Connect with us
Hirdetés

Egészség

A magyarok 25%-a tartja magát éjszakai bagolynak

éjszakai

A magyar emberek negyede éjszakai bagolynak vallja magát, több mint harmada pedig az éjszaka nyugalmát kihasználva dolgozik vagy végez feladatokat – derült ki a HUAWEI Technologies Hungary több mint 2000 fős online felméréséből.

Ha leszáll az est, legszívesebben filmet nézünk, a legtöbben pedig a város és az égbolt fényeiért rajonganak az éjszakában. Arra is fény derült, hogy a legtöbben mindössze 5-6 órát alszanak, és szeretik fotózni az éjszaka fényeit és árnyait.  

A 2021 novemberében végzett online felmérésben arra kereste a választ a HUAWEI, hogy mivel töltik az idejüket az emberek éjszaka: mennyire aktívak, hányan vannak, akik ilyenkor végzik a munkájukat, mi inspirálja őket ebben a napszakban és mit csinálnak általában, ha leszáll az est.

A felmérés eredményei alapján a magyarok negyede vallja magát éjszakai bagolynak, de ennél többen vannak, akik aktívan, feladatokkal, munkával töltik az estét és az éjszakát. A válaszadók több mint harmada (34 százaléka) végez munkát éjszaka, vagy azért, mert ilyenkor a legkreatívabb (12,3 százalék), vagy mert az estéhez köti a munkája (4,3 százalék), vagy azért, mert ilyenkor van ideje a munkával és a feladataival foglalkozni (17,5 százalék) a gyereknevelés, illetve az egyéb teendők miatt.  Ugyanakkor csak az emberek 17 százaléka válaszolta azt, hogy a munkavégzés szempontjából az este vagy az éjszaka a leghatékonyabb napszak számára. A többség vagy délelőtt (43 százalék), vagy délután (24,5 százalék) érzi magát a leginkább hatékonynak.

A legtöbben filmnézéssel töltik az éjszakát – alvás helyett

Akik pacsirtának nevezték magukat, és a délelőtti órákban a leginkább aktívak (56 százalék), az éjszakai csendet feltöltődésre, kikapcsolódásra használják. A legtöbben filmnézéssel (43 százalék) töltik az időt éjszaka, azonban sokan használják aktív szórakozásra (10 százalék), illetve vannak olyan is, akik ilyenkor mozognak. Ők szeretnek az éj leple alatt edzeni, futni, biciklizni, sétálni vagy épp kutyát sétáltatni (15 százalék).

A kérdőívet kitöltők több mint fele válaszolta azt, hogy mindössze napi 5-6 órát alszik, ennél kevesebbet viszont csak a válaszadók 2,5 százaléka. A magyarok 4,6 százaléka hunyja le a szemét több mint 8 órán át, 43 százalék pedig 7-8 órát alszik.

Rajongunk az éjszaka fényeiért

A válaszadók legnagyobb része a nyugalmat szereti az éjszakában (41 százalék), de a fények is megbolondítanak: 22 százalék az éjszakai városi fényekért, míg 20 százalék az égitestekért, vagy a természetért van oda. A megkérdezettek 9 százaléka az éjszakai életet, míg 6 százalékuk az éjszaka arcait találja a legvonzóbbnak ebben a napszakban.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a válaszadók háromnegyede szívesen készít képeket az éjszakában. Az emberek 47 százaléka az éjszakai fényeket örökíti meg a legszívesebben, míg harmaduk tájakat vagy épp állatokat, házikedvencüket fotózzák, ha leszáll az est

Sokan vannak, akikre valóban inspirálóan hat az este. Sokan ilyenkor alkotnak, zenélnek, fotóznak vagy épp fejlesztik magukat. Ez inspirálta a mérnökeinket, amikor megalkották a nova 9 okostelefonunkat, amely kiváló képeket és videókat készít az esti sötétségben is. Kíváncsiak voltunk, hogy mi vonzza az éjszakai baglyokat az estében, mit szeretnek benne a leginkább”

– mondta Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletágának marketing igazgatója.

Hírességek, akiket az éjszaka inspirál

A vállalat a kutatásból kiindulva olyan hírességekről készített kisfilmet, akik valóban éjszaka élik az életük nagy részét. Az „éjszakai napló” névre keresztelt kisfilmben Szász Kitti, Annoni Zita és Henri Gonzo enged bepillantást éjszakai életébe.

Henri Gonzo, zenész éjszakához fűződő kapcsolatáról kiderül, hogy már kamaszként is éjszakai bagoly volt, és a mai napig este szeret alkotni, zenélni és élni. Gyakran sétál a csöndes fővárosban és örökíti meg fotókon napló szerűen az éjszakai várost. Szász Kitti négyszeres freestlye foci világbajnok, leginkább az éjszaka csendjében szeret gyakorolni és edző híján a telefonja segítségével örökíti meg és nézi vissza a mozdulatait. De megismerhetjük Annoni Zita éjszakai életét is, aki akkor tud igazán alkotni, amikor minden lecsendesedik, ilyenkor képeket válogat, retusál vagy épp a kutyáival sétál és átgondolja a határidőit.

Egészség

Egy szokás, amire az ünnepek alatt is érdemes odafigyelni

Az év utolsó napjai a lelassulásról és a pihenésről szólnak. Az ünnepek lehetőséget teremtenek a régen látott rokonokkal, családtagokkal és barátokkal való találkozásra. Az otthon töltött napokat azonban célszerű egy pohár vízzel indítani.

A karácsony és a szilveszter idején sokaknak lehetősége nyílik a hosszabb és pihentetőbb alvásokra. Így 7-9 óra alvásidő is elérhető. Ez bár pihentető a szervezetnek, megköveteli, hogy a reggelt egy pohár vízzel indítsuk. Ez ugyanis már olyan időtartam, ami idő alatt a szervezet dehidratálttá válhat.

„Egy pohár víz segíthet pótolni az éjszaka elvesztett folyadékot, beindítja az anyagcserét, támogatja az emésztést és javítja a hangulatot” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, a LAICA PR vezetője.

Mindezt egy 2020-ban publikált kutatás is alátámasztja1. A kísérletben résztvevők mintegy 12 órányi dehidratáció után fogyasztottak vizet. Egyes alanyokat viszont arra kértek, hogy ne igyanak folyadékot ébredés után. Ennek következtében később fáradtnak és rosszkedvűnek érezték magukat. „A kutatás rávilágított, hogy a megfelelő hidratáció javítja az agyi funkciókat, ezért frissebbnek, energikusabbnak érezhetjük magunkat, ezáltal pedig jobban tudunk koncentrálni” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.

Kortól függetlenül tehát fontos odafigyelni a dehidratáltság elkerülésére, ezáltal pedig az elegendő folyadékfogyasztásra. Ez felnőttek esetén napi 2-3 liter is lehet. A legjobb megoldás a víz, hiszen az emberi test jelentős része is éppen vízből áll. Sokan ugyanakkor nem kedvelik a csapvíz klóros izét, illetve fenntartásaik lehetnek annak nemkívánatos összetevőjével szemben, ezért jelentősen megnövekedett a palackozott víz fogyasztása az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor az ezzel járó PET-palackok szállítása, visszaforgatása egyre nagyobb karbonlábnyom lenyomattal jár, éppen ezért a tudatosabb fogyasztók részéről kiváló választás lehet egy LAICA vízszűrő beszerzése.

 „A csapvíz íze leginkább a megfelelő szűrő kiválasztásával, rendszeres karbantartással és egyszerű ízesítési trükkökkel javítható. Ezek közé tartozik a magnézium‑aktív szűrő használata, de akár egy kígyóuborka szelet hozzáadása is feldobhatja a csapvizet” – emelte ki a szakember.

A tartós ízélmény biztosítása érdekében javasolt rendszeresen átöblíteni a kancsót, valamint kerülni, hogy a víz hosszabb ideig álljon benne. Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá a szűrőbetét előírás szerinti cseréjére, melynek gyakorisága típustól függően eltérhet; ezért célszerű követni a LAICA által meghatározott csereidőszakot. Az ünnepi időszakban is, egyetlen reggeli rutin alkalmazásával hozzájárulhatunk a fáradtságérzet mérsékléséhez, valamint a koncentráció és a hangulat javításához.

1 – Forrás: https://www.mdpi.com/1660-4601/17/21/7792


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

Sági Dominik karácsony

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.

Sági Dominik 2020 júniusában született Pécsett. Nem sokkal az első születésnapja után, egy rutin vérvétel során derült ki, hogy Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. A kór fokozatos izomelhalással jár, átlagosan 10 éves kor körül kerekesszékhez, majd a légző- és szívizmok érintettsége miatt tragikus kimenetelhez vezethet.

Egy vagyonba kerül a gyermekkori izomsorvadás gyógyítása

2023-ban azonban reményt hozott egy egyszeri génterápia, amely képes megállítani az állapotromlást. A kezelés ára azonban szinte felfoghatatlan: Dominik személyre szabott terápiája 1,3 milliárd forintba kerül.

A család ezért hozta létre a Sági Dominik – Harc a Duchenne-nel Alapítványt, és azóta jótékonysági rendezvényekkel, licitekkel, médiamegjelenésekkel próbálják összegyűjteni az életmentő összeghez szükséges támogatásokat. A család célja egyértelmű: Dominik még a járásképesség elvesztése előtt megkaphassa a kezelést.

Nem akármilyen focirelikviák kerülnek kalapács alá

Most több különleges jótékonysági felajánlás újabb lendületet adhat Dominik ügyének: egy, a magyar futballválogatott – köztük Szoboszlai Dominik és Marco Rossi – által aláírt labda. Valamint a paksi csapat jóvoltából egy különleges Böde Dániel mez lesz megszerezhető a Sági Dominik Harc a Duchenne-nel licitcsoport-on.

A labda korábban 600 000 forintért kelt el a Barta Csoport alapítványának eseményén, amelynek bevételéből rászorulók kaptak ételutalványokat. A tárgyat most magánemberként újra felajánlották Dominik megsegítésére. A szervezők célja legalább a korábbi összeg elérése, de hangsúlyozzák: „Bármekkora támogatás hatalmas segítség – Dominik számára minden forint számít.”

Dominik állapotáról, az aktuális egyenlegről és a közelgő jótékonysági eseményekről folyamatosan friss információk találhatók Facebook-oldalukon és Sági Dominik honlapján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Egészség

A konyhánkon is múlik, hogy stresszmentes lesz-e a karácsony – Az LG tovább bővíti beépíthető konyhai eszközeinek kínálatát

Az alapanyagok gondos megválasztása, a tudatos tervezés és persze a beépíthető eszközeink minősége és funkcionalitása is segíthet abban, hogy az ünnepek alatt megnövekedett konyhai időtöltés ne nyűg, hanem valódi örömforrás legyen

– emelte ki Tóth Szilárd, a budapesti SALT étterem Michelin-csillagos séfje, a Konyhafőnök zsűritagja az LG új, beépíthető eszközeit bemutató eseményen.

Az LG beépíthető mosogatógépei 2022 óta elérhetők Magyarországon, most azonban a termékpaletta egy komplett beépíthető konyhai termékcsaláddá bővül: beépíthető sütők, indukciós főzőlapok és beépíthető mikrohullámú sütők érkeznek a kínálatba. A dél-koreai gyártó az emberek hétköznapi igényeit középpontba helyező filozófiája a hazai piacon frissen bemutatott termékcsalád esetében is megmutatkozik. A magas műszaki minőséget képviselő termékek esetében nem kell kompromisszumot kötni a teljesítmény, a kényelem, a biztonság és a higiénia terén, hiszen minden fő funkció arról szól, hogy időt spórol, könnyebb használatot, kényelmesebb főzést és mosogatást biztosít.

A Konyhafőnökből is ismert Tóth Szilárd, aki az elsők között próbálhatta ki a hazai piacon újonnan megjelenő konyhai eszközöket, természetesen néhány otthon is alkalmazható trükköt is megosztott Michelin-csillagos konyhájából az ünnepek átvészelésére.

Az első és legfontosabb, hogy legyen meg a menünk terve már legalább két héttel az ünnepek előtt

– emelte ki elsőként a séf. Hozzátetette: bármennyire is pártolja a konyhai kreativitást, de épp karácsonykor próbáljunk meg kevés új dolgot kipróbálni egyszerre.  Szilárd szerint sokat segít, ha végiggondoljuk, mire képes a konyhánk, és alaposan megismerjük a konyhagépeinket, illetve kihasználjuk a rendelkezésre álló funkciókat.

Szilárd az ünnepi fogások elkészítése közben nagy hasznát vette az InstaView™ beépíthető sütő Air Sous-Vide funkciójának, hiszen az egyre népszerűbb konyhai technológia lehetővé tette, hogy a húsok lassú, alacsony hőfokú sütése alatt a többi elem elkészítésével haladjon. Ahogy Szilárd elmondta: mivel ez egy hosszú órákon át tartó folyamat, így nyugodtan elindíthatjuk akár éjszakára a programot, hogy reggelre kész legyen, majd elég csak a tálalás előtt kb. 20 percet, fél órát a hús készre pirítására szánni. Ezzel időt tudunk magunkak spórolni.

Több idő, kevesebb stressz

– tette hozzá a séf.

A további különböző sütési módokkal – például Air Fry, gőzsütés vagy pizza programmal – puha süteményeket, ropogós sült krumplit, szaftos húsokat és “pizzériás” pizzát készíthetünk anélkül, hogy külön olajsütőt vagy egyéb plusz profi felszerelést tartanánk otthon. A -sütő tisztántartása is roppant egyszerű az EasyClean™ funkcióval: pár perc alatt gőzzel fellazítjuk a szennyeződéseket, majd egyszerűen áttöröljük a belsőt, ha pedig igazán zsírosra sikerült egy sütés, ott a gyors, körülbelül egyórás pirolitikus tisztítás. A 76 literes sütőtérben kényelmesen elférnek az ünnepi tepsik és a nagyobb fogások, a Wi-Fi kapcsolat és az LG ThinQ™ alkalmazás segítségével pedig a kanapéról vagy akár útközben is ellenőrizhetjük a sütést, és értesítést kapunk, amikor elkészült az étel vagy ideje kitisztítani a sütőt.

Az indukciós főzőlap esetében mind az instant nagyobb főzőfelületet eredményező Flex Zone, mind a gyors felfűtést elősegítő Boost funkció kapóra jött a bemutató során. A gyors és egyszerű kezelést segíti, hogy minden főzőzónához külön csúszkás érintővezérlőt kapunk: egyszerűen „felhúzzuk” az ujjunkkal a kívánt teljesítményszintre, vagy egyetlen érintéssel azonnal kiválasztjuk a szükséges melegítési szintet, így nem kell fokozatonként léptetni a beállítást. A Schott kerámia üveg tartós, prémium érzetet ad, fekete felülete pedig tökéletesen illeszkedik az LG beépíthető sütőhöz és a mikróhoz, így egy letisztult, modern, egységes konyhai összképet kapunk.

Az LG beépíthető mikrohullámú sütője túlmutat a kategóriában megszokott melegítő funkciókon. A 25 literes belső tér elég tágas ahhoz, hogy ne csak tányérokat, hanem kisebb tepsiket és tálakat is betehessünk, a grill és a kombinált üzemmód segítségével pedig akár rápiríthatunk a sajtokra, megpiríthatjuk a rakott ételek tetejét, vagy elkészíthetünk egy gyors, ropogós fogást anélkül, hogy a nagy sütőt bekapcsolnánk. A 8 automata programnak köszönhetően elég kiválasztanunk, mit szeretnénk elkészíteni – például pizzát, húst, zöldséget, tésztát, burgonyát, halat, italt vagy popcornt –, a készülék pedig hozzáigazítja az időt és a teljesítményt. Az egyérintéses nyitás és a gyermekzár mind elengedhetetlen elemei egy gyors, kényelmes és biztonságos mikrónak, amely letisztult tónusú designjával harmonikusan illeszkedik az LG sütőhöz és az indukciós főzőlaphoz, így a konyhánk nemcsak praktikus, hanem vizuálisan is egységes, rendezett képet mutat.

Az együtt elfogyasztott finom fogások és az értük bezsebelt dicséretek örömét nem fogja elhalványítani a mosogatás ránk nehezedő súlya, mivel a QuadWash™ beépíthető gőzös mosogatógéppel valóban elfelejthetjük a kézi mosogatást, és néhány perc alatt újra rendet teremthetünk a konyhában. A TrueSteam™ gőz funkció forró gőzzel segíti a mosogatást, fellazítja a makacs szennyeződéseket, és segít abban is, hogy a poharak és edények kevesebb vízfolttal száradjanak meg. A Smart Rack+™ rendszerrel rugalmasan rendezhetjük el az összegyűlt edényeket: a felső kosarat 3-féle magasságban állíthatjuk, így a nagyobb lábasok és a magas poharak is könnyedén elférnek. Az alsó kosárban a párosan lehajtható edénytartóknak köszönhetően könnyebben helyezhetjük el a tálkákat, tálakat, míg az állítható mélységű evőeszköztálcán a merőkanalak és kis csészék is kényelmesen elhelyezhetők. Az automatikus ajtónyitásnak köszönhetően a ciklus végén a gép résnyire kinyitja az ajtót, beengedi a friss levegőt, és ezzel természetes módon segíti a szárítást. A Dual Zone mosogatással egyszerre tehetünk be erősen szennyezett edényeket az alsó kosárba és kényesebb poharakat felülre, mivel kosaranként igény szerint módosíthatjuk, vízsugár erősségét kímélőbb vagy erősebb fokozatra. A Wi-Fi kapcsolat és az LG ThinQ™ alkalmazás segítségével távolról is nyomon követhetjük a mosogatást, értesítést kapunk a program végéről, és további okos funkciókat is használhatunk.

Az LG beépíthető konyhai készülékei mind egy-egy lépéssel közelebb visznek az emberközpontú, élmény-alapú konyha felé, ahol a főzés nemcsak kellemes időtöltés, de akár egyéni vagy családi örömforrás is lehet”

– mondta Kékesi Martin az LG háztartási elektronikai termékspecialistája.

A beépíthető készülékek azok számára is magas minőségű választást nyújtanak, akik nemcsak az innovatív technológiai megoldások és a teljesítmény felől közelítenek a konyhai gépekhez, hanem az is fontos számukra, hogy konyhájuk egységes, rendezett megjelenést nyújtson, és a rendelkezésre álló teret a lehető legjobban kihasználják

– tette hozzá.

Hazánkban 2025 év végén az LG webáruházban kezdődik meg az új, beépíthető konyhai készülékek értékesítése, ezt követően pedig fokozatosan a hazai kereskedelmi partnerek kínálatában is megjelennek majd. A vállalat célja, hogy néhány éven belül egy egymásra épülő, széles beépíthető palettát kínáljon, amely a sütők, főzőlapok, mikrók és mosogatógépek mellett idővel további beépíthető konyhai készülékeket – többek között beépíthető hűtőket – is magában foglal, és a meglévő kategóriákon belül is bővülő modellszámmal minél többféle vásárlói igényre tud komplett, összehangolt konyhai megoldást adni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss