Egészség

Mennyit képes befogadni maximálisan az emberi agy?

„Az emberek azt akarták, hogy gyermekeik tudjanak olvasni és számolni – ez éppen elég. […] Annyi számtani tudás, hogy fel tudjon mérni egy darab földet és egy köböl fát, és el tudja végezni a gazdasági számvetést – annyi tollforgató képesség, hogy árut tudjon rendelni és levelet írni a rokonoknak – annyi betűismeret, hogy elolvashassa a napilapokat, a gazdasági szaklapokat meg a kalendáriumot – annyi zene, amennyi vallási és hazafias célokra szükséges: éppen elég volt egy fiúnak, hogy elősegítse az életben, és ne vezesse tévutakra”

– írta John Steinbeck 1952-es regényében (Édentől keletre), visszaemlékezve rá, hogy az 1900-as évek elején mit gondoltak Amerikában erről a lifelong learning nevű hülyeségről. A könyvben Steinbeck a 120 évvel ezelőtti állapotokról írt; akkortájt 3-4 tanév alatt elsajátítható volt az életben maradáshoz szükséges tudásanyag. A farmereknek ennél többre nem volt szükségük, de a ma megoldásra váró tudományos problémák megoldásához több ezer fizikus több évtizednyi töprengése sem volt elég és amiben mind egyetértenek, az agy nincs kihasználva.

Az elmúlt száz évben elképesztő tudás- és információmennyiséget halmoztunk föl. Sosem látott tempóban bukkantak fel új ismeretek, új szakmák, új tudományterületek és új találmányok. Mára az egész világ az állandósult FOMO-ban (fear of missing out) él. Aggódunk, hogy a megszerzett tudásunk nemcsak a világ megértéséhez, de még a tisztességes élethez sem lesz elég; és aggódunk, hogy a fejlődés a megszerzett tudásunk gyors elavulásához vezet.

Megválaszol(hat)atlan kérdések

Az eddigiekből logikusan következik a kérdés: vajon elértük-e már a kognitív teljesítőképességünk határait? És ha igen, vajon átléphetjük-e ezt a határt?

Nehéz ügy; az ember évezredek óta gondolkozik a lét titkain, test és lélek kapcsolatán, illetve a saját gondolkodása korlátain. Bár a civilizációnk több ezer éves fejlődéstörténete ékes példája annak, hogy mi mindenre képes az emberi elme (rád nézek, Nemzetközi Űrállomás), azt is egyre jobban tudjuk, hogy mi mindent nem tudunk. Nem tudjuk, hogy van-e élet a halál után, hogy miből áll a sötét anyag, vagy hogy milyen a kvantumvilág valódi természete.

Lehet, hogy ezek a rejtélyek örökre megoldatlanok maradnak. Lehet, hogy az evolúció nem arra készítette föl az agyunkat, hogy ezekre választ tudjon adni. Valamin gondolkodni és valamit megválaszolni nagyon nem ugyanaz. Ahogy a filozófus Jerry Fodor i írta 1983-as könyvében (The Modularity of Mind): bizonyára léteznek olyan gondolatok, amiket emberi ésszel képtelenek vagyunk kigondolni.

Fodor kollégája, Colin McGinn is foglalkozott az emberi elme és a megismerés korlátaival. McGinn szerint minden elmére jellemző, hogy bizonyos problémákra kognitív lezárással (cognitive closure) reagál. A papagájok nem értik a Brown-mozgást, és a macskának sem egyértelmű, hogy az a hülye Schrödinger miért akarta dobozba zárni. Ki tudja, talán mi, emberek is azért értünk olyan keveset a világból, mert ennyire futja az agykapacitásunkból. (V.ö.: ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy megértsük a működését, akkor olyan buták lennénk, hogy mégsem értenénk.)

Ha rövid az agyad, toldd meg egy eszközzel

Ami a határfeszegetés kérdését illeti, arra két, egymásnak ellentmondó válasz is adható. Az egyik, hogy ezt a határt már réges-régen átléptük, és ez – figyelembe véve, hogy mekkora információmennyiséget halmozott fel az emberiség – nem is alaptalan feltételezés. A másik válasz az, hogy a határ nem is létezik, ugyanis amióta a tudás átadhatóvá vált, az új ismereteket már nem egy embernek kell feldolgoznia.

Az együttműködés fontosabb, mint az egyéni teljesítmények fokozása; jobb ma száz okos ember, mint holnap egy ihletett zseni. Az emberi agy önmagában képtelen lenne megismerni a saját fejlődéstörténetét, de több tízezer agykutató több évtizedes munkájának köszönhetően pontos ismereteink vannak az agy evolúciójáról. A kozmosz titkait sem csak egy tudós fürkészi, hanem több ezer, akik az együttműködésük során fokozatosan tágíthatják ki a világról alkotott képünket. A kvantumvilág megismerhetőségének helyzete is hasonló. Bár a jelenségcsoport emberi ésszel alig-alig fölfogható, a kvantummechanika több elméleti állítását kísérletekkel igazolták, és vannak ígéretes, a kvantumelmélet gyakorlati felhasználást kutató tanulmányok is.

Az, hogy idáig eljuthattunk, részben az eszközhasználat érdeme, ami segített benne, hogy a tudás megőrizhetővé, sokszorosíthatóvá és átadhatóvá váljon. Az agy korlátos kapacitását az elmúlt évezredekben számtalanszor bővítettük ilyen-olyan eszközökkel. Ahogy a brit filozófus, Andy Clark fogalmaz: az agy teljesítménye a jegyzettömbök, a térképek, az irattartók és a számítógépek képernyői révén túlléphet a bőrünk és a koponyánk határain.

Az ismeretszerzésünk részben percepciós szinten zajlik: az öt érzékszervünk által begyűjtött információk alapján áll össze a világról alkotott képünk. Az érzékszerveink által közvetített benyomások megbízhatatlanságáról Descartes értekezett egy sort az Elmélkedésekben – ugyan honnan tudhatnánk, hogy amit mi fizikai valóságnak hiszünk, valójában nem álom-e? –, de a tudomány eszközeivel a percepciós szint is meghaladható. A homo sapiens az eszközeivel nemcsak a valóságról alkotott ismereteit, hanem a kognitív képességeit is bővítheti. És hiába, hogy nem érzékeljük az UV-sugárzást, az ultrahangot, a röntgensugarat és a gravitációs hullámokat, a megfelelő technológiákkal ezek is észlelhetővé válnak.

Processzor legyél, ne merevlemez

Van egy másik, a valóság megismerésére szolgáló eszközünk, ami a földi halandók számára feldolgozhatatlanul komplex rendszereket is reprezentálhat: a matematika. A klímaváltozás összes tényezőjének és változójának ismerete például meghaladná a képességeinket, de a komplex matematikai modellek elvégezhetik a tehermentesítést.

A matematika azért fontos segédtudomány, mert nem egyszerűen a valóság leírását célozza, hanem logikai gondolkodásra is késztet – és ezt jóval fontosabb elsajátítani, mint adatokat memorizálni.

Amikor Albert Einstein 1918-ban Bostonba látogatott, a Hotel Copley Plazában adtak neki egy példányt Edison kérdőívéből, hogy lássák, tud-e válaszolni rájuk. Miután Einstein felolvasta a „milyen sebességgel terjed a hang?” kérdést, a fizikus így válaszolt:

„Nem tudom. Nem terhelem az agyamat olyan tényekkel, amiknek könnyen utánanézhetek bármelyik szakkönyvben.”

Einstein megengedhette magának ezt a kis könnyelműséget; tudós volt, és jóformán az egész életét (szak)könyvek között töltötte. Bár felismerte a szakkönyvek fontosságát, Edisonnal ellentétben az oktatás fontosságát sem söpörte félre.

„Nem sokat számít, ha valaki bemagolja a tényeket. Ezért nem érdemes főiskolára menni; ezt a könyvekből is megtanulhatja. Egy bölcsészettudományi képzésnek nem az az értelme, hogy sok új ismeretet szerezhetünk, hanem hogy arra trenírozzuk az agyunkat, hogy olyan dolgokat tudjunk kigondolni, amiket a szakkönyvekből nem tanulhatunk meg.”

Okosabb vagy, mint egy amerikai farmer?

Einstein ezzel az állításával megjósolta, hogy milyen gondolkodással lehet majd boldogulni a XXI. században: az információhoz való korlátlan hozzáférés biztosításával, és az információk kezeléséhez szükséges gondolkodás elsajátításával.

Az előbbi mostanra megvalósult. A mobilhálózatok fejlesztéséből és a technológia miniatürizálásából kifolyólag ma egy, a zsebünkben hordott okostelefonnal több információhoz férhetünk hozzá, mint maga Einstein. De az információ nem tanít meg gondolkodni. A gondolkodás elsajátítására épp az információk helyes értelmezése miatt van szükség. Az emberek azonban rászoktak, hogy a saját agyuk helyett a Google-t használják, és nem a gondolkozás mellett, hanem helyette. És nem jut eszükbe, hogy összekeverik a hozzáférés kényelmét a valódi tudással.

Száz éve az élethez szükséges ismereteket rövid idő alatt össze lehetett szedni, az így megszerzett tudás elég is volt az életben maradáshoz. Az amerikai farmerek a gazdálkodáson kívül tudtak lovat patkolni, házat építtetni, követ bányászni, dohányt szárítani, sütni, kutat ásni, fegyvert használni és whiskyt főzni. Neked melyik menne ezek közül? Ugyan már; értem én, hogy utánanézhetsz a Google-ben, de ettől még nem leszel a téma szakértője.

Ha láttál már mérhetetlen önbizalommal kommentelő trollokat az interneten, alighanem ismered azt a jelenséget, amit a pszichológia a magyarázó mélység illúziójának (illusion of explanatory depth) nevez. A fogalom Leonid Rozenblit és Frank Keil, a Yale Egyetem kutatóinak nevéhez fűződik.

2002-es tanulmányukban (The Misunderstood Limits of Folk Science: An Illusion of Explanatory Depth) Rozenblit és Klein kifejtették, hogy bár szeretjük azt hinni, hogy átlátunk olyan komplex rendszereket, mint a nemzetközi politikai döntéshozatal – és ennek a szakértelmünknek szeretünk hangot is adni –, valójában az olyan egyszerű használati tárgyak működési mechanizmusát sem látjuk át, mint a beltéri vízöblítéses vécé, a cipzár vagy a varrógép. Hiába látjuk és használjuk őket mindennap, nem gondolkodunk el rajta, hogy hogyan működnek.

„– Sam Hamilton látta, hogy a fejlődés merre vezet. Azt mondta, univerzális tudósok maholnap már elképzelhetetlenek. Az ismeretek mennyisége túlságosan nagy ahhoz, hogy egyetlen elme befogadhassa. Előre látta az időt, amikor egy ember már csak egy kis töredéket tudhat belőle, de azt legalább jól.

[…]

– Lehet, hogy a tudomány lett óriási – mondta Lee –, de az is lehet, hogy az ember vált törpévé. Talán, miközben letérdel az atomokhoz, az ember lelke is atomnyivá törpül. A specialista talán gyáva csupán, aki nem mer kitekinteni szűk kalitkájából. És gondolják csak meg, mit mulaszt el minden specialista… korlátain túl az egész világot!”

– írta Steinbeck (ugyanabban a könyvben, csak pár száz oldallal később).

A száz évvel ezelőtt élt amerikai farmerek valószínűleg kevesebbszer találkoztak magyarázó mélység illúziójával, mint ma egy átlagos internetező. A farmerek tudták, hogy mi mire és hova való. Tudták, hogy hány láb mélyre kell ásni a kerti budi emésztőgödrét; hogy mit kell csinálni a nyikorgó pajtaajtóval; vagy hogy hány fát kell kivágni egy rönkkunyhó építéséhez. Ez a valóságészlelés percepciós szintje: nincs benne se kvantummechanika, se Gödel-tétel, se Erdős-sejtés, de tudni lehet, hogy melyik szög mivel lett beverve a falba.

A agy felfogásának korlátai

Az agy több ezer milliárd szinapszisban képes információkat tárolni. Bár a befogadóképessége nem végtelen, elég nagy ahhoz, hogy a tanulási folyamatban ne a tárolókapacitás legyen a szűk keresztmetszet. Hogy milyen információkat őrzünk meg emlékként az agyunkban, azt több tényező is befolyásolja:

Korlátozott figyelem. Egyszerre csak néhány dologra tudunk odafigyelni, márpedig a figyelem elengedhetetlen az új emlékek létrehozásához. A tárolásukhoz alvásra is szükség van, márpedig az információk felvételét maga az alvás is korlátozza.
Nem mindegy, milyen sorrendben tanulunk. Ökölszabály: minél korábban tanulunk meg valamit, annál erősebbek lesznek az erről szerzett benyomásaink. Ha például rettegünk a kígyóktól, nehéz lesz felülkerekedni a félelmünkön. Bár ez pszichoterápiával csillapítható, a félelem később jó eséllyel visszatér.
Nem mindegy, mit mikor tanulunk meg. Korábbi kutatások szerint egyes információkat csak bizonyos életkorban tudjuk befogadni: a beszédhangokat például az első életévünkben sajátítjuk el. (Ezért van, hogy amikor később új nyelvet tanulunk, nehézséget okozhat egyes hangzók kiejtése. A japánok például az r és az l hangokat keverik össze nyelvtanulás közben.)

Nemcsak tanulni, felejteni is fontos

Annak, hogy látszólag nem érjük el a szellemi befogadóképességünk határát, talán az az oka, hogy a tanulási sebességünk nem érheti el a mnemonikus kapacitásunk határát – túl lassan tudjuk befogadni az információkat ahhoz, hogy beteljen az agyunk. Mintha lenne egy tíz terabájtos merevlemezünk, amit modemes kapcsolattal, 3 kilobájtos másodpercenkénti sebességgel töltenénk fel – nagyjából egy évtized kéne hozzá, hogy elérjük a tárkapacitás határát.

Ez a számítás csak akkor állja meg a helyét, ha folyamatosan szívjuk magunkba az információt. De az agy nemcsak tanul, hanem pihen, illetve felejt is. A lassú tanulás és a feledés kombinációja garantálja, hogy mindig maradjon hely az új információknak – már ha ez az analógia egyáltalán megállja a helyét.

Az információelméleti összehasonlítás kézenfekvő, de nem biztos, hogy alkalmazható az agyműködésre. Egy számítógép nem úgy emlékszik, mint az ember: a merevlemezen tárolt adat vagy létezik, vagy nem. Az agyunkban tárolt emlékek és információk máshogy működnek: elhalványulnak, felfrissülnek, vagy meghatározott külső behatások hatására újra felvillannak.

Van olyan elképzelés, amely szerint az emlékeink megfakulásának folyamata – amikor az új emlékek megnehezítik a régebbiek felidézését – a megtanult új információk típusától is függhet. A különböző típusú emlékek könnyebben megkülönböztethetők és megjegyezhetők, mint a hasonlók. A gyerekkorunkban kóstolt paradicsom ízét nem fogjuk összekeverni a másodfokú egyenlet megoldóképletével, de a hasonló jellegű információk felidézése jóval nehezebb. A francia és spanyol nyelv igeragozási szabályait könnyebb összekeverni, mint a kémiai és művészettörténeti emlékeinket; és ugyancsak más az egymást kiegészítő, például matematikai és fizikai ismereteink felidézésének folyamata is.

Az agyunk ezenfelül megkülönböztetni a rövid és hosszú távú memóriát is. A pszichológus George Miller 1956-os tanulmánya (The Magical Number Seven, Plus or Minus Two: Some Limits on Our Capacity for Processing Information) szerint a rövid távú memória legfeljebb 5-9 egységnyi információt képes tárolni. A hosszú távú memóriának nagyobbak a tartalékai, de csak homályos ismereteink vannak arra vonatkozóan, hogy mekkora lehet az agy tárkapacitása, és hogy hol lehetnek a korlátai.

Forrás. Qubit

Related Topics:agy agykapacitás felejtés learning lifelong tanulás tárolás

Up Next

Új alkalmazás segíti a magyarokat a fogyókúrában

Don't Miss

Gyógyító erejű mesterséges intelligncia

Egészség

Félünk elsősegélyt nyújtani, pedig ez nem egy orvosi vizsga

Kampányt indított a Magyar Suzuki és a Magyar Vöröskereszt az elsősegélynyújtási hajlandóság növelése érdekében.

Tudjuk, hogy erkölcsi és állampolgári kötelességünk, mégis van még hova fejlődnünk abban, miként kellene elsősegélyt nyújtanunk. A legtöbben attól tartanak, hogy a segítségnyújtással még nagyobb bajt okoznak, pedig a szakértők szerint nem kell orvosi végzettség ahhoz, hogy lélekjelenléttel akár életet mentsünk.

Bár a jogosítvány megszerzéséhez szükség van az elsősegélynyújtás alapvető ismereteinek megszerzésére, mégis, elenyésző azoknak a száma, akik kívülállóként magabiztosan lépnek fel egy közúti baleset alkalmával – ez derült ki a Magyar Suzuki megbízásából, az Ipsos által elvégzett reprezentatív kutatásból[1]. Persze nehéz azzal az érzéssel megküzdeni, hogy tudjuk, rajtunk múlhat egy emberélet. A megkérdezettek döntő többsége, több mint 80 százaléka úgy gondolja, erkölcsi és állampolgári kötelesség segítséget nyújtani. Ugyanakkor hiába ismeri a lakosság kétharmada az elsősegélynyújtás alapjait, mégis bizonytalan, mit kellene tenni; csupán a megkérdezettek egyötöde válaszolta azt, hogy baleset esetén tudná, mi a helyes eljárás a segítségnyújtásra. Azok körében, akik az elmúlt 1-2 évben frissítették elsősegélynyújtó ismereteiket, a felkészültség érzése és a tettrekészség aránya szignifikánsan magasabb az átlagnál.

A bizonytalan sofőröket leginkább a félelem gátolja. Attól tartanak, hogy rosszul csinálnak valamit (46%), illetve a hozzáértés hiányával magyarázták hezitálásukat (21%). Minden ötödik autóst a látvány sokkolja, azért nem segít(ene). Vajon miért gondoljuk azt, hogy az elsősegélynyújtáshoz orvosi végzettség kell? A segélyhívó (112) tárcsázása, a helyszín biztosítása és a sérült nyugtatása is jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy valakinek stabilizáljuk az állapotát. A segítségnek nincs alsó határa – minden apró cselekedet lehet értékes.

Valósághű helyzetek bontják le a pszichés gátakat

A félelem leküzdése és a magabiztosság megszerzése az elsősegélynyújtás alapjainak felfrissítésével megszerezhető. Erre lenne is nyitottság az autósok részéről, ha ezek a képzések könnyen elérhetőek lennének és időben sem tartanának sokáig (összesen 61 százalék). A legtöbb válaszadónak, aki részt vett ilyen képzésen, a munkahelyén volt erre lehetősége.

„Számunkra az elsősegélynyújtás nem csak hasznos ismeretanyag, hanem küldetés”

– fogalmazott Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtás szakmai vezetője. A szervezet 144 évvel ezelőtti megalapítása óta kiemelt feladataként tekint az elsősegélynyújtás oktatására és népszerűsítésére. –

„Felkészült oktatóink országszerte várják a jelentkezőket, de számtalan közösségi programon is találkozhatnak velünk a téma iránt érdeklődők. Akár oktatásról, akár ismeretterjesztő foglalkozásról legyen szó, a legfontosabb az élmény és a tapasztalatszerzés. Ezért ilyenkor mindig lehetőséget biztosítunk az elsősegélynyújtó fogások gyakorlására, gyakran a sérültek szerepét eljátszó képzett imitátorok bevonásával. Programjaink résztvevői így sokkal többet tanulhatnak meg, mint csak az élettani folyamatok felismerését és lehetőség szerinti kontrollálását. A valósághű szituációk során gyakorolhatják az ún. pszichés vezetés, azaz a kommunikáció útján történő állapotfelmérés technikáit is. Emellett megtapasztalhatják saját magukon a néha ijesztő látvány vagy a környezeti tényezők, például egy aggódó hozzátartozó jelenlétének lelki hatásait. Tanuljanak elsősegélynyújtást, hiszen a tudás bátorságot ad, a bátorság pedig életet menthet!”

A Magyar Suzuki a kampányhoz kapcsolódóan interaktív videóban szeretné megmutatni, mit tehetünk egy ilyen helyzetben:

#MagyarSuzuki I #Együttazutakon I Dönts. Segíts. Adj esélyt. Jó döntéssel életet menthetsz.

Egészséges szemléletű személyiséghez vezethet a segítségnyújtás

Fontos azonban látni, hogy egy baleset nemcsak az érintettre, hanem a segítőre is hatással van. A megkérdezettek felét – aki volt már ilyen helyzetben – megerősítette a tudat, hogy fontos segíteni. A balesetet látottak közül minden harmadik autóst megviselte, de örült, hogy tevékeny szerepet vállalt; volt, aki bizonytalan volt, hogy jól csinálta-e, amit tett (4 százalék) és voltak olyanok is, akik rossz élményként élték meg és azóta is félnek az ilyen helyzetektől (5 százalék).

„A közlekedési balesetek külső szemtanúi és segítségnyújtói közül tíz-húsz százalékos arányban számolnak be szorongásról, visszatérő, negatív emlékekről, akár hetekkel, hónapokkal az eseményt követően. Összességében szakértői segítséggel megfelelően feldolgozható stresszről beszélünk. Ezzel együtt a sikeres segítségnyújtás élménye, legyen bármilyen kismértékű is a beavatkozás, kifejezetten pozitív hatású. A nyilvánvaló társadalmi hasznosság mellett megerősíti a segítséget adó emberben a környezet feletti kontroll érzését, és a beszámolók szerint hosszú távon teljesebb, egészségesebb szemléletű személyiséghez vezet, ami a szociális környezet számára is gyakran észrevehető”

– mondta Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus.

A Magyar Suzuki negyedik éve foglalkozik kiemelten a közlekedés olyan szegmensével, amelyben szükség van az edukációra és az érzékenyítésre. Az „Együtt az utakon” közlekedésbiztonsági kampányban minden évben olyan témára hívják fel a figyelmet, amelyben össztársadalmi változásra van szükség.

„Azért választottuk az idei kampánytémának az elsősegélynyújtást, mert a kutatásunk is igazolta, hogy a magyar autósok ugyan tudják, milyen kötelezettségeik vannak, mégis sokszor a bizonytalanság érzése miatt nem cselekednek. Partnereinkkel szeretnénk csökkenteni az elsősegélynyújtást kísérő félelmet, hiszen mások segítése nemcsak egy elvárt norma, hanem akár egy felemelő élmény, amely a hétköznapi embert is hőssé teszi”

– fogalmazott Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki vállalati kommunikációs vezetője.

Mit tegyen, ha elsősegélynyújtásra lenne szükség?

Biztosítsa a helyszínt.
Tárcsázza a segélyhívót! (112)
Foglalkozzon a sérülttel a helyzettől függően.
Rendszeresen ellenőrizze az elsősegélydoboz és tartalmának szavatosságát!
Ha úgy érzi, frissítse a tudását, vegyen részt képzésen. Mindez nemcsak közúton, hanem az élet bármely területén hasznos tudást adhat.
További információkat a Magyar Suzuki Együtt az utakon – Az elsősegély életet menthet aloldalán és a Magyar Vöröskereszt oldalán talál.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

A cukorbetegek 90 százaléka közös terhet cipel: az elhízás a 2-es típusú diabétesz legjelentősebb rizikófaktora

Hazánkban mintegy 1,2 millió cukorbeteg él, és még megbecsülni is nehéz, milyen gyakoriságú a 2-es típusú diabéteszt megelőző klinikai állapotok, mint például az inzulinrezisztencia, előfordulása.

Sokan azonban még mindig nincsenek tisztában a népbetegség pusztító következményeivel: miközben drasztikusan megnő a szív- és érrendszeri szövődmények kockázata, évente nagyjából félmillióan halnak meg diabétesz kapcsán kialakuló vesebetegségben a világon, és az akár vaksághoz vezető látáskárosodás is megjelenhet a betegség előrehaladtával. Míg az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun eredetű, a 2-es típusú diabétesz kialakulásának legjelentősebb rizikófaktora a krónikus elhízás és túlsúly – utóbbiak hatékony kezelése nem csupán a megelőzésben, hanem később, a terápia során is kulcsfontosságú. Ez merőben új megközelítést igényel a kezelő szakemberek részéről, miközben a kérdés továbbra is adott: hogyan fogyhatunk tartósan és egészségesen?

A 2-es típusú cukorbetegség egyre jelentősebb egészségügyi kihívást jelent világszerte: miközben a diagnosztizált esetek száma megközelíti a nagyságrendileg 540 milliót globálisan, a becslések szerint a diabéteszben szenvedők közel felét még nem is diagnosztizálták – hívták fel a figyelmet a meghívott egészségügyi szakemberek a Lilly Hungária Kft. által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A problémát azonban nem lehet elszigetelten kezelni, hiszen valójában spirálszerű egészségromlásról beszélhetünk. Az egyes tünetek és szövődmények szoros összefüggést mutatnak egymással, és visszavezethetők napjaink mentálisan és fizikálisan is túlhajszolt, túlzott energiabevitellel kísért életmódjára.

„A számok alapján nem túlzás azt állítani, hogy szinte minden magyar családban jelen van valamilyen formában a cukorbetegség, amely az érintettek és környezetük mindennapjait drasztikusan befolyásolja, a betegek várható élettartamát pedig jelentősen csökkenti. Fontos hangsúlyozni, hogy a diabétesz krónikus betegség, melynek kezelése élethosszig tart, ugyanakkor a gyakran hosszadalmas terápiabeállítás- vagy váltás helyett egyre inkább a korai, erőteljes vércukorkontroll kerül előtérbe a modern protokollokban. A hosszútávon célértéken tartott vércukorkontroll jótékony hatással bír a későbbi szövődmények megjelenésére, így a diabétesszel élő betegek körében vezető haláloknak számító szív-érrendszeri események kockázatát is közel 20%-kal csökkentheti. Habár az elérhető adatok szerint Magyarországon a 2- típusú diabéteszes betegek nagy része nem éri el a kitűzött kezelési célértékeket, a célértéket elérő betegek arányában azért javuló tendencia figyelhető meg, ami optimizmusra ad okot”

– mondta el az eseményen Prof. Dr. Lengyel Csaba belgyógyász-diabetológus-kardiológus, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára.

A kilók fogságában: a testsúlykontrollnak is a terápiás eszközök között a helye

Abban, hogy minél korábban, a valódi kiváltó tényezők kezelésével mérsékelhessük a 2-es típusú diabétesz terjedését hazánkban, kulcsszerep jut az elsődleges rizikótényezőként elismert túlsúly és elhízás (obezitás) modern szemléletű terápiájának – hangsúlyozták a beszélgetésen résztvevő szakemberek. Ez nem kis feladat, tekintettel arra, hogy jelenleg a magyar lakosság mintegy harmada elhízással él, miközben az előrejelzések szerint 2035-re a világ népességének körében minden 4. embert érinti majd az obezitás. Elengedhetetlen tehát, hogy az elhízást valóban krónikus betegségként kezeljük, amely folyamatos követést és személyre szabott gondozást igényel, csakúgy, mint a cukorbetegség vagy a magasvérnyomás kezelése. És éppen ekkor merül fel a kérdés: mégis hogyan érdemes belefogni a hatékony testsúlycsökkentésbe?

„Az elhízás- és cukorbetegséggel élő páciensek gyakran tapasztalják, hogy a kezelési javaslatok a testsúlycsökkentésre helyezik a hangsúlyt az anyagcsere-értékek javítása érdekében, de mit is jelent ez konkrétan a gyakorlatban? A Magyar Diabetes Társaság szakmai irányelve szerint a súlytöbblettel rendelkező, 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek számára elsődleges terápiás cél az 5-15%-os súlycsökkenés elérése és hosszú távú fenntartása. Fontos tehát, hogy az orvosok integrált és személyre szabott szemlélettel közelítsenek az anyagcsere-betegségekhez és így nyújtsanak hatékony támogatást a hosszú távú testsúlykontroll eléréseben”

– hangsúlyozta Dr. Békássy Szabolcs háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-vezetője.

Együttműködés és elfogadás – a probléma közös, és a megoldás is

A partnerségre épülő orvos-beteg kapcsolat és együttműködés tehát elengedhetetlen feltétele az obezitás és a vele szorosan összefüggő 2-es típusú diabétesz hatékony kezelésének. Mindkét betegség ellátásának alappillére az életmód-terápia, vagyis a fizikailag aktív mindennapok és a személyre szabott étrend. Elhízás esetében a gyógyszeres kezelés vagy a műtéti beavatkozás lehetőségét is érdemes lehet megfontolni, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a krónikus betegségek gyógyszeres terápiája csak hosszabb távon vezethet tartós javuláshoz. Ez pedig akkor lehetséges, ha a páciens nem hagyja abba idő előtt a gyógyszeres kezelést, és betartja az orvosi utasításokat. Az elhízás hátterében komplex folyamatok állnak, melyek miatt a szervezetünk ellenállhat a testsúlyvesztésnek, kevesebb kalóriát égethet el, amikor fogyni próbálunk vagy éppen fokozódhat az éhségérzetünk. Sok esetben tehát „az egyél kevesebbet” vagy a „mozogj többet” típusú tanácsok nem segítenek, sőt, a mentális teher és az ítélkezés kifejezetten hátráltathatja a betegeket az egészséges testsúly elérésében.

Ennek jegyében a kerekasztal-beszélgetést rendhagyó helyszínen, a MoM Sportközpontban rendezték, hogy felhívják a figyelmet: az elhízás társadalmi problémáját csak empátiával lehet sikeresen kezelni. A közvélemény szemében a túlsúly gyakran egyfajta morális gyengeség, amely az érintettek életének minden területére rányomja a bélyegét, legyen szó a családi és baráti kapcsolatokról, a munkahelyükről, az orvosi rendelőről vagy éppen az edzőteremről. Ez utóbbi sokszor válik a megbélyegzés színterévé: miközben az elhízással élőket gyakran azzal vádolják, hogy nem tesznek eleget magukért, még akkor is bírálják őket, amikor épp a túlsúly leadásán dolgoznak. Ez a fajta megbélyegzés nemcsak igazságtalan, hanem káros is. A beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, ideje lenne lebontani a pszichológiai és társadalmi falakat, és stigmatizálás helyett támogatni azokat, akik úgy döntöttek, megteszik az első lépéseket egy egészségesebb élet felé.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Hüvelyfertőzés – mit érdemes tudni róla?

A női intim egészség gyakran kerül veszélybe apró hétköznapi tényezők miatt.

Égő érzés, viszketés, szokatlan hüvelyváladék: ezek mind jelezhetik, hogy valami felborult az egyensúlyban.

Nem minden eset súlyos, de sokszor a háttérben hüvelyfertőzés áll, amelyet érdemes időben felismerni és kezelni.

Hogyan jön létre a hüvelyfertőzés?

A hüvelyt természetes védelem óvja: a jótékony tejsavbaktériumok savas közeget tartanak fenn, amely nem kedvez a kórokozóknak.

Ha azonban a hüvelyflóra egyensúlya megsérül – például antibiotikum-kúra, hormonális változás, stressz vagy nem megfelelő higiénia miatt – a kórokozók elszaporodhatnak és kialakul a hüvelyfertőzés.

Bakteriális hüvelyfertőzés – amikor megváltozik a pH

A bakteriális hüvelyfertőzés tipikus esete, amikor a Lactobacillusok száma lecsökken, helyüket más baktériumok veszik át.

A hüvely pH-ja lúgosabbá válik és megjelennek a tünetek: híg, szürkés vagy sárgás váladék, erőteljes halszag, amely szexuális együttlét után fokozódhat.

A panaszokhoz enyhe viszketés, égő érzés, vagy alhasi diszkomfort is társulhat, de nem ritka, hogy teljesen tünetmentes marad.

Gombás fertőzés – a Candida túlsúlya

A hüvelyflóra részeként a Candida albicans normálisan is jelen lehet, de ha túlszaporodik, kellemetlen tünetekhez vezet.

Kiváltó tényező lehet az antibiotikum-kúra, a hormonális változások (pl. terhesség, fogamzásgátló használat), a legyengült immunrendszer, a szoros ruházat, vagy a cukorban gazdag étrend.

Ilyenkor erős viszketés, égő érzés, vörösség, duzzanat és jellegzetes, túrós állagú váladék jelentkezhet.

A szexuális aktus és a vizelés is fájdalmassá válhat.

Hogyan különíthető el a két fertőzés?

A tünetek sokszor átfedődnek, ezért csak orvosi vizsgálat mondhat biztosat. Hüvelykenet, mikroszkópos vizsgálat vagy tenyésztés adja meg a pontos diagnózist. Ez különösen fontos, mert a kezelési mód teljesen más: gombás fertőzésre gombaellenes szerek szükségesek, míg bakteriális fertőzés esetében antibiotikum jön szóba.

Kezelési lehetőségek és orvosi tanács

A megfelelő terápia mindig az orvosi diagnózison alapul.

Előfordulhat, hogy elegendő a vény nélkül kapható készítmény, de gyakran szükség van vényköteles gyógyszerekre is.

A kezelés nemcsak a tünetek enyhítését célozza, hanem a hüvelyflóra regenerálását is, például probiotikus kiegészítők segítségével.

Trichomoniasis esetén a partner kezelése is elengedhetetlen.

Hogyan előzhetjük meg a kiújulást?

Az életmód és a higiénia sokat számít.

Érdemes kerülni a túlzott hüvelyöblítést és az illatosított tisztálkodószereket, pamut fehérneműt viselni és odafigyelni a gyógyszerszedés utáni regenerációra.

A kiegyensúlyozott étrend, a stressz csökkentése és a rendszeres nőgyógyászati kontroll mind hozzájárulnak a hosszú távú egészséghez.

A tudatos szexuális élet, óvszer használata, valamint szükség esetén a partner kezelése is kulcsfontosságú lehet a kiújuló fertőzések elkerülésében, megelőzésében.

A női intim egészség érzékeny terület, amely odafigyelést igényel. A bakteriális hüvelyfertőzés és a gombás eredetű problémák időben felismerve jól kezelhetők, a megelőző lépések betartásával pedig jelentősen csökkenthető a visszatérő panaszok esélye.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!