Mozgásban
Yanu, a bartender, aki soha nem megy szünetre
Hamarosan munkába állhat az első robotcsapos.
Ha egy robot fáradhatatlanul dolgozhat a gyártásban, miért ne állhatna helyt a vendéglátásban is? Yanu páratlanul gyorsan szolgálja ki koktélokkal a vendégeket, miközben sem a türelmét, sem a lelkesedését nem veszti el egy pillanatra sem a műszak folyamán.
Könnyen szállítható, gyors, egyszerűen feltölthető és akár folyamatosan képes önállóan dolgozni megszakítás nélkül – Yanu, a mesterséges intelligenciával működő autonóm bartender a kiszolgáláson, a fizetésen túl még egy chatboton keresztül szóba is tud elegyedni vendégeivel, akiket felismer és még a kedvenc italaikat is megjegyzi.
Bár egyelőre az, hogy egy robot szolgálja ki a szórakozni vágyókat vagy egy elegáns üzleti esemény résztvevőit egyáltalán nem szokványos, a megoldás már a küszöbön áll. Alan Adojaan maga is a vendéglátásban eltöltött évek során szerzett tapasztalatai alapján döntött úgy, hogy itt az ideje új szintre emelni a kiszolgálást. Megfigyelte, hogy a bárjában dolgozó személyzet nem bírta a sok rendelést egy-egy hétvégi estén, így sok vendég csalódottan, rögtön az érkezés után távozott, miközben hétköznap a személyzetnek kevés dolga volt a kisebb forgalom miatt.
2016-ban elhatározta, hogy olyan megoldást keres, amely a fix költségeket – mint a személyzeti bérköltség – leszorítja, mellette pedig garantálja a vendégek pontos és gyors kiszolgálását. Annak ellenére, hogy először még a Tallini Egyetemen sem láttak potenciált az ötletében, Alan Adojaan 2020-ra néhány, a mesterséges intelligenciában és az autonóm működésű műszaki rendszerek tervezésében tapasztalt mérnökkel megtervezte Yanut. Az első prototípus már abban az évben bizonyított: ha nem is tökéletesen, de megmutatta az érdeklődőknek, hogy a robotizált kiszolgálás nemcsak pontos, hanem különleges, izgalmas és roppant gyors is.
De nemcsak a termék ilyen egyedülálló és minden tekintetben modern: Alan Adojaan szerint egy ilyen ambiciózus ötlet megvalósításához a fejlesztési környezet tekintetében is a maximumra kellett törekedniük. 2019-ben köteleződtek el a Siemens tervezési infrastruktúrája mellett, hogy a teljes folyamat átlátható és stabil legyen.
A Siemens Solid Edge biztos alapot teremtett a tervezésben. A mérnökök egyszerre dolgozhattak a funkciókon és a külső megjelenésen, minden alkatrészt megtervezhettek ugyanabban a szoftveres környezetben, ezzel el tudták kerülni, hogy a korábban megtapasztalt illeszkedési hibákkal újra szembesüljenek. Nemcsak a mechanikus alkatrészeket és kialakítást tudták megtervezni a programmal, hanem az elektromos tervezést is itt végezték, valamint a szimulációs környezetben tesztelni is volt lehetőségük az elképzeléseiket, és valós időben készíthettek animációkat és 3D-s megjelenítést az aktuális fejlesztési állapotról. A mérnököknek így egyszerre volt lehetőségük az egész projekttel és a legapróbb részletekkel is foglalkozni a szoftverben.
A Yanu így hozzávetőlegesen két és félszer gyorsabban kerülhetett piacra, mintha többféle szoftvertermékkel dolgoznának, bonyolultabb tervezési struktúrában. A szoftver használatával egy teljesen letisztult fejlesztési folyamatot alakítottak ki, így már két új prototípust is építettek, a kiindulási 18 hónaphoz képest alig 7 hónapnyi idő alatt.
A Siemens segítségével kifejlesztett, észt startup robotja, Yanu könnyen szállítható, telepítése pedig egyszerű, más hasonló rendszerekhez képest töredékidő alatt elvégezhető. Képes kommunikálni a vendégekkel, és a felhőalapú technológiáknak köszönhetően a karbantartásra vonatkozó információk távolról is elérhetők. Így lehetőség van folyamatosan felügyelni a működését, ami az első próbálkozások óta jelentősen felgyorsult. Ma már akár 100 italt készít el egy óra alatt és 1200 pohár megtöltésére képes. Egyetlen utántöltéssel 1000 vagy akár 1500 koktélhoz elegendő készletet képes eltárolni. Soha nem fárad el, ha pedig mégis elakadna valamiben, még azelőtt beavatkozhatnak a felügyeletét ellátó platformon keresztül, hogy a kiszolgálás megszakadna. A robotnál kártyás és mobilos fizetés is lehetséges.
Alan Adojaan és csapata az olyan forgalmas helyekre szánja megoldását, mint a repterek, a kaszinók, a szállodák bárjai – így ne csodálkozzunk, ha hamarosan belebotlunk Yanuba.
Ajánljuk még
Bővíti hazai e-mobilitási szolgáltatásait a Siemens Zrt.
Védhető ivóvízhálózatok
Újabb energiaelosztási megbízásokat nyert el a Siemens
Az Atlétikai Világbajnokság zökkenőmentes energiaellátását is Siemens-eszközök segítik
Így takarít meg jelentős mennyiségű energiát egy irodaház
Okosépületek biztonsági szoftvereinek vezető szállítója a Siemens
Mozgásban
A magyar nők több mint fele rendszeresen vásárol webshopokból, legnagyobb arányban élelmiszert
A nők online vásárlási szokásait és szállítási elvárásait vizsgálta a DODO.
Havi és heti szinten is legtöbbször élelmiszert rendelnek Magyarországon a nők internetes vásárlásaik során, de a ruházati, gyógyászati vagy épp drogériás termékek online beszerzése is kifejezetten népszerű körükben. A kisállattartáshoz kapcsolódó cikkek esetén azonban közel kétharmaduk továbbra is a személyes vásárlást preferálja, az aznapi kiszállításra specializálódott, utolsó kilométeres városi logisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO legfrissebb, reprezentatív magyarországi kutatása alapján.
A reprezentatív kutatásban részt vevő nők több mint fele rendszeresen él az online rendelés lehetőségével. A válaszadók több mint harmada havonta többször vásárol élelmiszert webshopokból, közel negyedük pedig rendszeresen az interneten keresztül szerzi be a különböző divatcikkeket. Hasonló népszerűségnek örvend a gyógyszerek és étrend-kiegészítők, valamint a kozmetikai és drogériás termékek házhoz szállítása. A különböző termékkategóriákban a női vevők mindössze 1-3 százaléka vásárol hetente többször online, az élelmiszert kivéve, amely közel 20 százalékos arányával kiemelkedik a többi terméktípus közül. Lakberendezési és kertfelszerelési tárgyakat, valamint elektronikai eszközöket 5 nőből 1 vásárol negyedévente legalább egyszer online, míg sportfelszerelést csak fele ennyien. Amit azonban a női vevők legnagyobb százaléka továbbra is személyesen szeret megvenni, az a kisállatfelszerelés és állateledel – több mint fele nyilatkozott ugyanis úgy, hogy szinte sosem vásárol online ilyen termékeket.
A női vevők számára a szállítás gyorsasága döntő tényező lehet a webáruház kiválasztása során
A megfelelő minőségen és a kedvező árakon túl, online vásárláskor a nők háromnegyede kifejezetten fontosnak tartja a gyors kiszállítást – közel harmaduk 2000 forintot meghaladó plusz díjat is hajlandó lenne ezért kifizetni -, de csupán 38 százalékuk elégedett a kézbesítés jelenlegi sebességével. Az élelmiszerek házhoz szállításakor 3 nőből 1 azt várná el, hogy 90 percen belül megkapja a megrendelt árut, az online ruházati, drogériai, elektronikai és sportfelszerelés-rendelés esetén azonban ez az elvárás némiképp módosul, 2-3 napon belül vagy gyorsabban szeretnék megkapni a megvásárolt terméket.
A tavalyi évben a nők közel fele legalább egy alkalommal szakította meg az online vásárlást, mert nem talált a kézbesítési lehetőségek között elég gyors szállítást, és az elmúlt évben több mint negyedük azért nem vásárolt újra egy webáruházban, mert túl hosszúnak érezte a korábbi kiszállítást. A kézbesítési idő mellett, 10-ből 8 nő fontosnak tartja, hogy a rendelése leadásakor ki tudja választani az általa preferált szállítási lehetőséget – a legnépszerűbb az otthonra vagy a munkahelyre kért kézbesítés, illetve a csomagpont. A nők kétharmada továbbá azt is hangsúlyosnak tartja, hogy az általuk kiválasztott időintervallumon belül kapják meg a megrendelésüket, tehát az időablakos-kiszállítás kiszámíthatóságát szeretnék élvezni.
Az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO kutatása alapján kijelenthető, hogy a Magyarországon élő nők többsége rendszeresen rendel webáruházakból – a legnépszerűbb kategória egyértelműen az élelmiszer-, és komoly vásárlást befolyásoló tényezőnek tartják a kiszállítás gyorsaságát és azt, hogy mennyire igazodik a saját napirendjükhöz, tehát az online rendeléskor az elérhető kényelmi funkciókat is figyelembe veszik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Villámtöltő-forradalom: Így változik meg Magyarország közlekedése az EU döntése alapján
A 2023 júliusában az EU által elfogadott Alternatív Üzemanyagok Infrastruktúrájáról szóló Rendelet (AFIR) konkrét, 2025-re illetve 2030-ra teljesítendő kiépítési célokat tűz ki a közlekedési ágazat szereplői számára.
Az új jogszabály célja az közlekedés karbonlábnyomának drasztikus csökkentése Európa-szerte. Rendelkezik többek közt a nyilvános töltőkapacitás kvantum-ugrásszerű bővítéséről a városokban és az autópályák mentén is. De mit is jelentenek ezek a fejlesztések a gyakorlatban?
2025-re a transzeurópai közlekedési hálózat (angol rövidítése: TEN-T) fő folyosói mentén 60 kilométerenként kell telepíteni olyan villámtöltő pontokat, amelyek a személy- és kisteherautókat töltőpontonként legalább 150 kW elektromos töltéssel képesek ellátni; az elektromos buszokat és tehergépjárműveket pedig legalább 350 kW töltéssel.
Ez hazai vonatkozásban úgy fordítható, hogy összesen több mint 1440 kilométernyi magyar úthálózat mentén nyílnak hamarosan új, hipererős töltőpontok a villanyautósok részére. A telepítési határidő 2025 a TEN-T hálózat törzs-útvonalaira, és 2030 a teljes infrastruktúrára nézve.
Az új rendelet kitér az elektromos töltőknél történő fizetésre is: az új villámtöltőknek kötelezően fel kell tudniuk dolgozni a fizetési kártyás vagy érintésmentes fizetési módokat is.
„Az EU fenti intézkedései segítenek a környezetvédelmi és gazdaságossági célok elérésében, de a kivitelezéshez innovatív megoldásokra van szükség. Itt jön képbe a Zerova, a holland vállalat, mely magyar forgalmazójával együtt szállít olyan fejlett technológiákat, amelyek lehetővé teszik a hipererős elektromos töltőállomások hatékony és fenntartható telepítését”
– mondja Széles Tamás, a Zerova-t forgalmazó villámgyors.hu projektvezetője.
„A Zerova jövőbemutató fejlesztéseinek köszönhetően már most, 2023-ban elérhetőek a magyar piacon olyan villámtöltők, amelyek megbízhatóan képesek akár a 360 kW teljesítmény leadására is. A beépített fizetési funkcióról is tudjuk, hogy üzembiztosan működik, hiszen jelenleg is Magyarország több pontján használják az a villanyautósok”
Az EU új rendeletei, a Zerova és a villámgyors.hu megoldásai együttesen járulnak hozzá az elektromos közlekedés forradalmi változásához Magyarországon is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Dachser tizenkét újabb városra terjeszti ki károsanyag-kibocsátásmentes szállítását Európában
2025 végére megduplázódik, azaz 24-re nő azon városok száma, amelyeket a Dachser károsanyag-kibocsátásmentes kiszállítással szolgál ki.
A Dachser jelentősen kiterjeszti a nem hűtött gyűjtőszállítmányok emissziómentes kiszállítását bizonyos belvárosi területekre. A logisztikai szolgáltató 2025 végére további tizenkét európai városban tervezi elindítani a DACHSER Emission-Free Delivery, azaz károsanyag-kibocsátásmentes szolgáltatását: Amszterdam, Barcelona, Dublin, Hamburg, Köln, London, Malaga, Rotterdam, Stockholm, Toulouse, Varsó és Bécs szerepelnek a listán. Ezen kívül a vállalat bővíti a már meglévő kibocsátásmentes szállítási területét Párizsban.
„Azt az ambiciózus célt tűztük ki magunk elé, hogy 2025 végére megduplázzuk a DACHSER Emission-Free Delivery kiszállítással kiszolgált városok számát”
– mondta Alexander Tonn, a Dachser Road Logistics igazgatója.
„Hálózatunkban dolgozó telephelyeink rendkívül motiváltak, hogy eleget tegyenek ügyfeleink fenntarthatóbb városi szállítások iránti igényének. Célunkat az elektromos kisteherautók térnyerésére és az európai töltőinfrastruktúra bővülésének gyorsulására alapoztuk.”
DACHSER Emission-free Delivery: A 12-ből 24 lesz
Moduláris rendszerének köszönhetően a DACHSER Emission-Free Delivery elméletileg bármelyik európai városban alkalmazható megoldás. A szolgáltatás már tizenkét meghatározott belvárosi területen érhető el, nevezetesen Berlinben, Koppenhágában, Dortmundban, Freiburgban, Madridban, Münchenben, Oslóban, Párizsban, Portóban, Prágában, Strasbourgban és Stuttgartban. Az újabb tizenkét belvárosi területet 2025 végéig adják hozzá az első kör résztvevőihez. A Dachser fióktelepek a helyi igényekhez igazodó moduláris rendszer alkalmazásával elektromos furgonokat és kisteherautókat, valamint elektromos teherbicikliket használnak. A kerékpárokat kifejezetten gyűjtőszállítmányok és raklapos áruk szállítására tervezték. A helyszín egyedi adottságaitól függően ez a koncepció magában foglalja a városközpontok közelében található, mikrócsomópontoknak (microhub) nevezett kis tranzitterminálok használatát is. Ilyen esetekben a teherbiciklik a mikrócsomóponttól indulnak útnak, és a forgalmas gyalogos övezetekbe szállítják az árukat. Az elektromos teherautók pedig a mikrócsomópontokat látják el áruval, vagy a kerékpáros szállításhoz túl nagy, illetve túl nehéz csomagok és raklapok esetében az árut közvetlenül a címzettekhez szállítják.
„Földrajz, társadalmi szerkezet, közigazgatás: minden városnak megvan a maga egyedi profilja, amelyet figyelembe veszünk a károsanyag-kibocsátásmentes szállítási terület megtervezésekor és megvalósításakor”
– magyarázza Tara Li, a DACHSER Emission-Free Delivery projektvezetője.
„Ugyanakkor a tizenkét európai városban szerzett tapasztalatunkra támaszkodva azonosíthatjuk a szinergiákat és az optimalizálási lehetőségeket.”
Pozitív hatások a környezetre és a járművezetőkre
A Dachser károsanyag-kibocsátásmentes belvárosi kiszállításai hozzájárulnak a levegőminőség javításához és a közlekedési zaj csökkentéséhez. Mivel az elektromos teherautók és teherbiciklik nem bocsátanak ki légszennyező anyagokat, ezért jelentős szerepet játszanak a levegő tisztán tartásában. A Dachser kizárólag megújuló erőforrásokból előállított villamosenergiát vásárol a flotta feltöltéséhez. Ezáltal az utolsó mérföldre vonatkozó üvegházhatású gázkibocsátás nullára csökken. Emellett nagymértékben mérséklődik a zajkibocsátás, miközben a teherbiciklik használatával csökkennek a teherautók által okozott torlódások. Az elektromos járművek a sofőrök számára is pozitív változást hoznak, ők ugyanis a vezetőfülkében már nincsenek kitéve a motor rezgésének.
A hosszú távú klímavédelmi stratégia része
A DACHSER Emission-Free Delivery koncepciója összhangban áll a logisztikai szolgáltató hosszú távú klímavédelmi stratégiájával. A fenntartható üzleti fejlődés előmozdításával, a folyamat- és energiahatékonyságra, az innovációra és a felelősségvállalásra való összpontosítással a családi tulajdonban lévő vállalat ügyfeleivel és partnereivel együtt a fenntartható logisztika útját egyengetik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
5 tipikus kihívás a kkv-knál, amire jó megoldás az operatív lízing
Eldöntheti egy cég sorsát a vállalkozó hangja
Mit adhat hozzá az okos technológia a televíziózás élményéhez?
Modern fogászat – modern beavatkozások
Íme a kibervédelmi to-do lista őszre
5000 négyzetméteres építőanyag- és barkácsáruház nyílt Gödön
Így fűthetsz “okosan”
Mibe fektessünk a 21. században? Ingatlanba!
Bőröndbe integrált kijelzőmegoldást mutatott be az LG
MI-t használó szoftverrobotot mutatott be a KINCSINFO
Technokrata.hu
Festményen elevenednek meg az utazási emlékek
2023-ban a business casual stílus hódít a munkahelyeken
A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna az adatbiztonsági megfelelésen
Megtorpant az online kiskereskedelem
MI-vel teszi hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a cégek működését a Schneider Electric
Új közösségi platformmal hódítja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot
Zökkenőmentes félévkezdés 5 tipp a produktivitásért a Samsung Galaxy Tab S9 szériával
Az ABB munkatársai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél önkénteskedtek
Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak
Megnyitott a LEDVANCE bemutatóterem, az „OKOS FÉNYEK OTTHONA”
Műszaki-Magazin.hu
Villámtöltő-forradalom: Így változik meg Magyarország közlekedése az EU döntése alapján
Az építőipari kkv-knak nyújt segítséget az SZTNH IP Hősök kampánya
A MINI oxfordi gyára is elektromos üzemmódba kapcsol
Innovációs versenyt rendez a Bosch
Robotok számára 3D energialánc figyelés
Radikális változásokat igényel az energiaipar
Az ipari gáz minősége és tisztasága közötti különbség
Megnyitott a LEDVANCE bemutatóterem, az „OKOS FÉNYEK OTTHONA”
10-ből 9-en valósítanának meg energiahatékonysági fejlesztést otthonukban
Bővíti hazai e-mobilitási szolgáltatásait a Siemens Zrt.
Friss
- Ipar2 hét
5000 négyzetméteres építőanyag- és barkácsáruház nyílt Gödön
- Tippek2 hét
Így fűthetsz “okosan”
- Ipar2 hét
Láthatatlan ellenség leselkedik a gyártósorokon dolgozókra
- Mozgásban4 nap
Villámtöltő-forradalom: Így változik meg Magyarország közlekedése az EU döntése alapján
- Zöld2 hét
Most hétvégén lesz a hazánkban is egyre népszerűbb World Cleanup Day
- Tippek5 nap
Grafit és hungarocell: egy hatékony páros!
- Okoseszközök2 hét
A Yettelhez is érkeznek az iPhone 15 széria modelljei
- Zöld6 nap
Magyarország kétszer annyit költ éghajlatromboló közúti fejlesztésekre, mint a környezetbarát vasútra