Connect with us
Hirdetés

Egyéb kategória

A Wonder Woman alkotója készített képregényt a Telenornak

telenor

Az ország leghosszabb szurkolói sáljának elkészítése után egy egyedi képregénnyel mutatja be a szurkolás erejét a Telenor.

Tondora Judit, a Wonder Woman illusztrátora saját tapasztalatait is alapul véve készítette el a társasházban zajló történetet, amelyben az olvasó könnyen a szomszédaira – vagy akár saját magára – ismerhet. Az online is megtekinthető alkotás nyomatott formában limitált példányszámban elérhető a Telenor ügyfelei számára.

Az „Összeköt a szurkolás” című képregény egy sokak számára ismerős társasházi szituációt mutat be, ahol két szomszéd – egy fiatal férfi és egy idős nő – között folyamatosan nő a feszültség olyan mindennapos bosszúságok miatt, mint a hajnali húsklopfolás vagy az éjféli gitározás. Azonban amikor végre találkoznak az ajtó túloldalán, a kapcsolatuk nem várt fordulatot vesz.

A humoros történetet Tondora Judit rajzolta meg, aki többek között olyan világhírű tartalmakat illusztrált, mint a Wonder Woman, a Star Trek vagy a Captain America, az egyik legismertebb alkotása pedig a New York Times Bestseller Beastie Boys Bookban jelent meg.  A képregények mellett könyvek, játékok, magazinok és animációk megvalósításában is részt vesz. A legérdekesebb történetének a 2019-ben megjelent The Illustrated Wild Boy-t tartja John DuCane-től.

Minden történetet más-más stílusú és technikájú illusztrációval láttunk el, eleve ez illett hozzá. Ezt nagyon élveztem, mivel nem szeretek csak egy irányba mozogni művészi szempontból” 

– mondta el.

Legújabb munkája a Telenor nyári kampányának története alapján készült, amely az idei nyár sporteseményeinek apropóján a közös szurkolás ellentéteket feloldó, közösséget egyesítő erejére épít – többek között egy közösségi rekordkísérlettel, amelynek keretében elkészült az ország leghosszabb szurkolói sálja. A képregény helyszíne egy tipikus magyar társasház, alapkonfliktusát pedig a lakók eltérő életstílusa adja.

Én is gangos házban élek, ami pont ugyanolyan zajos, mint a történetben. A férfi karakternél inspirációként a Telenor reklámjában szereplő színész szolgált, az idős hölgy pedig egy ötvözet a jellegzetes, mindenki által ismert „nénis” jegyekből.  A történet legnagyobb kihívása az volt, hogy 3 oldalba kellett tömöríteni egy sztorit, amelynek kezdete jóval régebbre nyúlik vissza. Épp ezért kifejezetten fontos volt, hogy hatékonyan használjuk fel az első oldalt a feszültségek bemutatására

– tette hozzá Tondora Judit.

A limitált kiadású humoros képregényt július végétől azok vehetik át a Telenor üzleteiben, akik új szerződést kötnek a szolgáltató Hiper tarifáira. Az „Összeköt a szurkolás” online verziójának 3 része itt érhető el:

https://www.instagram.com/p/CRybZANLoXp/

https://www.instagram.com/p/CR1AN-ULAQt/

https://www.instagram.com/p/CR3QWtzoGsM/

Egyéb kategória

Megerősített kibervédelem a kritikus infrastruktúráknak

Új NIS2-kompatibilis szolgáltatást kínál a Siemens.

Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása.

A megoldás választ ad a vállalati információtechnológia (IT) és az operatív technológia (OT) összeolvadására, a növekvő számú biztonsági riasztások kezelésére akkor, amikor gyakran hiányzik a megfelelő szaktudással rendelkező, éjjel-nappal elérhető személyzet.

A szolgáltatás folyamatos, 0–24 órás monitorozással nyújt védelmet, miközben elemzi az esetleges incidenseket, és konkrét intézkedéseket javasol a kockázatok csökkentésére és a problémák megoldására. Ennek köszönhetően akár 90 százalékkal gyorsabban tudnak a vállalatok reagálni a kibertámadásokkal szemben.

Az IT- és OT-rendszerekből összegyűjtött biztonsági adatokat a központi, Siemens Security Operations Center (SOC) kezeli. Itt zajlik az események elemzése, elkülönítik a téves riasztásokat, kezelik a kritikus incidenseket, miközben az új fenyegetésekre proaktívan reagálva folyamatosan frissítik az észlelési szabályokat.

Ezzel a kiszámítható és skálázható, NIS2-kompatibilis szolgáltatási modellel a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői az alaptevékenységükre tudnak koncentrálni. Egy hasonló, saját operatív biztonsági központ kiépítéséhez képest akár 80 százalékkal alacsonyabb beruházási költséggel biztosíthatják védelmüket, melynek üzemeltetési költségei akár a felére is csökkenhetnek.

Az új MDR szolgáltatás első referenciaügyfele a németországi Hertener Stadtwerke közüzemi szolgáltató, mely üzemi rendszereinek védelmére alkalmazza e technológiát.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egyéb kategória

Európa legtehetségesebb diákjai versenyeznek a Google x Bitget hackathonján

Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.

10 órás hackathon célja, hogy támogassa és ösztönözze a fiatal tehetségeket az innovatív technológiai eszközök alkalmazására a jövő technológiai szektorának építésében. A fő téma:
„Gyorsított innováció a technológia, az üzlet és a kreativitás szinergiáján keresztül.”

Az „AI Accelerate Hack” egy intenzív, együttműködésen alapuló verseny, ahol fejlesztők és designerek dolgoznak együtt, hogy technológiai megoldásokat hozzanak létre valódi üzleti kihívásokra. Az esemény mintegy 200 résztvevőt vonz majd különböző háttérrel és szakterületről.

„Blockchain4Youth programjaink folyamatosan bővülnek világszerte. Az ilyen hackathonok kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy ígéretes hallgatókkal találkozzunk, mentorként megosszuk tapasztalatainkat, és közösségünket a tudásmegosztáson keresztül erősítsük”

– mondta Vugar Usi Zade, a Bitget COO-ja.

„A Bitgettel való együttműködés az ‘AI Accelerate Hack’ kapcsán tökéletesen illeszkedik küldetésünkhöz, hogy a következő generáció fejlesztőit támogassuk”

– tette hozzá Daniel Sparemblek, a GDG KU Leuven elnöke és alapítója.

„Ez az esemény egyedülálló platform, ahol az akadémiai elmélet találkozik a valós üzleti kihívásokkal, és a diákokat arra ösztönzi, hogy az AI, a blokklánc és a kreativitás metszéspontján innováljanak.”

A hackathon elsősorban mesterszakos mérnökinformatikus hallgatók számára készült, különös hangsúllyal a mesterséges intelligencia területére, de nyitott más tudományterületekről érkező hallgatók, friss diplomások (legfeljebb két év tapasztalattal) és technológiai szakértők számára is.

Az esemény programja egy rövid nyitóceremóniával indul, ahol a Bitget bemutatja a Blockchain4Youth kezdeményezést és a nemrég bevezetett Graduate Programot. Ez a program a legtehetségesebb egyetemi hallgatókat toborozza, és közvetlenül a Web3 valós munkafolyamataiba vonja be őket. A résztvevők a világ egyik leggyorsabban növekvő tőzsdéjénél dolgozhatnak, több mint 50 országból érkező kollégákkal együttműködve, világos karrierutat, mentorálást és versenyképes juttatásokat kapva.

A nap további részében zajlik a 10 órás kódolási verseny, majd este a csapatok bemutatják projektjeiket, ahol a legjobbakat díjazzák.

Ez az esemény a Bitget és a GDG második közös hackathonja, az elsőt 2025 májusában, a Constructor Egyetemen tartották nagy sikerrel. A kezdeményezés a Bitget Blockchain4Youth programjának része, amely globálisan támogatja az oktatást és a blokklánc-tudás terjesztését. Legutóbb a Bitget Web3 Diversity Career Sessiont tartott a Hong Kong University of Science and Technology (HKUST) egyetemen a 0xU hallgatói közösséggel közösen, míg augusztusban a harmadik Crypto Experience Month esemény 12 országban, több mint 15 000 résztvevővel zajlott.

A soron következő esemény a WAIB Summit AI x Web3 Hackathon lesz november 14–16. között, szintén a KU Leuvenen, ahol hallgatók, fejlesztők, vállalkozók és kutatók dolgoznak majd együtt forradalmi AI és Web3 megoldásokon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egyéb kategória

Folytatódik a Hankook nagy abroncsosztása! Idén tizennegyedik alkalommal támogatják a közhasznú szervezetek munkáját

A közjót szolgáló szervezetek munkájának támogatására a Hankook immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját.

A Hankook a program keretében prémium minőségű gumiabroncsainak biztosításával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a pályázók a korábbinál hatékonyabban és nagyobb biztonságban láthassák el nélkülözhetetlen feladataikat.

„A Hankooknál hiszünk abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csupán lehetőség, sokkal inkább a közösség iránti elkötelezettségünk alapvető kifejezése. Nap mint nap látjuk, hogy a közhasznú szervezetek milyen elképesztő és áldozatos munkát végeznek, legyen szó életmentésről, beteg gyermekek szállításáról, katasztrófavédelemről vagy a környezetünk megóvásáról. A mi hozzájárulásunk ehhez nagyon konkrét és gyakorlati segítség: a biztonságos közlekedés alapfeltételét jelentő, kiváló minőségű gumiabroncsok biztosítása. Egy megbízható abroncsgarnitúra nem csupán alkatrész, hanem egyben garancia arra, hogy a segítség időben és biztonságban célba ér. Büszkék vagyunk erre a több mint egy évtizedes hagyományra, és izgatottan várjuk az idei pályázatokat, hogy idén is hozzájárulhassunk a legnemesebb célok megvalósításához”

– mondta el Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.

A program sikerét jól mutatja, hogy a tavalyi év során a Hankook közel 140 nonprofit szervezet számára biztosított több mint 1600 darab új gumiabroncsot. A kedvezményezettek között olyan országos lefedettséggel rendelkező intézmények is megtalálhatók, mint az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt vagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amelyek munkáját a vállalat már évek óta segíti. A támogatottak listáján mindemellett számos civil szervezet, önkéntes tűzoltóság és polgárőrség is szerepel.

A 2025-ös pályázatra elsősorban olyan, legalább öt éve bejegyzett közhasznú szervezetek, alapítványok, közalapítványok és egyesületek jelentkezését várják, amelyek tevékenységükkel a szociális ellátás, egészségügyi ellátás, polgári védelem és katasztrófa-elhárítás, környezet- és állatvédelem területén dolgoznak.

A pályázatokat augusztus 14-től augusztus 27-ig a www.hankookadomany.hu weboldalon lehet benyújtani, ahol tájékozódni lehet a program részleteiről és a pályázati feltételekről.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss