Tippek
Budakeszi gyerekrablási kísérlet – Tanácsok veszélyhelyzetre
Így készítsük fel a gyerekeket a zaklatókra, rablókra!
Több budakeszi közösségi oldalon olvasható, hogy két helyi óvodában is gyermekrablási kísérlet volt a napokban. Hogyan lehet megtanítani a kisgyerekeknek a legfontosabb szabályokat úgy, hogy közben ne rémítsük meg őket? Mit tehetnek a szülők és a pedagógusok a megelőzés érdekében?
Dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere gyorsan reagált a helyzetre: biztonsági okokból kamerát szereltetett minden óvoda bejáratához és egy nyilvános ünnepi rendezvényt is elhalasztott a veszélyhelyzet miatt. Ilyen híreket hallva érthető, ha a szülők pánikolnak, valós vagy csak félig valós információkat terjesztenek és tanácstalanul állnak, mit kezdjenek a szituációval. A tehetetlen várakozás helyett érdemes felkészíteni a kicsiket is a rosszakarókra.
Ésszerűen, de nem ijesztően
Hogyan lehet a legkisebb korosztályt úgy felkészíteni a rájuk leselkedő veszélyekre, hogy ne rémisszük meg őket? Nem elég azt mondani a kicsiknek, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, hiszen ez összezavarhatja őket, és teljesen biztonságos helyzetben (például szomszédnak a lépcsőházban) sem fognak válaszolni, nem csak az ismeretleneknek, egy idő után pedig el is felejthetik ezt az intelmet.
„Azt javaslom, hogy játékosan, de komolyan beszéljünk erről a gyerekekkel. Konkrétan nevezzük meg azokat a családtagokat, akik elhozhatják őket az óvodából. Pontosan mondjuk meg és mondassuk ki az illetők nevét hangosan is, például Ági nagyi vagy Bandi papa legyen a megnevezett.“
– tanácsolja Hajós István biztonságtechnikai szakértő, a Bastion Group ügyvezetője.
Vezessük rá a gyerekeket kérdésekkel, hogy később felismerjék a veszélyt:
- „Mit csinálnál, ha egy idegen megszólítana és azt mondaná, a szüleid helyett ő jött ma érted?“
- „Egy ismeretlen bajba kerül, azt kéri, segíts neki megkeresni az elveszett gyerekét/kutyáját, mit tennél?“
A válaszból ki fog derülni, hogy naivan reagálna a gyerek vagy felismerné a veszélyt. Értessük meg a gyerekekkel, hogy nem lehet olyan helyzet, hogy a szülők engedélye nélkül bárki elvihesse őket, vagy segítséget kérjen tőlük a szülők tudta nélkül.
A legkisebbek a legvédtelenebbek
Az óvodás, bölcsödés korosztály a legnaivabb és legkiszolgáltatottabb, őket sosem szabad felügyelet nélkül hagyni nyilvános helyen. 4-5 éves kor fölött tanítsuk meg az apróságoknak a saját teljes nevüket, a szülők nevét, a lakcímüket és később akár a telefonszámukat is. A nagyon kicsi gyerekeket kár riogatni gyerekrablással, rossz emberek zaklatásával, inkább legyünk mindig velük, mert a legkisebbeknek úgyis a felnőtt szülő, testvér, nagyszülő, nagynéni, nevelő jelenléte ad biztonságérzetet.
Kié a felelősség?
„A gyermekek átadása az intézményekben mindig az óvoda felelőssége. Minden szülő év elején leadja azon felnőttek névsorát, akik elvihetik az óvodából a gyereküket. Ha valaki nem szerepel a listán és mégis el szeretné vinni a gyereket, akkor az óvónőknek kötelessége felhívni a szülőket, és megbizonyosodni róla, hogy az illetővel elengedhetik a kicsit. A hírekben elhangzott, hogy kamerákat szereltek fel a budakeszi óvódák környékére, aminek bár van elrettentő ereje, de valójában a kamerák csak hamis biztonságérzetet adnak. Aki el akar rabolni egy gyereket, könnyen kijátszhatja a kamerát azzal, hogy eltakarja az arcát, ráadásul, ha már a gyerek átadása a rossz embernek megtörtént, akkor már nem sokat jelentenek a felvételek – éppen ezért kell megelőzni a bajt és inkább biztonságos környezetet teremteni az óvodákban, iskolákban.“
– állítja Hajós István.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
Növekvő kiberfenyegetettség – felértékelődik a megelőzés, az észlelés és a gyors reakció
Vállalkozni a válságok alatt? Igen!
Veszélyes divat: Hatalmas károkat okozhat, ha cukorbetegeknek szánt gyógyszerrel fogyunk
Vigyázat! Jön a vadvándorlás, és a jogszabályok is változtak
Légúti betegségeket okozhat az elhanyagolt klíma
Tippek
Közösségi térként és podcast szobaként is működő Telekom üzlet nyílt
December 1-jén új üzletet nyitott a Magyar Telekom az Arena Mallban, amely mind kialakításában, mind pedig funkciójában különleges.
Az üzletbelső ugyanis nem csak organikus, újrahasznosított anyagok felhasználásával készült, hanem az ügyfélélményt is megreformálja, miközben társadalmi szerepet is kapott: egyszerre üzlethelyiség és közösségi tér, ahol ingyenesen foglalható podcast szoba és rendezvényhelyszínként is működő workshop terem is várja az ügyfeleket.
A Telekom a budapesti Arena Mallban lévő üzletében gyökeresen új koncepciót valósított meg. Magyarországon ez az első olyan üzlete, amelyben egy hang- és videófelvétel rögzítésére és streamelésére alkalmas podcast szoba és egy 20 fő befogadására alkalmas workshop terem és rendezvényhelyszín is helyet kapott. Az új helységeket a telekom.hu oldalon keresztül – regisztrációt követően – bárki ingyenesen lefoglalhatja majd december közepétől workshopokra, különböző rendezvényekre, vodcastok vagy podcastok készítésére.
Az üzletbelső elrendezése is egyedi, hiszen hazai Telekom üzletben most először az eddigi ügyintézéshez, kiszolgáláshoz használt pultokat felváltja egy jóval közvetlenebb környezet: kanapé, kávézóasztal és bemutató pult került a térbe, ami egy új, oldottabb ügyfélélményt tesz lehetővé. Az üzletbe betérők kötetlenül beszélhetik meg a felmerülő kérdéseiket a Telekom munkatársaival, illetve kérhetnek szakmai tanácsokat tőlük, annak érdekében, hogy a számukra legmegfelelőbb megoldásokat megtalálják.
A Telekom nagy hangsúlyt helyezett a belső tér kialakításánál a fenntarthatóságra. Az ügyfeleket több élő zöldfal és zöld mennyezet fogadja az üzletbe lépve, amelyek nemcsak esztétikusak, hanem a levegő minőségét is javítják. A padló organikus alapanyagú, a dekorelemeket újrahasznosított anyagokból gyártották, és PVC mentes festékkel színezték, a világításhoz újrahasznosítható LED lámpákat alkalmaztak.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Csehország és Németország után Magyarországon is megnyílhatott egy ilyen úttörő Telekom üzlet. Az új, inspiráló környezetet biztosító üzlethelyiség pontosan tükrözi a vállalat értékeit: a digitális fejlődést, a fenntarthatóságot, továbbá a tehetségek, az oktatás és az innováció melletti elkötelezettségünket. Az új tereket azoknak a vállalkozókedvű ügyfeleknek, vállalkozóknak, diákoknak, oktatóknak, kezdő vagy már alkotó tartalomgyártóknak alakítottuk ki, akiknek talán éppen ez a támogatás hiányzik ahhoz, hogy a nyilvánosság elé vagy a piacra lépjenek vagy éppen fejlődni tudjanak”
– mondta Zöld Gábor, a Magyar Telekom értékesítés és műszaki kiszolgálás igazgatója.
A Telekom üzletei szórólapmentesek, és az ott dolgozók csak akkor nyomtatnak, ha feltétlenül szükséges, vagy, ha az ügyfél azt kifejezetten kéri. Emellett a Telekom üzlethálózatban teljes egészében újrahasznosított papírból készült táskákat adnak az ügyfeleknek, de lehetőség van papírzacskó helyett többször használható, PET palackokból újrahasznosított táskában (térítés ellenében) is hazavinni a megvásárolt termékeket.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Ezek lesznek a legkedveltebb reklámajándékok 2024-ben
A marketing világa egy dinamikus, folyamatosan változó terület, amelyet az innováció és a fogyasztók változó preferenciái alakítanak. A reklámajándékok viszont ebben a szegmensben továbbra is remekül állják a sarat, mivel kézzelfogható kapcsolatot teremtenek a cégek és a célközönség között. Milyen új trendek jelentkeznek 2024-ben a reklámajándékok piacán, és mik lesznek várhatóan a legnépszerűbb termékek?
Milyen trendek határozzák meg a jövő reklámajándék-piacát?
A promóciós termékek hosszú utat tettek meg: amire korábban egyszerű szóróajándékként tekintettünk, mára stratégiai marketingeszközzé vált. A cégek ma már nagyszerű lehetőségként tartják számon ezeket a termékeket, amelyek a márka láthatóságának növelését és az imidzsépítést is szolgálják. Bár egy mutatós bögre még most is kiváló ajándéknak számít, az elektronikus eszközök és a technológiai ajándékok egyre népszerűbbek, és épp annyira nélkülözhetetlenek, mint a mindennapi ruhadarabjaink. Milyen szempontok alapján körvonalazódnak a legújabb trendek a promóciós termékek piacán?
- A fenntarthatóság manapság már nem csupán egy divatos szó, hanem az üzleti és a fogyasztói kultúra egyik vezérelve. Mivel a környezettudatosság egyre nagyobb lendületet vesz, nem meglepő, hogy a természetbarát promóciós termékek a jövő év vezető trendjei közé tartoznak, azaz előtérbe kerülnek a környezetbarát anyagok és gyártási módszerek, amelyek a márka megítélésére is hatással lesznek. Egy szép, logózott természetes bambusz termosz például hosszú ideig hasznára lesz a megajándékozottnak, aki akár nap mint nap beviheti benne a reggeli kávét a munkahelyére, így logónk minden nap a szeme elé kerül.
- Az egészséges életmód iránti növekvő érdeklődés miatt az egészség- és wellness célú ajándékok is egyre népszerűbbek, így például a sportpalackok, a fitneszkiegészítők vagy a masszázstermékek is várhatóan tarolni fognak.
- Ahogy belépünk a 2024-es évbe, lassan elköszönhetünk a kábelektől és a zsinóroktól. A vezeték nélküli technológia a mindennapi életünk szerves részévé vált, és ez a trend a promóciós termékekre is kiterjed. Egy vezeték nélküli fülhallgató például kiváló logózott reklámajándék lehet, hiszen remek hangzást biztosít, és akár zajcsökkentésre is használható.
Különleges ajándékok a cég dolgozóinak
A különleges ajándékok segíthetnek abban, hogy a munkaadók elismerjék és meghálálják a munkavállalók hűségét és elkötelezettségét.
- A minőségi hátizsákok, sport- vagy utazótáskák praktikus figyelmességek, és sokáig kiszolgálják a megajándékozott kollégákat.
- A technikai eszközök, mint például az okosóra segíthetik a dolgozókat egészségük megőrzésében.
- Az ajándékcsomagok például egy illatgyertyával, egy finom teával vagy egy üveg különleges borral remek karácsonyi meglepetés lehet a kollégák kényeztetésére.
Fotó: Reklámajándék.hu
Reklámajándék.hu, ha segítségre van szükséged a választáshoz
Miért a Reklámajándék.hu Kft.-t válaszd, ha promóciós termékeket szeretnél készíttetni céged népszerűsítésére vagy munkavállalóid megajándékozására?
- Mert 1991 óta stabilan fejlődő, magyar családi vállalkozás vagyunk 1000 m2-es bemutatóteremmel és irodával, 2500 m2-es raktárral és 1500 m2-es saját emblémázóüzemmel, így hatalmas árukészletünknek köszönhetően gyors és biztos gyártást és szállítást tudunk biztosítani.
- Mert nálunk dedikált kapcsolattartó nyújt számodra segítséget a megfelelő termék kiválasztásától kezdve az emblémázási lehetőségek megismertetésén át a minőségi termékek pontos leszállításáig, hogy garantáltan elégedett légy a végeredménnyel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
Tizenöt év múlva robban be a nyugdíjasbumm
Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, ami a lakosság durván egyötödét teszi ki. Minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, a helyzet pedig a Ratkó korszakban születettek gyerekeinek nyugállományba vonulásával még rosszabb lesz. A ma aktív dolgozók már nem tehetik meg, hogy a homokba dugják a fejüket: időben el kell gondolkodniuk az öngondoskodással kapcsolatban.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2035 és 41 között robban a nyugdíjasbumm: a hat év alatt egymillióan érik majd el a nyugdíjkorhatárt, ami jócskán megnöveli majd a nyugellátásra jogosultak számát. Az elöregedő társadalom már régóta fennálló demográfiai probléma, hisz a nyugdíjra jogosultakat egy olyan társadalom hivatott eltartani, ami fogyó tendenciát mutat. Ezzel már össze is áll a kép: az állam már most alig bírja fenntartani az egyensúlyt és a helyzet tovább romlik.
„A csökkenő népességszám régóta megoldandó probléma, az előrejelzések szerint pedig 2038-ra 500 ezerrel kevesebb lesz a népesség, mint most. A Ratkó korszakban születettek nemrég mentek vagy épp most mennek nyugdíjba és hamarosan követik őket az ő gyermekeik is. Az utánuk jövő generáció pedig már egy olyan kiélezett helyzettel kell, hogy szembesüljön, ami az állami költségvetés egyik legnagyobb problémája is: egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb, aki képes eltartani őket”
– fejtette ki Ujszászi Zoltán a Trimont Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője.
A nyugdíjak összege nagyjából tudta követni a minimálbért: idén az átlag nyugdíj 208 ezer forint, ám ez az összeg közel sem a többség nyugdíját takarja.
„A nyilvánosan elérhető adatok szerint az 500 ezer körüli, vagy a feletti nyugdíjak nagyon felhúzzák az átlagösszeget. A valóságban sokkal több a 120 ezer körüli nyugdíj, sőt nagy számban vannak, akiknek 60 ezer forint, vagy az alatti összegből kell gazdálkodniuk havonta”
– tette hozzá a szakértő.
34 évet dolgozunk le átlagosan
Ujszászi Zoltán szerint nem árt tisztában lenni azzal, mennyi nyugdíjra is számíthatunk, ugyanis nagyon sokakat ér meglepetés, amikor megállapítják a havi juttatás összegét.
„A számításnál először is azt kell tudni, hogy az 1988 előtti munkaévek bér szempontjából nem számítanak bele a nyugdíjba. Az évek szempontjából ott szokott meglepetés lenni, amikor kiderül, hogy a GYED és a GYES időszaka sem számít bele a ledolgozott évekbe. Ezen kívül fontos még, hogy az éves nettó jövedelmet veszik figyelembe, a ledolgozott napokat pedig „nettósítják”, vagyis a szabadság, táppénz nem számít bele. Azt sem árt szem előtt tartani, hogy van egy egyéni járulékfizetési felső határ, ami évente változott és 2013-ig volt életben, ezért ezt is figyelembe kell venni. Amikor ezt összesítették, a napok számát felszorozzák az aktuális év napi bérplafonjával. Ezt követően úgynevezett jelen értékre hozzák az adott évet, majd összegzik az összes évet, amit elosztanak a ledolgozott napokkal és elosztják 12-vel. Itt jön képbe az úgynevezett korrekciós szorzó, ami minden esetben a ledolgozott évek számától függ. Húsz év alatt a minimum nyugdíj jár, aztán a ledolgozott évek növekedésével emelkedik a százalék, míg eléri a maximális 80 százalékot negyven év esetén. Átlagban 34 évet dolgozunk, ez azt jelenti, hogy a járandóság 72 százalékát kapjuk majd kézhez havonta”
– magyarázta Ujszászi Zoltán.
Minél korábban érdemes elkezdeni az öngondoskodást
A szakértő szerint elkerülhetetlen, hogy minél hamarabb elkezdjünk gondolkodni egy olyan megtakarításban, ami lehetővé teszi, hogy előre gondoskodjunk a nyugdíjas éveinkről.
„Minél előbb kezdjük el az öngondoskodást, annál kevesebbe kerül nekünk havonta. Három megtakarítási formában lehet gondolkodni: az önkéntes nyugdíjpénztárban, a nyugdíj előtakarékossági számlában, illetve a legújabb formában, a nyugdíjbiztosításban. Ez utóbbit igen gyakran szoktuk ajánlani, mert nagyon kedvező hozamokkal, illetve rugalmassággal rendelkezik és húsz százalékos adókedvezmény is jön a megtakarításhoz”
– világított rá a szakértő, aki azt is hozzátette, a Trimont Biztosítási Alkusz Kft. a piac összes biztosítójának és pénzintézeteinek a legjobb ajánlatait gyűjti össze az ügyfelek számára.
Ujszászi Zoltán szerint mintegy hét százalékos hozammal lehet számolni, amihez az adókedvezmény is hozzájön. Ha például negyven évesen havi negyvenezer forintot tennénk félre a nyugdíjas évekre, 25 év után – értékkövetés nélkül – 28 millió forintot vehetnénk ki megtakarításként. Ebből 12 millió forintot fizettünk be mi magunk, 16 millió a hozam és 3 milliót tesz ki az adókedvezmény. Ezt az összeget természetesen életjáradékként is kérhetjük, miközben likvid befektetést is kérhetünk. Ebben az esetben a példánál maradva havi 155 ezer forintot vehetünk ki havonta húsz éven keresztül.
„A fentiek tükrében érdemes ezzel kapcsolatban minél előbb lépni, hiszen a nyugdíjbiztosítási szerződések az aláíráskori nyugdíjkorhatárt veszik figyelembe, ami ma 65 év. Mivel a nyugdíjkorhatár emelése folyamatosan napirendi pont, fel kell készülnünk”
– tette hozzá a szakértő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
A profittermelő FDM 3D nyomtatás
Fenntartható értékteremtés
E-autó-kisokos: melyik töltő mit tud?
Négy szempont alapján eldönthető, hogy fejleszteni érdemesebb vagy kész szoftvert venni
A biztonság még soha nem volt ennyire fontos az MSP-k számára
November 10-én összegyűlik a regionális startup világ Budapest szívében!
Tavasztól a 3-as szintű, nagymértékben automatizált járművezetés is elérhető lesz az új BMW 7-es sorozatban
A globális felmelegedés 1,5°C-ra szorításához a jelenleginél hétszer gyorsabban kell csökkenteni a szén-dioxid-intenzitást
Stresszes munkatársak, környezetszennyezés és akadozó munkafolyamatok
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Építkezésedhez is a raklapos futár lehet a megoldás!
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Minden régióban emelkedik az 5G mobilelőfizetések száma
Az európai válaszadók többsége a stressz és az elhízás miatt aggódik
A Kyndryl technológiai előrejelzései 2024-re
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
Legfontosabb hajtástechnikai innovációk
Mesterséges intelligencia alapú kampánnyal teszi még egyedibbé a Lexus az LBX élményt
Csatlakozott a flottához a Celebrity Cruises negyedik Edge-hajója és bejelentették az ötödiket is
Lezárult az első alkalommal megrendezett MCC Ötlet Inkubátor program
Műszaki-Magazin.hu
Nagy teljesítmény, pontosság és rugalmasság a prémium szegmensben
Új acélesztergálási minőség nagy előtolású nagyoláshoz
Új FAULHABER IEP3 inkrementális enkóder
A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
Az elektromos Volvo FH nyerte el az Év Kamionja 2024 díjat
Waberer’s logisztikai központ épülhet Debrecenben
Hárommilliárd dolláros megállapodást kötött a Schneider Electric és a Compass Datacenters
Nagy alkatrészek nagy kihívásokkal
Kollaboratív robotok a hegesztésben
Friss
- Tippek2 hét
Öngondoskodás mentheti meg a jövő nyugdíjasait
- Tippek1 hét
Ezek lesznek a legkedveltebb reklámajándékok 2024-ben
- Mozgásban1 hét
Ilyen lesz a jövő autóbiztosítása
- Gazdaság2 hét
Tíz év alatt drasztikusan nőtt a munkaerőhiány Magyarországon
- Mozgásban2 hét
Ilyen autóban ülhet mostantól a japán császár
- Ipar1 hét
A Schneider Electric lezárta az EcoAct felvásárlását
- Okoseszközök1 hét
Az 5G-hálózat jelenleg legfejlettebb változatát indítja ügyfelei számára a Yettel
- Zöld1 hét
Újabb győzelem az üvegházhatású gázok ellen