Gazdaság
Túlteljesítette 2025-re kitűzött exportcéljait a Gloster
Közzétette a 2023. első féléves jelentését a tőzsdén jegyzett IT vállalat.
A világ 4 kontinensének több mint 20 országába szolgáltató Gloster nettó árbevétele 70 százalékkal, 4,4 milliárd forintra, ebből a külföldi értékesítésből származó bevétel pedig 170 százalékkal, 2 milliárd forintra nőtt 2023 első félévében. Az előző év azonos időszakához képest az EBITDA 41%-os bővülést mutat, 426 millió forintot érve el. A jelentős növekedést a cég júniusban bejelentett, tizedik, egyben eddigi legnagyobb akvizíciója hajtotta, de a cég organikus növekedési mutatói is kiemelkedőek a terhelt piaci környezetben.
Már az idei év első felében túlteljesítette 2025-ös stratégiájában megfogalmazott, az export árbevételek arányára vonatkozó céljait a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A most közzétett féléves jelentés szerint a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett IT vállalat összesített árbevétele 70%-kal 4,434 milliárd forintra nőtt, ezen belül pedig a külföldi értékesítésből származó bevétel 170% százalékos bővülést mutatott 2022 első felévével összevetve. Az így elért 2 milliárd forint külföldi árbevétel pedig a teljes árbevétel 45,2%-át adja, ami már most magasabb, mint a 2025-ös stratégiában megfogalmazott 30-40 százalékos célérték.
A növekedéshez nagyban hozzájárult a Gloster történetének eddigi legnagyobb akvizíciója: a P92 IT Solutions Hungary Kft. felvásárlásáról a szerződést a felek idén júniusban írták alá. Mivel a tranzakció csak a féléves üzleti zárást követően fejeződött be, így a most közzétett beszámolóban az akvizícióból fakadó és az anélkül kalkulált növekedési adatokat is feltünteti a vállalat.
Megnevezés | 2022H1 | 2023H1 | „2023H1 P92-vel” | változás (mFt) | 2023H1/ 2022H1 % | változás P92-vel | 2023H1/ 2022H1 % |
Értékesítés nettó árbevétele (mFt) | 2,613 | 3,242 | 4,434 | 629 | +24% | 1,821 | +70% |
ebből: belföldi | 1872 | 2,299 | 2,431 | 427 | +23% | 559 | +30% |
ebből: külföldi | 741 | 943 | 2003 | 202 | +27% | 1,262 | +170% |
ebből: rendszeres | 1708 | 2,108 | 3,240 | 400 | +23% | 1,532 | +90% |
EBITDA | 301 | 306 | 426 | 5 | +2% | 125 | +41% |
Adózott eredmény | 144 | 8 | 149 | -136 | -94% | 5 | +3% |
EBITDA / Árbevétel % | 11.5% | 9.4% | 9.6% | ||||
Export árbevétel aránya | 28.4% | 29.1% | 45.2% | ||||
Rendszeres árbevétel | 65.4% | 65.0% | 73.1% |
Gloster árbevétel, EBITDA és adózott eredmény és ezek arányának alakulása
Ugyancsak a korábban kitűzött stratégiai céloknál nagyobb mértékben, 90%-kal, 3,2 milliárd forintra emelkedett a rendszeres árbevételek értéke az idei első félévben. Ezzel a Gloster Csoport hosszútávú teljesítésű, megújuló szerződéseiből származó bevételek aránya elérte a 73 százalékot a teljes árbevételhez viszonyítva, ami alig marad el a társaság 2025. év végére kitűzött stratégiai céljai közt megfogalmazott 75%-os aránytól.
A növekvő árbevétel mellé bővülő EBITDA is párosult: ezen a soron a Gloster 426 millió forintot ért el 2023. első félévében, ami 41 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában mutatott számokhoz képest.
Az organikus adózott eredményt és az EBITDA marzsot az akvirált 10 cég integrációjával, az IFRS átállással és a tőzsdei kategória váltás előkészítésével kapcsolatos egyszeri kiadások csökkentették. Fontos kiemelni azonban, hogy ezek a tételek a 2024. első féléves eredményt már semmilyen mértékben nem befolyásolják majd.
A növekedés motorja mindazonáltal az első félévben is a Nemzetközi szoftverfejlesztés üzletág volt, amelynek nettó árbevétele a legutóbbi akvizíciót is beleszámítva +156%-kal bővült, ami jelentősen javítja a teljes cégcsoport profitabilitását. Ezen kívül erős időszakot zárt a Gloster Cloud üzletága is, amely annak ellenére tudott felmutatni 38%-os növekedést, hogy árbevétele elsősorban a jelenleg inkább stagnáló, belföldi piacról érkezik.
Árbevétel (mFt) | 2022H1 | 2023H1 | ||||
eseti | rendszeres | összesen | eseti | rendszeres | összesen | |
Rendszerintegráció üzletág | 803 | 401 | 1,204 | 896 | 579 | 1,474 |
Cloud üzletág | 51 | 495 | 546 | 84 | 668 | 752 |
Nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág | 51 | 812 | 863 | 155 | 861 | 1,015 |
összesen | 905 | 1,708 | 2,613 | 1,134 | 2,108 | 3,242 |
Nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág P92-vel | 51 | 812 | 863 | 214 | 1,993 | 2,207 |
összesen P92-vel | 905 | 1,708 | 2,613 | 1,194 | 3,240 | 4,434 |
Árbevétel megoszlása üzletágak szerint, eseti és rendszeres bontásban
A Gloster a P92 akvizíciójával jelentősen növelte a létszámát is, hiszen a cégcsoportban a teljes foglalkoztatottság ezáltal megközelítette a 350 főt a tavalyi első félévben regisztrált 202 főhöz képest.
„Az, hogy a 2025-ös növekedési stratégia egyes sarokszámait már most elértük, főként a nemzetközi szoftverfejlesztési tevékenységünk bővülésének az eredménye. Ezzel ismét visszaigazolást nyert, hogy helyes volt az a stratégiai fókuszváltás, amit a menedzsment 2021-ben végrehajtott és amihez a Gloster azóta is következetesen tartja magát”
– fogalmazott Szekeres Viktor, a Gloster igazgatósági elnöke. Aláhúzta, a mostani féléves számokból az is látszik, hogy azok a mutatók, amelyeket a társaság vezetése támogató, azaz a növekedést előrejelző mutatóknak tekint (mint a rendszeres és az export árbevétel aránya) magukkal húzzák a cégcsoport fő eredményességi mutatóit (EBITDA, teljes nettó árbevétel).
„Amellett, hogy a következő időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a csoporton belüli szinergiák kihasználására, folytatjuk az akvizíciós növekedési stratégia megvalósítását, tovább erősítjük a jelenlétünket azokon a piacokon, ahol már aktívak vagyunk, és elkezdünk új, prémium piacok felé nyitni, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Skandinávia”
– emelte ki Szekeres Viktor. Hozzátette, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kijelölt piacokon elvárt magas szolgáltatási színvonal teljesítéséhez a német piacon szerzett tapasztalat kiváló alapot jelent a Gloster számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A magyarok szerint az influenszer a legkevesebbre tartott szakma
Hiába a milliós követőtábor, a magyar lakosság nem kér a tartalomgyártásból. A No Fluff Jobs megbízásából készült országos kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok mennyire szeretik a rendőröket, értékelik a HR-eseket, és kinek a fizetését tartják túl magasnak. A felmérés megmutatta, hogy az orvosokat, tanárokat és ápolókat övezi a legnagyobb társadalmi tisztelet, a TikTok-sztárokat viszont a kérdezettek alig 2%-a tartja hasznosnak.
Gyógyítás, gondoskodás, nevelés – ezek a legnagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendő hivatások, derült ki a No Fluff Jobs nemzetközi állásportál megbízásából végzett friss, reprezentatív kutatásból, amely a magyar lakosság szakmákkal kapcsolatos véleményét vizsgálta. A felmérés nemcsak a szakmák fontosságának megítélésére tért ki, hanem az azokhoz kapcsolódó érzelmekre, valamint a bérezés társadalmi megítélésére is, illetve arra is rákérdezett, hogy az egyes szakmákat a válaszadók mennyire tekintik férfiasnak vagy épp nőiesnek.
A legmegbecsültebb szakmák: orvos, ápoló, tanár
A magyar társadalom egyértelműen értékeli azokat a hivatásokat, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a testi-lelki jólléthez és a szellemi fejlődéshez. Az orvosokat a megkérdezettek 87%-a tartja „nagyon fontosnak”, az ápolókat 85%, a tanárokat pedig 80%. Ezek a szakmák a pozitív érzelmi megítélésben is élen járnak: az ápolókhoz 81%, az orvosokhoz 77%, a tanárokhoz 73% kapcsol pozitív érzéseket.
A középkategória: rendőrök, gazdálkodók, háttérszakmák
A rendőröket és gazdálkodókat szintén sokan tartják fontosnak, de kevésbé nélkülözhetetlennek érzik, mint az egészségügyi és oktatási szakmákban tevékenykedőket. A könyvelőt, a programozót vagy az ügyvédet a többség inkább hasznosnak, mintsem kiemelten fontosnak tartja.
A legmegosztóbbak: újságírók, marketingesek, influenszerek
Az egyik legérdekesebb tanulság, hogy egyes modern vagy éppenséggel a kommunikációhoz kötődő szakmák erősen megosztják a közvéleményt. Az újságírói munkát például csak minden negyedik ember érzi igazán fontosnak, míg 32% bizonytalan, 9% pedig kifejezetten negatívan vélekedik róla. Hasonló a helyzet a marketingesekkel, HR-esekkel vagy kereskedelmi képviselőkkel kapcsolatban is. A legelutasítottabb foglalkozás az influenszer. A válaszadók 44%-a szerint egyáltalán nem fontos, és csak 2% tekint rá „nagyon fontos”-ként. A negatív érzelmek aránya (63%) itt kiugróan magas, sokan nem érzik ennek a tevékenységnek a társadalmi értékét.
Férfias? Nőies? Semleges?
A kutatás kitért a szakmák nemi megítélésére is. A rendőri, gazdálkodói és programozói munkát a többség még mindig inkább férfiasnak tartja, míg az ápolói és könyvelői szakmák inkább nőiesnek számítanak. Jó hír ugyanakkor, hogy számos területen – például az orvos, tanár, újságíró vagy sportoló hivatások esetében – a válaszadók nagy többsége nem társít nemi szerepet a foglalkozáshoz, ami előremutató változást jelez a társadalmi gondolkodásban.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a társadalmi hasznosság érzete, az érzelmi kötődés és a sztereotípiák egyaránt szerepet játszanak abban, ki hogyan viszonyul egy-egy szakmához. A tradicionális, emberközeli hivatások továbbra is a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek, míg az újabb vagy kevésbé kézzelfogható munkák elfogadottsága még várat magára.
A CAWI módszerrel végzett online kérdőíves kutatást a 21 Kutatóközpont bonyolította le 2025. április 1–14. között. A reprezentatív, 1000 fős mintán végzett kutatás a 18–64 éves, gazdaságilag aktív magyar lakosság véleményét vizsgálta.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A nyári diákmunka miatt sok fiatal nyit bankszámlát a következő hetekben
Elkezdődött a nyári tanítási szünet, ami sok diák számára nem csupán a vakációt jelenti, hanem nyári munkát is a szünet alatt.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint vannak, akik először lépnek a munkaerőpiacra és először lesz önálló keresetük. Sok család számára aktuális kérdést vet fel: hol érdemes számlát nyitni a gyereknek a megkeresett pénz kezelésére?
A diákok alapvetően szülői engedéllyel 16 éves kortól dolgozhatnak, de a nyári szünet alatt a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A diákmunka adózása roppant kedvező: vonatkozik rá a 25 éves kor alattiak személyi jövedelemadó-mentessége, és a legtöbb esetben egyéb járulékok sem terhelik a bérüket.
„A nyári diákmunka-szezon elindulásával a fiatalok ezrei tapasztalják meg először, milyen érzés a saját munkájukért fizetést kapni. Amikor a diák már nem csak zsebpénzt kap, hanem munkabért, a bankszámla szerepe is gyökeresen megváltozik. Nem csupán egy digitális persely, hanem a gazdálkodás elsődleges eszközévé válik.” – emelte ki a bankszámla fontosságát Gergely Péter a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A bankok is felismerték ennek a korosztálynak a speciális igényeit
A diákszámlák jellemzően díjmentes számlavezetést és díjmentes bankkártyát kínálnak, de ennél többet is nyújthatnak: nyitási bónuszokkal, jóváírásokkal és hosszútávú díjmentességgel igyekeznek megnyerni a diákokat, a jövő ügyfeleit, valamint a szüleiket.
Fontos szempont a bankválasztásnál, hogy a diák megkeresett pénze könnyen hozzáférhető legyen, és a számlahasználat ne járjon extra költségekkel.
A számlavezetés ezeknél a speciális számláknál jellemzően feltétel nélkül díjmentes, bizonyos életkorig.
Az OTP Junior számlája 24 éves korig feltétel nélkül díjmentes és 0 forint a számlához kapcsolódó bankkártya éves és kibocsátási díja. Továbbá a 14 év feletti ügyfelek havi 100 ezer forintig díjmentesen utalhatnak elektronikusan, ha a számlához beállításra kerül ez a kedvezményelem. Ezen kívül a fiatalok akár 5-30 százalék pénzvisszatérítést is kaphatnak az OTP Junior Kedvezményprogram partnereinél történő vásárlásaik után, így például a Budapest Parkban, a KFC-ben, vagy a Starbucks-ban. A külföldi nyaralás során pedig a devizaváltás lehet kedvezőbb az Árfolyam+ kedvezménnyel.
A Gránit Bank Family Junior számlacsomag a 18. életév betöltéséig díjmentes, ugyancsak díjmentes bankkártyával. Az Erstének is kedvező diákszámla ajánlata van: az EgySzámla díjcsomag diák kedvezmény 26 éves korig biztosít díjmentes számlavezetéssel és kedvezményes használatot, a hozzá kapcsolódó diákkártya éves díja is kedvező (jelenleg 2 692 forint).
A CIB, az UniCredit, a Raiffeisen és a K&H bankoknál is díjmentes a számlavezetés, az első évben a bankkártya éves díját is elengedik. Az MBH Bank pedig a számlanyitástól számított 2 éven keresztül tartja a díjmentességet a Diákszámlájára.
Nyitási bónuszok
Több bank kínál 20-60 ezer forint értékben bónuszokat, pénzvisszatérítéseket az új ügyfeleknek a számlanyitás mellé. A feltételeket is a diákokhoz illesztették és könnyebben teljesíthetők: nincs elvárt beérkező utalás, jellemzően kártyás vásárlást kell teljesíteni (5-10 darab havonta), valamint aktiválni kell a mobilbanki alkalmazást és a bankkártyát. Ezeket a vonzó összegű jóváírásokat akár még nyár vége előtt megkaphatja a számlatulajdonos és a diákmunkával megkeresett pénz kiegészíthető vele.
Előfordul, hogy a számlanyitási bónusz összege függ a fiatal aktuális életkorától. Az OTP Junior számlánál például egy kiskorú (12 éves kortól) 20 ezer forint jóváírást kaphat, míg 18 éves kortól 30 ezer forint szerezhető.
A további felmerülő költségek tekintetében bankonként eltérő kondíciókkal találkozhatunk. A bankkártyás vásárlások természetesen díjmentesek, azonban az egyéb tranzakciók, mint az átutalás, készpénzfelvétel már nem. Egy diákszámla esetén ritkábban fordulnak elő az ilyen pénzmozgások, de ezek díjait is fontos átnézni.
A készpénzfelvétel pénzbe kerül
A kedvezményes, akár a felnőtt számlákénál alacsonyabb díjak jellemzők, de például a jogszabályi ingyenes készpénzfelvételi nyilatkozat csak 16 éves kortól tehető. Emiatt az ATM-es készpénzfelvételnek van díja a diákok számláin, még ha nem is magas összeg.
A BiztosDöntés.hu diákszámla kalkulátora alapján ezek a díjak 270-1 864 forint között mozognak 30 ezer forintnyi készpénz ATM-ből történő felvétele esetén – tette hozzá a szakértő. A MagNet Banknál van azonban kivétel: a Csillag számlacsomag, amely szintén nulla forintos havi díjú, 14 éves kortól igényelhető, és a bank ettől az életkortól saját ingyenes készpénzfelvételt biztosít.
„A számla kiválasztásánál célszerű elsődleges szempontként a bankszámla fenntartását vizsgálni, és olyat választani, amivel hosszabb távon is jól jár a gyermek, és még jóváírást is szerezhet.„ – hangsúlyozta a BiztosDöntés.hu szakértője.
Megmarad a szülői kontroll
A gyermekek nagykorúvá válásáig csak szülő jelenlétében és beleegyezésével nyitható bankszámla. A 14. életévüket betöltve már korlátozottan cselekvőképesek jogi értelemben is, és a számlájuk felett ekkor már sokkal nagyobb szabadságot kapnak, több funkciót is érnek el.
A szülői felügyelet azonban megmarad és 18 éves korukig a bankszámla kezelésében, használatában is vannak korlátozások. Mint például a költési limitek, illetve a szülő rálátása a számlára.
Gergely Péter kiemelte: „Családonként eltérő, és egyéni döntés, hogy mennyire kontrolláljuk a gyerek bankszámla használatát, de szülőként az megnyugtató szempont, hogy nagyobb biztonságban lehet a gyerek pénze a bankban, mint a zsebében tartva. Vész esetén könnyen küldhetünk pénzt a számlára, letilthatjuk, zárolhatjuk a kártyáját és figyelemmel tudjuk kísérni a költéseit is.”
A nyári diákmunka nemcsak a pénzkeresetről és a zsebpénz kiegészítéséről szól, hanem kiváló alkalom a pénzügyi tudatosság alapjainak elsajátítására is. Az adómentesség óriási könnyebbség, de emellett fontos, hogy a megkeresett összeget a diák ne csak elkölteni tudja, hanem megtanulja beosztani, félretenni és biztonságosan kezelni. Ehhez pedig egy speciálisan fiataloknak szóló bankszámla jelentheti az ideális megoldást.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Magyarországra hozza a legforróbb online hirdetési elemző scale-up szolgáltatásait az INTREN
Az online marketing világában most minden forint befektetés számít, az adatvezérelt döntéshozatal szerepe kulcsfontosságúvá vált.
A hirdetők és e-kereskedők számára ma már elengedhetetlen, hogy pontosan lássák: melyik kampány, melyik platform és melyik piac hogyan járul hozzá az üzleti eredményekhez – mindezt gyorsan, átláthatóan és extra erőforrások bevonása nélkül. Az INTREN, Magyarország egyik vezető digitális ügynöksége most bővíti a hazai cégek számára elérhető szolgáltatások listáját. A RedTrack a közelmúltban 3.2 millió dollárt vont be befektetőktől, és most a hazai piacon az Intren-nel közösen vezeti be marketing mix modeling szolgáltatásait.
A RedTrack megoldása biztosítja, hogy az e-kereskedelmi szereplők és más hirdetés- és médiavásárlást alkalmazó vállalatok egyetlen felületen lássák az összes fizetős csatorna valós teljesítményét – még az iOS-es nehezítések, a cookie- és attribúciós hiányosságok után is. A RedTrack szerveroldali mérések, API-integrációk és valós idejű attribúció kombinálásával összekapcsolja a hirdetési kiadásokat a tényleges eladásokkal. A marketing szakemberek így pontosan nyomon követhetik a csatornák teljesítményét, legyen szó Meta, Google, TikTok vagy egyéb platformokról – hackelések és találgatások nélkül. A RedTrack segítségével az online fókuszú márkák visszaszerezhetik az irányítást a ROAS (hirdetések megtérülése) felett, és magabiztosan skálázhatják kampányaikat.
„A jelenlegi martech környezet, a cookie-k jövője és az adatgyűjtés korlátai miatt kritikus, hogy olyan eszközök álljanak a vállalkozások rendelkezésére, melyek nem csupán gyors és megbízható képet adnak a hirdetésekbe fektetett erőforrások megtérüléséről, hanem segítik az üzleti növekedés hatékony skálázását is. A RedTrack-kel való együttműködésnek köszönhetően mostantól a hazai és régiós ügyfelek is ugyanazokat az AI-alapú, új generációs attribúciós eszközöket használhatják, mint nemzetközi versenytársaik”
– mondta el Tóth Nóra, az INTREN üzletfejlesztési vezetője. A megoldást itthon elsőként az Ecommerce Hungary nagyvállalati tagozatának mutatták be.
„A RedTrack vezérigazgatójaként megtanultam: nincs olyan, hogy általános megközelítés. Minden vállalkozás egyedi, ahogy minden piac is az. A csapatommal pontosan tudjuk, hogy amikor olyan piacokra lépünk be, amelyeket kevésbé ismerünk, partnerekkel együttműködve lehetünk csak igazán sikeresek. Úgy gondolom, hogy egy fantasztikus terméket építettünk. Az INTREN csapatának segítségével, a közép-kelet-európai piaci ismereteivel pedig most már a lenyűgöző felhasználói élményt is megteremthetjük.”
– nyilatkozta Vlad Zhovtenko, a RedTrack alapítója és vezérigazgatója.
A mostani nem az első meghatározó hír az INTREN cégcsoporttól idén, 2024-ben megnyitott közel-keleti irodájuk után idén májusban jelentették be, hogy a német piacon is bővítették az ügyfeleik számára elérhető szolgáltatásokat az AdStrive nevű berlini digitális ügynökségbe történő befektetés eredményeként.
“A Redtrack-kel való együttműködés egy újabb fontos mérföldkő az INTREN életében. A cél továbbra is az, hogy a hazai ügyfelek is hozzáférjenek a legmodernebb nemzetközi marketingtechnológiai eszközökhöz, és semmilyen hátrányt ne szenvedjenek el a hazai piacot ostromló külföldi cégekkel szemben”
– összegez Tóth Nóra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra
-
Ipar2 hét ago
Rangos elismerést kapott a Hankook a dunaújvárosi Semmelweis-napi ünnepségen
-
Okoseszközök2 hét ago
Indul a Real-Time Text, vagyis a valós idejű szöveg a Telekom hálózatán belül
-
Gazdaság2 hét ago
Határok nélkül: új szintre lépett a verseny a magyar e-kereskedelemben
-
Gazdaság6 nap ago
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más érdekességek a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából
-
Mozgásban5 nap ago
A Forma–1-es Brit Nagydíjon versenyez Molnár Martin a hétvégén
-
Tippek2 hét ago
Pénzfelvétel külföldön? Ennyibe kerülhet egy rossz döntés
-
Gazdaság7 nap ago
TIME100: a Huawei a világ legbefolyásosabb vállalatai között