Connect with us

Gazdaság

Globális franchise hálózat kiépítésébe kezd Magyarország vezető influencer marketing cége

A ma már három kontinensen jelen lévő Post for Rent Törökországban és Görögországban indítja el partnerségi hálózatának kiépítését

Egy törökországi cégcsoporttal és egy görögországi ügynökséggel kötött elsőként franchise megállapodást a Post For Rent csoport, ezzel is folytatva a vállalat globális terjeszkedését.

A megegyezések segítik az influencer marketing vállalat stratégiai céljainak elérését és lehetővé teszik a fenntartható és dinamikus növekedést.

Magyarország legdinamikusabban fejlődő influencer marketing vállalata, a Post For Rent két évre szóló exkluzív franchise-partneri együttműködésről írt alá megállapodást a görögországi White Rhino ügynökséggel, valamint a török és a teljes közel-keleti piac vonatkozásában a törökországi Dirty Cheap Creative filmgyártó és Rafineri ügynökség tulajdonosi körével a török és a teljes közel-keleti piac vonatkozásában. Az együttműködés keretében a budapesti központú Post For Rent teljes körű és állandó támogatást – professzionális technikai hátteret, nemzetközi esettanulmányokat, csapataik teljes körű szakmai felkészítését, brand anyagokhoz való hozzáférést, illetve folyamatos tréningeket – biztosít az ügynökségek számára, hogy globális szemlélettel és minőségben léphessenek fel a lokális versenytársakkal szemben.

A törökországi Dirty Cheap Creative, valamint a Rafineri ugyanazon tulajdonosi körhöz tartoznak. Az előbbi cég Törökországban piacvezető a televíziós és reklámfilm gyártás területén, a Rafineri pedig reklámügynökségként szerzett számos nemzetközi elismerés az elmúlt évek során. A török marketing iparágon felül a közel-keleti régióban is aktív jelenléttel bírnak. A két cég együtt a legnagyobb piaci szereplők közé tartozik összesen 250 főt számláló csapataikkal.

A Post For Rent a fentieken túl Görögországban is megerősíti jelenlétét, azáltal, hogy a White Rhino ügynökséget is franchise partner hálózatába integrálja. A digitális fókuszú ügynökség alapítója az a Dimitris Papadimitriou, aki 24 éves szakmai múltja során az egyik legnagyobb görög rendezvényszervező ügynökséget irányította.

A piacvezető ügynökségek a továbbiakban a Post For Rent külföldi franchise partnereként Post For Rent néven fognak működni, ezzel is erősítve a magyar társaság nemzetközi jelenlétét. A Post For Rent Budapesten kívül jelenleg öt városban, Londonban, Barcelonában, Zágrábban, Hong Kongban és Los Angelesben rendelkezik helyi operációval, egy közel 10 milliárd dollár értékű és exponenciálisan növekvő globális piacon.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Post For Rent egyedi üzleti modelljével hozzájárulhatunk újdonsült nemzetközi partnereink jövőbeli sikereihez az influencer marketing iparágban. Az elmúlt 5 év tapasztalatait 3-6 hónapon belül képesek vagyunk átadni partnereink számára, ezzel tesszük lehetővé a gyors növekedést. Ezek a megállapodások fontos állomásnak számítanak a kontinenseken átívelő, komplex Influencer Marketing és Media Network cégcsoport felépítésében, amely az igazi víziónk hosszú távon”

– mondta el a bejelentés kapcsán Csiszár Gergő, a Post For Rent alapítója és vezérigazgatója.

Gazdaság

Nem csak az elektromos kelendő: növekszik a hibrid autók iránti érdeklődés is

22%-kal nőtt a Használtautó.hu-n kínált hibrid gépjárművek iránti kereslet 2024 első negyedévéhez képest – derül ki a portál friss adataiból.

Jól mutatja a hajtáslánc általános népszerűségét, hogy az érdeklődések számának megugrása mellett az átlagárak érdemben változatlanok maradtak. Az átlagéletkor, valamint az átlagos futásteljesítmény viszont megnőtt a ‘24-es számokhoz viszonyítva. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő oldal szakértője megnézte, hogy áll most a hibrid autók helyzete az egy évvel ezelőtti állapothoz mérten.

A hibrid járművek térnyerése a használtautó-piacon továbbra is töretlen. Míg 2024 első negyedévében a Használtautó.hu kínálatában szereplő hibrid modellek átlagára 11 millió forint volt, 2025 azonos időszakában ez az összeg enyhén csökkenve 10,9 millió forintra módosult. Az autók átlagéletkora eközben alig változott: a tavalyi 4,2 évről idén 4,4 évre emelkedett. A futásteljesítmény átlagosan 7%-kal nőtt, de továbbra is viszonylag alacsony, 96 900 kilométer. Az érdeklődés és a kínálat is bővülést mutat: a telefonos és online megkeresések száma 22%-kal emelkedett, míg az elérhető hirdetéseké 8%-kal.

A 2025 január–márciusi adatok alapján összeállított népszerűségi listán 10-ből 6 helyet a Toyota foglal el, 8-at ha a Lexust is hozzávesszük. A legnépszerűbb modellek továbbra is a C-HR, a Corolla és a RAV4. A Prius átlagos futásteljesítménye 24%-kal nőtt, ami a modell tartósságát jelzi. A prémium szegmenst képviselő Lexus RX és NX modellek továbbra is stabilan jelen vannak a mezőnyben, miközben a Mitsubishi Outlander és a Ford Kuga is megőrizték helyüket a tíz legnépszerűbb hibrid autó között.

„A hibrid autók piacán továbbra is a Toyota dominál, beleértve a Lexus modelleket is.. Érdekesség, hogy a Prius a magas futásteljesítménye ellenére továbbra is népszerű választás, míg az új CH-R modell megjelenése hozzájárult a Toyota-kínálat átlagéletkorának csökkentéséhez. A magyar autóvásárlók is egyre inkább felismerik a hibrid hajtás előnyeit: a kereslet számottevően nőtt az előző évhez képest. Az átlagárakat tekintve a hibrid piac továbbra is stabil képet mutat.”

– fűzte hozzá Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Az Ennoconn megerősítette együttműködését a Prologisszal

Az ipari informatikai rendszerek globális gyártója 40 000 négyzetméternyi területről hosszabbított szerződést

Az Ennoconn és a Prologis megújították szerződésüket, melynek értelmében az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget területén található 40 000 négyzetméter alapterületű ipari raktárépületet, melyből 10 000 négyzetméter gyártási területet képez. A megállapodásban az iO Partners ingatlanügynökség is közreműködött. Az Ennoconn, mint a globális vezető szerepet betöltő vállalat az integrált felhőüzemeltetési szolgáltatások, ipari IoT és beágyazott technológia területén, igénybe vette a Prologis egyedi bérleti konstrukcióját, amely lehetővé teszi számára a hosszú távú tervezést fix üzemeltetési díjjal és előre kalkulálható költségekkel a bérleti szerződés teljes időtartama alatt.

„Az Ennoconn nagy örömmel jelentette be, hogy hosszabbítja együttműködését a Prologisszal, hiszen a cég szakértelme és megbízhatósága elengedhetetlen partneri szerepet biztosít számunkra a hosszú távú céljaink megvalósításában. Világszínvonalú létesítményünkben továbbra is kiszolgáljuk az NCR (jelenleg NCR Atleos és NCR Voyix) amerikai tulajdonú vállalatot hardver szinten. A helyi üzem a „low volume-high mix” technológiai környezetben gyártja a legkorszerűbb ATM-eket, POS (Point of Sale) terminálokat, KIOSK-okat és önkiszolgáló pénztárgépeket, immár 2006 óta”

– mondta Kenderesi Loránd, az Ennoconn Mérnökségi, Új Termékbevezetési és Létesítménygazdálkodási Igazgatója. „A raktár tökéletesen alkalmas arra, hogy a globális ellátási láncunkba integráljuk az összes helyi, európai, valamint a közép- és távol-keleti országokat, és a jövőben is kulcsfontosságú szerepet játszik majd működésünk zavartalan fenntartásában.”

A nemzetközi tevékenységi- és működési körrel rendelkező vállalat, amely így más országokat is kiszolgál majd a raktárépületen keresztül, többek között kiváló stratégiai elhelyezkedése miatt választotta ismét a Prologis Park Budapest-Sziget épületét, mert a Budapest belvárosától mindössze 17 km-re, a szigetszentmiklósi Leshegy Ipari Parkban lévő helyszín hatékony elérést biztosít a nemzetközi repülőtérhez, az M1-es, M5-ös és M7-es autópályákhoz. Továbbá az épület magas színvonalú kialakítása – például a telepített LED világítás – révén a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve végezheti működését az Ennoconn.

Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy az Ennoconn a folytonosság mellett döntött és választása ismét a mi épületünkre esett

– mondta Gárdonyi Lóránd, a Prologis Magyarország ingatlangazdálkodási- és ügyfélélmény igazgatója.

Sosem vesszük készpénznek, hogy ügyfeleink velünk maradnak, de mindent megteszünk, hogy a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, segítséget adjunk az üzemeltetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekben, a Clear Lease konstrukciónkkal stabilitást és jó tervezhetőséget vigyünk az ügyfeleink életébe, és fenntartható stratégiai megoldásaink révén hosszú távon biztosítsuk partnereink zavartalan működését.”

„Hiszünk abban, hogy a jó együttműködés alapja az ügyfélre szabott odafigyelés, ezért kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy ügyfeleink minden helyzetben megbízható partnerként tekinthessenek ránk

– tette hozzá Hunyadi Zsuzsanna, a Prologis Magyarország bérbeadásért és ügyfélelégedettségért felelős igazgatója.

Célunk, hogy ne csupán szolgáltatást nyújtsunk, hanem valódi értéket teremtsünk partnereink számára. Folyamatos párbeszédre törekszünk, hogy pontosan értsük ügyfeleink igényeit, és azokra rugalmas, innovatív megoldásokkal tudjunk reagálni. A hosszú távú kapcsolat és az ügyfeleink sikere számunkra is közös eredmény.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Soha ennyi pénz nem hevert még parlagon a lakosságnál

Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya, vagyis tovább nő a lekötés nélküli pénzek mennyisége a lakosságnál.

Mindez annak ellenére van így, hogy már a klasszikus lekötött betéteknél is akadnak versenyképes kamatokat kínáló konstrukciók a bankoknál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Korábban soha nem látott szintre, 11 238,8 milliárd forintra emelkedett februárra a lakosságnál lévő látra szóló és folyószámlabetétek állománya, ami éves összevetésben több mint 16 százalékos növekedés a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint.

„Ennek nyomán a teljes lakossági betétállomány több mint 84 százaléka már lekötés nélkül pihen a folyószámlákon, amire szintén nem akadt eddig példa”

– hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Hozzátette: a megugrásban nyilvánvalóan meghatározó szerepük lehet a lakossági állampapírok kamatkifizetéseinek is, amelyek az első negyedévben több száz milliárd forinttal dobhatták meg a kimutatott állományt.

„Ezzel együtt ekkora mennyiségű pihenő pénz még akkor is figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy a lakossági számlákon lévő összeg jelentős része napi kiadásokat szolgál”

– mutatott rá a szakértő. Hozzátette: arra is számítani lehet, hogy ekkora mennyiségű szabad pénz nem marad tartósan a lakossági számlákon, előbb-utóbb helyet keres majd magának.

Már léteznek versenyképes lekötött betéti ajánlatok 

Gergely Péter szerint bizonyos szempontból érthető, hogy az utóbbi években fokozatosan emelkedett a folyószámlabetétek mennyisége és aránya a lakosságnál, hiszen a lekötött betéti kamatok hosszú ideig nulla és egy százalék között mozogtak.

Mára viszont – hívta fel a figyelmet – megváltozott a helyzet, és a különböző befektetési alapok – illetve a lakossági állampapírok – mellett a lekötött betéteknél is találni versenyképes kamatot kínáló konstrukciókat, igaz, a BiztosDöntés.hu lekötött forintbetét kalkulátora szerint a jó kamatokhoz többnyire bizonyos feltételeket is teljesíteni kell.

A Gránit Bank eBank nevű konstrukciójánál most évi 6,5 százalék az akciós kamat: a betét futamideje három hónap, a leköthető összeg pedig minimum 50 ezer, legfeljebb 30 millió forint lehet. Az eBank betétnél az akciós kamat feltétele ugyanakkor, hogy friss megtakarítást helyezzen el az ügyfél, és – ahogy ez a konstrukció nevéből is sejthető – rendelkezzen aktivált mobilbankkal a pénzintézetnél, és havonta legalább 400 ezer forint jóváírás érkezzen a számlájára.

A Gránit Bank a rövid lejáratú forintbetéti konstrukciók között szintén kínálatban tartja a KamatMax betétjét, ahol a futamidő hat hónap, az elérhető éves kamat pedig 5 százalék. Itt az a feltétel, hogy az ügyfél a futamidő alatt havonta legalább 20 ezer forintért – vagyis összesen 120 ezer forintért – vásároljon a Gránit Bank által kibocsátott kártyával.

A MagNet Banknál a Prizma betéttel lehet kedvező éves kamatokat elérni. Ennél a konstrukciónál több futamidő is létezik: a legmagasabb, évi 6,62 százalékos kamatot a három hónapos lejáratnál lehet elérni, míg a hat hónapos futamidőnél évi 6,45, a 12 hónaposnál pedig 4,61 százalékos az elérhető éves kamat. Itt a legkisebb leköthető összeg 500 ezer forint, ami kizárólag új forrás lehet.

Az OTP Bank Prémium Forint Betétjénél most 6 százalékos az éves kamat – itt a lejárat egyébként hat hónapos –, viszont ebbe a konstrukcióba kizárólag azok az ügyfelek helyezhetik el megtakarításaikat, akik rendelkeznek lakossági Bázis Számlával, amihez Prémium Next szolgáltatás is kapcsolódik.

Visszatértek a kombinált betétek, két számjegyű is lehet az éves kamat

Két pénzintézet a befektetési jegyekkel kombinált betéteket is visszahozta a kínálatba: ezek lényege, hogy az elhelyezett pénznek csak egy része kerül lekötött betétbe, a másik részt a pénzintézet által forgalmazott valamelyik alap befektetési jegyeiben lehet elhelyezni. A betéti rész kamata ezeknél a konstrukcióknál nagyon vonzó, a befektetési rész hozama viszont már a kiválasztott alap teljesítményén múlik.

A CIB Bank CIB Tandem megtakarítás nevű kombinált betétjénél a betéti részbe egyharmad, míg a befektetési részbe kétharmad része kerül az elhelyezett összegnek. A betéti rész futamideje 3 hónap, a legkisebb, itt elhelyezhető összeg pedig százezer forint. A betéti részre fizetett kamat ennél a konstrukciónál alapesetben évi 7 százalék, ám a prémiumbanki (Magnifica néven futó) szolgáltatásra jogosult ügyfeleknek évi 10 százalékos kamatot kínál a pénzintézet.

A Gránit Bank Hozampáros néven futó betétjénél 4 hónapos futamidőre lehet lekötni a betéti részben elhelyezett pénzt, szintén igen attraktív, évi 8 százalékos kamat mellett. Ennél a terméknél fele-fele részben oszlik meg a betéti részben és a Gránit befektetési jegyekben elhelyezett összeg, amelynek el kell érnie a 200-200 ezer forintot. Fontos feltétel viszont, hogy ez a konstrukció csak a pénzintézethez frissen behozott pénzzel vehető igénybe.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss