Okoseszközök

Holnaptól a BlackBerry mobilokat ki lehet dobni

blackberry

2022. január 4-én minden, a BlackBerry saját operációs rendszerét futtató okostelefon és táblagép elveszti támogatását, így megbízható működését is, közölte a gyártó.

A BlackBerry 7.1 OS-t vagy a régebbi, BlackBerry 10 operációs rendszert, valamint a BlackBerry PlayBook OS 2.1 rendszert futtató készülékeken nem lehet majd hívásokat indítani (segélyhívó számokra sem!), SMS-üzeneteket küldeni, nem lesz rajtuk keresztül elérhető mobiladat-forgalom, de egyes platformokon a wifi használata is problémássá válhat. A cég saját fejlesztésű alkalmazásai is végleg leállnak ezeken a rendszereken.

A BlackBerry 10 rendszerre épülő mobilok alapvető funkciói Európában az egyelőre még működő 2G és 3G hálózatokon továbbra is használhatók maradnak, amíg a hálózatokat nem kapcsolják le a szolgáltatók.

A 2015 után megjelent, Android operációs rendszerre épülő BlackBerry mobilok – például a Priv vagy a KeyOne és a Key2 – továbbra is működőképesek maradnak.

A szoftveres támogatás leállítását 2019-ben kezdték meg, ekkor kapcsolták le a saját alkalmazásboltot, valamint a BBM üzenetküldő szolgáltatást is.

A BlackBerry mögött álló kanadai anyacég, a Research In Motion 2016-ban jelentette be, hogy nem gyárt többé mobilt, csak szoftverfejlesztéssel foglalkozik majd. A márkanevet ezt követően a kínai TCL Communicationsnek licencelték, utóbbi 2020 februárjában jelentette be, hogy nem próbálkoznak többet ők sem. A TCL a BlackBerry márkanevet a texasi OnwardMobility nevű cégnek adta el, amely akkor 2021-re egy 5G-s, Androidra épülő BlackBerryt ígért. Ebből az ígéretből egyelőre semmi nem lett.

Az egykor a mobilgyártók legnagyobbjai között számontartott cég ma vállalati szoftvereket, autók fedélzeti számítógépében használt operációs rendszert (QNX), illetve Androidra és iOS-re mobil irodai szoftvereket fejleszt. A hardvergyártóként elszenvedett kudarc mögött az iPhone és az androidos telefonok megjelenése áll, a QWERTY-billentyűzetes készülékekkel az ezredfordulót követő években hatalmasat futó cég későn reagált a konkurenciára. Bár hardver terén többször meghalt, immáron úgy tűnik, végleg, szoftverfejlesztő és szolgáltató cégként azonban továbbra is él és virul a BlackBerry.

Forrás: Index

Okoseszközök

A csúcsmobilok közül csak az almás nem akar megromlani

iphone
Kép: PC World

Egy amerikai ár-összehasonlító oldal adatai szerint a legújabb iPhone-ok alig vesztettek értékükből a debütálást követő hónapokban.

Ugyanez nem mondható el a Samsung és a Google csúcskategóriás modelljeiről.

Hasonló témával jó két évvel ezelőtt foglalkoztunk. Akkor cikkünkből kiderült, hogy az okostelefonos gyártók közül leginkább az Apple készülékei tartják meg értéküket a használatban töltött évek során. Egy friss elemzés szerint ezen a trenden a pandémia sem változtatott semmit. Az iPhone brand ereje pedig csak még jobban kidomborodik, ha a debütálást követő hónapokat vizsgáljuk értékvesztés szempontjából.

A használt mobilok és egyéb technológiai cikkek ár-összehasonlítására specializálódott SellCell jelentése három új csúcskategóriás termékcsalád, az iPhone 13 (Apple), a Galaxy S22 (Samsung) és a Pixel 6 (Google) árait vetette össze aszerint, hogy azok mennyit estek a piacra kerülést követő két hónap során.

Jó állapotú iPhone 13 (sárga), Pixel 6 (piros) és Galaxy S22 (kék) készülékek értékvesztése (forrás: SellCell)

Az Egyesült Államok piacára érvényes számok alapján a jó állapotban lévő (alig) használt almás telefonok nagyjából 20 százalékkal érnek kevesebbet a debütálást követően. A Google saját telefoncsaládja, a Pixel 6 ehhez képest már nagyon súlyos, 45 százalék körüli zuhanást volt kénytelen elkönyvelni. Azonban a legrosszabbul a Samsung új csúcsmodelljei közül választók járhatnak. Ha hirtelen pénzzé kéne tenni egy Galaxy S22-es készüléket, azért már átlagosan a felét sem kapja a tulajdonosa néhány hét használatot követően.

A termékcsaládok egyes modelljeinek értékvesztése (forrás: SellCell)

Ha az egyes modelleket külön vizsgáljuk, az olló még szélesebbre nyílik az androidos gyártók és az Apple teljesítménye között. Az abszolút csúcstartó iPhone 13 Pro Max ára ugyanis a megjelenést követő második hónapra kevesebb mint 5 százaléknyit mérséklődött. Mindeközben a Samsung Galaxy S22+ 5G új árának majdnem 60 százaléka “elporladt” a megjelenést követő első hónapokban.

Forrás: Bitport

Tovább

Okoseszközök

Elindult a Yettel Pay mobilfizetési platform

yettel pay

A mobilegyenleg terhére történő fizetési megoldások választásával most értékes ajándékokhoz vagy akár mobilszámla-jóváíráshoz juthatnak a szolgáltató ügyfelei.

Bankkártya-mentes, biztonságos és gyors, a mobilegyenleg terhére történő fizetési megoldások népszerűsítésére a Yettel Pay ernyő alatt ajánlja a kényelmi szolgáltatásokat és a digitális tartalmakat elérő fizetési megoldásokat a Yettel.

A Google Play, Apple Store és hasonló digitális piactereken való vásárlások robbanásszerű növekedésére reagálva egységes fizetési platformot hozott létre a Yettel. Az utólagos, pénzintézetek kihagyásával történő tranzakciók népszerűségét mutatja, hogy a mára több milliárd forint forgalmat bonyolító piac a tavalyi évben is jelentős növekedést ért el. A Yettel Pay a klasszikusnak mondható SMS alapú tranzakciók mellett már számos tömegközlekedési eszközre való jegy- és bérletvásárláshoz, valamint az online alkalmazások és alkalmazáson belüli extra funkciók vásárlásánál is lehetővé teszi a mobilszámla alapú fizetést.

Vedd meg most, fizesd ki később

A szolgáltató célja, hogy a Yettel Pay lehetőségeinek megismertetésével a kényelmi szolgáltatások (mint parkolás, lottó, stb.) mellett a digitális piactereken (Apple App Store és Google Play) való vásárlást is integrálja a mobilszámla alapú fizetések közé. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyszeri beállítás után a fizetős alkalmazások költségeit bankkártya és bankszámla nélkül tudják fizetni a szolgáltató ügyelei. Az elköltött összeget a számlás előfizetők a következő havi mobilszámlájuk esedékességekor fizetik. Felöltőkártyás előfizetők esetén pedig az elérhető mobilegyenlegük keretével tudnak gazdálkodni a Yettel Pay-be tartozó fizetési megoldások használatakor.

„Azt látjuk, hogy Magyarországon komoly igény jelentkezik a mobilszámla alapú fizetési megoldásokra, hiszen az így bonyolított forgalom évente 4-6%-ot nőtt még a COVID időszaka alatt is. Különösen dinamikusan fejlődik a digitális piactereken (Apple App Store és iTunes, Google Play) történő tranzakciók száma, elsősorban az okostelefonos játékoknak  és a szórakoztató tartalmaknak köszönhetően. Többek között az ilyen vásárlásoknál kínálnak a Yettel Pay platformba tartozó fizetési megoldások kényelmes és biztonságos alternatívát.” 

– mondta Pomezanski Máté, a Yettel Magyarország digitális termékekért felelős igazgatója.

A Yettel Pay május 2. és május 30. között ajándék akcióval ösztönzi lakossági ügyfeleit a fizetési megoldások kipróbálására és használatára: a Google Play és App Store/iTunes digitális piactereken, mobilszámla terhére történő tranzakciót végrehajtó ügyfelek körében 100 db Samsung A33 5G mobiltelefon, 20 db Huawei Band 6 okoskarkötő, 20 db Huawei Freebuds 4i vezetéknélküli fülhallgató és 10 db Huawei Sound Joy hordozható hangszóró talál gazdára, ezen felül 100 kisorsolt előfizető havidíj jóváírásban részesül. Az ajándék akcióban résztvevő tranzakcióknak nincsen alsó költéshatára és májusban minden így végzett tranzakció növeli az esélyt a kisorsolt ajándékra.

Részletek a Yettel Pay platformról és a májusi ajándék-kampányról: https://www.yettel.hu/yettelpay

Tovább

Okoseszközök

200 megapixeles kamerával jöhet a Samsung Galaxy S23 Ultra

galaxy

Közeledik a 200 megapixelesnek pletykált ISOCELL HP3 szenzor, ami a Galaxy S23 Ultrában debütálhat.

A szakértők és a tesztelők szerint a mobilos kamerák felbontásának őrült növelése minőségben nem igazán hozott fejlődést (a javulásokért inkább az algoritmusok és a nagyobb szenzorok felelnek), ennek ellenére a marketing miatt minden gyártó még több megapixelt akar. A Samsung állítólag új 200 megapixeles szenzort fejleszt, ami ISOCELL HP3 néven érkezhet meg.

Az ISOCELL HP1 is ekkora felbontással működött, az viszont nem igazán került be egy mobilba sem. A HP3 részletei még nem ismertek, de feltehetően 16 képpontot egyesítenek majd egybe, a szenzor 1/1,22 hüvelykes lehet.

Egyelőre az sem tiszta, hogy a HP3-as verziót mely gyártó használhatja, a HP1-ről is csak annyi hír van, hogy talán a Motorola Edge 30 Ultrába építik. A HP3-as változatról mindenesetre egyes jelentések azt állítják, hogy végül a Galaxy S23 Ultrába kerülhet, jövőre.

Forrás: ORIGO

Tovább
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss