Gazdaság

Olcsóbb és fenntarthatóbb fűtési megoldásokat hozhat az új otthonfelújítási program

A hőszivattyúk európai piacának szűkülésében közrejátszanak a felújításokat visszatartó kedvezőtlenül alakuló kamatok, a korábbi robbanásszerű növekedésből megmaradt készletek, illetve az energiaárak bizonytalan alakulása.

A stagnálás és csökkenés ellenére a gyártók folyamatosan bővítik gyártókapacitásukat a kontinensen, ugyanis 2030-ra várhatóan többszörösére fog nőni a piac. A hazai zöldhullám akadályait, a stagnálás okait, a környező országok gyakorlatait és az új otthonfelújítási támogatás részleteit foglalta össze Kozák Tamás, a Panasonic Marketing Europe GmbH Heating&Ventilation Air conditioning Europe divíziójának dél- és kelet európai regionális vezetője.

Több mint két évvel ezelőtt, a háború kitörésének hatására kitört a pánik Európában, hiszen felemerült a lehetősége annak, hogy nem lesz gáz, és mindenki minél előbb szeretett volna valamilyen alternatív megoldást találni a problémára. Ez robbanásszerű növekedést idézett elő a hőszivattyúk piacán, amit a gyártók és az ő beszállítóik sem tudtak lekövetni. „Egyrészt a gyártókapacitás miatt, másrészt az alapanyag-beszállítók sem voltak készen erre a robbanásszerű igényre, ami ekkor jelentkezett. Ez egy olyan piacot generált, ami magától nem alakult volna ki” – mutatott rá Kozák Tamás, a Panasonic Marketing Europe GmbH Heating & Ventilation Air-conditioning divíziójának vezetője. A szakember szerint korábban évente 20-25%-kal nőtt a hőszivattyúk piaca, de a háború és az energiaválság hatására ez a növekedés robbanásszerű volt. „Lényegében nem tudjuk megmondani, hogy mekkora lett volna a potenciális piac, ugyanis nem sikerült az igényeket kielégíteni, előfordult, hogy a 2022-es rendeléseket 2023-ban kapták meg a megrendelők” – tette hozzá Kozák Tamás. A gyártás és a szállítás torlódott, ami odáig vezetett, hogy jelenleg is ezek a készletek vannak a piacon – ami szintén hozzájárult a hőszivattyúk piacának pillanatnyilag is fennálló stagnálásához.

Hiába a jelenlegi stagnálás és szűkülés, 2030-ra többszörösére fog nőni az európai piac

Bár úgy tűnhet, hogy ez a stagnálás, bizonyos piacokon – például Franciaország, Finnország, Olaszország és Lengyelország – pedig csökkenés a gyártókapacitások visszaszorítását tenné szükségessé, a hőszivattyúgyártók mégis a fejlesztés és bővülés mellett döntenek. „A közel jövőben a hőszivattyú lesz a fő fűtési megoldás Európában” – hangsúlyozta a szakértő. „Annak ellenére, hogy a kontinensen a piac jelenleg kisebb, mint tavaly, a gyártási kapacitásainkat mi és versenytársaink is bővítjük, ugyanis 2030-ra várhatóan többszörösére fog nőni a piac.” A Panasonic jelenleg is a pilzeni gyárát fejleszti, ahol korábban televíziókat gyártottak, de 2018-tól átálltak hőszivattyúkra, amelyek előállításával addig csak a Távol-Keleten foglalkoztak. A támogatási rendszerek jövőbeni alakulása is fontos szerepet játszik a döntés meghozatalában. „Ugyan egyelőre nem tény, azonban várható, hogy a jövőben az Európai Unió kiemelten fogja támogatni az Európában gyártott termékeket, szemben az Európán kívül gyártottakkal” – tette hozzá Kozák Tamás.

A kamatok alakulása és a felújítási piac változása is a hőszivattyúk piacának szűküléséhez vezetett

A háború hatására kialakult gazdasági környezetben a kamatok a korábbiaknál sokkal kedvezőtlenebbé váltak, ami lelassította az új beruházásokat. „Az elmúlt három hónapban ismét elkezdtek csökkenni a kamatok, ami azt jelenti, hogy várhatóan ez a szegmens javulni fog. Azt azonban nehéz előre megmondani, hogy a következő hat, nyolc vagy tíz hónapon belül” – mondta a Panasonic szakértője. „Számos olyan partnerünk van, akik végfelhasználók részére építenek házakat, sok esetben ők is az építés elhalasztása mellett döntöttek, most kezdődött el egy újraindítási folyamat, de ennek várhatóan jövőre lehet majd leghamarabb az eredményeit tapasztalni” – tette hozzá Kozák Tamás. Fontos tényező az is, hogy a felújítási piac sokkal jövedelmezőbb üzletet jelent, mint az új házak építése. Becslések szerint Európában a hőszivattyú értékesítés esetében az új házak teszik ki az egész 30%-át, míg a felújítások a 70%-át. Azonban az elmúlt évben a gáz ára csökkent, míg az elektromos áram ára emelkedett, ami bizonytalanságot okozott a felújításokkal kapcsolatos döntéshozatalban. „Kiváló példa erre Szlovénia, ahol legalább kétszer emelkedett a tavalyi évben az áram ára, és az emberek továbbra is bizonytalanságban vannak azzal kapcsolatban, hogy ez fog-e folytatódni. Ez értelemszerűen lelassítja a döntéshozatalt azzal kapcsolatban, hogy belevágjanak-e a felújításba.”

Az árérzékenység meghatározóbb, mint a zöld törekvések

Jól láthatóan Európában azokban az országokban nagy a felújítás és ezzel együtt a hőszivattyúk beépítésének az aránya, ahol van erre célzott állami támogatás vagy annyira zöld gondolkodásúak az emberek, hogy fontos preferencia számukra a fenntarthatóság. Mindemellett azonban az is szükséges, hogy ehhez az anyagi lehetőségeik is adottak legyenek.  „Az árérzékenyebb régiókban – mint amilyen a miénk is – kevésbé jellemző a zöldhullám, a vásárlók a választás során elsősorban az árak alapján döntenek. A skandináv országokban, Svájcban, Ausztriában a vásárlók az anyagi helyzetüknek köszönhetően is könnyebben hoznak környezettudatosabb döntéseket” – hangsúlyozta a Panasonic szakértője.

Magyarország szomszédos országaiban vannak célzott támogatási programok, csak hazánk marad ki a sorból 

A célzott támogatási programok elengedhetetlenek a piac fellendítéséhez, amelyekre a régióban Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban láthatunk példát. Ezekben az országokban a támogatási programok kifejezetten a hőszivattyúkat célozzák – ehhez csatlakozik most Magyarország is, igaz nem célzott támogatással, de a támogatási csomag részeként itthon is elkezdődhetnek a támogatott hőszivattyús rendszerek telepítései az új otthon támogatási program keretében.

Nagyon jó iránynak tartjuk, hogy az új otthonfelújítási program lakossági pályázata keretében a fűtéskorszerűsítésre lehetséges a levegő-víz hőszivattyúkat is használni. Ez a lehetőség nemcsak a környezettudatos életmód felé vezető nagy lépés több ezer családnak, hanem jelentős energiamegtakarítást is eredményezhet a háztartások számára. A levegő-víz hőszivattyúk hatékonysága és alacsony üzemeltetési költségei révén hosszú távon kedvezőbbé válnak a fűtési költségek. Emellett ezek a rendszerek jelentős mértékben csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, hozzájárulva ezzel a klímavédelmi célok eléréséhez és közvetlen környezetünk levegőjének a tisztulásához is” – mutatott rá a divízióvezető. „A lakossági pályázat által biztosított támogatás lehetőséget ad arra, hogy minél többen élhessenek a korszerű és fenntartható fűtési megoldások előnyeivel. Ez különösen fontos most, amikor egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a környezeti erőforrások védelmére és az energiatakarékosságra. A levegő-víz hőszivattyúk használata nem csupán technológiai előrelépést jelent, hanem hozzájárul a közösségek jóllétéhez és a háztartások komfortérzetének növeléséhez is, hiszen ellentétben a gázkazánokkal a hőszivattyúk a fűtés mellett hűteni is tudnak, ami egyre fontosabb és egyre szükségesebb lesz mindenki életében. A fosszilis tüzelőanyaggal üezemelő fűtőberendezéseket 2025 január után már nem lehet majd támogatni” – tette hozzá Kozák Tamás. A divízióvezető azt is elmondta, hogy a lakosság nagy részének a következő hőtermelő berendezése hőszivattyú lesz, különösen az újgenerációs, környezetbarát modellek. A hőszivattyúk ráadásul nemcsak a lakossági, hanem a közintézményi és nagyobb épületek fűtésében is egyre nagyobb szerepet kapnak majd.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Pénztári megtakarítás lakáscélra? Egészségpénztárból már most is lehetséges!

Jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélra is felhasználhatók lesznek, és mostanra az ezzel kapcsolatos jogszabály tervezete is megjelent.

Tudta, hogy jelenleg is van olyan pénztári megtakarítás, amelyet lakáscélra költhet? Pedig az egészségpénztárból ez most is lehetséges – mutat rá a BiztosDöntés.hu.

Lakáshitel törlesztése egészségpénztárból

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás a tervek szerint egy éven keresztül, 2025-ben használható majd lakáscélra. A lakáscélok között hangsúlyosan szerepel a lakáshitelhez történő felhasználás, így a megtakarítás lehet lakáshitel önereje, és törlesztésre is használható.

A lehetőség azonban csak korlátozott ideig elérhető, és csupán három részletben használható a nyugdíjpénztárból kivett összeg.

Az egészségpénztárnak azonban jelenleg is van olyan szolgáltatása, amelynek keretében az egészségpénztári megtakarítás terhére lakáshitelt lehet törleszteni, és ezzel komoly összeget spórolhatunk a hitelen – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A lakáshitel törlesztése szolgáltatás keretében az év első napján érvényes bruttó minimálbér 15 százalékát költheti az egészségpénztári tag lakáshitel törlesztésére a pénztáron keresztül. Ez havi 40 020 forintot jelent. A havi törlesztőrészlet ennél valószínűleg magasabb, de a megtakarítás így is jelentős.

Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százaléka, legfeljebb évi 150 ezer forint visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból. Az adóvisszatérítés adómentes, költséget nem kell érte fizetni.

A lakáshitel egészségpénztáron keresztül történő törlesztése révén jelenleg évente 96 048 forintot takaríthatunk meg a lakáshitelünkön. Egy 20 éves lakáshitel esetén ez összesen közel 2 millió forint megtakarítást jelent. (A költségekkel az egyszerűség kedvéért nem számoltunk.)

A megtakarítás évről évre nő

Az egészségpénztárból törleszthető összeg a bruttó minimálbérhez van kötve, így az összege minden évben növekszik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az elkövetkező évekre jelentős minimálbér-emelkedést tervez. Ezzel együtt az egészségpénztárból lakáshitel törlesztésére fizethető összeg is nő, vele pedig a hitelen elérhető megtakarítás – emeli ki a BiztosDöntés szakértője.

  • 2025-ben 298 800 forintos minimálbérrel számolva az egészségpénztáron keresztül elérhető adókedvezmény évi 107 568 forint lesz,
  • 2026-ban 334 600 forintos minimálbér mellett az éves megtakarítás 120 456 forint,
  • 2027-ben 374 700 forintos minimálbérrel évi 134 892 forint megtakarítás érhető el.

Ha pedig 2028-ra valóban megvalósul az 1 000 eurós minimálbér, ahogy a kormány ígéri, akkor a lakáshitelünkhöz egészségpénztárral évente 144 000 forint adókedvezményt kapunk. Ez olyan, mintha évente egy havi lakástörlesztőnket az állam fizetné – mutat rá Gergely Péter.

A pénztárak számos kényelmi szolgáltatással várják a tagjaikat. Több pénztárba, így az OTP Egészségpénztárba, az Allianz Egészségpénztárba, a Patika Egészségpénztárba vagy a Prémium Egészségpénztárba online is beléphetünk.

A BiztosDöntés egészségpénztár kalkulátora segít eligazodni a pénztárak kínálatában.

A Prémium belépési akcióval várja a tagjait, a BiztosDöntésen keresztül a Védőháló biztosítás hat hónapig díjmentes, az OTP Egészségpénztárnál pedig többféle nyereményakció fut.

Önkéntes nyugdíjpénztár és egészségpénztár kéz a kézben

Az önkéntes nyugdíjpénztár és az egészségpénztár remekül kiegészíthetik egymást. A következő évben lehetőség lesz az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást lakáshitelre fordítani, de ez egyszeri nagyobb könnyítésnek számít. Az egészségpénztár ugyanakkor épp a rendszeres törlesztésben nyújt segítséget.

Ha valaki számára most elérhetővé vált egy lakáshitel, mert az önerőt az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításából biztosítani tudja, akkor a terheit tovább csökkentheti azzal, hogy a törlesztő egy részét az egészségpénztáron keresztül fizeti. A lehetőség már meglévő és újonnan igényelt lakáscélú jelzáloghitelek esetén is nyitott, tehát felújításra vagy korszerűsítésre igényelt lakáshitelt is törleszthetünk így.

Egymástól függetlenül

Az önkéntes nyugdíjpénztár és az egészségpénztár egymástól függetlenül is működik. Minden olyan egészségpénztári tag, akinek lakáshitele van, igénybe veheti ezt a szolgáltatást, és törlesztheti a hitele egy részét a pénztári megtakarításából.

Az egészségpénztáraknak jelenleg több, mint egymillió tagja van, és számuk dinamikusan nő. A lakáshitel törlesztése mindössze 2,7 százalékát teszi ki a szolgáltatási kiadásoknak, de egyre többen csökkentik a hitelüket a pénztáron keresztül. Erre a szolgáltatásra a tágok 50,5 százalékkal költöttek többet 2023-ban, mint egy évvel korábban. 

Kényelmes ügyintézés

Egészségpénztárból lakáshitel törlesztésére a pénztárban legalább 180 napja tartott összeg fordítható. A szolgáltatás jellemzően utólagos, tehát a törlesztőrészlet kifizetése után igényelhető annak egy része a pénztárból.

Van azonban olyan pénztár, ahol van lehetőség a törlesztő egy részét közvetlenül az egészségpénztárból a bankba utaltatni. Ilyen lehetőséget biztosít például az OTP Egészségpénztár, a Patika Egészségpénztár, az Új Pillér vagy az MBH Gondoskodás Egészségpénztár is.

A törlesztés igazolására szinte minden pénztárnál van lehetőség több havonta összevontan is, ami szintén egyszerűsíti az ügyintézést.

Házaspárok duplán spórolhatnak

Több egészségpénztár lehetővé teszi, hogy ha a hitelben a házaspár mindkét tagja adóstársként szerepel, akkor saját egészségpénztári számlájukról mindketten törleszthetnek a hitelbe. Így az ez után járó adóvisszatérítést is duplázhatják.

Ezt a lehetőséget szintén több egészségpénztár biztosítja. Így a háztartás a jövő évben várhatóan összesen 215 136 forintot takaríthat meg a lakáshitelén a duplázással.

A lakáshitel törlesztésén kívül azonban számos más szolgáltatást is kínálnak az egészségpénztárak. Aki jár magánorvoshoz, vásárol gyógyszert, gluténmentes termékeket vagy gyermeket nevel, annak mindenképpen megéri egészségpénztári számlát nyitnia.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

FoxPost néven megy tovább a Packeta és FoxPost egyesített cége

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább.

A névváltás, a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár, amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállalat piaci jelenlétét.

Bár az idei évben jelentős változások nem várhatók az operációban, a két vállalat működésének összehangolása már megkezdődött. Az elsődleges cél továbbra is a karácsonyi szezonban nyújtott szolgáltatások magas színvonalának biztosítása, miközben az integráció folyamatosan zajlik. A vállalat minden Packeta és FoxPost kollégára számít, csak egy vezetői pozíció szűnik meg. A vezérigazgatói tisztséget továbbra is Bengyel Ádám, a FoxPost társalapítója tölti be, aki az operatív működés mellett az integráció sikeres végrehajtásáért is felel.

„Örömmel fogadtuk a tulajdonosok döntését, és hálásan köszönjük a bizalmat. Büszkék vagyunk arra, hogy a FoxPost Magyarország első, máig működő és legkedveltebb csomagautomata márkája, ami szerepet játszott a tulajdonosok döntésében. Hiszem, hogy ez a lépés biztosítja a két vállalat közötti szinergiák hatékony kiaknázását. Lehetővé teszi, hogy kamatoztassuk a márkaismertség előnyeit, miközben az együttműködés új lehetőségeket teremt a fejlesztéshez és növekedéshez”

— mondta Bengyel Ádám, a FoxPost vezérigazgatója.

A bejelentés előzménye, hogy a FoxPost korábbi tulajdonosai, a Wallis Csoport és a Trueway, idén júniusban bejelentették, hogy eladják a FoxPostot. Majd augusztusban az új befektetők, a Packetát is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group a magyarországi Packeta és a FoxPost egyesítése mellett döntöttek. Az egyesülés révén a FoxPost Magyarország legnagyobb csomagátvételi pont hálózatává vált.

Az egyesülés eredményeként az év végére a FoxPost rendszerében mintegy 3100 csomagautomata, 1700 csomagátvételi pont és házhozszállítási szolgáltatás fog üzemelni. Így a FoxPost a kiscsomag-logisztikai szolgáltatások teljes palettáját nyújtja az ügyfeleinek. Idén a két márka együttesen várhatóan 22 millió csomagot kezel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Gazdaság

Adóoptimalizálás 2025: november 20-ig dönthetnek a cégek a csoportos társasági adózásról

A Forvis Mazars szakértői fontos határidőre figyelmeztetnek: november 20-ig dönthetnek a cégcsoportok, hogy jövőre közösen adóznak-e.

Azoknak a cégeknek, amelyek elmulasztják beadni a kérelmüket, egy teljes évet kell várniuk az újabb lehetőségre. A választás jelentős adminisztratív könnyítéseket és akár komoly adómegtakarítást is hozhat, de alapos megfontolást igényel.

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég felhívja a figyelmet, hogy 2024. november 20-ig nyújthatják be kérelmüket az adóhatósághoz azok a cégcsoportok, amelyek 2025-től a csoportos társasági adóalanyiságot szeretnék választani. Ez a határidő egyaránt vonatkozik a már létező csoportok megszüntetésére és az új tagok csatlakozására is. A naptári évitől eltérő üzleti évet alkalmazó vállalkozások az adóévük utolsó előtti hónapjának első és huszadik napja között tehetik meg ugyanezt.

A belföldi illetőségű kapcsolt vállalkozásoknak 2019 óta hetedik alkalommal lesz lehetőségük arra, hogy a következő adóévre a csoportos társasági adóalanyiságot válasszák. A rendszer fő célja, hogy csökkentse az adminisztratív terheket, lehetővé téve a potenciális adómegtakarításokat.

Dr. H. Nagy Dániel, a Forvis Mazars partnere kiemeli, hogy a csoportos társasági adóalanyiság különösen előnyös lehet azokban az esetekben, ahol a belföldi kapcsolt vállalkozások között nagyszámú dokumentálandó tranzakció zajlik, vagy speciális ügyleteiknél nehézségekbe ütközik a szokásos piaci ár megállapítása.

„A csoportos társasági adózás választásával a vállalatok jelentős előnyöket érhetnek el az adminisztráció terén”

– fejti ki dr. H. Nagy Dániel, hozzátéve, hogy ez a megoldás azáltal csökkenti a papírmunkát és az azzal járó költségeket, hogy mentesíti a cégeket a transzferár-dokumentáció adóhatósági jelentése alól. Ezenfelül minimalizálja annak a kockázatát, hogy a vállalat szembesüljön az esetleges dokumentációs hiányosságok miatti szankciókkal.

„A hiányzó vagy hiányos tartalmú transzferár-nyilvántartás esetén ugyanis a maximális bírság összegét a 2023-as adóévtől jelentős mértékben megemelték: nyilvántartásonként kettőmillió forintról ötmillió forintra, ismételt jogsértés esetén négymillió forintról tízmillió forintra”

– figyelmeztet a szakértő.

A csoportos adóalanyiság érdemi adómegtakarítást is hozhat, különösen olyan cégcsoportoknál, amelyeknél van veszteséget termelő tag, hiszen annak a társaságiadó-vonatkozásai csoportszinten érvényesíthetők. A csoporttagok egymás között érvényesíthetik veszteségeiket, bár a csoportos adóalap nem csökkenthető a csoportos adózást megelőzően felhalmozott veszteségekkel.

Az adókedvezmények területén is érdemes megfontolni a csoportos adóalanyiságot, különösen akkor, ha a csoport valamelyik tagja adókedvezményre jogosult, vagy a már megkezdett kedvezményét szeretné továbbérvényesíteni. Fontos figyelembe venni ugyanakkor, hogy eltérő szabályok vonatkozhatnak bizonyos adókedvezményekre, például a fejlesztési adókedvezményre vagy a látványcsapatsportok támogatásának adókedvezményére.

Dr. H. Nagy Dániel hangsúlyozza, hogy a csoportos társasági adóalanyiság választása alapos megfontolást igényel:

„Vizsgálni kell például, hogy minden csatlakozni kívánó kapcsolt vállalkozás megfelel-e a követelményeknek. Továbbá az adóalap meghatározása is kihívásokat jelenthet: a kamatlevonást korlátozó szabály alkalmazása miatt a csoportos adóalanyiság választása akár kedvezőtlen is lehet a csoport számára.”

A Forvis Mazars szakértői felhívják a figyelmet, hogy a szabályozás összetett, ezért javasolt szakértői segítséget igénybe venni a döntés előkészítéséhez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss