Gazdaság
Az anyósülésről a kormányhoz jutnak az informatikusok az autóiparban is
Közkeletű megállapítás, hogy Magyarország csupán az autógyárak összeszerelő műhelye.
Noha a gépjárműipar valóban kiemelkedően magas hányadát képezi a GDP-nek, az ezen belüli súlyok alakulása pozitív jövőképet sugallhat azoknak is, akiket nem önt el nemzeti büszkeséggel, hogy immár mindhárom német prémiummárka képviselteti magát hazánkban.
Az elmúlt években megindult átalakulás különösen a tervezői, programozói helyekre pályázó mérnököknek kedvezhet. Valódi példákkal, informatikusok, HR-esek és iparági tanácsadók beszámolóival járja körbe a lehetőségeket a Codecool Programozóiskola április 24-i ingyenes meetupja.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) beszámolója szerint közel 100 külföldi tőkebefektetési projekt több mint 17ezer munkahelyet teremtett hazánkban 2018 folyamán. Ezeknek jelentős része a járműiparban fog realizálódni. Egyik emlékezetes bejelentés a másikat érte: BMW, Jaguár, Ford, Nissan, hogy csak a legismertebb márkákat említsük. Míg azonban a sajtó és a laikusok ingerküszöbét elsősorban a világhírű autógyárak döntései érik el, addig a járműgyártás egész vertikumából több tucatnyi beszállító döntött magyarországi telephely létesítéséről, vagy meglévő kapacitásai továbbfejlesztéséről.
A járműveink alkotóelemeit adó üzemek bővülése mellett azonban örvendetes tendencia a HIPA szerint, hogy egyre több kutatási, fejlesztési, vagy az iparágat más oldalról (például ügyfélszolgálattal) kiegészítő vállalkozás is Magyarországot választotta az elmúlt időkben. Így tervezőkre, kivitelezőkre és tesztelőkre nem csak a gépészmérnöki, hanem az informatikai mérnöki területekről is egyre nagyobb számban lesz szükség. Ezért is gondolták úgy a Codecool Programozóiskolánál, hogy érdemes betekintést adni potenciális diákjaiknak és a téma iránt érdeklődő minden szakembernek arról, hogy merre halad a fejlődés, milyen munkalehetőségeket kínál a digitalizáció az autóiparban a többek közt a Codecoolból kikerülő programozóknak. Saját partnercégei mellett az autóipar más szereplőit is meghívta a Codecool az április 24-i meetupra.
Ezeken a területeken az emberi, és elsősorban szellemi erőfeszítések hozzáadott értéke sokkal magasabb. Ráadásul ezek „robotbiztos” munkahelyek: míg a gépsorok mellett dolgozók munkáját egyre inkább helyettesíteni képes az automatizáció, addig a kutatás-fejlesztésben inkább csak kiegészítő szerep jut a technológiának, növeli és nem kiváltja a dolgozói hatékonyságot.
A KPMG tanácsadó cég Globális Autóipari Vezetői Felmérésének jóslatai szerint a közlekedésben három olyan fő terület van, ahol a legfontosabb változások és fejlesztések zajlanak. Jó hír, hogy ezeken a területeken Magyarországon is működő cégek tucatjai is képviseltetik magukat. Az egyik ilyen az önvezető járművek fejlesztése, ahol az irányításhoz szükséges terepek, tárgyak, történések felismerése mellett a gépi döntések azonnali kivitelezése is napról napra a szemünk előtt fejlődik. Ebből Magyarország is kiveszi a részét: a magyar utakon, illetve zárt pályákon találkozhatunk az AImotive, a Bosch, a Continental vagy a ThyssenKrupp tesztmérnökeivel. Az önvezetéshez szorosan kapcsolódik a navigáció kérdése, ahol hagyományosan élen jár a magyar gyökerű – ugyancsak Codecool partner – NNG.
Másik fontos terület a meghajtással és a hajtáslánccal kapcsolatos átalakulás. Az elektromos, illetve a hibrid meghajtás és a kapcsolódó erőátviteli egységek fejlesztésében is találni Magyarországon működő szereplőt, például az AVL-t. A KPMG harmadik jóslata, hogy a járműveink technológiai átalakulása tovagyűrűzik a gazdaság és a társadalom egyéb területeire is. A villanyautók terjedése befolyással lesz az energiaiparra, a termeléstől a felhasználásig, az átviteltől az elosztási hálózatokig. Az önvezető autók terjedése átalakítja a kapcsolódó szolgáltatások teljes spektrumát. Ezáltal a biztosítástól a tömegközlekedés szabályozásáig, a szervizeléstől a tulajdonlásig minden területen új üzleti modellekre számíthatunk.
A Codecool meetup sorozatában azt veszi végig, miként formálja át az informatika a mindennapjainkat és ezzel együtt az összes iparágat is. Az előadássorozat eddigi állomásain többek közt szó volt a pénzügyi szektor vagy a mezőgazdaság területén zajló digitalizációs folyamatokról, de rendeztek már speciálisan a női programozók helyzetéről és jövőképéről is külön előadást. Mivel ezúttal az autóipar a téma, mi sem természetesebb, mint hogy Várkonyi Gábor szakújságíró lesz az esemény moderátora.
Gazdaság
Középpontban a vállalkozó
Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
A kamarai reneszánsz gondolatisága jegyében öt pillérre kezdte építeni tevékenységét: Tradíció – Fenntarthatóság – Innováció és Digitalizáció – Tudás – Lendület.
„Az 5 éves időszakra szóló Kormány-Kamara Megállapodás révén adózási téren jelentős könnyítéseket kap a vállalkozói szektor a következő években és a vállalkozói adminisztrációs terhek is csökkennek, egyszerűsödnek”
– hangsúlyozta Nagy Elek, az MKIK elnöke.
A Demján Sándor 1+1 Beruházásösztönző Támogatási Programban 30 ezer hazai vállalkozás igényelt forrást és csaknem 80 százalékuk részesült pozitív elbíráslásban. Ez több mint 1100 milliárd forint kihelyezését jelenti. A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv-k). A Kamara kezelésében és pontozásával megvalósuló Demján Sándor Tőkeprogram révén 100 milliárd forintos tőkealap segíti a növekedni képes vállalkozásokat. Ezek a programok mintegy 280 000 vállalkozásnak tudnak érdemi segítséget nyújtani a 908 000 működő cégből. Idén is folytatódik az Országos Kamarai Beszállítói Program és a Vállalkozásfejlesztési Projekt (VFP Kamara). Ezek a lehetőségek 2026-ban is rendelkezésre állnak.
Az idei év végéig 10 000 vállalkozást ismertetünk meg a mesterséges intelligencia (MI) hatékonyságnövelő tulajdonságaival a Digitális Ébresztő program keretében. Magyarország minden területi kamarája segítségével helyben szerveződnek ezek a gyakorlati oktatások, amelyek során bárki kipróbálhatja az MI-t. Mindemellett folytatjuk MI Hackathonjaink sorozatát is a budapesti és győri alkalmak tapasztalatait is hasznosítva.
Idén is lesznek nyilvános kamarai fórumok a kiberbiztonság erősítése (NIS2), valamint a vállalkozások digitális sérülékenységének vizsgálata és a lehetséges kockázatok csökkentése érdekében. A Modern Vállalkozások Programja keretében az infokommunikációs technológiák vállalati felhasználásának lehetőségeiről és előnyeiről tudhatnak meg többet az érdeklődők.
A Kamarában a vállalkozó van a középpontban!
Nagy Elek, az MKIK elnöke elmondta:
„A vállalkozói adózást és adminisztrációt könnyítő intézkedéscsomagok, a kedvezményes pénzügyi források lehetősége, valamint ingyenes vállalkozásfejlesztési és oktatási programjaink az évi 5000 forintos kamarai hozzájáruláshoz képest nagyon sok magyar kisvállalkozásnak több mint húszszoros megtérülést jelentenek. Forduljanak bizalommal hozzánk vidéken és a fővárosban is.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Növénytermesztés és energiatermelés egyben: innovatív projekt a Széchenyi István Egyetem közreműködésével
Új választ ad a napelemparkok és a mezőgazdasági területhasználat közötti dilemmára az a projekt, amelyet a Renergy Zrt., a Virtualitica Kft. és a Széchenyi István Egyetem közösen valósít meg.
Az innovatív agrárenergetikai koncepció ugyanazon a helyen kapcsolja össze a villamosenergia-termelést és a növénytermesztést, öntözéssel és intelligens megoldásokkal támogatva a fenntartható, precíziós gazdálkodást.
A napelemparkok világszerte egyre fontosabb szerepet töltenek be a tisztább energia előállításában, ugyanakkor gyakran hangzik el az a kritika velük kapcsolatban, hogy értékes mezőgazdasági területeket vonnak ki a művelésből. Erre a problémára kínál választ egy innovatív magyar agrárenergetikai koncepció, az OASIS, amelyet a Renergy Zrt. befektetőként és ötletgazdaként, míg a Virtualitica Kft. műszaki fejlesztőként a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karával együttműködésben valósít meg. Lényege, hogy a fotovoltaikus rendszerek telepítése ne kiszorítsa, hanem kiegészítse vagy lehetővé tegye a mezőgazdasági termelést.
Elsőre adódhat a kérdés: a haszonnövények fölé kerülő napkövető panelek árnyéka nem csökkenti-e a fotoszintézist és így a terméshozamot? Lőrincz Balázs, a Virtualitica Kft. társalapítója kifejtette: nemzetközi kísérletek és tapasztalatok alapján megfelelő sortávolság, panelméret és vezérlés kialakítása mellett több esetben nem csökken, hanem akár javulhat is a növények mikroklímája. Hozzátette: a projekthez több saját fejlesztés is kapcsolódik. Ilyen az egyedi kialakítású kombinált napelemtartó – az erre felfogatott öntözőfejek révén a rendszer képes vízzel ellátni az alatta található növényeket. Az OASIS további előnye, hogy az így megnövekedett párolgás hűtheti a fotovoltaikus cellákat, amely kedvezően hathat az energiatermelés hatásfokára. További innováció az egyetem saját fejlesztésű UNiSense meteorológiai állomása, amely a környezeti paraméterek gyűjtésével segíti a napkövető panelek és az öntözőrendszer vezérlését.
Dr. Ásványi Balázs, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese kiemelte: tangazdaságuk területén már felépült az a hálózatba kötött prototípuspark, amely valós körülmények között teszi lehetővé a koncepció működésének vizsgálatát, a fejlesztés finomhangolását és egy skálázható, piacképes termék létrehozását. Kiemelte: a projektben a Széchenyi István Egyetem kutatói a legmegfelelőbb növénykultúrák kiválasztását, az öntözési koncepció tökéletesítését, a munkabiztonsági szabályozás létrehozását, valamint a növények életciklusának adat- és szenzorvezérelt nyomonkövetését támogatják.
„Ez a megközelítés értékes adatokat szolgáltathat a precíziós mezőgazdasági rendszerek fejlesztéséhez is”
– jegyezte meg.
A tervek szerint az öntözéssel összekötött növénytermesztés 2026 tavaszán kezdődik; az első évben kukorica és burgonya kerül a napelemek alá.
Krupánszky Péter, a Renergy Zrt. tulajdonosa kifejtette, hogy az elsivatagosodás és a termőterületek romlása a világ egyre több régiójában – köztük Magyarország egyes területein is – súlyosbodó probléma. Hosszú távú víziójuk ezért túlmutat egy öntözésre képes naperőművi rendszeren: a cél olyan önfenntartó ökoszisztéma kialakítása, amely megelőzheti vagy segíthet visszafordítani a területek degradációját, munkát teremthet, és mérhetően javíthatja a helyi életminőséget.
A koncepció iránt jelentős érdeklődés mutatkozik afrikai és ázsiai piacokon is, ahol az élelmiszer-ellátási lánc kihívásai mellett az energiaellátás szintén kritikus kérdés. Az OASIS – a mezőgazdasági igények kiszolgálása mellett – villamosenergia-többletet termelhet, ami a parkhoz kapcsolódó feldolgozóüzemek, szociális épületek és lakóközösségek energiaellátását támogathatja.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Védtelenek vagyunk a mesterséges intelligenciával szemben? – A Médiaunió kísérlete bebizonyította: bármelyik korosztály becsapható…
A „Kulcs te vagy!” kampány keretében a Médiaunió Alapítvány egy többgenerációs kísérletben vizsgálta, hogyan hat a mesterséges intelligencia az emberek valóság érzékelése.
Fiatalok és idősebbek próbálták eldönteni, mely tartalmak valódiak és melyeket készítette MI. A kísérlet eredménye egy látványos kisfilmben is megtekinthető.
Európai felmérések szerint a 13-18 évesek 96 százaléka használt már mesterséges intelligenciát az utóbbi egy évben (40 százalékuk napi rendszerességgel), a tinédzser fiúk 51 százaléka pedig érzelmi vagy „romantikus” beszélgetéseket is folytat ezekkel az eszközökkel. A felnőttek körében sem más a helyzet: az EU-ban dolgozóknak immár 30 százaléka alkalmaz AI-t a munkája során. A Médiaunió Alapítvány és a KiberPajzs friss kísérlete azt mutatta meg, hogy a magas arányszámok ellenére korántsem biztos, hogy jobban felismernénk, mi valós és mi mesterséges. Sőt, a legújabb pénzügyi elemzések szerint mára minden második pénzügyi csalási kísérletnek része valamilyen módon az MI…
Fiatalok, idősek – és az MI
Egy fiú ikerpárnak és nagymamájuknak, valamint két évvel idősebb nővérüknek és egy nagypapakorú férfinak mutattuk meg ugyanazokat a képeket és videókat, és mindannyiuknak arról kellett dönteniük, hogy valódi felvételeket látnak-e, vagy mesterséges intelligencia által generált tartalmakat. A kísérletben nem szerepeltek csalási szándékkal készült vagy érzelmileg megterhelő „unokás” videók: hétköznapinak tűnő jelenetek, tájképek, portrék kerültek a képernyőre. Volt köztük olyan is, amely első látásra reálisnak tűnt, de valójában abszurd részletet rejtett – például egy badacsonyi „karfiolültetvényt” –, és voltak olyan felvételek, amelyek minden pixele „hibátlan” volt.
A fiatalok magabiztosan keresték az MI tipikus jeleit: furcsa textúrákat, aránytalan színeket, kilógó árnyékokat, „videojátékos” bőrt, apró csúszásokat a szájmozgás és a hang között. Az idősebbek ezzel szemben azt nézték, mennyire életszerű, amit látnak: el tudják-e képzelni a helyszínt, „ilyenek-e” az emberek a valóságban. Bár a kontraszt látványos volt, a tévedések egyik generációnál sem maradtak el.
A kísérlethez kapcsolódóan Mezriczky Marcell deepfake- és MI-kutató részletesen elemezte, hogyan változtatja meg az MI a valóság érzékelésünket. Mint mondta, a fiatalok látszólag előnyben vannak, hiszen belenőttek az MI-eszközök használatába: természetes számukra, hogy a képek és videók lehetnek filterezettek, „megtuningoltak”, akár teljesen szintetikusak is.
„Ez a rutin ugyanakkor könnyen túlzott magabiztossággá válik. A fiataloknak kisebb a forráskritikájuk, elbízzák magukat, és nem feltételezik, hogy a digitális módosítás olyan élethű lehet, hogy ők sem veszik észre.”
Az idősebb generáció másképp téved, ők elsősorban az érzelmi meggyőződésre építenek: ha a szereplő hangja, tekintete, gesztusai ismerősnek hatnak, könnyebben fogadják el valódiként a tartalmat. Ez a logika a hétköznapi életben gyakran jól működik, az MI korában viszont éppen ez válik kockázattá.
„Az idősebb generáció érzelmi meggyőződés alapján hisz el egy tartalmat. Ez sebezhetővé teszi őket az MI-val felturbózott unokás csalásokkal és manipulált hívásokkal szemben.”
Nem véletlen, hogy a pénzügyi szakemberek 56 százaléka a social engineeringet, vagyis a pszichológiai manipulációt tartja ma az egyik legerősebb, MI által támogatott csalási technikának.
A manipuláció új kora: brainrottól a politikai deepfake-ig
Mezriczky Marcell szerint fontos különbséget tenni az egyre többféle MI-tartalom között, mert míg a szintetikus, úgynevezett „brainrot” videók nyíltan vállalják mesterséges eredetüket – szándékosan túlzó, trash-jellegű, szórakoztató alkotások, amelyek nem akarnak valóságosnak tűnni –, a deepfake videók célja épp az, hogy megtévesszenek. Ez az ugrásszerű erősödés akkor vált igazán kézzelfoghatóvá, amikor a technológia „demokratizálódott”, és megjelentek azok a telefonos alkalmazások, amelyek egyetlen szelfiből is hiteles arccserés videót készítenek. A platformok ontják magukból ezeket a tartalmakat, a felhasználók pedig sokszor már nem is tudják, mi készült valósan és mi mesterségesen. A helyzetet tovább rontja, hogy a politikai kommunikációban is megjelent a deepfake, ami – a kutató szerint –
„egyfajta legitimációt is ad a technológiának, ami kifejezetten káros példa”.
A deepfake-ek elterjedése nemcsak technikai, hanem társadalmi értelemben is komoly veszélyt jelent. Technikai oldalról nézve már most is egyre nehezebb felismerni a manipulált tartalmakat: a modellek ugyan néha még hibáznak a pislogásban, a bőrtónusban vagy a mozgás finomságaiban, de ezek a hibák gyorsan eltűnnek. A felismerhetetlenség pedig új típusú kockázatokat hoz magával. A beleegyezés nélküli „vetkőztetős” AI-képektől kezdve az unokázós csalásokon, hamis videóhívásokkal és kamu profilokkal pénzügyi kárt okozó átveréseken át egészen a testképzavart erősítő szintetikus képekig és a politikai manipuláció céljából készült deepfake-ekig, a technológia egyre több élethelyzetben válik veszélyforrássá. A pénzügyi szakemberek 44 százaléka már találkozott deepfake-alapú csalási technikákkal, ami jól mutatja, hogy a mesterségesen előállított arcok és hangok ma már valódi anyagi kockázatot is jelentenek.
Mit tehetünk? Lassítás, ellenőrzés, közös felelősség
A kérdés tehát nem az, meg tudjuk-e állítani a technológiai fejlődést, hanem az, hogyan alkalmazkodunk hozzá. Mert szabályozások elméletileg már most is vannak: az EU-s AI Act például előírja, hogy a mesterséges intelligenciával generált tartalmakat egyértelműen jelölni kellene, mégsem szerepel mindenhol ez a jelzés. A jogalkotás rendkívül lassú, a technológia pedig közben óriási léptekkel halad előre. A kutató szerint az oktatásra kellene sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, hiányzik ugyanis az MI-specifikus média- és digitális műveltség beépítése az iskolai tantervbe.
Mezriczky úgy gondolja a mindennapi biztonság egyik alapja egy egyszerű, de annál fontosabb reflex lenne:
„Hiába kényelmetlen, inkább ellenőrizzünk mindent háromszor.”
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy erős érzelmi reakciót kiváltó videó vagy hangüzenet esetén nem azonnal cselekszünk, hanem más csatornán is ellenőrizzük az információt, és nem hozunk átgondolatlan pénzügyi vagy bizalmi döntést egyetlen impulzus alapján. Ez különösen fontos a pénzügyi manipulációk esetében, ahol a csalók gyakran banki ügyintézőnek, rendőrnek vagy a család egy tagjának adják ki magukat. Az ilyen rosszindulatú próbálkozások kivédésének legegyszerűbb módja, ha van egy „családi jelszó” – egy olyan szó, amit csak a valódi személyek ismerhetnek: így ha ezt nem mondják ki, biztosak lehetünk benne, hogy a hívás nem valódi. Fontos továbbá, hogy a bank sosem kér jóváhagyási kódot, belépési adatot, nem kér arra, hogy „tesztforgalmat” indítsunk vagy „biztonsági számlára” utaljunk. Ha ilyet látunk, az biztosan csalás.
Kardos Ferenc, a Médiaunió ügyvezetője szerint a kísérlet legfontosabb tanulsága az volt, hogy egyik generáció sem sebezhetetlen:
„A kísérlet megmutatta, nem az számít, ki mennyi időt tölt a digitális térben – egyik generációnak sincs biztos kapaszkodója. A fiatalok technikai jelzésekre hagyatkoznak, az idősebbek a tapasztalataikra, de a mesterséges intelligencia mindkét logikát képes kijátszani.”
Másképp gondolkodunk, másképp hibázunk, mégis ugyanazokkal a kockázatokkal nézünk szembe. A mesterséges intelligencia nemcsak a technológiáról szól, hanem arról is, hogyan tanulunk együtt eligazodni egy olyan világban, ahol mindannyiunknak újra kell értelmezni a látottakat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
A cégkultúra ugyanonnan indul, mint a társadalmi felelősségvállalás: az emberi kapcsolatokból
-
Szórakozás2 hét ago
Tűzijáték szilveszterkor: a szakértők szerint a szigorítások a feketekereskedelmet erősíthetik
-
Zöld2 hét ago
A jövő elvárásait is túlszárnyalja a Schneider Electric új üzeme
-
Okoseszközök2 hét ago
Az LG AI technológiával definiálja újra a prémium háztartási készülékeket a 2026-os CES-en
-
Egészség2 hét ago
Január nem az újrakezdés hónapja – és ez teljesen rendben van
-
Tippek1 hét ago
Pályaválasztás, diploma, jövő – mire érdemes figyelni az egyetemválasztásnál?
-
Szórakozás2 hét ago
Az LG bemutatja az UltraGear evo -t, amely a világ első 5K AI felskálázási technológiájával definiálja újra az 5K gaminget
-
Szórakozás1 hét ago
Világjáró gyerekdalok – az Eszterhéj Műhely első, családoknak szóló lemeze





