Mozgásban
A 2021-es Cadillac Escalade-ben debütál a világ első autós LG P OLED műszerfala
Az LG futurisztikus kijelzőrendszere széles betekintési szöget, egyedi dizájnlehetőségeket és fejlett ember-gép kapcsolódási felületet kínál
Az LG Electronics P-OLED technológiájú műszerfalával mutatkozott be a 2021-es Cadillac Escalade, amely ezzel a legelső olyan kereskedelmi forgalmazásra szánt jármű, amelybe hajlított OLED kijelzőt építettek.
A P-OLED kijelző központi elem a Cadillac ikonikus SUV modelljének teljesen új dizájnnal érkező változatában, amely az első, az LG P-OLED digitális műszerfal-megoldását alkalmazó jármű. A 38 hüvelykes kijelző három különálló P-OLED panelből áll, melyek közül a legnagyobb 16,9 hüvelykes képátlójú. A három hajlított képernyő az alapvető járművel kapcsolatos információk megjelenítésével kiváltja a hagyományos műszerfalat, valamint infotainment-kijelzőként az audio-, video- és navigációs tartalmak megjelenítéséért felelős központi rendszert is.
Az Escalade ultramodern fedélzeti rendszere olyan funkciókat kínál, mint például a kiterjesztett valóság (Augmented Reality, AR) alapú navigáció és az éjszakai mód — ezek mind az LG által fejlesztett szoftveres háttérre épülnek. Az LG fejlett szoftvermegoldása teljesíti az ISO közúti járművek funkcionális biztonságára vonatkozó nemzetközi követelményeit, ezáltal pedig ASIL (Automotive Safety Integrity Level, az ISO 26262 által meghatározott kockázati osztályozási rendszer) besorolást kapott.
Az IHS Markit piackutató vállalat előrejelzése szerint a globális autóipari kijelzőpiac forgalma a tavalyi 7,8 milliárd dollár után 2023-ra 10,5 milliárd dollárra bővül majd. A P-OLED technológiájú kijelzőket a széles betekintési szög, a hajlíthatóság és a kiváló grafikus megjelenítés teszi alkalmassá arra, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható járművekben is megállják a helyüket. Az OLED kijelzőmegoldások könnyű személyre szabhatósága és példátlan vékonysága szintén előnyös az olyan prémium autógyártók számára, melyek törekednek arra, hogy rendszeresen új innovációkkal lepjék meg az újdonságokra nyitott vásárlóközönségüket.
„Az, hogy a P-OLED technológia egy olyan legendás márkanév támogatásával debütálhat, amilyen a Cadillac nem csupán megtiszteltetés számunkra, de bizonyítéka annak is, hogy autós megoldásaink az iparág legjobbjai közé tartoznak”
— mondta Kim Jin-yong, az LG járműalkatrész-üzletágának elnöke.
„Azt a sok évnyi tudást és tapasztalatot, amelynek felhalmozásával az LG globálisan is vezető szerephez jutott az OLED televíziók piacán, most az autós felhasználói élmény fejlesztésében kamatoztathatjuk.”
Mozgásban
Elektromos gokarthoz fejlesztett intelligens hajtásláncot a Széchenyi István Egyetem kutatói által alapított cég
Intelligens, többcélú elektromos hajtásláncot és akkumulátormenedzsment-rendszert fejlesztett ki gokartokhoz a győri Széchenyi István Egyetemen, az intézmény kutatói által alapított Quatic Technologies Kft. A 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV-2022-00002 azonosítószámú innovációs projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával valósult meg 2023 februárjától idén júliusig.
A vállalkozás 148,74 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, míg a teljes költség 214,31 millió forintot tett ki.
A projekt keretében két összeszerelt prototípus- és nyolc előszériás hajtásrendszer készült el. A kutatók kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, valamint a biztonságos és felhasználóbarát üzemeltetésre. A saját fejlesztésű akkumulátormenedzsment-rendszer precíz töltöttségbecslést és optimális energiafelhasználást biztosít.
A hajtáslánc komponensei laboratóriumi és valós környezetben, intenzív teszteléseken estek át, amelyek során változatos üzemi körülmények között ellenőrizték a megbízhatóságot. A létrehozott diagnosztikai rendszer révén könnyen meghatározható a komponensek karbantartási igénye, de segítséget nyújt az élettartam-előrejelzésben is.
A megvalósításban összesen 13 kutató és fejlesztő vett részt. Az elért eredményeket több hazai fórumon és egy tudományos publikációban mutatták be.
Az új technológia nemcsak a gokartsportban alkalmazható, hanem elektromos kerékpárok, rollerek, városi mopedautók vagy akár kishajók hajtásrendszereiként is széles körben hasznosítható kisebb adaptációval. A Quatic Technologies Kft. célja, hogy mindezzel hozzájáruljon a gokartsport fenntarthatóvá tételéhez, valamint versenyképes, környezetbarát alternatívát biztosítson a piaci szereplők számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Innováció a sportban: neves szakemberekkel indít technikaisport-menedzser szakot a Széchenyi István Egyetem
A győri Széchenyi István Egyetem technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzést indít szeptembertől.
A szakot sikeresen elvégzők versenypályák üzemeltetésében, nemzetközi versenyek lebonyolításában és a versenyzők karrierútjának építésében vállalhatnak szerepet. A hallgatók a két félév során olyan neves szakemberektől tanulhatnak majd, mint Talmácsi Gábor, Kiss Norbert, Szujó Zoltán vagy Wéber Gábor. A jelentkezési határidő augusztus 31.
A Széchenyi István Egyetem nemcsak a járműmérnökképzésben és a mobilitással kapcsolatos kutatás-fejlesztési és innovációs területeken rendelkezik jelentős hagyományokkal, de az autó- és motorsport világának is egyre meghatározóbb szereplője. Az intézmény hallgatói olyan, a világ élvonalába tartozó csapatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot, mint a többszörös világcsúcstartó SZEnergy Team, vagy a Formula Studentben sikeresen szereplő Arrabona Racing Team. Közülük később többen neves versenycsapatok szakembereiként kamatoztatják tudásukat. Van, aki már egyetemi évei alatt Forma–1-es csapat gyakornokaként tevékenykedik, míg a győri egyetem Közép-Európában egyedülálló motorsportmérnök mesterképzésén több, a Forma–1 világában nevet szerzett személyiség is oktat. A technikai sporthoz egyre erősebben kötődő intézménynek saját motorsportszakosztálya van, és jelentős sikereket ér el Uni Győr WMS gokartcsapata is. Az intézmény e területen nemzetközi szintű kutatás-fejlesztési tevékenységet is folytat.
A színes képzési paletta szeptembertől egy újabb elemmel, a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzéssel bővül. A kurzus jelentkezési feltétele bármely képzési területen szerzett, minimum BSc, BA vagy ezzel egyenértékű főiskolai, illetve egyetemi diploma.
„A képzés célja azoknak a szakembereknek a felkészítése, akik segítséget nyújtanak a technikai sportokban versenyzőknek a sportkarrierjük építésében, képesek rentábilisan működtetni a versenypályákat, valamint különféle egyéb infrastruktúrákat, létesítményeket, továbbá sikeres technikai sport – ezen belül autó- és motorsport – rendezvények szervezését, lebonyolítását menedzselik”
– fogalmazott Radics János, a Széchenyi-egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának képzési szakreferense.
Mint mondta, a hallgatók a terület kiemelkedő személyiségeitől tanulhatnak, hiszen az oktatói gárdát erősíti többek között Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros világbajnok, Kiss Norbert hatszoros kamion-Európa-bajnok autóversenyző (Révész Racing Team), aki a Széchenyi István Egyetem profi szimulátorcsapatának is tagja, Matics Zsolt, a Fit4Race alapítója, Nagy Dani autóversenyző, szakkommentátor, Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke és Wéber Gábor autóversenyző, televíziós szakkommentátor is.
A budapesti helyszínen megvalósuló képzés szakfelelőse dr. Kovács Barnabás címzetes egyetemi docens, volt barcelonai főkonzul, aki az intézmény nagy népszerűségnek örvendő sportdiplomáciai szaktanácsadói képzésének felelőse is.
„A hallgatóknak a két félév alatt összesen 60 kreditnyi tantárgyat kell teljesíteniük, amelyek a technikai sportok menedzsmentjére, közgazdaságtanára, kommunikációjára, szabályrendszereire és történetére fókuszálnak, valamint projektmunkát is tartalmaznak. A választható tantárgyak három specializációt ölelnek fel: versenyzőmenedzser, sportrendezvény- és létesítményüzemeltető menedzser”
– fogalmazott.
Kiemelte: a sportdiplomácia, a marketing, a sportpszichológia és a technikai sportok területéről érkező oktatók örömmel álltak a program mellé, széles körű szakmai tapasztalatukkal biztosítva a magas színvonalat. A szakfelelős elárulta, hogy a képzés részismereti ágaiba már az érettségivel rendelkezők is bekapcsolódhatnak, akik így tanúsítványt szerezhetnek azok elvégzéséről.
A képzésre augusztus 31-ig lehet jelentkezni ezen a felületen.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Kátyúk, hőség, teli csomagtartó: Így tegye rendbe autóját a nyári stresszteszt után
Az augusztus a nyári szezon csúcspontja és a nagy hazatérések időszaka.
Több ezer kilométernyi autópálya, forró aszfalt, szerpentines hegyi utak és tengerparti murvás bekötők után az autók és utasaik élményekkel feltöltődve érkeznek haza. De mi a helyzet az utazás csendes hőseivel, az abroncsokkal? A Hankook, a világ egyik vezető abroncsgyártója biztonságunk érdekében egy gyors, 5 perces átvizsgálást ajánl, amely sokat elárulhat autónk állapotáról és segíthet a jövőbeli tudatos abroncsválasztásban is.
A nyári családi nyaralás valóságos stresszteszt az abroncsok számára. A teljes terhelés (család és csomagok), a tartósan magas sebesség az autópályán és az akár 50-60 Celsius-fokosra hevült aszfalt mind extrém igénybevételt jelentenek. Még ha útközben minden rendben is volt a gépjárművel, a hazaérkezés után érdemes egy pillantást vetni a gumikra, hogy a hétköznapi közlekedés is gondtalan maradhasson.
„Gondoljunk az abroncsokra úgy, mint egy jó túracipőre egy hosszú hegyi túra után. Lehet, hogy semmi baja, de egy alapos tisztítás és átvizsgálás után derül csak ki, hogy bírni fogja-e a következő kihívást. A nyaralás utáni ellenőrzés nem ördöngösség, bárki elvégezheti a garázsban vagy a következő tankolásnál. Az első és legfontosabb a guminyomás. Nyaralás előtt, a megpakolt autóhoz ideális, magasabb nyomásértéket hazaérkezés után állítsuk vissza a jármű B-oszlopán vagy a tanksapka ajtaján feltüntetett normál értékre. Ezzel nemcsak az üzemanyag-fogyasztásunk lesz kedvezőbb a hétköznapokban, de az abroncsok egyenletes kopását is biztosítjuk”
– mondta el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.
A szakértő mindemellett egy gyors vizuális ellenőrzést is javasol, amely sokat elárulhat az abroncsok állapotáról.
„Vizsgáljuk meg alaposan az abroncsokat! Keressünk apró vágásokat, dudorokat vagy a futófelületbe ékelődött idegen tárgyakat, például kavicsokat vagy üvegszilánkokat. Különösen figyeljünk a rendellenes, féloldalas kopásra! Ha a gumiabroncs valamelyik oldala kopottabb a másiknál, az a futómű hibás beállítására utalhat, amit egy-egy rosszabb minőségű úton összeszedett kátyú is okozhatott. Egy ilyen apró jel időben történő felismerése komolyabb kiadásoktól kímélheti meg a gépjármű tulajdonosokat”
– tette hozzá Tomin István.
A jövőre nézve pedig a nyaralás tapasztalatai lehetnek a legjobb iránymutatók. Mennyire volt zajos az abroncs az autópályán? Hogyan viselkedett egy hirtelen jött nyári záporban? Stabilnak éreztük az autót a kanyargós utakon? Ezek a személyes tapasztalatok segítenek legközelebb olyan abroncsot választani, amely tökéletesen illeszkedik a vezetési stílusunkhoz és szokásainkhoz, legyen szó akár a csendes suhanásról, akár a sportos teljesítményről. A Hankook széles termékkínálatában minden autós megtalálhatja a számára ideális, a nyári kihívásokra kifejlesztett, megbízható társat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A jövő képe: a vivo új Mixed Reality headsetet és képalkotási víziót mutatott be
-
Gazdaság2 hét ago
175 év után új fejezet kezdődik a gazdasági kamarák életében
-
Mozgásban2 hét ago
Innováció a sportban: neves szakemberekkel indít technikaisport-menedzser szakot a Széchenyi István Egyetem
-
Ipar2 hét ago
ZeroOps: felszabadítja az innovációt az informatikában
-
Okoseszközök2 hét ago
Iskolakezdés 2025: minden második szülő műszaki cikket vásárol, de sokan tehetetlenek az online veszélyekkel szemben
-
Ipar2 hét ago
Immerzív Tervezési Nyílt Napok
-
Ipar2 hét ago
Tisztított szennyvizet az iparba: ez kell ahhoz, hogy Magyarország továbbra is víznagyhatalom maradhasson
-
Ipar2 hét ago
A Schneider Electric megoldásával építi a jövő hálózatát az E.ON