Connect with us
Hirdetés

Zöld

Támogass fenntarthatósági projekteket használt tárgyaiddal

edisonkids

A Samsung 2021 óta már a magyar fiataloknak is lehetőséget biztosít arra az Edisonkids-dzel együttműködve, hogy olyan egyedi és hasznos megoldásokat dolgozzanak ki a Megoldások a holnapért program keretében, melyek választ adhatnak a jövő kihívásaira. Az idei versenyt a GITegylet csapat nyerte, akiknek az otthon porosodó, használaton kívüli tárgyak újrahasznosítására javasolt online piacterük egyben fenntartható projektek finanszírozását is segítheti. A 2022-es év hazai győztes pályázói emellett a komposztáláskor keletkező hő energetikai hasznosítására és a szexuális edukáció megreformálására tettek javaslatokat. Az első három helyezett 4,5 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket.

A Samsung és az EdisonKids idén február és június között ismét az ország leginnovatívabb 12 és 18 év közötti diákjait, tanárait és iskoláit kereste a Megoldások a holnapért (Solve for Tomorrow) program keretében. A kezdeményezést óriási érdeklődés övezte, melynek hatására az ország 27 különböző pontjáról, 61 iskolából, összesen 270 diák pályázott idén. Az első körön túljutott 50 csapat 180 diákja és tanáraik márciustól kezdődően jövőtervezői órákon vehettek részt, ahol bepillantást nyerhettek a design gondolkodás alapjaiba, prezentációs készségeket sajáthítattak el, valamint Dr. Meskó Bertalantól, orvosi jövőkutatótól, a The Medical Futurist Institute vezetőjétől és egyben a kezdeményezés fővédnökétől is tanácsokat kérhettek, nagyban segítve őket projektjeik továbbfejlesztésében. A középdöntőn túljutott legjobb 8 csapat – melyek tagjai Budapestről, Békéscsabáról, Kiskunhalasról, Nyíregyházáról és Szigetszentmiklósról érkeztek – egészen júniusig kereshettek a megoldást azokra a kérdésekre, probléma felvetésekre, amelyek orvoslásával pozitív változás érhető el a mindennapjainkban.

Az iskolai erőszak felszámolásától a mezőgazdaságig – innováció minden téren

Június 18-án a Néprajzi Múzeumban megrendezett döntő eseményen bemutatkozó nyolc csapat tagjai olyan, mindenki számára fontos kérdésekre próbáltak megoldást találni, mint az újrahasznosítási lehetőségek, a közösségépítés, a szexuális edukáció, az iskolai erőszak elleni fellépés vagy a lakhatási és mezőgazdasági problémák megoldása. A szervezők külön kiemelték, hogy a megmérettetésen olyan csapat is szerepelt, amely már a tavalyi kihíváson is kipróbálta magát, ezzel is erősítve a kezdeményezés fenntarthatóságát.

A zsűri végül a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumból érkező, 17 évesekből álló GITegylet csapat munkáját értékelte a legjobbnak, akik a PlanNet névre keresztelt megoldásukkal egy olyan platform létrehozására tettek javaslatot, ahol a tárgyak eladásával általunk kiválasztott jó ügyeket támogathatunk. Ötletükben a használt tárgyakat árusító és az adománygyűjtő platformok előnyeit egyesítették, melynek köszönhetően a már nem használt tárgyak eladásából befolyt összeget egy fenntarthatósági ötlet megvalósítására lehetne fordítani, ezzel több szempontból is támogatva az újrahasznosítást.

A második helyen végzett, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 14 éves átlagéletkorú tanulóiból álló Amper és Éta csapat ötlete a hulladék komposzt felhasználását ötvözte a keletkező hőenergia elektromos árammá alakításával, amellyel megoldható lenne például az adott otthonban a világítás.

Harmadikként végzett a budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 17 éves diákjaiból álló BOND csapat, akik projektjükkel a szexuális edukáció megújításának lehetőségeit keresték egy olyan online platform létrehozásán keresztül, ahol a fiatalok, tanárok és a szülők is szakértői válaszokat kaphatnának bármilyen szexualitással kapcsolatos kérdésre. A zsűri elismerése mellett a dobogós csapatok értékes nyereményekben is részesülnek: az első három helyezett és iskolája összesen 4,5 millió forint értékben választhat a Samsung eszközei közül.

Kreatív közösség épül a jövőről gondolkodó fiatalokból

A Megoldások a holnapért felépítése és filozófiája nem hasonlít a megszokott tanulmányi versenyekhez. A 2010 óta a világ 23 országában megrendezett, eddig közel kétmillió 12 és 18 év közötti fiatal számára lehetőséget biztosító program hazai kiadásában résztvevő diákok olyan fontos készségeket és tudást sajátíthattak el, mely meghatározó lehet a jövőbeli gondolkodásukban és jelentős, hosszútávú segítséget jelenthet a további fejlődésük során. Az általuk felvetett problémák megoldásán tanáraik mellett – akik szintén kaptak szakmai támogatást – az adott terület szakértői és a Samsung munkatársai segítségével dolgozhattak. A hasonló gondolkodású fiatalokból és az őket támogató tanárokból a program összetartó közösséget kovácsolt a kreatív közös munka során.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén már második alkalommal indíthattuk el az EdisonKids csapatával a Megoldások a holnapért programot. Bízunk benne, hogy még sok hasonló kihívással fogjuk tudni támogatni a jövő generációit abban, hogy kibontakoztassák a bennük rejlő innovációs potenciált, és olyan új megoldásokat javasoljanak, amelyek mindannyiunk életét jobbá tehetik. Nagyszerű érzés és megerősítés volt számunkra, hogy a tavalyi programból is csatlakoztak hozzánk versenyzők, és örömmel láttuk, hogy mekkora fejlődést értek el egy év alatt. Ráadásul, a korábbi mentorok és zsűritagok közül is többen velünk tartottak idén, így egy igazi csapat kezd kibontakozni a kezdeményezés körül”

– fogalmazott Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

­„Hatalmas ereje van, amikor több generáció, különböző szakmai tapasztalattal rendelkező emberek fognak össze és dolgoznak együtt, hogy mindenkit foglalkoztató problémákra közösen találjanak megoldásokat. A közel fél éves folyamatban nemcsak a résztvevő gyerekek és tanárok tanultak új jövőtervező módszertanokat, hanem mi is, a zsűri, mentorok, szakértők is gazdagodtunk. A döntős csapatok lelkesedését, kreativitását és tettvágyát látni szombaton egészen hihetetlen élmény volt”

– tette hozzá Veres Rita, az Edisonplatform vezetője.

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.

Zöld

A Samsung mosógépei karbonlábnyom-csökkentési minősítést kaptak a DUCD előírása alapján

A Samsung bejelenti, hogy a Carbon Trust Assurance független hitelesítőszervezet – a DUCD[i] előírásai alapján – minősítette a vállalat egyes AI Energia móddal[ii] ellátott mosógépeit.

Ez az első alkalom, hogy a Samsung valamely eszközét vagy funkcióját a DUCD előírásai alapján hitelesítették. Ez azért is jelentős, mivel harmadik fél hitelesítette az AI Energia mód használata mellett mért üvegházhatású gázok csökkenését. A hitelesítés a DUCD testülete által kidolgozott előíráson alapul, amely a hálózatba kapcsolt eszközök használatából eredő szén-dioxid-kibocsátás mérésére, nyomon követésére és csökkentésére vonatkozó szabvány.

 „A Samsung továbbra is a tudatosság figyelembevételével tervezi új eszközeit és szolgáltatásait

– mondta Jeong Seung Moon, a Samsung digitális készülék üzletág K+F csoportjának vezetője és ügyvezető-alelnöke.

– Az AI Energia mód jól mutatja az előrelépést ezen a területen, az eszközeink hatékonyságát elismerő tanúsítvány pedig megerősít minket abban törekvésben, hogy még tovább fejlesszük a készülékeinket, a funkcióinkat és a szolgáltatásainkat a használat során gyűjtött adatok segítségével.”

A Samsung hosszú távú célkitűzései

A Samsung régóta dolgozik olyan objektív és szisztematikus mutatók kidolgozásán, amelyekkel mérhetővé és kezelhetővé válhat a háztartási készülékek szén-dioxid kibocsátása. A vállalat éppen ezért 2022-ben testületi tagként csatlakozott a DUCD kezdeményezéshez.

A DUCD kezdeményezést a nemzetközi klímakonzultációs Carbon Trust cég irányítja, amely vállalatokkal, kormányzati szereplőkkel, valamint pénzügyi intézményekkel együttműködve tesz az előremutató klímapolitikai intézkedésekért. A szervezet célja, hogy vezető iparági szereplőkkel együttműködve egységesítse a csatlakoztatott eszközök energiafelhasználásának- és megtakarításának mérési módszereit, valamint szándéka, hogy hozzájáruljon egy olyan nemzetközi módszertan kidolgozásához, amellyel kiszámítható a Wi-Fi-re csatlakoztatott eszközök szén-dioxid megtakarítása.

A kezdeményezés 2024 novemberében egy nemzetközi előírást tett közzé, amely egységes mérési követelményeket és csökkentő hatású módszertanokat mutatott be a csatlakoztatott eszközökre vonatkozóan. Ez a megközelítés a tényleges felhasználás során bekövetkező szén-dioxid kibocsátás csökkenését méri, szemben a hagyományosan alkalmazott, a gyártási folyamatot vizsgáló módszerrel.

Bizonyított karbonlábnyom-csökkentés AI Energia módban

A Carbon Trust független tanúsító szervezete, a Carbon Trust Assurance a DUCD útmutatása alapján kísérleti jelleggel értékelte a Samsung mosógép-kínálatát.[iii] A szervezet az AI Energia mód kibocsátás-csökkentő hatását azzal igazolta, hogy 2024. júliusa és 2025. júniusa között összehasonlította az AI Energia mód használata mellett és anélkül kibocsátott szén-dioxid mennyiségét.

A Samsung kiválasztott energiahatékony mosógépei esetében – a SmartThings Platform[iv] használatával – mért összes energiafogyasztás ebben az időszakban 12,28 GWh volt,[v] amely 5266 tonna szén-dioxid egyenértéknek felelt meg a DUCD 1. rész: Specifikáció és útmutatás című dokumentum előírásai alapján. Az AI Energia mód bekapcsolásával elért megtakarítás mértéke 5,02 GWh volt, amely 2084 tonna szén-dioxid egyenértéknek felelt meg.[vi]

Ez az energiamegtakarítás hozzávetőlegesen 169 ezer háztartás áramfogyasztásának felel meg, figyelembe véve, hogy egy átlagos amerikai felhasználó naponta mintegy 29,54 kWh energiát használ el.

 

A vállalat hamarosan, a CES 2026 Kiállításon mutatja be legújabb energiatakarékos megoldásait és új, forradalmi háztartási eszközeit.

[i] “Decarbonizing the Use-Phase of Connected Devices” (rövidítve DUCD): A hálózatba kapcsolt eszközök használati szakaszának szén-dioxid-mentesítése.

[ii] Az AI Energia módot az Android és iOS eszközökön elérhető SmartThings alkalmazás SmartThings Energy szolgáltatásán keresztül kell aktiválni. A funkció használatához Wi-Fi-kapcsolat és Samsung-fiók szükséges.

[iii] Az összes érintett mosógépmodell listája, valamint a termékek életciklusra vonatkozó karbonlábnyom-adatai a https://www.samsung.com/global/sustainability/digital-library/policy-document/ online felületen tekinthetők meg.

[iv] A hitelesítés alapjául a legmagasabb – vagy az adott országokban, ahol ez alkalmazható, azzal egyenértékű – energiahatékonysági besorolással rendelkező Samsung mosógépek szolgálnak; ilyen például (de nem kizárólagosan) az Energy Star (Egyesült Államok), a Grade 1 (Korea) vagy az „A” besorolás (EU).

[v] A hitelesítés alapjául nemzetközi szinten azok a Samsung mosógépek szolgálnak, amelyeket a 2024 júliusa és 2025 júniusa közötti időszakban legalább egyszer tesztelek AI Energia módban.

[vi] A bekapcsolt AI Energia mód és a kikapcsolt AI Energia mód összehasonlítása az összes aktív eszközön, nemzetközi szinten, ugyanazon időszak alatt (2024. július – 2025. június).


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Honda Motor Europe közzétette 2025. évi Európai Fenntarthatósági Jelentését

A Honda Motor Europe közzétette 2025. évi Európai Fenntarthatósági Jelentését, amely részletesen ismerteti az egész régióra kiterjedő, a vállalat termékei és a műveletei révén megvalósuló, a környezetvédelem és fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseinek eredményét.

Az új dokumentum felváltja a 2012 óta megjelenő éves Környezetvédelmi Jelentést, és szélesebb körű információt nyújt, hiszen nemcsak környezetvédelmi, hanem társadalmi, irányítási és CSR-(Corporate Social Responsibility azaz vállalati társadalmi felelősségvállalás ) tevékenységeket is tartalmaz immár.

Az elmúlt 12 hónap egyik kiemelkedő példája a Honda Italia Industriale (HII) fejlesztései, amely magában foglalja egy szennyvíztisztító telep kiépítését, ami évente 4000 tonna szennyvizet képes kezelni, és ennek mintegy 75%-át újrahasznosítani. Emellett a gyártóüzemben a csomagolóanyagok ismételt felhasználása és/vagy reciklálása is említést érdemel, hiszen ezzel körülbelül 2044 tonna CO₂-megtakarítást értek el a munkatársak.

Ez az új Fenntarthatósági Jelentés kulcsszerepet játszik a fejlődés nyomon követésében és a mérföldkövek kiemelésében, mindeközben hozzájárul a Honda Motor Europe globális céljának eléréséhez: 2050-re a teljes termék- és vállalati tevékenység karbonsemlegessé tételéhez a „káros környezeti hatások nullára csökkentése” azaz a Triple Action to Zero keretrendszer iránymutatása alapján.

Victoria Friend, a Honda Motor Europe Adat részleg- és ESG[1]-vezetője elmondta:

„A fenntarthatóság a Honda működésének középpontjában áll, és a karbonsemlegesség elérésére irányuló törekvésünk minden üzleti területen töretlen – ezt bizonyítják az elmúlt pénzügyi évben tett lépéseink. A jelentés kibővített tartalmával és az első ESRS-nek (European Sustainability Reporting Standards, azaz Európai Fenntarthatósági Jelentéstételi Szabványok) megfelelő kettős lényegességi értékelésünk befejezésével még világosabb képet kaptunk hatásainkról, kockázatainkról és lehetőségeinkről az európai értékláncban, valamint előrehaladásunkról a körforgásos, erőforrás-hatékony gazdaságon alapuló, zéró környezeti hatású társadalom megvalósítása felé.”

Honda Európai Fenntarthatósági Jelentés 2025

A 2024 áprilisától 2025 márciusáig tartó pénzügyi évre vonatkozó jelentés célja az átláthatóság további növelése. Tartalmazza a társadalmi és környezeti kérdésekből fakadó kockázatokat és lehetőségeket, valamint a Honda hatásait az emberekre és a környezetre, összhangban a legújabb Vállalati Fenntarthatósági Jelentéstételi Irányelvvel.

A Honda ismét előrelépett az elektrifikáció, a hibrid és intelligens technológiák fejlesztésében, így a márka főbb autómodell-kínálata már hibrid meghajtással rendelkezik. Emellett az elektromos motorkerékpárok fejlesztésében is élen jár, kínálata folyamatosan bővül. 2025 elején két modellre nőtt a választék az új CUV e: robogó bevezetésével, amely az EM1 e: moped mellé érkezett.

Az autókon és motorokon túl a jelentés részletesen bemutatja az európai termelés, logisztika és értékesítés környezeti teljesítményét. Kiemelt példaként említi a HII „Train Project” továbbfejlesztését, amely az alkatrészszállítást közútról vasútra helyezte át, így közel 800 tonna CO₂-megtakarítást ért el.

A jelentési időszakban a Honda kettős lényegességi értékelést (Double Materiality Assessment, DMA) is végzett, amely a fenntarthatósági témákat vizsgálta a régiós működés, termékek és értéklánc szintjén. Ez az értékes elemzés segített feltárni a tevékenységek tényleges és potenciális környezeti hatásait. Az eredmények közvetlenül befolyásolják a vállalat stratégiáját, célkitűzéseit, kockázatkezelését és érintetti prioritásait a következő években, támogatva a „Triple Action to Zero” cél elérését.

A Fenntarthatósági Jelentés a Honda teljes régióra kiterjedő társadalmi, irányítási és CSR-teljesítményét is bemutja. Ez magában foglalja a vállalat folyamatos elkötelezettségét a pozitív társadalmi hatások megteremtése és a munkavállalói jólétet szolgáló programok iránt, valamint a biztonsági kezdeményezéseket is, összhangban azzal a célkitűzéssel, hogy 2050-re nullára csökkentse a Honda járműveivel összefüggő közúti halálesetek számát. Ezek közé tartoztak:

  • Segélycsomagok Ukrajnának, köztük orvosi eszközök és ruházat, a Honda Motor Europe Logistics (Aalst, Belgium) adományaként
  • A Honda Germany, a Honda Bank-Germany és a Honda R&D munkatársai Frankfurtban több mint 100 kg hulladékot gyűjtöttek össze a helyi hatóságokkal együttműködve
  • „Mum’s Project” program a HII-nél, amely támogatja a női munkavállalókat a gyermekvállalás előtt és a munkába való visszatéréskor
  • A Honda átfogó motorkerékpár-képzési rendszere jelenlegi és jövőbeli motorosok számára, online eszközökkel, személyes oktatással és teljesen felszerelt tréninghelyszínekkel, például Spanyolországban és Törökországban

A teljes 2025-ös Honda Európai Fenntarthatósági Jelentés innen tölthető le.

[1] Environmental (környezet), Social (társadalom), and Governance (vállalatirányítás)

 


 

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Világszinten is példaértékű az Allee működése fenntarthatósági szempontból

Nemzetközi szintű fenntarthatósági teljesítményt mutatott az Allee a BREEAM minősítésben.

Az Allee a magyarországi bevásárlóközpontok és épületek közül egyedüliként érdemelte ki a BREEAM International In-Use Management Performance kategóriájában a legmagasabb, Outstanding szintet, amit globálisan is csupán a minősített épületek 1–2 százaléka tud teljesíteni.  Kizárólag azok a létesítmények képesek erre, amelyek üzemeltetése példaszerű, átlátható és nemzetközi összevetésben is kivételesen magas színvonalú.

A BREEAM (Building Research Establishment Environmental Assessment Method) a világ egyik legismertebb és legszélesebb körben alkalmazott fenntarthatósági minősítési rendszere. Célja, hogy objektív mérőszámok alapján értékelje az épületek környezeti teljesítményét. A BREEAM In-Use kifejezetten a meglévő épületek működését vizsgálja, így az elért eredmények közvetlenül tükrözik az adott ingatlan mindennapi gyakorlatát. Az Allee Management Performance kategóriában Outstanding, míg Asset Performance kategóriában Excellent szintet ért el.

„A fenntartható ingatlanüzemeltetés ma már messze túlmutat a „zöld technológiák” bevezetésén. A modern megközelítés lényege a komplex gondolkodás: a kockázatok felmérése, az energia- és vízhasználat optimalizálása, a bérlők aktív bevonása, valamint a környezetvédelmi és társadalmi szempontok integrálása. Az Allee-ban következetesen végrehajtott és folyamatosan felülvizsgált fenntarthatósági stratégiával rendelkezünk. Ez az eredmény jól mutatja, hogy a fenntarthatóság terén tett beruházásaink és folyamatos fejlesztéseink milyen fontos hatással vannak a működésünkre”

– emelte ki Tuska Dávid, az Allee Center műszaki vezetője.

Az Allee-nak megítélt Outstanding és Excellent minősítések jelentősége túlmutat ezek megszerzésén. Szarvas Gábor, a minősítés megszerzését tanácsadóként támogató Greenbors Consulting ügyvezetője szerint az épület bizonyítani fogja, hogy a befektetés a fenntarthatóságba üzleti értéknövekedést eredményez az ingatlanpiacon.

„Ezen túlmenően az Allee Magyarország és tágabb értelemben az Európai Unió zéró emissziós irányelvei teljesüléséhez is közelebb visz. Nagy öröm látni, ahogyan a korábban közösen lefektetett fenntarthatósági stratégia elemei valóra válnak. Minden adott hozzá, hogy ez a projekt viszonyítási ponttá, követendő példává váljon az ingatlanpiac szereplői számára”

– fűzte hozzá Szarvas.

Az Allee Management Performance kategóriában elért Outstanding minősítése a hazai bevásárlóközpontok között egyedülállónak számít. Ez a kategória az üzemeltetési modellek részleteit vizsgálja: hogyan működik a létesítmény – mennyire energiahatékony, előrelátó a fenntarthatóság területén, hogyan kezeli a kockázatokat, milyen kapcsolatot ápol a bérlőkkel és hogyan építi be a környezettudatos szemléletet a napi gyakorlatába.  Az Allee esetében a szakértők kiemelten értékelték a “zöld” bérleti szerződéseket, amelyek energia- és vízhatékonysági ajánlásokat, hulladékcsökkentési célokat és fenntartható beszerzési elvárásokat is megfogalmaznak. A bevásárlóközpont részletes környezetvédelmi stratégiát követ, és segíti a bérlőit, hogy a saját folyamataikat ehhez igazítsák. Ide tartozik az energiamenedzsment, az anyaghasználat optimalizálása és a vízfogyasztás folyamatos monitorozása is. Az Allee már korábban telepített napelemrendszert, amely a megújuló energiafelhasználás bővítésén túl hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkenjen az épület villamosenergia- és távhőfogyasztása. A bevásárlóközpont évente energetikai auditot készít, belső jelentési rendszert működtet az energia- és vízhasználatról. Az épületautomatikai rendszere klímakövető, amely meteorológiai előrejelzések és valós időben mért külső adatok alapján szabályozza az épület energiafelhasználását. A minősítés során külön pontszámot kapott az éghajlatváltozásból fakadó környezeti kockázatok értékelése, valamint az a stratégia, amely a klímaberendezésekben használt hűtőközegek alacsonyabb környezeti hatású alternatívákkal való helyettesítését célozza. A hulladékgazdálkodási terv a hulladékhierarchia elveire és célrendszerére épül, szigorú adatgyűjtéssel a bérlőket is bevonva. A minősítésben jelentős szerepet játszottak még a rendszeres bérlői elégedettségi vizsgálatok, valamint az a részletes beltéri levegőminőség-kezelési terv, amely a napi takarítástól a felújítási munkákig minden folyamat környezet-egészségügyi hatását figyelembe veszi.

Az Asset Performance kategóriában elért Excellent eredmény az épület fizikai jellemzőit értékelte. Az Allee kiváló közlekedési adottságainak, a fenntartható mobilitást támogató infrastruktúrának – például az elektromosautó-töltőknek és a kerékpáros létesítményeknek –, valamint a munkavállalók számára biztosított szolgáltatásoknak köszönhetően ért el kiemelkedő pontszámot.  A vízhatékonyságot víztakarékos megoldások támogatják, a LED-világítás, az épületfelügyeleti rendszer és az energiafogyasztás részletes mérése együttesen járulnak hozzá a hatékony üzemeltetéshez. A szelektív hulladékgyűjtés, amely során az újrafelhasználható anyagok elkülönítése megvalósul is erősítette a kiváló eredményt. A több mint 12.000 m2   zöldfelületnek köszönhető jobb levegőminőség, és a számos belső és külső pihenőhely kialakítása növelik az épülethasználók jóllétét.

Az Allee célja, hogy hosszú távon is példát mutasson a fenntartható működésben, környezettudatos épületüzemeltetés terén továbbra is a legjobb gyakorlatokat elkötelezett képviselje, a látogatók és bérlők számára is környezettudatos helyet biztosítson.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss