Gazdaság
Az Alzánál csúcson az iskolaszerek forgalma: a műszaki cikkek a legkeresettebbek
Az iskolai felszerelések forgalma a tanév kezdete előtt éri el a csúcsot. Az Alza a magyar e-kereskedelemben betöltött meghatározó pozíciójának megfelelően, szinte minden, a diákok számára szükséges terméket kínál – a laptopoktól kezdve egészen a tolltartókig.
Az Alza saját felmérése szerint az iskolai bevásárlásokat az elektronikai cikkek dominálják, amelyeket az írószerek és a számológépek követnek.
A taneszközök és a kapcsolódó számítástechnikai eszközök értékesítése az alza.hu webáruházban már az év 33. hetében, azaz augusztus elején is jelentősen megemelkedik, de az igazi nagy kiugrás a 35. héttől, vagyis augusztus végétől következik be.
„A szülők nagy része persze egészen az iskolaév kezdetéig vár, amikor gyermekeik hazahozzák a szükséges iskolai felszerelések listáját. Szeptember elején a 2023-as adatokból kiindulva többszörösére nő a például a füzetek, a számológépek, sőt, a laptopok és a táblagépek eladása is”
– mondja el Eliška Čeřovská, az Alza PR-menedzsere.
„Az Alza egy kérdőíves felmérésben megkérdezte vásárlóit, hogy milyen iskolai felszerelést vásároltak korábban már náluk. A válaszadók mintegy 16 %-a jelezte, hogy vásárolt már iskolai felszereléseket az Alzánál, leggyakrabban (az esetek 40%-ban) 40–80 000 Ft értékben. Egyértelműen az elektronika vezet, ezt az Alzánál korábban megvásárolt iskolai felszerelések közül a vásárlók 59 %-a jelölte meg, majd az írószerek és a számológépek (a vásárlók közel harmada), következnek”
A vásárlók nem mindig az árat nézik, az áru minősége is egyre fontosabb
„A vásárlók egyértelműen továbbra is elsősorban az árra figyelnek, de már nem olyan markánsan, mint az előző években, amikor a legkelendőbb termék az adott kategóriában általában a legolcsóbb volt. Persze a különféle akciók iránt mindig nagy az érdeklődés. Azt sem szabad elfelejteni, hogy különösen az apróbb iskolai tanszerek esetében a valóban olcsó termékek is teljes mértékben megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak. Itt nem feltétlenül igaz, hogy minél drágább egy termék, annál jobb”
– teszi hozzá Eliška Čeřovská.
A műszaki cikkek, köztük is a számítástechnikai termékek iránti érdeklődés az iskolaév kezdetével több tíz százalékkal nő.
Különösen a laptopok iránti kereslet évről évre nagy az iskolakezdés előtt.
„A tipikus iskolai laptopot ugyanakkor nehéz lenne definiálni, mivel a vásárlók különböző igények és követelmények alapján választják ki a készüléket, valamint a diákok életkora is befolyásolja a választást. Általánosságban azonban elmondható, hogy a szülők által a gyerekeknek vásárolt laptopok értéke 99 900 és 399 990 Ft között mozog, ami a legtöbb diák alapvető igényeit kielégíti”
– magyarázza Jan Horáček, az Alza divíziós igazgatója. Az Alza mobilalkalmazásnak köszönhetően a webáruház vásárlói bárhol kényelmesen válogathatnak a kínálatban a mobiltelefonjuk segítségével.
Az Alzánál az egész tanév során megéri vásárolni.
Nem csak a tanév elején, hanem évközben is előnyös az alza.hu oldalon vásárolni.
„Vásárlóinknak számos olyan előnyt kínálunk, amelyek miatt egyértelműen megéri bennünket választani. Ilyen például az AlzaPlus+ tagsági programunk, amelynek keretében (éves díjfizetés esetén) csupán havi 500 Ft fejében korlátlan ingyenes szállítást kínálunk az AlzaBoxokba, üzleteinkbe és számos más átvételi pontra. A program tagjai így akár minden nap rendelhetnek szállítási költség nélkül, majd kényelmesen átvehetik a megrendelt termékeket például a több száz AlzaBox egyikéből”
– mutat rá Čeřovská.
Az Alza speciális szolgáltatásának köszönhetően, amely az „Éjfélig megrendeled, délelőtt az AlzaBoxban leled” nevet viseli, a vásárlók már másnap délelőtt átvehetik a megrendelt termékeket az AlzaBoxokból, ami különösen hasznos lehet sürgős rendelések esetén.
„Például, ha egy diák csak este eszmél rá, hogy másnapra szüksége van rajzeszközökre, azokat még lefekvés előtt megrendelheti, és másnap délelőtt át is veheti az iskolához közeli AlzaBoxból”
– hoz fel egy példát.
A kérdőíves felmérés eredményei szerint a vásárlók nagyra értékelik az Alza által nyújtott előnyöket. A megkérdezettek 44 % azt mondta, hogy a legnagyobb előnye az alza.hu weboldalon történő vásárlásnak az, hogy mindent egy helyen lehet beszerezni, míg szintén 44 % a másnapi kiszállítást emeli ki.
„A vásárlók az AlzaPlus+ tagsággal járó ingyenes kiszállítást (22 %) vagy a számos magyarországi átvételi pont elérhetőségét (23 %) is megjelölték”
– teszi hozzá Čeřovská. Az Alza rendszeresen kínál kedvezményes akciókat vásárlóinak, az AlzaPlus+ tagok számára pedig exkluzív kedvezményeket is nyújt az alkalmazáson belül.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Az LG a közlekedésbiztonság új korszakát mutatta be ITS World Congress rendezvényen
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját.
A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl: összekapcsolt világ”) mottó jegyében megrendezett ötnapos eseményen kormányzati képviselők, iparági vezetők és szakértők vitatták meg az intelligens közlekedési rendszerek jövőjét.
Az LG a kongresszuson bemutatta, miként mozdul el az autóipar a kizárólag az egyes járművek biztonságára építő megközelítéstől az együttműködésen alapuló balesetmegelőzés felé, ahol a járművek, a közlekedők, az infrastruktúra és a hálózatok összehangoltan működnek. A vállalat műszaki előadásokon, szakmai programokon és élő bemutatókon keresztül szemléltette közlekedésbiztonsági technológiáit, valamint azt, hogy az összekapcsolt technológiák hogyan járulhatnak hozzá egy biztonságosabb és összehangoltabb mobilitási ökoszisztéma kialakításához.
A járműkommunikációtól a kooperatív közlekedésbiztonságig
Ahogy az autóipar egyre gyorsabban halad a szoftveralapú járművek (SDV-k) és az automatizált vezetés felé, a főként fedélzeti érzékelőkre támaszkodó biztonsági rendszerek korlátokba ütköznek a jármű közvetlen környezetén kívüli veszélyek felismerésében. A kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák lehetővé teszik, hogy a járművek valós időben osszanak meg információkat a közlekedés más résztvevőivel és a környező infrastruktúrával, így javítva a lehetséges veszélyhelyzetek észlelését.
Az LG a 2026-os ITS World Congress rendezvényen azt szemléltette, hogyan ötvözi a Soft V2X technológiára épülő biztonsági platformja a jármű és környezete közötti közvetlen kommunikációt (vehicle-to-everything, V2X) a felhőalapú, jármű és hálózat közötti kapcsolattal (vehicle-to-network, V2N). A Soft V2X az LG integrált, kooperatív közlekedésbiztonsági platformja, amely valós időben kapcsolja össze a járműveket, a hálózatokat és az infrastruktúrát. A bemutató az európai újautó-értékelési program (European New Car Assessment Programme, Euro NCAP) együttműködésen alapuló biztonsági forgatókönyveihez is igazodik.
Az LG a „Seamless V2X-V2N Intelligence for NCAP-Ready Safety” elnevezésű bemutató keretén belül valós közúti környezetben is tartott demonstrációkat a kongresszus helyszínének közelében. Egy, az LG telematikai hardverével felszerelt jármű, valamint V2X-kommunikációra képes eszközök és egy gyalogosoknak szánt mobilalkalmazás segítségével azt mutatták be, hogyan ismerik fel az összekapcsolt biztonsági technológiák a beláthatatlan kereszteződésekben kialakuló kockázatot, hogyan észlelik a közeledő gyalogosokat és kerékpárosokat, valamint miként figyelmeztethetnek időben a vezető látóterén kívül eső veszélyekre.
A platform egyesíti a Soft V2X technológiára épülő, végpontok közötti üzenetvédelmet, a szolgáltatásminőség (Quality of Service, QoS) előrejelzésével támogatott, V2X- és V2N-kommunikációt intelligensen összehangoló megoldást, valamint az 5G Automotive Association (5GAA) és az ITS Korea szabványaira épülő V2N-szervert. Ezek a technológiák együttesen növelik a biztonsági szempontból kritikus üzenetek megbízhatóságát, és segítik a szolgáltatások folyamatos működését.
Az LG megoldása a járművek, a kommunikációs hálózatok, a felhőalapú szolgáltatások és a közlekedési infrastruktúra integrációjával túlmutat a hagyományos V2X-technológián. Lehetővé teszi, hogy a járművek és a környező infrastruktúra közösen ismerjék fel a lehetséges veszélyeket, és reagáljanak rájuk, így a kizárólag járművekre összpontosító rendszereknél átfogóbb, együttműködésen alapuló biztonsági megközelítést támogat.
Nemzetközi összefogás a balesetmentes társadalomért
A technológiai fejlesztés mellett az LG a Toyota és a világ különböző régióiban működő ITS-szervezetek képviselőivel együtt részt vett a „Toward Building a Zero-Accident Society” („A balesetmentes társadalom megteremtése felé”) című szakmai programon is. A résztvevők azt vizsgálták, milyen nemzetközi együttműködések segíthetik a közúti balesetek számának csökkentését és az együttműködő V2X-technológiák elterjedésének felgyorsítását.
A program során az LG ismertette világszerte végzett technológiai tesztjeinek tapasztalatait, és bemutatta az Euro NCAP változó biztonsági követelményeihez igazodó kooperatív V2X-alkalmazásait. A résztvevők továbbá közös nyilatkozatban szorgalmazták az iparági együttműködés bővítését, valamint a kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák fejlesztését és elterjesztését.
A nyilatkozat hangsúlyozza a járműveket, a közlekedőket, az infrastruktúrát és a kommunikációs hálózatokat összekapcsoló közlekedésbiztonsági keretrendszer fontosságát. A legfontosabb célok között szerepel az SDV-architektúrák képességeinek bővítése, a vezeték nélküli (over-the-air, OTA) frissítéseken alapuló szolgáltatások továbbfejlesztése, az együttműködő V2X-technológiák elterjedésének felgyorsítása, valamint az NCAP biztonsági értékelési keretrendszereivel való összhang erősítése.
Innováció és szabványosítás az összekapcsolt közlekedésbiztonságért
Az LG két, az összekapcsolt mobilitás jövőjével foglalkozó szakmai programon mutatta be a Soft V2X technológiájának lehetőségeit.
A „V2X Technologies for Hyper Connected Mobility Service” („V2X-technológiák a fokozottan összekapcsolt mobilitási szolgáltatásokhoz”) című programon az LG a Korea Electronics Technology Institute (KETI), az Electronics and Telecommunications Research Institute (ETRI) és a Sungkyunkwan Egyetem képviselőivel vett részt a V2X-ökoszisztéma jövőjéről szóló panelbeszélgetésen. A vállalat ismertette álláspontját a V2N- és a hibrid V2X-megoldások szabványosításának fejlesztéséről, amely elősegítheti a technológiák bevezetését a nemzetközi piacon.
A „Global Connectivity Solutions to Support Connected and Automated Driving” („Globális kapcsolódási megoldások az összekapcsolt és automatizált vezetés támogatására”) című programon az LG a globális autógyártók számára kínált V2N-szolgáltatások alkalmazási lehetőségeit, valamint a jövő közlekedési környezetéhez igazodó, összekapcsolt biztonsági technológiák fejlesztésére vonatkozó megközelítését mutatta be. A vállalat továbbá ismertette az AI-ra és a digitális infrastruktúrára épülő következő generációs biztonsági szolgáltatásokról alkotott vízióját, szemléltetve a járműveket, a hálózatokat, a felhőplatformokat és a közlekedési infrastruktúrát összekapcsoló integrált mobilitási ökoszisztéma lehetőségeit.
„A közúti balesetek számának csökkentéséhez nem elegendő pusztán az egyes járművek biztonsági teljesítményét javítani”
– mondta Lee Sang-yong, az LG járműipari megoldások üzletágának (Vehicle Solution Company) kutatás-fejlesztési laboratóriumának vezetője.
„Az LG célja, hogy a kooperatív közlekedésbiztonsági technológiák révén összekapcsolja a járműveket, a közlekedőket, az infrastruktúrát és a hálózatokat, ezáltal pedig hozzájáruljon egy biztonságosabb mobilitási ökoszisztéma kialakításához, valamint a balesetmentes társadalom megvalósításához.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
A jelenlegi, hozzávetőleg 62 százalékról akár 80 százalék közelébe is nőhet az illetékmentessé váló egyedi forint átutalások szám szerinti aránya a tranzakciós illeték szabályozásának januári módosulásával. A változás oka, hogy 2027. január 1-től a jelenlegi 50 000 forintról 150 000 forintra nő a magánszemélyek átutalási tranzakcióinak illetékmentes értékhatára a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat értelmében.
A lakossági ügyfelek járnak jól a változással
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a 2026 második negyedévében végrehajtott egyedi forint átutalások 61,8 százalékának összege érte el a legfeljebb 50 000 forintot, 72,8 százalék pedig 100 000 forint alatt volt. A jegybanki statisztikában a következő, 100 000 és 1 millió forint közötti értékhatár a tranzakciók 22,3 százalékát adja. Így feltételezhető, hogy a legfeljebb 150 000 forint összegű utalások számának aránya bőven 75 százalék felett lehetett az idén április és június közötti időszakban.
Az érték szerinti eloszlás alapján viszont egészen más a helyzet: a legfeljebb 100 000 forint összegű egyedi forint átutalásoknak mindössze 1,2 százalék a részesedése, miközben a 10 millió forint fölöttieké közelítette a 91 százalékot a második negyedévben.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az átutalási forgalom megoszlását vizsgálva jól látszik, hogy egyértelműen a lakosság jár jól a várhatóan januártól élő változtatással. Miközben ugyanis a második negyedévben az egyedi forint tranzakciók számának 54,9 százaléka kapcsolódott a háztartásokhoz, a teljes összegből már csak 4,2 százalékkal részesedtek. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a lakossági ügyfeleknél az átlagnál jóval magasabb – tehát bőven 80 százalék feletti – lehet a 150 000 forint alatti átutalások aránya.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az illetékmentes átutalások arányánál becsült értékekről van szó. Ez azzal is magyarázható, hogy a tényleges arányokat kisebb mértékben módosítják a minden esetben illetékmentes, fizetési kérelemre indított qvik-utalások is.
Fokozatosan nőtt az illetékmentes átutalás összege
A lakossági ügyfelekre vonatkozó, tranzakciós illetéktől mentes sáv fokozatosan emelkedett az átutalásoknál az elmúlt években. A 2013-tól kivetett köztehernél kezdetben még nem volt ilyen, de az illeték emeléseivel párhuzamosan bevezették, majd növelték ezt. 2019-től a magánszemélyek átutalásainak első 20 ezer forintja után már nem kellett illetéket fizetni. 2024 augusztusától az illeték mértéke 0,3-ről 0,45 százalékra, a felső határa pedig 10 ezerről 20 ezer forintra nőtt. Ezzel egyidőben a korábbi két és félszeresére, 50 ezer forintra nőtt ugyanakkor az illetékmentesség felső határa is. Ezt emelik meg januártól a háromszorosára, 150 ezer forintra.
Miközben az illeték 0,45 százalékos mértéke nem változik, az utalásonként befizetendő összeg maximuma viszont 20 ezerről 30 ezer forintra emelkedik. Ez a nagyjából 4,4 millió forint feletti utalásokat drágítja meg, a 30 ezres plafont pedig 6,7 millió forint körül éri el az illeték. Ezek az adatok is arra utalnak, hogy a változás elsősorban a vállalatokat és egyéb jogi személyeket érinti majd hátrányosan.
A lakossági bankszámlákon a mentesség minden átutalás első 150 ezer forintjára vonatkozik majd. Így egy 150 ezres utalásnál 450 forint illetéket spórolnak meg januártól – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. A kormányzat várakozásai szerint a két változás egyenlegeként 40 milliárd forinttal nő a tranzakciós illetékből a befolyó bevétel. Ebből idén 606 milliárd forinttal számol a költségvetés.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Elindult a Samsung Black Friday 2026 előregisztrációja – érkeznek a novemberi kedvezmények
A november az a hónap, amikor egyre többen böngészik az akciós ajánlatokat és várják azt az egy napot, amikor végre elérhetők a kedvezmények.
Akik régóta szemeznek egy új okostelefonnal vagy nagyobbra cserélnék a nappaliban a tévét, ilyenkor nagy rohamra készülnek – még online is. A Samsung Black Friday 2026 azonban egy kényelmesebb lehetőséget kínál arra, hogy a mindennap használt eszközöket új, AI-funkciókkal felvértezett modellekre cseréljük.
Ideje AI-ra váltani!
Az AI-megoldások számos újgenerációs készüléken jelen vannak és megkönnyítik a felhasználók mindennapjait. Legyen szó például a tévék esetében a tartalmak felskálázásáról a legújabb 4K tévéken vagy valós idejű fordításról a telefonon, ezek az innovatív funkciók kényelmesebbé tehetik az életet – akár anélkül is, hogy észrevennénk, hogy ott vannak.
Bár a hivatalos Black Friday 2026. november 27-re esik, a Samsung hazai webáruházába látogatóknak nem szükséges hetekig készülni egyetlen napra. A felhasználók már 2026. november 2-től kezdve különleges ajánlatokat és egyedi kedvezményeket csíphetnek el a Samsung.com weboldalon – az előregisztráció ráadásul extra kedvezményeket is biztosít.
Exkluzív előregisztráció és korai hozzáférés
A szezon a Black Friday előregisztrációval veszi kezdetét, amely 2026. november 2. és november 9. között érhető el. Azok a felhasználók, akik előre regisztrálnak a Black Friday időszakra a Samsung.com előregisztrációs oldalán, egy 20 000 Ft értékű kuponkóddal gazdagodnak, amelyet Galaxy készülékek, TV-k és audioeszközök vásárlásakor válthatnak be az Elő-Black Friday és a Black Friday hetek ideje alatt.
A tudatos előregisztrálók az első ajánlatokra az Elő-Black Friday időszakban csaphatnak le 2026. november 9. és november 16. között a Samsung.com-on. Ezen időszakban a 200 000 Ft feletti Galaxy készülékeket 20%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg az EARLYACCESS kuponkóddal, emellett november 16-ig minden megrendelés után dupla hűségpontot kaphatnak.
A vállalat Black Friday ajánlatai november 16-án széles körben elérhetővé válnak. Azok, akik lemaradtak az Elő-Black Friday-ről, a Black Friday hetek keretében böngészhetnek a promóció ajánlatai között 2026. november 16. és november 27. között. Ebben az időszakban a BFHETEK kóddal 15% kedvezmény jár a 200 000 Ft feletti Galaxy modellekre, valamint 10% kedvezmény a 200 000 Ft feletti tévékre és audioeszközökre.
A promóciós időszakot a Black Friday hétvége zárja 2026. november 27. és november 30. között, amikor a webáruház látogatói újabb különleges ajánlatokat érhetnek el, és kedvezménnyel vásárolhatnak Galaxy készülékeket, tévéket, monitorokat vagy adathordozókat.
Galaxy okostelefonok és kiegészítők: szintlépés a zsebméretű technológiával
A Samsung Black Friday 2026 kiváló alkalom arra, hogy a felhasználók új eszközökkel hozzák ki a legtöbbet a hétköznapjaikból – akár a tartalomgyártás, a szórakozás vagy a munkájuk terén. A Galaxy Z Fold8 kihajtható képernyője hatalmas felületet ad a videózáshoz és böngészéshez. A Galaxy S26 Ultra és Galaxy S26 modellekben dolgozó Galaxy AI pedig a mindennapokban nyújt érdemi segítséget: a Fotósegéd például pillanatok alatt áthelyez, átméretez vagy eltávolít nemkívánatos elemeket a fotóikról. Azonban nemcsak a kép- és videószerkesztő funkciók, hanem a nyelvi funkciók miatt is igazán megéri novemberben Galaxy AI-ra váltani, hiszen október végén megérkezett a magyar nyelvi csomag.
A Samsung viselhető eszközei a mobilok hatékony társai lesznek a reggeli ingázástól kezdve az esti edzésekig! A Galaxy Buds4 Pro a fejlett Aktív zajszűrést és az Adaptív EQ-t kombinálva a környezetedhez igazítja a hangzást, míg a Galaxy Buds4 nyitott kialakításával hosszabb használat során is kényelmes viseletet biztosít. A Galaxy Watch9 átfogó aktivitás- és alváselemzést nyújt, az AI-alapú Energiapontszám pedig segít a felhasználóknak megérteni a testük aktuális állapotát.
Samsung tévék és audioeszközök: moziélmény a nappaliban
Akár egy csúcskategóriás Micro RGB TV, a dísztárgynak is beillő The Frame, egy Samsung Mini LED TV vagy egy prémium soundbar szerepel a kívánságlistán, a Samsung Black Friday 2026 alatt a felhasználók látványos előrelépést tehetnek az álomotthonuk felé egy olyan eszközzel, amely teljesen átalakíthatja az otthoni szórakozást.
A Micro RGB tévék mikroméretű piros, zöld és kék LED-ekkel, valamint AI-feldolgozással érik el az élethű színmegjelenítést. A The Frame tévézésen kívül műalkotásként is funkcionál: Művészeti módban világhírű festményeket vagy saját fotókat is képes megjeleníteni. A Samsung Mini LED tévék pedig a precíz fényvezérléssel és a 4K AI felskálázással gondoskodnak a részletgazdag, kontrasztos képről.
A Samsung.com előregisztrációs oldala már elérhető, ahol a felhasználók regisztrálhatnak a 20 000 Ft értékű kuponkódért! A Black Friday ajánlatokról és az elérhetőségeknek időpontjától további információ található a vállalat weboldalán.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Mire jó a szuperkondenzátor?
-
Ipar2 hét ago
Öt éven belül az ipari növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány
-
Gazdaság2 hét ago
K&H: a dialógusalapú bankolásé a jövő – új korszak érkezik
-
Gazdaság2 hét ago
Kamarai előadások segítik a felkészülést az új cégcsoportos árelszámolási szabályokra
-
Okoseszközök2 hét ago
Bemutatkozott az iRobot új takarítórobotja, a Roomba Max 875 Combo
-
Okoseszközök1 hét ago
37 éve a magyar otthonokban: Nosztalgikus kampánnyal ünnepli a jászfényszarui televíziógyártást a Samsung
-
Tippek2 hét ago
A Hankook Winter i*cept evo 4 nyerte az Auto Bild Allrad SUV és crossover téli gumiabroncs-tesztjét
-
Ipar1 hét ago
Öt éven belül a növekedést is veszélyeztetheti a vízhiány az európai ipari vezetők több mint fele szerint







