Klímaaktivisták szerint a bitcoinnak is muszáj áttérnie az úgynevezett „proof of stake” modellre, amivel töredékére csökkentené egyre aggasztóbb energiafelhasználását. Egy ideje már divat a megfelelő oszágok...
A 62 méter hosszú turbinalapát egyelőre prototípus. Egy évig tervezték, és csak ezután építették meg. És a legjobb: újrahasznosítható. Egy több nagyvállalatot magába tömörítő konzorcium, a...
Az energiapiac magas és ingadozó árai komoly problémát jelentenek a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak, így nem számíthatunk arra, hogy a jövőben egyhamar ismét rendelkezésünkre áll olcsó...
Finnország egyik legnagyobb távhőszolgáltatója, a Helsinkit és környékét ellátó Fortum bejelentette, hogy a jövőben részben a Microsoft új finnországi adatközpontjainak maradványhőjét használják majd a hálózathoz csatlakoztatott...
A magyarok közel kétharmada számára fontos a fenntarthatóság, több mint felük akár felárat is fizetne érte. Átvilágította a termékkínálatát fenntarthatósági szempontból a MediaMarkt Saturn Csoport, valamint...
Hazánkban is megjelenhet a technológia segítette városi konténeres kertészet. Csúcstechnológiás vízkultúrás megoldást fejlesztett ki a prágai GreenTech startup, amellyel a városi kertészetek az időjárási viszonyoktól függetlenül,...
A magyar lakosság 16%-a, tehát közel minden 6. magyar váltana tisztán elektromos, vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha megtehetné, míg a megkérdezettek kevesebb, mint 1%-a...
A vénusz légycsapója nevű növény pedig szépen engedelmeskedett a külső parancsoknak. A Rémségek kicsiny boltja találkozott a Terminátorral, írta az egyik beszámoló. Nyomtatással előállított mesterséges neuronnal...
A SPAR Magyarország már minden üzletében visszaveszi a papír, fém, műanyag és üveg csomagolási szelektív hulladékot és a vállalat egyre több áruházában alakít ki erre a...
Vannak iparágak, melyek számára komoly növekedést hozott a pandémia: az étel-házhozszállítás, a ruházati e-kereskedelem és a tisztítószerek eladása is jelentősen nőtt. Ezek a területek azonban szinte...