
Az intelligens vízgazdálkodási technológiákat széles körben alkalmasnak tartják a vízgazdálkodási kihívások kezelésére, alkalmazásuk azonban elmarad az ismertségüktől. Ennek oka nem a bizalmatlanság: az ipari vezetők 86 százaléka és a víziközmű-szolgáltatók 98 százaléka szerint ezek a technológiák csökkenthetik a működési költségeket. Több mint 80 százalékuk pedig úgy véli, hogy a működés folytonosságát is segítik, és javítják a fenntarthatósági teljesítményt.
Annak ellenére, hogy az ipari vezetők 58 százaléka ismeri a digitális ikreket vagy a hálózatmodellezési eszközöket, vállalata még nem vezette be őket. A víziközmű-szolgáltatók 57 százaléka ugyanígy nyilatkozott az előrejelző elemzésekről vagy a mesterséges intelligenciával támogatott vízgazdálkodási megoldásokról.
Biztató ugyanakkor, hogy az érintettek nem várják meg a helyzet további romlását. A megkérdezett víziközmű-szolgáltatók mindegyike és az ipari vezetők 98 százaléka szerint a víz rendelkezésre állása vagy minősége már befolyásolt jelentős döntéseket. Ezek között szerepel a hatékonyabb vízfelhasználást célzó beruházások növelése (47 százalék), valamint a vízzel kapcsolatos kockázatok vezetőségi szintű, formális felülvizsgálata (43 százalék). A megkérdezett ipari vezetők több mint felének vállalata már alkalmaz automatizált vezérlési megoldásokat (56 százalék) és okosmérőket (55 százalék). Az okosmérők használata a víziközmű-szolgáltatók körében még elterjedtebb, aránya eléri a 76 százalékot.
A kiberbiztonság is egyre nagyobb figyelmet kap: az ipari vezetők és a víziközmű-szolgáltatók több mint fele a legfontosabb kezelendő kockázatok közé sorolja, ahogyan a vízellátó rendszerek egyre inkább összekapcsolódnak és digitalizálódnak.
A fejlődésre ugyanakkor még jelentős tér nyílik. Sok vezető ismeri a működés optimalizálását segítő technológiákat, de még nem vezette be őket, így a legnagyobb előnyök egyelőre kiaknázatlanok lehetnek. Az európai vállalatvezetők számára egyértelmű az üzenet: a vízellátással kapcsolatos kockázatokat ugyanolyan tudatosan kell kezelni, mint az energiaellátás vagy a kiberbiztonság kockázatait. Az ismertség és az alkalmazás közötti különbség csökkentése azokban az iparágakban lehet a legfontosabb, amelyek már most érzik a vízellátási nehézségek költségnövelő hatását.
„A víz közel két évtizeden át háttérbe szorult az éghajlatváltozásról szóló párbeszédben, és az energetikára vagy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére fordított beruházásoknak csupán töredéke jutott erre a területre. Európa több mint kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a világ többi része, ami egyre nagyobb nyomást helyez a vízellátásra. A kutatás megerősíti, hogy változik a szemlélet: az ipari vezetők 47 százaléka már növelte a hatékonyabb vízfelhasználást célzó beruházásokat, 43 százalékuk pedig vezetőségi szintre emelte a vízzel kapcsolatos kockázatok kezelését. A vízellátás biztonsága végre kiemelt üzleti szemponttá válik”
– mondta Tom Freyberg független vízügyi és környezetvédelmi szakértő.
Az előrelátó közműszolgáltatók a már elérhető technológiákkal csökkentik a vízellátási problémák hatását ügyfeleikre. A dán Aarhus Vand például digitális iker előrejelzéseire támaszkodva gondoskodik vízhálózatának ellátásbiztonságáról. A Schneider Electric EcoStruxure™ Water Advisor – Water Simulation megoldása lehetővé teszi a vízellátó hálózat távoli felügyeletét, valamint a lehetséges szivárgások és az ellátás ingadozásainak egyszerű, pontos azonosítását. A hálózat különböző pontjairól származó adatok alapján a rendszer előre jelzi a tervezett és váratlan események hatásait. Így az Aarhus Vand gyorsan megteheti a megfelelő intézkedéseket, csökkentheti a vízveszteséget, és megbízhatóan biztosíthat jó minőségű vizet ügyfeleinek. A hatékonyabb működésnek köszönhetően a szolgáltató energiafelhasználása és költségei is csökkennek.
Háttérinformáció
- A Schneider Electric segíti a városokat és a vállalatokat vízügyi infrastruktúrájuk
- digitalizálásában, hogy csökkenthessék a kockázatokat és hatékonyabban működhessenek. A valós idejű szivárgásérzékeléstől a víz áramlását modellező és optimalizáló digitális ikrekig a vállalat intelligens vízgazdálkodási megoldásai csökkentik a veszteségeket, javítják az ellátás megbízhatóságát és növelik a működés hatékonyságát. A Schneider Electric víz- és szennyvízkezelési megoldásairól további információ a vállalat weboldalán angol nyelven érhető el.
A kutatás módszertana
A kutatást a Schneider Electric megbízásából a Censuswide végezte. A kérdőívet Tom Freyberg független vízügyi szakújságíróval és elemzővel, az Atlantean Media alapítójával együttműködésben állították össze. A felmérés azt vizsgálta, hogyan tapasztalják meg az ipari vezetők és a vízellátó rendszerek döntéshozói az Egyesült Királyságban és Európában a vízhiány és a vízellátási nehézségek hatásait, milyen stratégiai prioritásokat határoznak meg a vízgazdálkodás és az infrastruktúra területén, illetve mekkora különbség van a kockázatok felismerése és a tényleges intézkedések között.
A 2026 júniusában végzett kutatás az Egyesült Királyságra, Írországra, Olaszországra, Franciaországra, Spanyolországra, Németországra, valamint Svédországra és Dániára terjedt ki. Összesen 340 vezetőt kérdeztek meg, két csoportban:
- 210 ipari vállalatvezetőt, igazgatói vagy annál magasabb beosztásban, legalább 1000 főt foglalkoztató nagyvállalatoktól. A résztvevők az energetika és a vegyipar, a feldolgozóipar, az élettudományok és a gyógyszeripar, az ipari gép- és berendezésgyártás, a félvezető- és elektronikai ipar, az építőipar, valamint az élelmiszer- és italgyártás területét képviselték.
- 130 vízügyi döntéshozót közműszolgáltatóktól, önkormányzatoktól és a közüzemi vízügyi infrastruktúrát működtető szervezetektől.
Egyéb hivatokzások forrásai
- A zárt rendszerű ipari víz-visszaforgatási megoldások a technológiai folyamatokban felhasznált víz akár 90 százalékának visszanyerését is lehetővé teszik. Forrás: az Envisioning/Stratum zárt vízrendszerekről szóló kutatása.
- Az EU-ban jelenleg a tisztított szennyvíz mindössze 2,4 százalékát hasznosítják újra. Forrás: Interreg Europe / Europe’s Freshwater portál.
- Az 1980-as évek óta Európa több mint kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag. Az európai szárazföldi területek hőmérséklete jelenleg mintegy 2,3–2,5 °C-kal haladja meg az iparosodás előtti szintet, míg globálisan ez az érték körülbelül 1,3–1,4 °C. Forrás: Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Megbízható mesterséges intelligenciát fejleszt az egészségügy és az ipar számára a HUN-REN SZTAKI új nemzeti laboratóriuma
-
Okoseszközök2 hét ago
Üzleti életre szabva: zökkenőmentes mobilitás és hatékonyság a HONOR Magic V6-tal
-
Ipar2 hét ago
A hulladék energetikai hasznosítása jelenti a jövőt
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének
-
Ipar2 hét ago
Jelentős fenntarthatósági eredményekről számolt be a Schneider Electric a harmadik negyedévben
-
Gazdaság2 hét ago
A Schneider Electric az INTREN-t választotta digitális ügynökségi partnerének
-
Gazdaság2 hét ago
Új funkciókkal bővült a KAPTÁR, a kamarai KAPacitás megosztó adatTÁR
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik




