Gazdaság
A köztéri parkolás drágulása magával húzta a parkolóházak árát is
A tavaly szeptemberben kialakított négy fővárosi közterületi parkolózóna több milliárdos éves bevételnövekedést jelent a 12 érintett önkormányzatnak. A parkolóházak a közteres változtatás nyomán szintén emelték áraikat.
2022 szeptemberéig több parkolózóna működött Budapesten, mint ahány kerület van a fővárosban. Huszonhárom kerületre huszonhétféle árszabás jutott. A Fővárosi Önkormányzat tavaly szeptemberben négy hatalmas, egységes régióra osztotta Budapestet, és megemelte az árakat. A köztéri parkolási szabályok, tarifák átalakulása természetesen alaposan átszabta a magáncégek stratégiáját is: a fedett és nyitott parkolóüzemeltetők a fővárosi önkormányzathoz hasonlóan módosították az árakat.
„A fizetős övezetek kiterjesztése inkább azoknak a parkolóházas vállalatoknak az életét befolyásolta, amelyek a külső kerületekben működnek. Mivel a főváros folyamatosan emelte a köztéri parkolási díjat, mi is ehhez igazodva módosítottuk a tarifáinkat”
– magyarázza Ferreiro Vanda, a Care Park értékesítési és marketing menedzsere.
Sokan féltik a kocsijukat, nem akarják az utcán hagyni, ők rendszeresen a parkolóházakat választják. A Care Park Ausztráliában, Új-Zélandon, Malajziában, Angliában is üzemeltet parkolóházakat, Budapesten pedig piacvezető az üzemeltetést, és a saját tulajdonú parkolókat nézve is. Tizenegy parkolót működtetnek a fővárosban, emellett ingatlanüzemeltetéssel is foglalkoznak.
A cég projektvezetője, Slezák Balázs hozzátette, a parkolóházaikban minimális forgalomemelkedést mértek tavaly szeptember óta. Ennek tükrében dinamikusan, a piaci változásokra rögtön reagálva növelték a díjaikat. Érdekesség, hogy az egyes parkolóik az árakat tekintve nincsenek összekapcsolva, vagyis az Akácfa Parkolóházban eltérő mértékű emelést vezettek be, mint a Gozsdu vagy az Opera Parkolóházban.
Lépcsőzetesen növelték a díjakat: tavaly októberben 700-800 forintos átlagról emeltek 1000-1200 forintra. Idén februárban pedig a legalacsonyabb, 800 forintos tarifa 1000 forintra ugrott, az 1200 forintos 1500-ra, az 1500 forintos pedig 1900-ra. Vagyis első körben 35-40 százalékkal, majd a másodikban 25-30 százalékkal növelték az óránkénti parkolás árát.
Mi várható nyáron?
A parkolóházak nem hivatalosan kétféle parkolási időszakot tartanak számon: a színházi szezont, és a turista szezont. Az április-májustól induló időszakban rengeteg turista keresi fel Budapestet, ők is leteszik a parkolóházakban a kocsijukat, míg novembertől márciusig a belvárosi színházakba látogatók töltik meg a parkolóhelyeket. Egy-egy kiemelt rendezvény, mint a pápalátogatás vagy a Forma-1 megdobja a forgalmat.
„A két időszak forgalma nagyjából kiegészíti egymást. Amikor a színházba járók eltűnnek, elkezdenek nagyobb számban érkezni a turisták”
– jelzi Ferreiro Vanda.
Slezák Balázs szerint a köztéri parkolási szférában a díjakat tekintve még várható változás, náluk azonban a közeljövőben nem terveznek további emelést.
Így változtatott a főváros
A sokéves tapasztalatra építve kívülről befelé, a külső kerületekből a belváros felé haladva nő a tarifa. Dél-Budán foltokban, például Lágymányoson 200 forintért is letehetjük az autónkat, míg a belső kerületekben, Vízivárosban, Erzsébetvárosban, Terézvárosban 600 forintba kerül egy óra utcai parkolás. A D és a C zónákban reggel 8-től este 6-ig, a B-ben 8-20 óráig, az A-ban 8 és 22 óra között lehet parkolni – legfeljebb három órán keresztül (a D zóna kivétel, nincs ilyen megkötés.)
A város bizonyos területein eltérhet az árszabás az egységes tarifáktól, és természetesen a lakossági parkolási engedélyre más szabály érvényes. A 4 zóna díjai a következő, 3500 kilogramm alatti járművekre vonatkoznak: személygépkocsi, három- vagy négykerekű motorkerékpár, három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpár és személygépkocsival vontatott pót- vagy lakókocsi. A köztéri parkolásért január 1. és december 24. között, hétköznapokon kell fizetni.
Egyes kerületek időközben kiterjesztették a fizetős parkolási övezetek határát is, így újabb bevételhez jutottak. A fővárosban működik a kizárólagos lakossági parkolók rendszere is, több kerültben este hat és másnap reggel 7 között csak az ottlakók tehetik le az autójukat. A II. és a XII. kerület azért kezdett harcolni, hogy a főváros a hét minden napjának 24 órájában nyilvánítson kizárólagos lakossági parkolóvá kijelölt parkolóhelyeket, hogy a helyieket ne túrják ki az ingázók.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik ezzel nincsenek tisztában
A BiztosDöntés.hu szakértőihez érkező kérdések alapján sokak számára kulcsfontosságú a 10 százalékos önerő lehetősége az Otthon Start hitelnél, ám van ezzel kapcsolatban egy gyakori félreértés.
Ezt ugyanis a többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Az Otthon Start hitel nem csak azért előnyös sokak számára, mert az állami támogatásnak köszöngetően mindössze 3%-os fix kamattal igényelhető – miközben a piaci kamatok 6,18 és 7,99% között vannak -, hanem azért is, mert kortól és ingatlantól függően akár 10 százalékos önerővel is hozzá lehet majd jutni. Ez azért nagy szó, mert normál esetben a bankok legalább 20 százalék saját forrás bevonását várják el az adóstól.
Ezzel kapcsolatban azonban van egy gyakori félreértés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint ugyanis sokan úgy értelmezik a 10 százalékos önerőt, hogy elegendő a megvásárolni kívánt ingatlan vételárának 10 százalékát előteremteniük saját forrásból, a fennmaradó részt pedig hitelből finanszírozhatják. Ez azonban hibás elgondolás.
Ezért kellhet több önerő!
A bankok ugyanis egy lakáscélú jelzáloghitel esetében – ilyen az Otthon Start is – nem a vételár 90%-áig hitelezhetnek, hanem az úgynevezett becsült forgalmi érték 90 százalékát adhatják legfeljebb oda. Ez pedig nem feltétlenül azonos a vételárral.
A forgalmi értéket rendszerint a bank által kirendelt független értékbecslő állapítja számos szempont (pl. infrastruktúra, állapot, építőanyag) alapján, de Budapesten, a megyei jogú városokban, a megyeszékhelyeken és a budapesti agglomerációban mind gyakoribb a statisztikai értékbecslés is. (Ilyenkor az ingatlan értékét statisztikai adatok felhasználásával határozzák meg.) Bármelyikről is legyen szó, az értékbecslés során az ingatlan aktuális forgalmi értékét állapítják meg, ami lehet alacsonyabb, vagy akár magasabb is a vételárnál.
Amennyiben a forgalmi érték az alacsonyabb, akkor a vételár 10 százalékánál több önerőre lesz szükség. Például, ha egy 100 millió forintért megvásárolt családi házat az értékbecslő 80 millió forintra értékel, akkor legfeljebb 72 millió forint hitelt adhat a bank (a 80 millió forint 90 százalékát). Ebben az esetben 28 millió forint önerőre lesz szükség, ami a vételár 28 százaléka.
Ha viszont a vevő jó üzletet kötött, és a 100 millió forintért megvásárolt ingatlant 110 millió forintra értékeli az értékbecslő, akkor is legfeljebb a vételár 90 százaléka lehet a hitelösszeg, vagyis 10 millió forintot mindenképpen saját forrásból kell beletennie a vevőnek.
Ha ez nem volna még elég, a bank nem feltétlenül fogja odaadni hitelként a forgalmi érték 90 százalékát sem, ezt ugyanis még csökkentik, így kapják meg az úgynevezett hitelbiztosítéki értéket (HBÉ). Végül pedig ennek a 90 százaléka lehet majd legfeljebb a hitelösszeg. A HBÉ rendszerint 10-30 százalékkal alacsonyabb a forgalmi értéknél, hogy pontosan mennyivel, az függ az ingatlan típusától és elhelyezkedésétől.
A hitelbiztosítéki érték azért alacsonyabb a forgalmi értéknél, mert a bank itt úgy kalkulál, hogy ezen az áron az ingatlan gyorsan, jellemzően három hónapon belül értékesíthető lenne abban az esetben, ha az adós nem fizet, emiatt pedig végül fel kellene mondania a hitelszerződést. Ez persze nem érdeke sem az adósnak, sem a banknak.
Miért lehet ez veszélyes?
Az előre vártnál nagyobb szükséges önerő akkor jelenthet komoly problémát, ha a vevő az ingatlant már lefoglalózta. Amennyiben pedig nem tudja előteremteni a plusz összeget, és végül emiatt eláll a szerződéskötéstől, akkor a foglalót az eladó megtarthatja.
A BiztosDöntés.hu szakértői szerint ezért a foglaló kifizetése előtt célszerű megkeresni a finanszírozó bankot, ahol előzetes hitelbírálat és előzetes értékbecslés kérhető. Így előre megtudhatjuk, hogy az igazolt nettó jövedelmünk és az ingatlan értéke alapján mekkora összegű hitelre számíthatunk.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Zsebpénz a banktól? Akár több tízezer forintot is kaphatnak a fiatalok az első bankszámlájuk mellé
Sok bank kínál egyösszegű bónuszokat a gyerek- és diákszámlák nyitása mellé, ráadásul a számla ajánlása után is több tízezer forint járhat – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ráadásul a bankszámlák fenntartása jellemzően díjmentes. De mi kell a jó választáshoz és a bónuszok bezsebeléséhez?
A bankok versenyeznek a fiatalokért, így nem csupán díjmentes számlavezetést, bankkártyát és vonzó digitális újításokat kínálnak, hanem több tízezer forint jóváírást is adnak a számlák mellé.
Két fő típusa van a bónuszoknak: a számlanyitási jóváírás és az ajánlói program.
Az előbbi lényege, hogy a bank egy előre meghatározott összeget, jellemzően 10-30 ezer forintot jóváír a frissen megnyitott számlán, ha a fiatal teljesít néhány egyszerű feltételt.
A feltételekben rejlik a lényeg
A jóváírásnak szinte mindig feltételei vannak. Ezeket a bankok a hirdetményeikben és a kondíciós listáikban részletezik. A leggyakoribb feltételek a következők a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint:
- Digitális aktivitás: le kell tölteni és aktiválni kell a bank mobilalkalmazását.
- Kártyahasználat: a számlanyitást követő 1-2 hónapban vásárolni kell a bankkártyával egy meghatározott számú alkalommal, és általában azt is meghatározzák, hogy minimum mekkora összegben. Ez jellemzően 1000 forint alkalmanként, így gyorsan összejöhet a feltétel teljesítése.
- Rendszeres jövedelem: míg a felnőtt számlacsomagoknál szinte mindig elvárás, hogy rendszeresen, azaz havonta érkezzen bizonyos összegű jóváírás a számlára (például a munkabér), ez nem vonatkozik a gyerek- és diákszámlákra. 18 éves kor felett már a diákszámláknál is találkozhatunk hasonlóval, de jellemzően alacsonyabb összegekkel.
- Időkorlát: a feltételeket általában időkorláton belül, például a számlanyitástól számított 30-60 napon belül kell teljesíteni.
Mielőtt diákszámlát nyitna valaki, érdemes átgondolnia, hogy a kért feltételeket a mindennapi pénzügyi szokásaival teljesíteni tudja-e. Ha például valaki alig használ bankkártyát, akkor ne olyan ajánlatot válasszon, ami 10 vásárlást ír elő egy hónapban.
Ajánlói bónuszok
A számlanyitási bónuszon felül a legtöbb bank komoly pénzt fizet azért is, ha új ügyfeleket hozunk nekik. Az itt szerezhető jutalom összege gyakran magasabb, mint a nyitási bónuszé, és bankonként eltérő, hogy hány ismerőst lehet meginvitálni.
A feltételek itt is kulcsfontosságúak. A bónusz kifizetéséhez általában nem elég, hogy az ismerős számlát nyit, neki is teljesítenie kell a korábban említett aktivitási feltételeket (app letöltés, kártyás vásárlás stb.). Csak ha ez teljesült, akkor kap ő és az ajánló is jóváírást.
Mit kínálnak a nagybankok 2025 júniusában?
Bár az ajánlatok folyamatosan változnak, A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a trendek jól láthatók.
Az OTP Junior számlacsomag esetében, ha a gyermek elmúlt 12 éves, de még nem nagykorú, akkor 20 ezer forint jóváírást kaphat. Ehhez annyit kell tennie, hogy vásárol legalább 5 alkalommal a bankkártyájával, bármilyen összegben, illetve ha elmúlt 14 éves, akkor a számlanyitás után igényel Persely funkciót a mobilappban (12-13 éves kor között ez nem feltétele a jóváírásnak). Mindkettőre a számlaszerződést követő 30 napon belül kell sort keríteni.
Az OTP Junior bankszámla 0-tól 24 éves korig érhető el. A díjmentes számlavezetés és díjmentes bankkártya mellett a Kedvezményprogramnak és a Persely funkciónak köszönhetően pedig még megtakarítani is tud a fiatal.
- 14 éves kor felett havi összesen 100 ezer forintig díjmentesek az elektronikus átutalások egy 0 Ft-os számlacsomag-elem beállításával.
- Díjmentes az OTP internet- és mobilbank használata.
- A számlához Push értesítések is beállíthatók.
- 16 éves kortól igénybe vehető a jogszabályi díjmentes készpénzfelvétel (havonta az első két alkalom összesen 150 ezer forint összegig díjmentes).
- Az OTP Junior Kedvezményprogrammal ezen kívül 5-30 százalékos pénzvisszatérítés jár a bank partnereinél.
Ajánlással akár további jóváírás is szerezhető az OTP Bank Ajánlóprogramjának keretében.
Az Erste Banknál jelenleg 10 ezer forint jár a 14 év alattiaknak a számlacsomag megnyitásáért, ha a következő hónap végéig legalább egyszer vásárolnak a bankkártyájukkal.
Ha szülők értékpapírszámlát is nyitnak a gyereknek, és itt rendszeres befektetést indítanak, akkor ezen felül plusz 10 ezer forintot ír jóvá a bank. 14 éves kor felett a diákszámla megnyitásáért 40 ezer forint jóváírás kapható, plusz 40 ezer forint jár az értékpapírszámla-nyitásért, ha teljesülnek a feltételek.
Ugyancsak 40 ezer forint jóváírás kapható a Gránit Banknál a Gránit Family Junior csomaggal. A csomag szintén díjmentes. A bónusz megszerzéséhez 30 napon belül kell aktiválni a Gránit eBankot, és legalább 5 alkalommal, egyenként legalább 1 000 forintért vásárolni a kártyával. Ha a fiatal elmúlt 18 éves, akkor a Gránit Diákszámlát tudja megnyitni, szintén kedvezményesen és nyitási bónusszal. Itt az ajánlásokért 20 ezer forint jár, amire fél évente 10 alkalommal van lehetőség.
30 ezer forint jóváírást ad a Raiffeisen Bank a Yelloo számlacsomag megnyitása mellé a 14 éven felülieknek. A feltétel itt az, hogy a fiatal a számlanyitást követő harmadik hónap 6. munkanapjáig legalább 5 alkalommal vásároljon a bankkártyájával vásárlásonként minimum 2 ezer forintért.
Az UniCredit Bank Diákszámlájával 35 ezer forint bónusz jár, ha a gyerek elmúlt 14 éves és internetbanki hozzáférést is igényel a számla mellé, valamint a nyitást követő hónap végéig legalább 5 db tranzakciót (vásárlás, készpénzfelvétel) indít egyenként legalább 1 000 forint értékben.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Motorcsónak, vitorlás, jet-ski: ezeket is aktívan keresik a magyarok 2025 nyarán
A nyári szezonra fordulva jelentősen megnőtt az érdeklődés a hajóhirdetések iránt, különösen a siklóhajók (motorcsónakok), vitorlások és jet-skik kategóriáiban.
A Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint a SEA-DOO messze a legkeresettebb hajómárkává vált, de a jet-skik népszerűsége általánosságban is kiemelkedő növekedést mutat.
A portál keresési statisztikái alapján a legtöbben SEA-DOO hajókra kerestek rá: összesen 1030 alkalommal, miközben 170 ilyen hirdetés volt aktív a platformon. A második legnépszerűbb márka a BAYLINER lett 770 kereséssel és 160 aktív hirdetéssel, míg a dobogó harmadik fokára a JEANNEAU állhatott fel, 550 kereséssel. A toplistán szerepel továbbá a jól ismert YAMAHA (460 keresés), valamint 7. helyen a hazai gyártású BALATON márka is, amelyre 350 alkalommal kerestek az érdeklődők.
Jól látszik, hogy a motoros vízi járművek vezetik az érdeklődési listát. A siklóhajók (motorcsónakok) kategóriája 6200 érdeklődőt ért el június végéig, 1300 aktív hirdetéssel. A vitorlások sem maradtak le: 3430 keresést gyűjtöttek össze, miközben 540 aktív hirdetés volt elérhető a kategóriában. A jet-skik pedig 1540 kereséssel a harmadik legnépszerűbb hajótípusnak számítanak, miközben csak 290 ilyen járművet kínáltak eladásra a hirdetők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban1 hét ago
A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja
-
Mozgásban2 hét ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Okoseszközök1 hét ago
Érkezik Magyarországra az LG vezeték nélküli csúcstévéje, az LG OLED evo M5
-
Okoseszközök7 nap ago
A Samsung kiterjeszti a Galaxy AI-t
-
Gazdaság2 hét ago
A nyári diákmunka miatt sok fiatal nyit bankszámlát a következő hetekben
-
Okoseszközök2 hét ago
A magyar önkormányzatok is hamarosan új ügyfélszolgálatot kapnak
-
Okoseszközök2 hét ago
A Kingston új formátummal bővíti NV3 PCIe 4.0 NVMe SSD-i választékát
-
Ipar2 hét ago
Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén