Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A Samsung és a Microsoft tovább bővíti együttműködését

A közös cél pedig nem más, mint az egységes felhasználói élmény növelése

A Samsung bejelentette a Microsofttal kötött hosszú távú, stratégiai együttműködésének megújítását, amellyel tovább javítja az eszközök, alkalmazások és szolgáltatások közötti folytonosságot és kiemelkedő felhasználói élményt biztosít.

A partneri megállapodás részeként az új Galaxy Note10 okostelefonon már elérhetők lesznek a Microsoft egyedi megoldásai. A felhasználók könnyedén és folyamatosan végezhetik a munkájukat a telefonjukról és a számítógépükről egyaránt.

A Galaxy és a Windows platformok legjobb tulajdonságait egyesítő megállapodás a jövőben tovább bővül majd, a két vállalat a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia terén is közös fejlesztésekbe kezd, amelyekkel egyedi, új mobilos élményeket hoznak el az 5G korában. Az együttműködést a későbbiekben új termékekkel, szolgáltatásokkal és integrált megoldásokkal folytatja a Samsung és a Microsoft.

Eszközök közötti zökkenőmentes munkavégzés

A felhasználók a mindennapok és a munkájuk során több különböző eszközzel is dolgoznak, így egyre nagyobb az igény a könnyebb csatlakoztathatóságra. Ennek ellenére az eszközök közötti munkamegosztás gyakran körülményes, egy számítógépes munkamenetet meg kell szakítani, hogy a telefonon meg lehessen nyitni egy applikációt, amellyel át lehet küldeni képeket, videókat vagy fájlokat vissza a számítógépre. E helyett egy olyan környezetre van szükség, ahol a tartalmak automatikusan szinkronizálódnak, így egy adott projekt az egyik eszközön elkezdhető, majd egy másikon megszakítás nélkül folytatható.

Mivel egyre több felhasználó tekint a mobiltelefonjára elsődleges munkaeszközként, a zökkenőmentes kapcsolódás iránti igény továbbra is nő. A CCS Insight elemző cég kutatása szerint az alkalmazottak 42 százaléka több mint napi három órát dolgozik mobil eszközén, míg az Y generáció tagjainál ez az arány még magasabb, 51 százalék. Az együttműködésnek köszönhetően mostantól egységes megoldások segítik a tartalmak eszközök közötti megosztását.

Egy hosszú távú, sikeres kapcsolat folytatása

A Samsung és a Microsoft közötti hosszú távú együttműködés középpontjában mindig a számítástechnika hatékonyságának növelése állt. A Galaxy Note10 csúcstelefontól kezdve a Microsoft legnépszerűbb, okostelefonokra elérhető alkalmazásai teljeskörűen integrálva érhetők el Galaxy eszközökön:

  • Továbbfejlesztett Outlook: A több mint százmillió eszközön telepített népszerű e-mail és naptár alkalmazás, az Outlook segíti a felhasználókat kapcsolattartásban, a szervezésben és a feladataik elvégzésében. Az Outlooknak köszönhetően egyetlen alkalmazásban hozzáférhetők az e-mailek, a naptárak, a névjegyek és a különféle fájlok, így a felhasználók időt takaríthatnak meg. A Galaxy Note10 készüléken az Outlook applikáció integrált és optimalizált verziója érhető el, amely a személyes és a munkahelyi kommunikációt is megkönnyíti. A továbbfejlesztett S Pen segítségével a felhasználók könnyen belepillanthatnak az egyes e-mailekbe, naptáreseményekbe és kontaktokba miközben böngésznek.
  • OneDrive Felhőszolgáltatás: Idén ősztől a Samsung Galéria lehetőséget ad a felhasználóknak az adatok szinkronizálására a OneDrive szolgáltatásával, így a felhasználók bármelyik eszközükről hozzáférhetnek a képeikhez és videóikhoz és a biztonsági mentések miatt sem kell aggódniuk.
  • Zökkenőmentes kapcsolat a számítógép és a telefon között: A felhasználók a Windowshoz a Galaxy Note10 gyors elérés paneljén keresztül kapcsolódhatnak, így egyszerűen és kényelmesen küldhetnek üzeneteket, kezelhetik az értesítéseiket, szinkronizálhatnak fotókat vagy tükrözhetik a telefon kijelzőjét a számítógépükre. A szolgáltatás folytonossága olyan kapcsolatot hoz létre bármely Windows 10 operációs rendszerrel rendelkező számítógéppel, amely segít időt megtakarítani, és megkíméli a felhasználókat, attól, hogy váltogatniuk kelljen a Galaxy Note10 és a számítógépük között.

Hatékonyság az üzleti életben is

A Galaxy Note10-zel a Samsung és a Microsoft közösen vállalja az üzleti vállalkozások még hatékonyabb működésének támogatását. Az együttműködésnek köszönhetően a vállalati felhasználók most még egyszerűbben férhetnek hozzá távolról a munkahelyi IT infrastruktúrájukhoz és valamennyi Office alkalmazáshoz is.

Együttműködésben a jövő

A Samsung szerint a jelentős innovációk egy olyan nyitott, és együttműködésen alapuló környezetben születnek, amelyben elsődleges a minőség, a biztonság és a tapasztalat szerepe. A technológiai korlátok ledöntéséhez, és ahhoz, hogy a felhasználók számára új lehetőségeket nyújtson a vállalat, ez a megközelítés biztosítja az alapot. Ezt a meggyőződését a Samsung hosszú ideje következetesen képviseli az iparág vezetőivel folytatott nyílt együttműködések során. A felhőalapú számítástechnika, a mesterséges intelligencia fejlődése és a hálózati sebesség növekedése gyorsuló tendenciát mutat, így az elkövetkezendő években a Samsung és a Microsoft közötti együttműködés még fontosabbá válik majd

Gazdaság

A nyár rejtett adója a vállalkozásoknál

Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz.

Amikor a kulcsemberek egyszerre tűnnek el, a döntési láncok megszakadnak, a működési bizonytalanság pedig milliókba kerülő csúszásokhoz és kényszerű, helytelen döntésekhez vezet. A szakértő szerint a hagyományos e-mailes kommunikáció mára alkalmatlanná vált a válságos nyári hetek menedzselésére.

Bár a legtöbb vállalat felkészül a nyári szabadságolásokra, a munkafolyamatok a gyakorlatban mégis drasztikusan lelassulnak. Iparági tapasztalatok szerint egy-egy szerződéskötés, beszerzési jóváhagyás vagy ügyfélpanasz kezelése ilyenkor a szokásos idő többszörösét veszi igénybe. Ennek az intézményesített időhúzásnak az ára pedig kötbérekben, elvesztett tenderekben és lemorzsolódó partnerekben mérhető – ez az úgynevezett láthatatlan nyári adó.

A problémát a home office és a hibrid munkavégzés általánossá válása tette kritikussá. Míg a hagyományos irodai jelenlét idején fizikailag is látható volt, ha egy kolléga asztala napokig üres, ma a digitális térben sokszor átláthatatlan, éppen ki dolgozik egyáltalán.

„A vállalatok jelentős része nyáron gyakorlatilag vakrepülésben van. A kollégák sokszor napokig küldözgetik az e-maileket és várják a válaszokat olyan vezetőktől, akikről nem is tudják, hogy épp nyaralnak, a helyettesítési lánc pedig gyakran nincs egyértelműen és mindenki számára hozzáférhetően rögzítve”

– mutat rá a probléma gyökerére Czinger Erik, a céges, belső okoskommunikációs hálózatokat is üzemeltető Munipolis hazai vezetője.

A szakember szerint a legnagyobb pénzügyi kockázatot azok a kulcspozícióban lévő munkatársak jelentik, akiknek a hiányában megáll az élet a cégben, de a távollétük és a helyettesítő személye nincs megfelelően kommunikálva a szervezet felé.

Amikor jelentkezik egy azonnali döntést igénylő probléma, az általános belső levelezőlisták és a chatcsoportok csődöt mondanak. A szabadságon lévők nem olvassák a leveleiket (vagy ha igen, az a kiégéshez vezető egyenes út), a bent lévők pedig nem tudják, kinek van joga dönteni az adott kérdésben.

„Az a vállalat, amelyik 2026-ban még mindig a levelezőprogram terjesztési listájára támaszkodik a kritikus időszakokban, garantáltan pénzt veszít az operációs csúszásokon. A mai elvárás az lenne, hogy a belső kommunikációs hálózaton keresztül egyetlen gombnyomással, push üzenetben vagy SMS-ben lehessen értesíteni a releváns csapatokat arról, hogy az adott héten pontosan kihez kell fordulni a jóváhagyásokért, elkerülve a felesleges köröket és a belső feszültségeket”

– hangsúlyozta Czinger Erik.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet: a nyári működési bizonytalanság miatt a bent maradó, a gazdátlan feladatok súlya alatt összeroppanó „irodai túlélők” frusztrációja őszre akár fluktuációs hullámot is elindíthat, ami tovább növeli a cég veszteségeit. A megoldás nem a szabadságok korlátozása, hanem a stabil és kontrollált belső kommunikáció – amire épp akkor van a legnagyobb igény, amikor a cég fele épp szabadságát tölti.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Megtorpantak a Temu-rendelések: a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.

A július 1-jétől életbe lépett új uniós szabályozás megszüntette a korábbi kedvezményeket a kis értékű, Európai Unión kívülről érkező csomagok esetében. Ennek következtében számos Temu-vásárló magasabb végösszeggel találkozott a fizetés során, ami visszafogta a rendelési kedvet. A FOXPOST saját hálózatán keresztül is egyértelműen érzékelhető a Temu-csomagok számának csökkenése.

„A saját hálózatunkban egyértelműen látszik a visszaesés. Természetesen csak azt látjuk, hogy a FOXPOST-on keresztül mennyi Temu-csomag érkezik, de ezek száma az elmúlt időszakban jelentősen csökkent”

– mondta Radeczky Zoltán, a FOXPOST ügyvezetője.

A szakember szerint ugyanakkor korai lenne tartós trendről beszélni. A nemzetközi tapasztalatok alapján az ilyen visszaesések jellemzően átmenetiek: az amerikai és nyugat-európai piacokon néhány hónap után a forgalom nagyrészt helyreállt, miután az online piacterek alkalmazkodtak az új szabályozási környezethez.

A Temu esetében is várható hasonló alkalmazkodás. A vállalat már dolgozik európai raktárkapacitásainak bővítésén, ami lehetővé teheti, hogy a jövőben egyre több terméket uniós készletekből szállítson ki. Ez mérsékelheti az új vám- és importszabályok hatását, így a jelenlegi visszaesés idővel részben visszapattanhat.

Radeczky Zoltán szerint a mostani időszak ugyanakkor lehetőséget is jelenthet a hazai e-kereskedők számára.

„Ez átmenetileg javítja a hazai e-kereskedők esélyeit. Időt nyerhetnek arra, hogy javítsák szolgáltatásaikat és felkészüljenek arra a versenyre, amely várhatóan ismét kiéleződik, amikor a nemzetközi piacterek alkalmazkodnak az új környezethez”

– fogalmazott a FOXPOST ügyvezetője.

A következő hónapok dönthetik el, hogy a most tapasztalható visszaesés csupán átmeneti korrekció marad, vagy tartósabban is átalakítja a határon túli online vásárlási szokásokat. A jelek alapján azonban inkább egy rövid távú alkalmazkodási időszakról van szó, amelyet később ismét élénkülő verseny követhet.

A néhány héttel ezelőtt még éppen a Temus küldemények okoztak rendkívüli terhelést. A FOXPOST a korábbi Packeta csomagautomata-hálózat integrációjának legösszetettebb szakaszát éppen akkor hajtotta végre, amikor a július 1-jén életbe lépő uniós vámszabályok miatt sok vásárló előrehozta kínai rendeléseit. A Temu-rendelések megugrása a nyári időszakban a karácsonyi csúcsszezonhoz hasonló forgalmat generált, szolgáltatási nehézségeket okozva. A FOXPOST számos intézkedést bevezetett a működés stabilizálása érdekében, melyeknek köszönhetően a működési problémák  mérséklődtek, és a szolgáltatás teljesítménye folyamatosan javul.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

80 ezer kriptós tűnt el a magyar piacról

Látványosan átalakult a magyar kriptopiac az elmúlt egy évben: a PwC 2026 júniusában elvégzett felmérése szerint az aktív felhasználók száma mintegy 80 ezer fővel csökkent, ezzel az aktív felhasználói kör 38%-kal szűkült. A változások hátterében leginkább hazai sajátosságok állnak, köztük a szigorodó szabályozási környezet és a Revolut hazai kriptoszolgáltatásainak megszűnése. A megmaradó felhasználói kör tapasztaltabb és tőkeerősebb, de továbbra is óvatosan mozog.

A nemzetközi visszaesés itthon erősebben csapódott le

A kriptoeszközök globálisan gyengébb teljesítményt mutattak az elmúlt időszakban, és ez Magyarországon is érezhető volt. A piaci kapitalizáció visszaesése, a szűkülő likviditás és a magas kamatkörnyezet egyaránt mérsékelte a kockázatvállalási kedvet. Itthon mindezt tovább erősítették a szabályozási környezet változásai és ennek következtében egyes szolgáltatók kivonulása. A PwC 2026 júniusában, immár második alkalommal elvégzett kriptopiaci felmérése azt vizsgálta, hogyan érintették ezek a fejlemények a magyar felhasználókat. A tavalyi kutatás szerint Magyarországon mindössze 210 ezer ember rendelkezett aktívan valamilyen kriptovalutával, ami a 4,4 millió fős, digitálisan affinis felnőtt lakosság szűk szeletét adta. Az elmúlt év hatására ez a kör hozzávetőlegesen 80 ezer fővel szűkült, ami a 2025-ös bázishoz viszonyítva 38%-os lemorzsolódást jelent. A visszaesés nem egyenletesen érintette a piacot: elsősorban azok tűntek el, akik számára a kriptózás egy könnyen elérhető platformhoz kötődött.

A legnépszerűbb platform kivonulásával eltűntek a kisbefektetők

A Revolut hazai kriptoszolgáltatásainak megszűnése különösen erősen hatott a felhasználói aktivitásra, mivel 2025-ben a hazai kriptósok 74%-a ezen a felületen keresztül kereskedett. A korábban Revoluton kereskedők 56%-a teljesen felhagyott a kriptózással, és mindössze 26%-uk helyezte át kriptobefektetéseit más platformra. A magyar piacon sok felhasználó számára nem maga az eszközosztály, hanem az egyszerű, ismert belépési pont jelentette a fő vonzerőt. A platformváltásból elsősorban a Binance, a Crypto.com, a Kraken, a Coinbase Exchange és a Bitpanda profitált.

„A Revolut esete megmutatta, hogy a hazai kriptohasználat meghatározó része továbbra sem klasszikus befektetői döntésként, hanem egy könnyen elérhető digitális szolgáltatás részeként működött. Amikor ez a megszokott belépési pont eltűnt, sok felhasználó számára maga a kriptózás is háttérbe szorult. Ez erős jelzés a szolgáltatóknak: a hazai piacon a hozzáférés egyszerűsége és a felhasználói bizalom legalább annyira meghatározó, mint az árfolyamok alakulása”

– mondta Móczó Árpád, a PwC Magyarország szakértője, a kutatás vezetője.

A tapasztalt befektetők megtartották pozíciójukat

Az elmúlt évben nemcsak az aktív kriptósok száma csökkent, hanem a csoport összetétele is átrendeződött. A kisebb összegekkel kísérletező, alkalmi szereplők közül sokan eltűntek, miközben nagyobb súlyt kaptak a hosszabb ideje jelen lévő felhasználók. A válaszadók átlagosan már négy éve tartanak kriptoeszközöket, szemben az előző évi 2,7 évvel; azok aránya pedig, akik több mint öt éve tartanak kriptót, 21 százalékponttal emelkedett. Eközben 18%-kal csökkent azoké, akik az elmúlt egy évben vásároltak először. A piac bővülése így megtorpant, és ma inkább a tapasztaltabb befektetők határozzák meg a hazai kriptós közeget.

„A lemorzsolódás után egy kisebb, de pénzügyileg tudatosabb felhasználói kör maradt aktív. Ők jellemzően nem rövid távú kísérletként tekintenek a kriptoeszközökre, hanem egy kockázatos, de jól ismert befektetési formaként. Ez megváltoztatja a piac karakterét: kevesebb az alkalmi belépő, miközben nagyobb szerep jut azoknak, akik hosszabb távon is hajlandók kezelni a volatilitást, illetve a felmerülő piaci sokkokat”

– fogalmazott Timár Szabolcs, a PwC szakértője.

Koncentráltabb portfóliók, visszafogott aktivitás

A kriptoeszközökben tartott összegek eloszlása is átrendeződött: az 50 ezer forint alatti portfólióval rendelkezők aránya 23 százalékponttal csökkent, de a 100–500 ezer forintos kitettségek súlya 13 százalékponttal, az 5 millió forint felettieké pedig 10 százalékponttal nőtt. A piac így nemcsak kisebb, hanem koncentráltabb is lett: az alkalmi, kis összeggel jelen lévő felhasználók visszaszorulásával nagyobb szerepet kaptak a tőkeerősebb, tapasztaltabb befektetők.

A szélesebb lakossági belépést továbbra is a korlátozott érdeklődés fékezi: a válaszadók 44%-a ezt jelölte meg fő visszatartó tényezőként. Emellett az alacsony tájékozottság 25%, a biztonsági aggályok 20%, a szükséges tőke hiánya 19%, a magas befektetési kockázat pedig 18% számára akadály. Az aktív befektetők többsége sem növeli kitettségét: 74%-uk havonta egyszer sem kereskedik kriptoeszközökkel, 46% nem változtatna kriptobefektetései mértékén, és 28% is legfeljebb kismértékű növelést tervez. A szabályozás stabilizálódását ugyanakkor sokan kedvezően ítélik meg: 45% mérsékelt, 23% pedig erőteljes fejlődést vár. A piac újraindulása így nem elsősorban az árfolyamokon, hanem a hozzáférés, a szabályozás és a bizalom együttes alakulásán múlhat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss