Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Még mindig az IT szektorban a legjobbak a fizetések

Ennyit kerestek a magyarok 2020-ban

2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest.

A legmagasabb átlagfizetéssel Komárom-Esztergom megyében számolhattak, a legalacsonyabb bruttó béreket pedig a Csongrád megyében vihették haza a magyarok. A cégvezetői fizetéseket nem számolva még mindig az az IT és fejlesztés területén dolgozók keresnek a legjobban. Elemzést készített a DreamJo.bs által üzemeltetett Fizetések.hu portál arról, hogy hogyan kerestünk 2020-ban.

Nemrég vette át a Fizetések.hu oldal üzemeltetését a Dreamjo.bs újgenerációs állásportál, amely immáron öt éve segít abban a kis-, közép- és nagyvállalatoknak, hogy minél sokszínűbben ismertessék meg magukat a potenciális álláskeresőkkel. 2020-ban pedig nyitottak a munkavállalók felé is: az ún. self-branding profillal az oldalon már az álláskeresők is bemutatkozhatnak a cégekhez hasonlóan.

“Fontosnak tartjuk, hogy mind az álláskeresők, mint a munkaadók tisztában legyenek azzal, hogy egy-egy pozícióban milyen reális átlagkeresettel lehet számolni. Szerencsére azt látjuk, hogy egyre erősebb tendencia, hogy az álláshirdetésekben már a fizetések is transzparensen megjelennek. Bízunk abban, hogy ez a folyamat a jövőben is folytatódik. Ennek támogatásához pedig szeretnénk mi is hozzájárulni, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy ezentúl a Fizetések.hu oldal működtetésével is a DreamJo.bs foglalkozik”

– mondta Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs alapítója.

Kezdenek felzárkózni a vidéki fizetések a fővároshoz

Az átlagkereset a tavalyi évben a járványügyi helyzet ellenére összesen 4.7 százalékot emelkedett a Fizetések.hu adatai alapján és így bruttó 486.696 Ft-on állt meg. Az elmúlt évekhez képest csökkent a különbség a fővárosi és a vidéki bérek között. Míg 2019-ben a fővárosi és a legrosszabbul fizetett megyei átlagkereset között 142.000 Ft különbség volt, ez a szakadék 2020-ban jelentősen, 89.500 Ft-ra csökkent a portálhoz beérkező adatok alapján. A legjobban fizetett régiók közé a fizetések terén még mindig kiemelkedő Komárom-Esztergom megye mellett Győr-Moson-Sopron, Heves, Fejér és Bács-Kiskun megye került be, míg a legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Békés, Nógrád, Tolna, Somogy és Baranya megye lakosai számíthattak tavaly.

Az IT szektorban lehet a legjobban keresni

Ahogyan azt már a korábbi években is megfigyelhettük, a legmagasabb fizetést 2020-ban is a cégvezetésben dolgozók vihették haza, őket követték az IT és fejlesztés területén dolgozók, illetve a lízing, a telekommunikáció és a menedzsment munkaköröket betöltők fizetései. Visszatekintve az elmúlt öt évre, a kékgalléros állások területén volt megfigyelhető a legnagyobb fizetésemelkedés, közülük is a bányászat, kohászat területén dolgozók, a fafeldolgozó és a gépipari munkások fizetése emelkedett meg a legnagyobb mértékben. A nem kékgalléros területen tevékenykedők közül az adminisztráció, az egészségügyi és szociális ellátás területén dolgozóknak nőtt 5 éves időtávban legnagyobbat a fizetése. A legkisebb fizetésemeléssel 2015-höz képest a lízing, a marketing és reklám, az oktatás, képzés, valamint a gyógyszeripar területein dolgozók számolhattak.

A rendőröket érdekli leginkább mások fizetése

A DreamJo.bs állásportál által üzemeltetett Fizetések.hu oldal segítséget nyújt abban, hogy a munkavállalók ingyenesen és személyre szabhatóan tudjanak informálódni arról, hogy a munkatapasztalatuk alapján adott iparágban milyen bruttó bérre számíthatnak. A tavalyi évben a legnagyobb érdeklődés a rendőrök részéről érkezett a portálra. Rajtuk kívül az óvodai dajkák, az orvosok, az óvodapedagógusok, valamint a fogászati asszisztensek voltak a leginkább kíváncsiak arra, hogy országosan milyen fizetésre számíthatnak a pozíciójukban dolgozó magyarok.

Top fizetés a pilótáknak, orvostanácsadóknak és vezető fejlesztőknek

Amennyiben nem vesszük figyelembe a felsővezetői pozíciókat, úgy a hosszú évek tendenciája 2020-ban is érvényes maradt: a legmagasabb fizetésre a pilóták számíthattak, akiknek a bruttó átlagbére az elmúlt évben több, mint százezer Forinttal nőtt a pandémia ellenére és így a tavalyi évben elérte az 1.170.770 Ft-ot. Őket követték az orvostanácsadók átlagosan 1.048.360 Ft bruttó keresettel, illetve a vezető fejlesztők, akik átlagban összesen 1.016.170 Ft bruttó bérre számíthattak a tavalyi évben. A top 5-ös listára az IT menedzserek és az account directorok jutottak még fel, de az ő bruttó átlagkeresetük már egymillió Ft alatt volt. A legalacsonyabb bruttó átlagkeresete a munkavállalóként dolgozó varrónőknek volt 2019-ben, 196.700 Ft-os havi bérükkel még a 200 ezer Ft-os határt sem érték el. Minimálisan e határ felett kerestek az óvodai dajkák, a portás, informátor munkakörben dolgozók, a tanár asszisztensek és a munkavállalóként dolgozó cipészek.

Gazdaság

A Kyndryl Foundation 100 000 dolláros támogatással erősíti meg elkötelezettségét

A Kyndryl jótékonysági szervezete, a Kyndryl Alapítvány bejelentette harmadik éve futó globális támogatási programjának kedvezményezettjeit. A támogatásban részesülő 14 nonprofit szervezet között ismét helyet kapott a United Way Magyarország.

A Kyndryl ezzel tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségek fejlesztése iránt világszerte.

A Kyndryl Alapítvány legújabb támogatási portfóliója a korábbi, többéves együttműködések folytatása mellett új szervezeteket is bevon. A programok középpontjában a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-képzések, a digitális befogadás és a munkaerőpiaci felkészítés áll.

Az United Way Magyarország immár második egymást követő évben részesül támogatásban, és a 100 000 amerikai dolláros hozzájárulást az „United for CyberSafe Youth” program folytatására és továbbfejlesztésére fordítja. A moduláris képzési program középiskolás diákokat és fiatal felnőtteket céloz, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű közösségekre és a látássérült emberekre.

A program hatását jól tükrözik olyan résztvevők tapasztalatai, mint a pécsi látássérült középiskolás diák, Dorottya, aki éppen érettségire készült és az egyetemi továbbtanulását tervezte, amikor részt vett egy mesterséges intelligenciára fókuszáló képzésen. A program során olyan eszközöket és alkalmazásokat ismert meg, amelyek támogatják az önálló tanulást, például összefoglalják és akadálymentes formátumba alakítják a tananyagokat.

„Fel tudom tölteni a tananyagokat, akár teljes tankönyveket is, az alkalmazás pedig úgy foglalja össze őket, hogy könnyen megértsem. Olyan érzés, mintha a saját tankönyvemmel beszélgetnék”

– mondta.  A program a felelős MI-használatra is kiemelt figyelmet fordított, így Dorottya nemcsak új eszközöket ismert meg, hanem azt is megtanulta, hogyan használhatja azokat tudatosan és kritikusan a tanulásban és a mindennapi életben – ez pedig fontos készség lesz jövőbeli tanulmányai során.

A Kyndryl Alapítvány olyan programokat támogat, amelyek a munkaerőpiacon értékes digitális készségeket fejlesztenek, és segítik az embereket abban, hogy megfelelő munkalehetőségekhez jussanak. Ezek az oktatási programok várhatóan több mint 100 000 ember életére lesznek hatással világszerte.

„A Kyndryl Alapítvány magyarországi jelenléte immár a harmadik évébe lép, melynek segítségével tovább mélyítjük elkötelezettségünket azon programok iránt, amelyek gyakorlati kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségekkel vértezik fel a fiatalokat”

– mondta Presszer Péter, a Kyndryl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„A United Way Magyarországgal folytatott együttműködésünk közös célja, hogy minél több diák és fiatal felnőtt számára tegyük elérhetővé a magas színvonalú digitális képzéseket.”

A globális támogatási program harmadik évének kedvezményezettjeiről további információ itt található.

A Kyndryl Alapítvány kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készséghiány enyhítését célzó kezdeményezéseiről további részletek a www.kyndryl.org  oldalon érhetők el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Reális forgatókönyv, hogy jövőre az AI vásárol helyettünk

Az online kereskedelem csendben, mégis soha nem látott sebességgel alakul át. Egy vásárlási döntés előtt egyre többen fordulnak nagy nyelvi modellekhez
– például Geminihez, Copilothoz vagy ChatGPT-hez –, és sok esetben már el sem indítanak hagyományos keresést például a Google-ben.

„A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetések jóval részletesebb helyzetekből indulnak ki, mint a korábbi keresések, az AI pedig olyan válaszokat ad, amelyek szinte észrevétlenül terelik a felhasználót egy konkrét termék vagy megoldás felé”

– mutat rá az egyik legfontosabb trendre Gandera Balázs, az INTREN digitális marketing ügynökség ügyvezetője.

A keresést felváltja a beszélgetés: új korszak kezdődik

„Egy új felhasználói réteg már aktívan használja ezt a megközelítést, és a változás üteme kifejezetten gyors”

– hangsúlyozza a szakértő. Ma már sokan nem egyszerűen beírják a keresőbe, hogy „gyerekbicikli”, hanem részletesen leírják az igényeiket: életkort, színt, felhasználási helyzeteket, preferált kialakítást és egyedi elvárásokat. Az AI erre nemcsak válaszokat ad, hanem alternatívákat kínál, visszakérdez, és folyamatos párbeszéddel formálja a vásárlói döntést. Bár az ilyen típusú keresések aránya egyelőre nem tűnik nagynak, a növekedés tempója kiemelkedő.

„Rövid idő alatt többszörösére bővülhet az AI-alapú keresések aránya, ami már érezhető hatást gyakorol a kereskedők forgalmára”

– teszi hozzá Gandera Balázs.

AI, mint digitális vásárlási asszisztens

A vásárlási folyamat alapjaiban alakul át. A felhasználó egyetlen kérdésre választ kap, majd azonnal további, személyre szabott javaslatok érkeznek, amelyek fokozatosan mélyítik az érdeklődését. Az AI alternatívákat ajánl, új szempontokat ad, és egyre konkrétabb irányba tereli a döntést. Ezzel párhuzamosan megjelennek azok a linkek és ajánlások is, amelyek már közvetlenül a vásárláshoz vezetnek. Nemzetközi szinten már ennél is tovább mentek: olyan megoldások születnek, ahol az AI nemcsak ajánl, hanem magát a tranzakciót is előkészíti.

„A Google által bejelentett fejlesztések például egy központi kosár köré épülnek, amely több webshop kínálatát kezeli egy helyen. A rendszer folyamatosan figyeli az árakat és akciókat, miközben releváns ajánlatokat ad, a vásárlás pedig akár egyetlen lépésben végrehajthatóvá válik”

– emeli ki a szakértő.

Gyors adaptáció előtt a hazai e-kereskedelem

A magyar piac számára is érezhetők már ezek a változások és várható, hogy rövid időn belül átalakulnak a vásárlási szokások. A bevezetés jellemzően a nagy nemzetközi szereplőknél indul, majd gyorsan terjed a szélesebb körben használt webshop rendszereken keresztül.

„Reális forgatókönyv, hogy egy éven belül tömegesen jelennek meg ezek a működések a mindennapi vásárlásban”

– hívja fel a figyelmet az INTREN szakértője. Kiemeli: ebben a helyzetben a kereskedők, cégek láthatóságának kérdése is új szintre lép. A keresőoptimalizálás alapelvei továbbra is érvényesek maradnak, ugyanakkor alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a döntési pontok egyre gyakrabban az AI válaszaiban jelennek meg.

Azok a kereskedők, akik időben reagálnak, biztosabb pozíciót építhetnek ki ebben az új környezetben.

„Az első lépések nem igényelnek jelentős erőforrást. Tudatos jelenlét, megfelelő adatstruktúrák és frissített tartalom már elegendő lehet ahhoz, hogy egy márka megjelenjen az ajánlások között. Ez az időszak inkább felkészülésről szól, mint versenyfutásról, ugyanakkor a tempó gyors, és a figyelem kulcsszerepet kap”

– összegez Gandera Balázs.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Élénkülés a használthajó-piacon: 13 százalékkal nőtt a kereslet tavaly májushoz képest

A Használtautó.hu 2026. májusi adatai szerint tovább élénkült a hazai használthajó-piac: az érdeklődések* száma éves összevetésben 12,8 százalékkal emelkedett, miközben a hirdetések száma és az átlagár is növekedett.

A vízisport-szezon kezdetével párhuzamosan a kereslet a fiatalabb vízi járművek és a prémium vitorlások iránt egyaránt erős maradt.

A május hagyományosan a hajózási és vízisport-szezon nyitánya Magyarországon, ami minden évben élénk keresletet hoz a használthajó-piacon. A Használtautó.hu adatai alapján 2026 májusában közel 2 600 érdeklődés érkezett a hajóhirdetésekre, szemben az egy évvel korábbi 2 300-zal. A kínálat is bővült: a hirdetések száma 831-ről 871-re emelkedett.

A növekvő kereslet az árakban is megmutatkozott. Az átlagár egy év alatt 9,5 millió forintról 10,5 millió forintra nőtt, ami 10,2 százalékos emelkedést jelent. Eközben a medián ár gyakorlatilag változatlan maradt, 5 millió forint körül alakult. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy a hirdetett hajók átlagéletkora 17,7-ről 19 évre emelkedett, vagyis a piac az idősebb hajók növekvő aránya mellett is bővülést mutat.

A legkeresettebb márkák rangsorát a SEA-DOO vezeti, amely átlagosan 4,9 millió forintos árával és mindössze 10 éves átlagéletkorával a legfiatalabb és egyben az egyik legelérhetőbb szereplő a toplistán. A márka népszerűsége jól mutatja a jet-skik és más kisebb vízi járművek iránti töretlen érdeklődést. A második helyen a BAYLINER végzett, amelynek hajói átlagosan 13,4 millió forintba kerülnek, míg a harmadik helyet a prémium vitorlásairól ismert BAVARIA szerezte meg.

A toplista egyértelműen kirajzolja a piac kettős karakterét. Az egyik oldalon a fiatalabb, kedvezőbb árú vízi járművek állnak, mint a SEA-DOO vagy a YAMAHA. A másik oldalon a prémium kategória szereplői találhatók: a BAVARIA átlagára meghaladja a 36 millió forintot, a JEANNEAU-é pedig a 20 millió forintot, de a CROWNLINE és a SEA RAY modelljeinek átlagára szintén 10 millió forint felett alakul.

Külön figyelmet érdemelnek a klasszikus vitorláshajók. A BALATON és a DEHLER márkák hajóinak átlagéletkora 31, illetve 32 év, mégis a legkeresettebb márkák között szerepelnek. Hasonlóan érdekes a REBELL WERFT jelenléte a toplistán: a márka átlagosan 37 éves hajókkal és mindössze 1,6 millió forintos átlagárral az egyetlen 2 millió forint alatti szereplő a rangsorban. Mindez arra utal, hogy a jól karbantartott, idősebb hajók és klasszikus vitorlások iránt továbbra is stabil kereslet mutatkozik a hazai piacon.

*Érdeklődések: telefonszám- és e-mailcím-felfedések száma.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss