A rendezvény az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.
A gazdasági jólétnek és a digitális fejlődésnek köszönhetően 2018 során a reklámipari kiadások értéke elérte a nettó 13,8 milliárd eurót, vagyis a hirdetők körülbelül 3 milliárd...
Kutatóközpontok, fejlesztők és szoftverkereskedők is részesülhetnek a forrásokból
A PayPal friss nemzetközi kutatása szerint minden korábbinál többet vásárolnak a világ fogyasztói mobil eszközök használatával.
Óriási érdeklődés övezte Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb startup networking eseményét, a Hiventures által november 7-én megrendezett Regional Startup and Innovation Day-t.
A zenekarra és a G-Shockra még a földönkívüliek is kíváncsiak voltak
A tulajdonosok szerint vonzó a régió gyorsan fejlődő start-up ökoszisztémája és a város fiatalos, digitális nomádokat vonzó lüktetése.
Gyorsan valósággá vált a júniusban még csak terv szintjén felröppent pletyka: a Microsoft a közismert Windows-billentyű bevezetése után 25 évvel most egy újabb „saját márkás” gombbal...
Az amerikai repülőgépgyártó és a német sportautó-gyártó bejelentette, hogy egy teljesen elektromos, függőleges felszállásra és leszállásra képes járművet készítenek, amivel meg tudják hódítani a még kialakulóban...
Már itthon is kapható a Honor 20 Pro izlandi jégvirág színben