Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

A mesterséges intelligencia már a pénzügyeinket is támogatja

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a fantasztikus filmek izgalmas látványeleme, hanem egyre inkább a mindennapjaink részét képezi, hiszen az orvostudománytól kezdve a pénzügyekig számos területen jelen van.

Az ilyen irányú fejlesztések azonban még meghatározóbbak lesznek a jövőben, amelyet az is mutat, hogy világszerte egyre több forrást szánnak az MI támogatású megoldásokra a befektetők. A trend a hazai startupok körében is felfelé ívelő pályán mozog, melyet számos ígéretes, világszinten is élenjáró eredmény igazol: a Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő csapatok többek között a mesterséges intelligencia segítségével újítják meg a kriptokereskedést, a könyvelést és a videójátékok világát. A K&H innovatív megoldásai pedig a pénzügyi folyamatokat és platformokat helyezik új alapokra – hangzott el a Startup Szerda eseményen.

A mesterséges intelligencia (MI) jelentőségét mi sem igazolja jobban, minthogy világszinten folyamatosan nő az MI területen a kutatás-fejlesztésre szánt befektetések összege. A Stanford Egyetem 2021-es, mesterséges intelligencia indexe alapján 2020-ban 9,3 százalékkal több fejlesztésre szánt forrás állt rendelkezésre, mint egy évvel korábban. A járvány következtében pedig még inkább felértékelődik ez a technológia az orvosi kutatások, gyógyszerfejlesztések, illetve az oktatás területén is. A trend felerősödése az üzleti életben is tetten érhető köszönhetően annak, hogy segítségével óriási mennyiségű adat feldolgozására nyílik lehetőség, ami a gyorsan változó ügyféligények kiszolgálását teszi lehetővé. Emellett képes arra, hogy az automatizálható folyamatokat elvégezze, így a munkavállalók egyrészt tehermentesíthetőek, másrészt több idejük marad a kreatív, magasabb hozzáadott értékkel bíró tevékenységekre.

„Az MI alapú megoldások egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a startupok életében is. Ez egy rendkívül innovatív, ám speciális szaktudást igénylő terület, amelyet nehéz elsajátítani, ezért viszonylag kevesen értenek hozzá. A szaktudás bővítésével ugyanakkor szektortól függetlenül, akár egy-egy termék vagy szolgáltatás részeként, kiegészítéseként is alkalmazható, így nagy lehetőségeket rejt. A Start it @K&H inkubátorprogramban többek között ezeknek az előremutató innovációknak a megvalósításához, finomhangolásához, ismertségük növeléséhez szeretnénk hozzásegíteni a startupokat annak érdekében, hogy egyre többen alkalmazzák sikerrel a technológiát, és még több úttörő, hazai megoldás könnyíthesse meg az életünket”

– mondta el Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a Start it @K&H szakmai partnerségével megvalósuló Startup Szerda eseményen, amely a starupokat érintő leginkább aktuálisabb témákat dolgozza fel. A legutóbbi alkalmon a mesterséges intelligencia térnyeréséről volt szó, ahol a Start it @K&H inkubátorban fejlődő csapatok is bemutatták saját MI projektjeiket.

„A technológiai fejlődés a pénzügyi területen is áttörést hozott, hiszen a járvány következtében előtérbe kerültek a digitális megoldások, úgymint a készpénzforgalom automatizálása vagy a robotok alkalmazása. Ez utóbbi azért is jelentős, mert a K&H-nál évente több mint 450 féle ügyletet végzünk robotokkal, melyek 2020-ban több mint 20 millió tranzakciót végeztek el a bankcsoport számára. Segítségükkel többek között a vállalati ügyfelek adóigazolásai is elkészíthetők, díjkedvezmények beállítása kezelhető, de a szerződések adminisztrációjában is segít, ami gyors és kényelmes ügyfélkiszolgálást tesz lehetővé. A jövőben pedig még inkább felerősödhet a mesterséges intelligencia jelenléte, amivel tovább egyszerűsíthetjük a pénzügyi és az ügyintézési folyamatokat”

– tette hozzá Németh Balázs.

Áttörő MI megoldások a Start it @K&H csapataitól

 Kriptotőzsdézés mesterséges intelligenciával

A Start it @K&H egyik csapata, a Graines de Boss francia startup versenyen is díjazott B-cube.ai egy mesterséges intelligencia alapú szoftverrel újítja meg a kriptovaluta kereskedést. A teljesen automatizált kriptovaluta-kereskedő platformon a tőzsdézést mesterséges intelligencia optimalizálja. A botok folyamatosan monitorozzák a piacot, és képesek arra, hogy valós időben hajtsák végre a tranzakciókat. Az alkalmazott mesterséges intelligenciának köszönhetően a szoftver előnye, hogy a hagyományos algoritmusokkal szemben folyamatosan fejlődik, és képes a tanulásra.

A könyvelők jobbkeze: iBookr

A Start it @K&H csapata által létrehozott iBookr a kkv-k és a könyvelők munkáját egyaránt megkönnyítheti. Rendszerük által teljesen automatizálhatóvá válik a kis- és középvállalkozások pénzügyeinek kezelése, a könyvelők számára pedig komplex megoldást nyújt, amivel egy szakember munkakapacitása akár a hatszorosára is nőhet. A mesterséges intelligencia többek között a digitalizált adatok értelmezésében, a számlák kategorizálásában és lekönyvelésében segít.

Fridai – a nappalidba költözik, és élménnyé teszi a videójátékot

Az egész gamer világot felforgathatja a Start it @K&H csapatának mesterséges intelligencia alapú fejlesztése, a Fridai hangalapú virtuális játékasszisztens. A startup újdonsága kifejezetten az online játékok támogatásához készült, hogy használatával a játékosok figyelmét ne zökkenthessék ki a menet közben felmerülő kérdések, mert az asszisztens folyamatosan válaszol ezekre, segít, ha a játékos nem emlékszik valamire, vagy elakadt, továbbá felvázolja a további lehetséges lépéseket is.

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss