Mozgásban
Újabb nagy név robbant be az elektromos rollerek piacára
Az elektromotoros rollerek piaca globálisan és Magyarországon is elképesztő ütemű bővülésnek indult az elmúlt néhány évben.
Folyamatosan nő a kínálat, és egyre-másra bukkannak fel olyan újabb szereplők, amelyek szeretnének kihasítani maguknak kisebb-nagyobb szeleteket ebből az ínycsiklandó tortából. Most egy újabb komoly versenyzővel bővült a mezőny, hiszen a hatalmas Sharp konszern is színre lépett első ilyen termékeivel.
A Sharp EM-KS2 már be is futott Magyarországra, mi pedig alaposan meghajtottuk, hogy megnézzük mit tud. A kialakítása teljesen hagyományos, a mai trendeknek megfelelően egyszerűen összehajtható, és ennek köszönhetően viszonylag egyszerűen szállítható, tehát akár a buszra, hévre vonatra is fel lehet vele szállni, vagy akár egy autó hátsó ülésére is befér.
De mivel 18 kilogrammot nyom, pillekönnyűnek nem neveznénk, tehát gyerekek, idősebbek vagy törékenyebb hölgyeknek azért okozhat problémát a cipelése. A modell kialakításánál törekedtek arra, hogy akkor se menjen tönkre, ha megázik, amit az is bizonyít, hogy megkapta a hivatalos IPX4 minősítést. Egyszer-kétszer el is kapott minket a vihar, de a masinának semmi baja nem lett, szóval ezzel nem lehet probléma.
Üzemidő, akkumulátor
A viszonylag magas súly oka egyébként minden bizonnyal az, hogy az átlagosnál nagyobb kapacitású akkumulátor került bele. A 10,4 Ah-s telep papíron 40 kilométeres hatótávot garantál egyetlen töltéssel, ami extrémen kiemelkedőnek számít a mai mezőnyben. Viszont a tapasztalataink szerint a valóságban inkább csak 30 kilométerrel számolhatunk, ami egyébként még mindig remek, az átlagosnál lényegesen jobb teljesítmény.
ÉRDEMES MEGJEGYEZNI, HOGY EZ A 30 KILOMÉTER CSAK SÍK TEREPEN ÉRTENDŐ, HISZEN AZ EMELKEDŐK E ROLLERNÉL IS FALJÁK AZ ENERGIÁT.
Mindenesetre ez azt jelenti, hogy a termék (nagy)városi használatra is alkalmas, nem csak arról van szó, hogy arra elég a nafta, hogy leugorjunk vele a közeli boltba, hanem komolyabb távolságok is megtehetőek a segítségével. A teljesen lemerült akksi feltöltése 6-8 órát vesz igénybe, tehát arról szó nincs, hogy pikk-pakk újra üzemkész lenne miután kifogyott belőle a nafta.
Sebesség, nyomaték és vezérlés
Az eszköz maximális sebessége 25 km/h az előírásoknak megfelelően. De érezhetően le van szabályozva szoftveresen, hiszen még leejtőn lefelé sem sikerült átlépni ezt a tempót. A nyomaték elég ahhoz, hogy a kisebb és közepesebb emelkedőkön gond nélkül felmásszon, de a komoly meredek már meghátrálásra készteti.
Tehát a hidakra vagy a várba gond nélkül feljut, de például a János-hegyre már nem lehet vele feljutni. A gyorsulása átlagos, e téren se felfelé, sem lefelé nem lóg ki a mai mezőnyből, ami azt jelenti, hogy a maximális sebességet nagyjából 5-6 másodperc alatt éri el.
ELHELYEZTEK RAJTA EGY GYENGE MOTORFÉKET, ILLETVE EGY ERŐS HÁTSÓ TÁRCSAFÉKET, AMELY MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, MÉG NEDVES ÚTON IS KÉPES HAMAR MEGÁLLÍTANI A MOZGÁSÁT.
A kormánymű kellően stabil, és a fogása kényelmes. A fékkar és a gáz nyomógombja jó helyen van, ezáltal könnyen elérhető. 10 inches pneumatikus, azaz hagyományos, felfújható abroncsokkal ellátott kerekekkel látták el. Ebben ugyan benne van a defekt lehetősége, de az úthibákat ennek köszönhetően jobban tolerálja, mint a tömör gumis kerekek.
Az úttartása megfelelő, kellően stabil, és a kisebb kátyúkat jól bírja. A roller képes Bluetooth révén a Sharp mobilos appjához csatlakozni, amelyen keresztül nyomon követhető, hogy mekkora távolságot tettünk meg, az akkumulátor pontos töltöttségi szintje, és a szoftverben bekapcsolható az immobilizer is. Ez utóbbi révén tehát megtiltható, hogy bárki csak úgy elhajtson vele.
A jármű rendelkezik kormányra szerelt műszerfallal is, amin látszik a sebesség, a megtett táv, illetve a töltöttség szintje is. Ezen LCD kijelző fényereje kellően nagy ahhoz, hogy napfényben is látható legyen. Meg kell említeni a beépített első és hátsó LED lámpákat amelyeknek köszönhetően esti közlekedésre is alkalmas, és a féklámpát sem spórolták le róla. Az is tetszett, hogy a kormányra egy kiegészítő segítségével feltehető egy okostelefon, és hogy a kormányrúdon elhelyeztek egy USB-portot, amelyen keresztül a mobil akár tölthető is.
Vélemény
A Sharp EM-KS2 egy totálisan életképes városi rollernek tűnik, amelynek gyorsulása és nyomatéka átlagos, viszont a hatótávolsága átlagon felüli. A súlya emiatt viszont picit nagy, ami a hordozhatóság rovására megy. Az irányítása, úttartása kifogástalan, a fékek remekül működnek. A tesztelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy alapvetően sík vagy lankás terepen jöhet szóba, hiszen a komolyabb emelkedőket nem igazán szereti. 230 000 forintba kerül jelenleg, és a tudásának, képességeinek ez az összeg teljesen megfelel, tehát túlárazottnak nem neveznénk, igaz különösebben olcsónak sem.
Forrás: ORIGO
Mozgásban
Így alakítja át a jövőt a töltés, a parkolás és a navigáció digitalizációja
Az autóipar az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Az elektromos autók térnyerése, az okos parkolási rendszerek elterjedése és a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtatja meg a közlekedés élményét. A digitalizáció már nem csupán kényelmi funkciókat hoz, hanem a fenntarthatóság, a hatékonyság és a biztonság területén is forradalmat indít.
Elektromos autók és a töltési infrastruktúra fejlődése
Az elektromos járművek rohamos terjedésével párhuzamosan egyre fejlettebb töltési technológiák jelennek meg. A villámtöltők képesek akár 20-30 perc alatt jelentős hatótávot biztosítani, a vezeték nélküli indukciós töltés pedig a jövő egyik legígéretesebb megoldásaként ígérkezik.
A digitális töltőpont-kereső alkalmazások valós idejű adatokat nyújtanak a szabad állomásokról, a töltési sebességről és az árakról. Ez nemcsak a felhasználói élményt javítja, hanem az energiaelosztást is optimalizálja, így csökkentve a hálózati terhelést csúcsidőben.
Az okos töltőrendszerek képesek figyelembe venni a felhasználói szokásokat, az áramtarifákat és a hálózati terhelést. Egyre több szolgáltató kínál dinamikus árazást, ami ösztönzi a sofőröket, hogy a kevésbé terhelt időszakokban töltsenek, ezzel csökkentve a villamosenergia-rendszer terhelését és a költségeket.
Okos parkolás a városokban
Az okos parkolás hozzájárul a forgalom csökkentéséhez és a parkolóhelyek hatékonyabb kihasználásához. A valós idejű parkolóhely-információkat biztosító applikációk nemcsak a sofőrök idejét takarítják meg, hanem a károsanyag-kibocsátást is mérséklik, hiszen kevesebb időt töltenek a járművek parkolóhely keresésével.
Már számos parkolóház Budapesten is rendelkezik szenzoros parkolórendszerrel, amely érzékeli a foglaltságot, és az adatokat a felhőbe továbbítja, ahol egy felhasználóbarát felületen jelennek meg. Ez lehetővé teszi, hogy a városok a parkolóhelyek kihasználtságát elemezzék, és a jövőben hatékonyabban tervezzék a parkolási infrastruktúrát.
A mobilapplikációk már nemcsak a helykeresésben segítenek, hanem a parkolás fizetését és hosszabbítását is lehetővé teszik, akár távolról is. Ez különösen hasznos, ha egy megbeszélés vagy váratlan forgalmi helyzet miatt tovább tart a parkolás, mint tervezted.
Navigáció mesterséges intelligenciával
A modern navigációs rendszerek már nem pusztán térképet és útvonalat kínálnak, hanem valós idejű forgalmi adatokat, útlezárásokra és balesetekre vonatkozó riasztásokat is. A mesterséges intelligencia képes folyamatosan tanulni a vezetési szokásaidból, és az optimális útvonalat ajánlani az adott napszakhoz és közlekedési helyzethez igazodva.
Az AI alapú rendszerek integrálják a különböző közlekedési módokat is: például javasolhatják, hogy a város bizonyos pontján válts autóról tömegközlekedésre vagy mikromobilitási eszközre, így csökkentve a dugóban töltött időt.
A hangvezérelt asszisztensek révén a sofőröknek kevesebbet kell a kijelzőre nézniük, ami növeli a biztonságot. A kiterjesztett valóság (AR) alapú kijelzők pedig a szélvédőre vetítve mutatják a navigációs utasításokat, a sebességet és a forgalmi információkat, így minden lényeges adat a látómezőben marad.
Hogyan kapcsolódnak ezek a technológiák egymáshoz?
Az elektromos töltés, az okos parkolás és az AI navigáció együttesen alakítják a jövő városi közlekedését. Egy olyan ökoszisztéma jön létre, amelyben a járművek, az infrastruktúra és a felhasználói adatok összhangban működnek. Ez nemcsak kényelmet, hanem hatékonyságot és fenntarthatóságot is jelent a mindennapi autóhasználatban.
A jövő autós technológiái nem elszigetelt újítások, hanem egymást erősítő megoldások, amelyek együtt képesek forradalmasítani a közlekedést – a töltéstől kezdve a parkoláson át a navigációig.
Ne feledd, a digitális megoldások használata nemcsak kényelmet, hanem környezettudatosságot is jelent: a hatékonyabb útvonaltervezés, a rövidebb parkolóhely-keresés és az optimalizált töltés mind hozzájárulnak a fenntarthatóbb városi élethez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Hankook Smart Work AM11+: Új gumiabroncs hulladékgazdálkodási vállalatok számára
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bemutatta új teherabroncsát, a Smart Work AM11+-t, amelyet helyi és regionális fuvarozásra fejlesztettek.
Az új modellt kifejezetten olyan, nagy igénybevételű utakra tervezték, amelyek gyakori megállásokkal, újraindulásokkal járnak, valamint fokozott strapabírást követelnek meg, mint például a hulladékgazdálkodási szektor, ahol a járművek abroncsai gyakran érintkeznek a járdaszegélyekkel.
Ezt szem előtt tartva a Hankook Smart Work AM11+ egyik legfontosabb jellemzője a beépített kopásvédelemmel és speciális jelzőkkel ellátott megerősített oldalfal. Ez az újítás hatékony védelmet nyújt a járdaszegélyekkel való érintkezésnél, és megkönnyíti a kopás ellenőrzését is. A gumiabroncs oldalán található három kopásjelző gyors ellenőrzést tesz lehetővé, elősegítve a biztonságot a mindennapi használat során.
A Hankook Smart Work AM11+ szeptembertől lesz elérhető 315/80 R22.5 méretben.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Skóciában tör győzelemre a hétvégén Molnár Martin
A brit F4 idei hetedik versenyhétvégéje következik, a helyszín Knockhill.
A Forma–1-es Magyar Nagydíjon tett kitérő és egy Brands Hatch-ben rendezett teszt után Molnár Martin a hétvégén azon a pályán tér vissza a versenyzéshez, ahol már tavaly, Forma–4-es újoncévében is remekül szerepelt.
A hétvégén Skóciában vendégeskedik a brit Forma–4 mezőnye. A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.
És Molnár Martin pályafutásában is, hiszen a Virtuosi Racing pilótája tavaly ezen a helyszínen állhatott fel életében először az összetett dobogó második fokára, egyben itt végzett először egy hétvégén belül kétszer is a legjobb háromban. A magyar versenyző az összetett második helyéről várja a szezon hetedik hétvégéjét, és bízik benne, hogy a tavalyi remek szereplés után az idén már a győzelem is összejöhet.
„Szerintem gyorsak leszünk, mert ez a pálya tavaly is feküdt nekünk. Nem könnyű jó kört összerakni itt, néhány helyen kicsit ugratunk is, a kulcs pedig a precizitás. Aki itt pontosan tud vezetni, az ebből profitálni fog. Tavaly sikerült jól ráéreznem a ritmusra, jó az alapbeállításunk is, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos az első versenyen a Zandvoortból áthozott három helyes rajtbüntetés meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ez van, remélhetőleg a harmadik futamra sikerül jó rajthelyet szereznem és a győzelemért csatázhatok”
– tekintett előre Martin.
A Hungarian Motrosport Academy (HMA) versenyzője számára sűrű volt a háromhetes szünet, amelyben kilátogatott a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, ahol találkozott a Virtuosi Racing Forma–2-es testvéristállójának, az Invicta Racingnek a tagjaival. A jubileumi 40. magyarországi F1-es futamot a Hungaroringen azonban már nem tudta megnézni, mert sietnie kellett a reptérre, hogy Angliában pattanjon autóba.
„Brands Hatch-ben teszteltünk a múlt hét elején és nagyon jól sikerült, miközben nem tudtunk annyi kört megtenni, amennyit szerettünk volna, mert rengetegszer kellett piros zászlóval megszakítani a körözést. Viszont amikor mentünk, akkor jó tempót autóztunk, az utolsó etapban pedig a miénk lett a legjobb idő, mert akkor végre tudtam futni egy tiszta kört. Ami a valódi szünnapokat illeti, azokon igyekeztem kikapcsolni és kicsit eltávolodni a versenyzéstől.”
Martin hátránya 28,5 pont az összetettben az éllovas Fionn McLaughlin mögött, ami a hátralevő négy hétvége, azaz összesen 12 futam alatt egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ő azonban nem számolgat.
„Őszintén szólva nem szoktam nézegetni a tabellát. Én csak minden hétvégén a legjobbamat igyekszem nyújtani, és remélem, hogy a szezon végén ez elég lesz a bajnoki címhez. Másra amúgy sincs ráhatásom. Mivel az idei szezon eddigi részében azokon a pályákon is jól szerepeltünk, amelyeken tavaly kevésbé, bízom benne, hogy azokon a még hátralevő helyszíneken, amelyeken tavaly kifejezetten erősek voltunk, most még jobbak leszünk.”
A knockhill-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:
Szombat
10:00 – 10:25: Időmérő edzés
14:40 – 15:00: 1. futam
Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:55 – 17:20: 3. futam
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar1 hét ago
AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon
-
Zöld2 hét ago
Újabb fontos mérföldkövek a Schneider Electric fenntarthatósági programjában
-
Tippek2 hét ago
Nem beszélünk róla, pedig egyszer minden pár hálószobájába beköltözik
-
Okoseszközök2 hét ago
ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez
-
Gazdaság1 hét ago
Soha nem volt még ekkora a hitelkártya tartozás
-
Okoseszközök1 hét ago
Magyarországra is megérkezik a Samsung Odyssey OLED G6
-
Tippek1 hét ago
A budapesti Startup Világbajnoksággal indul az őszi szezon
-
Tippek2 hét ago
Augusztus végéig köthetnek szerződést a cégek a kiberbiztonsági auditról