Connect with us

Mozgásban

Önálló beavatkozásra képes fékrendszert fejleszt a Continental és a Pannon Egyetem

Az autonóm járművekben is alkalmazható brake-by-wire fékrendszer és szoftver szenzoraihoz kapcsolódó kutatási és fejlesztési tevékenységet is átfogja az együttműködés

A Continental technológiai vállalat tovább erősíti Magyarországon a fejlesztési és kutatási tevékenységét a Pannon Egyetemmel közösen, amelyhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap is hozzájárul 758 millió forint támogatással.

Az összesen 2 milliárd forint költségvetésű, hároméves projekt megvalósításában a Continental veszprémi és budapesti fejlesztési központjai vesznek részt, amely három egymásra épülő ipari kutatási és kísérleti fejlesztési folyamatot céloz megvalósítani.

A program a vezetőt támogató fejlett járműtechnológiai megoldások alapvető és biztonságkritikus elemét, az önállóan is beavatkozásra képes fékrendszer fejlesztését tűzi ki célul. A munkaterv részét képezi a szimulációs- és gyártási tesztelésre alkalmas tesztkörnyezet kialakítása és annak fejlesztése. A munkaterv céljai között szerepel, hogy a szenzor-fúziós, modell-referenciás és korszerű jelfeldolgozási eljárásokkal sikerüljön megbecsülni azokat a nem mérhető paramétereket, amelyek hasznos kiegészítő információkat adnak az alacsony szintű fékvezérlő szabályozási körnek és a magasabb szintű döntéshozatali rendszereknek, mint a vészfék asszisztens, adaptív sebességtartó funkció, gyalogosvédelmi és ütközéselkerülési rendszerek. A kutatás-fejlesztés folyamata kiterjed arra a szimulációs környezetre is, amelyben a fékvezérlőbe integrálásra kerülő innovatív megoldások tesztelése és validálása is megvalósul.

„A tavalyi évben megerősítettük a teljes értékláncunkat átfogó fejlesztési-gyártási-tesztelési képességünket és bővítettük az új generációs menetbiztonsági termékeink gyártását Magyarországon. Most a feladatunk kompetenciánk és tudásunk kiterjesztése, melyhez a Pannon Egyetem együttműködésére is számíthatunk. Az elmúlt két évtized eredményes munkája az egyetemmel most új szintre lép, támogatva vállalatunk célkitűzéseit és a fiatal tehetségek fejlődését hazánkban“

– emelte ki Pápai Tamás, a veszprémi Continental ügyvezető igazgatója.

 Fejlett technológia a biztonságos közlekedés szolgálatában

A közlekedés biztonságának egyik fő eleme a jármű menetbiztonságának a kérdése, ami a gépjármű úton való viselkedését jelenti, melyet több tényező is befolyásol. Többek között a tapadás és a gépjárműre ható fizikai erők, mint az egyenes és oldal irányú gyorsulási erők, valamint a perdület. Ennek megfelelően a mai korszerű gépjárművek egyik kötelező és – a menetbiztonság elősegítését támogató– lényeges eleme az önmagától is beavatkozni képes fékrendszer.

„A Continental budapesti Mesterséges Intelligencia fejlesztő központja mindehhez azzal a megoldással járul hozzá, amely a fejlesztésnél a cég szenzoraiból származó adatokra építve egy olyan környezeti modellt hoz létre, amelynek segítségével képessé válik a gépjármű a környezeti-, közlekedési- és útviszonyokat felmérni és ez alapján a lehető legoptimálisabban felkészülni az adott szituációban szükséges fékezésre.”

– mondta el Lóránd Balázs, a budapesti Mesterséges Intelligencia fejlesztési központ vezetője.

A projekt célja, hogy növelni tudja egy új generációs brake-by-wire és hagyományos elvet követő elektronikus fékrendszer megbízhatóságát, pontosságát és hatékonyságát, mégpedig az innovatív keréksebesség- és szoftverszenzorok, illetve a mesterséges intelligencia alapú jelfeldolgozási és öndiagnosztikai algoritmusok által.

Több, mint húsz éves együttműködés a tehetségekért Veszprémben

„Az együttműködés tématerülete több mint egy évtizede a Pannon Egyetem nemzetközi szintű kutatás-fejlesztési tevékenységének fókuszában áll, így erős tudományos alapokra építve tudjuk kiemelt stratégiai partnerünkkel, a Continental technológiai vállalattal közösen a pályázat ambíciózus, XXI. századi célkitűzéseit megvalósítani. Bízom benne, hogy közös munkánk kézzelfogható eredményei a gazdasági és társadalmi hasznosság mellett oktatóink innovációs szemléletének erősítéséhez, képzéseink tematikájának korszerűsítéséhez, sőt a műszaki pálya iránti érdeklődés felkeltéséhez is hozzájárulnak“

– hangsúlyozta Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora.

A veszprémi Continental és a Pannon Egyetem közötti együttműködés 2000-re nyúlik vissza, amikor a két fél megkötötte az első keretszerződését egymással, hogy összehangolják a tudományos kutatás, fejlesztés és szakemberképzés megvalósulását. 2010-től a szakmai együttműködés folyamatosan fejlődött, a Mérnöki Kar mechatronikai mérnök mesterképzésén elindult a Continental járműrendszertechnikai szakirány.

2013-tól a Műszaki Informatikai és a Gazdaságtudományi Karral is szorosabb lett a kapcsolat, a gyár azóta fogad egyetemi hallgatókat szakmai gyakorlat letöltésére, rendszeressé váltak a szakmai előadások. 2016 szeptemberében a vállalat két féléves tantárgyat is indított, Autóipari szoftver- és hardverfejlesztés a gyakorlatban I-II néven, melyre azóta állandósult a hallgatói túljelentkezés az egyetem Műszaki Informatikai Karán. A gyakorlatorientált oktatás célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a járműipari fejlesztés alapjaival, majd erre épülve a járművekben lévő szenzorokkal, az alapvető szoftver-rendszerekkel, a biztonságkritikus rendszerekkel és további, gépjárművekben lévő szoftver-rendszerekkel. Mindemellett képet kapnak a Continental veszprémi telephelyén zajló fejlesztésekről és eljárásokról, és az autóiparba való betekintés után, akár jövőbeli munkatársakká válhatnak.

Egyetemi szakesteken és állásbörzéken évek óta jelen van a vállalat, melynek célja a hallgatókkal való szorosabb kapcsolattartás kiépítése, a tehetségek korai beazonosítása és számukra karrierlehetőségek biztosítása.

A Continental fejlesztési tevékenysége Magyarországon

Az elmúlt években a Continental hazánkban is jelentősen növelte a magasabb hozzáadott értékű, fejlesztési és kutatási tevékenységét, összhangban a vállalat globális stratégiájával. A veszprémi fejlesztő központ már 2001 óta a legutóbbi generációs járműdinamikai és menetbiztonsági megoldásokat biztosítja nemzetközi ügyfeleinek, melyeket laborunkban és valós környezetben, a saját tesztpályájukon tesztelnek. A budapesti mesterséges intelligencia fejlesztő központ 2018- ban kezdte működését a Continental nemzetközi fejlesztési HUB-jaként, ahol jelenleg már több, mint száz munkatárs dolgozik, köztük deep learning és szenzor fúziós szakértők, szoftverfejlesztők az önvezetéshez és a fejlett vezetéstámogató funkciókhoz szükséges környezet érzékelési megoldásokon. A tavalyi évben hatalmas előrelépést jelentett az NVIDIA és az IBM technológiájára épülő hatalmas számítási kapacitás felépítése, amely segítségével a neurális hálókon végzett számítási műveletekhez szükséges idő hetekről órákra csökkent le.

Mozgásban

A HERE 3D-ben térképezi fel Magyarországot

here 3d térképezés
kép: Freepik

A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól rendkívül pontosan, 3D-ben térképezi fel Magyarország egy részét, hogy a világ legfejletteb térképét biztosítsa.

A HERE azzal kezdi, hogy a legújabb technikával felszerelt autókkal járják be az utakat, és nagy pontossággal rögzítik az útadatokat, így az útburkolati jeleket és a KRESZtáblákat egyaránt. Az egyértelműen azonosítható HERE autók 3D-ben is rögzítenek, valamint utcaszintű képeket hoznak létre a látványosságokról, az üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.

Az információkat egy részletgazdag Magyarország-térképen fogják használni, melyet az önvezető autókhoz és egyéb fejlett szolgáltatásokhoz terveztek, amik növelik a közlekedésbiztonságot, enyhítik a forgalmi dugókat és megkönnyítik a városi navigációt.

A következő hetekben a HERE autói az ország összes fontosabb útját bejárják. A felmérés nem zavarja a rendes forgalom menetét.

A HERE elkötelezett a magánszféra tiszteletben tartása iránt. A rögzített képek csak az autóban tárolódnak, majd később, titkosított formában kerülnek át egy biztonságos tárhelyre. Ezután elkezdődik a feldolgozásuk az iparágban vezető szoftver és egy fejlett algoritmus segítségével. A képek csak az után lesznek elérhetőek, hogy az arcokat és rendszámokat elhomályosították.

Abban a ritka esetben, ha a képen látható személy vagy rendszám felismerhető maradt, bárki egyszerűen jelentheti ezt a HERE felé. Nézze meg az online képet, majd kattintson a térképen a “Report Image” linkre a bal alsó sarokban.

További információkért, kérjük, látogassa meg a https://here.com/en/drive-schedule weboldalt, ahol megtudhatja, hogy a HERE, hogyan óvja magánéletét.


A HERE-ről

A HERE Technologies, a helyalapú felhőszolgáltató, valós idejű navigációs szolgáltatást nyújt a hétköznapi emberek, a közlekedési eszközök, a vállalkozások és városok számára. A HERE mögött a vezető autóipari cégek konzorciuma áll. Ha szeretne rólunk többet megtudni, látogassa meg weboldalunkat: http://360.here.com.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! A cikkben partnerünk volt az instant.co.hu. Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Út a vadonba: igazi porfelhőt kavarnak a Hankook abroncsai

A 2025-ös FIA Rally Világbajnokság (WRC) harmadik fordulóját, a legendás Szafari Rally-t március 20. és 23. között rendezik meg a kenyai Naivasha és Nakuru megyék területén.

A prémium gumiabroncsokat gyártó Hankook a WRC hivatalos abroncsszállítójaként támogatja a világ legjobb rallycsapatait, akik ezen a hétvégén a WRC versenynaptár egyik legkeményebb megmérettetésével néznek szembe.

A végeláthatatlan, vadregényes tájakon zajló Szafari Rally híres arról, hogy a végsőkig próbára teszi mind a versenyzőket, mind a rallyautókat. A kimerítő sziklás utak, a mély homokrétegek, a perzselő hőség, a hirtelen esőzések és a vadon élő állatok kiszámíthatatlansága mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a verseny – közel 385 kilométeres versenytávval és 21 szakasszal – a kitartás, az irányítás és a teljesítmény igazi próbája legyen.

A Hankook a kenyai Szafari Rally-n a csapatokat az extrém terepre készült rallyabroncsával, a Dynapro R213-mal látja el. Az abroncsot kifejezetten úgy tervezték, hogy a burkolatlan útfelületeken is csillapítsa az ütéseket, miközben kiemelkedő élettartamot és tapadást biztosít extrém körülmények között is. Megerősített szerkezete ellenáll a vágásoknak és a defekteknek, míg az optimalizált tapadás és a precíz kezelhetőség a kiszámíthatatlan terepen is nagy magabiztosságot nyújt a pilótáknak. A rally extrém körülményeihez igazodva a Dynapro R213 két változatban érhető el: lágy és kemény gumikeverékben, biztosítva a legjobb teljesítményt a különböző utakon és hőmérsékleti viszonyok között.

A Hankook 2023 óta működik együtt az FIA-val és a résztvevő gyártókkal, így több mint 2000 kilométernyi valós körülmények közötti tesztelést végzett a nagy teljesítményű rallyabroncsok fejlesztése és minősítése érdekében. Ez az intenzív fejlesztési folyamat biztosítja, hogy a pilóták a Hankook prémium abroncstechnológiájára támaszkodhassanak a kenyai Szafari Rally zord körülményei között is.

A Rally Sweden-en szerzett győzelmüket követően a bajnoki tabellán jelenleg Elfyn Evans és navigátora, Scott Martin (Toyota GAZOO Racing World Rally Team) vezet 61 ponttal.

A Hankook a WRC mellett jelenleg mintegy 70 globális motorsporteseményre szállít versenyabroncsokat, és számos csapatot támogat. A versenyekről érkező adatok felhasználásával a vállalat folyamatosan fejleszti abroncstechnológiáját, és az így szerzett kulcsfontosságú ismereteket mind a nagy teljesítményű versenyabroncsok, mind a fogyasztói abroncsok fejlesztésében alkalmazza, biztosítva az iparágvezető minőséget és teljesítményt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Szoboszlai Futammal bővül az idei Vivicittá

300 induló próbálhatja ki az idei Telekom Vivicittán, mekkora teljesítmény lefutni annyit, amennyit Szoboszlai Dominik fut egy átlagos* mérkőzésen.

A 10,5 km-es hosszúságú exkluzív futam a futóverseny második napján, április 13-án 13 órakor indul. A távon rajthoz álló versenyzők limitált, egyedi technikai pólót kapnak, nevezési díjukból 2000 Ft-tal pedig a SUHANJ! Alapítványt támogatják. A szám nevezése március 15-én 9 órakor indul a Telekom Vivicittá honlapján.

Március 15-én szombaton 9 órától lehet nevezni a Budapest Sport Iroda (BSI) és a Magyar Telekom közös szervezésű futóversenyének, a Telekom Vivicittának új kihívására, a Szoboszlai Futamra. A jubileumi 40. esemény részeként elrajtoló Szoboszlai Futam hosszúsága 10,5 km, annyi, amennyit Szoboszlai Dominik hazai színekben játszott meccsein átlagosan futott tavaly. A Szoboszlai Futam résztvevői limitált, egyedi technikai futópólót kapnak, a nevezési díjból pedig a szervezők 2000 Ft-ot a SUHANJ! Alapítvány integrált edzőtermének támogatására fordítanak. A futók így nemcsak egy különleges élménnyel gazdagodhatnak, hanem egy jó ügyért is futhatnak. A Szoboszlai Futam a verseny második napján, április 13-án, vasárnap 13 órakor a 10 km-es futókkal együtt, de önálló távként rajtol.

A Szoboszlai Futam arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki a saját céljai elérésével válhat igazi győztessé. Legyen szó az első teljesített versenyről vagy egy újabb lépésről az egészségesebb élet felé, a legfontosabb, hogy mozgásban maradjunk és élvezzük a sport örömét. A 10,5 km-es táv egy olyan kihívás, ahol nem a csúcsteljesítmény számít, hanem a mozgás szeretete. A Szoboszlai Futam egyben egy jelképes közös célba érkezés Szoboszlai Dominikkal, aki mérkőzésein a pályán bajnokként játszik, sikereivel sokak számára példakép és igazi motiváció a rendszeres mozgásra.

„Fontos számomra, hogy egy kicsit viszonozhassam az embereknek azt a támogatást, amit a mérkőzések során kapok tőlük. Örülök, ha a teljesítményem inspirálóan hat másokra, ahogy annak is, hogy most a Telekommal közösen arra motiválhatom az embereket, hogy sportoljanak, ezáltal tegyenek az egészségükért

– tette hozzá Szoboszlai Dominik.

Az exkluzív futamra a nevezések száma korlátozott, 300 elhivatott indulót várnak a szervezők. További információ a nevezéssel kapcsolatban elérhető az alábbi oldalon: https://www.telekomvivicitta.hu/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss