Okoseszközök
A Samsung bemutatja a legújabb Odyssey gaming monitorokat
A Samsung bejelentette a legújabb Odyssey gaming monitorok és a ViewFinity S8 bevezetését.
A 2025-ös Odyssey termékcsalád újdonságai a forradalmi Odyssey 3D monitor mellett az ultraszéles Odyssey G9, valamint a lenyűgöző Odyssey OLED G8 monitor, amely a vállalat első 27 colos 4K felbontású, 240 Hz-es képfrissítési rátával rendelkező képernyője. Ezeket a készülékeket, amelyek újraértelmezhetik az elmélyülés élményét és csúcsteljesítmény fogalmát, aprólékosan úgy tervezték, hogy a mai gamereknek kiemelkedő élményt nyújthassanak.
„A Samsungnál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy játékélményt fokozó, élvonalbeli kijelzőtechnológiával rendelkező monitorokat kínáljunk – mondta Hoon Chung, a Samsung vizuális kijelző üzletágának ügyvezető alelnöke. – Az új Odyssey monitorok jelentős előrelépést jelentenek egyaránt az innováció, a képminőség és a teljesítmény terén, amelynek köszönhetően a gamerek teljesen elmerülhetnek az élményben és még jobb teljesítménnyel játszhatnak.”
Az Odyssey 3D-vel belépünk a 3D Gaming világába
Az új 27 colos Odyssey 3D (G90XF) monitor olyan úttörő 3D gaming élményt kínál, amelyhez nem szükséges külön szemüveg felvétele. A fejlett szemkövető technológia és a Samsung saját fejlesztésű lencserendszere élethű, nagy felbontású 3D képet hoz létre, amely a Reality Hub alkalmazáson keresztül érhető el. Ezáltal az akció szinte kilép a képernyőről, és új energiát, valamint az elmélyülés magasabb szintjét hozhatja el a gaming és videótartalmak megtekintése során.
A Samsung aktívan együttműködik a vezető játékfejlesztőkkel, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a 3D technológiában rejlő lehetőségekből. Ezen együttműködések közé tartozik:
- Nexon – The First Berserker: Khazan; megjelenés: március 28.
- Neowiz – a kritikusok által elismert Lies of P.A. gyártó első letölthető játéka (DLC), az Overture várhatóan idén nyáron jelenik meg.
A partnerfejlesztők minden korábbinál jobban kidolgozhatják a 3D effekteket, hogy kreatív elképzeléseiket még nagyobb pontossággal kelthessék életre. A Samsung elképzelése, hogy további nemzetközi játékfejlesztő stúdiókkal gyarapítsa együttműködései sorát.
Az Odyssey 3D – a 3D játékok mellett – az AI videófeldolgozással a képet 3D formátumúvá alakítja, hogy új dimenziót keltsen életre a tartalmakban. A kompatibilis tartalmak minden egyes jelenetét elemzi, és azokat 3D-re konvertálja – a szemet kevésbé megerőltető – folyamatos 3D-hatás elérése érdekében.
Az Odyssey 3D lenyűgöző játékteljesítményt nyújt. A 165 Hz-es képfrissítési frekvencia, valamint az 1 ms (szürkétől szürkéig, GtG) válaszidőnek köszönhetően a 4K képernyőn a videójáték ultrarészletes és zökkenőmentes lesz, míg az AMD FreeSync™ Premium és az NVIDIA G-SYNC kompatibilitás csökkenti a képszaggatás és a képernyőkésés jelenségét még az összetettebb grafikájú játékok esetében is.
A felhasználók az Edge Lightingnak köszönhetően még jobban elmerülhetnek a 3D élményben, mivel a technológia a játékhoz igazodva világítja be a környezetet. A monitor alatti teret a képernyő megvilágításával azonos színekkel borítja be, hogy fokozza a 3D képernyő látványát, és élethű gaming környezetet biztosítson.
A 27 colos Odyssey OLED G8 kiemelkedő pixelsűrűséggel bír
Az OLED páratlan képminőségét az új Odyssey OLED G8 (G81SF) teljesítménynövekedése fokozza. A modell 27 és 32 colos kijelzővel érhető el, a 27 colos modell – a képernyőméret viszonylatában – a Samsung eddigi legnagyobb 166 PPI képkockasűrűséggel rendelkező, és a vállalat első 4K monitorja 240Hz-es képfrissítési frekvenciával. Az OLED G8 mindkét méretben forradalmi teljesítményt és képminőséget kínál.
Az új 4K QD-OLED a kvantumpont-technológiával lenyűgöző részletességgel, pontosabb színekkel és kontrasztaránnyal jeleníti meg a képet bármely betekintési szögből. A VESA DisplayHDR™ TrueBlack 400 támogatásával pedig szinte határtalan kontrasztot biztosít, amely a magas, jellemzően 250nit fényerő mellett is élénk színeket varázsol a képernyőre. Az UL által tanúsított Tükröződésmentes (Glare Free) technológiának köszönhetően a képernyő kevésbé tükröződik, így csökkentve a használat során felmerülő zavaró jelenségeket.
A képernyőkép védelméről a Samsung OLED Safeguard+ gondoskodik. A szabadalmaztatott Dinamikus hűtőrendszer Pulsating Heat Pipe (Pulzáló hőelvezető) segítségével ötször hatásosabban oszlathatja el a hőt a hagyományos grafitlapokhoz képest, a fényerő beállítása nélkül. Megvédi a képernyőt a beégéstől, így biztosítva a képernyő hosszabb élettartamát.
A 240Hz-es képfrissítési frekvencia és a 0,03 ms GtG válaszidőnek köszönhetően az Odyssey OLED G8 egy csúcsteljesítményű gaming monitor, amelyet gyors és egyenletes képernyőmozgás jellemez. Kompatiblis az AMD FreeSync Premium Pro-val és az NVIDIA G-SYNC-el, hogy megakadályozza a mozgás megakadását, valamint a képszakadás és képremegés jelenségét. Ezekkel a lehetőségekkel rendkívül egyenletes, reakciókész és magával ragadó játékélményt biztosít.
Az Odyssey OLED G8 emellett a gaming felszerelés stílusos kiegészítője lehet. Vékony fém kialakításával bármely környezetbe beleillik, a Core Lighting+ technológia pedig a képernyő alapján világítja be a játékos környezetét. A monitor ergonomikus állványának köszönhetően könnyen beállítható.
Odyssey OLED G9: még több felhasználó tapasztalhatja meg az ívelt, ultraszéles gaming élményt
Az Odyssey G9 (G91F) még több felhasználónak hozhatja el az ultraszéles gaming élményt egy olyan egyszerű megközelítéssel, amely nem megy a teljesítmény rovására. Az 1000R íveltségű, 49 colos Dual QHD kijelző minőségi képélményt és izgalmas játékmeneteket kínálhat a gamereknek.
A 144Hz-es képfrissítési frekvencia és az 1ms válaszidő gondoskodik a játék gyors és érzékeny működéséről, míg az AMD FreeSync Premium Pro megakadályozza a kép szétesését és akadozását. A VESA DisplayHDR 600 tanúsítvánnyal a monitor rendkívüli tisztasággal jeleníti meg az élénk színeket, míg a HDR10+ GAMING technológia optimalizált fényerővel, kontraszttal és színtartománnyal fokozza a képernyőteljesítményt a dinamikus megjelenítésért.
Az Odyssey G9 monitor Picture-by-Picture (osztott képernyő) és Picture-in-Picture (kép a képben) funkciói kivételes lehetőségeket kínálnak a multitaskingra. A felhasználók ezekkel a funkciókkal egyidejűleg két különböző eszköz képét tekinthetik meg, míg a kép a képben módban számos, rugalmas méretopció áll rendelkezésükre. Az Odyssey G9 emellett az Auto Source Switch+ funkcióval támogatja a felhasználókat abban, hogy gyorsabban elérhessék a játékokat, amely a csatlakoztatott eszközök felismerését követően, bekapcsoláskor automatikusan megjeleníti azokat.
A ViewFinity S8 egyszerre kényelmet és hatékonyságot kínál
A Samsung 2025-ös gaming monitorjai mellett mutatja be a 37 colos ViewFinity S8 (S80UD) modellt, amely a vállalat eddigi legnagyobb 16:9 képarányú, 4K felbontású monitora. A készülék képernyőmérete 34%-kal nagyobb az előző modellhez képest, a 4K képernyő pedig maximalizálja a hatékonyságot és produktivitást. A szakemberek – a HDR10 és az 1 milliárd szín pontos ábrázolása végett – hatékony és eredményes munkavégzést biztosító készülékekkel dolgozhatnak.
A ViewFinity S8 a kényelem és a hatékonyság jegyében készült. A készülék ergonomikus kialakításáért megkapta a TÜV Rheinland Ergonomic Workplace Display (Ergonomikus Munkahelyi Kijelző) tanúsítványát, az Intelligens Szemkímélő funkció pedig szintén – a szervezet által – igazoltan csökkenti a felhasználók szemének terhelését. A munkavégzésre alkalmas eszközök 90W-os USB-C csatlakozóval köthetők össze, a felhasználók monitoron pedig több bemeneti forrást is vezérelhetnek, például a billentyűzetet vagy a KVM-kapcsolót, így könnyedén csatlakoztathatják a munkára és kikapcsolódásra szolgáló eszközöket a multifunkcionális monitorhoz.
Elérhetőség
Az új gaming monitorok 2025. március 31. 10:00-tól 2025. április 15. 9:00-ig előrendelhetők a Samsung weboldalán. Az Odyssey 3D 899 900 forintos ajánlott fogyasztói áron érkezik, az Odyssey OLED G8 32 colos monitor 629 900, a 27 colos modell 569 900 forintért, az Odyssey G9 monitor 479 900 forintért lesz kapható.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Az USB-C csatlakozók sérülékenysége laptopokban – valóban problémás megoldás?
Az elmúlt években az USB-C csatlakozó szinte szabvánnyá vált a modern laptopok körében. A gyártók a vékonyabb kialakítás, a gyors adatátvitel és az univerzális használhatóság miatt egyre inkább erre a megoldásra építenek. Ugyanakkor a szervizszakemberek tapasztalatai alapján ez a technológia nem minden esetben problémamentes, különösen a fizikai sérülékenység szempontjából.
Az USB-C portok egyik legnagyobb előnye a kompakt méret és a megfordítható csatlakoztatás, azonban éppen ez a kis méret és a finom érintkezők teszik őket érzékenyebbé a mechanikai behatásokra. A mindennapi használat során – például gyakori ki- és bedugás, oldalirányú terhelés vagy véletlen rántás – a csatlakozó könnyebben meglazulhat vagy megsérülhet, mint a korábbi, robusztusabb porttípusok.
Ezt a jelenséget erősítik meg a szervizben dolgozó szakemberek is. A Doctorhouse laptop szerviz vezetője, Nagy Attila tapasztalatai szerint az USB-C csatlakozók meghibásodása viszonylag gyakori probléma, és a javítás sok esetben nem egyszerű feladat. Mint elmondta, a hiba gyakran nem csupán a csatlakozó fizikai cseréjét igényli, hanem az alaplapi nyák sérülését is érintheti.
Ez különösen problémás, mivel az USB-C portok sok laptop esetében közvetlenül az alaplapra vannak forrasztva. Ha a csatlakozó körüli forrasztási pontok vagy maga a nyák megsérül, a javítás jelentősen bonyolultabbá és költségesebbé válik. Bizonyos esetekben a hiba olyan mértékű lehet, hogy gazdaságosan már nem is javítható, és az alaplap teljes cseréje válik szükségessé.
A szakértők szerint a felhasználói odafigyelés kulcsfontosságú. Érdemes kerülni a kábel feszítését, a csatlakozó mozgatását használat közben, illetve célszerű minőségi, megfelelő hosszúságú kábeleket használni. Emellett sokan javasolják dokkoló állomások vagy hubok alkalmazását, amelyek csökkenthetik a port közvetlen igénybevételét.
Összességében elmondható, hogy az USB-C technológia számos előnnyel jár, azonban a fizikai sérülékenysége és a javítási költségek miatt nem tekinthető minden szempontból problémamentes megoldásnak. A tudatos használat és a megfelelő óvintézkedések betartása jelentősen hozzájárulhat a csatlakozók élettartamának növeléséhez, és csökkentheti a költséges meghibásodások kockázatát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Az iRobot új korszakba lép
Erősebb pénzügyi alapok, működési stabilitás és világos jövőkép
Az iRobot új tulajdonosi struktúrával, megerősített pénzügyi háttérrel és változatlan működéssel vág neki a következő éveknek – a felhasználók ebből szinte semmit nem fognak észrevenni, a jövő viszont annál izgalmasabbnak ígérkezik.
Az okosotthon-megoldásairól és robotporszívóiról ismert iRobot bejelentette, hogy új fejezet kezdődik a vállalat életében: a jövőben teljes egészében a Picea irányítása alatt folytatja működését. Az új struktúra megerősített pénzügyi alapokat, stabilabb működést és fokozott innovációs lehetőségeket biztosít a vállalat számára.
Zavartalan működés az ügyfelek és partnerek számára
A legfontosabb üzenet a vásárlók és partnerek felé: a változás a mindennapi működést nem érinti. Az iRobot továbbra is ugyanúgy működik, mint eddig – az alkalmazások, szolgáltatások és terméktámogatás zavartalanul elérhetők maradnak.
Ez azt jelenti, hogy:
- Az iRobot a megszokott üzletmenet szerint működik tovább,
- Az alkalmazások, ügyfélprogramok és terméktámogatási szolgáltatások teljes mértékben elérhetők,
- A globális partnerkapcsolatok és ellátási lánc együttműködések változatlanul folytatódnak,
- A termékfejlesztés a vállalat ütemterve szerint halad tovább,
- A robotporszívókhoz tartozó appok változatlanul működnek.
Az iRobot továbbra is az Egyesült Államokban működő globális fogyasztói robotikai vállalat marad. Központja Massachusetts államban, Bedford városában található, míg a mérnöki, termékfejlesztési, marketing- és egyéb alaptevékenységek továbbra is az Egyesült Államokban összpontosulnak.
Megerősített pénzügyi helyzet a hosszú távú növekedés érdekében
Az ügylet jelentősen javítja a vállalat mérlegét az adósságállomány csökkentésével és a pénzügyi struktúra stabilizálásával. A megerősített pénzügyi háttér lehetővé teszi, hogy az iRobot tovább növelje befektetéseit az alábbi területeken:
- A Roomba robotok következő generációjának fejlesztése,
- Okosotthon-technológiák továbbfejlesztése,
- Fejlettebb és személyre szabottabb ügyfélélmény,
- Folyamatos kutatás-fejlesztési tevékenység.
A vállalat több mint 30 éves innovációs múltjára építve továbbra is fő célja, hogy meghatározó szereplő maradjon az okosotthoni robotika következő korszakában is.
Hosszú távú partnerségre épített erősebb jövő
Bár a tulajdonosi struktúra változott, a két vállalat kapcsolata nem új keletű. A Picea hosszú ideje az iRobot gyártási partnere, és kulcsszerepet játszott a vállalat szerkezetátalakításának támogatásában, mind működési, mind pénzügyi szempontból.
A jövőben ez az együttműködés még szorosabbá válik: az iRobot innovációs tapasztalata és felhasználóközpontú termékfejlesztése a Picea gyártási és technológiai hátterével egészül ki. Ez a kombináció kifejezetten erős alapot jelent a további fejlődéshez.
Mit jelent ez a jövőre nézve?
Az átalakulás összességében tudatos újratervezést jelent: így a jövőben egy pénzügyileg stabilabb, működésében fókuszáltabb iRobot körvonalazódik ki a szemünk előtt, amely még nagyobb hangsúlyt fektet az innovációra és a megbízható, mindennapokat megkönnyítő okoseszközökre.
Szerkesztőségi nézőpont
Szerkesztőségünk az elmúlt időszakban több iRobot készüléket is kipróbált, így különös érdeklődéssel figyeljük a márka alakulását. A tapasztalataink alapján egyértelmű, hogy a vállalat nemcsak technológiai, hanem felhasználói élmény szempontjából is komoly fejlődési pályán van – ezért is izgalmas látni, hogy milyen irányba lépnek tovább ebben az új korszakban.
Az iRobot átalakulása nem egy hirtelen irányváltás, hanem egy átgondolt lépés a hosszú távú stabilitás és növekedés felé. A felhasználók számára minden marad a megszokott módon, a háttérben viszont egy erősebb, fókuszáltabb vállalat épül.
Ha a cég valóban ki tudja használni az új struktúrában rejlő lehetőségeket, akkor jó eséllyel a következő években is meghatározó szereplő marad az okosotthonok világában – és mi ezt mindenképp figyelemmel fogjuk követni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Milánó-Cortina 2026: Samsung-technológiával összekapcsolt téli olimpiai és paralimpiai játékok
A 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékok végével új szakaszához érkezett a Samsung Electronics és az olimpiai mozgalom immár közel három évtizedre visszatekintő partnersége. Hegyeken, nagyvárosokon és stadionokon át – a San Sirótól a livignoi lejtőkig, az olimpiai falutól Milánó szívéig – a Samsung mobilinnovációi idén is segítettek összekapcsolni a sportolókat, a rajongókat és a közösségeket.
„A nyitottság mindig nyer” (Open always wins) üzenettel a Samsung új látásmódot hozott a téli olimpiai és paralimpiai játékokra, és személyesebb, mélyebb és emberibb módon alakította át a dobogós ünnepléseket, a közvetítések hangulatát, vagy a sportolók közötti kapcsolatokat és a mindennapi interakciókat.
A 2026-os milánó-cortinai játékok legfontosabb statisztikái:
- Győzelmi szelfi: a Győzelmi szelfi a 2026-os téli olimpiai és paralimpiai játékok összes versenyszámának hivatalos éremátadó ceremóniájában megjelent.
- Team Samsung Galaxy: 18 ország 73 sportolója osztotta meg a nyitottságról szóló történeteit a 2026-os játékok alatt.
- Galaxy Z Flip7 Olympic Edition készülékek: közel 3800 olimpiai és paralimpiai sportoló kapta meg a limitált kiadású csúcsmobilt.
- Közvetítési integráció a nyitóünnepségen: 26 darab Galaxy S25 Ultra készülék kapott szerepet a közvetítésben az Olimpiai Közvetítő Szervezet (OBS) segítségével.
- Tolmács[i] funkció segítette a sportolókat a játékok alatt: a Samsung több mint 850, Tolmács funkcióval ellátott Galaxy eszközt biztosított az önkénteseknek az olimpiai és paralimpiai helyszíneken.
- Galaxy töltőállomások: 64 állomás segített a nézőknek, hogy eszközeik a játékok teljes ideje alatt töltve maradjanak.
Hogy melyek voltak a 2026-os milánó-cortinai játékok legfontosabb pillanatai?
Közös győzelem: A Győzelmi szelfi az éremátadók ikonikus részévé vált
Az olimpiai dobogón természetes ösztönként jelenik meg a vágy, hogy a sportolók megosszák ezt az egyszeri és megismételhetetlen élményt. A Győzelmi szelfi pontosan ezt ragadja meg: egy valódi, a sportolók által formált pillanatot, amely a kapcsolódásról, az önkifejezésről és a közös ünneplésről szól.

Az Egyesült Államok aranyérmesei, Japán ezüstérmesei és Olaszország bronzérmesei pózolnak egy Győzelmi szelfihez a műkorcsolya csapatverseny után. (Fotó: Andreas Rentz / Getty Images)
A 2026-os téli játékokon a Győzelmi szelfi végleg összefonódott az éremátadók hangulatával, hűen tükrözve, hogyan szeretnék a sportolók megőrizni és megosztani a pillanat varázsát – akár egyedül, akár egymás mellett vagy csapatban állnak a dobogón. A Galaxy Z Flip7 Olympic Edition készülékekkel az érmesek közvetlenül a ceremónia alatt örökíthették meg diadalukat, így az azonnal megosztható és a saját stílusukban elmesélt emlékké válhatott.
A téli olimpiai és paralimpiai játékok során a Győzelmi szelfi minden versenyszámban az éremátadó ünnepség hivatalos részévé vált, így a dobogó több lehetett egyszerű színpadnál: az egység, a hála és az ünneplés helyszíne lett.
Tágabb értelemben a Győzelmi szelfi a nyitottság szellemiségét is tükrözi, megmutatva, hogy az olimpiai és paralimpiai játékok nem csupán a versengésről szólnak, hanem a sportszerűségről, az emberi kapcsolatokról és azokról a pillanatokról, amelyek az eredményeken túl is összekovácsolják az embereket.
Ez a szellemiség a dobogón kívül is tovább élt, hiszen a Team Samsung Galaxy 18 országot képviselő 73 tagja a teljes szezon alatt osztott meg „A nyitottság mindig nyer” történeteket, ezzel közelebb hozva a rajongókat a sportolókhoz és a játékok mögött rejlő pillanatokhoz.
Közel 3800 sportolót kötött össze a Galaxy Z Flip7 Olympic Edition
A Samsung a milánó-cortinai játékok során csaknem 3800 olimpikont és paralimpikont ajándékozott meg a Galaxy Z Flip7 Olympic Editionnel. Az intelligens, zsebméretű eszközt úgy tervezték, hogy az olimpiai falu mindennapjaitól kezdve egészen az éremátadó ünnepségekig végig kísérje a sportolókat.

Az Egyesült Államok műkorcsolyázói, köztük a 2026 bajnoka, a Team Samsung Galaxy sztárja, Alysa Liu mutatják meg Galaxy Z Flip7 Olympic Edition készülékeiket az olimpiai falu Samsung Open Station helyszínén. (Fotó: Samsung Electronics)
A Galaxy AI[ii] erejével az Olympic Edition gördülékenyebbé tette a tartalomgyártást és a kapcsolattartást a sportolók számára az egész olimpia alatt. A kiemelt funkciók:
- Tolmács1 (Galaxy AI támogatással): Valós idejű, közvetlenül az eszközön futó fordítás, amely segít megőrizni a beszélgetések természetességét.
- Kettős felvétel: Lehetővé tette a sportolók számára, hogy az élményeik mindkét oldalát egyszerre rögzítsék – saját reakcióikat és a környezetüket is – így mélyebb, átélhetőbb történeteket mesélhettek el.
- Fotósegéd[iii]: Gyors és kiváló minőségű szerkesztési lehetőségeket kínált, amelyekkel a sportolók kreatívan és könnyedén tehették közzé emlékezetes fotóikat.
- Now Brief, napi riport[iv]: Személyre szabott napi frissítéseket, emlékeztetőket és naptáreseményeket küldött, segítve a napi rutin fenntartását a feszített versenynaptár mellett.
- Helyszíni szolgáltatások és kapcsolattartási támogatás, beleértve az Athlete365 elérését és a Galaxy Athlete Cardot, amelyek segítettek a sportolóknak, hogy naprakészek és elérhetők maradjanak az olimpiai és paralimpiai játékok teljes ideje alatt.
A készülék jellegzetes kialakítása – amely a Samsung ikonikus kék színét egy egyedi arany kerettel ötvözi – egyszerre szimbolizálta az egységet és a kiválóságot, és ezzel 2026-os téli játékok szellemiségét.
Dinamikus perspektívák: Galaxy készülékek a nyitóünnepély közvetítésében
A 2026-os milánó-cortinai olimpia új szintre emelte a játékok alatti történetmesélést. Az Olympic Broadcasting Services-zel (OBS) együttműködve a Samsung segített új, magával ragadó perspektívákat megmutatni a nyitóünnepségből.
A téli olimpiák történetében először, 26 darab Galaxy S25 Ultra készüléket építettek be a megnyitó élő közvetítésének infrastruktúrájába. A sportolói bevonulófolyosókon, a lelátókon és a mozgó kameraállványokon elhelyezett Galaxy eszközök vezeték nélkül, valós időben rögzítettek magával ragadó felvételeket – kiegészítve a hagyományos közvetítést, és segítve a nézőket világszerte, hogy közelebb érezhessék magukat a pillanathoz.

A Galaxy S25 Ultra segített a 2026-os téli olimpiai játékok nyitóünnepélyének élő közvetítésében a San Siro Olimpiai Stadionban. (Fotó: Samsung Electronics)
A sportolók is saját Galaxy készülékeiket használták, hogy megörökítsék és megosszák személyes emlékeiket a nyitóünnepélyről, a nemzetek bevonulásától kezdve a kulisszák mögötti ünneplésig. Ezekkel a személyes részletekkel a stadionon kívülre is eljuttatták az esemény varázsát, méghozzá abból a nézőpontból, ahogy ők is átélték azt.
A reflektorfényen túl: Kapcsolatteremtés az olimpiai és paralimpiai játékok alatt
Az olimpiai falvakban és a játékok helyszínein a Samsung az ott dolgozó önkéntesekből álló stábot is Galaxy készülékekkel látta el, amelyeken elérhető volt a Galaxy AI-alapú Tolmács1 funkció. Ez közvetlenül az eszközön futó, valós idejű fordítást tesz lehetővé, segítve a napi kapcsolattartást a földrajzilag elszórt hegyi helyszíneken, akár hálózati kapcsolat nélkül is.

A Team Samsung Galaxy műkorcsolyázója, az olasz Daniel Grassl a Galaxy AI-alapú Tolmács funkciót használja a milánó-cortinai olimpiai faluban. (Fotó: Samsung Electronics)
A játékok során összesen több mint 850, Tolmács funkcióval rendelkező Galaxy készülék segítette az önkénteseket a segítségnyújtásban, biztosítva a zökkenőmentes és barátságos kommunikációt az eseményeken.
A versenyhelyszíneken belül a Samsung technológiája a működést és a fair playt is segítette. A rövidpályás gyorskorcsolya versenyszámai során a Samsung monitorai támogatták a bírók munkáját, ezzel pontosabbá és megbízhatóbbá tették a versenyek alatti döntéshozatalt.
A rendező városokban és a versenyhelyszíneken 64 Galaxy töltőállomás segítette a nézőket, hogy eszközeik a hosszú versenynapok alatt is üzemképesek maradjanak, biztosítva, hogy a fontos pillanatokat valós időben, megszakítás nélkül örökíthessék és oszthassák meg.
Samsung House: Ahol a nyitottság otthonra lel
Milánó szívében, a történelmi Palazzo Serbelloni falai között a Samsung House központi találkozóhellyé vált a sportolók, a média képviselői és a partnerek számára az olimpiai és a paralimpiai téli játékok ideje alatt.

A történelmi Palazzo Serbelloniban kialakított Samsung House Milánóban, Olaszországban.
A helyszín Nemzeti Olimpiai Bizottságok eseményeinek, élő közvetítéseknek, közönségtalálkozóknak, médiamegjelenéseknek és partneri megbeszéléseknek is otthont adott – teret biztosítva a közös ünneplésnek a versenyeken túl is.
A látogatók az Olympic Edition Gallery-ben ismerhették meg a Samsung olimpiai múltját, ahol a korábbi játékok limitált szériás eszközei mutatták be a márka fejlődését, összefűzve az elmúlt négy évtized technológiai vívmányait a 2026-os téli olimpiával.

A norvég gyorskorcsolyázó és az 5000 méteres táv aranyérmese, Sander Eitrem ellátogatott a Samsung House-ba, ahol Győzelmi Profil képet készített a Galaxy S25 Ultra készülékkel. (Fotó: Samsung Electronics)
A Galaxy S25 Ultrával készültek a Győzelmi Profilok portrésorozatai, amely a 2026-os játékok sportolóit mutatta be – a látogatók pedig maguk is részeseivé válhattak az élménynek, és ugyanazt a készüléket használva örökíthették meg saját olimpiai pillanataikat.
Megnyílik a jövő: milánó-cortinától LA28-ig
Legyen szó a sportolóknak kiosztott különleges mobilokról, a tévéközvetítések megújításáról, a mesterséges intelligenciával segített tolmácsolásról vagy a technikai háttér biztosításáról, a Samsung milánói jelenléte megmutatta, miként válik egyre korszerűbbé és elérhetőbbé az olimpiai és paralimpiai játékok közösségi élménye.
Ahogy a 2026-os olimpia a végéhez ért, a figyelem fokozatosan a jövő felé fordult. „A Nyitottság mindig nyer” szellemiségére építve a Samsung azon dolgozik, hogy új perspektívákkal, új technológiákkal és az új generációk bevonásával tegye elérhetőbbé az olimpiai és paralimpiai élményt – biztosítva, hogy a kapcsolódás ereje a Los Angeles-i LA28 játékokig és azon túl is az események része maradjon.
[i] A Tolmács funkció használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. Bizonyos nyelvek esetében nyelvi csomag letöltésére lehet szükség. A szolgáltatás elérhetősége nyelvtől függően eltérő lehet. Az eredmények pontossága nem garantált. Az elérhetőség és a támogatott funkciók országtól, régiótól vagy szolgáltatótól függően eltérhetnek. A támogatott nyelvek elérhetősége változhat. A támogatott nyelvek közé tartozik az angol, arab, filippínó, francia, gudzsaráti, hindi, holland, indonéz, japán, kínai, koreai, lengyel, német, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, thai, török és a vietnámi. A Tolmács funkció magyar nyelven nem elérhető.
[ii] Bizonyos AI-funkciók használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A Samsung nem tesz semmilyen ígéretet, biztosítékot vagy garanciát az AI-funkciók által biztosított kimenetek pontosságára, teljességére vagy megbízhatóságára vonatkozóan. A Galaxy AI-funkciók elérhetősége régiótól/országtól, operációs rendszertől/One UI verziótól, készülékmodelltől és mobilszolgáltatótól függően eltérhet. Egyes AI funkciók magyar nyelven nem elérhetők. Magyar nyelven csak a következő funkciók érhetőek el: Jegyzetsegéd (Összefoglalás, Helyesírás és nyelvtan, Automatikus formázás), Írósegéd (Helyesírás és nyelvtan, Írási stílus, Szerző), Böngészősegéd (Összefoglalás), Rajzsegéd / Vázlatból műalkotás, Fotósegéd, Generatív szerkesztés, Hangsávszerkesztő. A Samsung által szolgáltatott Galaxy AI alapfunkciók a támogatott Samsung Galaxy készülékeken díjmentesen elérhetőek. Galaxy AI alapfunkciónak az „A Samsung-szolgáltatások használati feltételei” dokumentum „Fejlett intelligencia” pontjában felsorolt funkciók minősülnek. Ez a dokumentum a https://www.samsung.com/hu/galaxy-feltetelek linken is elérhető. Az egyes szoftverfrissítések vagy későbbi kiadások tartalmazhatnak továbbfejlesztett funkciókat vagy új szolgáltatásokat, amelyek nem képezik a Galaxy AI alapfunkció részét, és így külön díj fizetése ellenében vehetők igénybe. Külső felek által biztosított AI funkciók esetében eltérő feltételek lehetnek érvényben.
[iii] A Fotósegéd használatához hálózati kapcsolat és Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A szolgáltatás elérhetősége országonként, nyelvenként vagy készülékmodellenként eltérhet. A Fotósegéd használata a fénykép átméretezését eredményezheti. Mentéskor a kimeneti képen egy látható vízjel jelenik meg, amely jelzi, hogy a képet AI generálta. A generált kimenet pontossága és megbízhatósága nem garantált.
[iv] A Now Brief funkció használatához Samsung-fiókba történő bejelentkezés szükséges. A szolgáltatás elérhetősége országonként, nyelvenként, készülékmodellenként és alkalmazásonként eltérhet. Bizonyos funkciókhoz hálózati kapcsolat szükséges. Egyes AI funkciók magyar nyelven nem elérhetők. Magyar nyelven csak a következő funkciók érhetőek el: Jegyzetsegéd (Összefoglalás, Helyesírás és nyelvtan, Automatikus formázás), Írósegéd (Helyesírás és nyelvtan, Írási stílus, Szerző), Böngészősegéd (Összefoglalás), Rajzsegéd / Vázlatból műalkotás, Fotósegéd, Generatív szerkesztés, Hangsávszerkesztő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hogyan javíthatja a mesterséges intelligencia a kórházi betegellátás eredményeit?
-
Okoseszközök2 hét ago
Az iRobot új korszakba lép
-
Tippek2 hét ago
Így teremti meg a modern otthont a generációk párbeszéde
-
Egészség2 hét ago
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
-
Ipar2 hét ago
Tíz az egyben áramkörvédelmi eszköz érkezett
-
Gazdaság2 hét ago
Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők
-
Egészség2 hét ago
AI-használat: elégedettség vagy szorongás?
-
Ipar2 hét ago
Új sztenderd segítheti az AI-adatközpontok áramellátását




