Ipar

Hogyan befolyásolja a sport a vezetői készségeket és a vezetési gyakorlatokat?

sport

Az év legfontosabb versenysorozatának, a 33. Nyári Olimpiai Játékoknak Párizs ad otthont.

A fenntarthatóság jegyében ez lesz az első olyan helyszín, amelyet 95%-ban már meglévő épületekben rendeznek meg. 1000 km-nyi új kerékpárút, mintegy 3000 db bérelhető bicikli áll a 15 000 sportoló, a 45 millió önkéntes és a 15 millió látogató rendelkezésére. Az alkalomra 200 000 új fát ültetnek, és 700 speciális ivókutat telepítenek a francia fővárosban.

A világ egyik legnagyobb, a Financial Times menedzsment képzési ranglistáján előkelő helyet elfoglaló, a szakma csúcsának járó „Triple Crown” minősítéssel elismert francia ESSCA School of Management International magyarországi Kampusza – folyamatainak szervezésében – a fenntartható fejlődés követelményeinek való megfelelés szintén központi szerepet tölt be. Az egyetem ezúttal a Budapesti Francia Intézettel együttműködve, a „legzöldebb” Olimpiai Játékokhoz kapcsolódva, 2024. május 15-én kerekasztal beszélgetést szervezett. A fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontokon túl a sport szerepének fontossága is meghatározó, közös kapcsolódási pont az ünnepi játékokhoz az üzleti iskola értékrendje szerint. A kerekasztal beszélgetés központi témája is ehhez köthető, amelynek során az esemény nívós panelistái fejtették ki álláspontjukat arról, hogy milyen szerepe van a sportnak a vezetői készségek kialakulásában. Az ESSCA külföldi és hazai menedzsmentje mellett többek között az Accace Hungary, valamint a Morgan Stanley Hungary elsőszámú vezetői is megosztották tapasztalataikat a nemzetközi szintű konferencián.

A hasonló mentalitás összeköt

Egy 2020-as felmérés szerint 102 megkérdezett vezetőből 102 sportolt. A fiatalon versenyzők szerint a mozgás örökös fejlődésre, céltudatosságra, hitre, alázatra, kitartásra és csapatmunkára tanít. Ezek a képességek pedig gyakran juttatják őket későbbi szakmai pályafutásuk során vezetői székbe.

A csapattársakból lett kollégák jellemzően hasonlóan gondolkodnak. A rendszeres testedzés pedig kiváló gyógymódja a szakmai elakadások és a stressz kezelésének.

Számomra a sport segít csökkenteni a feszültséget és energiát ad az új kihívásokhoz. A cégen belüli sporttevékenységet pedig felhasználjuk csapatépítésre, a munka felgyorsítására.

hangsúlyozta Nemecz István, az Accace Hungary ügyvezető igazgatója.

Zöld olimpia – Fenntartható egyetem

A 115 éve alapított, stabil értékrenddel bíró ESSCA School of Management stratégiájának kiemelkedő eleme a minőségi oktatás mellett a vezetői készségek kialakítása. Az egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy értékeit, a kulturális sokszínűséget, a vibráló diákéletet, a szakmaiságot, a fenntarthatóság iránti elköteleződését, valamint a sporteseményeket ötvözze a mindennapjaiban. A sportmindset, vagyis a vezetői attitűd mozgással, a közös játék örömével való kialakítását számos programjával támogatja. Az évente megrendezett sportnapon a környezettudatos alternatívák megismertetése is fókuszba kerül.

Az ESSCA-nál vizsgáljuk, hogy miként lehet a sport katalizátora azon elkötelezett és felelősségteljes vezetők képzésének, akik tisztában vannak a saját társadalmi hatásukkal. A társadalmi felelősségvállalás kérdését úgy integráljuk a sport által is vezérelt menedzsmentbe, hogy azzal változást inspirálhassunk a társadalomban.

– jelezte Dr. Jean Charroin, az ESSCA School of Management főigazgatója.

Az ESSCA School of Management mindig mérték- és irányadó volt az oktatási piacon, hiszen kiemelt figyelmet fordít arra, hogy aktuális szakmai kérdéseket és összefüggéseket vizsgáljon, azokra ráirányítsa a figyelmet, és az elemzések eredményeit megossza más intézményekkel is. Az innovatív szemléletű ESSCA budapesti Kampusza idén útnak indított egy konferenciasorozatot, melynek keretében a Mesterséges Intelligencia hatását és lehetőségeit vizsgálják a világ számos pontján. Ebben a hónapban pedig a párizsi olimpiai játékok tiszteletére – a Budapesti Francia Intézettel együttműködve – izgalmas és inspiráló kerekasztal beszélgetést szervez arról, hogy a sport miként befolyásolja a vezetői készségeinket és szemléletünket.

emelte ki Dr. Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA Budapest igazgatója.

A Budapesti Francia Intézet, az ESSCA-val együttműködve örömmel szervezi meg a „Hogyan befolyásolja a sport a vezetői készségeket” című kerekasztal beszélgetést. Az ESSCA több mint 30 éve az intézet egyik stratégiai partnere a francia-magyar kapcsolatok erősítésében és a francia eredmények népszerűsítésében a régióban. Mivel idén Franciaországban rendezik meg az olimpiai játékokat, szerettük volna francia-magyar szemszögből kiemelni a sport szerepét a vezetői készségek fejlesztésében.

hangsúlyozta, Gianmarco Gallott, a Francia Intézet Tudományos és egyetemközi együttműködési attaché-ja.

Éljen a sport, ami kialakítja a vezetői attitűdöket!

Az olimpiai ötkarikás játékok történetében először maratoni tömegfutást is rendeznek. Az eseményen elszánt amatőrök is megmérettethetik magukat.

Véleményem szerint sok párhuzamosság található a sport és a vállalati kultúra között. A professzionális sportra összpontosítva azonban nem veszik figyelembe a sport, mint tömegek szabadidős tevékenységének sajátosságait.

figyelmeztetett Dr. David Ranc, az ESSCA professzora.

Kockázatot vélt felfedezni Dr. Julien Jouny-Rivier, az ESSCA docense, abban, hogy a csapatsportok köré felépített marketingkampány során az egyént kiemelik a többiek közül. Ez veszélyeztetheti a kampány által közvetített értékek megértését, valamint az érintettekre gyakorolt hatást is a szakmai jövőjük szempontjából.

A sport felkészít a karrierre

Egy kutatásban megkérdezett felsővezetői pozíciót betöltő férfiak 86%-a sportolt fiatal korában. Ez felgyorsította karrierjük ívelését, amit azzal hálálnak meg, hogy a kiválasztási folyamatban pozitívumként értékelik a jelölt sportolói múltját. A sport víziót, álmokat, bátorságot, vakmerőséget és stratégiai gondolkodásmódot ad.

A játékelmélet azt sugallja, hogy a harcművészetek jelentősen javítják a társadalmi interakciókat. A harcossá válás arról szól, hogy megtanulunk szembenézni a kudarccal. A harcoktató élete a tér ellenőrzéséről és a (többnyire) pozitív hatásra való törekvésről szól.

fejtette ki Dr. Vaszkun Balázs, a Galloman Fordító és Tolmácsiroda ügyvezető igazgatója, az ESSCA volt diákja.

2024 nemcsak olimpiai év. Budapest ad otthont a FIDE sakkolimpiának is, amely egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy átgondoljuk, milyen módon alakíthatja a sport és azon belül a sakk az üzleti sikereket. A sakk fejleszti a stratégiai gondolkodást, a mintafelismerést, az alkalmazkodóképességet és a nyomás alatti döntéshozatalt. A Morgan Stanley számos amatőr- és versenysakkozója elismeri a sakk erejét az ellenállóképesség, a kreativitás és az innováció kialakításában. Ez segít abban, hogy kitűnjünk a mai összetett üzleti környezetben.

hangsúlyozta Dr. Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley Hungary ügyvezető igazgatója, továbbá a FIDE Candidate Master sakkozója.

A vezetők és a munkatársak szakmai jólléte hozzájárul egy szervezet sikeres működéséhez, ebben pedig kulcsszerepe van a sportnak. A testedzés a karrier kezdetétől a végéig kitartást, célra fókuszáltságot fejleszt a művelőjében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát

A feladat

Kína, amely az elvitelre kínált készételek legnagyobb piacának számít a világon, a becslések szerint 2021-ben több mint 1,6 millió tonna műanyaghulladékot bocsátott ki. Mivel a kínai kormány ígéretet tett arra, hogy 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát, a csomagolóanyag-gyártóknak új anyagokat kell keresniük.

A megoldás

A FirstPak csomagolóanyag-gyártó cég az ABB robotjait használja az elvitelre szánt készételek biológiailag lebomló csomagolóanyagának gyártásához és elosztásához. A gyors, pontos és megbízható teljesítményt nyújtó robotok segítségével a gyártósor hatékonysága 100%-kal nőtt, az energiaköltségek akár 30%-os csökkenése mellett.

Az alkalmazás

A csomagolás gyártósorán 200 darab ABB robotot használnak a különböző műveletek elvégzésére, beleértve az anyagmozgatást, a komissiózást és a palettázást.

Az elviteles készételekre szakosodott vendéglátóipari szegmens gyors növekedése miatt keletkező műanyaghulladék problémája mind Kínában, mind világszerte sürgősen szükségessé teszi az egyszer használatos műanyag felhasználásának csökkentését a szén-dioxid-csúcs és a karbonsemlegességi célok elérése, valamint a fenntartható fejlődés felgyorsítása érdekében. Kínában a problémát olyan szabályozás bevezetésével tervezik kezelni, amely 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát.

A FirstPak kínai csomagolóanyag-gyártó cég az ABB-vel együttműködve, mezőgazdasági hulladékból készülő, új generációs, biológiailag lebomló csomagolóanyag gyártásának automatizálásán dolgozik, hogy ezzel a megoldással segítsen teljesíteni az új előírásokat, és csökkentse az elvitelre szánt élelmiszerek környezeti lábnyomát.

A 2018-ban alapított FirstPak felhasználja a Kuanghszi tartományban nagy mennyiségben és koncentráltan rendelkezésre álló cukornádipari melléktermékeket, hogy lebomló csomagolóanyagokat állítson elő a rostos pép, az úgynevezett nádbagassz újrahasznosításával, amely a cukorextrahálás során a cukornád összezúzása és préselése után marad vissza. A nádbagasszt széles körben használják újrahasznosított termékek előállításához, feldolgozása elősegíti, hogy a gyártók új utakat találjanak a környezeti hatások minimalizálására.

A FirstPak Laibin városában lévő üzemében évente mintegy 40 000 tonna cukornádpépet dolgoznak fel, amelyből 35 000 tonna készterméket állítanak elő. A FirstPak a bagassz felhasználásával olyan alternatív termékeket készít, amelyekkel kiválthatók az elvitelre szánt készételek egyszer használatos műanyag csomagolása.

Az ABB több mint 200 nagy teljesítményű robotot szállított anyagmozgatáshoz, komissiózáshoz és palettázáshoz. A robotok kiváló sebességének, stabilitásának és pontosságának köszönhetően a FirstPak jelentősen javítani tudta az üzem termelékenységét.

„Az ABB robotjainak használata a nedves prés be- és kirakodásához, a gyors válogatásához és a palettázáshoz lehetővé tette számunkra a termelési folyamat felgyorsítást és stabilabbá tételét, illetve a teljesítmény növelését, ami az egész gyártósoron jelentős előnyökkel járt”

– mondta Jiahui Xu, a FirstPak alelnöke.

„A robotok üzembe helyezése óta a gyártósor hatékonysága 100%-kal nőtt, miközben az energiaköltségeink 30%-kal csökkentek.”

A robotok alkalmazásának az egyik fő előnye, hogy képesek kezelni a FirstPak széles termékválasztékát, amely magában foglalja a papírtálakat, papírtányérokat, papír ételdobozokat és más, az elvitelre használt ételekhez gyártott tárolóedényeket.

A FirstPaknál telepített ABB robotok a feladatok széles skálájára átprogramozhatók, így a gyártási folyamat különböző szakaszait tudják kezelni. Ez a rugalmasság lehetővé teszi az egyedi csomagolási megoldások gyártását is, amelyek az ügyfelek egyedi igényeihez igazíthatók.

A biológiailag lebomló termékeket előállító papír- és műanyagipar hatalmas piaci potenciállal rendelkezik, a piac volumene az előrejelzések szerint 2023 és 2032 között 6%-kal, mintegy 814 milliárd dollárra nő. A lebomló csomagolás gyors, hatékony és minimális hulladékkal történő előállításának módszereként az ABB és a FirstPak együttműködése jelentős szerepet játszhat a körforgásos gazdaság fejlesztésében és a fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású termelés megvalósításában mind Kínában, mind világszerte.

A projekt sikere arra késztette a FirstPakot, hogy további lehetőségeket keressen a gyártási tevékenység bővítésére.

„A kapacitásbővítés érdekében tervezzük egy másik gyártóbázis építését is”

– nyilatkozta Xu Zhu, a FirstPak termelési és technológiai igazgatója.

„Reméljük, hogy a továbbiakban is együttműködhetünk az ABB-vel, és közösen haladhatunk a fenntarthatóságot és minőségi fejlődést ígérő zöldebb jövője felé.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

Egyre magasabb szintekre tör az IT

IT

Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője.

Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik. 

Rohamléptekben emelkednek a cégek erre vonatkozó kiadásai: a Gartner előrejelzése szerint az IT ráfordítások értéke idén 8 százalékkal emelkedhet, globális szinten átlépve az 5000 milliárd dolláros határt is. A legnagyobb, 13,9 százalékos növekedés a szoftverek költségeinél várható. Ezt követi az adatfeldolgozó rendszerek költsége, ahol 10 százalékos emelkedése várható, illetve az IT karbantartási költségek, aminél 9,7 százalékos emelkedést jeleznek az idei évre.

„Az információs technológia szerepének előretörése megkérdőjelezhetetlen a cégek életében. Már rég nem az informatikai rendszerek üzemeltetéséről szól, hanem a vállalatok hatékony működésének és fejlődésének kulcsa. Mindez fokozottan igaz a pénzintézetek esetében. Sőt, a K&H esetében nyugodtan mondhatom, hogy az üzleti stratégia meghatározó része lett, az IT által alkalmazott agilis módszertan pedig a vállalat működési gyakorlatát is átformálja. Így nem csoda, ha mára a működési költségek akár 50-70 százalékát is kitehetik az informatikai kiadások egyes cégeknél a világban, természetesen a cég profiljától függően”

– hangsúlyozta ki Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője, aki idén elnyerte a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének (MVISZ) az Év Informatikai Vezetője díját.

Több napból néhány másodperc

Akik a 80-as években rendelkeztek bankszámlával, talán emlékeznek arra, hogy egy tranzakció akkor egészen mást jelentett, mint manapság. Bemenni a számlavezető bankfiókba, összegyűjteni a polcon tárolt, papír alapú mappákból a számlainformációkat, elindítani a tranzakciót, jóváhagyni – mindez akár több napig is eltartott. Ehhez képest ma mindez ott van a zsebünkben, és bármelyik nap és bármelyik napszakban megkérhetjük Kate-et, az ország egyetlen hangalapú pénzügyi asszisztensét, hogy indítson utalást, ami néhány másodperc alatt teljesül is. Jól látható tehát, hogy a pénzügyi műveletek és az IT ma már nem választható szét.

„Ez az összefonódás nemcsak az ügyfelek oldaláról érzékelhető, hanem a pénzintézet mindennapi működésében is. Az IT ugyanis nemcsak kiszolgálja az üzleti területet, hanem aktívan bevonódik az üzleti folyamatokba: monitorozza a piaci igényeket, a versenytársakat, az új technológiákat, és ennek megfelelően új, egyedi megoldásokat javasol az üzlet számára. Tehát bizonyos mértékig az információs technológia a cégek egyik stratégiai lába lett, de legalábbis egy nagyon fontos hajtómotorja a fejlődésnek, innovációnak, növekedésnek”

– mondta el az informatikai vezető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

75 éves Magyarország legnagyobb múltú építészirodája, a KÖZTI

közti

Többezer megvalósult épület, mégis egyetlen építésziroda.

Magyarország legnagyobb múltú építészirodája, a KÖZTI megalakulásának 75. évfordulóját ünnepli. Épületeik kulcsfontosságúak a hazai városok arculatának formálásában. Az elmúlt több mint hét évtizedet áthatja az itt dolgozó építészek közötti mester-tanítványa kapcsolat. Az évfordulóra a fiatal generációt megszólító, hallgatói tervpályázatot is hirdettek.

Ha egy építészet iránt érdeklődő embert megkérdeznénk arról, hogy szerinte melyek a II. világháború háború utáni magyar építészet legismertebb alkotásai – a válaszok jelentős részében valószínűleg KÖZTI-s épületek szerepelnének. Kossuth tér újjáépítése? Puskás Aréna? Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es Terminál, SkyCourt? Mindegyik létesítmény a KÖZTI tervei alapján valósult meg.

„A KÖZTI szinte az egyetlen egykori állami tervezőiroda, amely sikerrel vészelte át a rendszerváltás utáni évtizedeket és ma is működik. Története során több mint háromezer építész dolgozott a cégnél, a múltszázad közepe óta a magyar építészszakma legjava fordult meg itt. Volt egy mondás, mely szerint minden építész vagy volt, vagy lesz KÖZTI-s.”

– emelte ki Tima Zoltán, a KÖZTI tervezési igazgatója, az igazgatóság elnöke.

Építészek egykor és ma

Az 1949-ben megalakult KÖZTI első vezetői – már a háború előtt is ismert építészek – Gádoros Lajos, Janáky István, Dávid Károly és Rimanóczy Gyula lettek. A további évtizedek során – a KÖZTI mester-tanítvány láncolatában – a hazai építészet olyan kiemelkedő alakjai is megfordultak itt, mint Kotsis Iván, Zalaváry Lajos, Jánossy György, Farkasdy Zoltán, Hofer Miklós és Marosi Miklós.

A legutóbbi években pedig Skardelli György, Tima Zoltán és Peschka Alfréd formálják az itt alkotó építészek látásmódját és építik tovább e láncolatot. A jelenleg közel 70 főt foglalkoztató iroda napjainkban is több Ybl Miklós-, Kossuth- és Pro Architectura-díjas építésznek ad alkotási lehetőséget, referenciáik pedig az oktatásügyi épülettől a lakóépületig számtalan létesítményt ölelnek fel.

Tapasztalatból és aktivitásból nincs hiány, az iroda számos építésze vállal fontos közéleti feladatot, ott vannak a Művészeti Akadémia, az Építész Kamara, a különböző művészeti szövetségek, társadalmi szervezetek tagjai és vezetői között.

Sokoldalú jelen

A hazai építészet meghatározó szereplőjeként jegyzett KÖZTI most folyó munkái közül a legjelentősebb a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa. A Palotanegyedbe, az egykori Magyar Rádió területére tervezett épületegyüttes megvalósulásával nő a zöldfelület, valamint megújul az Esterházy- és a Károlyi-palota, és az egyetemi negyed több utcája is. Szintén az egyetemfejlesztést célozza a Budapest IX. kerületébe tervezett Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központ új bővítése.

A KÖZTI a projekt kezdete óta részt vesz a BudaPart fejlesztésében is. A Párizsban a világ legjobb városnegyed-fejlesztése címet elnyerő projektben a cég számos épületet: több lakóházat, irodatömböt és szállodát is tervezett.

A KÖZTI a balatoni fejlesztésekben is jelentős szereplő, terveik alapján épült meg a balatonfüredi LUA Resort, a Balaton első ötcsillagos szállodája. Szintén itt valósult meg az 1200 férőhelyes tájba illesztett kongresszusi központ. Az épületek Balatonfüred számára még több lehetőséget biztosítanak a turisztikai szezon meghosszabbítására.

A közlekedési infrastruktúrát érintő tervezési munkákon is dolgoznak a KÖZTI-nél. A korábbi repülőtéri- és számos vidéki intermodális tervezési munka tapasztalatait felhasználva jelenleg a Kelenföld-Őrmező Intermodális Csomópont tervei készülnek, mely nemcsak az egyes közlekedési módok észszerű összekapcsolására ad javaslatot, hanem egy zöldfelülettel kialakított kétszintes városi teret is létrehoz. Szintén városszerkezeti szempontból fontosak a Mexikói útra, a Városliget és a Rákosrendező közé tervezett P+R parkolók, melyek közvetlenül a Városliget, közvetve a belváros forgalmi tehermentesítését célozzák.

Történelmet írnak

A KÖZTI a nagy volumenű tervezési munkái mellett az értékmegőrzésben, a műemléki tervezésben és az elhanyagolt ipari létesítmények rehabilitációjában is letette a névjegyét.

A Budai Várban folyó rekonstrukciós munkák első megvalósult épületei is a nevéhez fűződnek.  A Várkert Bazár műemléki felújítása után készültek el a Csikós udvar épületei – a Stöckl-lépcső, a Királyi Lovarda, a Főőrség épülete -, valamint a Várpalota Déli összekötőszárnya, benne az eredeti formájában rekonstruált Szent István teremmel. A Magyar Tudományos Akadémia központi épületének jelenleg folyó műemléki felújítása szintén a KÖZTI tervei alapján folyik, a magyar vasúttörténelem egyik legfontosabb szentélyének számító Eiffel Műhelyházban pedig az Operaház művészeti központja jött létre. Ugyancsak az iroda tervezte az egykori ipari épületek integrálásával létrejött Dorottya Udvar, Riverloft és a Váci úti GTC White House irodaházakat.

A romvédelemben az iroda az utóbbi években jelentős eredményeket ért el. A Szögliget-Szádvár romhelyreállítás – a romok sérülése nélkül – harmonikusan ötvözi a klasszikus műemlékvédelmi elveket és a XXI. századi építészeti elemeket. A KÖZTI a Market Romvándor programja keretében tervezte a Aszófő-kövesdi-, a csákányospusztai-, valamint a varjaskéri templomromok helyreállítását. Tavaly a zsámbéki öregtemplomra kiírt országos tervpályázaton az iroda első helyezést ért el.

Dinamikus jövő

A KÖZTI az elmúlt évtizedekben már számtalan gazdasági, társadalmi, és történelmi válságot élt át, fennmaradásának titka pedig mindvégig a rugalmasság és alkalmazkodóképesség volt. Az elmúlt években végrehajtott átszervezések következtében az iroda egységesebb és hatékonyabb lett. A jövő sikereinek záloga – a felhalmozott tapasztalat és tudás mellett – a folyamatos innováció és fejlődés, a technológiai kihívásokra adott tudatos válasz. A tervezési munkával összefonódó kutatás és fejlesztés, a BIM teljeskörű alkalmazása, a környezettudatos tervezés és a mesterséges intelligencia adta egyre nagyobb lehetőségek mértéktartó alkalmazása, azok összehangolása az elkövetkező évek legjelentősebb feladata.

TÉR I RE I VÍZIÓ

A KÖZTI 75. évfordulójának tiszteletére szeretné megszólítani a jövő építészeit is, ezért a BME Középülettervezési Tanszékkel és a II. kerülettel együttműködve hallgatói ötletpályázatot írt ki a II. kerületi Frankel Leó út és Török utca által közrefogott háromszögletű tér revitalizálására. A tér lezárását adó, az 1960-as években a KÖZTI-ben tervezett lakóházat is érintő pályázat célja, hogy mintát adjon a városi terek megújítására.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss