Okoseszközök

Szülők régi nagy problémáját oldja meg ez az okoseszköz

online
Kép: Getty Images

Néhány évtized alatt teljesen megváltozott a világ: amiben a mai szülők felnőttek, már nem érvényes vagy nem úgy igaz, ahogyan az ő gyerekkorukban volt.

Hol vannak az egészséges féltés határai az online térben és az első önállósodási kísérleteknél? Hogyan óvjuk gyermekünket úgy, hogy közben nem zárjuk el a tapasztalatszerzés lehetőségétől? Hogyan neveljük tudatosságra kisgyermekünket? A technológia feladta a leckét, de meg is adta a választ: erről beszélgettünk egy tapasztalt kisgyermeknevelővel és egy aggódó édesapával.

„Meg akarom hagyni a gyerekem szabadságát, de ennek a szabadságnak biztonságosnak kell lennie”

– így összegezte gondolatait a gyerekek egészséges mértékű szülői védelméről Horváth Éva kisgyermeknevelő, aki maga is anyuka. Legidősebb lánya hét éves, egyre gyakrabban bontogatná a szárnyait, egyre messzebbre merészkedne a valódi és az az online világban is.

Nehéz kérdés, hogy hol húzzuk meg a határokat. Ha kiiktatom az életéből az online teret, hátrányba kerül, ha most nem engedem tapasztalatokat szerezni, később gyengébb fegyverzete lesz. Arról több tapasztalatunk van, hogy mikor lehet egyedül elengedni boltba vagy iskolába egy gyereket vagy hogy kell-e még fogni a kezét a zebránál. De azt most, nekünk kell végiggondolnunk, hogy hogyan szoktatjuk az online térhez, hogyan magyarázzuk el neki, hogy amit az interneten lát, az nem mindig igaz és nem csak szórakozás, akár veszélyeket is rejthet

– mondja Horváth Éva, aki szerint már 4-5 évvel ezelőtt is sok szülő kérte a tanácsát az egészséges egyensúly megtalálásában, mostanra pedig saját tapasztalatai alapján is egyre több helyzetben kell felelős döntéseket hozni. Horváth Évát arra kértük, hogy évtizedes intézményi és édesanyai tapasztalatai alapján segítsen zsinórmértéket összeállítani a keretek kijelöléséhez.

Mint mondja: az egyik legfontosabb lépés az időzítés. Bár kézenfekvő megoldásnak tűnhet egy mobiltelefon beszerzése akár már a kisebbek számára is, ő nem javasolja ezt.

„A mobiltelefon felelős használatához belátásra van szükség. Ha a menü ikonjai között a gyerek el is igazodik vagy tart is már ott, hogy ismerje a betűket, az interneten olyan dolgokkal találkozhat, amire még nincs felkészülve és ami így megrémítheti.”

Vannak már olyan, kifejezetten a kisebb gyerekek számára kifejlesztett okos eszközök, amelyek lehetővé teszik a meglehetősen pontos helymeghatározást, az üzenetküldéseket, illetve SOS-funkcióval is el vannak látva.Ezek az óraformájú eszközök azért jobbak, mint a telefonok, mert a gyerek csak azokkal tud kommunikálni, akiknek hozzáférésük van az órához, illetve a gyereket is csak ez a kör keresheti, így nem kell idegenek hívásaitól tartani.

Ugyanilyen fontos, hogy őszinték legyünk a gyerekekkel.

„Közhely, de a gyerekek tényleg átlátnak rajtunk. Az igazat kell mondani: Édesem, szeretnénk, ha tudnánk veled akkor is beszélni, ha a mamáéknál vagy. Itt ez az óra, nagyon menő, beszélhetsz bele és anya és apa hallani fogja, akárhol vagy.”

Horváth Éva szerint egy pillanatra sem szabad arra utalni – és nem is szabad úgy felfogni – hogy ez a bizalmatlanság jele vagy valamilyen büntetés. Akár azt is kilátásba lehet helyezni, hogy ha a szuperóra kezelése már megy, a következő lépés már a mobiltelefon lesz.

Ugyanennyire fontosnak tartja, hogy a szülők tisztában legyenek az új világ új kihívásaival.

„Emlékszem, engem mennyire meglepett, amikor hosszú évekkel ezelőtt átverős sms-t kaptam. Az egyre fejlettebb technológiához a rossz szándékú emberek is adaptálódnak. Néhány szülő szerintem nincs is tisztában azzal, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a gyerekekre az interneten. Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mikortól és hogyan adagoljuk az online jelenlétet.”

Horváth Éva úgy látja: bár az igencsak online és technológia központú világ feladja a leckét a szülőknek, segítséget is nyújt. Bár néha úgy tűnhet, hogy a technológia elidegenít, tulajdonképpen csak meg kell szelídíteni, erre jó példa a gyerekeknek szánt okosra is.

Egy aggódó édesapa: átmeneti megoldás, de annak nagyon jó

„Amikor először olvastam a gyerekeknek szánt „vigyázós óráról”, azonnal rávágtam, hogy nekünk ez kell. Aztán elbizonytalanodtam, mert arra gondoltam, hogy ez mégiscsak egy digitális póráz. Bár nagyon féltem a kislányomat, azt is megértem, hogy egyre önállóbb akar lenni. Végül arra jutottam, hogy ez egy jó megoldás egy átmeneti időre”

– mondta Kovács Attila, egy csaknem hatéves kislány, Franciska édesapja. Ő is úgy látja, hogy egy nagyobb óvodásnak vagy egy kisiskolásnak még nem kell telefon, mivel elvonja a figyelmét és olyan dolgokat láthat, amik nem neki valók. Ráadásul ellophatják tőle vagy elveszítheti.

„Franci így is mindenét elveszti, mint minden ekkora gyerek. Erre ez az eszköz jó megoldás, hiszen rögzítve van. Arra a néhány évre, míg még túl kicsi egy telefonhoz, viszont önállóbb helyzetekbe is kerülhet, igazán megnyugtató megoldásnak látom.”

Attila azért is ódzkodik a korai telefonhasználattól, mert környezetében úgy látja, hogy a telefonok tudatos, nem túlzó használata még sok felnőttnek is nehézséget okoz.

„Bevallom, néha nekem is. Mi nem voltunk erre felkészítve, remélem ez a mai gyerekekkel már másképpen lesz. Nem szeretném, ha a lányom egész nap a telefonon lógna, meg kell tanulni, hogy ezek az eszközök mire szolgálnak. Nem öröm- és társaságpótlékként.”

És hogy Franciska hajlandó lenne-e felvenni egy „vigyázós órát”?

„Szerintem ha megmutatnám neki, biztosan tetszene neki, de csak ha van rózsaszínben. Ha nincsen, akkor nem tudom. Nagyon-nagyon remélem, hogy van, mert ebben nem ismer kompromisszumot”

– mondja az édesapa.

Forrás: 24.hu

Okoseszközök

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

safecross

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

A SafeCross okoszebra egy mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett érzékelőkkel és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal ellátott rendszer, mely segítségével biztonságosabbá válnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek. A rendszer lényege, hogy a precíz érzékelőivel már a kijelölt gyalogátkelőhelyre lépés előtt érzékeli a gyalogos mozgását és működésbe hozza az útburkolatba telepített nagy fényerejű LED prizmákat, melyek villogó jelzéssel hívják fel a sofőrök figyelmét a balesetveszélyes helyzetekre, és segítik azok elkerülését. A SafeCross okoszebra ezen kívül tartalmaz az úttest két oldalán elhelyezett kiemelt világítást, melynek segítségével sötétedés után jobban láthatóvá válik a gyalogátkelőhely és környezete.

Sokan nem tudják, de az autóvezető látótere a sebesség növekedésével egyre szűkül: a sofőr még 50 km/órás sebességnél is a gyalogátkelő teljes szélességének csak 60%-át, a középső részét látja élesen. Az okoszebrák esetében a vezető látóterének fókuszában felvillanó LED-fények hívják fel a figyelmet a perifériás látómezőből lelépő gyalogosra. Statisztikák szerint az autóvezetők megállási hajlandósága nagyságrendekkel – mérések szerint 55%-ról 76%-ra – növekszik azoknál a gyalogátkelőhelyeknél, ahol már üzemelnek ilyen közlekedésbiztonsági rendszerek.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az évek során a több tucat önkormányzaton kívül olyan kiemelt partnereink lettek, mint a Generali a Biztonságért Alapítvány, akikkel több, mint 60 gyalogátkelőhelyet tettünk biztonságosabbá. De megtisztelt minket bizalmával többek között a MOL Magyarország Nyrt., a Lego Manufacturing Kft., a Hoya Magyarország Zrt. és számos olyan cég, amelyek fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, azon belül is a gyalogosok biztonságát. Folyamatos fejlesztéseinkkel arra törekszünk, hogy még precízebb, még hatékonyabb rendszert adhassunk megrendelőinknek

– mondta el Pearl Eran, a Pearl Enterprises Kft. alapító-ügyvezető igazgatója, a rendszer feltalálója.

Büszke vagyok rá, hogy a Pearl Enterprises Kft-vel már 2018 óta együttműködünk a Safe Cross okoszebra rendszer elterjesztésében. Közös célunk a közlekedésbiztonság javítása, a gyalogosok védelme, hiszen sajnos évente közel 1000 gyalogosgázolás történik a zebrákon. Az együttműködésünk során a Generali a Biztonságért Alapítvány több, mint 100 millió forint értékben támogatta az okoszebrák kiépítését szerte az országban. Az elmúlt 5 évben több, mint 60 gyalogátkelőt tettünk „okossá” a kezdeményezésnek köszönhetően. Az innovatív okoszebra rendszer hozzájárul ahhoz, hogy ezeken a helyszíneken csökkentsük a balesetek számát. A mérések azt mutatják, hogy akár 20 százalékkal is nőhet az autósok megállási hajlandósága a gyalogátkelőhelyek közelében, ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható adat a balesetek megelőzéséhez. Örülök, hogy partnerek lehetünk ebben a fontos küldetésben

– tette hozzá Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja.

További információk az okoszebráról: https://solarway.hu/safecross-okoszebra/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Okoseszközök

A Samsung az összekapcsolt életmódot és beépíthető készülékeit mutatja be az EuroCucina 2024 kiállításon

EuroCucina

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak.

A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21. között megrendezett esemény az egyik legrangosabb nemzetközi konyhakiállítás. A vállalat a rendezvényen bemutatja, hogy az eszközök közötti csatlakoztathatóság – az új beépíthető készülékek forradalmi funkcióival – miként változtathatja meg a felhasználók mindennapjait otthonukban.

„Izgatottan várjuk, hogy a két héttel ezelőtti Üdvözlünk a Bespoke AI korszakában (Welcome to BESPOKE AI) eseményünket követően az EuroCucina résztvevőinek is bemutathassuk újításainkat – nyilatkozta Moohyung Lee, a Samsung digitális készülékek üzletág ügyfélélmény csoportjának vezetője. – Hiszünk abban, hogy a készülékek összekapcsolásával javíthatjuk a felhasználók életszínvonalát. Bízunk benne, hogy az új, beépíthető készülékek sokoldalú funkcióit hasznosnak találják majd, az EuroCucinán bemutatott kiállításunk pedig elnyeri a látogatók tetszését.”

A vállalat az EuroCucinán felállított bemutatóterében, két fő zónában – Bespoke AI és Premium Built-in Kitchen (Prémium Beépíthető Konyha) – várja a látogatókat. A Premium Kitchen (Prémium Konyha) területén új beépíthető készülékeket ismerhetnek meg az érdeklődök, amelyek az európai életstílusokhoz igazodó forradalmi funkciókat kínálnak.

Még több csatlakoztatási lehetőség

A Samsung standjának első állomása, a Bespoke AI zóna a bővített csatlakozási lehetőségeket szemlélteti, a konyhán túl az otthon egészére kiterjedve. Ezek az intuitív funkciók egyszerűbbé tehetik a felhasználók mindennapi életvitelét, azáltal, hogy minél kevesebb manuális beavatkozásra lesz szükség a háztartásban.

A felhasználók kényelmét szolgálja többek között a SmartThings 3D-s térképnézet funkció, amely a ház háromdimenziós látképét mutatja, és minden, a háztartásban csatlakoztatott Samsung készüléket megtalál. Olyan műveleteket egyszerűsít le, mint a csatlakoztatott eszközök kikapcsolása vagy az energiafelhasználásunk ellenőrzése.

A Bespoke AI zóna valódi élethelyzeteket jelenít meg, például a SmartThings a speciális Energy Away üzemmódban automatikusan kikapcsolja a kiválasztott készülékeket a lakók távollétében. A SmartThings Energy funkcióval pedig energiatakarékos megoldásokat kínál. Az Optimal Charging funkcióval (Optimális töltés) a robotporszívó legfeljebb 60%-ig töltődik a csúcsidőben, míg az Optimal Scheduling (Optimális tervezés) automatikusan, az energiafogyasztás szempontjából alacsonyabb költségű órákra ütemezi a mosogatógép ciklusát.

A Samsung az ökoszisztémához csatlakozást már az első lépésektől gördülékenyebbé teszi a Calm Onboarding (nyugodt belépés) révén. Egy adott Samsung-fiókkal kiválasztott és megvásárolt termék a beüzemelésekor felhasználói beavatkozás nélkül, automatikusan csatlakozik az ökoszisztémához. A csatlakoztatott élmény biztonságáért a Samsung Knox védelmi rendszere felel.

Beépített eszközök a változatos életstílusokhoz igazítva

A Samsung tovább erősítette pozícióját az európai piacon a bemutatott beépített modellekkel, köztük hűtőszekrényekkel, mosogatógépekkel, indukciós főzőlapokkal és sütőkkel, valamint az olyan továbbfejlesztett funkciók bevezetésével, mint például az AI Pro Cooking. A Premium Built-in Kitchen (Prémium Beépíthető Konyha) zónában a Samsung új készülékeket mutat be, amelyek amellett, hogy a márka jelenlétét biztosítják a beépíthető eszközök piacán, mesterséges intelligenciával és továbbfejlesztett funkciókkal kínálnak nagyfokú rugalmasságot a beépíthető konyhák testre szabásakor.

A BRB6500D beépíthető széles alulfagyasztós hűtőszekrény az első széles modell a Samsung beépíthető hűtőszekrény-kínálatában. Wi-Fi-kompatibilitása révén a felhasználók a SmartThings AI Energia módjával csökkenthetik a hűtőszekrényekkel kapcsolatos energiafogyasztásukat. Nyomon követhetik azt, és megbecsülhetik havi villanyszámláikat. Amennyiben a számla meghaladja az előzetesen meghatározott fogyasztási értéket, az energiatakarékos üzemmód a kompresszor sebességének és a leolvasztási ciklusok megváltoztatásával segíthet a felhasználóknak az energiamegtakarításban. A Twin Cooling™ hűtőrendszer biztosítja, hogy az élelmiszerek hosszabb ideig maradjanak frissek azáltal, hogy a hűtőszekrény és a fagyasztó hőmérsékletét, valamint páratartalmát a különálló párologtatókkal, továbbá ventilátorokkal módosítja.

A Samsung új, 2024-es EuroCucina konyhakiállításon bemutatott Energiahatékony mosogatógépe a mosogatás terén kínál fejlett energiahatékonyságot. Az A energiacímkével ellátott mosogatógép WaterJet Clean™ rendszere szinte minden szögből intenzív tisztítást biztosít, hatékonyabb energiafelhasználással. A készülék az Extra csendes program használatakor mindössze 41 dB zajszinten működik, ráadásul a felhasználók – a SmartThings csatlakoztathatóság révén – a gyakorlatban is extra energiát takaríthatnak meg. A SmartThings AI Energia módja proaktívan figyeli az energiafogyasztást, és előre jelzi a mindenkori használatot. A felhasználók bekapcsolhatják az energiatakarékos üzemmódot, ha úgy látják, a havi villanyszámla meghaladhatja a célértéket. A Pots & Pans (Edények és serpenyők) programmal ekkor a mosogatógép kevesebb energiát használhat, csökkentve a főmosás és a forró öblítés hőmérsékletét, és meghosszabbítva a ciklusidőt. Végül, a Kitchen Fit™ Sliding Door (tolóajtó) biztosítja, hogy a mosogatógép harmonikusan illeszkedjen a modern konyhákba. A csúszó zsanér nyitáskor megkönnyíti az ajtóburkolat felfelé csúszását, így az ajtó teljesen kinyitható anélkül, hogy az alatta lévő szegélylécet le kellene vágni.

Minőség és együttműködés most és a jövőben

A Samsung a termékek minőségének megőrzésére és a még jobb eredmények biztosítására törekszik. A vállalat olyan technológiákat fejleszt, amelyek ezt az elkötelezettséget a készülékek funkcióiban is érvényesítik, ilyen például a mosógép energiafelhasználását csökkentő AI Ecobubble™, vagy a mosógépből lefolyó vízben lévő mikroműanyag-kibocsátást csökkentő Less Microfiber Cycle program.

A Samsung a 2024-es EuroCucina kiállításon mutatta be legújabb fejlesztéseit és a SmartThings Energy-t alkalmazó együttműködéseit. A vállalat aktívan részt vett olyan projektekben, amelyek célja a Net Zero Home koncepció megvalósítása. A SmartThings Energy összefogja ezeket a célkitűzéseket, hogy az otthoni energiafelhasználás átfogó vezérlését és felügyeletét biztosíthassa. Emellett összehangolja egy olyan programmal, mint a Demand Response (DR), azáltal, hogy a DR esemény kiváltásakor automatikusan beállítja a csatlakoztatott készülékek üzemmódját. A Samsung elkötelezett amellett, hogy világszerte kiterjessze együttműködéseit, hogy ezzel is segíthesse a felhasználókat az előrehaladásban az energiahatékony életmód felé vezető úton.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Okoseszközök

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android™ Gaming Tablet

legion tab

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik.

A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

A Lenovo Legion Tab túllép a táblagépekkel szemben támasztott tipikus elvárásokon: Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1 4nm-es processzorának és a 12 GB LPDDR5X memóriának1 köszönhetően kiemelkedő játékteljesítményt nyújt, mindezt egy 76 mm vékony, és mindössze 350 gramm súlyú Storm Grey táblagépben. A Lenovo Legion Tab még több játéklehetőséget biztosít útközben a 256 GB-os beépített tárhelynek köszönhetően, amely az akár 1 TB-os kártyákat támogató microSD foglalattal bővíthető.1 A 144 Hz-es, 8,8 hüvelykes QHD+ Lenovo PureSight játékkijelző életre kelti a látványt, így bármely Android kompatibilis játék élesen és kristálytisztán ragyog. A táblagép integrált haptikus rendszere még magával ragadóbb élményt és részletesebb visszajelzést tesz lehetővé a játékosoknak, hogy valóban beleélhessék magukat a játékba.

A táblagépet a Legion ColdFront tartja hűvösen: a Vapor termikus megoldás egy nagyméretű hőelvezető kamrával segít megelőzni a táblagép felmelegedését a játék leghevesebb pillanataiban is. A Legion ColdFront: Vapor három teljesítménymódot kínál, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy a táblagép teljesítményét az adott helyzethez igazítsák:

  • Beast mód a helyzetekhez, amikor minden képkocka számít;
  • Balanced mód, amely megteremti az egyensúlyt a teljesítmény, a hőkezelés és az akkumulátor élettartama között
  • Energy Saving mód, amely a lehető legjobban kihasználja a Lenovo Legion Tab 6550mAh-s akkumulátorát a hosszabb2, megszakítás nélküli játékmenetekhez.

Ha töltésre van szükség, az alsó USB Type-C® port a Qualcomm Quick Charge™ 3.03 technológiával és akár 45 W-os töltési lehetőséggel rendelkezik játék közben, hogy a hőmérsékletet kordában tartsa, a kábelek pedig ne legyenek útban. Az USB Type-C portok DisplayPort™ 1.4 támogatást nyújtanak, így a játékosok csatlakoztathatnak egy kompatibilis külső kijelzőt, hogy nagyképernyőn is játszhassanak.

A Lenovo Legion Tab tökéletesen illeszkedik a Lenovo Legion ökoszisztémába, és zökkenőmentes integrációt kínál a többi Legion készülékkel. A Lenovo Freestyle4 segítségével a játékosok könnyedén megoszthatják a tartalmakat a Lenovo Legion Tab és egy másik Lenovo Legion laptop között, dinamikus kapcsolattal javítva a játékélményt az eszközökön keresztül. A táblagép kompatibilis a Lenovo Legion monitorokkal, headsetekkel, billentyűzetekkel és egerekkel. A Lenovo Legion Tab és annak ökoszisztéma-integrációja hűen tükrözi a Lenovo elkötelezettségét a holisztikus játékkörnyezet biztosítása iránt, amely a teljesítményt, a kényelmet és a magával ragadó játékélményt helyezi előtérbe.

A Lenovo Premium Care Depot5 szintén nélkülözhetetlen támogatást nyújt a játékosok számára, segítséget nyújt a készülék beállításához, az internetkapcsolat javításához, a szoftverproblémák megoldásához és a perifériák hozzáadásához. A szolgáltatás biztosítja, hogy a játékosok hozzáférjenek a technikai segítséghez, amikor a legnagyobb szükségük van arra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss