Connect with us

Szórakozás

MINDEN RENDBEN világpremier a Berlinale versenyében

Sós Bálint Dániel alkotását beválogatta elsőfilmes versenyprogramjába a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.

A MINDEN RENDBEN a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Hajdu Szabolcs főszereplésével, és egy súlyos morális dilemmába keveredő apa története. A hazai mozikban kora tavasszal lesz látható a CineSuper forgalmazásában.

Elképesztően jó érzés, hogy több, mint négy nem éppen unalmas év után elkészült a Minden rendben. Amikor először a kezünkbe került Bálint forgatókönyve, azonnal tudtuk, hogy olyanra találtunk, amivel maximálisan tudunk azonosulni. Egy mai magyar film, ami igazi. Szórakoztat, de komoly morális dilemmákat vet fel, ráadásul anélkül, hogy moralizálna. Bálint azt ígérte még a 2021-es Inkubátor Pitch fórumon, – ahol a szakmai közönség a Minden rendben-t szavazta meg továbbjutónak – hogy azt szeretné, ha a stáblista legördülése után úgy menne ki a néző a moziból, hogy nem hagyja nyugodni a film, vitákat és érzelmeket generál még a másnapi vacsora közben is. Szerintem ezt az ígéretét teljesítette, és ezt láthatták meg a Berlinale válogatói is. Ilyen típusú visszacsatolás nem sokszor adódik egy filmes karrierben, viszont reménnyel tölt el, hogy igenis érdemes minden erőnkkel azon dolgozni, hogy történeteket mesélhessünk el, mert úgy látszik ezzel így közünk van valami mélyen emberihez és fontoshoz.”

– nyilatkozta a meghívás kapcsán Farkas Ádám producer.

A Minden Rendben egy tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve – ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan helyzeteken keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják.

„Rendezőként soha nem tudom igazán úgy látni a saját filmemet, mint a nézők. Ők először találkoznak a történet fordulataival, újdonságként ismerik meg a világot, és szembesülnek az égető erkölcsi dilemmákkal. Én viszont elképesztően sokszor láttam már ezt a filmet, más szemszögből figyelve, és ezért rendkívül fontos számomra, hogy a nézőktől kapott visszajelzések révén újra és újra átélhetem, hogyan hat a történet. Az, hogy a Berliniáléra beválogatták a filmemet, számomra egy eddig elképzelhetetlen megtiszteltetés, és megerősít abban, hogy a történet valóban képes megszólítani a közönséget.”

– nyilatkozta Sós Bálint Dániel rendező, aki reklámfilmesként több mint száz alkotást tudhat maga mögött és a Kinopravda kollektíva egyik alapítótagja.

Sós Bálint Dániel a Minden Rendben alapjául szolgáló forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzi, a film producere Farkas Ádám és Mártonffy Zoltán Miklós, gyártója a CineSuper.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával az elmúlt öt évben rekordszámú, több mint 30 pályakezdő rendező készíthette el első mozifilmjét.

Berlinale: https://www.berlinale.de/en/press/press-releases/all-press-releases.html

Forgatási riport:


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

BME RobonAUT 2025 verseny – A jövő mérnökei összecsapnak

RobonAUT BME 2023

Február 8-án, szombaton rendezik meg a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezésében a 16. RobonAUT technológiai versenyt, amelyen önállóan működő robotautók állnak rajthoz. Az autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során a lehető legtöbb részfeladatot teljesítve. A kis önvezető autók összecsapása 10 órakor kezdődik a BME Q épületének aulájában. (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2.)

bme robonaut 2025

Az idei verseny újdonsága, hogy az ügyességi pályán egy „kalóz” robotot megelőzve kincseket kell gyűjteniük a versenyzőknek.

A 3 millió Ft összdíjazású RobonAUT 2025 elnevezésű versenyen a 3 fős hallgatói csapatok saját építésű, önműködő robotautóinak emberi beavatkozás nélkül kell végigmenniük egy gyorsasági és egy akadálypályán.

A nézők az autókra szerelt kamera segítségével a kivetítőn és az interneten is valós időben tudják követni az eseményeket. A megmérettetéssel az egyetem célja a hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítése és a kapcsolatteremtés lehetőségének biztosítása a vállalati szektor képviselőivel.

A versenyen való sikeres részvétel komoly mérnöki ismereteket igényel. A feladat teljesítéséhez el kell mélyedni a mikrokontrollerek világában, az irányítástechnika, az elektronikus áramkörök, valamint a programozás rejtelmeiben. A rendkívül látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen való eredményes szereplés kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz történő belépésre.

Az év első intelligens miniautó-versenye kiváló családi program is egyben, hisz alkalmat teremt a műszaki és a természettudományos szakmák népszerűsítésére.  Ha egy ilyen megmérettetésről egy kisiskolás hazamegy, arról fog ábrándozni, milyen robotot építsen magának – hangsúlyozza Tevesz Gábor, a verseny egyik fővédnöke.

RobonAUT 2025 verseny

További információ: https://robonaut.aut.bme.hu/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Forma-1 versenyautókkal bővült a Hot Wheels palettája

Izgalmas terméksorozatról rántotta le a leplet a Mattel.

A világ vezető játék- és családi szórakoztatóipari vállalata többéves licencszerződést kötött a Forma-1®-gyel, aminek köszönhetően 2025-ben megérkeznek a magyarországi boltok polcaira is a száguldó cirkusz versenyistállóinak ikonikus autói a Hot Wheels Formula 1® kollekció részeként.

Az új Hot Wheels Formula 1® kollekció nyolc F1-es csapat autóit tartalmazza különböző termékeken keresztül. Köztük a Hot Wheels Basics szériát – egyes és ötös csomagokban –, prémium gyűjtői darabokat, valamint új Forma-1-es pálya- és játék készleteket, amelyeken versenyezni lehet.

„A Hot Wheels Formula 1® kollekcióval szeretnénk új szintre emelni a rajongók elkötelezettségét az F1 iránt. Ezek a kiválóan és részletesen megtervezett autók lehetővé teszik számukra, hogy a száguldó cirkusz drámáit, izgalmát végre otthon maguk is átélhessék.” – mondta Emily Prazer, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója.

Az ikonikus 1:64 méretarányú Hot Wheels Basics kisautókat úgy tervezték, hogy azok a villámgyors F1-es pályákon versenyezhessenek, az otthoni játékhoz pedig a rajongók új prémium modellekkel bővíthetik ki a gyűjteményüket. Ezek az extra részletekkel ellátott autók élethűbben idézik meg az F1-es eredeti járműveket. Miután fémkarosszériával és alvázzal, autentikus csapatfestésekkel, versenyzői rajtszámokkal és Pirelli gumiabroncsokkal rendelkeznek. Ráadásul a rajongók a versenykocsik tudását két speciálisan tervezett Forma-1 Sprint Circuit és Sprint Race pályán mérhetik össze. A Sprint Circuit-on a játékosok közelharcot vívva egymással csatázhatnak, előzhetnek, hogy elsőként érjenek a kockás zászlóhoz, míg a Sprint Race szett egy DRS-gyorsítót is tartalmaz, amely segíti az autókat, hogy növeljék az előnyüket és mindenki mást maguk mögé szorítsanak.

„Elképesztő volt a Hot Wheels és Forma-1 kooperáció tavalyi bejelentése után tapasztalt érdeklődés, szurkolás a rajongók részéről. A partnerség következő szakasza immár arról szól, hogy olyan termékeket és élményeket kínáljunk, amelyek egyedülálló módon hozzák közelebb számukra a Hot Wheels és az F1 világát. A java pedig még csak ezután jön.” – mondta Roberto Stanichi, a Hot Wheels ügyvezető alelnöke, a járművek és építőkészletek globális vezetője.

A kollekció magyarországi megjelenésén szintén teljes sebességgel dolgozik a márka hazai képviselete. Török Kata, a Mattel marketing menedzsere bízik benne, hogy a már mogyoródi nagydíj előtt megvásárolhatják a rajongók, gyűjtők a Hot Wheels F1-es versenyautókat, hogy ezzel is fokozzák az érdeklődésüket a világ egyik legkedveltebb autósportja iránt.

További részletek a www.hotwheels.com/formula1 oldalon olvashatóak a Mattel új terméksorozatáról.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Az Aranyélet, Kincsem, Terápia és a Toxikoma forgatókönyvírói írják a Puskás munkacímű tévéfilmsorozatot.

Fotó és képkredit: INANI Production

Már javában zajlik a Puskás munkacímű sorozat forgatókönyv-fejlesztése, olyan kiváló írók közreműködésével, mint Tasnádi István (Aranyélet, Terápia, Made in Hungária), Hegedűs Bálint (Kincsem, Liza, a rókatündér, X – A rendszerből törölve) és Bárány Márton (Toxikoma, Becsúszó szerelem, A Király).

„ADDIG KELL KÜZDENI, AMÍG LE NEM FÚJJÁK A MECCSET!”  (Puskás Öcsi)

Legendás meccsek, rivalizálások, barátságok, szerelmek, a történelem forgószele és sok humor.

A tervezett filmsorozat Puskás életének legizgalmasabb időszakát meséli el, azt a nagyjából tíz évet, ami alatt a kispesti Öcsiből a Real Madrid világhírű játékosa lett. Mindeközben megismerhetjük az 1950-es évek kommunista Magyarországát, amivel szemben áll a szabad nyugati világ. Helsinki, London, Bern, Róma, Madrid: világraszóló diadalok és szívszorító bukások helyszínei.

Az INANI Production Kft. olyan magas minőségű filmsorozat létrehozásán dolgozik, amely minden bizonnyal nemzetközi szinten is megállja a helyét.

A történet valós karakterekre és valós eseményekre épít. A fejlesztést átfogó kutatás segítette, melynek során az alkotók futballszakértőket, archív kutatókat, történészeket vontak be annak érdekében, hogy a forgatókönyv minél hitelesebb legyen.

A Puskás munkacímű filmsorozat kreatív producere, az RTL Magyarország-tól 25 év után távozott, drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója, sikeres sorozatok producere (Válótársak, A Király, Alvilág, Mellékhatás) Herman Péter „Pierre”.

A Nemzeti Filmintézet 90 millió forintos forgatókönyv-fejlesztés támogatása mellett a fikciós sorozat megvalósításához kiemelt főtámogatóként, a Szerencsejáték Zrt. – a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. útján – 280 millió forinttal járult hozzá.

A Puskás munkacímű filmsorozat az INANI Production gyártásában készül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss