Ipar
Mesterséges Intelligencia forradalmasíthatja az energiaitalok világát
Megszületett a világ első olyan energiaitala, amelyet teljes egészében az A.I. (Artificial Intelligence, azaz Mesterséges Intelligencia) fejlesztett a HELL ENERGY-vel.
Az új íz minden elemét, szigorúan megválogatott összetevőit, designját és marketing eszközeit is az A.I. tervezte, és meg is kóstolta.
A világhálón fellelhető hihetetlenül nagy mennyiségű információt, tudást az A.I. olyan sebességgel képes feldolgozni, összefüggéseket feltárni, ami az emberek számára szinte felfoghatatlan. Birtokában van az energiaitalokkal kapcsolatos átfogó ismereteknek is – beleértve azok összetevőit, eladási eredményeit, egészségügyi kutatásokat, ajánlásokat, fogyasztói visszajelzéseket – sőt, elemzéseibe be tudja építeni a legújabb trendeket és információkat is.
Amikor a HELL ENERGY megbízta az A.I-t egy új, a számára tökéletes energiaital kifejlesztésével, a mesterséges intelligencia ezt az óriási mennyiségű információt feldolgozva alkotta meg az általa legjobbnak tartott receptet. Az A.I. nem csak abból indult ki, hogy mit várnak el az emberek egy energiaitaltól, hanem kiemelt célja volt, hogy minél jobb és finomabb italt hozzon létre.
Így az A.I., mint a világ jelenleg legintelligensebb entitása eszerint állította össze a szerinte tökéletes receptet. Többek között vitaminokkal, aminosavakkal és gyógynövénnyel is gazdagította saját energiaitalát, és gondoskodott az élelmiszeripari jogszabályok, pl. az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) ajánlások, valamint az NRV (ajánlott napi bevitel) betartásáról, optimalizálásról is.
Az A.I. három ízvariációt alkotott, és egy New York-i vállalat technológiája segítségével digitalizálta, azaz meg is kóstolta mindhárom italát, majd prediktív intelligenciával, rengeteg adat és statisztika elemzése után választotta ki, melyik íz a befutó. Így született meg a valóban egyedülálló, frissítő, gyümölcsös íz, a Tutti-frutti & Berry-blast. Ez az első alkalom a világon, hogy a mesterséges intelligencia ilyen komplex termékfejlesztési folyamatot hajtott végre az energiaital szektorban.
A receptúra szigorúan titkos, ennek levédésére is az A.I. adott javaslatot. A receptet csak egyetlen, magas szintű biztonsági elemekkel ellátott számítógépen tárolják a HELL ENERGY szikszói gyárában, és a gépnek otthont adó helyiség kialakítását is a mesterséges intelligencia tervezte. Természetesen biztonsági másolat nélkül nincs igazi védelem, így a receptet egy svájci trezorban is őrzik.
Ezek után már meglepő lenne, ha az új energiaital csomagolását nem az A.I. tervezte volna. A doboz a legújabb trendeket követi, fiatalos, menő, és amellett, hogy a HELL színvilágára épül, az A.I. belecsempészte saját, digitális stílusát.
Mivel az új termék, a „HELL A.I.” valóban egy világszinten is rendkívüli és egyedülálló folyamat eredménye, a vállalat munkatársai szerették volna, ha az új energiaitalt hagyományos körülmények között is tesztelik, éppen ezért szigorú minőségellenőrzésen és kóstoltatáson (vakteszten) ment át. A siker az A.I.-t igazolta!
Az A.I. óriási perspektívát jelent a termékfejlesztés területén is, áttörte a korábban elképzelhetetlennek hitt határokat, egy új szintet hozott az élelmiszeriparba. Azzal, hogy az A.I. az interneten fellelhető óriási mennyiségű adathalmazt pár perc, pár másodperc alatt képes leválogatni, elemezni, az 1-2 éves – legjobb esetben is fél éves – termékfejlesztési ciklust akár 1 hónapra rövidíti le. Valójában a folyamat összehangolt munka eredménye, hiszen nem is egy, hanem különböző képességű A.I. rendszerek dolgoztak együtt a fejlesztésen. Több mint száz A.I. létezik már a világon – mindegyikük más-más területen kiváló –, és éppen ezek együttes működése garantálja a magas szintű innovációt.
Az új termék Szikszón, Európa egyik legmodernebb italgyártó gépsorain készül, és a már jól megszokott, hagyományos csatornákon jut el a vásárlókhoz. Július közepétől hazánkban, ezt követően pedig a HELL több mint 60 export országában is kapható lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A vártnál nagyobb érdeklődés miatt bővül a Demján Sándor Tőkeprogram kerete
A hazai kis- és középvállalkozások beruházásait finanszírozó Demján Sándor Tőkeprogram keretösszege 100 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik – hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén.
A program első szakaszában 1261 pályázat felelt meg a feltételeknek. A vállalkozói érdeklődés már ebben a szakaszban meghaladta a rendelkezésre álló forrásokat, ezért 2026 januárjában átmenetileg fel kellett függeszteni az új igénylések befogadását.
A beérkezett pályázatok több lépcsős befektetési értékelési folyamaton mentek keresztül, és eddig 267 esetben született pozitív befektetési döntés.
A keret bővítésével március 12-én újra megnyílik a jelentkezés, így a program második szakaszában további beruházási és növekedési projektek juthatnak tőkefinanszírozáshoz.
Az első szakaszban beérkezett projektek jelentős része kapacitásbővítést, technológiai fejlesztést, digitalizációs beruházásokat vagy új piacokra lépést céloz. A program elsősorban olyan vállalkozások számára jelent finanszírozási lehetőséget, amelyek stabil működési alapokkal rendelkeznek, és a következő növekedési szint elérésére készülnek.
A Demján Sándor Tőkeprogram olyan növekedni kívánó, beruházásra kész magyar kis- és középvállalkozások számára biztosít tőkefinanszírozást, amelyek beruházásaik megvalósításához türelmes forrást keresnek. A konstrukció sajátossága, hogy nincs havi törlesztési kötelezettség, a kamatfizetés évente esedékes, a futamidő pedig hat év.
A program iránti jelentős érdeklődés azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások beruházási terveik finanszírozása kapcsán egyre tudatosabban mérlegelik a hitel és a tőke közötti választást. A hitellel szemben a tőke olyan finanszírozási forma, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a fejlesztések és beruházások megvalósítására koncentráljanak, anélkül hogy a növekedési szakaszban rendszeres törlesztési kötelezettség terhelné működésüket.
Az angolszász gazdaságokban a növekedési tőke régóta a vállalati fejlődés egyik meghatározó finanszírozási eszköze. A Demján Sándor Tőkeprogram ezt a növekedési finanszírozási szemléletet teszi elérhetővé a magyar kis- és középvállalkozások számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Akár harmadával is csökkenhet az energiafelhasználás a Schneider Electric új Altivar megoldásaival
Több mint 30 százalékos energiamegtakarítás a korábbi megoldásokhoz képest, megnövelt üzemidő, gördülékeny integráció a modern épületmenedzsment (BMS) rendszerekkel – többek között ezt nyújtják a Schneider Electric új Altivar HVAC Drive berendezései. Az új termékcsalád egyszerre kínál intelligens csatlakoztathatóságot, robusztus védelmi funkciókat, kompatibilitást a fenntartható működésre tervezett hűtőközegekkel, valamint kiberbiztonsági lehetőségeket.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata által bemutatott új Altivar HVAC Drive portfólió az ATH200 és ATH600 modelleket tartalmazza. Az új berendezések széles körű felhasználási lehetőséget kínálnak a kereskedelmi ingatlanoktól kezdve az eredeti berendezésgyártók (OEM) által készített eszközökön át egészen a kritikus fontosságú létesítményekig, mint például a kórházak, repülőterek és adatközpontok.
A HVAC (fűtés, szellőztetés, hűtés) rendszerek gondoskodnak az épületekben a levegő áramlásáról, az állandó hőmérséklet biztosításáról, ezáltal fontos szerepük van a létesítmények általános teljesítményének fenntartásában. Az Altivar HVAC Drive termékcsalád abban segíti a szervezeteket, hogy változatos körülmények között is biztosítsák a megbízható működést. A frekvenciaváltók −10°C és 60°C közötti hőmérsékleten működnek, ellenállnak a mechanikai, hőmérsékleti, elektromos és környezeti terhelésnek. Ez biztosítja a folyamatos teljesítményt még a jelentős terheléssel járó felhasználási módok esetében is.
Az új Altivar termékcsalád egyszerre kínál okos csatlakoztathatóságot, robusztus védelmi funkciókat, kompatibilitást a fenntartható működésre tervezett hűtőközegekkel, illetve kiberbiztonsági lehetőségeket. A Schneider Electric új berendezéseivel akár több mint 30 százalékos energia-megtakarítás is elérhető a korábbi megoldásokhoz képest, emellett nő a rendszerek üzemideje, illetve zökkenőmentesen integrálhatók a modern épületmenedzsment rendszerekbe (BMS).
Az ATH200 fejlesztése során kiemelt figyelmet fordítottak az OEM-ek és a kompakt HVAC berendezések igényeire, csökkentve ezáltal a felhasználáshoz szükséges mérnöki időt. Az eszköz emellett megfelel az új fenntarthatósági szabványoknak. Az ATH600 ideális megoldás a kritikus fontosságú és magas teljesítmény-igényű épületek számára, ahol fejlett vezérlésre, folyamatos működésre és mélyebb rendszerintegrációra van szükség.
„Az Altivar HVAC Drive termékcsaláddal újradefiniáljuk a teljesítmény, a megbízhatóság és a biztonság fogalmát a modern HVAC infrastruktúrák számára. A portfóliót úgy alakítottuk ki, hogy támogassa a hosszú távú fenntarthatóságot és biztonságot az anyagbeszerzéstől kezdve egészen a firmware-frissíthetőségig. Ezek a képességek segítenek a felhasználóknak a leállások számának csökkentésében, a berendezéseik megvédésében, és támogatják őket a változó energia- és környezetvédelmi előírásoknak való megfelelésben”
– mondta el Xiao HU, a Schneider Electric „Industrial Control and Drives” üzletágának alelnöke.
Az új Altivar HVAC Drive termékek beépített elektromágneses kompatibilitási szűréssel, integrált motor hővédelmi funkcióval és natív Modbus és BACnet kommunikációval egyszerűsítik a telepítést. 200 milliméteres szekrény méretükkel és REACH, RoHS és ASI-kompatibilis anyagaikkal egyszerre támogatják a gyorsabb telepítést és a fenntarthatóságot.
A jövőben várható igénybevételre tervezett frekvenciaváltók IEC 62443-4-2 Security Level 1 kiberbiztonsági tanúsítvánnyal, biztonságos firmware integritás-ellenőrzésekkel és frissíthető firmware-rel rendelkeznek. Az A2L tanúsítvánnyal és az A3 hűtőközegre – akár 25 lóerőig – történt felkészítéssel támogatják a már napjainkban is alkalmazott alacsony globális felmelegedési potenciállal rendelkező, valamint a következő generációs hűtőközegeket is, amelyeket a modern hűtőberendezésekben, hőszivattyúknál és HVAC rendszerekben használnak.
A Schneider Electric HVAC ökoszisztémája, amely az Altivar HVAC Drive eszközöket, a Modicon M172/M173 vezérlőket és a Harmony HMI-ket tartalmazza, lehetővé teszi az OEM-ek és rendszerintegrátorok számára, hogy gyorsabban szállítsanak okosabb, energiahatékonyabb HVAC berendezéseket. A beépített alkalmazás könyvtárak és az épületautomatizálási rendszerekbe történő zökkenőmentes integráció csökkentik az üzembe helyezési időt, egyszerűsítik a tervezést és biztosítják a hosszú távú működést.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Megérkezett az újgenerációs logikai vezérlő
Újgenerációs, belépőszintű automatizálási vezérlőt mutatott be a Siemens. A 11 év után megújuló LOGO! vezérlő a kisebb automatizálási projektek egyszerű megvalósítását ígéri, – legyen az például lépcsőházi világításautomatika, villamos kisfeszültségű átkapcsolóautomatika, nyomásfokozó szivattyúvezérlés vagy gépgyártás.
„Amit korábban egyszerű logikai funkciókkal meg lehetett valósítani, ahhoz ma precíz adatfeldolgozás, intuitív kezelési koncepciók és átfogó biztonság szükséges. Az áprilistól a hazai piacon is elérhető LOGO! 9 a nagyobb rendszerek számítási teljesítményét és biztonsági szabványait ötvözi a kompakt logikai modulok egyszerűségével és költséghatékonyságával”
– emelte ki Barabás Zsolt, a Siemens Zrt. szakértője.
Megnövelt tudás a hétköznapokra
A LOGO! 9 kétszeres funkcióblokk-számot kínál, akár 800-ig, így sok esetben nincs szükség további vezérlőeszközökre. A korábbi nyomógombos kivitelezést felváltotta az értintőképernyős, színes kijelző, mely megnövelt mérettel áll a felhasználók rendelkezésére. Megújult a másodlagos (TDE) kijelzőkínálat is, mely már 4,3 hüvelykes méretben elérhető, lehetővé téve a LOGO! adatainak megjelenítését a vezérlőszekrény előlapján.
Az új eszköz szoftvere Plug & Play megoldásként tölthető be USB-pendrive-ról, és teljes mértékben kompatibilis a korábbi projektekkel és generációkkal. Az integrált LOGO! Web Editor szimulációval együtt minden platformhoz használható eszköz, és a Windows mellett immár a macOS és Linux rendszereket is támogatja. Az új felhasználókezelés négy szerepkörrel biztosít jogosultságelosztást.
A LOGO! 9 Siemens EcoTech címkével rendelkezik, azaz megfelel a technológiai vállalat legmagasabb szintű fenntarthatósági követelményeinek. A Secure Boot és a biztonságos LOGO! kommunikáció védelmet nyújt a nem kívánt manipuláció és a jogosulatlan hozzáférés ellen. Az LSC-n (LOGO! Soft Comfort) keresztüli firmware-frissítések és az IP-cím megtartásával végzett gyári visszaállítás biztonságos és hatékony üzemeltetést garantál a teljes életciklus alatt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét
-
Okoseszközök2 hét ago
A vivo bejelentette részvételét az MWC 2026 kiállításon: bemutatja az új csúcskategóriás X300 Ultra modellt
-
Gazdaság2 hét ago
A digitális mezőgazdaság robbanásszerű fejlődés előtt áll Magyarországon
-
Szórakozás2 hét ago
NVIDIA vagy AMD videókártya? Előnyök, hátrányok és döntési szempontok
-
Okoseszközök2 hét ago
Az intelligens élet újabb szintje: bemutatkoznak a Xiaomi AI
-
Okoseszközök2 hét ago
A TCL leleplezte az AMOLED kijelzőhöz fejlesztett új generációs NXTPAPER technológiáját
-
Okoseszközök2 hét ago
Új generációs technológiákat mutatott be az Anker
-
Ipar2 hét ago
Az AI kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt




