Connect with us

Gazdaság

Ismét van pénz a kutatásban!

Ugrásszerű jövedelememelkedés egyes területeken, és még csak nem is kell feltétlen külföldre költözni

A munkaerőpiaci béremelkedés az alkalmazott kutatásban foglalkoztatottak körében az átlagot messze meghaladja, ugyanakkor körükben a külföldre vándorlás immár kevésbé jellemző tendencia – állapította meg az IseeQ fejvadász cég több mint 1500 fő körében végzett felmérése.

Nem csoda, hogy a fiatalok számára különösen vonzó, ha ezeket az álláshelyeket testközelből nézhetik meg: a cégcsoporthoz tartozó Startup Safari programja és jegyei iránti érdeklődés minden korábbi évét meghaladja.

Az egyetemi és akadémiai alapkutatási tevékenység állami finanszírozásával kapcsolatban élénk vita folyt az elmúlt hónapokban. Eközben kevesebb szó esett a vállalati szektorban folyó alkalmazott kutatási területeken végbemenő változásokról. Az áprilisi Startup Safari szervezésében is aktívan résztvevő IseeQ fejvadász cég iparági szereplőknél dolgozó munkatársak körében lefolytatott felmérése szerint az átlagot jócskán meghaladó béremelkedés és a biztos jövőkép valósággal átszippantja a kutatókat a privát szférába.

Egyre több magyar kutató hagyja el az egyetemi, nem kifejezetten jól fizető kutatói állását vagy hagyja félbe PhD tanulmányait. Az ok egyszerű: a vonzóbb bérezés és a jobb jövőbeni kilátások. Az alapkutatások területéről közvetlenül az alkalmazott kutatások legforróbb területére csöppenhetnek azok, akik engednek a csábításnak. Egy gyors váltás után máris különböző érdekes projektekben, például egy önvezető autó fejlesztésében vagy valós idejű videó analitika kidolgozásában vehetnek részt, mindezt akár háromszor-négyszer akkora keresetért, mint korábban. Sokak számára a bér mellett vonzó az is, hogy belátható időn belül tényleges terméket eredményező projektekben dolgozhatnak, amivel sokkal könnyebben validálható a befektetett energia, nem csak a finanszírozók, hanem saját maguk és ismerőseik számára is. A kutatásokat közvetlenül hasznosító márkák ráadásul az életrajzokban is jobban mutatnak, mint a kevesek számára érthető kutatási tézisek címei.

Április 17-19. között rendezik meg Budapesten a Startup Safarit, mely minden évben több ezer fiatalt vonz. Idén körülbelül 300 program várja az érdeklődőket 100 helyszínen, köztük a legmodernebb technológiák fejlesztésén, értékesítésén és ezek határterületein dolgozó vállalkozásoknál. A Startup Safari Budapest szervezésében aktívan közreműködő IseeQ nem csak a Safari kapcsán, hanem saját munkaerőközvetítő tevékenysége okán folyamatosan szemmel tartja ezen szektorok bérviszonyait. Batiz Péter IT kutatásvezető és csapata egy év alatt több mint 1500 pozíciót vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar gazdaságban folyamatosan végbemenő béremelkedés egyik legélénkebb pontja az alkalmazott kutatások területe.

A csupán 1-2 éves tapasztalattal rendelkező junior kutatói pozíciók bérsávja a bruttó 300-400ezres sávból egy év leforgása alatt 400-510ezres sávba emelkedett, ami 25-30 százalékos növekedésnek felel meg. 3-4 éves tapasztalattal 2017-ben 400-550ezer között lehetett keresni, ma már 510-740ezer közé esnek ezek az ajánlatok. A szeniorok körében is hasonló léptékkel nőttek a bruttó havi bérek: az 550-700ezres sávból 2018-ra 740ezertől 1,1millióg terjedő intervallumig. Míg a legkiugróbb értéknek 2017-ben egy 900ezres bruttó ajánlat minősült, 2018-ban az IseeQ felmérésében érintettek közt felbukkant 1,4millió forintos havi bér is.

safariberkutatasai

„Fontos észrevenni, hogy a sávokon belüli drágulást kifejező 25-35 százalékos béremelkedéshez képest a konkrét munkavállalók sokkal magasabb bérnövekedést tapasztalhatnak. Hiszen az idő előrehaladtával az emberek a sávok között mozognak, juniorokból középhaladók, azokból pedig seniorok lesznek. Így nem ritka, hogy egy év alatt akár fizetése duplázódását is tapasztalhatja egy fontos fejlődési mérföldkövön átjutó, vagy új helyre átcsábított kutató.”

– magyarázza Kovács Péter, a kutatást végző IseeQ társalapítója, a Startup Safari arca.

Ezeket a hajmeresztő béreket elsősorban a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, az ipar 4.0 területén foglalkoztatott kutatók kapják. Ezekhez a fogalmakhoz kapcsolódó fejlesztéseken dolgozók húzták fel az átlagokat is, és a kutatók várakozásai szerint még jó ideig fennmaradhat ez az állapot, újabb és újabb rekordok várhatók ezeken a területeken, hiszen a piaci helyzet megtartása érdekében egyre több cég fektet kutatásokba. Ezeknek a cégeknek szinte mindegyikével találkozhatnak Budapesten testközelből a Startup Safari útvonalait, vagy egyedi programjait meglátogató fiatalok. Az érdeklődést és a munkaerőpiaci potenciált is jól jelzi, hogy egy héttel az idei Startup Safari Budapest előtt már kétszer annyi jegy kelt el, mint tavaly ugyanekkor.

„Üdvözítő, hogy a feltételezésekkel ellentétben ezekről a területekről a külföldre vándorlás sokkal kevésbé jellemző tendencia.”

– meséli Kovács Péter. Nemzetközi projekteken van ugyanis lehetőség dolgozni magyar cégeknél, illetve távmunkában a világ bármely pontjáról.

Több magyar kutató-fejlesztő csatlakozott például a Google érdekeltségei közt számontartott, amúgy londoni székhelyű Deepmindhoz. Itt lehetőségük van olyan projekteken is dolgozni, mint a mesterséges intelligencián alapuló gépi játékos fejlesztése, ami immár veri a világ legjobb hús-vér Starcraft playereit is. A Safari szervezői a technológiai állások elérhetőségét szeretnék megmutatni a jövő generációjának is: az EPAM segítségével országszerte 250 gyereknek biztosítanak szervezett utazást a fővárosba a Safarira.

Website: www.budapest.startupsafari.com

Gazdaság

Januárban megelőzték az elektromos autók a hibrideket

2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek – kivéve az elektromos autók esetében.

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, az elmúlt év első hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. januári autópiaci adatok.

A Használtautó.hu-n januári adatok alapján a hajtásláncok rangsorát magabiztosan a benzines autók vezetik, amik iránt összesen 312 ezren érdeklődtek az év első hónapjában. Második helyen továbbra is a dízelautók foglalnak helyet 236 ezer érdeklődővel, majd meglepetésre idén az elektromos autók kerültek a dobogó harmadik fokára, letaszítva a hibrideket. Előbbiek iránt 30 ezren érdeklődtek, utóbbiak után csak 26 ezren.

A Használtautó.hu-n meghirdetett autók átlagéletkora minimálisan növekedett, ez számokban kifejezve a benzines autók esetében 13,5 – dízeleknél 12,2 – elektromos autóknál 3,6 és hibrideknél pedig 4,3 évet jelent.

Érdekesség, hogy ugyan a legnépszerűbb hajtásláncok esetében emelkedtek az átlagárak, az elektromos autókat ez nem érintette, sőt idén januárban olcsóbban kaphatunk használt elektromos autót, mint 2024 ugyanezen hónapjában.

„A januári keresleti adatok jelentős változásokat mutatnak az előző év azonos időszakához képest. Az elektromos autók iránti érdeklődés idén először megelőzte a hibrideket, miközben a benzines (+1,6%) és dízel (+1,3%) hajtásláncok továbbra is toronymagasan a legnépszerűbbek. Az elektromos modellek iránti kereslet egy év alatt 40%-kal nőtt, míg a hibrideké „csupán” 19%-kal emelkedett. A fokozott érdeklődés hatására az elektromos autók piaci készletének értéke csaknem 7,6%-kal csökkent, míg a többi hajtáslánc esetében minimális növekedés volt tapasztalható”

emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Nem tolonganak a bankok az állampapíros betétesekért

A még hátramaradó 18, magasról alacsony kamatozásra váltó Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatból 6 sorozat február második felében fizet kamatot, amire már készülnek az állampapír befektetők.

A bankoknál azonban mégsem látszik a verseny élesedése az új befektetők kegyeiért – írja a BiztosDöntés.hu.

Alig változott a piac a pénzömlés kezdete óta

Kivételes helyzet elé állítja az állampapír befektetőket a hazai infláció az idei évben. Az állampapír állományok döntő részét kitevő PMÁP papírok tulajdonosainak ugyanis dönteniük kell, hogy az elmúlt évek kimagasló, 17,6 százalékos inflációját meghaladó kamatozás után elfogadják-e a tavalyi év 3,7 százalékos inflációját kamatprémiummal meghaladó, jóval szerényebb kamatot, vagy valamilyen más befektetés után néznek.

Akár azon az áron is, hogy visszaváltják a befektetésüket a futamidő vége előtt.

A bankok befolyásolhatnák a befektetők döntését, hiszen a bankbetétek kamatára irányadó jegybanki alapkamat jóval a 3,7 százalékos szint felett van. Mégsem tűnik úgy, hogy ringbe szállnának az új helyüket kereső friss pénzekért.

A februárban kamatot fizető, magas kamatozású – kamatprémiummal együtt évi 18,35-19 százalékot fizető –, 6 darab állampapír sorozat közül csak a 2025/I sorozatnak jár le a futamideje. A többi esetében a befektetők akár változatlanul hagyhatják a pénzüket a PMÁP papírokban, de 1 százalékos veszteséggel vissza is válthatják azokat, és olyan új befektetési lehetőségek után nézhetnek, melyek meghaladják az évi 3,7 százalékos kamatszintet, mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Mindössze két bank frissítette a betétkínálatát a PMÁP kamatfizetések kezdete óta

A MagNet Banknál frissült az új pénzre szóló PRIZMA FORINT Betét ajánlat. 3 hónapra 1,01 százalékponttal magasabb kamatot kaphatnak a befektetők évi 6,07 százalékos, 6 hónapra pedig 0,9 százalékponttal növelve évi 5,63 százalékos lekötött betét kamattal. Változatlan viszont a 12 hónapos ajánlat, évi 4,61 százalékos betétkamatért.

Az MBH Bank szintén megújította a Prémium ügyfelek számára szóló ajánlatát. Új pénzből, vagy a bankcsoportnál lejáró állampapírból, illetve állampapír visszaváltásból származó pénzeiket 6 hónapra évi 6,5 százalékos kamattal köthetik le a bank meghatározott fizetési számlacsomaggal rendelkező ügyfelei.

Magas kamatot fizet még az OTP Bank ajánlata, mely 6 hónapra és új pénzre évi 6,5 százalékos lekötött betétkamatot kínál a Prémium forint betétben. A magas kamat feltétele a lakossági Bázis Számla megléte, melyhez Prémium Next szolgáltatás kapcsolódik.

Szintén kiemelkedő kamatnak számít még a Magyar Cofidis Bank Cetelem Takarékszámlája 6 hónapos és 2 éves futamidejű betétlekötés között, változatlanul évi 5,25 – 6,25 százalék közötti betétkamatot kínálva.

A bankbetétek kamatait és a befektetési alapok hozamait összesen 28 százalékos állami elvonás terheli a 15 százalékos kamatadó és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) formájában. Utóbbit az ingatlanpiaci befektetési jegyek esetében nem kell megfizetni.

Az állampapírok kamatait nem terheli semmilyen levonás.

Rövid távra még mindig kapható 8 százalékos kamatozású lekötött betét ajánlat

Az infláció szintjéhez képest igen magas a jegybanki alapkamat (6,50 százalékos), mely tág teret enged a bankoknak a betétesek magukhoz csábítására. Ennek ellenére nem látszik új mozgolódás a befektetők megszólítására a PMÁP kamatfizetési hullám januári kezdete óta, mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A Gránit Bank befektetési alappal közös betétlekötése a lekötött betét részre 4 hónapos futamidőre évi 8 százalékos kamatot kínál. A befektetés másik fele a befektető döntése szerinti befektetési alapba kerül. A Gránit Hozampáros betét lekötött betét részébe legalább 200 000 forintot kell befektetnie a befektetőnek a bankhoz érkezett új pénzből és legalább ugyanekkora összegben kell növelnie a befektetési jegy állományát a banknál.

Aki nem akar befektetési jegybe fektetni, annak a Gránit Banknál a Gránit eBank betét ajánlható, mely 3 hónapra évi 6,50 százalékos kamatot kínál új pénzre, aktivált eBank szolgáltatás és legalább két egymást követő hónapban érkező, egyenként legalább 400 000 forintos egyösszegű jóváírás esetén.

Ugyancsak évi 8 százalékos kamatra fektethetik be pénzeiket a K&H Banknál bankszámlával már legalább 1 hónapja rendelkező ügyfelek 90 napra, új pénzre, 500 000 forinttól. A privát banki ügyfelek 1 százalékkal magasabb kamatot kapnak.

A K&H Bank egyébként a Gránit Bankhoz hasonlóan, befektetési jeggyel közös betétlekötést is kínál 180 napra évi 8 százalékos kamattal, fele-fele arányú befektetés esetén. Alacsonyabb kamattal és rövidebb futamidővel más arányú lekötött betét – befektetési jegy kombinációval rendelkező konstrukció is kapható a K&H-nál.

A CIB Bank is kínál befektetéssel kombinált betétlekötést, egyharmad arányú betétlekötés és kétharmad arányú befektetési jegy vásárlás kombinációban, 3 hónapra évi 5, illetve 6 százalékos lekötött betéti kamattal.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

2,3 millió eurós befektetési kört zárt a magyar Kodesage, a nagyvállalati rendszereket modernizáló AI startup

Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós korai magvető befektetési körét a Kodesage.

A cég mesterséges intelligenciával támogatott platformja forradalmasítja és egyszerűsíti a nagyvállalatok elavult szoftveres rendszereinek modernizációját – mindezt magas adatbiztonsági standarok mellett. A csapat célja, hogy a befektetésnek köszönhetően továbbfejlessze a platformot, felgyorsítsa a megjelenést a nemzetközi piacokon és még több nagyvállalatot segítsen hozzá régi rendszereik megújításához. A befektetési kört neves nemzetközi angyalbefektetők részvétele mellett a PortfoLion vezette.

A megoldhatatlan megoldása: a legacy rendszerek kihívása

A Kodesage célja, hogy megoldást nyújtson a nagyvállalati IT egyik legnagyobb kihívására: az elavult, legacy rendszerek feltérképezésére, működtetésére és modernizálására. Ezek a rendszerek szorosan beágyazódtak a vállalati munkafolyamatokba, jelentős kockázatokat hordozva magukban, mint például az elavult technológia, hiányos dokumentáció, kulcsemberektől való függőség és teljesítményproblémák. A modernizáció elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez, hiszen az elavult rendszerek visszafoghatják a rendszerek sebességét, növelhetik a biztonsági kockázatokat és megemelhetik a karbantartási költségeket.

Ezeknek a rendszereknek a fenntartása folyamatos frissítéseket, javításokat és ad hoc megoldásokat igényel, ami növeli a kockázatokat és költségeket. A piaci felmérések szerint is sürgető a probléma: a Gartner jelentései rámutatnak, az alkalmazásmodernizáció 2023-ban és 2024-ben a banki IT-vezetők két legfontosabb prioritása között szerepelt, és a modernizációs szolgáltatások globális piaca 2032-re várhatóan eléri a 75 milliárd dollárt.

Hogyan oldja meg a Kodesage a feladványt AI segítségével?

„A Kodesage-nél hiszünk abban, hogy a legacy szoftverek megértése és modernizációja nem kell, hogy véget nem érő küzdelemnek tűnjön. AI-alapú platformunk lehetővé teszi a csapatok számára, hogy egyszerűsítsék a modernizációs folyamatokat, így a szervezetek a technológiai lemaradásuk szélmalomharcszerű csökkentése helyett jövőorientált megoldások építésére koncentrálhatnak”

– mondta Dombi Gergely társalapító és vezérigazgató.

A Kodesage platform olyan, mint egy iránytű a mérnökök számára. Forradalmasítja azt, ahogyan a fejlesztők tájékozódnak a kódban, ezért a legösszetettebb rendszereket is képesek megérteni és egyszerűen frissíteni, akár előzetes projektismeret nélkül. Az nagyvállalati felhasználásra tervezett platform helyi (on-premise) üzemeltetést is támogat a felhős lehetőségek mellett, így biztosítva az adatbiztonságot és a jogszabályi megfelelést. A platform olyan előnyöket biztosít a felhasználói számára, mint az automatizált dokumentációkészítés, a modernizációs projektek leegyszerűsítése és az új csapattagok betanításának felgyorsítása.

Szakértői csapat egy összetett problémához

A Kodesage alapító csapata több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az nagyvállalati IT modernizáció és a szoftverfejlesztés terén. Dombi Gergely és Szurdi Miklós társalapítók korábban a legacy rendszerek modernizációjára specializálódott céget, a 300 fővel működő Sonrisát építették fel. Szilágyi György pedig 2021-ben exitált az egyik legsikeresebb magyar startupból, a titkosított vállalati kollaborációt lehetővé tévő Tresoritból. Ez a mély tapasztalat formálta a Kodesage küldetését: minimalizálni a költségeket és kockázatokat a legacy rendszerek fenntartásában és modernizációjában mestersétes intelligencia segítségével.

Befektetői bizalom egy merész vízióban

A befektetési kört vezető PortfoLion az utóbbi években több olyan startuppal működött együtt, akik eredményesen reformálták meg a nagyvállalati szoftverhasználat valamely területét. Jelenleg is a portfoliójukban van például a Seon és a FlowX.ai. A körben több nemzetközi angyalbefektető is részt vett, többek között három korábbi UiPath felsővezető is.

„Az elmúlt két évtized során több ezer sikeres céget láttunk felnőni, akik nagyvállalatokat segítettek innovációs törekvéseikben. Az elmúlt két év során megjelenő új generative AI eszközök lehetővé tették, hogy a modernizációs erőfeszítések egy új szegmense is termékesíthetővé váljon – így egy új jelentős piaci szegmens nyílt meg most már nem csak IT tanácsadók, hanem skálázható szoftver startupok számára is.”

– mondta Pálfalvi Márk, a PortfoLion befektetésért felelős vezetője.

A Kodesage a meglévő ügyfelek és futó pilot projektek mellett a finanszírozást arra használja, hogy továbbfejlessze platformját, és felgyorsítsa piacra lépési stratégiáját.

A Kodesage egyelőre az embereket segíti a régi rendszerek fejlesztésében. A platform fejlesztői azonban időtálló megoldást terveznek, megteremtve az alapokat ahhoz, hogy emberek mellett később autonóm AI agentek (mesterséges intelligencia algoritmusok) is optimalizálhassák a kódbázisokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss