Gazdaság
Átlagon felül keresnek a mérnöknők, mégis nagyon kevesen vannak
Országos pályaorientációs programot indított a Huawei, hogy vonzóvá tegyék a mérnöki hivatást a pályaválasztás előtt álló lányok számára.
Miközben felerészben nők a digitális eszközök felhasználói, fejlesztésükben szinte alig vesznek részt, a mérnöki-informatikai területen dolgozók és a műszaki felsőoktatásban tanulók mindössze 17-19 százalékát teszik ki – hangzott el Huawei Technologies Hungary Women in Technology programsorozatának keretében tartott pályaorientációs napon. Holott a műszaki-informatikai szakmákban anyagi szempontból is megbecsülik a női munkaerőt, és a hölgyek új szemléletmódot, készségeket hoznak a jelentős munkaerőhiánnyal küzdő iparágba. Ha csak azt elérnénk, hogy ugyanannyi nő legyen ezekben a szakmákban, mint férfi, kétszeresére lehetne növelni a mérnöki és informatikai területeken dolgozók számát. Azért is érdemes a mérnöki hivatást választani, mert a 21. század angolja a programozás és a kódolás lesz, aki ezt nem tudja, hátrányba kerül a munkaerőpiacon.
Az Eurostat 2020-as évi adatai szerint az Európai Unióban infókommunikációs (IKT) szakértőként foglalkoztatott személyek túlnyomó többsége férfi volt, és csak kevesebb mint egyötöde, 18,5 százaléka volt nő. „Magyarországon az EU országok között ez a hányad az egyik legkisebb, mindössze 12,3 százalék, így a nők számának növelése a technológiai területeken kiemelt érdekké vált” – hangsúlyozta Gecse Mariann a Huawei Technologies Hungary és Nyugat-Balkán kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója. Hozzátette, egyik fontos céljuk az, hogy a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat lebontsák, és vonzóvá tegyék a fiatal lányok számára ezt a társadalom és a gazdaság minden területén egyre fontosabbá váló szakmát.
A vállalat ennek érdekében országos programsorozatot tart 16-19 éves fiatal lányoknak. A „Women in Technology” programsorozat keretében az érdeklődők idén először négy helyszínen, Győrben, Kecskeméten, Budapesten és Oroszlányban hat alkalomból álló ingyenes műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és látogatást tesznek a Huawei magyarországi központjában, gyárában. A programok betekintést nyújtanak a gyakorlati mérnöki munkába, és az infokommunikációs cégek életébe. A 70 résztvevő diák egy-egy tudományos projekt keretében többek között megismerheti a folyamattervezést és -irányítást, a kihívást jelentő műszaki feladatokat, és a csapatban gondolkodást, amelyek révén közelebb kerülhetnek napjaink digitalizált mérnöki szerepeinek megértéséhez. Az edukációs program kialakítása a Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagára épült, amelynek lényege, hogy megtanítsa a digitális és analóg eszközök kreatív használatát, valamint lehetővé tegye a munka világában is releváns, 21. századi készségek elsajátítását például egy marsjáró megtervezésével és munkába állításával.
Nem egydimenziós, hanem sokszínű és kreatív szakma
„Nincs semmilyen kézzelfogható oka annak, miért dolgozik sokkal több férfi a mérnöki, infokommunikációs szakterületen, mint nő”
– mondta a pályaorientációs napon tartott előadásában Major Gábor. A Maker’s Red Box ügyvezető igazgatója hozzátette:
„azt ugyanakkor tudjuk, hogy a technológiának és a mérnöki tudásnak sokkal nagyobb szerepe lesz a jövőben, mert a mérnöki tudomány szorosan összefonódik a digitalizációval, ami mindent átalakít a világban.”
Szerinte ha csak azt elérjük, hogy ugyanannyi nő legyen a szakmában mint férfi, akkor már kétszeresére nőne a mérnökök száma, ami az európai szintű mérnök-munkaerőhiányra is megoldást jelentene. De még fontosabb, hogy a nők új szemléletmódot, finomságot, készségeket tudnak hozni az iparágba, amivel más minőségű dolgok születhetnek. Egyrészt szeretnék bemutatni, hogy a mérnöki pálya nagyon sokszínű, nem egy egydimenziós hivatás, a programjukban pedig olyan együttműködési készségeket, úgynevezett soft-skilleket is fejlesztenek, amelyek egyre fontosabbak lesznek a jövő munkaerőpiacán. Az oktatás nehezen követi le a valóságot, a technológiai változás sebességével az egyetemek nem tudnak lépést tartani, mert egy nap alatt több információ keletkezik, mint amennyit egy élet alatt meg lehet tanulni.
„Minden a munkahelyen, a gyakorlatban dől el, azt lehet csak megtanulni, hogyan lehet alkalmazkodni az új helyzetekhez. Ezért is nagyon fontos, hogy vannak olyan vállalatok, mint a Huawei, amelyek már az egészen fiatal, pályaválasztás előtt álló lányok számára is betekintést adnak egy technológiai vállalat gyakorlati működésébe, és hangsúlyt helyeznek a soft-skillek fejlesztésére is ”
– hangsúlyozta Major Gábor.
A digitális eszközök felét nők használják, a fejlesztésükben alig vesznek részt
„A mérnöki-informatikusi szakmában megnőtt a kreativitás iránti igény. Komoly hiányszakmákról van szó, a hiányzó szakembereket pedig nem lehet csak férfiakkal pótolni”
– hangsúlyozta Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány vezetője, a Women in Technology Hungary Egyesület elnöke a rendezvényen tartott kerekasztal-beszélgetésben. Szerinte egyre több iskolai program, szakkör van, ami behúzza a lányokat is, de a megoldás az lenne, ha az iskolai tantervben is megjelenne ezeknek az oktatása.
„A 21. század angolja a programozás és a kódolás lesz, aki ezt nem tudja, hátrányba kerül a munkaerőpiacon, nem fog tudni elhelyezkedni”
– mondta a szakember.
Flakstad Emőke felhívta a figyelmet arra, hogy a műszaki egyetemen tanulók csupán 17-19 százaléka női hallgató, miközben a digitális eszközök felhasználóinak fele nő.
„Márpedig, ha ez így van, akkor ott van a helyük azon a színpadon, ahol eldől, milyen fejlesztések történnek, milyen alkalmazásokat, eszközöket használunk majd a munkahelyünkön, vagy a hétköznapi életünkben”
– emelte ki.
Egy szakma, ahol megbecsülik a nőket
„Kevés olyan szakma van, ahol a nők is ugyanúgy tudnak érvényesülni, és a tudástól függ a teljesítmény és az ehhez kapcsolódó juttatás”
– mondta a kerekasztal-beszélgetésben Szente Alíz, a díjnyertes Gyerekkel applikáció fejlesztője, vezetője. Szerinte már a kezdő fizetések is versenyképesek az ágazatban, akár a hazai, akár a nemzetközi piacot nézzük, ez egy olyan szakma, amiből jól meg lehet élni.
„A mindennapok része lett a technológia a smart konnektoroktól a mobilappokig, és számos termék, szolgáltatás, alkalmazás kifejezetten nőknek készül, ezért is szükség van a női perspektívára és látásmódra a szakmában. Szerencsére ma már sok olyan program van iskolai keretek között, ami célzottabb, életszerűbb példákkal mutatja meg a gyerekeknek azt, hogy a mérnöki nem egy rideg, kemény szakma, a robotika és programozás szakkörökön már nem csak fiúk vannak”
– mondta a szakember. Szerinte a legszebb ebben a hivatásban, hogy folyamatosan változik, van benne egy olyan dinamika, ami most semmilyen ágazatra nem jellemző. A világ fejlődését a mérnökök viszik előre, szinte minden mérnöki tudomány szorosan összefonódik a digitalizációval. Ennek részesévé lenni, részt venni a jövő formálásában, nagyon izgalmas.
„Egy mérnöki főiskolán vagy egyetemen végzett férfi vagy nő elképesztően értékes, a tudása nagyon sok pénzt ér. Emiatt is megéri mérnökként végezni, egy fél életbiztosítás”
– hangsúlyozta Mádi-Nátor Anett, a Women4Cyber Foundation elnöke, kiberbiztonsági szakértő. Szerinte a világot egyre inkább az adatvezérelt döntések határozzák meg. Minden kornak vannak megbecsült, elismert, prominens szakmái. Negyven-ötven évvel ezelőtt egy tanár, újságíró sokkal megbecsültebb volt, ma pedig a természettudományos szakmák értékelődtek fel.
„Kezdetben csak a fiúkat toltuk efelé, a matek, fizika és általában a természettudományok irányába. De a társadalom fele nőkből áll, és szükség van erre a munkaerőre, engedni kell a nőket, hogy ezekbe a szakmákba menjenek”
– hangsúlyozta Mádi-Nátor Anett, hozzátéve, hogy vele korábban, a pályája kezdetén gyakran fordult elő, hogy egy tárgyalóteremben egyedüliként volt nő.
A több mint hetven, 16-19 éves lány részvételével megrendezett pályaorientációs napon bemutatták a diákoknak, hogy milyen hatással lesz a világra a technológiai fejlődés, mely szakmák alakulnak át és hogyan veszi át egyes szakmákban az ember szerepét az automatizáció. Hogyan tör be olyan területekre a technológia, mint például a vendéglátás, amelyek korábban kifejezetten emberi munkaerőt igényeltek. Hogyan digitalizálódnak teljes iparágak, a bankszektortól az autóiparon át a közlekedésig vagy az egészségiparig. Hogyan változtatják meg a világunkat a legújabb technológiák, az 5G és a mesterséges intelligencia, miként működik együtt ember és gép? Cserháti Vencel, a Huawei kiberbiztonsági és adatvédelmi vezetője a lányok leendő mérnöki munkájuk során majd szükséges kiberbiztonsági ismeretekre, jógyakorlatokra és a magánéletükben leselkedő veszélyekre mutatott rá a diákoknak. Leszögezte, a jövőben növekszik a kiberfenyegetettség és az újonnan fejlesztett IT rendszereknél, alkalmazásoknál a kibervédelemre is hangsúlyt kell fektetni. A nőkre leselkedő elsődleges veszélyforrásként az online ismerkedést jelölte meg, hangsúlyozva, hogy az online térben soha nem lehetünk biztosak abban, hogy kivel beszélgetünk. Kiemelte, hogy rendkívül fontos az erős jelszavak, vagy jelszókezelő és a kétfaktoros hitelesítés használata, és a személyes adatokat tartalmazó dokumentumok jelszavas védelme.
A Huawei Technologies globálisan és helyi szinten is számos olyan projektet támogat, amely kifejezetten a nők szerepvállalását igyekszik elősegíteni az IKT szektorban és ez a munkaerőhiánnyal küzdő Magyarország esetében is kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági érdek.
Gazdaság
A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé
A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.
Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.
A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.
„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”
– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.
„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”
A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.
A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).
Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Országos MI oktatási programot jelentett be a Bosch
Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.
A diákok visszajelzései is alakítják a programot
A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a képés videógenerálás is hangsúlyt kap.
A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe
A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető
és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és
továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat.
„A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra
ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.
Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát
A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A sikeres AI-transzformáció három alappillére
A mesterséges intelligencia (AI) egyre több vezetői megbeszélés központi témájává válik.
A vállalatok túljutottak a kísérletezés fázisán, sok cégnél azonban még nem tudják hatékonyan beépíteni a technológiát és pontosan mérni az AI hozzáadott értékét. Az EY tapasztalatai szerint a hosszú távon sikeres transzformáció három alapvető pillérre épül: a munkatársak AI-készségeinek fejlesztésére, az adatok tudatos kezelésére és a kiberbiztonság megerősítésére.
A mesterséges intelligencia fejlődése jelentős üzleti lehetőségeket teremt, ugyanakkor a vállalatoknak nemcsak a technológiát kell bevezetniük, hanem az azt támogató szervezeti és működési alapokat is biztosítaniuk kell. Azok a cégek, amelyek kizárólag az új alkalmazások bevezetésére összpontosítanak, mint például egy chatbot indítása, e-mail-asszisztensek vagy dokumentumkészítő megoldások használata, gyakran nem tudják kiaknázni az AI-ban rejlő teljes potenciált.
„A legtöbb hazai cégnél még mindig IT-projektként tekintenek a mesterséges intelligenciára, pedig valójában legalább ennyire emberi és szervezeti kérdésről van szó. Az AI nem kizárólag az informatikai csapatok számára hasznos eszköz. Ahhoz, hogy valódi üzleti értéket teremtsen, a szervezet minden szintjén meg kell jelenniük azoknak a készségeknek, amelyek segítségével a munkatársak megértik a technológia lehetőségeit és korlátait”
– mondta Erik Slooten, az EY AI-szolgáltatásait vezető partnere.
Az EY szakértői szerint a sikeres AI-programok jelentős része valójában adatprojektként indul. Bár a figyelem gyakran az új modellekre és alkalmazásokra irányul, az AI-megoldások teljesítménye nagymértékben függ az adatok minőségétől és elérhetőségétől.
„A legtöbb vállalat óriási mennyiségű információval rendelkezik, de ezek sok esetben különböző rendszerekben, eltérő formátumban találhatók meg. Ha az adatok nincsenek megfelelően strukturálva és irányítva, a mesterséges intelligencia sem képes megbízható eredményeket előállítani. Éppen ezért ma az egyik legjobb beruházás sok esetben nem egy új AI-alkalmazás, hanem az adatok rendezése, konszolidálása és megfelelő kezelése”
– tette hozzá Erik Slooten.
A generatív AI-eszközök gyors terjedésével párhuzamosan a biztonsági szempontok jelentősége is növekszik. A vállalatoknak egyszerre kell innoválniuk és garantálni az érzékeny adatok és rendszerek védelmét.
„A mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremt az üzleti működésben, de új kockázatokat is hoz magával. A generatív AI használatának szabályozása, az adatvédelem, a hozzáférések kezelése és a kiberbiztonság ma már nem különálló feladatok. A biztonság az AI-stratégia szerves részévé vált. A védelemre legalább akkor figyelmet kell fordítani, mint az innovációra”
– hangsúlyozta Erik Slooten.
Az EY tapasztalatai alapján a mesterséges intelligencia bevezetésében élen járó szervezetek közös jellemzője, hogy nem kizárólag technológiai beruházásként tekintenek az AI-ra. Az emberek fejlesztése, az adatok tudatos kezelése és a biztonság megerősítése együttesen adja meg azt az alapot, amely a sikeres AI-transzformációhoz szükséges.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének
-
Gazdaság2 hét ago
Már szupermarketben is vásárolhatunk itthon személyzet nélkül
-
Tippek2 hét ago
Kisállattal egy háztartásban: ősszel a takarítás is több figyelmet igényel
-
Mozgásban2 hét ago
Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával









