Zöld
Vállalatok ESG céljainak elérésében is segít a 10 Millió Fa!
A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1%-ból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elültetnek életük során. Az alapítvány ezenfelül minél több vállaltnak kíván segítséget nyújtani ESG céljaik elérésében.
A 2019 nyarán alakult országos közösség helyi csoportjai mára Magyarország több vármegyéjében, nagyobb városokban és kisebb falvakban egyaránt megtalálhatóak. Mind ugyanazért küzdenek: a lehető legtöbb növényt szeretnék elültetni az országban.
„Hisszük, hogy össze kell fognunk, el kell indulnunk és el kell ültetnünk fejenként legalább egy fát, hiszen így nem csak tétlen szemlélői leszünk a klímaváltozásnak. Eszerint dolgoztunk 2022-ben is, amikor összesen ötvenhétezer fát és cserjét ültettünk el. És eszerint járunk el idén is” – mondja Bojár Iván András, az alapítvány alapítója.
Fákat és gondolatokat ültetnek
A 10 millió Fa Alapítvány eddigi eredményeit összegző cikk azt mutatja, hogy egyre többen csatlakoznak a kezdeményezésükhöz, és akár kisebb, akár nagyobb csapatban, de valóban megéri összefogni, és új növényeket ültetni, ezáltal hozzátenni a klímaválság elleni küzdelemhez. A fákon túl, melyek a biodiverzitás és klímaválság kezelésében nyújtanak segítséget, úgy gondolják, képesek lehetnek gondolatokat is elültetni, aminek révén mi, emberek, sokkal messzebbre juthatunk.
„Célunk az, hogy 2023-ban túlszárnyaljuk az eddigi ültetéseink számát, amihez várjuk a tenni vágyó magánszemélyek és cégek megkeresését, de természetesen manapság már ásó nélkül is lehet fát ültetni, az adó 1%-ot alábbi adószámunk segítségével lehet felajánlani: 19225294-1-42, továbbá be lehet szállni az Action Network oldalán keresztül is. Aki pedig munkáját vagy földjét ajánlaná fel, az megtalál minden információt a 10 millió Fa honlapján” – teszi hozzá az alapító.
10 millió Fa Alapítvány: Manapság már ásó nélkül is lehet fát ültetni!
Az alapítvány amellett, hogy több tízezer fát szeretne elültetni, különböző vállalati együttműködések kialakítását tervezik. „Hazánkban is egyre több vállalat tűz ki ESG, azaz szociális és környezeti célokat. Ezek megvalósításában tudunk segítséget nyújtani, hiszen a faültetésen túl tevékenységünk kiterjed az emberi, szociális dimenzióra is. A Miyawaki-minierdő telepítéseink jó példát jelentenek erre, hiszen a városban élőknek a nyári melegben hűst és friss levegőt biztosítunk, míg nehéz helyzetben lévő embereknek munkát tudunk adni” – hívta fel a figyelmet Bojár Iván András.
Hívjuk fel az emberek figyelmét a környezetvédelemre!
Nagyon sokféle motivációból nagyon sokféle ember, cég és önkormányzat mozdul meg, hogy jobb helyé tegyék Magyarországot és a világot. Bojár Iván András szerint ennek oka, hogy egyre többen vallják azt, hogy a bolygónkat óvnunk kell. Ehhez pedig fel kell hívni az emberek figyelmét a környezetvédelemre! Ennek jegyében indult el az alapítvány szakmai együttműködésével 2022-ben több olyan program, amelynek célja, hogy fák és bokrok ültetésével növeljék a zöld növényzetet az ország minden területén, továbbá megismertessék az embereket azok jótékony hatásaival. A nemes kezdeményezéshez bankok, elektronikai márkák, drogériák és autómegosztó vállalkozások is csatlakoztak, ahogyan kommunikációs ügynökség is.
Az idei kampányaikban – a tervek szerint – olyan ismert közéleti személyiségek fognak feltűnni, mint Pokorny Lia, a 10 millió Fa Alapítvány nagykövete, vagy Pumped Gabo, aki egy-egy ültetési akció során lemezlovasként fogja szórakoztatni a lelkes természetbarátokat. Ők, ahogy az alapítvány valamennyi munkatársa egy jobb és élhetőbb világért dolgoznak. Segítsük hát őket!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ajánljuk még
10 millió Fa Alapítvány: több tízezer fát ültetünk 2023-ban!
A korábbinál is jobban támogatja a zöldkötvényeket az EU
ABB: „Célunk, hogy a világ legzöldebb akkumulátorát gyártsuk”
A gyárakban már bizonyítottak, most korallokat mentenek a digitális ikrek
Hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz közlekedik Pakson
Tovább szigorít a Siemens a fenntarthatósági célokon
Zöld
Az ABB Európa egyik legnagyobb megújuló hidrogén-projektjében működik együtt a Lhyfe és a Skyborn cégekkel
Az ABB együttműködik a megújuló hidrogén előállításában vezető Lhyfe céggel és a megújuló energiaforrások terén világelső Skyborn céggel, hogy közösen valósítsák meg és optimalizálják Európa egyik legambiciózusabb megújuló hidrogénprojektjét, a SoutH2Portot.
A Lhyfe és a Skyborn által üzemeltetett új hidrogéntermelő üzem a svédországi Söderhamn községben lesz, és a Skybornnak a közeli Storgrundetben lévő 1 GW-os tengeri szélerőművéhez csatlakozik. A teljes üzembe helyezését követően a 600 MW beépített teljesítményű létesítmény várhatóan naponta mintegy 240 tonna hidrogént fog előállítani, és ezzel Európa egyik legnagyobb megújuló hidrogénszállítójává válik.
„Ez az együttműködés kulcsfontosságú része mind a hidrogéntermelés, mind a tengeri szélerőművek területén követett stratégiánknak”
– mondta Brandon Spencer, az ABB Energy Industries vezetője.
„A mostanihoz hasonló partnerségi együttműködések hozzájárulnak a zökkenőmentes ellátási lánc megteremtéséhez, amely elengedhetetlen az energetikai átmenet felgyorsításához. A hidrogén az ipari és a közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítésének elősegítésével döntő szerepet játszik a világ éghajlati céljainak elérésében.”
A vállalatok által aláírt szándéknyilatkozat szerint az ABB kulcsfontosságú szakértelmet nyújt a hidrogén- és villamosenergia-termelés integrációjának optimalizálásához a teljes ökoszisztémában, beleértve az automatizálási, az elektromos és a digitális technológiákat, továbbá hozzájárul a térségben és annak tágabb környezetében megvalósuló, méretezhető, kereskedelmi célú energiaátalakítási projektek fejlesztéséhez. A cél a Power-to-X átalakítási technológiák összekapcsolásában, integrálásában rejlő lehetőségek feltárása. Ezekkel a technológiákkal a megújuló forrásból származó villamos energia szén-dioxid-semleges energiahordozóvá, például hidrogénné alakítható, illetve segítségükkel megoldható az energia későbbi felhasználást biztosító tárolása is.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy egy olyan globális technológiai vezető vállalat, mint az ABB, amely osztja a SoutH2Port projektben alkalmazandó Power-to-X lehetőségeibe vetett meggyőződésünket, csatlakozott a Lhyfe-fal való együttműködésünkhöz. Bízom abban, hogy az ABB segítségével, az e területen meglévő kiemelkedő szakértelmével a következő szintre tudjuk emelni ezt a projektet”
– mondta Olle Hedberg, a Skyborn Sweden vezérigazgatója.
„Szakértelmünk és megoldásaink egyesítésével költséghatékonyan és biztonságosan növelhetjük a megújuló hidrogéntermelésben rejlő értékteremtést”
– mondta Jens Marquardt, a Lhyfe észak-európai régióért felelős vezetője.
„A Skyborn tengeri szélenergia terén elért eredményei, a Lhyfe megújuló hidrogéntermelésben szerzett szakértelme az ABB technológiai szakértelmével párosulva új lehetőségeket teremt a megújuló hidrogéntermeléssel összekapcsolt Power-to-X megoldások nagyüzemi léptékű megvalósítására.”
Az új üzem támogatni fogja a svéd energiarendszer szén-dioxid-mentesítését, akár közvetlenül a hidrogén előállításával, akár a finomított üzemanyagok, például metanol, fenntartható repülőgép-üzemanyag vagy ammónia, előállításával – így járulva hozzá a kormány azon tervéhez, hogy Svédország 2045-re a világ első fosszilis energiahordozóktól mentes országa legyen. A SoutH2port az új munkahelyek és üzleti lehetőségek megteremtésével tovább növeli a régió és a helyi közösség vonzerejét és versenyképességét.
A Lhyfe egy európai, az energetikai átállás ügye mellett elkötelezett vállalatcsoport, amely zöld és megújuló hidrogén gyártására és szállítására szakosodott. Gyártóüzemeivel és projektportfóliójával arra fókuszál, hogy ipari mennyiségben biztosítson hozzáférést a zöld és megújuló hidrogénhez, és lehetővé tegye egy olyan kedvező energiamodell létrehozását, amely képes az ipar és a közlekedés teljes ágazatainak szén-dioxid-mentesítésére. A Lhyfe 2021-ben avatta fel a világ első ipari méretű, tengeri szélerőműparkkal összekapcsolt zöld hidrogéntermelő üzemét. 2022-ben a Lhyfe üzembe helyezte a világ első tengeri zöld hidrogéntermelő kísérleti platformját. A Lhyfe 11 európai országban van jelen, és 2022 végén 150 alkalmazottat foglalkoztat. A vállalatot a párizsi Euronext tőzsdén jegyzik. www.lhyfe.com.
A tengeri szélerőmű-fejlesztés és -üzemeltetés terén úttörő és vezető szerepet betöltő Skyborn több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik, és világszerte mintegy 7 GW kapacitású, felépített, jóváhagyott vagy kivitelezés alatt álló beruházást tudhat magáénak, amely a teljes tengeri szélerőmű-értékláncot lefedi, beleértve a zöldmezős fejlesztést, a mérnöki és tervezési munkát, a beszerzést, a finanszírozást, a kivitelezés irányítását és az eszközkezelést. A Skyborn portfóliójába tartozik egy összesítve 30 GW-nál nagyobb, a fejlesztés különböző fázisaiban lévő, globális projektcsomag. A németországi székhelyű vállalat világszerte 14 piacon van jelen. www.skybornrenewables.com.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
A világ legnagyobb vertikális farmja a Siemens technológiájával kezd szárnyalni
A Bustanica beltéri kertészetének hozamát és fenntarthatóságát növeli a Siemens automatizálási és épületfelügyeleti megoldásaival.
A frissen átadott, 40 millió dollár értékű dubaji létesítmény, amely a maga nemében a legnagyobb a világon, az Emirates Crop One tulajdona. A vegyes vállalatot a több mint száz légitársaságot kiszolgáló Emirates Flight Catering és a csúcstechnológiás beltéri vertikális növénytermesztés vezető vállalata, a Crop One Holdings hozta létre.
A mintegy 5 focipálya területét kitevő beltéri farmjuk egészét áthálózták a Siemens integrált technológiájával, amely egyszerre növeli a termesztés hatékonyságát és csökkenti a hulladék mennyiségét, így fokozza a létesítmény fenntarthatóságát. Az épületfelügyeleti rendszer vezérli és monitorozza a légkondicionálást és a szellőztetést, míg az automatizációs- és vezérlőrendszerek a fény, valamint a széndioxid-szint szabályozásával teremtenek optimális feltételeket a növények fejlődéséhez. A motorok az automatizált állomásokkal együtt gondoskodnak arról, hogy a növények mindig a megfelelő mennyiségű tápanyaghoz és vízhez jussanak, a termesztő állványok áramellátását pedig elektromos komponensek biztosítják. A bevezetett automatizálási megoldásokat kommunikációs hálózatba csatolták, amelyet ugyancsak a Siemens kiberbiztonsági technológiája véd.
A Bustanica a lehető leghatékonyabb vízhasználatra tervezte rendszerét. Az elpárolgó víz visszanyerésével és újrahasznosításával a megoldás például egy hasonló hozamú hagyományos, kültéri farmhoz képest 250 millió literrel kevesebb vizet használ éves szinten. A 30 658 négyzetméter alapterületű vertikális kertészet összességében 95 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt, mint a hagyományos mezőgazdaság, ugyanakkor évente 1 millió kilogramm terményt szállít gyom- és rovarirtó szerek használata nélkül.
Elsőként a Dubajba tartó vagy onnét induló járatok légi utasai kóstolhatják meg a Bustanica terményeit. A vállalat azonban tervezi, hogy leveles zöldségeit és más terményeit a helyi szupermarketeknek is értékesíteni fogja, mivel az ellenőrzött körülmények között termesztett növények fogyasztásra készen csomagolhatók. Az Emirates Flight Catering folyamatosan új megoldásokat vezet be, hogy az ügyfelek kedvében járjon, optimalizálja működését és minimalizálja környezeti lábnyomát. A Siemens technológiájával a cég vertikális kertészete közelebb viszi a termesztést a fogyasztókhoz, ami egyszerre növeli a létesítmény hatékonyságát és fenntarthatóságát.
A kültéri gazdálkodáshoz képest a beltéri, vertikális farmok akár 100-szor nagyobb termelékenységet is elérnek, mivel teljes mértékben szabályozzák a növénytermesztés körülményeit, így egész évben szállítanak. Az innovatív ágazat gyorsuló ütemben bővül, és olyan globális problémákat enyhíthet, mint az élelmezés bizonytalansága, a megművelhető területek szűkössége és a munkaerő hiánya, másrészt a vegyszermentes termények iránti kereslet kiszolgálásában jut mind nagyobb szerephez. A Markets and Markets elemző cég adatai szerint a vertikális farmok piaca tavaly 3,6 milliárd dollár volt, 2026-ra pedig eléri a 9,7 milliárd dollárt, azaz évente átlagosan 25 százalékkal fog bővülni.
A Siemens számára nem ez az első kapavágás a területen. A vállalat technológiája segíti többek közt a cseh GreenTech és az amerikai 80 Acres Farms beltéri kertészeti létesítményeinek és folyamatainak vezérlését, automatizálását és optimalizálását is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Zöld
Új szoftverrel támogatja a szén-dioxid-mentesítést a Schneider Electric
Az energiafogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentése, hozzáférés energiapiaci információkhoz, kapcsolat építése klímabarát működést segítő szolgáltatókkal – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új szoftver ökoszisztémája, a Zeigo. A mérettől függetlenül minden vállalkozás számára számos előnyt kínáló új rendszer kiegészíti a társaság meglévő fenntarthatósági tanácsadási szolgáltatásait, és bővíti a digitális megoldások növekvő portfólióját.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat meglévő, a fenntarthatósági törekvéseket támogató digitális eszközeit egyesítette egy új, SaaS (Software-as-a-Service – szoftver, mint szolgáltatás) alkalmazásban, a Zeigo Activate-ben. A megoldást a kis- és középvállalkozások (kkv) szén-dioxid-mentesítésének elősegítésére tervezték. A Schneider Electric fenntarthatósági szakértői által kifejlesztett új alkalmazás túlmutat a piacon már létező rendszereken, mivel az egyszerű kibocsátás-számítások mellett személyre szabott dekarbonizációs ütemtervvel és regionális megoldásszállítói piactérrel is segíti a felhasználókat.
A kkv-kra egyre nagyobb nyomás nehezedik a dekarbonizáció kapcsán, részben az ügyfelek elvárásai, részben pedig az új globális szabályozások és kötelezettségek miatt. A Zeigo Activate segít ezeknek a cégeknek a kibocsátásuk mérésében, a karbonlábnyomuk csökkentésére vonatkozó célok meghatározásában és a dekarbonizációs erőfeszítések felgyorsításában azáltal, hogy biztosítja a szükséges eszközöket és tudást ahhoz, hogy az elképzeléseik megfogalmazása után gyorsan eljuthassanak a cselekvésig.
„A kkv-kat számos akadály tartja vissza a szén-dioxid-mentesítéstől, többek között a tudatosság hiánya, a jól használható eszközök elérhetősége és az erőforrásokhoz való korlátozott hozzáférés. A Zeigo Activate egyszerű, megvalósítható megoldások biztosításával kiegyenlíti az esélyeket ezen vállalatok számára. Az alkalmazás forradalmasíthatja a kkv-k szén-dioxid-mentesítésének módját, miközben jelentős értéket teremt a teljes értékláncuk kibocsátásának kezelésére törekvő cégeknek, mérettől függetlenül. A Zeigo-val minden szervezet saját kezébe veheti a dekarbonizációt és izgatottan várjuk, hogy ez az ökoszisztéma hogyan fogja felgyorsítani ügyfeleink útját a nettó zéró kibocsátás elérése felé” – jelezte az új megoldás kapcsán Steve Wilhite, a Schneider Electric fenntarthatósági üzletágának elnöke.
A Zeigo által kínált eszközöket többek között az energiafogyasztásuk és kibocsátásuk csökkentésére, az energiapiaci információkhoz való hozzáférésre és az energiahatékonysági megoldásokat vagy éppen zöld energiát kínáló szolgáltatók könnyebb elérésére is használhatják a vállalkozások.
A Zeigo Activate a Schneider Electric két meglévő, Zeigo névre átkeresztelt digitális megoldása mellé érkezik, amelyeket úgy terveztek, hogy megfeleljenek bármilyen méretű szervezet szén-dioxid-csökkentési igényeinek. A korábban Zeigo néven ismert Zeigo Power lehetővé teszi Európában a felhasználók számára a megújuló forrásból származó energia kapcsán villamos áram vásárlási szerződésekre (Power Purchase Agreements – PPA) vonatkozó tenderek digitális kiírását, így lényegesen egyszerűbbé válik a tiszta energia beszerzése. A korábban NEO Network néven ismert Zeigo Network – melynek már több mint 600 vállalat a tagja -, összeköti a hasonlóan gondolkodó cégeket a szén-dioxid-mentesítés felé vezető úton. A szoftverplatform hozzáférést biztosít a szükséges tudáshoz, a közösségi kapcsolatokhoz és egy robusztus megoldásszállítói piactérhez.
További információk a Zeigo-ról itt: https://zeigo.com/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Megújul a carVertical Magyarországon
Az utca nem versenypálya – vigyázzunk egymásra!
Környezetvédelem, gazdaság, polimerek – jön a II. Műanyagipari Konferencia
A Kékszalag egyik legfiatalabb esélyesét a BMW Wallis Motor támogatja a felkészülésben
2 héten múlhat: megsülünk vagy hűsölünk otthon
Újabb üzemanyaghiánytól tart az autósok harmada
A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi István Egyetem
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
A világ legnagyobb vertikális farmja a Siemens technológiájával kezd szárnyalni
Szellemitulajdon-védelem – nem ördöngösség, ráadásul van segítség!
Kapcsolódó cikkek
Technokrata.hu
Robotika: ismeretlen munkadarabok megfogása
Mennyi idő alatt tanulhatok meg programozni?
Magyar cég a leginnovatívabbak között Európában
Így ne legyünk vezetők: a nyolc leggyakoribb menedzsment-hiba a kengurutól a kibicig
A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
Elektromos robogók – a minőségi akkumulátor fontosságáról
Sorsdöntő változások a vállalkozói szegmensben
Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét
Fenntartható tervezésükért díjazták az LG 2023-as OLED evo tévéit
Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés
Műszaki-Magazin.hu
Európa legnagyobb energiahatékonysági versenye
Az intralogisztikában a sebesség a lényeg
Automatizált gyártás – a lézervágás alapjai
Kihirdették az MVM Edison startup verseny 2023-as győzteseit
Lendületben a hazai repülőgép-szerelő oktatás
Kanadában terjeszkedik a magyar okosotthon-startup
Ismeretlen munkadarabok megfogása
Egyiptomi vízerőműnél végez szerviztevékenységet a Ganz
EFT és Társai Kft fejlesztések támogatása
Ki lesz a mesterséges intelligencia által megalkotott mű szerzője?
Friss
- Ipar2 hét
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
- Tippek2 hét
Miért veszélyesek a szürke- és fekete importból származó klímák?
- Ipar2 hét
Bemutatkozik az Eaton easyE4 vezérlőrelé
- Okoseszközök5 nap
Júniusban érkezik Magyarországra is a Lenovo ThinkReality VRX
- Mozgásban1 hét
Tarolt a Széchenyi István Egyetem csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
- Tippek2 hét
Hosszútávon rosszabb helyzetbe kerülhetnek az elektromos árammal és gázzal fűtő háztartások
- Tippek2 hét
Hogyan tartsuk szinten nyelvtudásunk a zsúfolt nyári időszakban?
- Ipar2 hét
Tanul, tanít, tanulni enged a mesterséges intelligencia!?