Ipar
Siemens technológiával automatizálja abroncsgyárait a Continental
Most aláírt stratégiai megállapodásuk értelmében a Siemens preferált partnerként automatizációs és hajtástechnológiát szállít a Continental gumiabroncs gyáraiba világszerte.
Az együttműködés célja, hogy az autóipari beszállító abroncsgyártását innovatív vezérlési és automatizációs technológiával még jobban optimalizálja. A két fél ehhez olyan szabványokat is meghatároz majd, amelyek segítségével a Continental gyártósorai az eddiginél is nagyobb hatékonyságot fognak elérni életciklusukon keresztül.
Új gépeihez és fejlesztéseihez a Continental automatizációs rendszereit és hajtástechnológiájának nagy részét is a Siemenstől szerzi be. Az abroncsgyárakat a beszállító Simatic vezérlőkkel, I/O rendszerekkel, WinCC Unified operátori vezérlőegységekkel és ipari PC-kkel fogja felszerelni. TIA Portal mérnöki platformján a Siemens emellett képzést biztosít az abroncsgyárak érintett alkalmazottainak, és közreműködik a meglévő, magas fokú szabványosítás továbbfejlesztésében.
A Siemens Tire Library, a szenzorok és aktuátorok szabványosítására és vezérlésére szolgáló könyvtár is támogatni fogja ezt a munkát, így a gépészeti tervezés és a gépek karbantartása is egyszerűbbé válik a Continental és a beszállítók számára. A szabványosítás a gépek egységes működtetését is lehetővé teszi, függetlenül attól, hogy mely beszállítótól származnak.
Nem utolsósorban a digitális technológiák alkalmazása elősegíti az abroncsgyártás fenntarthatóságának növelését. A Siemens ehhez hardvertermékeinek rendkívül hosszú élettartamával is hozzájárul, eszközei a jövőben is lehetővé teszik a szoftveres és hardveres újítások könnyű integrálását a gépek teljes életciklusán át. A Siemens mindehhez műszaki támogatást ad, és hosszú távon biztosít pótalkatrészeket.
A Siemens és a Continental Tires digitalizációs együttműködése azonban nem most indult. Az abroncsgyárak már korábban bevezették a Siemens edge technológiáját és felhőalapú Mendix alkalmazásait is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
Az új Continental AllSeasonContact 2 minden személyautóhoz és SUV-hez alkalmas
A Google együttműködik a mesterséges intelligenciát alkalmazó startupokkal az egészségügyi ellátás javítása érdekében
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtő háztartások
Az ABB befejezte a Siemens kisfeszültségű NEMA motorokat gyártó vállalatának felvásárlását
Siemens ipari műszerek
Ipar
Az új Continental AllSeasonContact 2 minden személyautóhoz és SUV-hez alkalmas
A négyévszakos autógumik néhány évvel ezelőtt még csak a kisautók réspiacán számítottak elterjedtnek, azonban ma már elképzelhetetlen nélkülük a gumiabroncspiac: az autósok egyre nagyobb számban használják ezt a típust személyautók és SUV-k esetén egyaránt.
A többszörösen díjnyertes elődmodell továbbfejlesztésével a Continental AllSeasonContact 2 néven eddigi legjobb egész évben használható abroncsát vezeti be a piacra, amely minden időjárási helyzetben kiváló vezethetőséget biztosít.
Az AllSeasonContact 2 a 2023-as őszi abroncscsere szezonra már elérhető lesz, a vállalat fokozatosan kezdi meg a 99 darabból álló, 15–21 collos termékpaletta gyártását. Ennek köszönhetően az AllSeasonContact első generációjával együtt a Continental már a piacon elérhető járművek gumiabroncs igényének 87 százalékát tudja biztosítani.
A fejlesztés során a Continental az összes hajtástípusú jármű igényeit szem előtt tartotta, így teljesítményértékeivel az AllSeasonContact 2 hatékony, egész évben használható megoldást kínál minden autó számára. Ennek eredményeképp a vállalat már a legtöbb elektromos modellhez (mint például a Tesla Model 3-hoz, a VW ID.Buzz-hoz vagy a CUPRA Born-hoz) is kínál méreteket. Az AllSeasonContact 2 oldalfalán megtalálható az új EV-Compatible logó, amely jelzi, hogy az abroncs bármely, így az elektromos meghajtással szerelt járművekkel is kompatibilis. Mivel a Continental összes jelenlegi és jövőbeli autógumija megfelel az e-járművek által támasztott követelményeknek, a vállalat minden Európában újonnan bevezetett személyautó-abroncsán feltünteti az említett logót.
Ha új termékek fejlesztéséről van szó, a Continental akkor is minden esetben a biztonságot helyezi előtérbe. Éppen ezért az új AllSeasonContact 2 nemcsak a környezetvédelmi szempontból jelentős paramétereit, hanem a biztonságos vezetést biztosító jellemzőit is továbbfejlesztette az előző generációhoz képest, amely 2018 és 2022 között összesen 28 dobogós helyezést szerzett független teszteken. Az EU abroncscímkézési rendszere alapján az AllSeasonContact 2 „B” jelölést kapott a vizes úton történő fékezés, a gördülési ellenállás és a gördülési zaj terén, ezen felül négyévszakos abroncsként M+S címkével, valamint a téli használathoz szükséges hópehely szimbólummal is rendelkezik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Szerverhardver frissítés vs. váltás a legújabb platformra – melyik éri meg jobban?
Az elmúlt időszak gazdasági kihívásai az adatközponti IT-infrastruktúrákat sem kímélik.
Egy korábbi felmérés adatai szerint 2020-ban még a válaszadók 42 százaléka azt vallotta, hogy két-három évente frissíti adatközponti szervereit, míg 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ezt minden évben megteszi. Most viszont az infláció, a növekvő energiaárak, az alkatrészhiány, valamint az új szerverek beszerzésének hosszú átfutási ideje miatt sok adatközpont és felhőszolgáltató parkolópályára tette vagy teljes egészében elvetette bővítési terveit. Azonban az adatközpont üzemeltetőknek és a felhasználóknak meg kell vizsgálniuk, miként hozhatnak ki többet meglévő hardvereikből. A memóriatermékek és technológiai megoldások terén globális piacvezető Kingston Technology szakértő partnere, Simon Besteman összefoglalja a lehetőségeket és a főbb szempontokat.
Az új platformok magas árát, valamint az új processzorok és hűtési rendszerek jelentette további kiadásokat figyelembe véve jobb döntés lehet a meglévő konfiguráció frissítése. Sokan azért bővítik hardvereiket, mert ez nemcsak költséghatékonyabb, hanem környezetbarátabb megoldás is, mint a legújabb platform megvásárlása.
Élettartam-hosszabbítás memóriafrissítéssel
A Kingston Technology egyik Twitter felmérése arra kereste a választ, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe a szerverek memória konfigurálásánál. A válaszadók 44,2 százaléka számára a teljesítmény, 21,8 százalékuknak a kapacitás, 17,1 százalékuknak a skálázhatóság, 16,9 százalékuknak pedig az energiafogyasztás a legfontosabb szempont. A frissítés előtt fontos, hogy azonosítsuk a meglévő konfiguráció teljesítménybeli szűk keresztmetszeteit az adott alkalmazási területen. Ilyen lehet például a memóriahasználat. A memória működését képzeljük el úgy, mint egy utat, ahol egyszerre haladnak a nagy árumennyiséget kis sebességgel szállító kamionok és a kis csomagterű, gyors és nagy teljesítményű sportkocsik. A memória terén mindig kompromisszumot kell kötni a sebesség és a kapacitás között.
A processzor és a szerverplatform modellje, valamint a memóriafoglalatok szerveren belüli kihasználtsága befolyásolhatja a sávszélességet. Az esetek többségében nagyobb memóriasávszélesség érhető el, ha csatornánként csak 1 DIMM-helyet töltünk fel (1 DPC). Ha kettőre növeljük a csatornánkénti DIMM-ek számát, csökkenhet az órajelsebesség. A rendszeren belüli elégtelen memóriakapacitás azonban jobban rontja a teljesítményt, mint a kisebb memória‑sávszélesség. Ha vannak a szerveren belül szabad memóriafoglalatok, további memóriamodulok hozzáadásával vagy a nagyobb sávszélességű memóriamodulokra (pl. DDR4 3200MT/s) való frissítéssel javíthatjuk a teljesítményt. Az optimális teljesítmény eléréséhez és a stabilitási, illetve kompatibilitási problémák megelőzéséhez azonban mindig követni kell a memóriafoglalatok felhasználására vonatkozó gyártói iránymutatást.
A szerverfrissítés főbb szempontjai
Íme néhány fontos szempont, amit célszerű figyelembe venni a hardverfrissítés előtt:
- Ellenőrizzük, hogy normál terhelés mellett maximális-e a memória kihasználtsága. Amennyiben igen, és a szerverekben még vannak szabad memóriafoglalatok, érdemes fontolóra venni további memóriamodulok (DIMM-ek) hozzáadását.
- Az alkalmazástól függően és feltételezve, hogy a processzor és a gazdarendszer támogatja a nagyobb memória-sávszélességet, a meglévő memóriamodulok nagyobb sávszélességűre cserélése (pl. a DDR4 2400MT/s moduloké DDR4 3200MT/s modulokra) szintén javíthatja a teljesítményt.
- Ha kiderül, hogy a tároló, nem pedig a memória okozza a szűk keresztmetszetet, akkor a tárkapacitás frissítése hozhat megoldást. Ha a meglévő tárolókonfigurációban csak merevlemez-meghajtó (HDD) szerepel, a jobb teljesítmény érdekében érdemes lehet SSD-re váltani.
A tároló kulcsfontosságú a szerver élettartamának növeléséhez
Ennek ellenére előfordulhat, hogy az összes merevlemez-meghajtó cseréje túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem ez a megfelelő lépés az alkalmazásunk esetében. Ilyenkor elegendő lehet SATA SSD-ket használni a gyorsítótárazásra és HDD-ket a nagy kapacitású „hideg” tárolásra (alkalmazástól függően). Ne felejtsük el, hogy a hardverkonfigurációnkhoz legjobb memória- vagy tárolómegoldás kiválasztásához bármikor igénybe vehetjük a Kingston Ask an Expert szakértői konzultációs szolgáltatását.
A HDD-k SATA SSD-kre cserélése kézenfekvő, hiszen ugyanazt a felületet és kommunikációs protokollt (AHCI) használják. Ám, ha PCIe NVMe SSD-ket szeretnénk használni, néhány dolgot nem árt észben tartani:
- Ellenőrizzük, hogy az alaplap és az operációs rendszer támogatja-e az NVMe-t (a 2015 után bevezetett rendszerek és operációs rendszerek többsége alapértelmezetten támogatja az NVMe technológiát).
- Ügyeljünk a PCIe NVMe tárolóhelynek megfelelő csatlakozóval ellátott, helyes méretű SSD kiválasztására. Jelenleg elég gyakoriak a 2,5” méretű U.2 csatlakozós PCIe NVMe SSD-k (pl. Kingston DC1500M). A különböző szállítók számos szervermodellje támogatja ezt a formai kialakítást. Ám fontos tudni, hogy a 2,5” U.2 SSD-k eltérő vastagságúak lehetnek (7 mm vagy 15 mm). Ezért figyeljünk rá, hogy biztosan a meghajtó modulhelyébe illeszkedő, megfelelő adatközponti SSD-t válasszunk.
- Ha a szerverben nincs U.2 NVMe SSD-vel kompatibilis modulhely, a SATA/SAS meghajtókat támogató, meglévő modulhelyet kicserélhetjük NVMe SSD-kel kompatibilis modulhelyre. Ebben az esetben ezeket az elemeket kell cserélni: a merevlemez-egységeket befogadó keretet (ha a kívánt vagy a jelenlegi U.2 SSD-k nem férnek bele a meglévőbe), a meglévő hátlapot olyanra, amely rendelkezik U.2 SSD-khez való porttal/csatlakozással, a RAID-vezérlőt, valamint a hátlapot a vezérlővel összekötő kábelt.
A még jobb szolgáltatásminőség (IOPS-konzisztencia és kis késleltetés) érdekében, a gyorsítótárazáshoz vagy a teljes tárolókészletnél érdemes PCIe NVMe SSD-ket használni. A SATA AHCI és a PCIe NVMe SSD-k között jelentős a teljesítménykülönbség, ami kritikus lehet a késleltetésre érzékeny feladatoknál és alkalmazásoknál, például az MI, a gépi tanulás, az OLTP-adatbázisok, a big data analitika, a számítási felhő, az operatív adatbázisok (ODB), az adatbázis-alkalmazások és az adattárházak esetében.
Frissítés és karbantartás
A memória vagy a tárolók frissítésén kívül is tehetünk bizonyos lépéseket a szerver élettartamának meghosszabbítására. A rendszeres karbantartás, a szerver kitisztítása, a porfelhalmozódás ellenőrzése, valamint a szoftverek és a meghajtóprogramok frissítése a teljesítményt és az élettartamot egyaránt kedvezően befolyásolja. Az optimális működéshez az is lényeges, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a szerver teljesítményét és használatát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Többmilliárdos beruházást hajt végre, erősíti jelenlétét a Schneider Electric Zalaegerszegen
Összesen több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi MG Zala üzemében.
Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet az idén 30. születésnapját ünneplő gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése.
Jelentős fejlesztésekre készül 2023-ban is a Schneider Electric Zalaegerszegen található MG Zala üzemében, a beruházások révén számottevő mértékben bővülhet a gyár termelési kapacitása. A nyári hónapok végére a termelésbe állnak azok az új, automata szerelő gépek, amelyek beszerzését még korábban, félmilliárd forintból indították el. A fejlesztések azonban a tervek szerint nem állnak meg itt. Az elképzelések részeként kismegszakítók gyártásához, illetve azok végszereléséhez szereznek be új gyártósorokat, ennek értékét 4,3 milliárd forintra becsülik. További félmilliárd forintot terveznek költeni gyártásmodernizálásra, hegesztési folyamatok automatizálásra a legmodernebb energiahatékony technológiák alkalmazásával.
Emellett a létesítmény még fenntarthatóbb működése érdekében is tesznek lépéseket, illetve a zalaegerszegi üzemben is készülnek a járműflotta elektromos autókra történő lecserélésére. Május elején indult el a létesítmény új fűtés-hűtési rendszerének telepítése, az ezzel kapcsolatos munkák várhatóan szeptember elejére zárulnak le. A beruházás eredményeként megszűnik a gáz fűtési célú használata, kizárólag elektromos fűtésre áll át az üzem. A 200 millió forintos fejlesztés eredményeként az MG Zala nettó zéró CO2-kibocsátású gyár lesz. Az üzem egyébként az elmúlt években komoly eredményeket ért el a kibocsátás csökkentésében, idén a január-áprilisi időszakban a termeléshez kapcsolódó CO2 kibocsátás 96 százalékkal volt kisebb, mint 2017 hasonló periódusában.
A Schneider Electric célja, hogy 2030-ra globális szinten valamennyi robbanómotort használó járművét elektromos autóra cserélje. A projekt részeként az MG Zalában is megkezdődött a flottacsere, illetve a felkészülés a teljes átállásra. Ennek jegyében több elektromosautó-töltőt telepítettek az üzem területén, valamint az elektromos rollerek számára is biztosítanak töltési lehetőséget a létesítményben.
„Már 30 éve működik a gyárunk Zalaegerszegen és nem is ünnepelhetnénk méltóbban ezt az évfordulót, mint újabb jelentős fejlesztésekkel, amelyek azon túl, hogy növelik a kapacitásunkat, még zöldebb működést tesznek lehetővé, és új munkahelyeket is teremtenek. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az MG Zalát is az okosgyár koncepció jegyében fejlesztjük. Ennek megfelelően folyamatosan telepítjük saját portfóliónk digitális megoldásait, melyek hatékonyabb működésünket is támogatják. Úgy gondolom, hogy az eddigi eredményeink és a mostani fejlesztések, valamint terveink együttesen biztosítják a megfelelő alapot a további, legalább 30 éves sikeres működéshez”
– mondta el Petrényi László, a Schneider Electric MG Zala üzemének igazgatója.
A gyárban a múlt évben mintegy félmilliárd forint értékben valósítottak meg fejlesztéseket, az ott dolgozók száma pedig 150-nel, 600 főre nőtt. Idén már az első negyedévben újabb 20 munkatársat vettek fel az MG Zalához, és jelenleg is folyamatban van egy felvételi program, amelynek keretében további 40 fővel bővül majd a csapat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Megújul a carVertical Magyarországon
Az utca nem versenypálya – vigyázzunk egymásra!
Környezetvédelem, gazdaság, polimerek – jön a II. Műanyagipari Konferencia
A Kékszalag egyik legfiatalabb esélyesét a BMW Wallis Motor támogatja a felkészülésben
2 héten múlhat: megsülünk vagy hűsölünk otthon
Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada
A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi István Egyetem
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
A világ legnagyobb vertikális farmja a Siemens technológiájával kezd szárnyalni
Szellemitulajdon-védelem – nem ördöngösség, ráadásul van segítség!
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Robotika: ismeretlen munkadarabok megfogása
Mennyi idő alatt tanulhatok meg programozni?
Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában
Így ne legyünk vezetők: a nyolc leggyakoribb menedzsment-hiba a kengurutól a kibicig
A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
Elektromos robogók – a minőségi akkumulátor fontosságáról
Sorsdöntő változások a vállalkozói szegmensben
Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét
Fenntartható tervezésükért díjazták az LG 2023-as OLED evo tévéit
Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés
Műszaki-Magazin.hu
Európa legnagyobb energiahatékonysági versenye
Az intralogisztikában a sebesség a lényeg
Automatizált gyártás – a lézervágás alapjai
Kihirdették az MVM Edison startup verseny 2023-as győzteseit
Lendületben a hazai repülőgép-szerelő oktatás
Kanadában terjeszkedik a magyar okosotthon-startup
Ismeretlen munkadarabok megfogása
Egyiptomi vízerőműnél végez szerviztevékenységet a Ganz
EFT és Társai Kft fejlesztések támogatása
Ki lesz a mesterséges intelligencia által megalkotott mű szerzője?
Friss
- Ipar2 hét
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
- Tippek2 hét
Miért veszélyesek a szürke- és fekete importból származó klímák?
- Ipar2 hét
Bemutatkozik az Eaton easyE4 vezérlőrelé
- Okoseszközök5 nap
Júniusban érkezik Magyarországra is a Lenovo ThinkReality VRX
- Mozgásban1 hét
Tarolt a Széchenyi István Egyetem csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
- Tippek2 hét
Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtő háztartások
- Tippek2 hét
Hogyan tartsuk szinten nyelvtudásunk a zsúfolt nyári időszakban?
- Ipar2 hét
Tanul, tanít, tanulni enged a mesterséges intelligencia!?