Szórakozás
Új fejezet nyílik a filmgyártásban Magyarországon
2025. január 16-án nyitotta meg kapuit United Illusions néven Magyarország első, és egyben Közép-Európa legnagyobb virtuális forgatásokra specializálódott filmstúdió-komplexuma, amely máris egy különleges minőséget garantáló díjat mondhat magáénak, mivel olyan egyedülálló szolgáltatásokkal várja a filmes történetmesélőket, amelyből kevesebb mint tíz hasonló található az egész világon.
A világ vezető filmesei által gyakran keresett budapesti forgatási helyszínek újabb alternatívával bővülnek, ugyanis United Illusions Virtual Production Studio néven új, nemcsak hazánkban, hanem a régióban is kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtó filmstúdió komplexum nyitotta meg a kapuit Fótligeten.
„Büszkék vagyunk rá, hogy a Visual Europe Group (VEG) Budapesten hozott létre egy világviszonylatban is kimagasló színvonalú filmipari komplexumot, amely tovább erősíti hazánk szerepét a nemzetközi filmes köztudatban” – nyilatkozta Botond Szabolcs a Visual Europe Group alapítója, társtulajdonosa.
A VEG az elsők között kezdett el vizuáltechnikával foglalkozni és LED-falakat szolgáltatni nagy volumenben a régióban, amelyhez később csatlakozott a hang és a fénytechnika.
„Az innovációk és a vizuáltechnikai megoldások eddig is fontos szerepet játszottak a cégcsoport növekedésében és a sikereink elérésében, így kézenfekvő volt, hogy a LED-falak üzemeltetésével szerzett sokrétű ismereteinket és tapasztalatainkat a filmkészítésben új korszakot nyitó Virtual Production stúdió létrehozásával tudjuk magasabb szintre emelni. Az új komplexum elsősorban a hazánkba látogató nemzetközi stábok elvárásai és gyártási igényei figyelembevételével valósult meg, de természetesen számítunk hazai produkciókra is legyen szó játék-, reklámfilm, vagy videóklip készítéséről. Célunk, hogy tartós üzleti kapcsolatokat építsünk ki a nemzetközi és hazai filmgyártókkal és a United Illusions-t a virtuális produkciós forradalom élére pozícionáljuk” – tette hozzá a Botond Szabolcs.
A legmodernebb technikai paraméterek figyelembevételével felépített három műterem, valamint a hozzájuk tartozó produkciós irodák nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő szolgáltatásokkal várják a kreatív történetmesélőket. A United Illusions Virtual Production Studio a legkorszerűbb virtuális technológiai környezetet biztosítva újra definiálja a hagyományos filmkészítés lehetőségeit. A 28 méter széles 6 méter magas ultra modern ROE gyártmányú LED-fala –, amelyhez egy 7m x 4,5m mennyezeti, valamint egy 4m x 4m mozgatható oldalelem is tartozik – végtelen kreatív lehetőségeket biztosít legyen szó akár nagy költségvetésű Hollywood-i produkcióról, avagy innovatív független projektről, illetve reklámfilmek és videoklipek megvalósításáról.
„Stúdió kapacitásban Magyarország eddig is igen előnyös lehetőségeket tudott biztosítani, de a United Illusions megjelenése új távlatokat nyit a Budapestre látogató stábok számára. Közel kétezer négyzetméter, a virtuális forgatásokra optimalizált stúdiótérrel, valamint az ehhez tartozó minden igényeket kiszolgáló technikai helységekkel várjuk a stábokat. A virtuális stúdiókörnyezet a filmipar legdinamikusabban fejlődő ágazata, amely új szintre emeli a történetmesélést, és még annyira új, hogy az alkotók többsége is csak most ismerkedik a lehetőségeivel. Stúdiónk a kreatív koncepciók forradalmian új életre keltesére specializálódott, amely a filmkészítők legmagasabb minőségi standardjait definiáló ARRI technikai támogatásával és hitelesítő tanúsítványával jött létre. A United Illusions jelentőségét kiemeli, hogy a világon jelenleg kevesebb, mint tíz, az adottságainkhoz mérhető stúdió érhető el a stábok számára. Hiszünk abban, hogy a valós idejű 3D környezetben, dinamikus vizuális effektek és az innovatív digitális eszközök alkalmazásával olyan új produkciók születésében vehetünk részt, amelyek alapjaiban változtatják meg az audióvizuális történetmesélést” – nyilatkozta Simon Zoltán a United Illusions igazgatója.
A fővárosunk nemzetközi filmes megítélését tovább erősítő helyszín LED hátterén teljesen egyedi virtuális környezetek hozhatók létre. A legmagasabb technikai minőséget képviselő ROE panelekből álló fal képes valós időben, teljes felületén bármilyen fotórealisztikus hátteret megjeleníteni legyen szó kastély belsőről, a legsűrűbben benőtt dzsungelről vagy egy város utcáin zajló autós üldözésről. Az így létrejött virtuális produkciós környezet feleslegessé teszi a zöld hátterek használatát, amelynek köszönhetően a színészek valódinak látszó környezetben tudnak a szerepük szerinti karakterre összpontosítani. Emellett az alkotói folyamatokba bevont kiterjesztett valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) eszközeinek forradalmi alkalmazása a rendezők számára is példátlan szintű kontrollt és rugalmasságot biztosít már a forgatási folyamat során.
A United Illusions megvalósításában előzetes piackutatások, valamint a stratégiai együttműködésük révén az ARRI sokrétű szakmai tapasztalataira támaszkodva, a LED-fal, és az azt kiegészítő technikák olyan konfigurációi kerültek installálásra, amelyek nagyon könnyen adaptálhatóak a legtöbb filmes igényre.
A kreatív folyamatok produktív lebonyolítása érdekében a stúdió rendelkezik saját grafikai divízióval is. Ennek köszönhetően a digitális hátterek generálásától kezdve a bonyolult vizuális effektek létrehozásán át a már kész megrendelői vizuálok adaptálásáig a szolgáltatásaik filmek, televíziós műsorok, reklámok és videójáték-projektek számára is teljeskörű alkotói környezetet biztosítanak.
Az új gyártóbázis a nemzetközi filmkészítők elsőszámú célpontjaként pozícionálja magát.
„Az amerikai és a nemzetközi filmesek megszólítása kiemelten fontos számunkra. Nem titkolt szándékunk, hogy még több produkciót csábítsunk Budapestre – osztja meg Simon Zoltán igazgató. – Az amerikai filmkészítők a United Illusions létezéséről már november elején értesültek az American Film Market mellett Las Vegasban megrendezett Location Expón, ahol, mint a vásár egyik kiemelt támogatói léptünk piacra. Az európai gyártók pedig december közepén a FOCUS London filmes szakvásáron ismerkedhettek meg a stúdió kínálta adottságokkal. Az európai ügyfélkört a közelgő Berlinale-n szeretnénk tovább szélesíteni” – emelte ki Simon Zoltán.
A United Illusions szolgáltatásai a világsikerű produkciók kiszolgálásában jelentős elismerést és tapasztalatot szerzett Origo Stúdióval együttműködve is elérhető. A Berlinale-n a két stúdió szoros együttműködésben kínálja majd szolgáltatásait a filmvilágnak.
A stúdió átadása előtt megtartott filmes szakvásárokon a United Illusions már tárgyalt nemzetközi stábokkal, melyekről az iparági standardek alapján csak akkor oszthatnak meg további részleteket, ha a produkciók erre majd a későbbiekben engedélyt adnak. Annyit közzé tettek, hogy a megnyitó másnapján már egy világsztárokat felvonultató nemzetközi produkció kezdi meg a munkát a Fótligeti komplexumban.
A United Illusions küldetése a filmesek és tartalomkészítők körében megismertetni és egyre szélesebb körben népszerűsíteni virtuális stúdiókban rejlő különleges történetmesélési lehetőségeket. Eltökélten hisznek benne, hogy az új technológia alkalmazásával a jövő alkotói a képzelet és a valóság egyedi fúzióit létrehozva olyan élményeket teremtenek, amelyek világszerte lenyűgözik majd a közönséget.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Négy városban várja az érdeklődőket a kamarai Design Hét
Országos Design Hét kezdődik október 8-án csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére.
A Pécsett több mint egy évtizede működő DesignPécs tapasztalataira építő programsorozathoz a baranyai megyeszékhely mellett Debrecen, Eger és Kecskemét is csatlakozott.
Az október 18-ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a kreatívipari vállalkozások szélesebb körben kapjanak bemutatkozási lehetőséget, új üzleti és szakmai kapcsolatokat építsenek, és erősödjön piaci jelenlétük.
A kezdeményezés a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által kialakított és az elmúlt években folyamatosan fejlesztett DesignPécs modell országos kiterjesztése. A rendezvénysorozat sajátossága, hogy a helyi kreatívipari szereplőket aktívan bevonva, tudásukra és kompetenciáikra építve szervezi közös platformra a programokat. Pécsett 2026-ban már 12. alkalommal rendezik meg a DesignPécset, amely idén a Vasarely évhez is kapcsolódik és több mint 50 eseményt kínál.
A pécsi tapasztalatokra építve idén három további területi kamara kapcsolódik a programhoz. A Debrecen Design Week kézműves workshopokkal, filmklubbal és szakmai előadással, az első alkalommal megrendezett Design Eger több mint 17 helyi kreatív vállalkozás és intézmény részvételével, 39 programmal várja az érdeklődőket. A DesignKecskemét 2026 programjai között inspirációs workshop, kirakatverseny és kiállítás is szerepel.
A sokféle program közös üzenete, hogy a design nem csupán esztétikai kérdés: innováció, problémamegoldás, értékteremtés és olyan gondolkodásmód, amely gazdasági és közösségi szempontból is formálja környezetünket.
Az Országos Design Hét részletes programjai és a részvételhez kapcsolódó információk az egyes városok programoldalain érhetők el:
Pécs – DesignPécs: www.designpecs.hu ; www.facebook.com/designpecs
Debrecen – DesignDebrecen: https://hbkik.hu/gazdasagfejlesztes/designdebrecen/
Eger – Design Eger: https://www.facebook.com/designeger
Kecskemét – DesignKecskemét 2026: https://www.bkmkik.hu/hu/legsikeresebb-szolgaltatasaink/designkecskemet2026
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Schweigert Fusion az Akvárium Klubban
2026. október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel, groove-központú megszólalással és tízfős élő felállással mutatkozik be a budapesti közönség előtt.
A Schweigert Fusion 2025 elején alakult modern funk–jazzfusion formációként. A projekt vezetője Schweigert Dániel, aki 2021 óta önállóan írja és hangszereli a zenekar dalait. A zenei világban a funk, a jazz és az improvizáció találkozik, miközben a hangsúly az élő megszólaláson és a pontos hangszeres játékon van.
A tízfős zenekari felállás nagyszínpadi produkció megvalósítására is lehetőséget ad. A Schweigert Fusion már teljes koncertrepertoárral rendelkezik, jelenleg pedig négy dal stúdiófelvétele is elkészült. Az új szerzemények folyamatosan készülnek.
A formáció az elmúlt időszakban az Öröm a Zene tehetségkutató programban is eredményesen szerepelt, ahol a szakmai zsűri egyhangú elismerése mellett Újfalusi Gábor-díjat kapott.
A projekt egyik fő célja, hogy a funk műfaját kortárs megszólalással, magas zenei minőségben és szélesebb közönség számára is befogadható módon mutassa be. A Schweigert Fusion hosszabb távon nemzetközi színtéren is szeretné megismertetni saját zenei világát.
A következő fontos állomás október 9-én az Akvárium Klub Lokálja, ahol a zenekar önálló koncerten mutatja be repertoárját. Az este középpontjában a saját dalok, az élő hangszeres játék és a Schweigert Fusion karakteres groove-jai állnak.
A jegyek 3500-4000 HUF között mozognak.
ESEMÉNY: https://fb.me/e/4ZDu2izYo
BELÉPŐ: https://akvariumklub.hu/programok/schweigert-fusion-groovus-fusion-night/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
A szupererő, ami mindannyiunkban ott rejlik
A közös alkotás és a kreativitás fontosságára hívja fel a figyelmet őszi kampányában az Allee
A kreativitás ma már jóval többet jelent annál, mint hogy valaki ügyesen rajzol, fest, vagy ír, ez a különleges képesség a problémamegoldás, az alkalmazkodás és az együttműködés egyik alapja. Az alkotás pedig arra is lehetőséget ad, hogy időnként kiszakadjunk a képernyők és a folyamatos információáramlás világából. Szeptember 30-ig a kreativitásé a főszerep az Allee-ban, inspiráló kiállítások és hétvégi programok keretében bárki megtapasztalhatja, hogy mi történik, ha nemcsak nézője, hanem aktív résztvevője lesz egy közös kreatív folyamatnak.
A kreativitást sokáig hajlamosak voltunk adottságnak tekinteni, ami elsősorban művészekhez, tervezőkhöz, írókhoz vagy más alkotó szakmák képviselőihez tartozik. A 21. században azonban egyre inkább olyan képességként gondolunk rá, amely fejleszthető és a hétköznapi életben és a munkában is meghatározó. A közös alkotásban viszont az egyéni elképzelések mellett reagálnunk kell arra is, amit előttünk valaki már létrehozott. Erre a gondolatra épül az Allee szeptember 1. és 30. között látogatható őszi programsorozatának egyik központi eleme is. Az Átriumban egy nagyméretű kép készül, amelyhez minden látogató egy-egy színes, kör alakú matricával járulhat hozzá. A közös alkotás napról napra változik, és végül a sok apró pontból áll össze az a mű, amelyet több száz ember készít el közösen.
Miből születnek a jó ötletek? Hogyan maradhatsz kíváncsi, és hogyan hozhatsz ki még többet a kreativitásodból? Miért lehet szükség a semmittevésre ahhoz, hogy valami új jusson eszünkbe, és miért nem feltétlenül baj, ha elsőre elrontunk valamit? Az átriumban végigjárható installáció 10 állomásán ismert gondolkodók és alkotók, többek között Friedrich Nietzsche, Austin Kleon, John Cleese és Pablo Picasso gondolatai adnak más-más nézőpontot ahhoz, hogyan működik a kreativitás. A kíváncsiságtól és a megfigyeléstől a kísérletezésen és az inspiráción át egészen a hibázásig olyan hétköznapi helyzetek kerülnek elő, amelyekből akár a következő jó ötletünk is megszülethet.
De vajon te milyen kreatív típus vagy? Egy rövid interaktív teszt segítségével erre is választ kaphatsz. Az öt típus, Az Alkotó, Az Álmodozó, Az Együttalkotó, A Kísérletező és A Látnok nem képességek szerint rangsorol, inkább azt mutatja meg játékosan, mennyire különböző módokon lehetünk kreatívak. Az eredményhez személyre szabott javaslatokat is kaphatunk, hogy milyen programot vagy kreatív élményt érdemes kipróbálni az Allee-ban.
Csipes Antal festő, grafikus és a MOME oktatójának közreműködésével egy olyan installáció vár az aulában, ami egy autentikus művészeti műhely hangulatát idézi meg: fa asztallapon skiccek, próbanyomatok, színminták és alkotói eszközök mesélnek a kreatív folyamatról. Hétvégenként pedig ingyenes kreatív workshopokon különböző technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők. Lesz kő- és bögrefestés, gyöngyfűzés és textildekor, kalligráfia, valamint személyre szabott szépségtanácsadás és kézkrém készítő workshop is. A hangsúly ezeken az alkalmakon sem a teljesítményen, hanem a kísérletezésen, az élményen és azon van, mi történik, amikor egyszerűen teret engedünk az inspirációnak és az alkotásnak.
Szeptemberben tehát érdemes időt adni a kreativitásnak, akkor is, ha utoljára talán gyerekként fogtunk ecsetet a kezünkbe. Kipróbálni valami újat az Allee őszi programjai keretében, hozzátenni egyetlen pontot egy közös képhez, és megtapasztalni, milyen érzés, amikor a saját ötletünk valami nálunk nagyobb dolog részévé válik.
További információ: https://allee.hu/kreativ-energia-mindenkinek
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Mozgásban2 hét ago
A Honda bemutatja a Prelude Limited Edition modellt
-
Gazdaság2 hét ago
Az összes hitelállomány több mint egyötödét támogatott lakáshitelek teszik ki
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Gazdaság2 hét ago
Négy év elektromos flottatapasztalat: akár 10 százalékos költségmegtakarítás érhető el megfelelő infrastruktúrával
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének







