Szórakozás
Nem csak az internet sebességén múlik, hogy akadozik-e a Netflix
A mindennapi életünk egyre több részében van szerepe a streamingnek, ugyanakkor csak kevesen tudják, hogyan működik a technológia, ahogy az sem egyértelmű mindenki számára, hogy a zavartalan filmezés nemcsak azon múlik, hogy elég gyors-e a netkapcsolatunk.
Hatalmas közhely, de ettől még igaz: az internet alapjaiban és szinte minden téren megváltoztatta az életünket. Nemcsak azt, hogy milyen módon kommunikálunk a szeretteinkkel és barátainkkal, hogyan dolgozunk, de behozta az életünkbe a közösségi médiát, és teljesen felforgatta a tartalomfogyasztási szokásainkat, legyen szó akár a hírek olvasásáról vagy a puszta szórakozásról.
A folyamatosan elérhető és egyre gyorsabb netkapcsolat bő negyed évszázad alatt szinte teljesen eltüntette a videotékákat, ahonnan két évtizede még kazettán és DVD-n kölcsönöztük a filmeket, és mindenki megtanulta, hogy nem kell halálfejes lobogó a kalózkodáshoz. Manapság már ott tartunk, hogy kábeltévé helyett inkább a különböző streaming szolgáltatásokra fizetünk elő, és már nem arról beszélgetünk, hogy előző este mit láttunk valamelyik csatornán, helyette azt meséljük, milyen újdonságokat indítottunk el a Netflixen vagy éppen az HBO GO-n.
Hogy mennyire nélkülözhetetlenné vált az internet, jól mutatja az is, hogy a streamelés az elmúlt években milyen meghatározó és megkerülhetetlen technológiává vált az életünkben. Napi szinten jelen van a munkában, mikor a különböző szoftverek (Zoom, Skype, Microsoft Teams stb.) segítségével online megbeszéléseken veszünk részt. A pandémia miatt sokak számára az oktatás szerves részévé vált, a hagyományos tévézés vagy mozizás helyett egyre többször ilyen formában nézzük a legújabb filmeket és sorozatokat, de ide tartoznak a YouTube-on és a Facebookon megtekintett videók, és a Twitch-en követett élő közvetítések is.
„Maga a videófogyasztás a legjelentősebb része a netforgalomnak, simán 70 százalék”
– mondta Major Gábor, a Vodafone Fixed Access Engineering and Delivery Unit Manager munkatársa, aki azt is elárulta, hogy a világjárvány jelentősen megváltoztatta a felhasználási szokásokat.
„Két egyértelműen azonosítható dolgot figyeltünk meg: az egyik, hogy a tipikus napon belüli eloszlás, ami eddig úgy nézett ki, hogy a munkaidő vége után, 6-7 óra felé megindult a forgalom és egészen este 9-10-ig tartott a csúcsidő, az teljesen elmosódott, már napközben is látható volt sokkal nagyobb forgalom. A másik, hogy a felhasználásnak a kétirányúsága is jelentősen megnőtt, a munkahelyi videokonferenciáknak és az online oktatásnak köszönhetően a felfelé töltés is megindult.”
Viszont hiába teszi ki a videós tartalom a netforgalom jelentős részét, ez koránt sem jelenti azt, hogy a technológiának óriási igényei lennének. Chroncsik János, a Vodafone TV szolgáltatásának szakértője például elmondta, hogy egy megfelelő kódolású, Full HD minőségű film zavartalan streameléséhez 6 Mb/s letöltési sebesség szükséges, és 4K esetén sincs szükség többre 15 Mb/s-nál. Persze az nem árt, ha ennél jóval gyorsabb a kapcsolatunk, hiszen mikor leülünk filmezni, az koránt sem jelenti azt, hogy csupán ennyi adatforgalmat generálunk: minél nagyobb a család, és minél több eszköz csatlakozik az otthoni hálózatra, annál jobban kell figyelni arra, hogy a netünk ki tudja szolgálni az igényeinket.
A streameléssel kapcsolatban érdemes tudni azt is, hogy nem úgy működik, mint amikor egyben letöltünk egy filmet vagy sorozat epizódját. Egyrészt azonnal elindítható a választott tartalom, másrészt a lejátszás során folyamatos a töltés a készülékünkre, ráadásul olyan minőségben, ahogy azt a netünk sebessége éppen lehetővé teszi.
„Azt kell megérteni a streaming esetében, hogy a videó apró darabokra szabdalva jut el a nézőhöz.”
– magyarázta Chroncsik János.
„Attól függően, hogy ki milyen protokollt használ, 2-10 másodperces darabokról beszélünk. Ahhoz, hogy elinduljon egy videó lejátszása, arra van szükség, hogy a lejátszó szoftverünk letöltsön 2-5 ilyen darabkát. Ezzel két dolog történik: egyrészt a szoftver feltölt magának egy ideiglenes buffert, amivel ki tudja szolgálni magát videótartalommal, másrészt elvégez egy mérést, hogy a hálózatunkon milyen sebességgel képes letölteni adatot. Fontos adalék, hogy minden streaming szolgáltatónál több féle videóminőség érhető el egyszerre: az első letöltések jellemzően közepes minőségűek, így kevesebb adatból állnak. Ennek hála gyorsabban letöltődnek, így szinte azonnal elindul a videólejátszás. Amikor ez megtörténik, és megvan a mérés, hogy milyen a letöltés sebessége, akkor elkezdődik a felfelé skálázás. Egyre jobb lesz a képminőség, és bár tovább tart a letöltés, a lejátszás már működik. Igazából későbbi képsorozatokat játszunk le a kijelzőn, mint amit éppen letöltünk, van benne pár másodperces késleltetés.”
Ha minden jól megy, akkor a vége feliratig semmi nem változik, de ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a netsebesség csökkenése ne akassza meg a lejátszás folyamatát: ahelyett, hogy megállna a film vagy sorozat, a rendszer inkább visszavált a kisebb letöltési sebességet igénylő alacsonyabb felbontásra – mi pedig ebből annyit érzékelünk, hogy pár másodpercre életlenebbé válik a kép.
Bár egy 4K-s film streameléséhez tényleg elég lehet 15 Mb/s sebesség, abban mindkét szakértő egyetértett, hogy egy négyfős család (és az eszközeik) netigényeinek zavartalan kiszolgálásához érdemes egy 500 megabites előfizetést választani. Ez képes párhuzamosan kiszolgálni több telefont, laptopot, okosizzót, okostévét és egyéb kütyüket, továbbá arra is elég lesz, hogy kiszolgálja a jövőbeni igényeket: egy ilyen nettel akár már a 8K felbontás streamelése is zavartalan lehet, ha a szolgáltatók elkezdenek ilyen minőséget kínálni az előfizetőiknek.
Chroncsik János emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a zavartalan filmezéshez nem elég a gyors net. Fontos, hogy olyan eszköz biztosítsa a vezeték nélküli hálózatunkat, ami képes megbirkózni az egyre több csatlakoztatott eszközzel. Major Gábor kiemelte, hogy a Vodafone mindig az előfizetés sebességének megfelelő végberendezést biztosít az ügyfeleinek, tehát minél gyorsabb a csomag, annál fejlettebb a kábelmodem, de ettől függetlenül is figyelni kell arra, hogy az eszköz a megfelelő helyre kerüljön. Ne a lakás legtávolabbi és legeldugottabb sarkába, ne egy szekrénybe, hanem egy központi helyre, ahonnan zavartalanul ki tudja szolgálni az összes eszközünket.
Ha pedig valaki úgy dönt, hogy egy saját routert köt a szolgáltató által biztosított eszközre, akkor érdemes figyelni arra, hogy a választott kütyü képes legyen kiszolgálni az igényeinket. Egy évekkel ezelőtt vásárolt olcsóbb router például nem feltétlenül képes kezelni az egyre szaporodó, wifire kapcsolt kütyüt, aminek bizony könnyen lehet olyan eredménye, hogy a megfelelő netsebesség ellenére sem tudjuk zavartalanul végignézni a kedvenc sorozatunk legújabb epizódját.
Forrás: 24.hu
Szórakozás
Húsz százalékkal nagyobb mobilhálózati kapacitással indult el a Sziget
Elindult a Sziget Fesztivál, amely idén is várhatóan összesen többszázezer látogatót fogad majd az Óbudai-szigeten. Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális eseményének hivatalos telekommunikációs partnere, a Yettel idén már egy Szombathely méretű település igényeihez mérhető hálózati kapacitással készül a rendezvényre, ami 20 százalékkal meghaladja az előző évre épített extra hálózat képességeit.
Emellett ingyenes Wi-Fi-vel, 15 mobiltöltő ponttal és a Sziget-életérzés megosztását támogató aktivitásokkal teszi kézzelfoghatóvá, mit jelent egy legendás fesztiválon bulizni és a Yettel villámgyors hálózatán kapcsolódni.
A Sziget nem csak kulturális, de mobilhálózati szempontból is különleges környezetet jelent: a legforgalmasabb időszakokban akár 70–80 ezer ember használja egyszerre a készülékét egy mindössze körülbelül 60-70 hektáros területen. A látogatók ráadásul a hétköznapi használathoz képest jóval több fényképet, videót és élő tartalmat töltenek fel. Míg általános körülmények között a feltöltés aránya a letöltéshez képest jellemzően 10 százalék alatt marad, a fesztivál csúcsóráiban elérheti a 30 százalékot, jól látható tehát, hogy a fesztiválozóknak fontos az élményeik azonnali online megosztása.
Az idei Szigetre 40 százalékkal nőtt a Yettel nagy sebességű 5G-kapacitása
A Yettel hálózati infrastruktúra-partnerével, a Cetinnel közösen a tavalyi 31 szektoros kiépítést továbbfejlesztve 20 százalékkal növelte a teljes 4G- és 5G-kapacitást. Ezen belül a nagysebességű, C-band frekvenciát használó 5G-cellák kapacitása 40 százalékkal emelkedett. Ez a jelenlegi energiahelyzetben is kedvező fejlemény, hiszen a korszerű 4G- és 5G-hálózati eszközök lényegesen energiahatékonyabban működnek elődeiknél. A modern technológiák egyrészt kevesebb hűtést igényelnek, másrészt ugyanakkora adatforgalmat kisebb erőforrás-felhasználással képesek kiszolgálni.
A rendszer kiépítése és üzemeltetése 50 millió forintot meghaladó fejlesztést jelent a szolgáltatónak. Az első tervezéstől kezdve összesen 30 fős mérnök- és szervizcsapat dolgozik a rendszer professzionális kialakításán, üzemeltetésén és non-stop felügyeletén.
A fesztivál idején összesen 21 lokáción, 144 mobil-cella kapacitásával szolgálja ki a látogatókat a Yettel. A fesztivál területén működő úgynevezett mikrocellák jellemzően 100–200 méteres szektorokat fednek le. A sűrű hálózati struktúrára azért van szükség, mert rendkívül kis területen kell egyszerre több tízezer felhasználó hang- és adatforgalmát kiszolgálni. A korábbi évek azt mutatják, hogy nem meglepő módon a Nagyszínpad környékén a legjelentősebb a videós feltöltések és megosztások aránya, épp ezért itt is további fejlesztésekre került sor. A tavalyi adatok alapján a teljes fesztiválidőszakban a csúcsórai mobilforgalom 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ennek 40 százaléka pedig már 5G-hálózaton zajlott. Az 5G részaránya a teljes adatforgalmat tekintve elérte a 25 százalékot, idén pedig a szakemberek úgy számolnak, hogy a kompatibilis készülékek terjedésével akár a 30 százalékot is megközelítheti.
„A Sziget mobilhálózati szempontból egészen más működést és megoldásokat kíván, mint egy átlagos városi környezet. Nagyon kis területen, rövid idő alatt ugrik meg az ügyfelek száma, miközben a fesztiválozók a szokásosnál jóval több videót és képet töltenek fel. A kiváló ügyfélélmény elérése érdekében idén is jelentős fejlesztésekkel készültünk, a tavalyihoz képest további 40%-kal növeltük az elérhető 5G kapacitást. Elsődleges célunk, hogy a látogatók a lehető legzökkenőmentesebben oszthassák meg élményeiket.”
– mondta Mang Balázs, a Yettel műszaki stratégiai igazgatója.
Fókuszban a digitális szabadság
A hálózat fejlesztése mellett a Yettel, hivatalos telekommunikációs partnerként a fesztivál területén megnöveli a kihelyezett Mobiltöltő Pontok számát, valamint ingyenes Wi-Fi zónát alakít ki, biztosítva a fesztiválozóknak, hogy végig elérhetőek legyenek.
„A Szigeten a mobilhálózatunkon keresztül tesszük kézzelfoghatóvá a digitális szabadság élményét, és márkaaktivitásunkban valódi fesztiválhelyzetekre koncentrálunk. Naponta több ezer embernek adunk lehetőséget, hogy a kihelyezett ingyenes töltőpontjainkon fel tudják tölteni a telefonjaikat, és kapcsolatban maradhassanak egymással. Idén a Yettel Reels Factory-val várjuk a fesztiválozókat, ahol saját videóikat készíthetik el ikonikus, mesterséges intelligencia által generált Sziget-hátterekkel. A Yettel Colosseum mellett kialakított aktivitási zónánkban ingyenes Wi-Fi-t is biztosítunk, így a látogatók a Sziget pörgése mellett megtapasztalhatják a Yettel villámgyors hálózatának élményét is.”
– mondta Tőzsér Judit, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.
A folyamatos online elérhetőséget a megerősített mobilhálózaton, és az ingyenes Wi-Fi zónán túl a Yepp digitális előfizetés elérhetősége is támogatja. A hazai fesztiválozók online, pár kattintással igényelhetik a Yeppet, amellyel a Sziget ideje alatt akár díjmentesen is átélhetik a korlátlan netezés élményét.
További információ: https://www.yettel.hu/sziget
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Barbie a legendás Whitney Houston előtt tiszteleg
A Mattel a Barbie Signature sorozat legújabb darabjával tiszteleg a legendás Whitney Houston előtt: a különleges baba az énekesnő páratlan örökségét, rekordokat döntő karrierjét és időtlen zenei munkásságát ünnepli, amely generációk művészeit inspirálta, és a mai napig világszerte rajongók millióihoz szól.
A baba bemutatására egy különleges jubileumi évben kerül sor: 2026-ban világszerte megemlékeznek arról, hogy Whitney Houston több mint négy évtizede gyakorol páratlan hatást a zene, a szórakoztatóipar és a kultúra világára – köztük a The Recording Academy Special Merit Lifetime Achievement Award, valamint a 2026-os New Jersey Hall of Fame Capstone Event.
A Whitney Houston baba megidézi az énekesnő legendás megjelenését az „I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me)” című dal ikonikus videóklipjéből. A baba a Whitney E. Houston Legacy Foundation elnökével, Pat Houstonnal szoros együttműködésben készült, aki a teljes kreatív folyamat során együtt dolgozott a Barbie tervezőcsapatával, és aktívan részt vett a baba hiteles és részletgazdag megjelenésének kialakításában.
A babát először augusztus 8-án mutatták be Atlantában, az ötödik alkalommal megrendezett Legacy of Love Gala eseményen. A Whitney Houston születésnapja alkalmából rendezett éves jótékonysági gála a fiatalok oktatásának segítésére gyűjt adományokat. Az alkalomból a Barbie Dream Gap Project is támogatja a Whitney E. Houston Legacy Foundation munkáját annak érdekében, hogy a szervezet tovább bővíthesse a fiatalok oktatási lehetőségeit, valamint ösztöndíjakat biztosíthasson számukra.
Magyarországon a nyár végétől elérhető a Whitney Houston baba a Regio Játék online kínálatában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Kiderült, mennyi mindent jelenthet: itt az első országos mémkutatás
A magyarok többsége már találkozott a neten a rollerest megtámadó nyúllal vagy a hátsó ülésen csodálkozó kislánnyal, mégsem biztos, hogy ezek ugyanazt jelentették mindenki számára.
A Yettel friss kutatása rámutatott, hogy bár tízből nyolcan rendszeresen látnak internetes mémeket, a különböző generációk számára ezek eltérő üzenetet hordozhatnak és más elvárt protokollal járhatnak. Dr. Guld Ádám médiakutató szerint a mém több egyszerű internetes viccnél, ugyanis fontos szerepet játszik a digitális közösségek összetartozásában.
A Yettel legújabb kampányában azt mutatja meg, hogyan használják valójában az emberek az internetet a mindennapokban. Ehhez kapcsolódóan a szolgáltató egy országos, reprezentatív[1] kutatást készített az online tér egyik leggyakoribb, mégis nehezen kategorizálható jelenségéről, a mémekről.[2] Kiderült ugyanis, hogy tízből nyolc magyar rendszeresen találkozik mémekkel az online beszélgetései során. Ez abból is adódhat, hogy a válaszadók több mint fele szerint egy emojival, GIF-fel vagy mémmel néha sokkal könnyebb kifejezni az érzéseket, mint szavakkal.
A kitöltők több mint fele szerint a mémek az internetes kultúra szerves részét képezik, kétharmaduk viszont úgy véli, vannak köztük olyanok, amelyeket csak bizonyos közösségek értenek meg. Ugyanakkor a többség megegyezik abban, hogy a belsős poénokra épülő mémek közelebb hozhatják egymáshoz a közösség tagjait. Dr. Guld Ádám médiakutató szerint ahogy régen a közös beszélgetések és történetek erősítették a társas kapcsolatokat, ma egy jól időzített vicc vagy mém is ugyanazt az üzenetet közvetíti: „egy csapatba tartozunk”. A mémek ezért sokkal többek egyszerű internetes vicceknél: a digitális közösségek összetartozását és közös identitását is folyamatosan újratermelik.
Mémet küldök, ha rád gondolok
Tízből hét magyar legalább hetente küld mémeket az ismerőseinek. Legtöbbször azért, hogy megnevettessenek valakit (56%), ezt követi, hogy reagáljanak egy helyzetre (36%), belsős poént osszanak meg (36%) vagy csak mert megtetszett nekik (33%). Viszont nem mindegy, ki kapja: tízből hat válaszadónak van olyan ismerőse, akinek nem küldene mémet, mert úgysem értené meg, 28% szerint pedig kifejezetten kínos, ha valaki elcsépelt mémeket oszt meg.
„A mémek tulajdonképpen kulturális gyorsírásként működnek: néhány másodperc alatt képesek olyan közös élményeket, médiatartalmakat vagy belső poénokat felidézni, amelyeket más eszközökkel sokkal hosszabban kellene elmagyarázni. Minél inkább ugyanabban a digitális közegben mozognak az emberek, annál hatékonyabban működik ez a közös nyelv. Ahhoz azonban, hogy valaki értse a digitális kultúrát, ismernie kell azokat a kulturális utalásokat is, amelyekre a mémek épülnek. A mémek értése egyre inkább digitális kulturális kompetenciává válik”
– tette hozzá Dr. Guld Ádám.
Sértés nem reagálni? Az illem nem tűnik el, csak átalakul…
Ahogy korábban az volt a természetes, hogy telefonhívásra vagy e-mailre mindenképp válaszolunk, úgy ma már a fiatalabb generációk számára egy elküldött mém is társas gesztusnak számít, amelyre reakciót várunk. A kutatás is rámutatott: tízből négy magyar szerint igenis illik reagálni egy kapott mémre, függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem. Guld Ádám szerint ez jól mutatja, hogy az illem nem tűnik el a digitális térben, csak átalakul.
„A kutatás tulajdonképpen egy új online etikett formálódását dokumentálja, amelyben már nemcsak a szavaknak, hanem az emojiknak, GIF-eknek és mémeknek is megvannak a maguk társas szabályai.”
Amennyiben a kapott mém tetszik, a legtöbben emojival válaszolnak rá (59%), harmaduk szöveges üzenetet küld, negyedük pedig egy másik mémmel reagál. A 18-35 évesek az átlagnál nagyobb arányban viszonozzák a gesztust egy újabb mémmel, mentik el a képet későbbre, vagy írnak hozzá valamit. Ezzel szemben az 54 év felettiek 15%-a egyáltalán nem tesz semmit – ami azért is érdekes, mert a fiatalok többsége szerint a reakció hiánya kimondottan udvariatlanság.
És mi történik akkor, ha nem tetszik a kapott tartalom? Tízből négyen egyszerűen figyelmen kívül hagyják, ugyanakkor a fiatalabbakra ez kevésbé jellemző, ők ilyenkor is inkább egy emojival reagálnak (42%). A nyílt elutasítás viszont ritka: mindössze a válaszadók 15%-a írná meg őszintén, hogy nem tetszett neki a mém.
A reakciót jelentősen befolyásolja a küldő személye (41%), valamint az is, ha a fogadó nem érti a mémet (45%). A megkérdezettek negyedével fordult már elő, hogy másképp értelmezett egy mémet, mint aki küldte. Ilyen helyzetben a legtöbben rákérdeztek a jelentésre, rákerestek az interneten, vagy egyszerűen nem foglalkoztak vele. Érdekesség, hogy tízből egy válaszadó ilyenkor is úgy tesz, mintha értené. A 18–35 évesek körében különösen jellemző, hogy ilyenkor a neten keresnek rá a háttérinfókra, vagy csak megjátsszák, hogy értik.
A jó mém receptje
De mitől lesz jó egy mém? A többség szerint egyértelműen attól, ha vicces. Ezt követi lényegesen lemaradva az aktualitás, a kreativitás, valamint az, ha tudnak vele azonosulni. Az már kevésbé lényeges, hogy egy mém eredeti vagy meglepő legyen, esetleg „örökzöld” maradjon – ennek ellenére tízből négy ember úgy véli, a legtöbb mém csak rövid ideig érdekes.
A kutatás konkrét mémek jelentését is vizsgálta, hogy kiderüljön, mennyire ismerik őket a magyarok. A felsoroltak közül a legtöbben (73%) a több mint tíz éves „Side Eyeing Chloe” mémet ismerik. Ezt a mémet ismerők 70%-a találja viccesnek, függetlenül attól, hogy mindössze 26%-uk tartja még mindig aktuálisnak. Szintén sokan (66%) ismerik a világot is bejáró hazai klasszikust, a „roller vs. nyulat”: 70% tartja szórakoztatónak, és a megkérdezettek fele szerint a mai napig megállja a helyét. Ezzel szemben bár hiába nemrég ért véget a világbajnokság, a „Marc Cucurella cat” mémet csupán 41% ismerte és 37% érezte időszerűnek.
„A Side Eyeing Chloe vagy a rolleres esete a nyúllal mára kulturális referenciákká váltak: akkor is működnek, ha a felhasználók már nem emlékeznek az eredeti történetre. A konkrét eseményekhez vagy hírekhez kötődő mémek ezzel szemben gyorsabban elveszítik aktualitásukat, mert velük együtt kopik ki az a közös tudás is, amely életre hívta őket. A jó mém tehát nem egyszerűen vicces, hanem kreatív módon újrahasznosítható is. Amikor egy közösség ugyanazzal a képpel évek múltán is képes új jelentéseket létrehozni, a mém már nem pusztán internetes tartalom, hanem a digitális kultúra közös nyelvének a részéve is”
– magyarázza Dr. Guld Ádám.
[1] A kutatás 1027 fő megkérdezésével zajlott 2026. július 24. és 2026. július 27. között az Instant Research felületén. A minta reprezentatív a 18-65 éves magyar internetező lakosságra nem, kor, településtípus és régió mentén.
[2] Mém alatt minden olyan internetes képet, videót vagy egyéb tartalmat értünk, amelyet humoros, ironikus vagy kulturális üzenete miatt osztanak meg egymással a felhasználók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
K&H: Kate már időpontot is foglal
-
Ipar2 hét ago
Fogyasztóvédelmi jogi tanácsadást indított a Kamara a vállalkozásoknak
-
Okoseszközök2 hét ago
Akár a telefonunk is „hőgutát kaphat” a nyári hőségben
-
Mozgásban2 hét ago
Vezetési szokások Európában: ami Magyarországon természetes, külföldön félreérthető lehet
-
Okoseszközök2 hét ago
A Philips Monitors új USB-C dokkolóval és webkamerával ellátott modellekkel bővíti üzleti termékpalettáját
-
Gazdaság2 hét ago
Újra növekedési pályán Európa hőszivattyúpiaca, amely már több tízmillió háztartást véd az energiaárak ingadozásától
-
Ipar2 hét ago
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az energiaválságos időszakban javaslatokat fogalmaz meg a vállalkozások számára
-
Gazdaság2 hét ago
Megállapodás született az IKEA és a KASZ között a munkatársak támogatásáról és a stabil működés biztosításáról







