Gazdaság
26% és 44% közötti béremelés egy év alatt az ALDI informatikai leányvállalatánál
Az ALDI International IT Services Kft. újabb béremelést hajtott végre.
A vállalat 2023 elejétől további 10%-kal növelte munkatársai bérét, így egy év alatt pozíciótól függően 26% és 44% között emelkedtek a fizetések a cégnél. Az alapfizetésen felül a cég munkavállalói ezentúl havi bruttó 50 000 forintot kapnak a második használt idegen nyelv után. Az elmúlt 12 hónap során 60%-kal nőtt a vállalat által foglalkoztatottak létszáma, a vállalat idén újabb létszámbővítésre készül.
Újabb béremelésről döntött az ALDI International IT Services Kft. (AIIS), az ALDI informatikai szolgáltatásokat nyújtó magyarországi leányvállalata. A cég év elejétől egységesen további 10%-kal emelte munkatársai bérét. Az elmúlt 12 hónap során végrehajtott rendes éves, illetve rendkívüli évközi béremeléseknek köszönhetően pozíciótól függően 26% és 44% között nőtt a vállalat munkatársainak fizetése.
Az idegen nyelvet beszélő gyakornokok kezdő fizetése már meghaladja a bruttó 400 000 forintot, míg a jelentős tapasztalattal rendelkező szenior IT technikai szakemberek esetében a 7 számjegyű fizetés az általános. A vállalat a béremelés mellett nyelvpótlékot is bevezet, az első idegen nyelven felül minden további használt idegen nyelv után havi bruttó 50 000 forintot fizet a vállalat a releváns munkakörökben.
Az AIIS budapesti és pécsi központjának jelenleg közel 600 munkatársa látja el 4000-nél is több európai ALDI-üzlet, valamint 55 logisztikai központ és irodaház IT-rendszerének gondozását. A vállalat 8 országban, több mint 29 000 felhasználó IT-támogatásáért felelős, illetve üzleti szolgáltatásokat – például ügyfélszolgálat, könyvelés, utazásszervezés – nyújt, továbbá szoftverfejlesztést végez. Az AIIS-t IT-támogató feladatok ellátására alapították, de a megbízható minőségű szolgáltatásoknak és a magasan képzett magyar informatikusoknak köszönhetően a vállalat számos szoftverfejlesztési megbízást kapott cégcsoporton belül az elmúlt évek során. Az AIIS fejleszti például az ALDI online vásárlást támogató szoftvereit, és teszteli az ALDI valamennyi kasszarendszerét, Ausztráliától az Egyesült Államokig.
Újabb létszámbővítés 2023-ban
A cég dinamikusan fejlődik, munkatársainak létszáma több mint 60%-kal nőtt egy év alatt, vagyis több mint 300 munkahelyet hozott létre a cég Magyarországon, az általa nyújtott szolgáltatások száma pedig egytizedével bővülve 370 fölé emelkedett az elmúlt 12 hónap során. Az ALDI Süd vállalatcsoport újabb feladatokkal bízta meg az AIIS-t, ezért a cég – folytatva eddigi bővülését – 2023-ban további 150 magyarországi munkahely létrehozását tervezi. A munkakörök nagy része otthonról is ellátható feladatokat takar, így az ország bármely részéből lehet pályázni.
„Egyrészt az ALDI Süd csoporttól érkező új megbízások ellátására informatikai támogatást végző, illetve ügyfélszolgálati feladatokat ellátó kollégákat keresünk. Itt alapvető elvárás az idegen nyelvek magas szintű ismerete, de pályakezdők, friss diplomások vagy pályaváltók jelentkezését egyaránt várjuk. Másrészt tapasztalattal rendelkező, szenior informatikusoknak nyújtunk lehetőséget: üzleti, IT, people management, project management, infrastruktúrát érintő, mérnöki és fejlesztői területen keresünk munkatársakat, illetve szoftverfejlesztőket, továbbá SAP tapasztalattal rendelkezők jelentkezését is várjuk az áruszállítás, a logisztika és a beszerzés terén. Mindemellett agilis csapatok irányítására SCRUM mastereket is keresünk”
– tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Mindegyik állás esetében elvárás a magas szintű idegennyelv-tudás, az angol és német mellett az olasz, francia vagy szlovén nyelv ismerete előnyt jelent. Akár bölcsész vagy mérnök szakokon tanuló egyetemi hallgatók is pályázhatnak, számukra a tanulmányok mellett heti 20-30 órás munkavégzésre nyílik lehetőség.
Saját oktatási és képzési program: ALDI Talent Campus
Az AIIS saját akadémiát hozott létre, az ALDI Talent Campust, amely a pályakezdők és pályaváltók felkészítését végzi, és biztosítja munkavállalóinak a mindennapi munka során szükséges nyelvi és informatikai tudást. Az első, nyelvi képzést nyújtó Jump Start Program már el is indult, az ebben részt vevők heti 20 óra munka mellett 20 órányi német nyelvi tréningben részesülnek.
„A képzési lehetőségek mellett az iparági átlagot meghaladó, versenyképes bért kínálunk. Nagy hangsúlyt fektetünk az inflációra reagáló bérfejlesztésre, hiszen egy év alatt pozíciótól függően 26–44%-kal emeltük béreinket, és a béremelés minden munkavállalóra egységesen, bértárgyalás nélkül vonatkozik. A versenyképes fizetések mellett folyamatos képzés, előrelépési esély és egyes területeken külföldi munkavégzés lehetősége várja a munkakeresőket. A nyelvi pótlékkal szeretnénk elismerni a kiemelkedő tudást, valamint továbbképzésre ösztönözni a kollégákat” – tette hozzá Szabados Gábor.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
-
Folyamatosan növekszik a használtautó-piac
-
Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben
-
A IT munkaerőpiacon már nem a mennyiség, hanem a minőség számít
-
Újra növekszik a dinamikus hazai építőipari gyártó
-
Már négy dobogónál tart Molnár Martin a brit Forma–4-ben
-
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
Gazdaság
Új imázsfilmmel erősíti munkáltatói márkáját a Lufthansa Systems Hungária
Új, employer branding fókuszú imázsfilmet készített a Lufthansa Systems Hungária, melyben a légiipari informatikával foglalkozó cég legfontosabb vállalati értékeit mutatja be.
A Lufthansa Systems Hungária a közelmúltban két rangos employer branding elismerést is elnyert: a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) „Megbízható Munkaadó 2024/26” díját, illetve a „Randstad Hungary 2024-es Employer Brand kutatásán a – Legvonzóbb Munkaadó – IT kategória” címet.
A Lufthansa Systems a világ egyik vezető IT-szolgáltatója a légiközlekedés területén, több mint 350 ügyféllel világszerte. A portfóliójába tartozó termékek és szolgáltatások a légitársaságok minden üzleti folyamatát lefedik – a pilótafülkében, az utastérben és a földön egyaránt.
A cég 1995-ben hozta létre magyarországi leányvállalatát; 15 fővel indultak, azóta a jelentős és dinamikus létszámbővítés eredményeként mára már több mint 800, magasan képzett IT-szakembert foglalkoztatnak.
A vállalat kiemelt figyelmet fordít munkavállalói jóllétére: nagy hangsúlyt helyez a gondoskodó és befogadó szervezeti kultúrára, ennek elősegítésére pedig számos szociális-jólléti juttatást kínál – köztük például vállalati egészségbiztosítási csomagot, irodai masszázst, privát pszichológiai konzultációs lehetőséget, valamint sporteseményeken való céges részvételt; emellett egészségnapokat is szervez munkavállalói számára.
Fókuszban a munkáltatói márkaépítés
Az IT szektor világszinten az egyik leggyorsabban fejlődő és egyre nagyobb súllyal bíró iparág, nagy verseny folyik a tehetségek bevonzásáért és megtartásért is. Éppen ezért a Lufthansa Systems Hungária is folyamatosan arra törekszik, hogy attraktív és támogató munkahelyet alakítson ki, segítve a kollégák szakmai fejlődését és a munka-magánélet egyensúly fenntartását. A tehetségekért folytatott versenyben egyre fontosabb a szerepe a vállalati imázsnak, a munkáltatói márka erejének. Legújabb vállalati imázsfilmjükben a legfontosabb vállalati értékeiket mutatják be, elsősorban employer branding célokat támogatva.
Az imázsfilm ide kattintva tekinthető meg.
Az imázsfilmet az Influence Media és Guba Gergő filmes szakember koprodukcióban készítették a légiipari informatikai vállalat számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Mit tehetnek a vállalatok a munkahelyi jóllét érdekében?
A munkahelyi elégedettség helyzete az IT- és a HR-szektorba.
A munkahelyi jóllét csak egy jól hangzó fogalom, vagy a gyakorlatban is alkalmazott munkaerőt megtartó eszköz? A No Fluff Jobs legújabb kutatása arra kereste a választ, hogy az IT- és HR-szakemberek tapasztalatai alapján melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a munkavállalók fejlődését és elégedettségét. A riportból az is kiderül, a szektor munkavállalói tartanak-e attól, hogy a mesterséges intelligencia miatt elveszíthetik a munkájukat.
Boldogság, elégedettség, jóllét – egyéni törekvéseink, céljaink alapján mást és mást értünk ezek alatt, azonban mindannyian azt szeretnénk, ha a magánéletünk és a munkahelyünk összhangban lenne egymással.
„Néha csak az összetartozás, az elfogadás és a tisztelet érzésére van szükség ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat a munkahelyünkön. Ezeket azonban csak olyan környezetben lehet igazán átélni, amely a szervezeti struktúra minden szintjén elősegíti az őszinteséget és a tiszteletet”
– emel ki egy apróságnak tűnő, de nagyon is lényeges szempontot Tomek Bujok, a No Fluff Jobs CEO-ja, amelyet érdemes lenne a vállalatoknak figyelembe venni.
Hosszú távon ugyanis kifizetődő lehet számukra, ha a munkahelyi jóléti szolgáltatásokba invesztálnak, hiszen ezek az intézkedések kulcsfontosságúak lehetnek mind a munkavállalók megtartásában, mind pedig a jobb, vonzó munkakörnyezet kialakításában. Számos tanulmány alátámasztja, hogy azok a munkavállalók, akik boldogok, és elkötelezettnek érzik magukat a munkájuk iránt, magasabb munkateljesítményt nyújtanak, kevesebb betegszabadságot vesznek igénybe és kisebb valószínűséggel hagyják el a vállalatot.
Van, ami a pénznél is fontosabb
A felmérés szerint eltérő motivációk tapasztalhatók az IT-szakemberek és a HR-sek munkahelyi elvárásai között. Érdekesség, hogy míg az IT-sek esetében a magas fizetés a lista élére került, HR szakemberek számára a magas fizetés csak az 5. legfontosabb tényező (57,7%), helyette a támogató és kiegyensúlyozott munkahelyi környezetet és a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák. Ugyanakkor mindkét terület munkavállalói között a második és a harmadik legfontosabb helyre került a munka és a magánélet egyensúlya (74,5, illetve 73,1%), illetve a kötetlenebb munkavégzés lehetősége – az IT-specialisták 73,7%-a preferálná a távmunkát, míg a HR-szakemberek 68,1%-a a rugalmas munkaidőt.
Bár az IT-szakemberek kiemelten fontosnak tartják a technikai tudásuk értékelését, és közel egynegyedük (23,6%) elismeri a fejlődési lehetőségek meglétét, 17,8% nem használja ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, mert azok nem az ő igényeihez igazodnak. A válaszadók 29,1%-a arról számolt be, hogy egyáltalán nincs lehetősége, hogy fejlessze készségeit.
Az eredmények alapján a munkáltatóknak érdemes megvizsgálni, hogyan tudják jobban személyre szabni a nem pénzügyi juttatásokat is, hogyan lehet a fejlesztési programokat jobban összehangolni az IT-szakemberek sajátos igényeivel. Az időgazdálkodás vagy a munkaterhelés elosztásának javításával, valamint hozzáférhető, releváns és rugalmas fejlesztési lehetőségek biztosításával jelentősen növelhető az informatikusok elégedettsége.
Határ a munka és a magánélet között
Sok informatikai szakembernek nehézséget okoz a munka és a magánélet közötti egészséges határok fenntartása. A válaszadók 39,6%-a néha hazaviszi a munkát, ami hozzájárulhat a stresszhez és hatással lehet a személyes időre. Ugyanakkor majdnem ugyanekkora részük (47,1%) ügyel arra, hogy ne vigye haza a munkát, ami azt mutatja, hogy a munkaidőn belüli munkahelyi kötelezettségek kezelése egyensúlyban van.
Szintén aggodalomra ad okot: az informatikusok több mint harmada (37,9%) a szabadsága alatt vagy munkaidő után is bekapcsolva tartja a munkahelyi telefonját, ez az állandó készenlét pedig negatívan befolyásolhatja a szabadidőt és a családi életet. A betegség alatti munkavégzés is meglehetősen gyakori. A válaszadók 38,6%-a a betegség ellenére is dolgozik.
A HR-szakemberek esetében még rosszabb a helyzet a munka és magánélet egyensúlyának fenntartásában. Több mint 52%-uk bekapcsolva hagyja a munkahelyi telefonját szabadság alatt vagy munkaidő után, 44%-uk néha hazaviszi a munkát, ugyanennyien szabadidejükben is gondolnak a munkára, közel 43%-uk betegen is dolgozik, valamint 35,8%-uk havonta túlórázik.
Az eredmények mégis azt mutatják, hogy a megkérdezettek többsége (IT – 64,7%, HR – 67%) elégedett a munka és a magánélet egyensúlyával. Ugyanakkor van még mit javítani azon, hogy a munkavállalók nagyobb hányada tudja optimálisan összeegyeztetni a szakmai és a magánéletét. A rugalmas munkaidő-beosztás javítása és a támogató munkakultúra előmozdítása tovább javíthatná az elégedettségi szintet.
Az elvándorlás kockázata
A felmérés eredményei szerint az informatikusok közel 21%-a jelenleg aktívan keres állást, valamint körülbelül 41%-uk nyitott új lehetőségekre. Ezzel párhuzamosan 47,2%-uk nyitott külföldi, költözéssel járó állásajánlatokra is.
Az, hogy a válaszadók majdnem fele hajlandó lenne külföldre költözni egy jobb állásajánlatért, arra utal, hogy a jelenlegi munkahelyi környezet és juttatások nem feltétlenül elégítik ki maradéktalanul az igényeiket.
Ez a nyitottság a külföldi lehetőségekre különösen fontos jelzés a munkáltatók számára, hogy a munkahelyi elégedettség javítása érdekében törekedjenek a munkavállalói igények kielégítésére. Ide tartozhat a versenyképes fizetés, a rugalmas munkaidő, a munka és magánélet egyensúlya, valamint a karrierfejlesztési lehetőségek biztosítása. Ezek a lépések nemcsak a munkahelyi elégedettséget növelhetik, hanem a tehetségek megtartását is elősegíthetik, csökkentve az elvándorlás kockázatát.
Tévesek lennének az informatikusok félelmét hirdető szalagcímek?
A kutatás szerint sem a mesterséges intelligencia fejlődése, sem az iparági válság nem befolyásolja negatívan a munkahelyi stabilitás érzését. A megkérdezettek majdnem 73%-a nem aggódik amiatt, hogy a közeljövőben elveszíti az állását.
Azonban a bizonytalan és aggódó válaszok rámutatnak arra, hogy bizonyos tényezők, mint például a gazdasági környezet vagy a munkaerőpiac változásai befolyásolják az alkalmazottak biztonságérzetét. A vállalatok számára fontos lehet a munkahelyi kommunikáció, és az alkalmazottak támogatása a bizonytalanságok kezelésében.
Ugyanez a helyzet a HR-esek esetében is az IT-szektorban. A válaszadók többsége (66,5%) nem aggódik jelentősen a munkahelyének elvesztése miatt a közeljövőben, ami a munkahelyi biztonság és stabilitás érzésére utal.
A No Fluff Jobs magyarországi munkavállalók megkérdezésével végzett felmérésében mindkét célcsoportban a válaszadók többsége a 25–34 éves korosztályba tartozik, míg a második legnagyobb csoport a 35–44 éves korosztály. Az adatok szerint a válaszadó informatikusok többsége (78,49%) férfi, míg 20,4%-a nő. A HR-esek esetében fordított a helyzet – a válaszadók 88,4%-a nő és 11%-a férfi.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Magyarországról erősít a Publicis Groupe CEE HR csapata
Komáromi Zsófiát nevezte ki a cég a régió Talent Transformation Partnerének.
A Publicis Groupe CEE Komáromi Zsófiát, a cég magyarországi Chief Talent Officer-ét nevezte ki a Közép-Kelet Európai régió CEE Talent Transformation Partnerének. Zsófia az új regionális feladatait jelenlegi pozíciója mellett látja el.
Zsófia új pozíciójában egy 6 hónapos interim időszakot követően folytatja a közös munkát Borbás Veronikával, a Publicis Groupe CEE Chief Talent Officer-ével. Új szerepkörében a tehetségmendezsment terület stratégiai irányítása lesz az elsődleges feladata, szoros együttműködésben a régió felsővezetőivel és kulcsembereivel.
„A Publicis Groupe CEE az elmúlt három évben jelentős átalakuláson és növekedésen ment keresztül. Kollégáink és üzleti tevékenységünk folyamatos fejlődésének érdekében a tehetségmenedzsmenttel foglalkozó csapat egyre fontosabb szerepet tölt be. Zsófi kinevezése ennek az útnak a következő állomása, ami egyértelműen mutatja amelletti elkötelezettségünket, hogy emberközpontú vállalatot építsünk”
– mondta Borbás Veronika.
„Számunkra természetes lépés volt cégen belülről választani, Zsófi tapasztalata és ambíciója tökéletesen illeszkedik a pozícióhoz. Hároméves magyarországi publicises pályafutása során nemcsak a hazai HR csapatot építette fel egészen az alapoktól, hanem közel kétszáz új kolléga felvételét és beilleszkedését irányította sikeresen. Számos olyan program létrehozásában vett részt, ami a munkavállalókat helyezi a fókuszba, mint például a Női Egészség Program. Agilitása, az újítások iránti elkötelezettsége és rendszerszintű HR-szemlélete tökéletesen alkalmassá teszi őt erre a regionális szerepre. Örülünk, hogy Zsófi csatlakozik hozzánk, és alig várom, hogy együtt dolgozzunk a csapat, céges kultúránk és cégcsoportunk üzleti fejlődéséért,”
– tette hozzá Borbás.
Komáromi Zsófia így nyilatkozott:
“Izgatottan várom az új szerepkört. Ez a kinevezés lehetőséget ad arra, hogy kiterjesszük azon hazai jó gyakorlatainkat a régióban, amelyeknek célja, hogy rugalmasan alkalmazkodjunk a munka világában bekövetkező változásokhoz, és megértsük, hogyan változik az emberek munkához való viszonya.” Az egyes piacok tehetségmenedzsmentért felelős vezetőivel és kulcsembereivel együttműködve progresszív és befogadó munkakörnyezetet szeretnénk a következő szintre emelni. Ez az, ami valóban támogatja üzleti céljainkat és kollégáink fejlődését.”
Zsófia több, mint 3 éve csatlakozott a Publicis Groupe Hungary-hez. Cégen belüli karrierjét Head of Talent-ként kezdte, majd a stratégiai HR tervezésben és a kulturális átalakulásban betöltött kulcsszerepének köszönhetően 1 éve ő a magyar csapat Chief Talent Officere. Korábban az LPP S.A. HR vezetője volt, az Ernst&Young-ban szerzett HR generalista tapasztalatokat, valamint a Legalis Global-nál toborzás fókuszú pozíciókat töltött be.
A Publicis Groupe Hungary-hoz való csatlakozása óta a cég elnyerte a “Great Place to Work” díjat. Zsófi irányításával került bevezetésre például a Női Egészség Program, kialakításra került egy átfogó well-being stratégia, a 4 napos munkahét bevezetése és a Crossroads alumni program, amelynek célja, hogy a korábbi munkatársak erős hálózatként működhessenek együtt. Zsófi vezetésével a Publicis Groupe olyan nemzetközi kezdeményezéseit is sikeresen adaptálták a hazai szervezetben, mint a „Working with Cancer” és „Work Your World”.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Az új Galaxy Watch az AI segítségével ösztönöz az egészséges életmódra
Új LCL-járatok Európa és Ázsia között
Debreceni katódgyár energiaelosztását szállította a Siemens Zrt.
Újabb jel mutatja, hogy a Temu a hazai online kereskedelem sírját ássa
Középkategóriás áron kínál felsőkategóriás zajszűrést a Huawei legújabb fülhallgatója
A világon elsőként magyar betegek számára lesz elérhető az MI által támogatott, élő, 3D-s kapszula-endoszkópiás vizsgálat
Az LG globális K+F-háromszöget hoz létre a szélsőségesen hideg területeken alkalmazott nagy teljesítményű hőszivattyúk fejlesztésére
Új üzletágvezető a PwC Magyarország vezetői között
A HONOR leleplezte az ipar első AI defókuszáló szemvédelmi és deepfake-érzékelő funkcióit
Intelligens rendszer optimalizálja a koppenhágai repülőtér levegőjét
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Életet menthet az önkormányzati hőségkommunikáció
Elbagatellizált fogápolás: Akár szívbetegség is lehet a vége
Praktikus újdonsággal bővült a SPAR népszerű vásárlási applikációja
Sikerrel zárult a HUN-REN SZTAKI vezetésével teljesített „Kutatások az ipari digitalizáció által nyújtott potenciál minőségi kiaknázására” című projekt
Suzuki és Opel a legértéktartóbb márkák között
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
Hogy az utazás ne váljon rémálommá: Készüljünk fel alaposan a nyári autózásra!
Diákok rohama pörgeti tovább az albérletpiacot
Az Optimus Solutions az első viszonteladói partner, amely az ABB Value Provider programjában tanúsítást szerzett a KNX- és HVAC-épületautomatizálási rendszerekre
A mesterséges intelligenciával tuningolt névjegykártyák piaci robbanás előtt állnak
Műszaki-Magazin.hu
Hosszú élettartamú csapágytechnológia fotovoltaikus rendszerekhez
Beruházás és befektetés egyben
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
A termelés visszatelepítése saját országon belülre, avagy reshoring
15% fölé emelkedett a hazai megújulóenergia-részarány
Belső égésű, hibrid vagy elektromos?
Ilyen a legújabb magyar elektromos busz
Minden egyre könnyebbé válik – a szimplexitásnak és néhány szoftvernek köszönhetően
Kína autóipara: honnan jön, és hova tart?
Magyarországon is terjeszkedik a vezető biogáztechnológiai cég
Ajánljuk
Friss
-
Okoseszközök2 hét
Prémium eszpresszógépek – 3D-tervezéssel
-
Gazdaság2 hét
Tovább erősíti piacvezető szerepét és stabilitását a Daniella Villamosság
-
Mozgásban2 hét
Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben
-
Mozgásban2 hét
A streamer, a gasztrós, a digitális detoxos és a rutinos
-
Gazdaság1 hét
Új vállalatirányítási szemlélet hódít: így készítheted fel a cégedet az AI-korszakra
-
Ipar2 hét
Lakossági kivárás fékezte az építőipart májusban
-
Egészség2 hét
A fogyáshoz fontosabb a napi kalóriabevitel számolása, mint az étkezések időzítése
-
Ipar1 hét
A Messer és a Toyota Tsusho a hidrogénmobilitás fejlesztésére közös vállalatot alapít