Connect with us

Egészség

Valós környezetben tesztelhetik majd az egészségügyi MI és robotikai megoldásaikat az európai startupok és kkv-k

egészségügyi

A TEF (Testing and Experimentation Facility) program célja, hogy egyszerűsítse a mesterséges intelligencia és a robotika megoldásainak tesztelését valós környezetben.

A TEF program öt szakterületre fókuszál: egészségügy, ipar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, energetika és intelligens városok. A Portugália által vezetett egészségügyi konzorcium most indította el első pályázati felhívását európai egészségügyi startupoknak és vállalkozóknak.

A mesterséges intelligencia (MI) és a robotika kulcsszerepet játszhat az európai népesség elöregedése és az egészségügyi munkaerőhiány jelentette kihívások kezelésében. 2050-re Európában a 80 évesek vagy annál idősebbek száma meghaladja majd a 48 milliót, így előtérbe kerülhetnek a betegek távfelügyeletét és a korai beavatkozást lehetővé tévő megoldások. Az MI alapú viselhető okoseszközök és érzékelők például folyamatos egészségügyi felügyeletet tesznek lehetővé, javítják a hatékonyságot és csökkentik az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terheket.

Az elmúlt években jelentősen nőtt a mesterséges intelligenciát alkalmazó innovatív egészségügyi startupok száma. A Hungarian Startup Report 2022 című jelentés szerint a magyar induló vállalkozások körében továbbra is a mesterséges intelligenciát használó vállalkozásokból van a legtöbb, több mint 20%-uk dolgozik az MI vagy gépi tanulás területén. A Dealroom startup adatbázisából kiderül, hogy Magyarországon több mint 90 működő MI startup és scaleup van, amelyek összértéke több mint 1,5 milliárd euró. A legnagyobb értékű magyar MI startupok közül néhányan az egészségügyi szegmensben tevékenykednek, köztük az EIT Health által is támogatott SemseApps és a Turbine.AI.

Nyílt felhívás a mesterséges intelligencia és robotikai technológiát fejlesztő uniós startupok és kkv-k számára

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos innovációk nagy lehetőségeket rejtenek magukban, azonban számos tényező akadályozza gyakorlati megvalósításukat. Ilyenek a használatukban rejlő kockázatok és a bizalomhiány, valamint a piacra lépést támogató infrastruktúra hiánya, továbbá az, hogy szigorú tesztelésnek kell őket alávetni. A TEF Health célja, hogy egyszerűsítse az MI és robotikai megoldások valós környezetben történő hitelesítését és tesztelését. A februárban megnyílt első TEF Health felhívás keretében mesterséges intelligencia és robotikai technológiát fejlesztő startupok és kkv-k jelentkezését is várja az Európai Unió bármely országából.

A konzorcium élén a portugáliai Pedro Nunes Intézet áll. A konzorciumban részt vesz a Centro Hospitalar Universitário de Coimbra (CHUC), a portói Centro Hospitalar de São João, az Egészségügyi Minisztérium shared service irodája, a Portugál Egészségügyi Klaszter, valamint az EIT Health InnoStars, az Európai Unió szervének, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) részét képező EIT Health nyolc földrajzi területének egyike. Európai szinten a projektben 10 ország 52 szervezetéből álló konzorcium vesz részt, amelynek vezetője a berlini Charité Egyetemi Kórház.

A projekt elsődleges célja, hogy elősegítsük a megbízható mesterséges intelligencia, illetve robotikai megoldások fejlesztését és piacra lépését. Ennek az együttműködésnek az egyik legfontosabb lépése, hogy létrehozzuk a gyakorlati tesztelésre alkalmas létesítmények hálózatát. Ezek a létesítmények fizikai infrastruktúrát, adatforrásokat, számítási képességeket, élő laboratóriumokat és laboratóriumi tesztelési lehetőségeket biztosítanak az egészségügyi innovátoroknak a nagyszabású, valósághű környezetben végezhető tesztekhez és kísérletekhez”

– magyarázza Ricardo Pires, az EIT Health InnoStars egészségügyi közösségi vezetője.

A TEF-ek hálózatának létrehozása az Európai Bizottság kezdeményezése, amelyek célja a mesterséges intelligencia és a robotikai megoldások tanúsításának és tesztelésének egyszerűsítése. A tervek szerint ezek a nagyszabású kísérleti központok olyan fizikai és virtuális létesítményeket kínálnak, ahol a startupok és kkv-k támogatást kaphatnak legújabb, mesterséges intelligencián alapuló technológiáik valós környezetben történő teszteléséhez, validálásához és bemutatásához. A valós környezetet kórházak és az egészségügyben működő kutatási és fejlesztési laboratóriumok fogják biztosítani.

A TEF-Health amellett, hogy hozzájárul az uniós egészségügyi rendszerek hatékonyságának, rugalmasságának és fenntarthatóságának növeléséhez, célul tűzi ki az egészségügyi ellátás terén tapasztalható egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a jogi, etikai, minőségi és együttműködési szabványoknak való megfelelés biztosítását.

A pályázati folyamat több szakaszból áll, beleértve a jogosultsági vizsgálatot, az értékelést és a portugál TEF-Health szolgáltatási katalógushoz való hozzáférés jóváhagyását. Az érdeklődő startupok és kkv-k a https://tefhealth.eu/call/call-1 weboldalon jelentkezhetnek, a pályázati felhívás dokumentumában ismertetett pályázati folyamatot követve. Az uniós tagállamokból származó kiválasztott startupok és kkv-k állami támogatásban részesülnek a validálási szolgáltatások piaci árából nyújtott kedvezmények formájában.

„Számos ígéretes magyar startup és kkv dolgozik MI és robotikai fejlesztéseken, de a tesztelés és a validálás követelményei jelentős kihívásokat jelentenek megoldásaik piacra vitelében. Ebben hozhat áttörést a TEF Health program, mely olyan lehetőségeket nyit meg a hazai cégek előtt, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre. Ezek az innovatív startupok nemcsak arra kapnak esélyt, hogy valós környezetben tesztelhessék terméküket vagy szolgáltatásukat, hanem arra is, hogy az általuk kifejlesztett megoldások piacra kerüljenek és hozzájáruljanak az európai egészségügy helyzetének javításához is”

mondta el Békási Tamás, az EIT Health RIS üzletfejlesztési menedzsere.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Itt a tavasz – megújulás kívül-belül zöldségekkel, vadnövényekkel és kirándulással

tavaszi

A tavasz nemcsak a természet újjászületését hozza el, hanem remek lehetőséget kínál arra is, hogy mi magunk is új lendületet vegyünk – testileg és lelkileg egyaránt.

,,A természet bölcsessége az egyik legjobb tanácsadónk, ha egészségünkről van szó, tavasszal pedig különösen bőkezűen kínálja számunkra azokat az ajándékait, amelyek segítenek az emésztés támogatásában, a szervezet tisztításában és a lelki feltöltődésben.”

– mondja Dr. Hámori Lilla életvezetési tanácsadó, akivel ma a tavaszi feltöltődésről beszélgetünk.

Az évszak nem telhet el tavaszi zöldségek nélkül

A tavaszi idényzöldségek, mint a retek, spárga, újhagyma vagy a zsenge salátalevelek nemcsak friss ízekkel kényeztetnek, hanem emésztést serkentő, májműködést támogató hatásuk is kiemelkedő. A spárga például természetes vízhajtóként működik, a retek pedig segíti az epe kiürülését, így hozzájárul a tavaszi tisztuláshoz.

,,De ne csak a piacra menjünk, nézzünk szét a kertben is tavasszal! Két gyakran gyomként kezelt növény – a gyermekláncfű vagy pongyola pitypang és a tyúkhúr – valójában igazi kincsek. A pitypang (Taraxacum officinale) levele kesernyés íze révén serkenti az emésztőnedvek termelését, míg a virága salátákba is kiváló. A tyúkhúr (Stellaria media) enyhe ízű, C-vitaminban gazdag növény, amely szintén remekül illeszthető tavaszi ételeinkbe.”

mondja Dr. Hámori Lilla, aki nem csak életvezetési tanácsadó, de természetgyógyász is.

Fontos dologra hívja fel figyelmünket a szakember, mégpedig arra, hogy legyünk óvatosak és csak akkor gyűjtsünk fogyasztásra növényeket, ha biztosan felismerjük őket, illetve a gyűjtésnek is megvannak a szabályai, amire figyelni kell, így mindig érdemes először szakember segítségét kérni! Manapság már számos gyógynövény, ehető vadnövény ismereti túrát, előadást tartanak, akár ilyeneken is részt vehetünk!

,,Egy kirándulás a friss, virágillatú levegőn, a madárcsicsergés és a zöldülő táj mind segítenek csökkenteni a stresszt, javítani a hangulatot és új perspektívát adni a mindennapokhoz, így a testi megújulás mellett a tavaszi természet a lelki feltöltődéshez is hozzájárul.”

teszi hozzá a szakember.

Egy kirándulás csodákra képes

Nagyszerű úti cél lehet a Bakony egyik csodája, a Bakonybéltől nem messze, az erdőrengetegben megbújó Hubertlaki-tó, közismert nevén, a hazai Gyilkos-tó. Gerencepusztáról közelíthetjük meg a tavat, mely mesés látvánnyal vár minket. A túra kellemes, könnyű, szuper családi kikapcsolódás lehet.

,,A tavasz tehát ideális időszak arra, hogy tudatosan visszataláljunk a természethez – egy tányér saláta, egy vadnövény-gyűjtő séta vagy egy erdei túra révén. Testünk és lelkünk egyaránt hálás lesz érte.”

– fejezi be a gondolatot Dr. Hámori Lilla, aki biológusként végzett, dolgozott éveken keresztül, mielőtt életvezetési tanácsadó és természetgyógyász lett.

Bővebben itt (https://bio.site/hamori.lilla) találsz róla és szolgáltatásairól információkat, de Instagramon (@ebredesem) és Facebookon is érdemes követni hasznos, motiváló tartalmakért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Okoseszközök az orvosi rutinban: alvásfigyelőtől a sebészetig

orvosi okoseszközök fogászati CT
képek: Canva

Az okosórák, fitneszkarkötők és egészségügyi appok mára természetes részei lettek a mindennapjainknak. A technológia nemcsak az edzéseinket vagy az alvásminőségünket követi, hanem egyre komolyabb szerepet kap az orvosi diagnosztikában és kezelésekben is. Az IoT – azaz az internetre kapcsolt eszközök világa – csendben forradalmasítja az egészségügyi rutinokat, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük.

A fogorvostól a sebészetig – mindenhol ott vannak

Aki járt mostanában fogorvosnál, valószínűleg találkozott már a digitális képalkotás valamelyik formájával. A fogászati CT segítségével például részletes, háromdimenziós képet kapnak az orvosok a fogakról és az állcsontról. Ez különösen hasznos lehet egy bölcsességfog eltávolítás előtt, hiszen pontosan látható, hogyan helyezkednek el a fogak, és mekkora kockázattal jár a beavatkozás. Mindez nemcsak gyorsabbá, de jóval biztonságosabbá is teszi az eljárást, és ebben nagy szerepe van a technológiai háttérnek.

Alvásfigyelő szenzorokkal az egészség nyomában

Nem kell azonban fogorvoshoz mennünk ahhoz, hogy az IoT jelenlétét megtapasztaljuk. Az éjszakai alvásunkat monitorozó okoseszközök szinte már mindennaposak. Ezek a kis kütyük nemcsak azt tudják megmondani, hány órát aludtunk, hanem azt is, hogy mennyi időt töltöttünk mélyalvásban, mikor ébredtünk fel, sőt azt is jelzik, ha valamilyen rendellenességet észlelnek. Egy jól beállított rendszer akár azt is megjósolhatja, hogy milyen napunk lesz – legalábbis energiaszint tekintetében.

bölcsességfog eltávolítás fogászat

Digitális orvos a zsebünkben

Egyre több egészségügyi alkalmazás képes alapadatok (vérnyomás, pulzus, légzés) alapján megmutatni, mikor érdemes orvoshoz fordulni. Az adatokat sok esetben az okoseszköz automatikusan gyűjti, és az alkalmazás figyelmeztet, ha valami eltér az átlagtól. Nemcsak a pácienseknek könnyebbség ez, hanem az orvosoknak is, hiszen már az első találkozás előtt rengeteg információval rendelkezhetnek, amik segítik a gyorsabb és pontosabb diagnózist.

Okoseszközökkel támogatott műtétek

A sebészet világába is begyűrűzött az IoT. Egyes robotsebészeti rendszerek már képesek arra, hogy az interneten keresztül frissítsék a működésüket, vagy éppen megosszák az adatokat más rendszerekkel. Egy-egy összetettebb beavatkozás előtt a sebész már előre végig tudja „gyakorolni” a műtétet egy szimulációs eszközön, ami a beteg testének pontos digitális másolata alapján működik. Ez a fajta előkészület új szintre emeli a biztonságot és a pontosságot.

A jövő már itt van – csak természetesnek vesszük

Bár sokszor észre sem vesszük, mennyi technológiai eszköz vesz körül minket az egészségügyben, a változás érezhető. Az orvosi rutinok egyre inkább adatvezéreltek, személyre szabottak és előre tervezhetők – mindezt az IoT eszközök és rendszerek teszik lehetővé. Legközelebb, ha csak egy fogászati vizsgálatra vagy alvásmonitorozásra kerül sor, érdemes egy pillanatra belegondolni, hogy a háttérben egy teljes digitális ökoszisztéma dolgozik értünk.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Még nem késő: itt az idő felkészülni a Balaton-átúszásra!

A hazai nyári sportprogramok elmaradhatatlan része a Balaton-átúszás, ami évente több mint tízezer embert mozgat meg.

Bár elsőre ijesztőnek tűnhet az 5,2 kilométeres távot úszva megtenni, nem kell versenysportolónak lenni ahhoz, hogy teljesítsük. De milyen vízitapasztalat szükséges hozzá, mikor érdemes elkezdeni az edzést és egyáltalán hogyan álljunk neki? Hogyan tarthatjuk meg a motivációnkat hónapokon keresztül? Még nem késő, hogy felkészüljünk az idei megmérettetésre: most megosztunk néhány hasznos tippet a tudatos tervezéshez.

Július 26., amikor megrendezik a 43. LIDL Balaton-átúszást, még távolinak tűnik, de az arra való felkészülést érdemes időben elkezdeni. Az átúszás teljes hossza 5200 méter, amit átlagosan 2-3 óra alatt tesznek meg a versenyzők. Ahhoz, hogy ezt a távot teljesítsük, a szervező Budapest Sportiroda szakértője szerint a nyár elejére el kell jutni arra a szintre, amikor magabiztosan le tudunk úszni legalább 3 kilométer távolságot. A felkészülést érdemes már tavasszal, először medencében elkezdeni, de idővel nyílt vízen (tó, tenger) is próbáljuk ki magunkat, mert nagyon más érzés, mint a medencében úszás – például a hullámzás, a látótávolság, a tájékozódás nehézségei miatt. A nagy Balaton-átúszásra jó felkészülés, ha addig rövidebb távú versenyen szerzünk tapasztalatokat, erre jó lehetőség például a június 21-i MOL Campus Öbölúszás, ami 4 különböző távban is teljesíthető.

Mennyi vízitapasztalat szükséges és hogyan álljunk neki a felkészülésnek?

  • A Balaton-átúszáshoz nem kell vízi élsportolónak lenni, de a magabiztos úszástudás elengedhetetlen.
  • Ha eldöntöttük, hogy nekivágunk, forduljunk rá a felkészülésre! Első lépésként döntsük el, hogy a fél (azaz 2,6 km) vagy a teljes távot (5,2 km) tűzzük ki célnak, ugyanis a felkészülés intenzitása is ettől függ.
  • Az edzést bármilyen úszásnemben el lehet kezdeni, sőt, azt akár idő közben lehet váltogatni is. Érdemes úgy választani, hogy melyik az a típus, amit hosszú távon is hatékonyan ki tudunk tartani, hiszen a megmérettetés során több órán keresztül fogunk úszni.
  • A kezdeti lépések részeként szerezzünk be olyan felszereléseket, amiben hosszabb távon is kényelmesen tudunk úszni: stabil tartású fürdőruhát, fürdőnadrágot, valamint kényelmes úszószemüveget. Ez utóbbinál válasszunk olyan verziót, ami kültéri úszáshoz is alkalmas, így például nem lesz zavaró az erősebb napsütés sem.
  • Az úszást egy pár perces szárazföldi bemelegítéssel kezdjük és a végén nem szabad elfeledkezni a lenyújtásról sem. Emellett a felkészülést támogathatja heti egy-két alkalommal egy erősítő vagy kardió edzés is. Jó iránymutatás lehet, ha egy kész edzéstervet követünk. Ehhez a Balaton-átúszás szervezői összeállítottak olyan ingyenesen, digitálisan elérhető edzésterveket, amik sorvezetők lehetnek ahhoz, hogy könnyedén felkészülhessünk a megmérettetésre.

Hogyan tartson ki a motivációnk?

Egy hosszabb munkanap, izgalmasabb programok vagy akár esős időjárás: gyakori tapasztalat, hogy a kezdeti lelkesedést hamar felváltja a demotiváltság, főleg akkor, ha még több hónap van hátra az átúszásig. Pedig a folyamatos felkészülés azért is fontos, hogy fokozatosan hozzászoktassuk a szervezetünket a hosszabb távok leúszásához, ezzel is csökkentve annak az esélyét, hogy túlzottan kimerüljünk vagy akár ennek következtében megsérüljünk.

Sokszor az is eltántorító lehet, ha egy-egy nap nem tudjuk teljesíteni az előre kitűzött célt. Érdemes folyamatosan figyelni és naplózni a teljesítményünket, így egy kevésbé sikeres nap esetén is láthatjuk a több héthez viszonyított folyamatos fejlődést. A naplózásban és a motiváció fenntartásában segíthetnek a digitális eszközök és alkalmazások is. A Yettel kínálatában is elérhető több olyan úszáshoz használható okosóra és sportóra is, amelyeken beállíthatjuk a medence hosszát, és automatikusan számolja a megtett távolságot. A legtöbb ilyen eszköz már felismeri az úszásnemet, emellett tudja mérni a tempót, a karcsapásszámot és a pulzust víz alatt is. A mérés segítségével könnyen követhetjük hétről hétre a fejlődésünket, és ez is segít a motiváció hosszú távú megtartásában, ráadásul megoszthatjuk az eredményeket a családtagjainkkal, barátainkkal is.

A 43. LIDL Balaton-átúszás kiemelt partnere a Yettel. A mobilszolgáltató egész évben fejleszti Balaton környéki hálózatát, a verseny idején pedig kiemelt készültséggel is biztosítja a gyors mobilhálózatot, hogy így mindenki azonnal elérhesse szeretteit, amint teljesítette a versenytávot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss