Gazdaság

2023-ban is kapkodnak a cégek az informatikusok után

cégek

Átképzés és kölcsönzött csapatok hozhatnak enyhülést az égető munkaerőhiányra.

Évek óta kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: több tízezer informatikus hiányzik a hazai piacról, a pandémia és távmunka rohamos terjedésével pedig újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a tehetséges magyar fejlesztők számára, külföldön is. Nem könnyű beszállni a szakértelemért folytatott küzdelembe, hiszen egy tapasztalt Java programozó munkájáért akár havi bruttó 2 millió forintot is ki kell fizetni, egy szenior felhőmérnök juttatásai pedig még ezt is túlszárnyalhatják, miközben saját bevallásuk szerint a fizetések mellett izgalmas feladatokat és rugalmas feltételeket keresnek és várnak el. A Stylers információ-technológiai cégcsoport szakértői megnézték, mely területeken a legnagyobb a verseny a munkaerőért, melyek lesznek a közeljövő sztárszakmái és hogyan válaszolhatnak a vállalkozások a toborzásban jelentkező kritikus kihívásokra – márpedig a digitalizáció számunkra ma már élet-halál kérdés.

A Grafton toborzócég 2022-es felmérése szerint az IT területen állást kereső szakemberek 64%-a csupán 3 héten belül eljut az ajánlatig potenciális jövőbeli munkáltatójával, ez a statisztika pedig hűen tükrözi, hogy milyen vadnyugati állapotok uralkodnak a hazai techpiacon. A digitális transzformáció, a szolgáltatások online térbe költöztetése, a kiberbiztonság, a tartós home office munkavégzés feltételeinek megteremtése mind-mind olyan égető feladat, melyeket a hazai cégek sem spórolhatnak el, azonban az ehhez szükséges szakértelem megszerzése hatalmas kihívást jelent. A szakadék jelentősége komoly összegekben is kifejezhető, hiszen már jelenleg is a digitális gazdaság adja a hazai GDP csaknem 20%-át, miközben az IT vezetők szerint az esetek közel kétharmadában éppen a szakemberhiány akadályozza az új technológiák bevezetését. De mégis milyen tudást keresnek és fizetnek meg leginkább a magyar vállalatok és milyen új sztárszakmák jelennek meg a közeljövőben?

2023-ban is kaszálnak a programozók, de egyre fontosabb az üzleti szemlélet

A tavalyi felmérések szerint a legkiemelkedőbb kompenzációra továbbra is a szoftverfejlesztők számíthatnak (Full-stack Developer: bruttó 1,5-2 millió forint, Java Developer: bruttó 1,3-1,9 millió forint), de a Software Architect pozícióban a bruttó 2 millió forintot is meghaladhatja a havi fizetések összege, világosan látszik tehát az óriási igény a programozók- és programtervezők iránt. Egyre nagyobb a kereslet ugyanakkor az üzleti IT területen jeleskedő szakemberek iránt, hiszen a Data Scientist és Data Engineer állásokat is hasonló juttatásokért töltik be, de a legtöbbet mégis a Cloud Architect-ek kereshetik a hazai piacon. Ezért a tudásért versenyez tehát a legtöbb vállalat jelenleg, ugyanakkor az is látszik, hogy egyre több társterületről kapcsolnak be munkaerőt a cégek annak érdekében, hogy enyhítsék a kompetenciahiányt, miközben egy-egy új szemléletű kolléga vagy látásmód üzleti szempontból is nagyon kifizetődő lehet a bátran kísérletező szervezetek számára.

„Érdemes a számok mögé nézni, ahol a fejlesztők iránti elképesztő munkaerőpiaci érdeklődés mellett azt is látjuk, hogy rohamosan törnek előre olyan területek, melyek néhány éve még nem is szerepeltek a vállalati zsargonban. Várhatóan ez a tendencia tovább fokozódik, így például egyre több cég fedezi majd fel és vezeti be a mindennapi működésbe az adatalapú-szemlélet, ehhez pedig olyan szakemberek kellenek, akik egyfajta „adatkommunikátorként” a technológia nyelvéről az üzleti területek számára is érthetővé és hasznossá teszik a számokat. Valószínűleg új szakmák nőnek ki a digitális marketing és a felhasználói élmény területén is, ahogy a szolgáltatások egyre nagyobb szelete kerül az online térbe, és mindezeket összefogja majd a mesterséges intelligencia, amely egyre inkább átszövi és átalakítja a legtöbb iparágat – így az MI-fejlesztők is felzárkóznak majd a legkeresettebb programozók közé”

mondja Gönczy Gábor, a Stylers ügyvezető-tulajdonosa.

Van gyógyír a kritikus szakemberhiányra: kölcsönzés, átképzés és low-code

Általánosságban is jellemző, hogy a jövő munkaerőpiacának sztárjai rugalmasak, agilisak, jó alkalmazódóképességgel rendelkeznek és több szerepkörben is képesek helytállni – így van ez az IT területén is. Habár egy jól átgondolt képzési rendszerrel a cégek sikeresen küzdhetnek a szakemberhiány ellen a már meglévő munkavállalók fejlesztésével, a speciális tudást, különböző programnyelvek ismeretét és több éves tapasztalatot igénylő feladatoknál természetesen ez az út nem járható. Megoldás azonban itt is van: egyre népszerűbb opció a projektalapon kölcsönzött fejlesztők bevonása (team augmentation), sőt, akár egész csapatok is csatlakozhatnak átmenetileg egy céghez, amíg felépítenek egy informatikai rendszert vagy összehoznak egy kulcsfontosságú digitális szolgáltatást vagy terméket. Ez egyébként az egyik fontos kihívást is kiiktatja az egyenletből, hiszen a legkelendőbb szakemberek a juttatások mellett a fejlődési lehetőséget, az új kihívásokat és izgalmas feladatokat is keresik, így a kölcsönzött csapatokat alkalmazó cégek motivált és maximálisan felkészült kollégákat kaphatnak egy számukra fontos digitális fejlesztés megvalósításához.

„Egy másik trend, amely rohamosan terjed, az erőforrások optimalizálásában jeleskedik: a low-code platformok előre programozott elemeket kínálnak a fejlesztőknek, akik így a junior munkaórákat megspórolhatják és a valóban szenior szintű, speciális tudást igénylő feladatokra fordíthatják az értékes idejüket. Napi szinten tapasztaljuk, hogy egy-egy ilyen megoldás milyen új dimenziókat nyithat meg egy vállalat életében, az így létrejövő üzleti alkalmazások pedig egy egész iparág vagy szélesebb közösség számára is hasznosulhatnak”

teszi hozzá Gönczy Gábor.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Új módszerrel növelik a dolgozói elégedettséget a cégek

aukciók

Egyre népszerűbbek a hazai vállalatok körében az úgynevezett zártkörű aukciók, melyeken csak egy előre meghatározott kör licitálhat a felkínált vagyontárgyakra.

Mindez átlátható, igazságos feltételeket biztosít például azoknak, akik a lecserélt elektronikai eszközeiket, irodabútoraikat vagy akár céges autóikat akarják szétosztani munkavállalóik közt. Az Intergavel regionális vállalati aukciósház számos speciális helyzetben is használható megoldását már több multinacionális cég is sikerrel alkalmazta.

Napjaink szűkös munkaerőpiaci viszonyai közt a vállalatok folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel kedvezhetnek dolgozóiknak, fokozva ezzel a cég iránti lojalitást. A lecserélt, de még jó állapotú eszközök kedvezményes árú vagy akár ingyenes szétosztása is ezek közé tartozhat, ez azonban a gyakorlatban konfliktusokhoz vezethet. Ezt küszöböli ki a terjedőben lévő, új módszer.

„Csaknem 20 éve foglalkozunk online árverésekkel, megbízóink jelentős része pedig olyan multinacionális- és hazai nagyvállalat, amelyeknek kiemelten fontos a tiszta, szabályos, minden résztvevőnek egyenlő esélyt garantáló értékesítés. Többen jelezték, hogy szükségük lenne egy hasonlóan korrekt és hatékony eljárásra feleslegessé vált vagyontárgyaik eljuttatására dolgozóikhoz, ezért nemrég megteremtettük ennek a feltételeit”

– avatott be a részletekbe Kocsis Csaba, az Intergavel Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Ennek megfelelően a zártkörű aukciókon is ugyanazt a már több mint 1000 online árverés során használt, kijátszhatatlan felületüket használják, mint a klasszikus licitálásoknál. Kocsis Csaba elárulta, nem ritka, hogy egy vállalat a nagy mennyiségű tárgy – például költözés esetén a régi irodabútorok – egy részét első körben felajánlja munkavállalóinak, majd ezt követően egy hagyományos, piaci aukciót is lebonyolít, ahol már bárki megszerezheti a fennmaradó eszközöket.

Az eddigi tapasztalatok szerint a módszer nemcsak a tisztességes lebonyolítást kereső vállalatok, hanem a bárhonnan elérhető, izgalmat hordozó jellege miatt a dolgozók tetszését is elnyeri, így valóban fontos, új eszköze lehet az egyre hangsúlyosabb employer brandingnek. Az Intergavelnél hozzátették; a zárkörű, online aukciók már bevált megoldást jelenthetnek abban az esetben is, ha bizonyos belső szabályok előírják, hogy különböző vagyontárgyak (vagy akár ingatlanok) csak egy meghatározott körben értékesíthetők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Árnövekedésben Magyarország a második az EU ingatlanpiacán

2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forintot, mellyel a második helyet foglaljuk el az Európai Unióban az ingatlanárak növekedését tekintve.

A kontinens országai közül egyedül Észtország előzi meg hazánkat, derült ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Az uniós államok közül 15 országban tíz százalékot meghaladó volt az árnövekedés 2022 harmadik negyedévében. A legnagyobb mértékű áremelkedést Észtországban (+24,2 százalék), Magyarországon (+21,0 százalék) és Litvániában (+19,3 százalék) mérték, egyedül Dániában volt némi csökkenés (-2,4 százalék). Mindez a piac markáns változását mutatja a kontinensen. Az Eurostat által közölt lakásárindex az EU országaiban és az eurózónában egyaránt nagyon hasonló mintázatot mutatott az elmúlt évtizedekben. A lakásár 2011-től 2014-ig relatív stabil volt, majd az árszint 2015-től folyamatosan növekedett a mai értékre.

Az elmúlt negyedév lassuló tendenciája azonban mindenhol érzékelhető. Az Allianz előrejelzése szerint a jelzáloghitelezés drágulása (a jelenlegi lakásárak mellett) és a háztartások elkölthető jövedelmét jelentős mértékben felemésztő infláció következtében a lakásvásárlások drasztikus visszaesésével számolhatunk 2023-ban, ami az árak csökkenéséhez is vezethet.

„A magyar lakáspiacon 2022 negyedik negyedéve egyértelműen lassulást hozott, sok helyen csökkenést is tapasztalt az Otthon Centrum”

– ismertette a hálózat legfrissebb adatait Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, országos átlagban a használt lakások árai 4, a házak árai pedig 5 százalékkal mérséklődtek 2022 III. negyedévéhez képest.

Az elmúlt években a budapesti lakásárakat a környező országok fővárosainak áraival összevetve kiderült, hogy a magyar fővároshoz képest Bécs majdnem két és félszer, Berlin kis híján háromszor drágább, Münchenről nem is beszélve, ahol az átlagos négyzetméterár közel négyszerese a budapestinek. A régió fővárosaival összehasonlítva Pozsony harmadával drágább, Prága 60 százalékkal, míg a varsói árszint közel azonos volt a budapestivel.

Az elmúlt három év azonban jelentős változást hozott a piacon a környező országokban is. A numbeo.com, 2023 január végi adatainak tükrében Bécsben 21 százalékkal, Prágában majdnem 80 százalékkal, Varsóban 60 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Pozsonyban ugyanez 45 százalék, míg a vizsgált városok közül Berlinben volt a növekedés a legalacsonyabb, mindössze 10 százalék három év távlatában.

A COVID utáni fellendülés legerőteljesebben a csehországi árszintet emelte fel, ahol 2020 és 2022 között mintegy 60 százalékkal emelkedtek az árak, de itt is érzékelhető volt a növekedés visszaesése 2022-ben. A lengyel piacon részben a kiemelkedő 2021-es évnek tudható be, hogy jelentős, az adásvételek számában nagyjából 50 százalékos volt a visszaesés, ami egyelőre a nagyvárosok árszintjét tavaly még nem érintette.

A környező országok nagyvárosai közül a numbeo.com adatai szerint Budapesthez képest München a legdrágább, ahol a városközpontban a 12 ezer eurót is meghaladja a négyzetméterár, míg a külső kerületekben a 10 ezer eurót is eléri. Berlinben, Bécsben és Prágában is több mint kétszerese a budapestinek az átlagos négyzetméterár. Berlinben 8100, Bécsben 8000 euró az átlag, Prága kicsivel olcsóbb, az átlagos négyzetméterár a belső városrészekben 7600 euró. A külső kerületekben ennél nagyságrendileg, akár 2000 euróval is kedvezőbb az árszint. Pozsony nagyjából a budapesti átlagár másfélszerese – a belvárosban 4700, a periférián 3400 euró az átlagos négyzetméterár –, Varsó pedig alig előzi meg a magyar főváros lakásárszintjét.

Ezzel szemben Budapesten a használt téglalakások négyzetméterára januárban átlagosan 2532 euró volt, a paneleké 1982 euro, a használt házaké pedig a 2076 eurót is elérte. Ezek az értékek a IV. negyedévhez képest magasabbak, a házak esetében 10 százalékkal, a panellakások esetében 5 százalékkal, a téglalakásoknál pedig 4 százalékkal – hangsúlyozta Soóki-Tóth Gábor.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Ki nyeri meg a Google és a Microsoft párviadalát?

google

Véget vethet-e egyetlen lépés a két legnagyobb szoftvergyártó közti felhőháborúnak?

Az elmúlt hónapokban a világ két legnagyobb technológiai vállalata közötti kiélezett versenytől hangos a világsajtó. A legtöbb elemzés arról számol be, hogy a Microsoft a ChatGPT (OpenAI) fejlesztésével és piaci bevezetésével jelentősen elhúzhat a Google előtt, eldöntve ezzel a már több évtizede tartó „állóháborút”. Akadnak azonban bőven szkeptikusok a témában, akik szerint a ChatGPT körüli felhajtás inkább csak egy ügyes PR fogás és hosszú távon nem lesz számottevő a redmondiak befektetése. Juhász Viktor felhőszakértő szerint a felhasználók elköteleződése nem a funkciók fejlesztésén vagy a pillanatnyi felhasználói élményen áll vagy bukik, hanem leginkább a megszokáson és az innovációra való nyitottságon múlik.

Jókor szállt fel a Microsoft a mesterséges intelligencia hullámra

Bár a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI kutatólabor már 2015 óta működik, a széles nyilvánosság körében a fejlesztés felhasználók előtti megnyitása után, néhány hónapja vált ismertté, és adott új lendületet az egész mesterséges intelligencia tudományágnak. A Microsoft újabb több milliárd dolláros befektetését követően jelenleg arról mindenki csak találgat, hogy a tech óriás szoftverportfóliójában milyen konkrét funkciókban jelenik majd meg ez a technológia. A Google-nek gyorsan kellett reagálnia a konkurencia lépésére és válaszul a ChatGPT-re bejelentette a Bard nevű AI technológiáját, ami jelenleg az utolsó tesztelési fázisban van, de hamarosan nyilvánossá válik. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Google már jóval a Microsoft előtt elkezdte alkalmazni a mesterséges intelligenciát a szoftvereiben, csak éppen nem a szövegalkotásban. A Google Search, a Maps és Lens alkalmazások jelenleg több területen is használják a mesterséges intelligenciát.

„Lényeges különbség a Google és a Microsoft között, hogy amíg a Google önmaga fejleszt és folyamatosan új utakat tör az informatikában, a Microsoft a legtöbb esetben inkább kivárja míg más cégek kitapossák az utat és csak akkor indít nagyobb fejlesztéseket, amikor már biztossá válik adott innováció sikere. Azt azonban el kell ismerni, hogy ChatGPT esetében a redmondiak jókor szálltak fel erre a hullámra, hisz hatalmas szenzáció lett és most mindenki erről beszél.”

– magyarázta Juhász Viktor.

A verseny még mindig a felhő körül zajlik

Bár a két gyártó felhő megközelítése teljesen eltér, a Google és a Microsoft párviadala még mindig ezen a területen a legszorosabb. A Google infrastruktúrától függetlenül működő rendszerként tekint a felhőre, ami böngészőn keresztül bármilyen eszközről elérhető. A Microsoft ezzel szemben a felhőt a saját szoftvereihez köti, rákényszerítve így a felhasználókat a Microsoft infrastruktúra használatára. Ez gyártóként logikus lépésnek tűnhet, hiszen így több gépet és szoftvert adhat el, hosszú távon azonban ennek a hozzáállásnak az lett az eredménye, hogy a fejlesztéseket tekintve a Microsoft rendszer elmaradt a Google mögött és nehezen tud megújulni.

„A Google alapvetően a felhőt mindig úgy képzelte el, ahogyan a felhasználók ábrándoznak róla, hogy egy böngészőből kényelmesen mindent el lehessen érni. A Microsoftnál ez nincs így, mert ő mindig arra törekszik, hogy a rendszert telepíteni kelljen a Windows-ra, így egyszerűen köti magához a felhasználókat a mai napig.”

– vélekedett Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

A keresőpiacon lényeges változást hozhat a Microsoft új lépése

Bár több piaci előrejelzés számol be arról, hogy az OpenAI partnerségnek köszönhetően a Microsoft 2023-ban várhatóan jelentős versenyelőnyre fog szert tenni a felhőpiacon a Google-el szemben, ám a szakértő szerint ennek a hírnek egyelőre nincs a gyakorlatban nyoma. Azonban azt egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a keresőpiacon még látványos változást hozhat a jelenlegi fejlemény és elképzelhető, hogy fél éven belül a felhasználók már másra fogják használni a Google és a Bing keresőket, mint eddig. Az OpenAI generatív tartalmaknak azonban az előnyei mellett még bőven akadnak hátrányai. A mesterséges intelligencia szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a ChatGPT könnyen összekeverheti az információt, ha nem megfelelő adatforrásokból merít, így az általa létrehozott tartalmak egyáltalán nem biztos, hogy megfelelnek a valóságnak.

„Én azt látom, hogy az interneten való keresés valószínűleg már a közeljövőben élesen ketté fog válni. A felhasználók a termékeket, szolgáltatásokat, híreket jellemzően továbbra is a Google-ban fogják keresni, de ha bizonyos információra lesznek kíváncsiak nagy eséllyel az OpenAI chatbotot fogják használni, ami beépített modulként várhatóan hamarosan elérhető lesz a Microsoft böngészőben és a Wordben is.”

– árulta el a szakértő, Juhász Viktor.

A Google és Microsoft egymás mellett is jól megférhetnek a vállalatok informatikájában

Mivel a két gyártó között folyamatos a felhasználókért vívott verseny, érthető módon egyik vállalat sem reklámozza azt, miként tud hatékonyan együttműködni a másik cég szoftvereivel egy vállalati rendszerben. Pedig a gyakorlatban egyáltalán nem ördögtől való a Microsoft és a Google közös alkalmazása. Persze az, hogy melyik cég mit választ, az nagyban múlik a vállalati kultúrán és a munkatársak digitális érettségén.

“Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a MS tényleg egy nagyvállalati rendszer, ami azt jelenti, hogy olyan cégek számára lesz ideális, ahol rendelkezésére állnak helyi informatikusok, akik kellő kapacitással bírnak ahhoz, hogy megértsék a rendszer működését, kiigazodjanak rajta és segítsék a munkatársakat. Az 50-100 fős magyar kkv-k nem nagyvállalatok, így nekik jellemzően nincs megfelelő kapacitásuk, se tőkéjük arra, hogy a Microsoft felhőt megfelelően kezeljék.”

– jegyezte meg Juhász Viktor.

A hazai cégek hozzáállása az informatikához legtöbbször habitus kérdése

A szakértő szerint a Microsoft azoknak a cégeknek ideális, ahol a munkatársak önállóan dolgoznak Word-ben és Excel-ben, megszokták a kezelését és megtanulták hogyan tudnak problémát megoldani ezekben a programokban. Ha egy vállalat már hosszú évek óta Microsoft rendszerekben dolgozik és nem akar túl nagy energiát fektetni arra, hogy a munkatársakat átszoktassa egy új rendszerbe, az nagy valószínűséggel felhőben is a Microsoft szolgáltatást fogja választani. Ahol a vezetők és munkatársak nyitottan állnak a digitalizáció kérdéséhez és szeretnének egyszerűen és hatékonyan együttműködni hibrid irodai környezetben, ott mindenképpen a Google felhőrendszerét érdemes bevezetni. És az se kizárt, hogy a két rendszer egymás mellett működjön egy vállalati IT környezetben. Egy jó példa erre az, mikor egy cég Office 365 csomagot használ, de a levelezését a Gmail-ben intézi és Google Drive-on tárolja adatait, hiszen az Excel, Word és PPT fájlok kiválóan alkalmazhatóak Workspace környezetben is.

„Az informatikához való hozzáállás leginkább habitus kérdése, hogy valaki mennyire nyitott vagy konzervatív. Ez olyan, mint amikor valaki időről-időre ugyanazt az autómárkát vásárolja meg, mert működik és megszokta vezetni. Egy ilyen ember nem akar kipróbálni semmi újat, még akkor se, ha az jobb lehet. A Microsoft egy nagy múltú vállalat, aki a hosszú évek alatti piaci jelenléte által megragadt a köztudatban, mint nagyvállalati szoftvergyártó. Őt a felhasználók azért választják, mert pontosan tudják mit kapnak tőle, hiszen már 10 éve is ugyanazt csinálta. A Google ezzel szemben folyamatosan megújul és fejleszt, így azok a felhasználók fogják választani, akik szeretik az innovatív megoldásokat és nyitottak az újra.”

– fejtette ki Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

Hogyan méri fel egy jó IT szolgáltató, hogy mire van szüksége az ügyfeleknek?

Figyelembe veszi a vállalati kultúrát – Egy vállalat kultúráját mindig a vezetőség és a munkatársak egyéni hozzáállása és szokásai határozzák meg. Egy jó IT szolgáltató a felhőbe költöztetés előtt mindig figyelembe veszi, milyen rendszerben létezett eddig a vállalat, valamint miként dolgoztak együtt a munkatársak és ehhez igazodva választja ki a cég jövőbeni felhőrendszerét.

Felméri a munkatársak digitális érettségét – A digitális érettség döntő lehet az új rendszer kiválasztásánál. Ott, ahol már önállóan elkezdték használni a Google szolgáltatásait és nyitottak a digitalizációra, nagyobb eséllyel lesz sikeres a Google felhő, mint ott, ahol már évek óta Outlook-ot használnak, megszokták és nem szeretnék lecserélni.

Megvizsgálja az üzleti célokat – Mivel a vállalatok működésének mozgatórugója az üzleti célok elérése, így a vállalat IT rendszereinek is elsősorban ezeket a célokat kell szolgálniuk. A Microsoft alapvetően egy nagyvállalati szoftver, így nagyobb szervezetek számára egyszerűbben kezelhető, mint a Google, ám a modern együttműködés szempontjából hatékonyabb lehet egy Workspace környezet. A szolgáltató alapos vizsgálata segít eldönteni a cégeknek, hogy melyik rendszer áll közelebb a vállalat üzleti céljaihoz.

Figyelembe veszi a vállalat anyagi lehetőségeit – Bár az IT megoldások esetében a szakértő nem győzi hangsúlyozni, hogy soha nem szabad az ár alapján dönteni, az, hogy egy cég éves szinten mennyit fizet a rendszerekért, igenis fontos szempont! Egy jó IT szolgáltató a vállalat számára több fajta konstrukciót is felvázol, amiket ár-érték alapján osztályoz és segít a vállalatnak kiválasztani a legjobb megoldást.

„A Microsoft és a Google abban hasonlítanak egymásra leginkább, hogy mindkettőt lehet rosszul bevezetni és rosszul kezelni, ezáltal mindig akadnak majd olyan felhasználók, akik egyikkel vagy másikkal elégedetlenek lesznek. Egy jó IT szolgáltató odafigyel arra, hogy a céghez olyan rendszert vezessen be, amiben komfortosan és hatékonyan tudnak dolgozni a munkatársak, legyen szó önálló vagy közös feladatvégzésről”

– fejtette ki Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés

Friss