Egészség

Mosolytervezés felsőfokon: már a fogászatban is hódít az AI

mosolytervezés

A mesterséges intelligencia a mosolytervezésben is utat tört magának, és egy olyan forradalmi technológiát alkalmaz, amivel a tervezés nem csak egyszerű és gyors, de a leghatékonyabbnak is bizonyul. De mit is jelent mindez?

Egy kutatás azt mutatja, hogy a nők átlagosan 62 alkalommal mosolyognak naponta, míg a férfiak átlagosan csak nyolcszor. Pedig az emberek több mint 37%-a számára az első dolog, amit észrevesznek egy személyen, a mosolya – derül ki a Today’s Dental cikkéből.  A mosoly tehát fontos, a fogak állapota azonban nem csak esztétikai kérdés. A szájüregi megbetegedések világszerte a leggyakoribb nem fertőző betegségek közé tartoznak, és a WHO szerint 466 millió embert érintenek az európai régióban.

Áttörés a fogászati esztétikában: mosolytervezés mesterséges intelligencia segítségével

A mosolytervezés során a fogorvos és a páciens együttműködik annak érdekében, hogy feltérképezzék, milyen változtatásokat és beavatkozásokat szükséges alkalmazni a szebb mosoly érdekében. Kezdetben a mosolytervezés a fogorvosi tapasztalaton és a pácienssel való konzultáción alapult, majd a digitális technológia megjelenése forradalmasította az eljárást korszerű digitális eszközökkel és szoftverekkel. A digitális mosolytervezési programok (DSD) legújabb innovációja pedig a mesterséges intelligencia (AI) integrálása.

Egy törökországi tanulmány összehasonlította a fogorvosok, fogorvostanhallgatók és laikusok esztétikai preferenciáit a kézzel és az AI segítségével készített mosolytervek tekintetében, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a nem, a szakmai tapasztalat és a szakterület. A felmérés általános észlelési különbséget mutatott ki a fogorvosok és a laikusok között, azonban a szimmetrikus arcok esetében a mesterséges intelligencia által generált minták mind a fogorvosok, mind a laikusok számára elfogadhatóak voltak. Az AI matematikai modellekre támaszkodik a szimmetrikus mosolyok létrehozásához. Mivel azonban az arcáramlás, azaz az arc vonalainak és kontúrjainak természetes áramlása figyelembe veszi az emberi érzékelést, természetesebb mosolytervezést tesz lehetővé mind a szimmetrikus, mind az aszimmetrikus arcok esetében. Míg a mesterséges intelligencia által vezérelt DSD jól működik szimmetrikus arcok esetében, a manuális technikák jobbak lehetnek aszimmetrikus esetekben. Mivel a mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár az egészségügyben, az algoritmikus korlátok miatt előfordulhatnak félreértelmezések, de az jól látható volt az eredményekből, hogy a digitális mosolytervezés a legtöbb esetben a mesterséges intelligencia segítségével is használható.

“A beszélgetések 49%-ában egymás száját figyeljük, a fogak állapota tehát rövid időn belül a másikról alkotott kép meghatározó elemévé válik. Míg egy évtizeddel ezelőtt csak a fogtechnika számára volt adott a digitális technológia, addig manapság már segítségül hívhatjuk a mosolytervezést végző programokat és azonnali mosoly szimulációt mutathatunk a pácienseknek”

– mondja Dr. Czigler Péter, a Clinident Fogászati Centrum tulajdonosa, aki szerint láthatóan nő azok száma, akik a mosolyukat “terveztetni” szeretnék.

Számos fogászati alkalmazás létezik, amellyel a fogorvosok terveket készíthetnek és hatékonyan prezentálhatják azokat a pácienseknek. Ilyen többek között a Smilefy 4.0 applikáció is, ami mesterséges intelligenciával működő 3D mosolytervezési megoldást kínál, és amelyet már itthon is alkalmaznak. A technológiával a fogászati szakemberek percek alatt könnyedén készíthetnek 3D mosolytervet, és a legmodernebb mesterséges intelligenciát kihasználva kezelési vizualizációt és 3D nyomtatásra kész maketteket, héjakat, kompozit koronákat és ideiglenes modelleket készíthetnek. Ez az innovatív megoldás újradefiniálja a fogászati esztétikát azáltal, hogy a 3D mosolytervezési folyamatot eddig nem látott pontossággal és a kiválasztott kezelési lehetőségek alapján történő alkalmazkodó képességgel automatizálja.

Intraorális szkenner és digitális fogyasztói élmény a fogászatban

A digitális fejlődés hatására a mosolytervezésen túl másfajta innovációk is megjelentek, amit már hazai és nemzetközi szinten is egyre több fogászat használ. Ilyen többek között az intraorális szkenner, azaz a digitális lenyomatvétel, ami a fogpótlások precíz kivitelezéséhez járul hozzá. Az Amerikai Egyesült Államokban a laboratóriumi esetek 33%-a intraorális vizsgálatból indul ki és az előrejelzések szerint a digitális lenyomatvétel fejlesztései hamarosan átalakítják a fogászati munkamódszereket – derül ki a Institute of Digital Dentistry cikkéből. A digitális fogyasztói élmény más szektorban már alapvető, ilyen például egy online vásárlás is, de mit jelent ez a fogászatban? A páciensek egyre gyakrabban részesülnek digitális fogyasztói élményben, amikor is bevonódva a vizsgálat során röntgenfelvételeket, kezelési szimulációkat vagy akár az intraorális szkenner eredményeit láthatják.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Mini LED kijelzőtechnológiás sebészeti monitort dobott a piacra az LG az endoszkópos és laparoszkópos beavatkozásokhoz

Az LG Electronics (LG) megkezdte új, 31,5 hüvelykes sebészeti monitorjának (32HR734S modell) piaci bevezetését.

A sebészeti endoszkópok, laparoszkópos kamerák és más kompatibilis orvosi képalkotó rendszerek képeinek színes megjelenítésére tervezett LG monitor megkapta az 510(k) engedélyt az amerikai FDA-tól, azaz már az Egyesült Államokban is forgalmazható. A Mini LED technológiájú kijelző pontos színszabályozást garantál széles színtartománnyal és optimalizált tisztaságú képpel.

A 32HR734S monitor egy 31,5 hüvelykes, 4K felbontású (3840 x 2160) Mini-LED kijelző, amely több ezer apró LED-diódát használ háttérvilágításként. Az LG orvosi monitora 2 000 cd/m² csúcsfényerőt és 1 000 000:1 értékű dinamikus kontrasztarányt biztosít, a tiszta, részletes képek és az erős kontraszt érdekében pedig 1536 külön háttérvilágítási zónát kezel. A kijelző megbízható színkonzisztenciát garantál az egész képernyőn, a DCI-P3 színtér 98 százalékos lefedettségével.

A lenyűgöző képi teljesítmény mellett a 32HR734S a sebészeti környezetben szükséges tartósságot és megbízhatóságot is garantálja. Az optikai ragasztás (a kijelző és az előlap közötti közvetlen kötés), és az előlap csillogás-, tükröződés-, valamint ujjlenyomat-gátló bevonatai miatt az LG 32HR734S 4K sebészeti monitoron mindig tökéletesen jól láthatóak a képek, még az erősen megvilágított műtőkben is. A termék elülső és hátsó oldala is víz- és porálló (IP45-, illetve IP32-besorolás), így a monitor a műtétek során esetlegesen a készüléket érő környezeti hatások között is zavartalanul működik.

A 32HR734S az első olyan LG sebészeti monitor, amely tartalmazza az innovatív, ún. Clone Screen funkciót. A Clone Screen-el a felhasználók a 32HR734S-en megjelenő képet megkettőzhetik egy második monitoron (HDMI-n keresztül csatlakoztatva), ami jelentősen megkönnyítheti a műtéti folyamatok hatékonyságát és a kommunikációt olyan helyzetekben, amikor több egészségügyi szakembernek kell ugyanazt a képet látnia.

A kijelző ún. Mirror üzemmódja a képernyőn megjelenő képet vízszintesen tükrözi, míg a Rotation üzemmód 180 fokkal elforgatja a képet a műtéti kamera tájolásának megfelelően. A monitor Picture-in-Picture (PIP) és Picture-by-Picture (PBP) funkciót is biztosít, ez utóbbi akár négy különböző képforrás egyidejű megjelenítését is lehetővé teszi. Az orvosok és egészségügyi szakemberek így egyszerre több – például laparoszkópos és fluoroszkópos – képet nézhetnek, miközben még a beteg életjeleit is figyelemmel kísérhetik ugyanazon a kijelzőn.

„A fejlett Mini LED technológiával rendelkező 32HR734S a sebészeti környezetben szükséges kiváló képminőséget és kényelmi funkciókat kínálja”

– mondta YS Lee, az LG üzleti megoldások divíziójának alelnöke és IT termékekért felelős vezetője.

„Úgy véljük, hogy új modellünk jelentősen hozzájárul majd a műtéteket végző és a műtéteknél segédkező egészségügyi szakemberek munkájának hatékonyságához.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

A modern szájsebészeti eljárások fejlődése

uniklinik szájsebészet
Képek forrása: Freepik

A fogászati technológia elképesztő sebességgel fejlődik, ami számtalan előnnyel jár a  páciensek és a fogorvosok számára is. A csúcstechnológiás képalkotó rendszerektől az innovatív kezelésekig az új fejlesztések teljes mértékben átalakítják a fogászati ellátást, amit ma már a precizitás, a hatékonyság és a betegközpontú megközelítés jellemez. Milyen újdonságok teszik egyre kényelmesebbé és pontosabbá a szájsebészeti eljárásokat?

Digitális képalkotás a diagnosztika precizitásáért

A modern szájsebészet egyik alappillére a digitális képalkotó technológiák integrálása, amelyek forradalmasították a diagnosztikai pontosságot. A kúpnyalábos komputertomográfia (CBCT) kiemelkedik az újítások közül, mivel háromdimenziós, nagy felbontású képeket nyújt a szájüreg, az állkapocs és az arcüreg struktúráiról. Ez a technológia lehetővé teszi a szájsebészek számára, hogy eddig nem látott precizitással állítsanak fel diagnózisokat, ami elősegíti a korábbinál célzottabb kezelési tervek elkészítését.

A digitális képalkotás emellett hozzájárul ahhoz is, hogy a szájsebész más egészségügyi szakemberekkel is hatékonyan együtt tudjon működni a páciens gyógyulásának érdekében. A digitális adatok zökkenőmentes megosztása megkönnyíti a különböző szakterületek közötti konzultációkat, biztosítva ezáltal az összetett fogászati és orvosi igényű betegek átfogó ellátását.

Számítógépes tervezés és gyártás (CAD/CAM)

A számítógépes tervezés során a speciális szoftverek 3D modelleket hoznak létre többek között a protézisekről és az implantátumokról, majd a digitálisan megtervezett fogpótlásokat speciális gépekkel, például 3D nyomtatókkal vagy CNC (számítógépes numerikus vezérlésű) marógépekkel készítik el.

A szájsebészek így ma már személyre szabott megoldásokat hozhatnak létre, optimalizálva mind a formát, mind a funkciót. Az intraorális szkennelés és a digitális lenyomatok pedig felváltják a hagyományos fogászati lenyomatokat, kényelmesebb élményt nyújtva a pácienseknek, miközben a sebészeket rendkívül pontos adatokkal látják el.

Lézeres kezelések és minimál invazív eljárások

A lézertechnológia megjelenése a minimál invazív szájsebészet új korszakát nyitotta meg. A lézeres kezelések precizitást biztosítanak a lágy- és keményszöveti eljárásoknál, lehetővé téve a sebészek számára, hogy az összetett eljárásokat csökkentett vérzés, kisebb fájdalom és gyorsabb gyógyulási idő mellett végezzék el.

A minimál invazív technikák hozzájárulnak az egészséges szövetek megőrzéséhez is, ami összhangban van a betegellátás holisztikus megközelítésével, ahol nemcsak a meglévő problémák kezelésére helyeznek hangsúlyt, hanem a szájüreg általános egészségének megőrzésére is.

uniklinik fogászat

Uniklinik Fogászat: professzionális szolgáltatást nyújtó fogászat Budapesten

Az Uniklinik Fogászat és Implantációs Központ egy profi fogászat Budapest szívében. Elkötelezett orvoscsapatunk tagjai között a fogászat összes ágazatának szakértője megtalálható! Szakorvosaink nemcsak a konzerváló fogászat, valamint a fogpótlástan kiváló szakértői, de az esztétikai fogászat és a fogszabályozás területén is az élen járnak. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy ön és családja a lehető legmagasabb színvonalú fogászati szolgáltatásban részesüljön. Keressen fel bennünket, hiszen online bejelentkező rendszerünkkel gyorsan és kényelmesen foglalhat időpontot, így haladéktalanul elkezdhetjük a munkát, hogy javítsunk életminőségén.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Isiásztól a befagyott vállig – A gyógytorna megoldást jelenthet!

gyógytorna isiász befagyott váll
Kép forrása: Freepik

Az ülő életmód és a mozgásszegény életvitel számos mozgásszervi problémát okozhat, amelyek gyakran fájdalommal és a mozgástartomány beszűkülésével járhatnak. Az egyik leggyakoribb ilyen probléma az isiász, amely a deréktáji fájdalommal és az alsó végtagba sugárzó fájdalommal jelentkezik. Szintén gyakori a befagyott váll, amely a kar emelésének nehézségét és fájdalmát okozza. Szerencsére a gyógytorna hatékony megoldást jelenthet ezen panaszok enyhítésére is.

Mi az isiász, és hogyan segíthet a gyógytorna?

Az isiász az ülőideg irritációjával vagy nyomásával összefüggő állapot, amely hirtelen vagy fokozatosan jelentkező derék- és lábfájdalmat okoz. Az ideggyökerek nyomása következtében az érintett területeken zsibbadás, gyengeség is előfordulhat, jelentősen korlátozva a mindennapi tevékenységeket. Az isiász gyógytorna speciálisan kidolgozott gyakorlatok segítségével enyhíti az idegi nyomást, javítja a mozgékonyságot és csökkenti a fájdalmat. A gyakorlatok célja az idegrendszer stabilizálása, a gerinc helyes tartásának visszaállítása és a hát izmainak erősítése.

A befagyott váll – Mi okozza, és miért fontos a kezelés?

A befagyott váll, orvosi nevén adhezív kapszulitisz, a vállízület fokozatos mozgás beszűkülésével jár. Ez az állapot hirtelen is kialakulhat, például egy vállsérülés után, vagy lassan, több hónap alatt is jelentkezhet. A befagyott vállat az ízületi tok megvastagodása és összenövései okozzák, ami súlyos fájdalmat és a mozgástartomány jelentős csökkenését eredményezi. A gyógytorna rendkívül fontos szerepet játszik a befagyott váll kezelésében, mivel célzott mozgásokkal és nyújtásokkal visszaállítja az ízület mozgékonyságát, segít enyhíteni a fájdalmat és megakadályozza a további állapotromlást. A terápia során a váll fokozatosan visszanyeri mozgástartományát, és a rehabilitációs idő lerövidülhet.

Gyógytorna mint a mozgásszervi panaszok megoldása

A gyógytorna célja, hogy az érintett testrészeket újból funkcionálissá tegye, minimalizálva a fájdalmat és maximalizálva a mozgás szabadságát. A megfelelően alkalmazott gyakorlatok segítenek helyreállítani az izom egyensúlyt, javítani a testtartást és növelni az általános rugalmasságot. Mind az isiász, mind a befagyott váll esetében a kezelés korai megkezdése alapvető fontosságú, hiszen a késlekedés nemcsak a gyógyulást lassítja, hanem további komplikációkhoz is vezethet.

A gyógytorna hosszú távú előnyei

A gyógytorna nemcsak a fájdalom azonnali enyhítését szolgálja, hanem hosszú távon hozzájárul a mozgásszervi problémák megelőzéséhez is. Az erősítő és nyújtó gyakorlatok rendszeres végzése révén a beteg izomereje és rugalmassága fokozatosan javul, ami csökkenti a sérülések és ismételt problémák kockázatát. Nagyon fontos, hogy a helyesen elsajátított mozdulatsorokat ne csak a terápia ideje alatt végezzük el gyógytornászunkkal, hanem otthon is szorgalmasan mozogjunk.

Az egyéni állapotfelmérést követően tartsuk be a kezelési tervet, és szükség esetén egészítsük ki a gyógytornát más fizioterápiás vagy fizikoterápiás kezelésekkel. A gyógytorna az egészséges életmód alapvető része, amely segíthet megelőzni és kezelni a mindennapi élet során jelentkező mozgásszervi panaszokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss