Connect with us

Okoseszközök

Különös módon mennek tönkre a Google Pixel 3 mobilok

pixel

Valamiféle szoftveres hiba miatt válnak teljesen használhatatlanná.

Egyáltalán nem szokatlanok a Google saját okostelefonjai esetében a rejtélyes és bosszantó hibák, ám az elmúlt hónapokban különösen rosszul jártak a 2018-as évjáratú Pixel 3 modellek egyes tulajdonosai, szoftveres hibának köszönhetően teljesen téglásított állapotban találták reggel a készülékeiket. Az első ezzel kapcsolatos panaszok decemberben érkeztek, ám újabban látszólag jelentősen bővülni kezdett az érintett ügyfelek köre.

A beszámolók alapján a probléma a Pixel mobilok esetében mindenkinél ugyanúgy jött elő: este töltőre dugták a mobiljukat, reggelre pedig Emergency Download (EDL) üzemmódban találták azokat. Ez egy speciális indítási mód a Qualcomm Snapdragon rendszerlapkás mobiloknál, elméletben például a téglásított készülékeken az Android újratelepítését, továbbá a háttértáron lévő adatok mentését tenné lehetővé. Jelen esetben viszont egyáltalán nem működik, üres kép jelenik meg telefonok kijelzőjén.

A MOBILOK ÚJRAINDÍTÁSA NEM SEGÍT, SZIMPLÁN VISSZATÖLTŐDIK A HASZNÁLHATATLAN EDL-ÜZEMMÓD.

A bizarr hibáról már legalább június óta tud a Google, a támogatási fórumának illetékesei továbbították a hibajelentést a fejlesztőknek, ám azóta semmilyen információ sem érkezett az ügyben. Egyelőre úgy tűnik, hogy a pórul járt mobilozók lemondhatnak a készülékeikről: a Google általánosságban véve nem segít rajtuk, a mostanra jó eséllyel lejárt garancia miatt pedig kicseréltetni sem képesek a telefonjaikat.

Forrás: ORIGO

Okoseszközök

Érkezik a tavasz, nyílnak a virágok és a lehetőségek is

Közeledik a tavasz, egyre gyakrabban van szép idő, és ha sikerül átvészelnünk az influenzaszezont, akkor tényleg lehetőségek széles tárháza vár minket a nagyvilágban.

Ehhez kiváló partnerünk lehet okostelefonunk, valamint a rátölthető alkalmazások sokasága, amik izgalmassá, produktívabbá, vagy csak úgy általában élhetőbbé tehetik a hétköznapokat – főleg így, hogy egyre több lehetőségünk nyílik az új évszakkal. Íme pár hasznos tavaszváró app a HONOR-tól!

Kezdődhet a takarítás – Talán nem a legélvezetesebb része az új évszaknak, de a tavaszi nagytakarítás fontos része háztartásunk megújulásának. A FlyLady Plus abban segít, hogy mindezt átgondoltan, szervezetten, és bármennyire szokatlannak is hangzik, szórakoztatóan végezzük. Zónákra osztja otthonunkat, és jópofa küldetésekkel teszi játékosabbá a megtisztulás folyamatát.

Mehetünk kirándulni – A szép idő beköszöntével egyre több lehetőségünk nyílik felfedezni közvetlen, vagy esetleg távolabbi környezetünket. A Topo GPS egy izgalmas, kiránduláshoz kiváló app, ami útvonalakat készít, valamint topográfiai térképeken jeleníti meg azokat. Itt kifejezetten jó társ lehet a HONOR Magic7 Lite, amivel nemcsak kiváló képeket lehet készíteni, de elég strapabíró is ahhoz, hogy a durvább terepeket is átvészelje.

A kikapcsolódásról se feledkezzünk meg – A tavasszal együtt a borvidékek is izgalmas úticélokká válnak, de akár átruccanhatunk barátainkhoz vagy családunkhoz egy kis kikapcsolódásra. A Vivino segít abban, hogy minden alkalomhoz a legjobb bort válasszuk ki, így idővel egyre jártasabbak lehetünk a borok és a borászatok világában. Persze kizárólag felelősségtudatosan tegyük mindezt!

Ismerkedhetünk a természettel – A tavasz beköszöntével a virágok is elkezdenek nyílni, és teljesen új köntöst ölt a természet. Ilyenkor kifejezetten izgalmas akár csak a parkokban sétálgatni, és felfedezni a helyi flórát. A PlantNet Növényhatározó segít abban, hogy fotók alapján be tudjuk azonosítani, hogy pontosan milyen növénnyel is van dolgunk – ki tudja, lehet, hogy egy különleges kincsre bukkanunk! Ilyenkor jön jól a HONOR Magic7 Pro robosztus fotózási eszközkészlete, amivel könnyedén készíthetünk profi szintű képeket, akár a természetről, akár bármi másról.

A HONOR Magic7 széria tagjai féléves extra garanciával szerezhetők be egyéb ajándékok kíséretében. A HONOR Magic7 Lite mellé 20 ezer Ft értékű, míg a HONOR Magic7 Pro mellé 80 ezer Ft értékű LEGO vásárlási utalvány jár január 27-e és március 31-e között – a készlet erejéig.

További információk a HONOR holnapján: https://www.honor.com/hu/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

ai tour microsoft

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez.

Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

Ma világszerte a vállalatok háromnegyede alkalmaz mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásokat. Az esetek 78 százalékában a dolgozók a saját eszközein futnak az AI-alkalmazások, ami nyilvánvaló biztonsági kihívásokat vet fel. A Microsoft Digital Defence Reportjából származó adatok – amelyekről a Budapesten megrendezett Microsoft AI Tour előadói beszéltek – egyszerre világítanak rá a mesterséges intelligencia üzleti felhasználásában rejlő potenciálra és kockázatokra. Ahogyan arra Ales Holecek, a Microsoft Office alkalmazásokért felelős alelnöke rámutatott, az AI ellenállhatatlan erővel alakítja át az életünket, olyan tempóban, amelyhez hasonlóra eddig csak az internet és a mobiltelefónia volt képes. Ezt a transzformáció a kiberbiztonságot – amelyre korábban különálló, szűk szakterületként tekintettünk – az innováció és az üzleti működés megkerülhetetlen szereplőjévé tette: a kiberbiztonsági vezetőnek ma már ott a helye a vállalatok igazgatótanácsában.

Az MI feltartóztathatatlan

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezetője szerint nincs más választása egy hazai vállalkozásnak, mint minél előbb, de tudatos, átgondolt stratégia mentén, bevezetni a mesterséges intelligencia alapú alkalmazásokat az üzleti folyamatokba. „Paradigmaváltásnak vagyunk a tanúi. Ahogy minden nagy technológiai váltás, úgy a mesterséges intelligencia megjelenése is arra kényszeríti a szervezeteket, hogy gondolják újra a munkafolyamataikat. Felértékelődik a változásmenedzsment. Új tudás és új képességek válnak keresetté a munkahelyeken és a munkaerőpiacon. Ez jelentős szerepet ró az állami oktatásra, a felnőttképzésre, de maguk a vállalatok is képezik, átképezik a dolgozóikat a sikeres átállás érdekében” – mutatott rá Szabó Péter.

Amint az a rendelvényen elhangzott, egyes becslések szerint az elkövetkező években a mesterséges intelligencia által generált termelékenységnövekedés 7 billió euróval emelheti meg az összeurópai GDP-t. A Bell Research korábbi tanulmánya szerint, az MI széleskörű elterjedése Magyarországon akár évi 7000 milliárd forintos többletbevételt is jelenthet az államnak az elkövetkező évtizedben. A Microsoft saját kimutatása szerint a mesterséges intelligenciába fektetett minden egyes dollár 3,7 dollárt termel meg. A vállalatok 2024-ben világszerte 44 milliárd dollárt költöttek a generatív AI-t érintő beruházásokra, ami hatalmas előrelépést jelent az egy évvel korábban regisztrált 19 milliárd dollárhoz képest.

Ales Holecek elmondta: a Microsoft a mestersége intelligencia adaptációját szeretné tovább felgyorsítani, ezért a Microsoft ingyenessé tette a Copilot Chat használatát. Ezzel párhuzamosan vezeti be havidíjas vagy használatarányosan fizetendő szolgáltatásként a Copilot Ageneteket, amelyeket Ales Holecek megbízható asszisztensekként írt le. Ezek nem csupán automatizálható feladatokat végeznek majd a legkülönfélébb területeken, de hamarosan autonóm módon is képesek lesznek működni az ügyfél által előre megadott adatállományokra támaszkodva, amelyek tárolása és kezelése eközben teljes mértékben az ügyfél ellenőrzése alatt marad.

A kiberbűnözés globálisan évente 15%-kal,  Magyarországon viszont 30%-kal nő

Az AI-érem másik oldala a mesterséges intelligenciát is erőteljesen használó kiberbűnzés, amely évente  9,2 billió dollárnak megfelelő kárt okoz globális szinten – mondta el Najat Messaoud, a Microsoft EMEA biztonsági megoldásokért felelős igazgatója. Akkora összegről van szó, hogy ha egy ország termelné meg, a harmadik legnagyobb gazdaság lenne a világon az USA és Kína mögött. Ráadásul ez a képzeletbeli ország 15%-os növekedési rátával rendelkezik, ami jóval magasabb a két említett nagyhataloménál. A kiberbiztonsági vezető előadásában kiemelte: Magyarországon a kiberbűnözés a globális átlagnál kétszer gyorsabban, 30%-os ütemben bővül, ami jórészt az ország geopolitikai helyzetével magyarázható.

Az előadók szerint a Microsoftot az teszi különlegessé, hogy egyszerre jár élen a mesterséges intelligenciát érintő innovációban és a kiberbiztonságban. Valójában ez a két terület teljesen össze is fonódik a vállalat tevékenységében. A Microsoftnak tavaly mintegy 25 milliárd dolláros bevétele származott a kiberbiztonsági üzletágából, miközben mintegy 20 milliárd dollárt fektetett be ugyanebben az évben a kiberbiztonságot erősítő infrastruktúra és szoftverek fejlesztésébe. Ennek is köszönhető, hogy míg 2023-ban 300 hackert fületek le, ez a szám 2024-re 1500 fölé emelkedett. Najat Messaoud kiemelte: a támadások zöme a jelszavak megszerzésére irányul. Az ilyen incidensek száma a 2023. évi 4000-ről 7000-re emelkedett a Microsoft által ellenőrzött hálózatokon belül. A Secure Future Initiative – a Microsoft eddigi legnagyobb kiberbiztonsági kezdeményezése – a teljes szervezetét, mintegy 34 000 mérnököt érint közvetlenül, elsődleges célja pedig a kiberbiztonságról vallott közfelfogás megváltoztatása. A Microsoft-alkalmazottak javadalmazását is attól tették függővé, milyen hatékonysággal képesek megvédeni a vállalat és ügyfelei infrastruktúráját és adatait a támadásoktól.

GLOBSEC: az AI szerepe a transzatlanti technológiai együttműködésben

Michelle Simmons, a Microsoft Közép-Európáért felelős elnöke a GLOBSEC és a Microsoft közös kezdeményezéséről, a GeoTechről számolt be a rendezvényen. A GeoTech célja az, hogy segítse az Európai Uniót a kulcs fontosságú technológiák gyors, ugyanakkor felelős módon történő bevezetésében és integrációjában. A kezdeményezés emellett elő kívánja segíteni az Egyesült Államok és az Európai Unió jobb együttműködését a mesterséges intelligencia, az adatelemzés és a felhőinfrastruktúra fejlesztése terén. A GeoTech Központ kutatási projekteket fog végrehajtani, tanácsadással segíti majd az innovációt érintő irányelvek kidolgozását, az innovátorok, az üzleti vezetők és döntéshozók jobb együttműködését annak érdekében, hogy jövő technológiáit mindig a demokratikus értékekkel összhangban fejlesszék. A Microsoft 3 millió dollárt ajánlott fel a GeoTech támogatására, amelyből például a nemzetbiztonság szempontjából kritikus infrastruktúrák védelmének megerősítését fogják finanszírozni.

A Microsoft AI Tourról

A Microsoft AI Tour a mesterséges intelligencia, a felhőtechnológia és a kiberbiztonság legújabb fejlesztéseit bemutató globális rendezvénysorozat. Iparági vezetők, IT-szakemberek és üzleti vezetők találkoznak egymással ezeken az eseményeken, hogy megosszák egymással a tapasztalatikat a technológiai váltást, a kiberbiztonságot és üzleti működést érintő kihívásokról. A budapesti rendezvényen mintegy 250 meghívott vendég nyert betekintést a legmodernebb AI trendekbe. A résztvevők interaktív workshopokon és panelbeszélgetéseken keresztül ismerkedtek meg a Microsoft partnerei által bemutatott működő, valós felhasználási esetekkel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Google Cast kompatibilis szállodai tévéket mutat be az LG az ISE szakkiállításon

Az LG Electronics (LG) a 2025-ös Integrated Systems Europe (ISE) szakkiállításon mutatja be Google Cast integrációval ellátott szállodai televízióit.

A Google megoldásával okostelefonról, táblagépről vagy számítógépről biztonságosan, közvetlenül a szállodai tévére vetíthetők kedvenc alkalmazásaink vagy streaming szolgáltatóink tartalmai. A hoteltelevíziók szegmense az LG B2B üzletágának kulcsfontosságú területe.

A webOS23 vagy újabb operációs rendszerrel ellátott LG szállodai TV-ken már január 10-től elérhető a szálloda-specifikus funkciókkal ellátott Google Cast. A vendégek adatai minden szobában biztonságban vannak, amit a rendszer hálózatelkülönítéssel biztosít. A csatlakoztatáshoz vagy a streamelés megkezdéséhez elég a TV-képernyőjén megjelenő QR-kódot beolvasni okoseszközünkkel. Ezáltal a felhasználóknak nem kell semmilyen személyes adatot megadniuk, és kedvenc streaming szolgáltatójuk eléréséhez sem kell külön bejelentkezniük. A TV és az eszközünk közti kapcsolat ráadásul mindaddig aktív marad, amíg a szállodában tartózkodunk, kapcsolati előzményeink pedig automatikusan törlődnek a kijelentkezést követően.

Az LG folyamatosan növeli jelenlétét a vendéglátóipari piacon, ahol innovatív és testreszabható megoldásokat kínál a szállodai TV-ktől a szoftvereken át a digitális kijelzőkig. Elsőként az LG mutatott be Apple AirPlay-kompatibilis szállodai televíziót 2023-ban, amit 2024-ben világszerte elérhetővé is tett. A Google Cast támogatás beépítésével pedig az LG szállodai TV-i lesznek az elsők, amelyek egyidejűleg mindkét rendszer – Apple és Android – vezetéknélküli tartalommegosztó technológiájával kompatibilisek. Az LG mindemellett Pro:Centric menedzsment megoldása révén a szállodaüzemeltetők kezébe adja az irányítást, akik ezáltal könnyedén személyre szabhatják a kijelzők tartalmát a szobákban, mielőtt a vendégek megérkeznek.

Az LG standja egy hotel enteriőrt fog mintázni a 2025-ös ISE szakkiállításon, ahol a látogatók a Google Cast funkcióval ellátott LG szállodai TV-ken túl első kézből tapasztalhatják meg, hogy az LG miként teszi emlékezetessé a szállodai tartózkodást.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss