Connect with us

Gazdaság

Elindult az ELTE Érettségi Felkészítő könyvsorozata

Az ELTE Érettségi Felkészítő tankönyvsorozat első példányai.
Az ELTE Érettségi Felkészítő tankönyvsorozat első példányai.

A könyvpiacon hiánypótló, az ELTE egyetemi oktatói által szerkesztett sorozat most megjelent négy kötete a kötelező érettségi tantárgyak (magyar nyelv- és irodalom, matematika, történelem) mellett a digitális kultúra érettségihez szükséges ismeretanyagot mutatja be kompakt és könnyen feldolgozható formában.

A kötetek a 2024-től érvényes vizsgakövetelmények figyelembevételével készültek és mintafeladatsorokkal, valamint megoldókulcsokkal is segítik a diákok és felkészítő tanáraik munkáját a közép- és emeltszintű érettségik előtt. A sorozat első könyveinek bemutatóját 2024. február 29-én tartották az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

Borhy László, az ELTE rektora a tankönyvek szerzőivel.

Borhy László, az ELTE rektora a tankönyvek szerzőivel.

„A most érettségiző generáció számára kiemelten fontos, hogy minél alaposabban felkészülhessenek életük egyik legnagyobb megmérettetésére. Gimnazistaként a legfontosabb kérdés, amivel szembesülnek, hogy merre tanuljanak tovább. Az ELTE ezt a döntést szeretné könnyebbé tenni azáltal, hogy egy színvonalas kiadványsorozattal nyújt biztos tudásalapot az átalakult érettségi és felvételi eljáráshoz.” – emelte ki Borhy László akadémikus, az ELTE rektora a könyvbemutatón.

Tóth Tibor József, az Eötvös Kiadó ügyvezetője

Tóth Tibor József, az Eötvös Kiadó ügyvezetője

„A kiadó életében újdonság, hogy nem egyetemi tankönyveket és tudományos műveket adnak ki, hanem azokat a diákokat segítik, akik az ELTE leendő hallgatóivá válhatnak. A most megjelent tankönyvek a diákok mellett módszertani útmutatókkal segítik az érettségi felkészítést végző tanárokat is. Jelenleg nem létezik még egy ilyen tankönyv, amely mögött ennyire szerteágazó egyetemi háttér állna. Ennek köszönhetően a tankönyvekben minden olyan feleadat szerepel, amely az érettségin felmerülhet.”  – foglalta össze Tóth Tibor József, az ELTE Eötvös Kiadó ügyvezetője.

Magyar nyelv és irodalom

A kötet ismerteti a vizsga felépítését és értékelési szempontjait, feladattípusait, magyar nyelvből 23, irodalomból 35 közép- és emelt szintű szóbeli vizsgafeladatot kínál. A középszintű szövegértési és nyelvi feladatsorhoz szövegalapú leíró nyelvtani gyakorlófeladatokat és grammatikai táblázatokat tartalmaz, az esszéíráshoz bemutatja a szövegalkotás lépéseit és a műelemzés szempontjait. Hasznos tanácsokat ad minden szövegalkotási feladattípushoz az ötletgyűjtés, a rendszerezés, a bevezetés és a befejezés példáin keresztül, végül ismerteti a szóbeli vizsga menetét, követelményeit és értékelését.

Matematika

A kiadvány mintafeladatokkal szemléltetett értékelési útmutató kíséretében bemutatja a középszintű írásbeli vizsga feladattípusait. Tartalmaz több mint 400 részletesen kidolgozott középszintű feladatot, a tudományági besorolás szerint tematikusan rendszerezve. A feladatgyűjteményt két érettségi mintafeladatsor teszi teljessé, ezekhez – a részletes megoldás mellett – pontozási útmutató is tartozik.

Történelem

Ebben a kötetben a történelem írásbeli érettségi vizsga felépítését és értékelési szempontjait, feladattípusait mutatjuk be. Az emelt szintű feladatsorok teljesek, vagyis mindhárom esszétípus gyakorolható velük. A feladatokban azok a témák is megjelennek, amelyek részben vagy egészben újak a hatályos érettségi követelményeiben (pl. Hun Birodalom, III. Béla uralkodása, Magyarország Alaptörvénye). A kötet végén a feladatok téma alapján is visszakereshetők, így a kiadvány azoknak is hasznos lehet, akik egy-egy korszak, jelenség tanórai vagy otthoni gyakorlásához keresnek feladatot.

Digitális kultúra

A kiadvány ismerteti a digitális kultúra érettségi vizsga felépítését és értékelési szempontjait, az emelt szintű vizsga minden feladattípusát. Szerepelnek benne begyakorló jellegű feladatok is, azonban a legtöbb feladat megoldása összetettebb gondolkodást igényel. A feladatsorok lefedik az emeltszintű digitális kultúra (informatika) érettségi gyakorlati elvárásait. A feladatgyűjteménynek külön megoldókulcsa van, amelyet digitális formában lehet elérni.

Előkészületben: angol nyelv

A Path to Success című kötet főleg egyéni gyakorláshoz készült, de jól használható intenzív felkészítő kurzusokon és különórákon is. A kiadvány az olvasott és hallott szöveg értése, nyelvhelyesség, íráskészség, beszédkészség vizsgarészekhez egyaránt kínál feladatokat a hozzájuk tartozó megoldókulcsokkal együtt. Különlegessége, hogy az érettségiző korosztály számára releváns és motiváló témákkal, szövegekkel támogatja a tanulást, illetve kivágható kommunikációs kártyákat is tartalmaz, amelyek segítenek felkészülni a vizsgán várható szituációkra. A könyv tippeket és stratégiákat is mutat a diákoknak ahhoz, hogy éles vizsgahelyzetben a lehető legjobb formájukat hozhassák, fejezeteit pedig áthatja a fenntarthatóság és környezettudatosság gondolata.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Átadták a Science Park új közmű- és úthálózatát

Újabb hazai és nemzetközi befektetők bevonzása a cél az SZTE Science Parkba, amelynek közmű- és úthálózata 2024 decemberére készült el 9,5 milliárd forintos állami forrásból.

A fejlesztés ünnepélyes átadását február 7-én tartották, beszédet mondott Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Dr. Fendler Judit, az universitas kancellárja.

Befejeződött a szegedi Science Park közmű- és úthálózatának fejlesztése, melyre a kormány 9,5 milliárd forint költségvetési forrást biztosított. Ebből az alkalomból átadóünnepséget és emléktábla avatást rendeztek 2025. február 7-én, amelyen részt vettek mások mellett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a magyar kormány, a szegedi önkormányzat és az akadémiai szféra képviselői, valamint a kivitelező cégek és a sajtó munkatársai.

Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora a közműhálózat fontosságát orvosi hasonlattal érzékeltette: a szervezetben található erek és idegek hálózata nélkül még a legkiválóbb elme sem működhetne. – A több mint egy évtizeddel ezelőtt megkapott szovjet laktanyát átformáltuk olyan területté, ami a jövőt fogja építeni. Mielőtt az egyetemi fejlesztések megkezdődtek, az ELI ALPS települt ide, sikerült létrehozniuk a világ egyik legfejlettebb lézertechnológiai központját, majd a Rheinmetall is csatlakozott, amely a világ új mobilitását fogja biztosítani néhány éven belül. Az eddigi eredmények alapján is büszkék lehetünk, de a jövőben további fejlődés vár ránk – mondta a rektor.

Az ünnepségre eljött Lantos Csaba energiaügyi miniszter, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány korábbi kuratóriumi tagja. Amikor részt vehetett az egyetem életében, fontosnak tartotta, hogy segítse az akadémiai és az üzleti szféra közeledését. – Érezhetőek voltak annak a jelenségnek a hátrányai, amit Bay Zoltán világhírű fizikusunk úgy írt le, hogy „szerintem nem beszélik ugyanazt a nyelvet, ezért sohasem jutnak egyről a kettőre.” Márpedig ezt a szakadékot át kell hidalni ahhoz, hogy a tudomány és a gazdaság fejlődése egymást erősítse – hangsúlyozta Lantos Csaba. – Számolnunk kell azzal is, hogy mindkét területen egyre gyorsabb ütemű a fejlődés. Ebben a versenyben talpon maradni csak úgy lehet, ha tudatosan megdolgozunk azért, hogy összekössük egyetemeinket, kutatóhelyeinket a világ tudományos életével és a versenyszférával. Erre pedig keresve sem találnánk jobb példát, mint a Szegedi Tudományegyetem és a hozzá kapcsolódó Science Park – mondta el az energiaügyi miniszter. Szerinte a most átadott beruházásokkal létrejön egy önálló városrész, amely a gyakorlatorientált oktatás és az innovációs együttműködések terepe lesz.

– Egyetemünk életében a Science Park fejlesztési koncepciója az első olyan próbálkozás volt, ahol kiléptünk a szűken vett oktatási, kutatási, gyógyítási térből, és már a kezdetekben az volt a szándékunk, hogy a terület alkalmas legyen arra, hogy ide vonzzon magas hozzáadott értéket produkáló piaci cégeket és kutatási innovációkat – hangsúlyozta Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja. Felidézte, hogy a Science Park közművesítése és az úthálózat kiépítése szűk másfél év alatt valósult meg 9,5 milliárd forint hazai költségvetési forrásból. 2023 nyarán kezdték meg a nyertes ajánlattevők, a Colas Út Építőipari Zrt. és a DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. a munkálatokat. 2024 decemberében, határidőre el is készült a 85 hektáros terület teljes belső úthálózata, valamint az ivóvíz-, a szennyvíz-, a gáz-, a villamos- és távközlési hálózat. Kialakították a csapadékvíz elvezetésének rendszerét, a közvilágítást, elvégezték a kertészeti munkálatokat.

– Így tudtunk megfelelni az első világcég, a Rheinmetall által támasztott igényeknek, ennek köszönhető, hogy ide telepítik azt az üzemüket, amely a hidrogénmeghajtású járműgyártáshoz kapcsolódó termékeket fogja Szegeden gyártani. A fejlesztés persze nem most indult. A terület közepén 2011-től 15 hektáron felépült a világ legfejlettebb lézeres kutatóközpontja, 2022-ben pedig az egyetem átadhatta a volt tiszti szállásból átalakított, 3300 négyzetméteres inkubátorházat – sorolta az eddig elért eredményeket a kancellár, nem elfeledve a tavaly májusban átadott Energetikai Innovációs Tesztállomást sem. Dr. Fendler Judit elmondta, meggyőződése, hogy a beruházásnak hála hamarosan további hazai és nemzetközi vállalkozásokat köszönthetünk itt befektetőként, ezzel növelve régiónk gazdasági erejét. A befektetők megjelenése és az egyetem együttműködése erősíti a szegedi egyetem magasan képzett hallgatóinak helyben maradását, csökkenti az általános elvándorlást.

Az átadóünnepség zárásaként Dr. Fendler Judit, Lantos Csaba és Prof. Dr. Rovó László leleplezte azt az emléktáblát, amely a Science Park Szeged Tudományos és Innovációs Park közművesítésének és úthálózatának átadása alkalmából készült.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Szigetvári József a PortfoLion csapatában folytatja

portfolion

Szigetvári József februártól Venture Partner pozícióban csatlakozik az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners kockázati- és magántőke alapkezelőhöz, ahol évtizedes tapasztalatával, szekértői szerepben támogatja a PortfoLion jelenlegi és jövőbeli portfóliócégeinek növekedését és nemzetközi terjeszkedését.

Szigetvári József az utóbbi két évtizedben egyaránt vezetett online médiaportfoliót, épített nemzetközi szinten is sikeres e-kereskedelmi vállalkozást és vett részt a legnagyobb iparági szervezetek irányításában. A Szallas Group vezérigazgatójaként, egészen egy évvel ezelőttig, több mint egy évtizeden át irányította a közép-kelet-európai szállásfoglalási piac meghatározó szereplőjét, és aktív szerepet vállalt a cégcsoport nemzetközi terjeszkedési stratégiájának megvalósításában. Nem csak a Szallas Group felvásárlásának előkészítésében vett részt, de vezetése alatt számos európai ország helyi szereplőjének felvásárlását és integrációját is megvalósította, így a cég régiós szereplőként is sikerrel vette fel a versenyt a legnagyobb globális szállásfoglalási oldalakkal.

“A Szallas Groupnál megvalósított buy-and-build stratégia a PortfoLion befektetési filozófiájának is központi eleme, aminek a más cégekre és iparágakra való átültetésében Józsi tapasztalata felbecsülhetetlen”

– emelte ki Molnár András, a PortfoLion vezérigazgatója.

A célunk, hogy ne csupán tőkét biztosítsunk a portfóliócégek számára, hanem partnerként minden, a növekedéshez elengedhetetlen feltételt megteremtsünk számukra. Ebben kulcsszerepet játszanak az iparági szakértők, akik mélyebb piaci ismereteikkel és operatív tapasztalatukkal még komplexebb támogatást nyújtanak a vállalkozások számára.”

– tette hozzá Molnár András.

A venture partner szerepkör a nemzetközi tőkebefektetési gyakorlatban olyan tapasztalt szakemberek bevonását jelenti, akik iparági tudásukkal, kapcsolatrendszerükkel és operatív tapasztalatukkal segítik a befektetési alapok munkáját és portfóliócégeik fejlődését. A venture partnerek gyakran közvetítő szerepet töltenek be a befektetési alap és a vállalatok között, támogatva a cégépítést, a növekedési stratégiát és az akvizíciós lehetőségeket.

„Több mint egy évtizede dolgozom szorosan befektetőkkel, és ennek jelentős részét a PortfoLion csapatával együttműködésben töltöttem. Mindig is érdekelt, milyen a másik oldalról, befektetőként támogatni a vállalatokat – nemcsak az operatív kihívások megoldásában, hanem az új lehetőségek megtalálásában is.”

– foglalta össze Szigetvári József, a PortfoLion új venture partnere.

Jelenleg Szigetvári olyan portfolionos vállalatokkal dolgozik együtt, mint a 4FIZJO és a Pepita, amelyek saját piacukon már most is meghatározó szereplők, és erős alapra építkezve vágtak bele növekedési terveik megvalósításába. A PortfoLion és Szigetvári közös célja, hogy a meglévő portfoliócégek támogatása mellett újabb sikersztorikat találjanak. Olyan vállalkozásokat keresnek, amelyek illeszkednek a PortfoLion stratégiájához, és megfelelő tőkével, szakmai tudással és tapasztalattal sikeres nemzetközi terjeszkedésen mehetnek keresztül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Több mint 5,2 milliárd forintot fektetett az árak csökkentésébe az IKEA

A 2024-es pénzügyi évben az IKEA Magyarország közel 12 millió eurót fektetett az árak csökkentésébe, amellyel a megfizethetőséget helyezte előtérbe a nyereséggel szemben. Ez a stratégiai lépés támogatta az áruházlátogatások 2,3 százalékos növekedését, amely elérte a 8,3 milliót. Az online vásárlás is megugrott, közel 379 000 megrendeléssel, ami az összes vásárló közel negyedét teszi ki. Az árbevétel 5,4 százalékkal 138 milliárd forintra csökkent, szemben a 2023-as 145 milliárd forinttal.

„A 2024-es pénzügyi évben bátran fektettünk a jövőbe annak érdekénen, hogy az IKEA-t megfizethetőbbé, elérhetőbbé és fenntarthatóbbá tegyük. Soha nem volt ilyen fontos számunkra, hogy az emberek oldalán álljunk. Egyedülálló üzleti struktúránk és pénzügyi függetlenségünk lehetővé teszi számunkra, hogy évtizedekre szóló döntéseket hozzunk és beruházásokat eszközöljünk, így hosszú távon is az üzletünkre és a vásárlóinkra koncentrálhatunk”

– mondta David McCabe, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia vezérigazgatója, majd hozzátette:

„Nagyon örülök, hogy a soroksári áruház átépítési folyamatai lezárultak. Mostantól Európa legnagyobb fulfillment áruházaként működik, amely gyorsabb online kiszállításokat biztosít a magyar piacon és 80 százalékkal növeli a korábbi kapacitást.”

Kezdeményezés a megfizethetőségért

A 2024-es pénzügyi évben az IKEA több lépcsőben csökkentette árait a magyar piacon, amely a termékkínálat 20 százalékát érintette. 2025. január 1-től további árcsökkentés lépett életbe, ezúttal újabb 251 termékre vonatkozóan. Az átlagos árcsökkenés ennek eredményeként 2023. szeptember 1. és 2025. január 1. között 17,5 százalék volt.

„Ez a stratégiai kezdeményezés hangsúlyozza a vállalat elkötelezettségét a megfizethetőség és a vásárlók elégedettsége iránt. Az új évbe lépve továbbra is arra törekszünk, hogy termékeinket a lehető legtöbb fogyasztó számára elérhetővé tegyük. 2023. szeptember 1-től mostanáig több mint 6,7 milliárd forintot fektettünk az árcsökkentésbe”

– jegyezte meg David McCabe.

Az aktuális januári árcsökkenés többek között a KOMPLEMENT családot érinti, amely a PAX tárolórendszer alkatrészeit tartalmazza, átlagosan 19,5 százalékos csökkenéssel. Emellett a BRUNKRISSLA paplanhuzat család ára átlagosan 22 százalékkal, a mindennapos konyhai kellék, a PRICKIG mikrohullámú sütő fedél ára átlagosan 28 százalékkal, a BÅRSLÖV kanapéágy család ára pedig átlagosan 16 százalékkal csökkent.

Innováció

A vállalat a 2024-es pénzügyi évben elindította a soroksári áruház átépítését. A kiemelt projekt több mint 19,2 milliárd forintos beruházásból valósult meg. Az átépített áruház a legmodernebb technológia és a márka gazdag örökségének ötvözésével újradefiniálja a vásárlási élményt Magyarországon. Ez az innovatív központ nemcsak fejlett automatizálással és robotikával rendelkezik, hanem új eszközöket is bevezet a kiterjedt termékkínálat felfedezéséhez. A modern technológiák integrálásával a soroksári áruház célja, hogy egyedülálló, kombinált fizikai és digitális vásárlási élményt nyújtson, javítva a hozzáférhetőséget és biztosítva a gyorsabb online kiszállítást. Ez a megközelítés tükrözi az IKEA elkötelezettségét a zökkenőmentes és inspiráló környezet megteremtése iránt mind a vásárlók, mind a munkatársak számára.

További innovációs és fenntarthatósági tervei részeként az IKEA a 2025-ös pénzügyi évben 2 millió eurót szán a fenntarthatóság javítására áruházaiban. Ez az átfogó fenntarthatósági csomag magában foglalja a napelemes panelek telepítését, a fűtési, szellőzési és légkondicionáló rendszerek korszerűsítését, megújuló fűtési és hűtési megoldások bevezetését.

Ügyfélélmény-szolgáló tervek

Az IKEA Magyarország jelentős növekedést tapasztalt a felhasználói aktivitásban: 219 000 felhasználó vette igénybe az alkalmazást, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat tervei között szerepel, hogy 2025-ben még több IKEA Family előny bevezetésével, például szállítási kedvezményekkel és jobb termékválasztékkal fokozza a vásárlói élményt.

A vásárlók kiszolgálása iránti elkötelezettségének részeként a vállalat bevezeti továbbá az IKEA KOMPASS funkciót – egy olyan innovatív digitális navigációs eszközt, amely segíti a vásárlókat a termékek hatékonyabb megtalálásában az áruházakban.

„A kezdeményezés célja, hogy javítsa az évente több mint 8 millió magyarországi látogató vásárlási élményét. Az IKEA Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy megfizethető megoldásokat kínáljon, miközben innovatív szolgáltatásokkal és termékkínálattal elősegíti a fenntartható jövőt és javítja a vásárlói elégedettséget

– mondta David McCabe. A cél, hogy a digitális megoldás 2025 végére az összes magyarországi áruházban megvalósuljon.

Az IKEA 2025-ben legalább egy Tervezőstúdió megnyitását tervezi, hogy tovább növelje a személyre szabott tervezési megoldások elérhetőségét.

„A tervezőstúdiók lehetővé teszik számunkra, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsünk a vásárlóinkkal, még azokon a területeken is, ahol nincsenek teljes értékű áruházaink”

– tette hozzá David McCabe.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss