Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Mitől lesz etikus egy hekker?

A filmek hatására a nagyközönség sokszor egyfajta modern Robin Hood-ként tekint a hekkerekre, holott viszonylag ritkán fordul elő, hogy a hekker az ellopott adatokért kapott Bitcoint szétosztja a világ éhezői között.

Az elmúlt időszakban a magyar sajtóban is többször előfordultak olyan tudósítások, amelyek hekkerek, vagy épp etikus hekkereknek titulált személyek áldásos, vagy pont ellenkezőleg, ártó tevékenységéről szóltak. De vajon mitől lesz egy hekker etikus? Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője válaszol.

 

Az információbiztonság vagy adatbiztonság napjaink egyik egyre többet emlegetett kifejezése. Ezen fogalom körül számos olyan szakma és szerepkör – szereplő kialakult az elmúlt időszakban, amely megszületését a számítógép és az internet létrehozásakor még sejteni sem lehetett. Az egyik ilyen az úgynevezett „hekker”. A hekkereket is szokás a tevékenységük alapján kategorizálni, az elektronikus rombolással protestáló anarchistákon át a mások által megírt kódokkal villogó szkript kölykökig (script kiddie-k).

Szögezzük le, hogy hekkelni, mások rendszereit feltörni, tönkre tenni, adatokat lopni, vagy módosítani, alapvetően illegális tevékenység. Magyarországon is, mint sok más országban, a számítógépes bűncselekményeket a törvény bünteti.

Joggal merül fel a kérdés, hogy mitől lesz egy hekker etikus?

Nos egyszerűen attól, hogy az informatikai rendszer tulajdonosától van felhatalmazása ezt a bizonyos rendszer megtámadni, tesztelni, hibákat keresni, oda betörni, jogosultságokat megszerezni. Sőt, ha a megbízó erre felhatalmazást ad, akkor bizonyíték gyanánt adatokat megismerni, megszerezni vagy megváltoztatni. Rendkívül fontos, hogy az etikus hekker a tevékenységét minden esetben dokumentálja, a megszerzett információkkal nem él vissza, a hibákról, biztonsági résekről értesíti a megrendelőt és azt is megmondja, hogy hogyan lehet a hibákat kijavítani

– hangsúlyozza Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője.

Minden olyan esetben, amikor a hekkernek nincs felhatalmazása, hanem saját elhatározásból programhibákat keres, kihasznál, biztonsági intézkedéseket kijátszik, stb., akkor nem etikus. Még akkor sem, ha erről utólag, vagy közben értesíti az adott rendszer tulajdonosát. Miért baj, hogy ezt csak utólag tesz meg? Azért, mert a felhatalmazás természetesen nem csak egy papír aláfirkantásáról szól, hanem adott esetben arról is, hogy a megbízó is felkészült arra, hogy meg fogják támadni, valami probléma lehet, akár leállhat egy rendszer vagy szolgáltatás, vagy adatvesztés következik be. Ha erről utólag szól valaki, akkor lehet, hogy már késő.

Persze vannak olyan betörési tesztek, ahol kifejezetten az a cél, hogy a megbízó biztonsági rendszerei és szakértői észreveszik-e a támadást, és ha igen, hogyan reagálnak rá, de a lényeg ebben az esetben is az, hogy a megbízónak tudnia kell előre, hogy ki, milyen rendszert, milyen módszerekkel próbál feltörni

– teszi hozzá a szakértő.

Az interneten számos ingyenes és fizetős program és tudásbázis van a hekkelések legkülönbözőbb fajtáira, amelyek mindenki számára elérhetőek és sajnos vannak, akik ezeket el is kezdik használni. Vagy szórakozásból, vagy saját tudásuk tesztelésére, vagy csak azért, mert megmentési kényszerük van (Superman effektus). És nem tudják, hogy mindez akkor és csak akkor lesz etikus, ha az informatikai rendszer tulajdonosa erre előre felhatalmazta őket.  Ilyen felhatalmazás lehet még az egyre népszerűbb hibavadász program (bug bounty) meghirdetése is.

Hibavadász programokat általában szoftvergyártó cégek hirdetnek, de bármilyen vállalat megteheti, ha lefekteti a szabályokat és motivációként valamilyen díjat ad annak, aki a program szabályait betartva értesíti őket a talált programhibáról, biztonsági hiányosságról. Ezek a szabályok nagyon szigorúan veendők, mert ha a hibabejelentő nem tartja be őket – például ha szerinte lassú a hibajavítás, ezért bekapcsol a „Superman üzemmód”, és azt gondolja, hogy ha a sajtónyilvánosság elé tárja a problémát, akkor gyorsabb lesz a foltozás – nos, akkor oda az etikusság és jönnek a büntetőtörvénykönyvi paragrafusok.

Gazdaság

Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban

2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad.

A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.

A modern élelmiszergazdaság eddigi legmélyebb szerkezetváltása zajlik. 2035-re az élelmiszer‑fogyasztás, a termesztés és az értékesítés alapvető változásai mintegy 3,1 billió dolláros piacot hoznak létre az iparágnál négyszer gyorsabban növekvő innovatív területeken.
A PwC globális stratégiai tanácsadó üzletágának (Strategy&) legfrissebb riportja szerint az átalakulást három meghatározó trend vezérli:

  • az egészségközpontú életmód erősödése,
  • a gyors és kényelmi élelmiszer‑ellátás iránti igény, valamint
  • a klímakockázatok növekedése – mindezeket pedig a technológiai és mesterségesintelligencia‑alapú innovációk tovább gyorsítják.

Ezek a trendek teljesen átformálják annak módját, ahogyan az élelmiszert ma előállítják és értékesítik. Az alternatív fehérjéktől és fenntartható csomagolástól egészen az MI‑alapú bevásárlóasszisztensekig új megoldások jelennek meg, és ennek a növekedésnek közel 90%-át szerkezeti átalakulások generálják; például a szűkösen rendelkezésre álló nyersanyagok hulladékalapú helyettesítése vagy a hagyományos fehérjék alternatív fehérjékkel való kiváltása.

Egészségboom: új fogyasztói logika, új piaci nyertesek

A tanulmány előrejelzése szerint 2035-re ez a globális potenciál a teljes értékláncon végig megjelenik: az élelmiszer‑termesztésben 400 milliárd dollár, a gyártásban 680 milliárd dollár, a fogyasztói szegmensben pedig 2 060 milliárd dollár növekedés várható.

Ezeken belül számos kiemelkedően ígéretes területet is azonosítottak a PwC szakértői:

  • A mezőgazdaságban az üvegházi termesztés ugrásszerűen bővül: globális piaca 2035-re várhatóan megduplázódik, elérve a 220 milliárd dollárt.
  • A precíziós mezőgazdaság tovább erősödik, növelve a gazdaságok költséghatékonyságát és ellenállóképességét.
  • A gyártási oldalon a fenntartható csomagolás dominál: piaca az EU szigorú szabályozásai nyomán 430 milliárd dollárra nőhet.

A legnagyobb növekedési lehetőség ugyanakkor a fogyasztói szegmensben mutatkozik. Az egészség és táplálkozás kategória forgalma a mai 490 milliárd dollárról 2035-re 800 milliárd dollárra emelkedhet. A piacot többek között a GLP‑1 gyógyszerek gyors terjedése is formálja, amelyek már most hatással vannak az adagméretekre, a jóllakottságérzetre és az ételpreferenciákra.

„Az élelmiszeripar alapvető szerkezetváltáson megy keresztül. A technológiai fejlődés, a klímakockázatok és a változó étkezési szokások egyszerre kérdőjelezik meg a hagyományos üzleti modelleket, miközben teljesen új értékteremtési területek jelennek meg. Egyre több ember számára az étel már nem pusztán éhségcsillapításul vagy élvezetként szolgál, hanem az egészség, a fittség és a személyre szabás eszközeként működik”

– hangsúlyozza Harald Dutzler, a tanulmány társszerzője és a Strategy& Austria partnere.

A szakértő kiemeli: a viselhető eszközök, a digitális egészségügyi vizsgálatok és MI-elemzések elterjedése miatt a fogyasztók egyre inkább személyre szabott étrendeket követnek. Ez élénkíti a keresletet a fehérjedús és funkcionális élelmiszerek iránt. A tejsavó – amely valaha hulladéknak számított – mára értékesebb alapanyag lett, mint a belőle készülő sajt vagy joghurt.

A szerkezetváltásnak része a fenntartható csomagolás is. Az újracsomagolás jövőjéről szóló PwC-felmérés is azt mutatja, hogy a körforgásos és újrahasznosítható megoldásokra való átállás az ellátási láncok hatékonyságát, a költségstruktúrákat és a fogyasztói bizalmat egyaránt befolyásolja.

„A fogyasztók alapvetően igénylik azokat a lehetőségeket, ahol tehetnek a környezetért. Ha lenne hasonló áron környezetbarát opció a kedvenc termékeikből, akkor azt választanák. Viszont a fenntartható megoldás csak akkor tud valóban elterjedni, ha az kényelmes és egyszerű választást jelent. Az átállás ott működik, ahol a fogyasztó a megszokott rutinjában, plusz szervezés és jelentős árkülönbség nélkül tud jó döntést hozni”

– mutatott rá Molnár Léna, a PwC Magyarország szakértője.

Egyenlőtlen viszonyok: a termelők szerepe kulcsfontosságú

A tanulmány szerint a növekedés ellenére az élelmiszer‑ökoszisztémát továbbra is jelentős szerkezeti egyenlőtlenségek jellemzik. A növekedési dinamika fókusza az értéklánc végén – a kereskedelemben és a vendéglátásban – jelentkezik, míg a legnagyobb klíma- és költségkockázatok a mezőgazdasági termelőknél összpontosulnak.

Világszerte 608 millió gazdálkodó termel élelmiszert, 84%-uk két hektárnál kisebb birtokon, azaz a világ élelmiszertermelésének gerince döntően kisléptékű gazdaságokra épül. Számukra a precíziós technológiákba, digitalizációba vagy regeneratív módszerekbe való beruházás komoly pénzügyi kockázat. A tanulmány szerint éppen az dönti el az élelmiszerrendszer átalakulásának ütemét, hogy ezek a kisgazdaságok meg tudják-e lépni ezt az átállást. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül sok új technológia – és a hozzájuk kapcsolódó növekedési lehetőség – csupán elméleti maradhat.

Túlélési üzemmódból a stratégiai növekedés felé – food ökoszisztémák

A magyar élelmiszer-ökoszisztéma ma inkább a túlélés logikája mentén működik, mintsem a fejlődés irányába mozdulna el. A kiskereskedelem és a kis- és közepes termelői réteg közötti kapcsolat sokszor esetleges, a többségük nem rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, technológiai képességekkel vagy minőségbiztosítási rendszerekkel, amelyek egy nagy lánc országos beszállítói szerepéhez szükségesek lennének. A jelenlegi, területalapú támogatási rendszer kevéssé ösztönzi a termelőket a hatékonyságot és alkalmazkodóképességet növelő beruházásokra, így a rendszer természetes következménye, hogy sok szereplő a „szinten tartásra” fókuszál – hívják fel a figyelmet a PwC szakértői.

Pozitív példák ugyanakkor léteznek. A Kifli.hu tudatosan épít a hazai termelői együttműködésekre, és sikeresen szolgálja ki azt a vevőkört, amely nyitott és fizetőképes a minőségi magyar élelmiszerek iránt. A nagyobb kiskereskedelmi láncok oldalán is láthatók kezdeményezések – például az Auchan és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködése a magyar gazdaságok piacra jutásának támogatására –, de ezek inkább részsikerek, mintsem széles körben érezhető strukturális áttörések.

„A rendszer egészének átalakulását végső soron nem a technológia önmagában, hanem a gazdálkodók beruházási képessége határozza meg. Magyarországon is az lesz a fordulópont, ahol a termelők valódi gazdasági ösztönzőt kapnak arra, hogy átálljanak nagyobb hozzáadott értékű, adatvezérelt, minőségbiztosított termelési modellekre. Csak így válhatnak hosszú távon kiszámítható, országos ellátási láncok részévé”

– mutatott rá Cserjés-Kopándi Ildikó, a PwC Magyarország vezető menedzsere.

A jövő tehát az okos választáson, a stratégiai kapcsolódásokon és a közös értékteremtésen múlik. Amíg a támogatási és ösztönzőrendszer nem mozdul el ebbe az irányba, addig a magyar termelői réteg nehezen fogja elérni azt a szintet, amely szükséges lenne ahhoz, hogy valódi, rendszerszintű nyertese legyen az átalakuló élelmiszer-ökoszisztémának.

„A rendszer alapvető változásaival és az átalakulás léptékével egyetlen szereplő sem tud egyedül megbirkózni. Ezért kulcsfontosságúak a fenntartható, kölcsönösen értékteremtő partnerségek – a gazdálkodók, technológiai szolgáltatók, csomagolóipari cégek, egészségügyi szereplők, logisztikai és kereskedelmi vállalatok, valamint a döntéshozók között. Azok a vállalatok, amelyek ma határozottan cselekszenek, nemcsak saját növekedésüket biztosítják, hanem a globális élelmiszer-ökoszisztéma meghatározó szereplőivé válhatnak”

– foglalta össze a kutatás tanulságait Sávoly-Hatta Anita, a PwC Magyarország cégtársa.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric megoldásaival zuhanhatnak a kórházi energiaköltségek

Átlagosan mintegy 40 százalékkal csökkentette villamosenergia-felhasználását a barcelonai Sant Joan de Déu Gyermekkórház szülészeti osztálya a Schneider Electric energiamenedzsment és automatizálási megoldásaival. A fejlesztés az energiahatékonyság javítása mellett az ellátottak komfortérzetét is növelte: a kórtermekben egyszerűbben szabályozhatóvá vált a világítás, az árnyékolás és a hőmérséklet.

A nappali időszakban 35 százalékos, míg éjszaka 50 százalékos energiamegtakarítást értek el a Sant Joan de Déu Gyermekkórház szülészeti osztályán a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata, a Schneider Electric SpaceLogic KNX energiamenedzsment és automatizálási megoldásának bevezetésével. Ez az eredmény annak fényében különösen fontos az intézmény számára, hogy a kórház energiaköltségei 2022-ben 400 ezer euróról 1,2 millió euróra emelkedtek. Az energiaárak azóta is ingadoznak, ami arra ösztönözte a kórház vezetését, hogy a felhasználás optimalizálása, valamint a karbonlábnyom csökkentése érdekében új energiamenedzsment rendszert vezessen be.

A Sant Joan de Déu, Spanyolország első gyermekkórháza, és 1867-es alapítása óta úttörő szerepet tölt be a nők, kisgyermekek és serdülők átfogó ellátásában. Az intézmény Európa egyik legfontosabb és technológiailag legfejlettebb gyermekgyógyászati központja.

A fejlesztés során egy fontos szempontot is figyelembe kellett venni: a Sant Joan de Déu már rendelkezik egy saját fejlesztésű, Cortex nevű irányítási rendszerrel, amely a betegek állapotát, az épületkihasználtságot és az energiafogyasztást is nyomon követi. Az új megoldásnak ezért zökkenőmentesen kellett illeszkednie a meglévő rendszer fejlett automatizációs képességeihez, biztosítva a magas szintű komfortérzetet és ellátást.

A SpaceLogic KNX intuitív, nyomógombos vezérlésével a szülészeti osztályon tartózkodók szabályozhatják szobájuk világítását, redőnyeit és hőmérsékletét. A „Dynamic Labelling” megoldással ellátott SpaceLogic KNX nyomógomb az ágy mellől is könnyen kezelhető. A SpaceLogic emellett az épületüzemeltetési csapat számára is hasznos információkat nyújt az energiafelhasználás további optimalizálására, miközben zökkenőmentes az integrációja a Cortex rendszerrel.

„Egy hét alatt képesek voltunk javaslatot készíteni a Sant Joan de Déu számára a SpaceLogic KNX használatának megkezdésére. Egyórányi telepítési munkával pedig integráltuk a SpaceLogic KNX-et a Cortex rendszerrel. Az ilyen gördülékeny telepítések jól mutatják ügyfeleinknek, milyen egyszerű kompromisszumok nélkül is mérhető eredményeket elérni. Hosszú és eredményes együttműködésre számítunk a Sant Joan de Déu Kórházzal”

– mondta el Ignacio de Ros, a Schneider Electric „Home and Small Building Automation” üzletága EcoXpert partnere, valamint az Albo de Ros Canto Engineering társalapítója.

„A világ minden tájáról érkeznek hozzánk betegek kezelésre, és folyamatosan olyan megoldásokba fektetünk, amelyek tovább javítják az ellátás színvonalát. A SpaceLogic KNX nagyobb kontrollt ad pácienseinknek saját szobájuk és személyes komfortérzetük felett. A jövőben a Schneider Electric-kel együttműködve azt tervezzük, hogy a SpaceLogic KNX rendszert az egész kórházban bevezetjük”

– jelezte Juan Antonio Rivas, a Sant Joan de Déu létesítményüzemeltetési vezetője.

A kórház az energiafelügyelet teljes intézményre történő kiterjesztése mellett a rendszer rugalmasságát más célokra is hasznosítaná: a tervek szerint egyes közösségi terekben animált fényjátékokat jelenítenének meg, hogy barátságosabb környezetet teremtsenek a legfiatalabb betegek számára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

2027-től egyablakos ügyintézéssel támogatja a vállalkozókat a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek, jelentősen csökkentve ezzel a vállalkozások adminisztrációs terheit. A Kamara így még szorosabb partnere lesz a vállalkozóknak, akik egyre több mindenben számíthatnak a szervezetre.

 Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a Kormány és a Kamara között március 5-én kötött együttműködési megállapodás kapcsán alkotott törvényt. A most elfogadott törvény értelmében a meglevő közfeladatain túl, mint például az építőipari kivitelezők és a duális képzőhelyek nyilvántartásának vezetése és ellenőrzése, a származási bizonyítványok és exportigazolások kiállítása stb., 2027. január 1-jétől a Kamara vezeti majd az egyéni vállalkozói nyilvántartást, így a vállalkozók egy helyen intézhetik az alapítással, módosítással vagy szüneteléssel kapcsolatos ügyeiket. Ez gyorsabb ügyintézését és kevesebb papírmunkát jelent a vállalkozásoknak.

A törvény megteremti a hazai építőiparban már több mint egy évtizede működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) egységes működését, amellyel a kivitelezők és a megrendelők közötti vitákat gyorsan és hatékonyan rendezi. A törvénymódosítással javul a közbeszerzési eljárások és építőipari beruházások jogszerűsége, valamint komolyan fékezi a lánctartozások kialakulását.

A felnőttképzési rendszer megerősítése érdekében a Kamara 2027-től fontos hatósági feladatokat lát el. Emellett új elemként az MKIK felel a minősítési rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, amelynek célja a felnőttképző intézmények magas színvonalú szakmai támogatása. Mindezek garantálják a hatékonyan működő adatalapú döntéshozatalt, a minőségi, munkaerőpiaci igényekhez jobban illeszkedő felnőttképzéseket.

A villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartását a Kamara vezeti, ezzel újabb ágazattal bővült a Kamara szolgáltatásfelügyeleti hatásköre, ezzel is erősítve a vállalkozások élet- és vagyonbiztonságot. A nyilvántartásokkal a Kamara nyomon követi a szakemberek képzését, továbbképzését és jogosultságát, kiszűrve a szabálytalanul működő vállalkozásokat.

A kamarai rendszer a területi kamarai hálózat, a vármegyei és városi szervezetek meglévő tapasztalatára, gyakorlatára és felkészültségére építve látja majd el a most kibővülő feladatokat.

A megújult Kamara működésének középpontjába Nagy Elek elnöksége alatt a vállalkozó került. A tavalyi, öt évre kötött Kamara-Kormány megállapodás ágyazott meg annak, hogy a Kamara közfeladatai 2027-től tovább bővüljenek és még hatékonyabban támogathassa a hazai vállalkozásokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss