Connect with us

Okoseszközök

Samsung Smart Forward frissítések az otthoni készülékek továbbfejlesztéséért, jövőbiztosságáért és biztonságáért

A Samsung bemutatta, milyen új funkciókat kínál a Smart Forward, a kompatibilis Samsung háztartási készülékek hálózaton keresztüli frissítéseivel, amelyeket az év második felében vezetnek be.

A Smart Forward frissítések célja, hogy új életre keltsék a meglévő eszközöket – új funkciókkal, jövőbiztos megoldásokkal továbbfejlesztve.

A többéves kutatás-fejlesztésünk után vezetjük be világszerte a Smart Forward frissítéseket a korábban megjelent készülékeinkhez – mondta Miyoung Yoo, a Samsung szoftverfejlesztési csoportjának vezetője és a digitális készülékekkel foglalkozó üzletágának alelnöke. – A Smart Forward által biztosított, kibővített funkcióknak, a meghosszabbított élettartamnak és a fokozott biztonságnak köszönhetően az okosotthon-élmény valóban a jövőbe mutat.

Az új funkciók megváltoztathatják a konyhai élményeket

A Smart Forward frissítések számos új funkciót vezetnek be, amelyek célja, hogy új szintre emeljék a felhasználói élményt és a készülékek teljesítményét. A Family Hub™ hűtőszekrényen található az érintőképernyős panel, amely az ételek kezelését, a szórakozást és a kommunikációt szolgálja, és a frissítések után majd Quick Share adatátvitellel, Buds Auto Switch és Fridge Call (Hűtőszekrény hívás) funkciókkal fog gazdagodni, amelyek tovább erősítik a csatlakoztathatóságot és a zökkenőmentes használatot.

A Quick Share minden eddiginél egyszerűbbé teszi az emlékek és a receptek megosztását a konyhában, mivel a felhasználók néhány kattintással gyorsan, közvetlenül a mobileszközükről küldhetnek fényképeket a Family Hub™ kijelzőjére. Amikor a felhasználók a Galaxy Buds készüléküket a Family Hub™-hoz csatlakoztatják, hogy zenét hallgassanak vagy főzéssel kapcsolatos videókat nézzenek, a Buds Auto Switch funkció lehetővé teszi, hogy egyszerűen átválthassanak a mobileszközükre a bejövő hívások fogadásához, majd vissza, amikor a hívás befejeződik.

Végezetül a felhasználók a Fridge Call segítségével közvetlenül a Family Hub™ saját mikrofonjának és hangszórójának használatával fogadhatnak telefonhívásokat, így nem kell átmenniük egy másik szobába, hogy megkeressék a telefonjukat. Ez különösen akkor jelenthet segítséget, ha a felhasználók keze tele van főzés, mosogatás vagy takarítás közben: ezzel a funkcióval könnyebbé válik a multitasking, és továbbra is vonalban maradhatnak. Ezek az új funkciók nemcsak az új modellekben, hanem a 2017-től gyártott, Family Hub™ funkcióval ellátott hűtőszekrényekben is elérhetőek lesznek.

A Gyors távirányító (Quick Remote), egy olyan kiegészítő funkció, amellyel a felhasználók mobiltelefonja a csatlakoztatott Samsung készülékek távirányítójává válik. Ezt a 2023-tól gyártott hűtőszekrényekre is kiterjesztik, függetlenül attól, hogy azok tartalmaznak-e Family Hub™ kijelzőt vagy sem, illetve a szintén 2023-tól gyártott mosógépek és légkondicionálók is megkapják ezt a funkciót. A felhasználóknak elegendő mindössze a SmartThings-hez csatlakozó készülék közelébe menni, ekkor megjelenik a Galaxy telefonjuk képernyőjén az adott eszköz távirányító menüje. Ez a gördülékeny összekapcsolódás biztosítja, hogy a felhasználók könnyedén irányítsák otthonukat.

Biztonságosabb használat és energiahatékonyság

A biztonság és az energiahatékonyság jegyében a Samsung frissítéseket vezet be a régebbi modellekhez, többek között a 2021-ig visszamenőleg gyártott hűtőszekrényekre is, hogy a termékek a legfrissebb biztonsági követelményeknek is megfelelhessenek. Egy esetleges áramkimaradás, majd az áramellátás újraindulása után a hűtőszekrények észlelik, és a SmartThings alkalmazáson keresztül értesítik a felhasználókat arról, ha a belső hőmérséklet megemelkedett. Ez plusz óvintézkedést jelent, mivel felhívja a felhasználók figyelmét a tárolt élelmiszerek frissességét befolyásoló tényezőkre.

Emellett a felhasználók mostantól különböző csengőhangokat választhatnak a nyitott ajtóra figyelmeztető értesítésekhez, ezáltal még szélesebb körben ellenőrizhetik készülékük beállításait. Továbbá, a jégkészítő működését az alvó üzemmóddal éjszakára szüneteltethetik, ezzel megőrizhetik otthonuk nyugalmát, és megkímélhetik magukat a jég zavaró zörgésétől.

A Samsung mosogatógépek optimális ütemezéssel egészülnek ki, amely késlelteti a készülékek indítását, hogy azok ne a csúcsidőszakokban dolgozzanak, amikor a legnagyobb az energiafogyasztás vagy a szén-dioxid-kibocsátás. Ez a funkció segíthet a felhasználóknak az energiaköltségek optimalizálásában.

A Samsung a készülékek funkcionalitásának és teljesítményének folyamatos fejlesztésével biztosítja, hogy a felhasználóknak ne kelljen aggódniuk amiatt, hogy készülékeik elavulnak. Ez a megközelítés nemcsak az ügyfelek beruházásait védi, hanem összhangban van a vállalat azon törekvéseivel is, hogy csökkentse a rendszeres cserék szükségességét.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Okoseszközök

Ennek örülnek majd az épületüzemeltetők

Egy helyen nyomon követhető a teljes épületportfólió összes adata.

A hazai üzemeltetőkre is jellemző, hogy nem csak egy-egy épületért felelnek, hanem számos, akár több kerületben vagy különböző városokban elhelyezkedő irodaházat, illetve ipari létesítményt kell egyszerre, egyformán magas minőséget biztosítva kezelniük. Az ő munkájukat teszi könnyebbé a Siemens új megoldása.

Az épületmenedzsment alkalmazás lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyetlen applikáción keresztül, valós időben kövessék nyomon és kezeljék ingatlanportfóliójuk különböző elemeit, legyenek azok irodaházak, gyárak, bevásárlóközpontok, oktatási intézmények vagy akár kórházak. Segítségével az épületek teljesítményének, energiafelhasználásnak és az eszközök kihasználtságának átfogó ellenőrzésére nyílik lehetőség. Így átláthatóvá és összehasonlíthatóvá válik az egyes épületek energiafogyasztása, vízhasználata, fenntarthatósági adatai, térkihasználtsága, valamint parkolási vagy egyéb jellemzői is.

Ezáltal pedig nem csak az üzemeltetési hatékonyság növelhető, hanem egyszerűbbé válik a karbantartási tervek nyomon követése, az energia- és erőforrás-optimalizálás, valamint az automatizálási megoldások alkalmazása is, miközben pontos képet kapnak az üzemeltetési költségek megoszlásáról, ezzel szintén támogatva az adatvezérelt döntéshozatalt. Továbbá a karbonkibocsátás és a fenntarthatósági mutatók monitorozásával, rendszeres kimutatások készítésével, a vállalatok könnyebben teljesíthetik a környezeti céljaikat és ESG-vállalásaikat.

A Building X platformhoz tartozó, szoftverszolgáltatásként (SaaS) elérhető alkalmazás emellett gyűjti és elemzi az épületekben elhelyezett érzékelők, mérőórák, IoT-eszközök és adatközpontok információit. A Portfolio Manager különböző adatforrásokból képes adatokat begyűjteni, így forrásfüggetlen, moduláris és könnyedén telepíthető megoldást kínál. Az alkalmazás különböző felhasználói (például a vállalatvezetők, fenntarthatósági menedzserek és létesítményüzemeltetők) számára pedig a kezelőfelület testre szabható.

A Siemens már megkezdte a Building X Portfolio Manager telepítését, 60 országban, összesen 1300 telephelyén. A termék piaci bevezetése idén májusban várható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A Samsung bemutatja az AI-vezérelt, összekapcsolt élet jövőjét

A Samsung az összekapcsolt eszközélmények úttörő vállalataként március 18-tól rendezi meg World of Samsung eseményt a németországi Frankfurtban.

A rendezvényen a Samsung legújabb, mesterséges intelligenciával működtetett fejlesztései mutatkoznak be. A vállalat a tévé-, audio-, okosotthon-, gaming-, mobil-, valamint digitális eszközeivel mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia segítségével hogyan válhat a technológia a mindennapi élet zökkenőmentes, támogató partnerévé.

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a felhasználóink eszközeit még intelligensebbé és összekapcsoltabbá tegyük – mondta Benjamin Braun, a Samsung európai marketingvezetője. – A World of Samsung nemcsak a készülékek bemutatásáról szól, hanem arról is, hogy megmutassuk, a mesterséges intelligencia miként teheti jobbá a mindennapokat. Vegyük példának a Vision AI-t, amely a tévé beállításait optimalizálja, hogy a lehető legminőségibb tévénézési vagy hangélményt nyújthassuk, vagy azokat az AI-alapú mobil- és háztartási eszközeinket, amelyek a felhasználói szokásokhoz igazodnak. Az eseménnyel szeretnénk megmutatni, hogy a technológia minden korábbinál személyre szabhatóbb és kézzelfoghatóbb lehet.”

A World of Samsung lehetőséget biztosít a médiának, partnereknek, látogatóknak, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhassák a legforradalmibb AI-újításokat, szemléltetve, hogy a jövő összekapcsolt otthonáról alkotott vízió napjainkra valósággá vált. A Samsung a szórakozástól és a produktivitástól kezdve a mindennapi kényelemig újraértelmezi, hogyan lépnek kapcsolatba az emberek a technológiával, méghozzá oly módon, amely egyszerre jelentőségteljes és igazodik egyedi életstílusukhoz.

Átalakul az otthoni szórakoztatás

A Samsung tizenkilenc éve a nemzetközi TV-piac egyik élenjáró szereplője, újításaival folyamatosan feszegeti a határokat, hogy felhasználóinak kivételes képminőséget és fejlett mesterséges intelligencia képességeket kínálhasson. A Samsung az elmúlt tizenegy évben a hangprojektorok területén is élvonalbeli márkának bizonyult[, biztosítva a magával ragadó hangélményt, amely kiegészíti a kijelzőket. A vállalat alapelve, hogy minden néző a lakóteréhez és életstílusához igazodó képernyőt érdemel. Ezért a Samsung 2025-ös termékcsaládja moziminőségű látványt kínál kompromisszumok nélkül különböző méretű képernyők széles skáláján: a 24 colostól egészen a 115 colos kijelzőig.

A Samsung 2025-ös TV-kínálata az AI-alapú kép és hangzás következő generációját hozza el. A legújabb Neo QLED, OLED, valamint QLED modellek – köztük a The Frame és a The Frame Pro – a fejlett AI technológiák beemelésével írhatják újra a lejátszott tartalom átélését. Az AI Picture Optimizer (AI Képoptimalizálás) például valós időben javítja az egyes képkockákat, és mélytanulás segítségével intelligensen állítja be az optimális fényerőt, kontrasztot és színeket a még valósághűbb nézői élmény érdekében.

Eközben a Samsung valódi kvantumpont-technológiájával vezérelt Color Booster Pro (Színfokozó Pro) funkció a színterjedelem bővítéséről gondoskodik a gazdagabb és élénkebb megjelnítés érdekében. A kijelzőinnováció terén élvonalbeli szerepet betöltő Samsung kvantumpont-technológiája ultrafinomságú félvezető részecskéket alkalmaz a páratlan színpontosság és fényerő elérése érdekében. A vállalat – a kadmiummentes kvantumpontok 2015-ös, úttörő jelentőségű bevezetésétől kezdve továbbra is – az iparág élvonalában jár, és lenyűgöző, élethű látványt kínál QLED és QD-OLED kijelzőin, amelyet a kivételes színtisztaságot biztosító, indiumalapú kvantumpontok használatával fokoz.

A Samsung a művészet szerelmesei előtt rántja le a leplet az eddigi legnagyobb kínálatot, 70 világhírű múzeum és intézmény több mint 3000 műalkotását magába foglaló Art Store művészeti galériáról, amely mostantól minden 2025-ös QLED, Neo QLED, valamint microLED modellen elérhető. A Samsung az Art Basellel való együttműködésével a digitális művészet iránti elkötelezettségét erősíti, amelynek köszönhetően a múzeumi színvonalat képviselő műalkotások közvetlenül a felhasználók otthonában tekinthetők meg. A felhasználók ráadásul a Q-Symphony funkcióval magával ragadó audiovizuális élményben részesülhetnek, mivel akár három készüléküket is zökkenőmentesen kapcsolhatják össze tévéjükkel a moziszerű hangzás érdekében.

A lenyűgöző látványon túl a Samsung arról is gondoskodik, hogy tévéi az elkövetkező években is okosak és biztonságosak maradjanak. A vállalat a Samsung Knox Matrix által támogatott hétévnyi One UI Tizen-frissítéssekkel garantálja a jövőbiztos és védelmen alapuló szórakozási élményt.

A Samsung újraértelmezi a gaming lehetőségeit az AI-vezérelt újításaival. Az AI Auto Játékmód a látványt és a válaszidőt a versenyzős játékokhoz optimalizálja, a Samsung Gaming Hub pedig zökkenőmentes hozzáférést biztosít a legkiválóbb felhőalapú videójáték-szolgáltatókhoz. A hamarosan Európába érkező Odyssey OLED G8 a világ első 27 colos 4K OLED gaming monitora, amely rendkívül magas, 166 PPI-sűrűségével és 240 Hz-es képfrissítési frekvenciával felel a lenyűgöző részletességért és a zökkenőmentes játékmenetért. A szintúgy hamarosan megjelenő 49 colos Dual QHD Odyssey G9 monitor pedig lenyűgöző 1ms-os válaszidővel és 1000R ívelt képernyővel kínál magával ragadó élményt.

AI Home: Zökkenőmentesen összekapcsolt, okosabb élet

A World of Samsung eseményen arra is fény derül, hogy a vállalat miképp hozza el az AI-alapú intelligenciát az otthonokba a legújabb Bespoke AI készülékekkel és a SmartThings csatlakoztathatósággal. Az ökoszisztéma gerincét képező SmartThings segítségével a Samsung továbbfejleszti az AI Energia módot, amely segít a felhasználóknak csökkenteni a villanyszámla összegét azáltal, hogy a Jet Bot AI-t nem csúcsidőben tölti, a mosógép pedig kisebb mosási töltetet mos hűvösebb hőmérsékleten. A SmartThings emellett a mindennapi háztartási feladatokat automatizálja. A Samsung AI-alapú megoldásai több lehetőséget kínálhatnak az összekapcsolt otthonban, legyen szó akár az energiafogyasztás optimalizálásáról, a valós idejű otthoni betekintésről vagy a napi rutinok tökéletesítéséről.

A felgyorsult mobilélmények kora

A World of Samsungon az AI-alapú mobilélmények új korszakát indító Galaxy S25 széria kerül a középpontba. A vállalat a Galaxy AI segítségével gyorsabbá, okosabbá és intuitívabbá teheti a mindennapi teendőket. Az Élő fordítás a zökkenőmentes, valós idejű hívásfordítást teszi lehetővé, míg a Generatív szerkesztés és a Rajzsegéd pedig az AI-vezérelt kreatív eszközöket kínálnak a képszerkesztéshez. Emellett a Now Bar, éppen futó alkalmazásokkal a felhasználók valós idejű frissítésekkel egyszerűen értesülhetnek üzeneteikről, naptár- vagy egyéb eseményekről, közvetlenül a zárolási képernyőről.

A Samsung mobilinnovációi túlmutatnak az egyes készülékeken, és zökkenőmentesen integrálódnak az AI-alapú ökoszisztémába. A SmartThings Home Insight segítségével a felhasználók a háziállatuk jóllététől kezdve a JetBoton keresztül az otthonuk energiafogyasztásáig mindent nyomon követhetnek a Galaxy készülékükről.

A Samsung teljes, mesterséges intelligenciával bővült termékkínálatáról további információ érhető el a Samsung weboldalán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Április 7-től további Samsung készülékekre érkezik a One UI 7

Az új felhasználói felület AI-alapú fejlesztésekkel teszi még jelentőségteljesebbé és intuitívabbá a mindennapi interakciókat.

A Samsung bejelentette, hogy a One UI 7 hivatalos bevezetése április 7-én kezdődik. A frissítés új, merész megjelenéssel érkezik a felhasználói élmény fokozottabb személyre szabhatósága és irányítása érdekében. A One UI 7 új, mesterséges intelligencián alapuló kezelőfelületet vezet be, amely a felhasználóknak még természetesebb interakciókat tesz lehetővé Galaxy eszközeikkel. A frissítés első körben a Galaxy S24 szérián, a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 készülékeken válik elérhetővé, majd ezt követően fokozatosan további Galaxy okostelefonon és tableten is megjelenik.

Merész, új dizájn a még személyre szabottabb élményért

A One UI 7 letisztult és kifejező arculattal érkezik, amely egységes élményt nyújt a felhasználóknak. Az egyszerűsített kezdőképernyővel, az újratervezett One UI widgetekkel és a zárolási képernyővel intuitív módon és zökkenőmentesen szabhatják testre készülékeiket.

A Now Bar, éppen futó alkalmazások közvetlenül, a zárolási képernyőn a legfontosabb, valós idejű frissítésekkel látja el a felhasználókat a fokozott kényelem érdekében. Egyszerű gesztusokkal, telefonjuk feloldása nélkül, könnyedén ellenőrizhetik teljesítményüket futás közben, vagy azt is láthatják, milyen dal szól Galaxy Buds fülhallgatójukból.

Okosabb AI funkciók az intuitívabb élményért

A One UI 7 zökkenőmentes, AI-vezérelt élményeket vezet be, amelyekkel a felhasználók fokozhatják teljesítményüket és felfedezhetik kreativitásukat.

A felhasználók a Galaxy AI segítségével egyszerűbbé tehetik mindennapi feladataikat, minimalizálva az alkalmazások közötti váltás szükségességét. Az AI Select intuitív javaslatokkal látja el őket a szövegkörnyezet alapján. Például, ha egy videót GIF-fájlként mentenének el, elég csak elhúzniuk az Edge-panelt, majd az AI Select ikonra kattintaniuk. Az Írásasszisztenssel pedig könnyedén összefoglalhatják vagy automatikusan formázhatják azokat a tartalmakat, amelyekben a szövegek kijelölhetőek.

A One UI 7 egyszerű szerkesztési lehetőségeket kínál a kreativitás és szabad alkotás érdekében. A Rajzsegéd az ötletek életre keltését támogatja, több beviteli lehetőséggel, köztük szöveges súgók, képek vagy vázlatok kombinációival. A Hangsávszerkesztő fejlett szerkesztést tesz lehetővé a hangsávok elkülönítésével, és a videó nem kívánatos zajainak eltávolításával.

A Google Gemini nagyobb integrációjával a készülék vezérlése olyan könnyeddé válik, akár egy baráttal való beszélgetés. A felhasználónak elegendő az oldalsó gombot hosszan megnyomnia, majd annyit mondania: „ajánlj a közelben olasz, állatbarát éttermeket, szabadtéri ülőhelyekkel”. A Gemini egyetlen zökkenőmentes interakcióval pedig azonnali ajánlásokat ad.

Elérhetőség

A One UI 7 bevezetése április 7-én kezdődik, a következő hetekben pedig további Galaxy okostelefonokon és tableteken is elérhetővé válik, köztük a Galaxy S24 szérián, a Galaxy S24 FE, a Galaxy S23 szérián, a Galaxy S23 FE, a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6, a Galaxy Z Fold5 és Z Flip5, Galaxy Tab S10 szérián és Galaxy Tab S9 szérián.

További információ a Samsung weboldalán érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss