Connect with us

Mozgásban

Tarolnak az e-autók, eljött az intelligens töltőrendszerek kora

intelligens

Az idei első félévben egy elektromos autó volt a legnépszerűbb típus Európában, Kínában pedig éves összevetésben 44 százalékkal nőtt a kereslet a tisztán elektromos és hibrid járművek iránt.

Ezek az adatok is jól mutatják, hogy az e-autók egyre inkább meghódítják az utakat, azonban a gyorsan bővülő állomány komoly kihívásokat is tartogat, a hirtelen megugró energiaigényt például intelligens töltőrendszerek segíthetnek menedzselni.

Idén első alkalommal fordult elő, hogy fél éves periódust vizsgálva is egy elektromos autó bizonyult a legnépszerűbb járműnek a vevők körében Európában. Ezt a bravúrt a Tesla Model Y mondhatja el magáról, az Automotive News Europe a Datacenter adatait felhasználva arról számolt be, hogy idén az első hat hónapban 125 ezret adtak el ebből az autóból a kontinensen. Ez 212 százalékos bővülést jelentett a múlt év hasonló időszakához és jól érzékelteti a keresletet az is, hogy az idei első félévben majdnem annyit adtak el ebből a modellből Európában, mint tavaly az egész évben.

De nem csak kontinensünkön nő ugrásszerűen az érdeklődés az e-autók iránt, az egyik legfontosabb piacon, Kínában is egyre népszerűbbek. A China Association of Automobile Manufacturers (CAAC) nevű szervezet összesítése szerint az idei első hat hónapban a távol-keleti országban közel 9 százalékkal nőtt az új autók forgalma, ezen belül pedig a tisztán elektromos és hibrid meghajtású járműveké 44 százalékkal. Ez egyben azt is jelentette, hogy az első félévben az e-autók részesedése a teljes forgalomból már megközelítette a 30 százalékot Kínában.

Intelligens töltőrendszerek támogatják a gördülékeny átállást

A globális trendhez igazodva itthon is egyre többen váltanak elektromos autóra és ez a tendencia a vállalati autóflottáknál is megfigyelhető. A benzines, vagy dízel járművekről e-autókra, esetleg hibridekre történő váltás ugyanakkor körültekintő tervezést igényel, hiszen az átállás során a fosszilis üzemanyagot elektromos energiára kell cserélni. Az okostöltési megoldások abban segítenek, hogy a folyamatnak, vagyis az elektrifikációnak minden előnyét kihasználhassa egy cég.

A társaságoknál telepített intelligens töltőrendszerek lehetővé teszik, hogy a vállalat napelemei által termelt energiát a lehető leghatékonyabban használják fel, illetve a fogyasztást összehangolják a céges PPA (megújulóenergia vásárlási megállapodás) biztosította olcsó tarifákkal, vagy akár egy szolgáltató által biztosított sávos árazással is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a különböző forrásokból származó energiát akkor használja fel a vállalkozás az e-autók töltésére, amikor az számára a legolcsóbb.

Emellett az intelligens töltőrendszerek biztosítják a meglévő hálózati kapacitás optimális kihasználását is, így a cégek elkerülhetik az emiatt keletkező esetleges többletköltségeket és a hálózatüzemeltető oldaláról sincs szükség fejlesztésre.

A munkavállalóknál telepített otthoni okostöltők pedig azt tudják garantálni, hogy a meglévő elektromos kapacitást maximálisan kihasználhassák és mégse kapcsoljon le soha a megszakító, ezáltal biztosítva az egyszerű otthoni töltést. Az egyszerű és olcsó telephelyi, illetve otthoni töltés együtt minimalizálja a közterületi töltésigényt, drasztikusan csökkenti egy vállalat üzemanyagköltségét, és biztosítja az elektrifikáció gyors megtérülését.

A Schneider Electric ezeket a megoldásokat már saját gyakorlatában is aktívan alkalmazza, hiszen hazai 300 darabos vállalati flottájának közel negyede már elektromos.

Budapesti központunkban az energiahatékonyság jegyében és az elektromos hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében az általunk fejlesztett EV-Charging Expert töltést menedzselő rendszert (LMS) használjuk, amelynek itt történik a hazai tesztelése. Ennek segítségével úgy biztosítjuk a folyamatos töltési lehetőséget, hogy közben az irodaház számára elérhető villamos teljesítmény költséges bővítésére nincs szükség. Globálisan 2030-ra tervezzük, hogy az összes robbanómotoros járművünket elektromosra cseréljük”

– mondta el Földvári Péter, a Schneider Electric kereskedelmi és ipari épületekért felelős értékesítési igazgatója.

Kulcstényező a töltés

A Schneider Electric felmérése szerint jelentősen előmozdíthatná a hazai cégeknél az elektromos autók használatát a töltési infrastruktúra fejlesztése. A kutatás során megkérdezett vállalati döntéshozók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési lehetőség. A felmérésben megkérdezett vállalatoknál a válaszadók közel kétharmada vélte úgy, hogy az elektromos cégautók használatának legnagyobb nehézsége munkavállalói és munkáltatói oldalon is a töltési lehetőségek biztosítása az irodaházakban, illetve otthoni környezetben.

A válaszadók 54 százaléka felelte azt, hogy vállalatának autóflottája jelenleg nem tartalmaz sem plug-in-hybrid, sem pedig teljesen elektromos gépkocsit, ugyanakkor a munkáltatók többsége tervez elektromosautó-vásárlást a közeljövőben. A megkérdezettek közel egyharmada havi szinten kevesebb, mint 1500 kilométert tesz meg vállalati autójával. Ez azért fontos, mert évi 15-20 ezer kilométer körül van az a határ, ahol egy cégnek anyagilag már megéri elektromosautó-flottát kialakítania, de még nincs szükség a technológiából adódó kompromisszumokra a napi használatban (pl. hatótávolság, korlátozott utcai töltési lehetőségek).


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A Continental a jövő világítási ökoszisztémáját hozza el az autóiparba

A Continental a biztonságot és a vezetési élményt új szintre emelő világítástechnikai megoldásokat helyezi fókuszba az idei Auto Shanghai kiállításon, amelyet április 23. és május 2. között rendeznek meg Kínában. A technológiai vállalat a járművilágítási megoldások teljes skáláját mutatja be: az alacsonyabb költségű megoldásoktól – mint például a Headlamp Control Module (HCM) Air vezérlőegység – kezdve, az intelligens szoftverfunkciókon – például az automatikus tompított fényszóró-szintezésen – át, egészen a csúcstechnológiás újdonságokig, mint a jármű környezetére vetítő lézeres rendszer (LBS). A technológia jelentősen kibővíti a jelenlegi vetítési megoldások lehetőségeit a színek használatával, nagyobb mélységélességgel és élesebb felbontással.

„Teljes ökoszisztémát kínálunk a prémium autóipari világítási megoldásokhoz – az egyedi aktuátoroktól a digitális megoldásokig, beleértve az elektronikai és szoftveres integrációt is”

– hangsúlyozta Jean-François Tarabbia, a Continental E/E architektúrákért és hálózati megoldásokért felelős vezetője.

Lézeralapú technológia nyit új távlatokat a közeli vetítésekben

A Continental új fejlesztésű LBS technológiája rugalmas, hatékony és precíz megoldást kínál a jármű közvetlen környezetébe vetített dinamikus képek és információk megjelenítésére. A nagy felbontású, fókuszmentes mélységélességgel rendelkező rendszer képes navigációs útmutatást, biztonsági figyelmeztetéseket vagy személyre szabott vezetői üzeneteket a talajra vetíteni – akár színes (RGB) formában is.

Kiemelkedő képélessége, gyors reakcióideje és különböző felületeken is stabil megjelenítési teljesítménye megkülönbözteti más közeli vetítési technológiáktól. Az autógyártók számára további előnyt jelent a rendszer rendkívül rugalmas integrálhatósága: az LBS modulok mindössze 40 x 50 x 30 mm méretűek, így kis helyigényüknek köszönhetően a jármű bármely sarkában könnyedén elhelyezhetők.

„A Vision Zero iránti elkötelezettségünk azt jelenti, hogy nemcsak az utastérben ülők, hanem a jármű környezetében tartózkodók biztonságát is javítani szeretnénk. Ügyfeleink visszajelzései alapján ezért továbbfejlesztettük közeli vetítési rendszerünket, hogy még hatékonyabban csökkenthessük a balesetek és sérülések számát”

– mondta Maximilian Austerer, a Continental világítástechnikai innovációs vezetője.

Szoftveralapú újítások az intelligens világítási funkciókért

A hardverek mellett a Continental a szükséges szoftveres megoldásokat is biztosítja – úgynevezett SaaP (Software as a Product) formájában –, amelyek lehetővé teszik az új világítási funkciók zökkenőmentes integrálását a járműrendszerekbe. Ilyen például a szenzorfúziós elven működő automatikus fényszóró-szintezés, amely 2027-től minden új típusú jármű esetében kötelező lesz Európában. A megoldás lehetővé teszi a gyártók számára, hogy csökkentsék az elektronikus vezérlőegységek és szenzorok számát a járműben. A funkció célja, hogy a jármű a lehető legnagyobb megvilágítási távolságot biztosítsa anélkül, hogy elvakítaná a többi közlekedőt. A Continental algoritmusa a gyorsulás- és giroszkópadatok alapján generál vezérlési jelet a fényszóró dőlésének szabályozásához. A megoldás a már meglévő szenzorok jeleit használja, így nincs szükség új kábelezésre vagy extra hardverre – ezzel pedig csökken a rendszer súlya és költsége. Emellett a Continental különálló vezérlőegységet is kínál, amely saját inerciális mérőegységgel működik.

Új vezérlőegységek a rugalmasabb rendszerkialakításért

Az aktuátorok és innovatív szoftverfunkciók mellett a Continental különböző világításvezérlő egységeket is bemutat.

Az egyik ilyen az új HCM Air, amely optimalizált hőtervezésével és rugalmasabb csatornakiosztásával még jobban támogatja a könnyűszerkezetes kialakítást, miközben csökkenti a rendszerköltségeket is. A vezérlőegység a Continental saját fejlesztésű Celsius LED-meghajtó chipjét használja, amely többféle alkalmazási követelménynek is megfelel: több mint 90%-os energiahatékonyságot, kiváló hőelvezetést és rugalmasan konfigurálható áram- és feszültségszabályozási módokat kínál.

A komplexebb igényekhez a Continental a Central Light Computer (CLC) intelligens központi egységet kínálja, amely egyfajta vezérlőközpontként működik: képes fogadni és feldolgozni a jármű különféle jeleit – például világítási utasításokat vagy szenzoradatokat –, valamint irányítani a hagyományos és nagy felbontású fényaktuátorokat, az interaktív külső kijelzőket, a dinamikus belső világítást és a közeli vetítőket. Az integrált szoftvermeghajtók zökkenőmentes kommunikációt biztosítanak az Edge típusú fényvezérlő egységekkel, így a rendszer prémium minőségű, rugalmasan skálázható és jövőbiztos világításvezérlést tesz lehetővé – a teljes körű, holisztikus fényélmény megvalósításához.

Continental az Auto Shanghai 2025 kiállításon

A Continental legújabb technológiai megoldásait öt fókuszterületen mutatja be: szoftveralapú járművek, autonóm mobilitás, biztonság, élményközpontú közlekedés, valamint fenntarthatóság. A vállalat standja a sanghaji National Exhibition and Convention Center 2.2-es csarnokában, a 2BC009-es standszámon látogatható 2025. április 23. és május 2. között.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A cargo-partner szállította a világ legnagyobb harangját Brazíliába

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner sikeresen megszervezte a világ legnagyobb mozgatható (lengő) harangjának szállítását Lengyelországból Brazíliába.

A monumentális, Vox Patris – magyarul „Az Atya hangja” – névre keresztelt harang súlya 55 tonna és 4 méter magas, ami miatt a szállítása kiemelkedő precizitást és magas szintű logisztikai szakértelmet követelt meg.

Ez az összetett nemzetközi projekt – amelyet a cargo-partner helyi és nemzetközi partnereivel szoros együttműködésben valósított meg – remekül szemlélteti a vállalat szakértelmét a túlméretes szállítmányok kezelésében és szállításában.

„Számunkra ez egy különösen fontos megbízás volt”

– mondta Stanisław Bochenek, a cargo-partner lengyelországi ügyvezetője.

„A feladat mérete és összetettsége alapos előkészítést és összehangolt csapatmunkát igényelt. Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködhettünk egy ilyen egyedülálló és jelentőségteljes szállításban.”

Vox Patris – a világ legnagyobb harangja

A Vox Patris lenyűgöző, 55 tonnás tömegével körülbelül tíz afrikai elefánt súlyának felel meg, magassága 4 méter, átmérője pedig 4,5 méter – ezzel jelentősen meghaladja például Lengyelország leghíresebb harangját, a krakkói Wawel-katedrálisban található Zsigmond-harangot, amelynél ötször nehezebb. A harang réz-ón ötvözetből készült, és hangzását, valamint megjelenését tekintve is különleges.

A harang útja

A szállítás Dél-Lengyelországból, a Jan Felczyński harangöntödéből indult, ahol a Vox Patris harang a Rduch Bells & Clocks közreműködésével készült el. A monumentális harangot daruval emelték teherautóra, majd gondos csomagolás után elszállították egy, a gdański Baltic Hub terminál közelében található raktárba. Innen indult tovább tengeren túlméretes (OOG) rakományként, két kisebb harang és a tartószerkezet egyes elemeinek kíséretében.

A raktárból kamion szállította a kikötőbe a harangot, amit közvetlenül a teherautóról emeltek át a hajóra, ahol három egymás mellé helyezett flat-rack konténerben, a hajófedélzet alatt rögzítették – fontos megjegyezni, hogy nem mindennapi intézkedéseket hoztak a rakomány stabilitásának biztosítása érdekében. A kisebb harangokat és kiegészítő elemeket egy flat-rack és két nyitott tetős (open-top) konténerben szállították. Az egyes konténerek bruttó tömege megközelítőleg 20–22 tonna volt.

A rakomány 2025. április 10-én hagyta el a Gdański kikötőt, úti célja a brazíliai Santos kikötő. Érkezés után a harang további több mint 1.600 kilométert tesz meg szárazföldön végső rendeltetési helyére, a közép-brazíliai Trindade városába. Ezt az útvonalat a brazil Windlog szállítmányozási cég koordinálja, amely megbízta a cargo-partner-t a harang előfutásának kezelésére és tengeri szállítására.

„Ekkora méretű és jelentőségű rakomány mozgatása rendkívüli precizitást, valamint a teljes logisztikai folyamat tökéletes összehangolását igényli”

– emelte ki Stanisław Bochenek.

„Csapatunk kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a harang mind a szárazföldi, mind a tengeri szállítás során a lehető legnagyobb biztonságban jusson el rendeltetési helyére.”

A teljes logisztikai folyamatot a cargo-partner gdyniai irodája koordinálta, beleértve a lengyelországi közúti szállítást, az átrakodást és a vámkezelést a Baltic Hub kikötőben. A projekt újabb meggyőző példája annak, hogy a cargo-partner felkészült és tapasztalt szereplője a komplex, nemzetközi szállítmányozási feladatok teljes körű lebonyolításának.

Miután megérkezik Brazíliába, a Vox Patris egy 100 méter magas harangtoronyban, 30 méter magasan kap helyet a „Minden Örökkévaló Atyaisten” szentélyében, Trindadéban. Itt jelenleg is épül egy új katedrális, amely 12.000 hívő befogadására lesz alkalmas – ezzel a világ legnagyobb templomává válik. A zarándokhelyet már most is évente több mint négymillió hívő keresi fel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Forradalmi autómosási módszerek a jövő jegyében

autómosás

Az autómosás világa gyorsan változik, a technológiai fejlődés itt is új utakat nyitott. Ám gondoltál már arra, hogy autódat végre anélkül tisztíthatod meg, hogy aggódnod kéne a vízfüggőség vagy az eszközigény miatt? Az innovatív megoldások között egyre inkább teret nyer a gyors autómosás technikája, amely elhozza neked a jövő technológiáját, miközben csökkenti az ökológiai lábnyomot.

Működik megújuló energiák nélkül?

A hagyományos autómosók által használt százliteres vízfelhasználást a gyors autómosás váltotta fel, amely mindössze fél liter vizet igényel. De hogyan lehetséges ez? A nanotechnológia segítségével a tisztítószerek molekulái olyan hatékonyan oldják fel és vonják körbe a szennyeződéseket, hogy azok egyszerűen letörölhetők, karcolások nélkül. Az ilyen innovációval dolgozó csapatok igyekeznek bebizonyítani, hogy a jármű tisztítása nem jelent egyet a pazarlással. Emellett az eszközeik többsége akkumulátoros, így az áramhasználatot is minimalizálják.

Védelem a karcolások ellen

Többen kérdezik, nem rongálja-e a fényezést ez az új módszer? Gyakran hallani, hogy a hagyományos autómosó szivacsok karcolásokat hagynak a kocsi felületén. Ennek elkerülése végett a nanotechnológiás tisztítószerek védőréteget képeznek a szennyeződéseken, így azok nem karcolják a fényezést. A prémium mikroszálas törlőkendőkkel történő tisztítás pedig biztosítja, hogy járműved ragyogó és sértetlen maradjon.

Mobilitás a zsebben

Ahogyan az életünk egyre inkább a digitális térbe terelődik, úgy az autómosó szolgáltatások is átléptek erre a színtérre. Egy applikáció segítségével gyerekjáték megtekinteni a különféle szolgáltatásokat és árakat, majd akár a kanapéról időpontot foglalni. A rendszer automatikusan besorolja a járműved méretét, így biztosan az arányos díjszabás szerint fizetsz. Ha már a modern kényelemmel élünk, miért ne lehetne a tiszta autó is egy kattintásra?

Hogyan működik a fizetési rendszer?

A digitális korban a fizetési lehetőségek is átalakultak. Bár sokan még a készpénzhez ragaszkodnak, itt főként bankkártyás, valamint Google és Apple Pay opciók állnak rendelkezésre. Ez megkönnyíti a folyamatot, és az alkalmazás gyors és biztonságos tranzakciókat garantál. Elavult a készpénz, amikor a telefonod úgyis mindig nálad van, nem?

Hogyan talál rád az autómosó szakember?

Megvan a helyed, lefixáltad az időpontot. De mi történik akkor, ha megérkezik az autómosó szakember? A munkavállalók a megadott időben felveszik veled a kapcsolatot telefonon, így nem kell a távollét miatt aggódnod, hiszen minden gördülékenyen zajlik. A munka befejeztével szintén értesítenek, így átnézheted az elkészült munkát és elismerheted, hogy járműved tisztán és ragyogóan vár rád.

Mi van, ha extra szolgáltatásra lenne szükséged?

Előfordulhat, hogy az alap mosás mellett további tisztítási igényed merül fel a helyszínen. Ebben az esetben is egyszerű a dolog, elég szólnod a helyszínen lévő szakembernek, aki továbbítja a kérésedet. A további költségeket banki átutalással tudod rendezni, ezzel elkerülve a készpénzes fizetést.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss